Arany Janos

Arany János

Az epikus Arany

Arany János erösen lírai alkatú költö volt, mégis epikusként indult, epikusnak hitte, tudta magát. Kezdetben csak az asztalfióknak írt, majd baráti bíztatásra benyújtotta pályázatát Az Elveszett alkotmányt (1845) és nyert. Ebben az eposz formájú szatírában Arany a konzervatívok és a liberálisok hazug, demagóg választási küzdelmét gúnyolta ki epés, hexameteres kommentárokban.

1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatára jelentkezik. "Téma és nyelv népies legyen!", így szólt a feltétel. Toldit választja, a szalontai mondavilágból ismerös alakot, és Ilosvai Selymes Péter széphistóriáját veszi alapul. Fölényesen különdíjjal nyer. A Toldi valamilyen módon ugyanazt fejezi ki, mint a János vitéz: a nép fia tehetséges, erös, erkölcsös - gyözni tudó. Miklós ugyan nemesi származású, de mégis pórsuhancnak mondható, életmódja miatt. Természetes, egyszerü, tiszta lélek, mentes a civilizáció rontásától. Önzetlen, de önérzetes és öntudatos.

A költö 1848-ra elkészült a Toldi estéjével. A mü hangulata, életszemlélete eltér a Toldiétól. Miklós Lajos király udvarában nem a vágyott világot találja, s öt sem érti meg ez a világ. Arany iróniával ábrázolja az öreg vitézt, de iróniáját túlbúgja elégiája. Eposz formájú elégia a Toldi estéje. Toldi Miklós a régi erkölcs, spártai férfikar megjelenítöje. A hös férfikorát, kalandjait, csalódásait az 1850-es évek elején a Daliás idökben szerette volna Arany megírni. A kidolgozás töredékben maradt, és csak 1879-re készül el a Toldi szerelme.

Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposztrilógia megírása, melynek Attila és Csaba lett volna a höse. Erös lélektaniság jellemzi az elkészült elsö részt, a Buda halála (1863) címü eposzt, mely a nagy hun király, Attila és Bátyja, Buda testvéri és trónviszályát adja elö. Szerep és személyiség tragédiája a Buda halála. Buda király egy pillanat nemes fölhevülésében megosztja hatalmát öccsével, Attilával. Ezzel Buda is, Attila is oly szerepet vesz magára, mely lényükhöz nem vág: az egyik túl gyenge, a másik túl erös az osztott hatalomhoz. S elpusztulnak mind a ketten, övéikkel együtt. Elöbb Buda Attila kezétöl, majd Attila a Bün következtében.

Arany balladái:

A romantikus ballada epikus müfaj, de drámai párbeszédeket és lírai monológokat is tartalmaz. Általában lelkiállapotok egymás után vetített tablóiból áll össze az igen sürített cselekmény, melynek hátteréül valamilyen erkölcsi konfliktus szolgál. Az egyén erkölcsi felfogása egy közösség normarendszerével ütközik össze, ezért a konfliktus rendszerint tragikusan ér véget. Az erkölcs és lélektan Arany legfontosabb témái. Balladái az emberi lélek mélységeit járják be. Képeinek tömörsége mellet a balladák szerkezete is újszerü, a huszadik századi prózában találkozunk ilyenféle párhuzamos szerkesztéssel. idösíkok váltogatásával, filmszerü vágással, a képzettársítások összekapcsolódásával.

Ágnes asszony:

Az Ágnes asszony (1853) megírásának közvetlen élménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan asszonyt, aki estig mosott a patakban.

A mü három szerkezeti egységre bontható a helyszínek szerint:

1. a patak partja

2. a börtön és a tárgyalóterem

3. újra a patakpart

A témát röviden összegezhetjük: a lappangó lelkiismereti konfliktusnak, a büntudatnak bomlasztó hatása egy naiv, szép, asszony tudatában. Arany zsenialitását és egyúttal emberszemléletének modernségét mutatja, hogy felfedezi a tudatalatti fogalmát. Ágnes patakparti szavai arról árulkodnak, hogy valami titkos, talán bünös dolog történt, aminek nem szabad napfényre kerülnie. A ballada az asszony megörülésének mélyüléséröl szól.

A második szerkezeti egységben Ágnesnek a megörülésen jár az esze. A ballada a fény-árnyék ellentéttel az örület éjszakáját és az ész világosságát állítja szembe.

A harmadik szerkezeti egység Ágnest a patakparton találja. Az idö a végtelenbe tágul. Ágnes megöregszik a hollóhaj, megöszül, a fehér lepedöböl csak foszlányok maradnak a játékos, futó habból hideg, nagyobb hullámokat vetö szilaj hab keletkezik. A refrén korábban hol a meg-megújuló könyörgés, hol a szánalomérzet visszhangja. A harmadik részben viszont a már megtébolyult asszony gépies üres motyogása.

A lélektani folyamat mellet a másik olvasási lehetöség az erkölcsi. A földi bírák a jogszabályok fölötti isteni igazságszolgáltatás képviselöi lesznek. A harmadik olvasási mód szerint Ágnes a bünbe esett ember jelképe. Isten megmenti azzal, hogy örületet bocsát rá, mert ez által még életében lehetösége nyílik a vezeklésre, elkerülvén az örök kárhozatot.

Arany lírája:

Arany 1849 után lírikus lett, pedig nem akart az lenni. A személyes költemények a sivár nagykörösi környezetben születnek. Jellegzetes témái: a menekülés vagy elzárkózás a valóság elöl kedélyének fokozatos elfásulása, és már-már felbukkan az élettel való leszámolás gondolata.

A Ver, arról szól, hogyan bánt a költö a különbözö életszakaszaiban az élet értékével, tudott-e élni a felkínált lehetöségekkel. A kezdö versszak gyermekkort idézö képében felsejlenek az életrajzi mozzanatok. Arany döntésektöl való visszariadásáért önmagát hibáztatja, Így lett az örömböl örömtelenség, az ifjúságból korai vénség, a boldogságból annak kerülése, a függetlenségböl önkéntes lánchordás. Az elsö nagy lírai korszakot lezáró mü egy balladás hangú drámai monológ, a lírai elégia és epikus ballada ötvözete: Az örök zsidó (1860). A vers a megnyugvás, pihenni vágyás, és az üzöttség, a müvészi útkeresésé és az életszomj konfliktusává fokozódik. A létbizonytalanságról, a lélek zaklatottságáról szól.

Arany a kiegyezés után évekre elhallgat, sem politikailag, sem erkölcsileg nem képes azonosulni a társadalmi körülményekkel. Egyéni tragédiája: lánya halála. Erröl írna verset, de csak töredék sikerül. Betegségétöl való félelmei is zavarják, de a belsö okok legalább ilyen fontosak: hiányoznak az új élmények, az ihletforrások elapadnak. Évek multával megszabadul a kötelezö fárasztó hivatali munkától. Írni kezd, önmagának. A bénító hatások megszünnek, megszületik az Őszikék.

Az augusztustól októberig virágzó öszike mintha az emberi élet öszének halk, bánatos, mégis kedves pillanatait szimbolizálná. A hervadó természetbe belesimuló öszike a mi végsö elmúlásunk elötti apró örömök, szépségek törékenységével azonos. Arany 1877-79 közötti müveire ezért találó a ciklus név. E megható öszinteségü versek a költö belsö világának szorongásit, aggodalmait, emlékeit idézik meg. A korszak legismertebb remeke az Epilógus (1877). Idö és értékszembesítö, valamint létösszegzö versnek mondhatjuk. Arany végszónak szánta egy költészet és egy élet zárásaként, s érdemes figyelni arra is, hogy mennyire hasonlít a 25 évvel korábbi vershez, a Visszatéréshez.

A három szerkezeti egység a múlt, jelen, jövö szerint tagolható. Az emlékidézö, leltárkészítö elégia elsö része tréfálkozik és ironizál, társadalmi és státusviszonyokat tár fel. A második az írói létet vizsgálja, válságokat, kételyeket. A harmadik szembesíti a múltban megálmodott, de meg nem valósult jövövel, az illúziók elvesztésével, a vég szorításával.