Balassi Balint

Balassi Bálint

Balassi istenes verseinek sajátos vonásai

Az istenhez füzödö viszony Balassitól Adyig fontos lírai témának számít a magyar költészetben. Vannak költöink, akik számára a közeledés vagy a távolodás Istenhez meghatározó élményt jelentett, s ezt fontosnak tartották versekben is kifejezésre juttatni. Balassi Bálint is közéjük tartozott, lényeges figyelembe vennünk, hogy Ba 454c22e lassi a reneszánsz korának költöje, s a müvészet történetének ez az a korszaka, amelyben az elsö repedések keletkeztek az istenhit szilárd bástyáján. Az ateizmus (az istentagadás) még nem jellemzö erre a korra (majd csak a felvilágosodás idején kezd ez a szemlélet terjedni), de a középkor világában érvényesülö föltétlen alázat, a kiszolgáltatottság-tudat helyébe másfajta, öntudatosabb gondolkodásmód lép.

Olvashatunk olyan véleményeket, amelyek szerint Balassi költészetének nem a vitézi énekek és nem is a szerelmes versek a legjelentösebb darabjai, hanem az úgynevezett istenes versek. Meggyözö módon ez az állítás aligha igazolható, de az a tény, hogy ezek nélkül Balassi lelkületét és gondolkodásmódját a maga összetettségében és teljességében nem ismerhetnénk meg. A költö ugyanis rendületlenül hisz a segítö és büntetö, az igazságos és irgalmas Istenben, aki megbocsát minden bünt, és aki a benne hívöknek megadja a lélek nyugalmát.

Ha áttanulmányozzuk Balassi életútját, akkor arra a felismerésre jutunk, hogy a költö többnyire hajlamos elfeledkezni azokról a követelményekröl, amelyeket vallásos neveltetése során belésulykoltak (Bornemissza Péter pap-költö volt a tanítómestere), de élete válságos pillanataiban mindig az öszinte bünbánat hangján szólalt meg.

Balassi harmincéves korában szánja el magát a házasságra. Úgy véli, hogy nemcsak világi javaival kell számot vetnie életének e fontos eseménye elött, hanem a lelkével is. Ekkor írja meg a Kiben büne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott címü versét. A kezdö sor így szól:

Bocsásd meg Úristen ifjúságomnak vétkét...

s azután úgy is folytatódik, mintha gyónás lenne. A költö elmarasztalja magát a hitetlenség, a háládatlanság bünében, de reméli, hogy Isten megbocsát neki. A versszakok elsö betüit összeolvasva ezt kapjuk: Balassi Bálintné. Hogy a költö különösen fontosnak tartotta ezt a költeményét, arra az a bizonyíték, hogy a reneszánsz hagyomány jegyében szerkesztett versgyüjteményében az elsö harmadot zárja le vele, tehát ez a 33. A vélhetöen száz versesre tervezett kötet anyagában.

1591 elején Balassi Bálint Lengyelországban tartózkodik, megkeseredve, magányosan. Feleségétöl elvált, vagyonát elvesztette, s az a hadjárat is elmaradt, amelynek kedvéért az elözö esztendöben idejött. Nyugalomra vágyva fordul ismét Istenéhez, s ekkor írja, meg az Adj már csendességet. kezdetü versét, istenes versei közül a legszebbet, a legmegrendítöbbet. Végigolvasva aligha lepödünk meg azon, hogy a 17. Század eleje óta ez a költeménye ott szerepel a templomi énekek sorában. Az Adj már csendességet... egy sorsverte, érett férfi könyörgése ahhoz a hatalomhoz, amelynek irgalmában és könyörületességében mélységesen hisz. Hiszi, hogy ennek a hatalomnak módjában áll könyörgését meghallgatni és teljesíteni. Az ember esendö lény, egész életében szüksége van mások segítségére. A kérés és a könyörgés ezért hozzátartozik mindennapjaihoz. A könyörgés nem eleve vallásos cselekedet, de minden formájában nyomatékosított kérés; az élet nehéz pillanatai kényszerítik ki az emberböl. A vallásos élethez természetes módon illeszkedik ez a magatartásforma, mert a hívö ember kiszolgáltatottnak érzi magát Istennel szemben.

A vers felépítése ugyanúgy, mint az egy Katona éneke szimmetrikus elrendezettséget mutat. A reneszánsz festészetben, építészetben jól megfigyelhetö a szimmetriára törekvés, és a korabeli költök a versek megszerkesztésében is szívesen követték ezt a hagyományt az elsö két és az utolsó két strófa könyörgése, fogja keretbe a közbülsö négy versszak érvelö, belsö vitáját.

A könyörgés lírai megjelenési formáját elsösorban a tárgyas szószerkezetek adják, amelyeknek alaptagja mindenütt felszólító módú igealak. Az elsö szerkezeti részt ezek uralják változatos módon: például egy igéhez (Adj) két tárgyat (csendességet; békességet) kapcsol a költö, illetve egy tárgyra (lelkem/et) három ige is (örizd; ne hadd; ébreszd) vonatkozik.

A 3-6. Versszakok is megörzik a keretben alkalmazott Istenhez beszélö, megszólító formát, de valójában belsö vita ez. A költö reménykedik Isten megbocsátó irgalmában, de bizonyos nem lehet benne, hogy el is nyeri azt. Érvek és ellenérvek ütköznek össze ebben a szerkezeti egységben: a költö a vétkeit rútnak, romlást vallónak nevezi, ugyanakkor az öszinte bünbánat sugárzik a sorokból. A lelkiismeret-furdalás zaklatott hangja ez. A bünbánat ébreszti benne a kételyt, de a hit el is oszlatja a bizonytalanságot. A belsö vita végét a Megadod kedvesen kezdetü sorral zárja le. Olyan ember szólal meg a versben, aki már csak a lélek békéjére, az elme nyugalmára, a szív csendjére áhítozik. Nem tagadja büneit, de már nem is számlálja elö ezeket, mint a gyónásban szokás, és ahogy ezt tette a Kiben büne bocsánatáért könyörgett... Címü versében. A befejezés felszólító módú igealakja, az Add meg határozottabb formát ölt, mint a türelmetlen verskezdö Adj már. A költö itt magasba emeli tekintetét, immár nem a szolga szól urához, hanem a szövetséget keresö ember.

1594-ben ott találjuk Balassit abban a seregben, amely Esztergom várát ostromolja, hogy kiüzze onnan a megszálló törököket. Egy roham során a költö lábát ágyúgolyó sebzi meg. Ebben az idöben a seborvoslással a borbélyok foglalkoztak. Aki közülük Balassit kezelésbe vette, gondatlanságában elfertözte a sebet, következményeként a sebesült magas láz és iszonyú fájdalmak közepette halt meg. De még halálos ágyán is könyörgö verset írt Istenhez. Már nem az életéért könyörgött, sok katonát látott ö hasonló kínok között meghalni. Tudta, hogyan fogja végezni. Már csak bünei bocsánatáért könyörgött. Utolsó szavait az öt ápoló szerzetes vetette papírra, ezek így szóltak: te katonád voltam, Uram, és a te seregedben jártam.