Móricz Zsigmond a XX. század kritikai realizmusának a képviselõje, azé a realizmusé, amely már Eötwössel indult, végigvezethetõ Kemény, Mikszáth mûvein, s Móricz Zsigmonddal érte el tetõpontját.

Irodalomtörténeti jelentõsége az Adyéhoz mérhetõ, amit Ady a lírában, azt Móricz a prózában valósított meg: forradalmasította a magyar prózát.

Írói hangját a Hét krajcár (1908) jelzi, ez a hangnem, amely késõbb jellemzõje lesz: sírás és nevetés, játékosság és tragédia képezi a novella hangulatanyagát. Ez a novella nyitja meg számára a Nyugat kapuját.

Móricz parasztábrázolása újszerû, szakított a mikszáthi derûs parasztábrázolással, a fehéret és a feketét egyaránt meglátta, nem volt hajlandó "fafaragást csinálni a népi alakokból".Bemutatta az idilli felszín mögött a szegénységet, a nyomort és az elégedetlenséget.

Móricz Zsigmond Tragédia címû novellája egy naturalisztikus színezetû realista novella, amely 1909-ben jelent meg.

A novella olyan rövid terjedelmû kisepikai mûfaj, amely tömör, csattanóra épülõ történetet beszél el egy narrátor által, adott térben, idõben, szereplõkkel. Egyetlen eseményre koncentrál, az élet egy drámai mozzanatát örökíti meg. Kevés helyszínen, rövid idõ alatt játszódik a történet és kevés szereplõt vonultat fel.

Kis Jánosban az író tudatosan kívánta szétrombolni a népszínmûvek díszparasztjának képét. Nemcsak külsõleg jelentéktelen, érdektelen figura, hanem eldurvult lelkû, gyûlölködõ, szinte a vegetatív ösztönélet szintjére korlátozott ember, akinek lázadása groteszk. Kis János nincstelen napszámos, aki a lázadásnak furcsa módját választja: ki akarja enni vagyonából a vén Sarudyt. Hitvány ételekhez szokott gyomra azonban nem segíti ebben a feladatban, de õ makacsul nem akarja feladni a küzdelmet és inkább megfullad az erõltetett evéstõl.

Kis János a "Tragédia" hõse úgy próbálja sorsát elfogadni, hogy egyszerûen tudomást sem vesz az emberi életekhez tartozó dolgokról. Minden figyelme egy pontban fókuszálódik: jóllakni.

A novella szerkezete metonimikus (a cselekményelemek között ok - okozati összefüggés van, a cselekmény folyamatosan halad elõre az idõben, a szereplõk, a helyszín realisztikusak, az író megtartja cselekmény mozzanatainak a sorrendjét, a történetre fókuszál, igyekszik a valóság illúzióját kelteni), de ugyanakkor a végkifejlet felé haladva metaforikussá válik (a cselekmény funkciója másodlagossá válik, Kis János jelképpé minõsül, akárcsak groteszk lázadása). Kis János a kisjánosok egész tömegét képviseli vágyaival, az éhség nem mindennapi éhség, hanem a kisjánosok sorsa sûrûsödik benne. Az éhség jelkép, mint ahogy Kis János is.

A tragédia drámai módón sûríti az eseményeket és kompozícióját tekintve, három egymástól eléggé élesen elkülönült részbõl áll.

Az elsõ életképszerû tabló, az aratókról, a mezõn pihengetõ parasztokról, valamint Kis János bemutatása. A második részben Kis János készülõdését ábrázolja az író, elénk tárja a belsõ monológját és kibontakozik elõttünk a nagy feladatra való vállalkozás mindent mozzanata, a belsõ monológnak nagy szerepe van ebben a részben. Kis János múltja, jelene sorsának nyomorúsága és ez a kilátástalanság, amely õt a groteszk feladat vállalására készteti, hihetetlennek tûnik elõttünk. A harmadik részben a lakodalmat és Kis János halálát írja le az író.

A realista elbeszélés történetmódja: többnyire külsõ nézõpontból, hideg tárgyilagos, objektív hangon közöl tényeket, mutat rá dolgokra, eseményekre. Ez a szerep váltakozik a belsõ nézõpontú narrátori szereppel, amikor az író Kis János szemszögébõl látja és láttatja az eseményeket. A novellában hiányoznak a természeti képek, a mûvészi leírások, csupán tényekrõl számol be az író, és sejtet bonyolult lelki történéseket. Az író elhatárolja magát ettõl a világtól és az objektív tudósító tisztánlátásával meglehetõsen szûkszavúan kijelent.

A cselekmény a mezõn, Kis János otthonában és a lakodalmas házban és annak udvarában történik másfél nap alatt. Idõben követi a kronológiai sorrendet a történet, de ebbe szervesen beépülnek a múlt, a régmúlt emlékkockái, sõt a kilátástalan jövõre is találunk halvány utalást.

A narrátori eljárások változatosak: a folyamatos elbeszélést a megszakítottság alakzatai, a kérdõ felkiáltó és óhajtó mondatok váltakozása teszi izgalmassá. Az elbeszélõi szólamok közül találkozunk az egyenes beszéddel, a függõ beszéddel és elvétve a szabad függõ beszéddel.

Kis János egy kerek jellem, õ a novella fõhõse, jelentéktelen külsejû ember akit észre sem vesznek. Szegény napszámos, aki örökölte apjától a nyomort és a nincstelenséget és õ is ezt hagyja majd a fiára. Egész életében nélkülözött, éhezett s egyetlen dolog érdekelte igazán: az evés. A vegetatív ösztönélet szintjére süllyedt, nem voltak nemes érzései, álmai emberi kapcsolatai. Feleségét verte az étel miatt, fiával nem beszélgetett, senkihez sem szólt sem munka közben, sem a lakodalmas asztalnál. Nem volt igénye az emberi kapcsolatokra. Egyszer nevetett életében az apja halálakor, amikor összevesztek egye tál galuskán. Az apja meg akarta ütni, de leesett és meghalt. Álmodozni csak az ételrõl szokott, bár nem volt összehasonlítási alapja más ételekkel, gyenge löttyöket evett. Csak a saját lakodalmán lakott jól.

Ha tudat alatt, álmában egyet rúgott, mintha a szegénységet rúgta volna el magától. Lázadása nem volt tudatos, hanem ösztönszerû. Amikor Sarudy meghívta õt is a lánya lakodalmára, érezte, hogy eljött az õ ideje, elhatározta, hogy kieszi a vén Sarudyt a vagyonából. Ösztönösen érezte, hogy ez a lázadás a kiút a nyomorból. A lázadás módja groteszk volt és szánalmas, olyan, mint õ maga. Egész nap készült a nagy feladatra, koplalt, éhezett, mintha érezte volna, hogy erején felüli feladatra vállalkozik.

A vacsorán nem válogatott, nem beszélgetett, csak evett, s megrémült, amikor a jóllakottságot megtapasztalta. Úgy érezte, hogy saját korlátaiba ütközött, amelyet neki le kell döntenie. Az erõltetett evés, a fuldoklás egy kétségbeesett rúgkapálás volt a sors ellen. Halálát nem vette észre senki, mint azt sem, hogy valaha is élt. Ez volt Kis János igazi tragédiája: értelmetlen volt a lázadása, semmi sem változott.

Naturalisztikus módon írja le az író a vacsora körülményeit, a falánkul, majd gépiesen zabáló Kis Jánost, a keserves erõlködését, fuldoklását, halálát. A naturalizmus jelenlétét mindvégig érezzük a novellában az emberi kapcsolatok ábrázolásában,Kis János és környezetének bemutatásában.

Mellékszereplõként feltûnik a kiszolgáltatott sorsú feleség, a perspektíva nélküli fiú, akinek a sorsa az apjáéval azonos, Sarudy, a nagygazda és a háttérben a nyomorban élõ magyar paraszti világ.

Móricz parasztábrázolására jellemzõ, hogy sosem lágyította a kritikát, a vádat nem mosta idillé, néhol a nyomorúsággal lázít, máshol a kilátástalansággal, avagy a beletörõdõ sors felmutatásával. A novellában nincs külön leírás és cselekmény, külön jellemzés és lélekrajz, egyetlen áradás van: az epikáé.

A novellát egyesek naturalistának, egysíkúnak érzik, mások klasszikusnak, modernnek, távolállónak, avagy irodalmi ízléseiknek, igényeiknek megfelelõnek. Czine Mihály errõl így vélekedik: "S igaz, változatlanul:a magyarság és modernség nem egymást kizáró fogalmak. Magyar író modern igazán csak magyarul lehet."

Találat: 16951

Felhasználási feltételek