JÓKAI MÓR: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI

Tételek:

Narrációs eljárások a történelmi regényben

A történelem mint regénytéma

Hőstípusok a történelmi regényben

A történetalakítás a tört 525h75f énelmi regényben

Az elbeszélés ideje és az elbeszélt idő a történelmi regényben

A történelmi regény középpontjában valamely jelent megelőző kor társadalma, gondolat- és érzésvilága áll. A feldolgozott történet lehet valóban megtörtént vagy elképzelt esemény, szereplői szintén valós történelmi figurák vagy fiktív alakok. A történelmi regény jellemzői: a történelmi hitelességre való törekvés; korhű ábrázolás, a kor külsőségeinek (ruházat, beszédmód) és gondolkodásmódjának megjelenítése; az előtérben megjelenített néhány szereplő sorsába sűríti a háttérben maradó széles rétegek életét.

Jókai 1869-ben írta A kőszívű ember fiai című történelmi regényét. A mű témája az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei, az azt megelőző és utána következő időszak. A regényt a szabadságharc eposzaként emlegetik. Az eseményeket Jókai egy háromgyerekes arisztokrata család, a Baradlay család történetén keresztül láttatja. A mű első részében a család belső élete, a másodikban a szabadságharc eseményei kerülnek előtérbe - így fonódik össze valóság és fikció. Bár feltűnnek a szabadságharc eseményei (a bécsi forradalom kitörése, a magyar parlamenti küldöttség március 15-i bécsi látogatása, a bécsi munkáslázadás leverése, az 1849. április 6-i isaszegi csata,  Budavár ostroma, a világosi fegyverletétel, Haynau kegyetlenkedése), a regény nem nyújtja annak hiteles, széles körű ábrázolását. A regényben valóság és fikció szervesen egybeolvad. A szereplők között találunk történelmi alakokat (Görgey Artúr, Mészáros Lázár honvédtábornagy, hadügyminiszter, Henczi Lajos budai várparancsnok, Kleinheincz János ). A Baradlay fiúk megrajzolásához sokan szolgáltak mintául, Ödön figurájában Beöthy Ödön kormánybiztos, Irányi Dániel politikus élettörténete és jellemvonásai figyelhetők meg, Richárdéban pedig Lenkey századosé és Desseffy Lajosé. Baradlaynét főként édesanyjáról mintázta Jókai, de a hősszívű anya alakja az egykori tudósításokban is gyakran feltűnt. A mellékalakok közül Boksa Gergő Rózsa Sándorral mutat rokonságot.

Az utolsó fejezet (Húsz év múlva) a mű megírásának idején játszódik. Így kapcsolja össze Jókai a szabadságharc idejét saját korával: ha a szereplők (Baradlayné, Ödön, Richárd) élnek, akkor a kor eszméi -a szabadságharc és függetlenség- sem pusztultak el. Történelmi aktualitást hordoz a független nemzeti hadsereg szükségessége is.

A mű időkezelése alapvetően a linearitás elvére épül, történetalakítását az oksági viszonyok szervezik, megszerkesztésében pedig sajátos narrációs eljárás érvényesül: az elbeszélő nem mondja el az eseményeket az elejétől a végéig, hanem erősen válogatva. Egyeseket csak megemlít, másokat teljesen az olvasó képzeletére bíz, és vannak olyanok, amelyeket apró részletezéssel ad elő. A történet több szálon fut, romantikus módszer a cselekmény nagy csomópontokban, drámai jelenetekben való összefogása, melyek mindig rendkívül kiélezettek. Az elbeszélő egy-egy jelenetet a végső feszültség pillanatáig fokoz, majd hirtelen abbahagyja, és belekezd egy másik történetszálba. Az egész regény kompozíciójára az erős szembeállítások, kontrasztok jellemzők: felemelő és megnevettető részletek követik egymást.

A mű cselekményét elindító és azt mindvégig meghatározó nagyjelenet is többszörös ellentétet sűrít magába. Nemesdombon, a Baradlay család kastélyában a vendégek mulatnak, a nagyhatalmú és dúsgazdag örökös főispánt, Baradlay Kazimirt ünneplik, miközben ő egy másik teremben haldoklik, s végrendeletét diktálja feleségének. Nem a család vagyonáról rendelkezik, testamentuma három fia további pályafutását és a felesége sorsát szabja meg. Rendelkezése szerint Ödön magas rangú diplomataként, Richárd katonatisztként, esetleg hősi halottként, Jenő főhivatalnokként szolgálja a család érdekeit, folytassa az apai célkitűzéseket, felesége pedig hat hét múlva menjen nőül a vármegye adminisztrátorához (helyettes főispán), Rideghváry Bencéhez. Baradlay Kazimir, a kőszívű ember beleszól a jövőbe, célja a történelmi haladás feltartóztatása: "A föld ne mozogjon, hanem álljon." Baradlayné, az addig hű és engedelmes nő, a halál pillanatában fellázad, súlyos fogadalmat tesz Istennek, megesküszik, hogy mindenben az ellenkezőjét fogja cselekedni: "...én fogadom, és esküszöm előtted, hogy mindezen rossznak, amit ő végleheletével parancsolt az ellenkezőjét fogom teljesíteni teelőtted!"

Baradlay Marie további élete küzdelem a végrendelet ellen. A harc az özvegy és a halott között látszólag a fiaikért folyik, de valójában a maradiság erői (Baradlay Kazimir, Rideghváry Bence) és a társadalmi-politikai haladás, a nemzeti függetlenség képviselői (Baradlayné) kerülnek szembe egymással. Baradlayné a regény nagyobb részében nem szerepel, de hatása mindenütt jelen van, az ő személye tartja össze a cselekmény szerteágazó szálait, amelyek a három Baradlay fiú sorsát követik nyomon. Hárman soha nincsenek együtt, útjuk össze-összetalálkozik, majd újra szétválik.  A legidősebb fiú, a 24 éves Baradlay Ödön már fél év óta követségi titkár a szentpétervári cári udvarnál. Ragyogó karrier, előkelő házasság vár rá. Érzéketlenség, fásultság, lelki ridegség jellemzi, nem talál semmi örömet a pompában, a táncban, az érte rajongó gyönyörű nőkben. Anyja levélben hívja haza: "Atyád meghalt. Jöjj azonnal. Szerető anyád, Mária." Ödön hirtelen jellemfordulattal, átmenet nélkül lesz hős. Szakít mindennel: sikeres életpályával, gazdagsággal. Anyja szavára azonnal utazik, de vonzza még egy rég elhagyott szempár is, melytől atyja szigora elszakította. Hazatérése kalandos utazás, otthon feleségül veszi a falusi pap, Lánghy Bertalan lányát, Arankát, és a főispáni széket elfoglalva a haladó nemesség élére áll - anyja akarata szerint.

A mási két fiú Bécsben él. Richárd könnyelmű, üres szórakozásnak élő, párbajozó katonatiszt. "Hírhedett csábítónak volt kikiáltva", minden nő bolondul utána. Váratlanul komolyodik meg, egy tizenöt éves lány, Edit iránt érzett szerelme változtatja meg. A nagy társadalmi változások viszont nem érintették, a politikai élet eseményei hidegen hagyták. Nem követi bátyja példáját, aki a nagy reformkori célkitűzések egyik vezére lett. Baradlaynénak Richárdért már küzdenie kell, mert őt a katonai becsület az osztrák udvarhoz köti. Érte személyesen megy el Bécsbe, és a hazaszeretet parancsával hívja haza. Richárd a haza és a nép parancsára (melyet anyja és katonái közvetítenek számára) császárhű katonából nemzeti hőssé emelkedik. Kétszázhúsz huszárja élén mesékbe illő akadályokat legyőzve - megáradt folyókon át, a Kárpátok havasain keresztül - az ellenség üldözése közepette tér haza, s a szabadságharc oldalára áll. Első csatájával Ödön életét menti meg. A két testvér évek óta most találkozik először, alig ismernek egymásra. Hősiességéről tesz tanúbizonyságot a királyerdei  ütközetben is. Párbajban megöli régi ellenfelét, Palvicz Ottót, aki rábizza titkát, és gyermeke felkutatására kéri. A két idősebb testvér alakjában a jellemnövesztés ismert változatát, az akadályhalmozást látjuk (Ödönnek a buránával és a farkastámadással kell megküzdenie, Richárd menekülését a vártnál hamarabb veszik észre, éheznek).

Baradlayné számára legkisebb és legkedvesebb fia, Jenő megnyerése a legnehezebb. Őt indítja a legmélyebbről s juttatja a legmagasabbra az író. Jenő kancelláriai hivatalnokként él Bécsben, a szabadság, az új korszak nagy jelszavai nem hatottak rá, nem hisz ezek győzelmében. Őszinte szerelmet érez a démonian gonosz Plankenhorst Alfonsine iránt. Elfogadja Rideghvárytól a szentpétervári nagykövetségnél az első titkári állást (Ödön korábbi hivatalát), így nyeri el Plankenhorstné beleegyezését a házasságba. Anyja őt könyörgő szavakkal fordítja vissza útjáról, arra kéri, hogy legalább Ödön két fiát koldulni ne engedje. Jenő erre darabokra tépi kinevezési oklevelét, sírva borul anyja ölébe, követi őt Magyarországra, s elindul végzete felé. Baradlayné legkedvesebb gyermekét nem engedi a harctérre, halálát egy végzetes névcsere okozza.

A regény befejezése számos meglepő fordulatot hoz. A világosi fegyverletételt (1849. aug. 13.) követően Ödönt letartóztatják, Jenő -hogy megmentse családja boldogságát- Ödön helyett jelenik meg a vésztörvényszék előtt. Így lesz a csendes, visszahúzódó legkisebb fiúból a család mártírja, igazi hős. Sorsa emberi értelemben tragikus (hiszen szerelméről és életéről is lemond), áldozata viszont felemeli, naggyá teszi alakját.

Richárd szintén a pesti haditörvényszék foglya, rá is a vérpad, a halálos ítélet vár. Életét végül Plankenhorst Alfonsine menti meg öntudatlanul, aki épp kivégzését sürgeti, Haynau azonban mind a százhúsz vádlottnak megkegyelmez, s valamennyit szabadon bocsátja.

A befejezésben derül fény arra is, hogy Plankenhorst Alfréd vagyona és végrendelete irányította a Plankenhorst hölgyek gyűlöletét Liedenwall Edit és a Baradlayak ellen. A szereplők sorsát tehát két titkolt végrendelet irányítja a műben. A Húsz év múlva című fejezetben az író elvarrja a meseszálakat, Palvicz Károly és Plankenhorst Alfonsine további sorsáról értesül az olvasó.

Jókai a regény alakjait cselekedeteik által teremti meg, a szereplőket főként tetteik jellemzik. Így tárul elénk Ödön és Richárd hazaszeretete, Edit szerelme, Alfonsine gonoszsága, Jenő hősiessége, Baradlayné lelki nagysága. Az író végletesen szembeállítja a szereplőket, a pozitív szereplőket eszményi magasságba emeli. Megfigyelhető a párhuzamos ellentétezés (pl. Alfonsine elhagyja gyermekét, Edit befogadja azt; Edit megmenti szerelme életét, Alfonsine Jenő halálát okozza) és a szereplők beszéd általi jellemzése is. Erre legszebb példa Baradlayné Richárdhoz intézett kérlelő szava, melynek hatására hazatér. Ezen kívül a mindentudó elbeszélő -helyzeténél fogva- szintén segít a jellemalkotásban.

A mű témaválasztása lehetőséget nyújt a példázatteremtésre, ideálok állítására. Jókai a szabadságharcot a magyar nemzet erkölcsileg példaadó mítoszi korszakának tekinti, melyből a nehéz időkben évszázadokig erőt lehet meríteni. Ezért a forradalomról és szabadságharcról szólva elsősorban arról beszél, ami abban felemelő. A regény eseményeit mozgató legnemesebb eszme az önzetlen és önfeláldozó hazaszeretet. Az író a magyar szabadságharc küzdelmeit tudatosan eposzi méretűvé emeli, Baradlayné, Ödön, Richárd, Jenő és a mellékszereplők (Pál úr) alakjában a hit, a lelkesedés, az áldozatvállalás, a családi összetartás, a hazaszeretet követendő példaképeit mutatja fel.

A regény hitelesen adja vissza a reformkor bizakodó hangulatát (megyegyűlés), a bécsi forradalom kitörésének (március 13.) kettős arculatát ellentétes tartalmú és hangulatú fejezetekben látjuk: a szabadság diadalának ujjongó mámorát és a megvadult csőcselék fosztogatását, a világosi katasztrófát követő eseményeket pedig szomorúság és feszültség  lengi körül. A mű végszava bizakodó: "...Jó az Isten! - zöld füvet ád a harcáztatta földnek, [...] - feledés írját a mély sebnek - jobb idők reményét a szegény magyar nemzetnek."

A regény a romantika számos jegyét viseli magán, melyek közül kiemelhetjük a bonyolult, elágazó cselekményszövést, a kalandok megjelenítését (pl. Ödön hazafelé vezető útja), a váratlan fordulatokat (Ödön és Jenő névcseréje, Edit öröksége), a kiélezett szembenállásokat, konfliktushelyzeteket, az ellentétezést (nemes emberi célok- gyűlölet, bosszúvágy), a túlzásokat (Palvicz Ottó fiának életkörülményei).

A mű történetalakítását az oksági viszonyok szervezik (metonimikus történetalakítás), de fontos szerepet játszanak a metaforikus összefüggések is. Ilyen összefüggésbe helyezhető például a mű címe. Baradlay Kazimir, a kőszívű ember súlyos érelmeszesedésben szenved, a kőszívű jelző azonban erkölcsi értelemben is megközelíthető: hideg, kemény lelkű, zsarnoki természetű. Baradlayné alakja férjével való összecsapása során szintén jelképessé válik: a haza megtestesítője lesz. Hazaszeretete és anyai szeretete összeolvad, akárcsak fiaiban a gyermeki szeretet és a haza iránti hűség. Így válnak a Baradlay fiúk a családi összetartozás és a hazaszeretet jelképeivé.

A regény vissza-visszatérő motívuma Baradlay Kazimir és Baradlayné nagy "túlvilági" összecsapása. Az özvegy egy-egy döntése során kezd el vitatkozni kőszívű férjével az aranyos keretbe foglalt, életnagyságú arckép előtt. Ez valójában egyoldalú (monologikus) perlekedés, Baradlayné saját lelkiismeretével történő küzdelmének megnyilvánulása. Jenő halálakor feladni látszik a harcot: "Nem küzdök veled, meghódolok". Kettejük küzdelmének Richárd kiszabadulása vet véget: a legkisebb fiú a túlvilágon kibékítette a szülőket.

A kőszívű ember a történelmi haladással áll szemben, a történelem alakulásába kíván beleszólni. Szellemi örököse, Rideghváry Bence jóslaterejű szavai a végzetet, a vérpadot rajzolják előre. A mű történelemszemlélete azonban a haladásért folytatott küzdelem értékét mutatja fel, a történelem hősies helytállással történő változtathatóságát emeli ki. Baradlayné nem tragikus alak, aki téved vagy vétkezik, hanem eposzi hős, aki fiai halálával a harc kezdete óta számol.