Ady Endre

Ady Endre

Ady messiásként robbant be a magyar szellemi életbe. Költöi világát a maga személyisége köré építette fel. Ady költészete a századvég lírájából nött ki. E korszakban sorra jelentek meg a költészetet megújítani szándékozó törekvések, és elsö köteteiben még Ady is az ö követöjükként indul. A döntö lépést Ady a harmadik kötetével, az Új versekkel tette meg, ekkor került a versvilág középpontjába saját személyisége. Versei gazdag összefüggö jelképrendszert alkotnak. Lehet külön látomásszerü tájversekröl, szerelmes költeményekröl, magyarság-versekröl, háborúellenes költészetröl beszélni Ady költészetét illetöen, hiszen e nagy témák egy-egy szimbólumcsoport kapcsán jelennek meg. K 222j97c öltöi nyelve egészen egyéni. Visszanyúlt a kuruc költészetig, az erdélyi írók hagyományaihoz, söt a Biblia ösi fogalomvilágához is. Költeményeit a köteteken belül összefüggö ciklusokba rendezte. A Nyugat címü folyóirat vezéralakjaként stílusszintézist teremtett. Költészetében mindvégig meghatározó tényezö a mítoszteremtö szimbolizmus.

Istenes versei:

Ady költészetére 1908-1912 között jellemzöek az úgynevezett istenes versek. A vallás, a Biblia világa, szókincse, nyelvezete, szimbólumai, metaforái azonban jószerivel az egész Ady-lírát áthatják. Ez a költészet egy ösi gondolkodásmód felé is visszanyúl az idöben. Ady élménykincse éppen ezért nemcsak keresztény jellegü: ösibb, "pogány" vallási képzetek is felidézödnek benne. A görög mitológia, a keleti vallások istenképe is felbukkan verseiben. Az Új versekben és a Vér és Aranyban pogány istenekkel harcol és komázik a lírai én. A humánus, az embersegítö istenes versek Ádám, hol vagy, Álmom, az Isten mellett az értelmetlen istenkép is feltünik: a szorongás, félelem, a bizonytalanságba vetett emberi sors költeménye A nagy cethalhoz. Minden jelenség összefoglalója, a hideg, a kérlelhetetlen, megismerhetetlen, az emberi sors iránt közönyös Isten. Az istenkép összetett, különös, megfoghatatlan jelenség, a költö szerint csupán egy a biztos: "Isten van valamiként". Ezt a "van valamikéntet" szándékozik pontosítani a lírikus, söt vissza akar találni a gyermekkori hithez. A régi emlékek nyomán indul a felnött költö istenkeresése az elsö istenes versciklus címadó versében, A Sion-hegy alatt címüben is. A vers ironikus és patetikus hangnemeket, egyesit, különbözö idösíkokat, elegyit. A költö számára a halálból is vezet út Istenhez, a felejtésböl, a hitnélküliségböl azonban nem. Ady minden ellenére bízni akar a számára rejtélyes, nehezen megfejthetö Istenben. Teológiájában Isten tagadása és mégis megvallása keveredett.

Ady, az Új versek költöje a kötet néhány jellemzö versének értelmezése alapján

Ady egy évi párizsi tartózkodás után, 1905 januárjában tért haza Magyarországra. A fejlettebb Nyugat társadalmi viszonyait megismerve még jobban szembetünt neki az az elmaradottság, ami a hazai viszonyokat jellemezte. Társadalomkritikája ekkor felerösödött. Ő nem volt olyan elnézö a dzsentrivel szemben, mint ami Mikszáth ebben az idöben született írásaira jellemzö. Kíméletlen eltartásra váró teljesen értéktelen, züllött társadalmi osztálynak nevezte a dzsentrit.

Ady számára egyértelmü volt, hogy változtatni kell a fennálló társadalmi viszonyokon, mert polgári demokráciát csak akkor lehet teremteni, ha az ország megszabadul attól a tehertételtöl, amit a feudális viszonyok maradványai jelentenek. Ennek a felismerésnek ad hangot az 1905-06-ban, írott verseiben.

Amikor 1906 februárjában megjelent Ady harmadik kötete Új versek címmel, kevesen ismerték fel, hogy korszakos jelentöségü mü született. Új korszak kezdödött ezzel a magyar irodalomban, a kortárs kritika részéröl azonban többnyire csak az értetlenkedés és az elutasítás volt a válasz, pedig a kötet mind tartalmában, mind formavilágában (merész szimbólumai révén) eddig nem hallott hangot ütött meg.

Ahogy Ady késöbbi kötetei, úgy ez is a tudatos szerkesztés jeleit mutatja. A versek sorrendjét nem a megírásuk idöpontja határozza meg, hanem tematikus rendben ciklusokat alkotnak. Az idörend helyett a logikai rend uralkodik a kötetben.

A négy ciklus élére egy cím nélküli költemény kerül, amelyet. A Góg és Magóg fia vagyok én... kezdösora alapján szoktak megjelölni, de nevezik az Új versek elöhangjának is. Azt a költöi programot (ars poetica), ami a versben megfogalmazódik, csupa indulat, felzaklatott érzelem szülte. Már külsö formája is árulkodik erröl: félrímes, szabálytalan szótagszámú sorok követik egymást. Eröteljes tartalmú igék (döngetek, betörnöm, elátkozza) adnak nyomatékot a költöi gondolatnak.

A vers alapképlete a szembenállás: a költö és a feudális hagyományokkal terhes Magyarország ellentéte ez. Ennek megfelelöen az én-szimbólumok (Góg és Magóg fia, énekes Vazul) és a Magyarország szimbólumok (Kárpátok alatt, Verecke és Dévény, az ország keleti és nyugati végpontjai) fejezik ki a szembenállást. Feltünö, hogy a költö az új mellett tesz hitet, ugyanakkor önmaga megjelölésére a régi, pogány magyarság világából választ szimbolikussá növelhetö figurákat. Az úri Magyarország az idejét múlt hagyományokkal kapcsolta össze a magyarság fogalmát, Ady számára viszont a magyarság fogalma a múltban gyökerezö újjal, a haladással kötödik össze. Góg és Magóg is, valamint Vazul is egyetlen ok miatt fontos Ady számára: lázadó magatartásuk, az igazukért való harcos kiállásuk miatt. Ezt a magatartást tiszteli, és ezt követi ö is. Ady tudja, hogy ez a harc, amit ö vív az úri Magyarországgal egyenlötlen harc. Erre utal az elsö versszak utolsó sora: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?  Ennek ellenére vállalja a küzdelmet, még ha durván gazul reátipornak is. A vers utolsó sorának szárnyaló optimizmusa (Mégis gyöztes, mégis új és magyar) fejezi ki Ady forradalmi hitét.

A magyar Ugaron ciklus címadó vers a kötetben. A magyar Ugar ugyanúgy az úri Magyarország szimbóluma, mint például Pusztaszer a Góg és Magóg.-ban. Újfajta ábrázolást képvisel a vers. Petöfi még a környezet szépségéért vagy a hazaszeretet kifejezéséért festette meg a tájat, Adynál a táj bemutatott elemei elsödleges jelentésükben lényegtelenné válnak, s mögöttes tartalmuk lesz fontossá. Az ös buja föld, a szent humusz, a virág a termékenységre, a kibontakoztatható lehetöségekre utal az elvadult táj, a vad mezö, a giz-gazok a riasztó magyar valóságra.

A Góg és Magóg... Optimizmusa hiányzik ebböl a versböl. A lírai alany kezdetben cselekvö szerepet tölt be (gázolok, Lehajlok), míg végül harc nélkül megadja magát:

Csönd van. A dudva, a muhar,

A gaz lehúz, altat, befed...

Magyar tragédia ez: a müveletlen környezet legyüri az újat, a szebbet keresö szándékot, és még a küzdelem révén elnyerhetö bukás lehetöségét sem adja meg.

Ady az Új verseket Lédának ajánlotta, annak az asszonynak, akit 1903-ban ismert meg Nagyváradon, s aki sok szempontból meghatározta a költö életét egészen 1912-ig, az Elbocsátó, szép üzenetig. Kapcsolatukat a vonzás-taszítás kettössége jellemezte. A szerelemben szükséges önfeladásra Ady sem, Léda sem volt képes, uralkodó személyiség volt mindkettö.

A költö az asszony hívására utazott A daloló Párizsba (ez a kötet egyik ciklusának a címe), kapcsolatuk itt folytatódott. Léda férjes asszony volt, idösebb is a költönél, s kezdetben a kaland kedvéért kereste a találkozást Adyval, de késöbb viszonyuk mély és egymást gyötrö szerelemmé változott. Ez tükrözödik a Héjanász az avaronban, amely a Léda asszony zsoltárai ciklus utolsó verse.

Idill helyett, amelyben szerelmi jelképként galambok jelennek meg, diszharmonikus képet rajzol a költö egymást tépö héja-madarakkal. A csókváltás nem az egymásra találás örömét fejezi ki, hanem csókos ütközetté változik. Szerelmük nem boldog szárnyalás, mert üzve szállnak a Nyárból az öszbe, az ifjúságból az öregedés felé. A vers pesszimizmusát fokozza, hogy saját, egymást tépö szerelmükböl Ady minden szerelem kilátástalanságára utal, hiszen

Csattognak az új héja-szárnyak...

Az Új versek hangja meröben szokatlan volt a magyar költészetben. Lehetett kárhoztatni, lehetett tiltakozni ellene, de a 19. századi mintát követni már az elavultság vádja nélkül nem lehetett ezután.