Kölcsey Ferenc 1790-1838

Kölcsey Ferenc 1790-1838

Nemzeti imánk, a Hymnus költője. A magyar klasszicizmus, szentimentalizmus és romantika stílusváltásainak határán helyezkedik el. Korának nemcsak kiemelkedő költője, irodalomkritikusa volt, hanem a magyar értekező próza és szónoki beszéd egyik legjelentősebb 111i87b művelője is. Eszményei, magatartása, költői és közéleti szerepvállalása modellértékű volt kortársai számára. Korának, művelődési életünknek egyik legműveltebb, legolvasottabb és a korszellemet összetettségében megértő képviselője.

A reformkorban, amikor a nemzet sorsa kerül előtérbe, Kölcsey a haladás harcosává vált, költőként és politikusként a közért való cselekvés, a nemzet fölemelkedéséért való küzdelem belső parancs volt számára. S ezt jelölte ki feladatul kortársai számára. Epigrammájának fölszólítása a kor jelszavává lett: "Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!"  

Huszt

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
     Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
     Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
     Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
     Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

A cím gazdag történelmi múlttal rendelkező helyszínt idéz föl.

A huszti vár első írásos említése még 1353-ból való, de igazán fontos történelmi helyszínné a  Wesselényi-féle összeesküvés idejében vált. I. Rákóczi Ferenc hadainak egy része 1670-ben itt talált menedéket Spork tábornok seregei elől. Ekkor a vár tulajdonosa a Magyarországról elüldözött Thököly Imre volt. Huszt vára lett a kibontakozó kurucmozgalom egyik központja is.

A szabadságharc hanyatlása idején II. Rákóczi Ferenc 1711-ben Husztra országgyűlést hívott össze, de akkorra már megszületett a szatmári békeszerződés.
Ekkor kezdődött meg a vár leszerelése, s lassú romlása. 1766-ban több villámcsapás is érte. Tűz keletkezett, a legtöbb épületet és a falakat is lerombolta. Azóta véglegesen az enyészet lett az osztályrésze. Mára csak a külső falak romjai láthatók.

E romokat szólítja meg az epigramma beszélője, a lírai én. A vershelyzet a romokon álló szemlélődő lírai én helyzetét rögzíti.

A mű szerkezete idő- és értékszembesítő. A múlt-jelen-jövő idődimenzióit a szemlélődő lírai én jelen idejű helyzete kapcsolja össze: "Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék". A helyszínt megidéző tájelemek a szentimentalizmus és romantika  kelléktárából valók: "az éjjeli hold", a "sír szele", a "csarnok elontott oszlopi". Ezek teremtik meg a múltidézés romantikusan titokzatos, sejtelmes hangulati hátterét, amelyet fölerősít a múltból előlépő "rémalak".

A leíró versbeszéd dilógikussá válik. A múltból előlépett szellemalak megszólítja a lírai ént: "Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?/ Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?" A kétszeres "mit ér" kérdés az értékekre irányítja a figyelmet. Nem a "régi kor árnya" felé, hanem a "messze jövendő" felé kell tekinteni. A "honfi" megszólítás a tudatosan vállalt, a közösségi célokért küzdő hazafi szerepére utal. A feltett kérdés a reformkor központi kérdése. Az öncélú múltba fordulás helyett a cselekvő hazafiság eszményét hirdeti: "Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;/ Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!". Az egyes szám második személyű igealakok nem csak a megszólítottra vonatkoznak. A felszólítás az egész nemzethez szól. A három ige a reformkor tulajdonképpeni programja. A nemzeti önismeret szükségességére, a szellemi és gazdasági gyarapodásra utalnak.

Az epigramma szerkezetében a rövid csattanó a vers hangulati-érzelmi csúcspontja. Itt válik a hangnem ünnepélyessé, patetikussá. A komoly tárgy, patetikus hangnem a klasszikus görög epigrammák közé sorolja a költeményt. Ezt követi a strófaszerkezet is, a disztichon alkalmazása.