ELBESZÉLÉS ÉS TANÍTÁS A KÖZÉPKORI LEGENDÁBAN

ELBESZÉLÉS ÉS TANÍTÁS A KÖZÉPKORI LEGENDÁBAN

Tételek:

1. Középkori embereszmény egy tanult műben

2. A legenda mint példázatos elbesózélés

3. Narrációs eljárások a középkori elbeszélésben

4. A tanítás a középkori elbeszélésben

A legenda a középkori irodalom egyi 646d32g k leggyakoribb egyházi műfaja. A szó latin eredetű, olvasandót jelent. A legenda olyan vallásos tárgyú, rövid terjedelmű, prózai kisepikai alkotás, amely egy szent, mártír életéről, egy szent hely, ereklye keletkezéséről, szól. A legenda az ábrázolt személy jellemének, cselekedeteinek a bemutatásával kívánja az emlékezetre méltó dolgokat rögzíteni, illetve az utókornak kíván erkölcsi tanítást adni, lelkesítő példát mutatni. A legendához történelmi igazság kapcsolódik, kortörténelmi utalásokat is találunk bennük. A legendákban megörökített csodás események feljegyzésével és kivizsgálásával megkezdődhetett az elhunyt szenttéavatási szertartása. A gyönyörködtetés a legendában másodlagos szerepet kap.

A legenda mint műfaj sokat változott a történelem során. Az első legendák a keresztyénüldözések idején vértanúhalált halt mártírokról szóló feljegyzések voltak. Az életrajzukba beleszőtték azokat a csodákat, amelyek velük történtek. Ezeknek a szenteknek az élete példaértékű volt a középkori ember számára, mivel olyan morális értékek mellet tanúskodott, mint az alázat, szerénység, az aszkézis, a túlvilági életbe vetett hit. Ezek az értékek képezték a középkori ember értékrendjének az alapjait.

A legendákban néha fordulatos cselekményelemek, izgalmas helyzetek, és érdekes személyiségtípusok találhatók, amelyekben a szórakoztatás halvány szándéka jelentkezik.

A legendák alapeleme a csodás elem, a csoda, amely valamilyen természeti törvényre rácáfoló esemény vagy jelenség, amely a lélek diadalát jelenti a test fölött.

Kezdetben latin, később anyanyelven íródtak a legendák.

Legismertebb latin nyelvű legendáink közé tartozik a Ferenc-legenda, amely Assisi Szt. Ferenc életéről, csodatételeiről szól.

Az Árpád-házi legendák közül ismertebbek a Szt. István, Szt. András, Szt. Gellért és Szt. Margit életéről szóló legendák.

Szent Margit legendája a 14 század elején keletkezhetett, és a magyar nyelvű változatát Ráksai Lea 16.századi másolatából ismerjük. A legenda Szent Margit IV. Béla király szentéletű lányának életéről, csodatételekről, illetve a haláláról szól. Valószínűleg Marcellus Domokos szerzetes, Margit lelkiatyja írta latinul 1276 és 1300 között. Ezt egészítették ki az 1272 és 1274 közötti eseményekkel és az 1276. évi vizsgálati jegyzőkönyv anyagával. A legenda hiányzó kezdettét Pray György kiadásából ismerjük.

Szt. Margit legendája kisebb részekből áll össze egységes művé, először értesülünk királyi származásáról, a születése körüli eseményekről, gyermekkoráról, a zárdában töltött éveiről, betegségeiről, szenvedéseiről és haláláról. igen sok történetet gyűjt össze a szerző melyek megvilágítják a királylány jellemét, kapcsolatát az emberekkel és Istennel. A szereplők gondolatainak közlésével megismerhetjük, átélhetjük a Boldogasszony szigetének klastromában élők helyzetét, világát, a zárda belső hangulatát.

Az író néha megszakítja előadását, egy-egy kisebb fohászban fejezi ki véleményét, kritikáját a koráról, példaként hangsúlyozza Margit valamilyen erényét, ezzel is buzdítva olvasóját az Istennek tetsző élet gyakorlására.

A következő fejezetekben Szt. Margit különböző csodáit gyűjtik csokorba, bár már életének az elmesélésekor is beszél néhány csodás eseményről (gyógyulás, mezítelen teste bevilágítja a sötét helységet, tűz nem égeti meg a kezét, feje felett lángnyelvet látnak). A halála utáni csodák felsorolásakor többször pontosan megmondja, hogy kivel történt meg a rendkívüli dolog, ami még inkább meggyőzi az olvasót, hogy valóban megtörténtek ezek a természetfeletti jelenségek.

Ezután azon apácák felsorolása következik, akik tanúskodnak Margit szentsége mellett. Végül Margit temetésekor Fülöp esztergomi érsek mond gyászbeszédet, aki megerősíti az ott jelenlevő híveket, de egyben a legenda olvasóját is, hogy a királylány valóban üdvözült, részesült Isten örök szeretetében.

Margitot apja már születése előtt Istennek ajánlotta, mivel az megmentette őt tatároktól. Margit 3 éves korától a veszprémi kolostorba került, majd innen a Nyulak szigetére. Apja többször is megpróbálta kivenni onnan, de ő ellenszegült és felszenteltette magát apácának. Aszkétikus életet élt, böjtölt, imádkozott, gyötörte testét, szolgai munkát végzett, magát megalázta. Mindez örömmel töltötte el, mivel Jézusért tette mindezt. Télen nyáron mezítláb járt a sok munkától bőre kiscserepesedett, nem tisztálkodott, tetvek lepték el, sündisznóbőrből készült erényövet viselt, ettől és a penitenciaként elviselt korbácsütésektől bőrét sebek fekélyek lepték el.

A legendát olvasva emberközelbe kerül a középkor világa, Margit lényén keresztül megismerjük a középkori ember gondolkodásmódját, bepillanthatunk lelki világába. Nemcsak a csodatételeiről híres Margitot ismerjük meg, hanem azt a melegszívű lényt is, aki betegtársai mellett virraszt, ápolja őket, szenved az apja és a testvére közötti konfliktus miatt, közvetít közöttük, krisztusi békét hirdet. Fiatalon, 29 évesen, szenvedések közepette hunyt el.

Szt. Margit legendája több írót, költőt megihletett. Ady Endre verset írt Szent Margit legendája címmel, Gárdonyi Géza az Isten rabjai című regényében pedig Szt. Margit életét tárja művészi módon az olvasó elé.