MÓRICZ ZSIGMOND: TRAGÉDIA

MÓRICZ ZSIGMOND: TRAGÉDIA

Tételek:

Elbeszélői és szereplői szólamok egy novellában

Elbeszélő és elbeszélés viszonya a XX. századi epikában

Tragikomikus hős egy tanult epikus alkotásban

Narrációs eljárások a realista novellában

Metonímikus és metaforikus történetalakítás a realista novellában

A novella XX. századi változata

A novella műfajának jellemzői egy tanult mű alapján

A jellemábrázolás technikái egy realista novellában

A realista novella

Drámaiság egy XX századi novellában

A jellemábrázolás technikái egy realista novellában

A klasszikus modern novella

Külső és belső történés viszonya a klasszikus modern elbeszélésben

Móricz Zsigmond a XX. század kritikai realizmusának a képviselője, azé a realizmusé, amely már Eötwössel indult, végigvezethető Kemény, Mikszáth művein, s Móricz Zsigmonddal érte el tetőpontját.

Irodalomtörténeti jelentősége az Adyéhoz mérhető, amit Ady a lírában, azt Móricz a prózában valósított meg: forradalmasította a magyar prózát.

Írói hangját a Hét krajcár (1908) jelzi, ez a hangnem, amely később jellemzője lesz: sírás és nevetés, játékosság és tragédia képezi a novella hangulatanyagát. Ez a novella nyitja meg számára a Nyugat kapuját.

Móricz parasztábrázolása újszerű, szakított a mikszáthi derűs parasztábrázolással, a fehéret és a feketét egyaránt meglátta, nem volt hajlandó "fafaragást csinálni a népi alakokból".Bemutatta az idilli felszín mögött a szegénységet, a nyomort és az elégedetlenséget.

Móricz Zsigmond Tragédia című novellája egy naturalisztikus színezetű realista novella, amely 1909-ben jelent meg.

A novella olyan rövid terjedelmű kisepikai műfaj, amely tömör, csattanóra épülő történetet beszél el egy narrátor által, adott térben, időben, szereplőkkel. Egyetlen eseményre koncentrál, az élet egy drámai mozzanatát örökíti meg. Kevés helyszínen, rövid idő alatt játszódik a történet és kevés szereplőt vonultat fel.

Kis Jánosban az író tudatosan kívánta szétrombolni a népszínművek díszparasztjának képét. Nemcsak külsőleg jelentéktelen, érdektelen figura, hanem eldurvult lelkű, gyűlölködő, szinte a vegetatív ösztönélet szintjére korlátozott ember, akinek lázadása groteszk. Kis János nincstelen napszámos, aki a lázadásnak furcsa módját választja: ki akarja enni vagyonából a vén Sarudyt. Hitvány ételekhez szokott gyomra azonban nem segíti ebben a feladatban, de ő makacsul nem akarja feladni a küzdelmet és inkább megfullad az erőltetett evéstől.

Kis János a "Tragédia" hőse úgy próbálja sorsát elfogadni, hogy egyszerűen tudomást sem vesz az emberi életekhez tartozó dolgokról. Minden figyelme egy pontban fókuszálódik: jóllakni.

A novella szerkezete metonimikus (a cselekményelemek között ok - okozati összefüggés van, a cselekmény folyamatosan halad előre az időben, a szereplők, a helyszín realisztikusak, az író megtartja cselekmény mozzanatainak a sorrendjét, a történetre fókuszál, igyekszik a valóság illúzióját kelteni), de ugyanakkor a végkifejlet felé haladva metaforikussá válik (a cselekmény funkciója másodlagossá válik, Kis János jelképpé minősül, akárcsak groteszk lázadása). Kis János a kisjánosok egész tömegét képviseli vágyaival, az éhség nem mindennapi éhség, hanem a kisjánosok sorsa sűrűsödik benne. Az éhség jelkép, mint ahogy Kis János is.

A tragédia drámai módón sűríti az eseményeket és kompozícióját tekintve, három egymástól eléggé élesen elkülönült részből áll.

Az első életképszerű tabló, az aratókról, a mezőn pihengető parasztokról, valamint Kis János bemutatása. A második részben Kis János készülődését ábrázolja az író, elénk tárja a belső monológját és kibontakozik előttünk a nagy feladatra való vállalkozás mindent mozzanata, a belső monológnak nagy szerepe van ebben a részben. Kis János múltja, jelene sorsának nyomorúsága és ez a kilátástalanság, amely őt a groteszk feladat vállalására készteti, hihetetlennek tűnik előttünk. A harmadik részben a lakodalmat és Kis János halálát írja le az író.

A realista elbeszélés történetmódja: többnyire külső nézőpontból, hideg tárgyilagos, objektív hangon közöl tényeket, mutat rá dolgokra, eseményekre. Ez a szerep váltakozik a belső nézőpontú narrátori szereppel, amikor az író Kis János szemszögéből látja és láttatja az eseményeket. A novellában hiányoznak a természeti képek, a művészi leírások, csupán tényekről számol be az író, és sejtet bonyolult lelki történéseket. Az író elhatárolja magát ettől a világtól és az objektív tudósító tisztánlátásával meglehetősen szűkszavúan kijelent.

A cselekmény a mezőn, Kis János otthonában és a lakodalmas házban és annak udvarában történik másfél nap alatt. Időben követi a kronológiai sorrendet a történet, de ebbe szervesen beépülnek a múlt, a régmúlt emlékkockái, sőt a kilátástalan jövőre is találunk halvány utalást.

A narrátori eljárások változatosak: a folyamatos elbeszélést a megszakítottság alakzatai, a kérdő felkiáltó és óhajtó mondatok váltakozása teszi izgalmassá. Az elbeszélői szólamok közül találkozunk az egyenes beszéddel, a függő beszéddel és elvétve a szabad függő beszéddel.

Kis János egy kerek jellem, ő a novella főhőse, jelentéktelen külsejű ember akit észre sem vesznek. Szegény napszámos, aki örökölte apjától a nyomort és a nincstelenséget és ő is ezt hagyja majd a fiára. Egész életében nélkülözött, éhezett s egyetlen dolog érdekelte igazán: az evés. A vegetatív ösztönélet szintjére süllyedt, nem voltak nemes érzései, álmai emberi kapcsolatai. Feleségét verte az étel miatt, fiával nem beszélgetett, senkihez sem szólt sem munka közben, sem a lakodalmas asztalnál. Nem volt igénye az emberi kapcsolatokra. Egyszer nevetett életében az apja halálakor, amikor összevesztek egye tál galuskán. Az apja meg akarta ütni, de leesett és meghalt. Álmodozni csak az ételről szokott, bár nem volt összehasonlítási alapja más ételekkel, gyenge löttyöket evett. Csak a saját lakodalmán lakott jól.

Ha tudat alatt, álmában egyet rúgott, mintha a szegénységet rúgta volna el magától. Lázadása nem volt tudatos, hanem ösztönszerű. Amikor Sarudy meghívta őt is a lánya lakodalmára, érezte, hogy eljött az ő ideje, elhatározta, hogy kieszi a vén Sarudyt a vagyonából. Ösztönösen érezte, hogy ez a lázadás a kiút a nyomorból. A lázadás módja groteszk volt és szánalmas, olyan, mint ő maga. Egész nap készült a nagy feladatra, koplalt, éhezett, mintha érezte volna, hogy erején felüli feladatra vállalkozik.

A vacsorán nem válogatott, nem beszélgetett, csak evett, s megrémült, amikor a jóllakottságot megtapasztalta. Úgy érezte, hogy saját korlátaiba ütközött, amelyet neki le kell döntenie. Az erőltetett evés, a fuldoklás egy kétségbeesett rúgkapálás volt a sors ellen. Halálát nem vette észre senki, mint azt sem, hogy valaha is élt. Ez volt Kis János igazi tragédiája: értelmetlen volt a lázadása, semmi sem változott.

Naturalisztikus módon írja le az író a vacsora körülményeit, a falánkul, majd gépiesen zabáló Kis Jánost, a keserves erőlködését, fuldoklását, halálát. A naturalizmus jelenlétét mindvégig érezzük a novellában az emberi kapcsolatok ábrázolásában,Kis János és környezetének bemutatásában.

Mellékszereplőként feltűnik a kiszolgáltatott sorsú feleség, a perspektíva nélküli fiú, akinek a sorsa az apjáéval azonos, Sarudy, a nagygazda és a háttérben a nyomorban élő magyar paraszti világ.

Móricz parasztábrázolására jellemző, hogy sosem lágyította a kritikát, a vádat nem mosta idillé, néhol a nyomorúsággal lázít, máshol a kilátástalansággal, avagy a beletörődő sors felmutatásával. A novellában nincs külön leírás és cselekmény, külön jellemzés és lélekrajz, egyetlen áradás van: az epikáé.

A novellát egyesek naturalistának, egysíkúnak érzik, mások klasszikusnak, modernnek, távolállónak, avagy irodalmi ízléseiknek, igényeiknek megfelelőnek. Czine Mihály erről így vélekedik: "S igaz, változatlanul:a magyarság és modernség nem egymást kizáró fogalmak. Magyar író modern igazán csak magyarul lehet."