Meghiúsult reformok és forradalom Franciaorszagban

Meghiúsult reformok és forradalom Franciaországban

ÁTALAKULÓ GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM A francia gazdaság a XVIII. században egyre gyorsuló ütemben fejlödött. A népesség 22 millióról 26-28 millióra növekedett. Kiépültek a bankok, elterjedtek a manufaktúrák, föleg a hagyományos luxusiparban, valamint a felzárkózó bányászatban és a vasiparban. A gazdasági fejlödés a milliós metropolisszá terebélyesedö Párizsban volt a legnagyobb.

A társadalom többsége vidéken élt, a régi rendi keretek között, de egyre többen kapcsolódtak be a vállalkozásokba és polgárosodtak, sokan viszont bérmunkássá váltak a városokban.

A nagypolgárság az adóbérletek és államkölcsönök révén folyamatosan gyarapította vagyonát, amely már, meghaladta az arisztokráciáét. Söt, a XVIII. század második felére a földbirtokok jelentös része is a nagypolgárság kezébe került. A középpolgárság is megerösödött. A francia ipar nagy része azonban továbbra is kisipari jellegü maradt, így jelentös volt a fejlödéssel nehezen lépést tartó kispolgárság számaránya. Az üzemekben dolgozó bérmunkások száma gyorsan emelkedett, ez azonban azt jelentette, hogy nött a városi szegénység létszáma is.

A nemesi társadalom csúcsán álló arisztokrácia nagy birtokokkal rendelkezett. Az udvari élet hatalmas költségei miatt azonban sokukat csak a királyi kegydíjak tartották fenn (lásd Történelem II., 181. o.). Jelentös részük a hadsereg jól fizetett tisztikarát alkotta. Egyesek birtokaik modernizálásával növelték jövedelmüket. A vidéken élö nemesség zöme szerény vagyonnal rendelkezett. Többségük nem tudott és a hagyományok miatt ("A rang kötelez.") nem is akart bekapcsolódni a gazdasági életbe.

A sajátos köztes helyzetü csoport a taláros nemesek rétege. Ők polgárok, akik magas hivatalt vásároltak, s ezzel nemesi rangot is, melyet életük végéig bírhattak. A nemesi cím azonban az utódok számára különbözö módokon (pl. vásárlás) örökölhetövé vált.

Az ország lakóinak döntö többségét a parasztság adta. Franciaországban ebben az idöszakban már nem létezett a klasszikus jobbágyság. A parasztok a föld használatáért haszonbérlettel és egyes helyeken terményszolgáltatással tartoztak a föld tulajdonosának (nemesnek vagy polgárnak). A parasztság árutermelésbe bekapcsolódó szükebb rétege (föleg a nagyobb városok környékén) meggazdagodott, míg zömük csak szükösen tudta fedezni megélhetését és fizetni a növekvö állami adókat. Néhány rossz termésü év már éhínséget okozhatott körükben.

AZ ÁLLAMCSŐD A francia abszolutizmus XVI. Lajos (1774-1793) uralkodása idején sem tudott kilábalni a folyamatos pénzügyi válságból. A kiadásokat (hadsereg, udvartartás, járadékok) nem a bevételekhez igazították, mivel az a kiváltságos csoportok érdekeit sértette volna. A bevételeket sem lehetett növelni, mert a parasztság már amúgy is túl volt adóztatva, a nemesség és az egyház megadóztatásának terveit pedig akadályozták a királyi udvarban.

Az udvar nem mondott le a dinasztia dicsöségét emelö külpolitikáról. Katonailag támogatta a gyarmatszerzésben vetélytárs Anglia ellen fellázadt észak-amerikai gyarmatokat. A részvétel az amerikai függetlenségi háborúban (9. lecke) tovább mélyítette a pénzügyi válságot.

XVI. Lajos egy bankárt (Necker) nevezett ki a pénzügyi gondok megoldására. Azonban a bankár is csak azt tudta tenni, mint elödei (takarékoskodni próbált), így rövidesen megbuktatták. Hasonló történt a rendek bizalmából a pénzügyek élére állított további politikussokkal is. Az összeomlást csak az odázta el, hogy újabb hiteleket tudtak szerezni. Így a reformtörekvések következtében az államadósság tovább növekedett, és a rendi erök egyre élesebben támadták a kormányt.

A RENDI MOZGALOM Az uralkodó a pénzügyi válság kezelése érdekében összehívta az Elökelök Gyülését, amelyen a fönemesség vehetett részt. Azonban ez a testület is ellenszegült és a rendi gyülés összehívását követelte (1787) az együttmüködésért cserébe. A változásokat követelök között volt az orléans-i herceg (a király rokona), La Fayette [lafajet] márki (az amerikai függetlenségi háború höse) és Mirabeau [mirabó] márki, akik a közvélemény, söt az államapparátus jelentös részének rokonszenvét is élvezték. Több tartományban a rendi jogok biztosításáért a nemesség és a polgárság vezetésével megmozdulásokra került sor. A kivezényelt csapatoknak a tisztek nem adtak parancsot a fegyverhasználatra. Az állam pénzügyi csödbe került (nem tudták fizetni a kamatokat és a hadsereget). Az udvar ellen fellépö, s egyre szélesebb tömegtámogatást élvezö vezetö réteggel szemben tehetetlen XVI. Lajos 1789 májusára összehívta a rendi gyülést.

A RENDI GYŰLÉS MEGNYITÁSA A rendi gyülés összehívásakor az abszolutizmus gyenge lábakon állt. A felvilágosodás szellemisége már áthatotta a vezetö réteg zömét. Az abszolút hatalom eszmei támaszát jelentö egyház tekintélye megrendült. Ugyanakkor az alkotmányosság igénye a természetjog alapján egyre nyilvánvalóbbá vált a kortársak számára. Rombolta a királyi ház tekintélyét a fényüzö udvar költekezése, melyet a közvélemény a valóságosnál jóval nagyobbnak hitt. Növelte a tömegek ellenszenvét a kormány iránt az osztrák, vagyis "idegen" királyné, Marie Antoinette [mari antuanett] elleni gyülölet.

Ugyanakkor a csödbe került államnak szembe kellett néznie egy kibontakozó gazdasági válsággal és több egymást követö rossz termésü év hatásaival. A parasztság és a városi szegénység már éhezett.

A rendi gyülés követeinek választása politikailag aktivizálta a lakosságot. A választásokon ún. panaszfüzetek ezreit állították össze. Ezekben minden réteg megfogalmazta követeléseit. A hagyományos gondolkodású nemesség rendi monarchiát, a vállalkozó nemesség és a polgárság alkotmányos monarchiát és jogegyenlöséget, a parasztság az adók csökkentését kívánta.

Az abszolutizmussal szembeszálló rendi erökön belül rövidesen szakadás következett be. Felmerült ugyanis a kérdés, hogyan ülésezzenek a rendek. A nemesség zöme és a felsöpapság ragaszkodott a hagyományokhoz: a három rend (papság-nemesség-közrendüek) egyenlö számú követe külön ülésezzék és rendenként szavazzon, éppúgy, mint a XVII. században. A polgárság, a vállalkozó nemesség és az alsópapság viszont növelni akarta befolyását rendi gyülésen. Azt akarták, hogy a harmadik rend az elsö kettövel egyenlö számú követet küldhessen, és a rendek együttesen szavazhassanak. A kormányzat - tehetetlenségét bizonyítva - felemás döntést hozott. A duplájára emelte a harmadik rend képviselöinek a számát, azonban meghagyta a rendenkénti szavazást.

Az 1789 májusában Versailles-ban összeülö rendi gyülésen az ülésezési rend feletti vita elhúzódása miatt az érdemi munka meg sem indult. Mivel a választási szabályok miatt a papságot jórészt az alsópapság képviselte, a papság többsége is a polgárságot támogatta. A harmadik rend képviselöi kijelentették, hogy ök a nemzet képviselöi, és a rendi gyülést Alkotmányozó Nemzetgyüléssé nyilvánították (június 17.).

Az uralkodó elhatározta, hogy a helyzet tisztázására személyesen jelenik meg a gyülésen, s az elökészületek miatt az üléstermet bezárták. A felfokozott hangulatban a harmadik rend képviselöi a bezárt üléstermet elutasításként értelmezték. A Labdaházba (a versailles-i palota fedett sportpályája) vonulva kimondták, hogy nem oszlanak fel addig, amíg az új alkotmány nem születik meg (labdaházi eskü). Késöbb La Fayette márki vezetésével az alkotmányos érzelmü nemesek csatlakoztak az Alkotmányozó Nemzetgyüléshez.

A FORRADALOM KITÖRÉSE Az uralkodó a forrongó Párizs körül növelte csapatai létszámát. Ez félelmet váltott ki a városi tömegekben. A közép- és kispolgárság hangadói - újságírók, ügyvédek, stb., akik a rendi gyülési választások idején kezdtek politizálni - a párizsiak félelmét az uralkodó elleni agresszióvá változtatták. A tömeg lázas fegyverkezésbe fogott, hogy megvédje magát a katonaságtól. 1789. július 14-én, fegyver után kutatva a Bastille-hoz [basztij], az ekkor börtönnek használt középkori erödhöz vonultak. A néhány fös örség tárgyalni kezdett a tömeggel, mikor lövés dördült. Ekkor a sokaság megostromolta az erödöt. A védöket lemészárolta, fejüket lándzsára tüzte. A lázadó tömeghez egyre több katonai egység csatlakozott. A polgárság az összeomló hatalom helyére új polgármestert választott, majd a vagyon és a rend védelmére létrehozta a nemzetörséget. Utóbbi élére La Fayette-t állították.

XVI. Lajos az események hatására engedett, visszarendelte csapatait. Az uralkodó Párizsba ment és elismerte az új hatalmat és a vezetöket. Jelképesen a mellére tüzték az új nemzeti szimbólumot, a háromszínü kokárdát. Gyözött a forradalom. A kortársak közül sokan azt hitték vége az átalakulásnak - pedig csak ekkor kezdödött.