A forradalom radikalizalódasa és az új zsarnoksag megszületése

A forradalom radikalizálódása és az új zsarnokság megszületése

A HADÜZENET KÉRDÉSE A király szökésének hírére Ausztria és Poroszország uralkodója felszólították Európa uralkodóit XVI. Lajos megsegítésére (pillnitzi nyilatkozat, 1791. augusztus). Párizsban fokozódott a nagyhatalmak beavatkozásától való félelem. Az új összetételü Törvényhozó Nemzetgyülésben a háború és a béke kérdésében csaptak össze az irányzatok. A király a hadüzenet híve volt, mert bízott a külsö hatalmak gyözelmében. A girondiak is háborúpáriak voltak: azt remélték, hogy a francia gyözelem helyreállítja a nemzet nagyságát, levezeti a belsö feszültségeket és kiter 515f52f jeszti forradalmat (forradalom exportja). Az alkotmányos monarchisták a háború ellen foglaltak állást, mert a radikálisok megerösödésétöl tartottak. Az uralkodó az alkotmányos monarchistákat leváltva girondi kormányt nevezett ki. A Törvényhozó Nemzetgyülés hadat üzent a Habsburg Birodalomnak (1792. április 20.).

A KIRÁLYSÁG BUKÁSA Az uralkodó rövidesen szembekerült kormányával, mert vétóival akadályozta a katonai felkészülést. Majd ismét alkotmányos monarchista kormányt nevezett ki. 1792 nyarán az osztrák és a porosz csapatok benyomultak Franciaország területére. Vezérük nyilatkozatában Párizs feldúlásával fenyegetözött, ha a királynak baja esik. Ez a végletekig a király ellen hangolta a tömeget. A párizsiak a jakobinusok vezetésével - a girondiak támogatásával - a királyi palota ellen vonultak és elfoglalták azt (1792. augusztus 10.). A király a Törvényhozó Nemzetgyülés épületébe menekült, amely - a tömeg nyomására - megfosztotta öt a hatalmától és letartóztatta. Ezzel a király és az alkotmányos királyság megbukott Franciaországban. A Törvényhozó Nemzetgyülés feloszlott, és új törvényhozó testület, a Konvent megválasztását rendelte el.

A Konvent megválasztására - cenzus nélkül - a király elleni népharag idöszakában került sor. Így a radikális erök jelentös teret nyertek. Az alkotmányos monarchisták be sem jutottak a Konventbe. A jobboldalt a girondiak, a baloldalt a jakobinusok (Hegypárt) alkották. (A jobboldal-balodal kifejezések a francia forradalom idején keletkeztek: a törvényhozásban a radikális változtatók az elnöktöl balra, a mérsékeltek jobbra foglaltak helyet.) A két tábor tagjai hasonló társadalmi csoportból érkeztek, de a girondiak ragaszkodtak a forradalomban kivívott politikai és gazdasági szabadsághoz. Míg a jakobinusok - a tömegek támogatását keresve - hajlandónak mutatkoztak ezek korlátozására. A képviselök zöme egyik csoporthoz sem tartozott ("mocsár"), és a pillanatnyi eröviszonyoknak megfelelöen szavazott.

Az új helyzetben bizottságain és biztosain keresztül közvetlenül a Konvent irányította a végrehajtó hatalmat, így az mindig a Konvent többségének kezében volt. Ez a berendezkedés nem biztosította a hatalmi ágak kölcsönös ellenörzését, ezért magában hordozta a zsarnokság lehetöségét.

AZ ELSŐ TÁMADÁS VISSZAVERÉSE ÉS KÖVETKEZMÉNYEI A porosz és az osztrák hadsereg Belgium felöl gyözelmesen tört elöre. Párizs népe harcra készült. A támadók keltette félelem a belsö ellenség elleni hisztériába csapott át. A tömeg a radikális népvezérek (pl. Danton) szónoklatainak hatására a várost járva ezrével fogdosott össze arisztokratákat, papokat és jól öltözött embereket, és többségüket rövidesen legyilkolta a börtönökben (1792 szeptembere). A terror ugyan megfélemlítette a forradalom ellenségeit, de megindította a forradalomból való kiábrándulás folyamatát.

A Párizs felé vezetö út mentén fekvö Valmynál a forradalmi ezredek megállították a porosz elöretörést (1792. szeptember 20.). A csata csak kisebb összecsapás volt, de politikai jelentösége óriási. Ugyanis épp e napon kiáltotta ki a Konvent a köztársaságot.

Az ellenség meghátrálását követöen a Konvent perbe fogta a királyt. A per a Konvent eröi közötti politikai harccá vált. A király halálát követelö párizsi tömeg megnyerése érdekében a jakobinusok síkra szálltak Lajos halálra ítélése mellett. A gironde kezdetben ellenállt, majd engedett. A király halálos ítélete így is csak kevés szavazaton múlott. XVI. Lajost nyilvánosan kivégezték . január 21.). A késöbbiekben a királyi család több tagját (Marie Antoinette és a király kisfia) is a guillotine [gijotin] alá küldték.

Eközben a francia seregek elöretörtek, s a Rajna mentén jelentös vereséget mértek az osztrák és porosz erökre (Jemappes, 1792. november). A forradalmi Franciaország folytatni akarta az abszolutizmus hódító politikáját. A természetes határok (Rajna, Alpok, Pireneusok) biztosítása mellett, most jelszó lett a szabadság kiterjesztése is.

A katonákat a forradalom során megszületö nemzeti érzés, a nacionalizmus is hevítette. A forradalom vívmányai és a katonai sikerek nyomán büszkék voltak arra, hogy franciák. Az új francia nemzet fogalma magában foglalta - vagyoni vagy vallási hovatartozástól függetlenül - a francia polgárok közösségét, és kizárta a forradalom ellenségeit (pl. királypárti emigránsok, lázadók). Befogadta a forradalomhoz csatlakozó bretonokat, provanszálokat és elzászi németeket. Nekik is polgári jogokat adott, de megkövetelte a francia nyelv átvételét. Beolvasztva a nemzetiségek jelentös részét a forradalom vált az egységes francia nemzet létrehozójává.

A forradalmi Franciaország sikerei kiváltották az angolok félelmét, és a feudális hatalmakat is nagyobb eröfeszítésre sarkallta. Anglia, Poroszország és a Habsburg Birodalom vezetésével franciaellenes koalíció jött létre (1793). A több irányból meginduló támadást a francia seregek nem tudták megállítani. A kötelezö újoncozás elrendelése a kormány ellen fordította a parasztságot, amely az egyháziak üldözése és a háború anyagi terhei miatt amúgy is ellenségesen tekintett Párizsra. Több helyen parasztfelkelések törtek ki: a legvéresebb harcok Vendée [vandé] földjén folytak.

A válságos helyzetben a jakobinusok - a párizsi tömeg követeléseinek megfelelöen - rendkívüli intézkedéseket akartak, amelyek korlátozták volna a tulajdont és az egyéni szabadságjogokat (pl. ármaximálás, az árulók azonnali megbüntetése). A girondiak vonakodtak attól, hogy engedjenek az utca nyomásának. 1793 június elején a párizsi tömeg a Konvent elé vonult, s kikényszerítette a girondi képviselök letartóztatását. (Késöbb kivégezték öket.) A Konvent a végrehajtó hatalmat kezében tartó bizottságok élére radikális jakobinusokat (Robespierre, Saint-Just, Marat) állított.

A JAKOBINUS DIKTATÚRA A jakobinusok elrendelték a népfelkelést, vagyis az általános hadkötelezettséget. A hadianyag biztosítása érdekében engedélyezték a készletek elkobzását. Forradalmi csapatok járták a vidéket, és újoncokat, élelmiszert, nyersanyagokat gyüjtöttek. Hogy a városi tömegek életkörülményei ne romoljanak tovább, bevezették az assignaták kényszerárfolyamát és az árak, valamint a bérek maximálását.

Az intézkedések nyomán a parasztság felkelései kiszélesedtek, a girondisták lefogása pedig a vidéki városok felkelését robbantotta ki (Lyon, Bordeaux stb.). A vidék nem fogadta el Párizs uralmát. Polgárháború bontakozott ki. A jakobinusok terrort vezettek be (1793. szeptember). A hatalom a Közjóléti Bizottság kezében összpontosult. A forradalmi törvényszékek és a kinevezett biztosok bárkit halálba küldhettek. (A terror eszköze volt pl. a gyanúsakról szóló törvény.) A tízezrek életét követelö terrorral vérbe fojtották a felkeléseket. A majdnem milliósra növelt hadsereg visszaverte a koalíció támadását (Fleurus, 1794. június).

A jakobinus Konvent új alkotmányt dolgozott ki (1793 nyara). Rousseau nyomán az új alaptörvényben törekedtek a közvetlen népképviselet megvalósítására. Ezért a törvényhozást évente újraválasztották volna, és a legtöbb kérdésben népszavazást képzeltek el. Az alkotmány - a valóságos egyenlöség biztosítása érdekében - az állam feladatává tette volna a legszegényebbek eltartását, és minden polgár számára biztosította a tanulás lehetöségét. Ám az alkotmány bevezetését elhalasztották. A kemény intézkedések miatt lázadozó emberek megfélemlítésére továbbra is szükségesnek tartották a terrort.

A jakobinus vezetök a politikai ellenfelekkel való leszámolás után már egymásban látták fö ellenséget. A vezetö szerepért folytatott küzdelemben elöször Robespierre a mérsékeltekkel (pl. Danton) szövetkezve leszámolt a nagyobb egyenlöséget és még féktelenebb terrort követelö szélsöségesekkel. Ezután lecsapott a mérsékeltekre is. A hatalom egyre kisebb csoport kezébe került. A terrort nem lehetett leállítani. A vádlottaktól már elvették a nyilvánosság és a védekezés lehetöségét is. Újabb és újabb ellenségeket kutattak fel és küldtek a guillotine alá. Mindenki rettegett, mert nem tudta mikor csap le rá a hatalom. Ebben a légkörben egykori társai - a Konvent néhány képviselöjével szövetkezve - vád alá helyezték Robespierre-t és feltétlen híveit. A rémuralomból kiábrándult tömeg nem állt melléjük, így kivégezték öket (1794 júliusa ). A jakobinus diktatúra megbukott.

A DIREKTÓRIUM Az új Közjóléti Bizottság - sok régi taggal - felszámolta a diktatúra kivételes törvényeit (a gyanúsak elítélése, árak maximálása stb.), és a Bizottság jogkörét korlátozták. A katonai sikereket kihasználva békét kötöttek a koalíció tagjaival (1795), amely jelentös francia hódításokat szentesített (pl. Belgium, Hollandia, Rajna menti területek).

A Konvent új alkotmányt dolgozott ki (1795). A tulajdonnal rendelkezök szilárd, alkotmányos uralmának biztosítására törekedtek, s a szélsöségek (királypártiak és jakobinusok) távoltartására a hatalomtól. Így az új alaptörvény az 1791-es alkotmány megújítása volt, de kétkamarássá változtatta a törvényhozást, és a végrehajtó hatalmat az öt fös Direktóriumra bízta.