IMITÁCIÓ ÉS EREDETISÉG A RENESZÁNSZ LÍRÁJÁBAN

IMITÁCIÓ ÉS EREDETISÉG A RENESZÁNSZ LÍRÁJÁBAN

Reneszánsz az európai kultúrában a középkort követő művelődéstörténeti korszak és annak stílusiránya. A francia renaissance (újjászületés) kifejezésből származik., az 1340-es évektől a XVI. Sz. közepéig számítjuk. Az antik kultúra a humanizmusban, a reneszánsz legfontosabb szellemi áramlatában kelt életre. Az irodalomban az alkotómódszerek közül az egyik legfontosabb az imitáció, az utánzás, az antik m 353b17d intaképek követése, jellemző az idilli ábrázolásmód, a retorikai eszközök alkalmazása, a klasszikus műfajok, főleg a kötött, zárt formák felújítása. Az első reneszánsz költőnek F. Petrarcat tekintetjük.

Poeta doctus latin kifejezés, jelentése tudós költő. Olyan alkotó, akinél a tehetség elméleti és mesterségbeli felkészültséggel párosul. A poeta natussal szemben (születtet tehetség) a poeta doctus a tanult költőt jelenti, aki a mesterségbeli tudást maga fokon sajátította el. A klasszikus görög irodalomban először ARISZTOTELÉSZ beszél a költészetről, mint mesterségről, amit műgonddal lehet művelni szabályrendszerének betartásával.

BALASSI BÁLINT az első magyar költő, akit a régebbi irodalmárok őstehetségnek, míg az újabbak tudatos költőnek tekintettek. A Júlia-költemények kifinomult stílusa, tökéletes ritmikája, újszerű strófaszerkezete (ekkor alakult ki az ún. Balassi-versszak), szimmetrikus reneszánsz kompozíciója, egy belső érzelmi fejlődésmenetet tükröző összefüggésrendszer. Közvetlen élményelemek alig-alig találhatók már itt: a versek egymásutánja nem a kronológiát követi, hanem tudatos szerkesztés következménye.

Hogy Júliára talála, így köszöne neki a Balassa-kódex 38. verse egy kapualjban, "kapu köziben" való váratlan - s valószínűleg legutolsó - találkozásukat örökítette meg. Az utolsó strófa így hangzik: "Egy kapu köziben juték eleiben vidám szép Juliának,/ Hertelen hogy látám, előszer álítám őtet lenni angyalnak,/ Azért ő útába igy szólék utána mint isten asszonyának."

A következő, a 39. költemény egyenes folytatása ennek, s az istennők magasába emelt Júlia áhítatos, himnikus üdvözlését tartalmazza. "Címe": Hogy Júliára talála, így köszöne neki. (A török nótajelzés értelme pontosan azonos a verskezdettel: "Nem kell nélküled ez a világ.") Az egész vers elragadtatott, ujjongó bókok halmaza. Az öröm erőteljes túlzása az első versszakban a költő értékrendjét fejezi ki: Júlia nélkül értéktelen, értelmetlen a világ. Ez után az érzelmi kitörés után következik csak a köszönés: "Egészséggel!" - ez a 16-17. sz. szokásos üdvözlési formulája volt. A következő strófák áradó metaforasora az érzelmek tovább nem fokozható teljességét fejezi ki. A metaforák azonosító elemeiben a lelki élet értékei (vidámság, édes kévánság), a reneszánsz főúri világ részletei (palotám, jóillatú piros rózsám), a női test szépségei (szemüldek fekete széne) és egyéb értékek (a szem fénye, az élet reménye) sorakoznak egymás után. Mindezek Balassi "tudós" alkotásai, képei.

Az 5. versszak összefoglalása az előző négynek, de a fokozásos halmozás (szívem, lelkem, szerelmem) s a vallásos himnuszokból, imákból kölcsönzött üdvözlés (idvez légy) még magasabb szintre emeli a verset, s az utolsó metafora (fejedelmem) újabb világi értékkel egészíti ki az eddigieket. A záróversszak a lovagi szerelmi lírából jól ismert helyzetet rögzíti: a szerelmes lovag és az úrnő között végtelen a távolság; Júlia is csak fölényesen, hidegen mosolyog az előtte hódoló szerelmesen. (ez is mintegy kötelező költői fogás a szerelmesversekben.)

A vers zenéjét az ütemhangsúlyos verstechnika hozza létre Balassi költeményének sorfajai kétütemű nyolcasok (4/4).

Ez világ sem / kell már nekem

Nálad nélkül, / szép szerelmem,

Ki állasz most / én mellettem,                                                                                                         

Egészséggel, / édes lelkem.

Versszerző találmány (inventio poetica) a 44. költemény is: a Darvaknak szól. A vers lényege valóban humanista költői lelemény: a melegebb, jobb hazába szálló darvakkal üzen elérhetetlen távolságban levő kedvesének. A hét versszakból az első négy a madarak megszólításához kapcsolt fájdalmas önjellemzés. Azok szabadon röpülhetnek fent, a magasban, s útjukat arrafelé irányíthatják, ahol Júlia lakik. Az árva "szarándok" viszont gyászban, szívében szörnyű kínt cipelve idegen országban bujdosik. Közte és Júlia között áthidalhatatlanná vált a szakadék, ez azonban nem földrajzi, hanem lelki-érzelmi távolság. Júlia otthona a Paradicsom, egy olyan ideálvilág, ahová örökre el van zárva előle a boldogság. Az 5-6. strófa az üzenetküldés motívumával s az örök szerelmet hírül adó üzenettel viszi tovább a vers gondolatmenetét: tele van ez az üzenet a gyöngéd rajongás megható jókívánságaival, kedvese "nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál".

A záróstrófa a kor szokása szerint a vers születésének körülményeit, az ihletforrást (ennek fikcióját) rögzíti. Ki mondaná meg, hogy annyira elsajátította a versszerző technikát, hogy konkrét élményforrás nélkül írta meg ezt a verset.

A hányatott sorsú költő Lengyelországban írhatta 1591-ben talán legszebb istenes énekét, az Adj már csendességet... kezdetű költeményét. Hiába kereste az evilági harmóniát, sem egyéni életében, sem a korban, a reneszánsz halódásának évtizedeiben azt már nem találhatta meg. A földi boldogság lehetőségében véglegesen csalódott ember most már csak a belső békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni. Belső ellentétektől feszülő, izgatott menetű alkotás ez: csupa kérlelő könyörgés, perlekedés, vita és szenvedélyes érvelés. Ezt a belső hullámzást jelzi a különböző mondatformák állandó váltakozása (felszólító, kijelentő, kérdő, óhajtó mondatok) Új, az eddigiektől eltérő strófaszerkezet jelentkezik itt, egy megrövidített, a belső zaklatottságot művészileg kifejező "Balassi-versszak". A kétütemű hatos sorok közé iktatódik egy-egy megtört, külön rímmel kiemelt, egyetlen ütemből álló félsor (4 szótag).

A 8 strófából álló költemény három szerkezeti egységre tagolódik: 1-2. versszak: könyörgés; 3-6. érvelés, indoklás; 7-8. könyörgés. A középső szerkezeti szakasz az érvelés mellett önmagával folytatott belső vita is egyúttal: "vétke rútsága", "éktelen bűne" a kárhozat félelmét kelti fel, de a Megváltó kínhalála, az isteni irgalom nagysága az örök üdvösségbe vetett hitét erősíti.

Balassi az utolsó istenes énekekben már elhagyta az addig minden versére jellemző nótajelzést, függetlenítette magát a dallamhoz igazodás kényszerétől.

Utánozza a kor nagy költőjét Petrarcat a sorfőkbe rejtett nevek írásával, a lovagi szerelem-képet, hogy a férfi csak áhítozik a kedves után, de szerelmül soha nem teljesedhet be. Ennek a szerelemnek a kifejezési formája nem a szenvedély, hanem a tiszta, gondos intellektuális munka eredménye. Kialakulnak a szerelmi líra sztereotip motívumai: leghatalmasabb dolgok elmúlnak, de a szerelem nem; különös állatok: a szalamandra tűzben élhet, mint a szerelmes férfi.