A romantika

A romantika

Az Anyegin, mint az orosz élet enciklopédiája

Az író 1823-ban kezd bele az Anyegin megírásába, déli számütése idején. Hivatalosan ugyan nem számüzött, de egyértelmü, hogy I. Sándor cár a politikai nézetei miatt jelöl ki számára hivatalt távol Pétervártól. Magára utalva írja Puskin verses regénye elején: De Észak ártalmas nekem.

A teljes mü csak tíz évvel késöbb, 1833-ban jelenik meg nyomtatásban, de ez jóval rövidebb annál, 323c29d mint amilyenre eredetileg Puskin tervezte. A 25 fejezet helyett csak 9 készül el, ám az utolsót az író végül kihagyta a véglegesnek tekintett változatból. Aki a müvet olvassa, találkozik olyan résszel is, ahol néhány versszak kimaradt. Ez pontosan ellenörizhetö, hiszen az író számozással jelöli a strófákat. Arra gondolhatnánk ezekböl a külsö jegyekböl, hogy a mü töredékes, de erröl szó sincs. Ebben a formájában is tökéletes egységet képez.

Puskin kortársa, az író és kritikus Belinszkij nevezte az Anyegint "a korabeli orosz élet enciklopédiájának". Természetesen itt az elnevezést metaforának kell tekintenünk, hiszen Puskin nem ismeretterjesztö kézikönyvet írt, hanem a szépirodalom eszközeivel úgy ábrázolt egy cselekményt, hogy abból feltárul a 19. század eleji Oroszország társadalmi tagozódása, az egyes rétegek élet és gondolkodásmódja. Aki tehát megismerkedik a címszereplö életével, egyúttal ennek a világnak a rajzával is megismerkedik. Ez a tárgyi pontosság a mü realizmusát juttatja kifejezésre.

A verses regény müfaja viszont a romantika felé közelíti az Anyegint. Puskin számára a példát az angol romantikus költö, Byron müvei szolgáltatják. A verses regény az epika münemébe tartozik, mert meghatározó benne a cselekményesség, de a lírai jelleg kerekedik felül azokban a részekben, ahol az író az eseményekkel vagy a hösökkel kapcsolatos személyes érzelmeit, véleményét szólaltatja meg. Ez a közvetlenség úgy jelentkezik az Anyeginben, hogy az író "belép" a történetbe, s bár nem lesz cselekvö részese, személyes jelenlétét mindvégig érezzük az események hátterében. Azaz, ha Anyegin a mü epikus föhöse, akkor az író lírai föhös. Saját sorsának alakulásáról, érzelmi hullámzásáról is kapunk felvilágosítást a késöbbiek során, de ugyanolyan fontosak azok a reflexiói is, amelyekben a kortársakról, az irodalmi életröl vagy müvészi felfogásáról esik szó.

Meg is nehezíti Puskin az olvasó dolgát, mert például az elsö fejezetben legalább annyi a személyes vallomása, mint amennyi a Jevgenyij Anyegin életéröl szóló tudósítás. 

A cselekmény egyenes vonalú, kitérök nélküli, s valójában roppant egyszerü. Ez a mü realista jellegét erösíti, a romantikus müvekre ugyanis a bonyolult, sokszálú cselekmény, jellemzö. A föhös a fövárosi nemesi ifjúság képviselöje, aki örökölt vidéki birtokára menekül világfájdalma elöl, de ahogy korábban Pétervárott, itt sem, talál örömet sem a gazdálkodásban, sem a szerelemben, amelyet a sors Tatjana, a vidéki nemeslány révén kínál fel neki. Elöbb párbajban megöli barátját, Lenszkijt, utána külföldre utazik. Amikor visszatér, Tatjanát egy tábornok feleségeként látja viszont, de hiába ébred fel benne a szerelem az asszony iránt, elutasító választ kap töle.

Anyegin figurája alkalmat ad Puskinnak arra, hogy bemutassa a pétervári nemesség életét. Közvetlen tapasztalatok alapján tehette ezt, hiszen az ö neveltetése is, életvitele is hasonló volt föhöséhez. Ennek a külsöségekben megragadó, munkátlan életnek a tartalmatlansága céltalanságba torkollik, és törvényszerüen váltja ki a Byronnál is megénekelt világfájdalmat. Puskin nem tagadja meg a rokonszenvet hösétöl, de ábrázolásába az irónia színeit is belevegyíti. Jól látja, hogy Anyeginben megvan az értelmes élet utáni vágy (írni szeretne, örökölt birtokán reformokkal kísérletezik), de hiányzik belöle a kitartás, és emberi kapcsolatai is felületesnek bizonyulnak.

Lenszkij romantikusan lobogó érzelmeit sem tartja tiszteletben. Az álmodozó, az illúziók világában élö vidéki nemes szerelmes lesz a szomszéd birtokos, Larin fiatalabb lányába, Olgába, de Anyegin játékból, unalomból féltékennyé teszi, s amikor ellentétük komolyra fordul, párbajban megöli barátját.

Anyegin számára az idösebb Larin lány, a talán 17 esztendös Tatjana szerelme is idegennek bizonyul. Puskin jellemformáló erejét a legjobban ennek a vidéki nemes lánynak az ábrázolása bizonyítja. Ő az, aki ezernyi szállal kötödik a faluhoz, az orosz földhöz, az évszázadok óta örzött hagyományokhoz; érzelmei pedig tiszták és öszinték. Amikor felülemelkedvén a társadalmi szokáson levelet ír Anyeginnek, s kezdeményezöen feltárja szerelmét, erkölcsi emelkedettségéröl tesz tanúbizonyságot.

A levélre Puskin különösen nagy hangsúlyt helyez. Közvetlenül belépve a történetbe elmondja, hogy ezt a levelet, amit a lány franciául írt, Anyegintöl kapta meg és fordította le oroszra. A lány soraiban a tiszta érzelem szenvedélyes hangja szólal meg, amely egy ponton szétfeszíti a magázó forma korlátozó fegyelmét, és tegezésbe fordul, s majd csak a befejezésben tér vissza az illem követelte formához.

Tatjana jelleméböl következöen nem is adhat másfajta választ a külföldröl visszaérkezö Anyegin levelére, mint azt, hogy még mindig szereti öt, de a férjéhez nem lesz hütlen.

Az orosz irodalomban Puskint követöen sorra jelennek meg azok a regényhösök, akik miként Anyegin képtelenek a cselekvésre, képtelenek a tartós érzelmekre, és kiábrándultságuk, világfájdalmuk a legjellemzöbb tulajdonságuk. Találóan nevezi ezt a típust Turgenyev, az orosz realista regényíró a "felesleges embernek".