A TÖRTÉNELMI BALLADA

A TÖRTÉNELMI BALLADA

Arany János: Szondi két apródja

Tételek:

1. Írjon értekezést arról, hogy a ballada műfaji sajátosságai hogyan alakítják a műbeli történetet
2. A történelmi tárgyú műballada műfaji sajátosságai
3. A szereplők jellemzésének technikái a történelmi tárgyú balladában
4. A történetalakítás tere és ideje a történelmi tárgyú balladában

A ballada verses kisepikai műfaj, amely egyesíti magában a három műnem jellemző vonásait; Greguss Ágost meghatározásában "tragédia dalban elbeszélve". Lírai vonás a balladák jelentős részében a gondolatok közvetlen megjelenése, megfogalmazása annak ellenére, hog 959h77j y ezeket sok esetben egy-egy szereplővel mondatja ki a költő, míg a műfajra jellemző párbeszédes forma a dráma megoldásaira emlékeztet. Mindezek mellett a ballada alapvetően epikus műfaj, amelyben a cselekmény elemei - az elbeszélt történet, a tér- és időszerkezet, valamint a szereplők - jól körülhatároltak. Sajátossága ugyanakkor, hogy a történet egyes részleteit nem dolgozza ki az alkotó, s ezzel a kulcsmozzanatokra szorítkozó eljárással tömör szerkezetet hoz létre. Beszédmódjára tehát jellemző az elhallgatás, a kihagyásos szerkesztés. Ezt a műfajsajátosságot szokás a XIX. századi esztétikák alapján "balladai homály"-nak nevezni. A műballadák divatja a XIX. században alakult ki, amikor a romantikus érdeklődés a nép és a történelmi múlt felé fordult.

A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. Az 1850-es években, az önkényuralom korában keletkezett történelmi balladái nagyrészt allegorikus jelentésűek. Bár tárgyukat a nemzeti múlt rendszerint nehéz korszakaiból merítik, rejtett jelentésükkel a jelenhez szólnak. Az elemzés tárgyául választott Szondi két apródja 1856-ban keletkezett. A hagyománytól eltérően ebben a balladában nem a bűn és bűnhődés kérdéskörét boncolgatja Arany, a mű Gyulai Pál meghatározása szerint a "hűség és hősiesség" balladája. 

Az elbeszélt történet ideje a magyar történelmi múlt egy kritikus időszaka: a török hódítások kora. A ballada a drégelyi vár 1552-es török ostromát idézi fel, amikor Ali budai pasa mintegy tízezer fős sereggel indult a másfél száz katonával védekező Drégely ellen. Megadásra szólította fel a magyarokat, Szondi György várkapitány és katonái azonban mindhalálig védték a várat. A balladában ábrázolt történelmi időpont tehát az idegen uralom, a zsarnokság kora, amely így kapcsolatot teremt az elbeszélői történetmondás terével és idejével. Az önkényuralom korában Arany Szondi György és apródjai történetét és magatartását követendő mintaként állítja kora magyarsága elé.

A ballada címszereplője Szondi György, akinek figurája már a reformkori balladaírás gyakori témája volt; alakjához többnyire az önfeláldozás, a hősiesség és a hazaszeretet kapcsolódott. Bár ezeket az értékeket Arany művében az apródok éneke is állítja, a ballada valódi hősei a várkapitány apródjai, akik túlélőként, választási helyzetbe kerülve példát keresnek pártfogójuk hősiességében.

A ballada szerkezete követi a műfaj hagyományait: a drámai expozíciót feszültségfokozó kifejtés, tetőpont, majd lezárás követi. Jellemző rá a kihagyásos szerkesztés, az elhallgatás, és az ebből fakadó tömörség, ami szintén balladai vonás. A balladára jellemző a metonimikus történetalakítás, az események időrendben követik egymást. Ugyanakkor a műben metaforikus összefüggések is megfigyelhetők. Metaforaként értelmezhetőek a különböző helyszínek, valamint a történet szereplői.

A balladai expozíciót a gyásznak kijáró, emelkedett hangú elbeszélői szólam rendkívüli tömörséggel, ugyanakkor információkban gazdagon vázolja fel. Az elbeszélő pontosan megjelöli a balladai cselekmény kezdetének idejét, utal az előzményekre, és három térbeli pontra irányítja a figyelmet. Az idő a drégeli vár végső ostroma utáni este, az előzmény a várvédők élethalálharca, melynek kimenetelére a vár romként való ábrázolása utal. A három jelképes helyszín közül kettő - a várrom és Szondi sírja - egymással szemközti magaslaton helyezkedik el, míg a harmadik lent, a völgyben, ahonnan a Szondi sírjánál térdeplő apródokhoz felhallatszik a törökök győzelmi ünnepének zaja. A három térbeli ponthoz két idősík kapcsolódik, Drégely romjához a múlt, a nyájas hegyoromhoz és a völgyhöz a jelen. Ugyanakkor a lent-fent ellentétéhez már az alaphelyzetben  eltérő értékek kapcsolódnak.

Az alaphelyzetet követően a narrátor elhallgat, és a szereplőknek adja át a szót: előbb Ali és szolgájának párbeszéde, majd a szolga és az apródok párhuzamos szólama hangzik fel. A török basa és szolgája dialógusa a ballada alaphelyzetét pontosítja; eszerint Szondi nem hagyta, hogy ifjú apródjai vele együtt hősi halált haljanak, és most a török basa táborába várja őket, mert eleget akar tenni halott ellenfele kérésének. Előre örül a dalnokok szolgálatának, azt reméli, hogy ezután az ő dicsőségét éneklik majd.  Ezt követően az apródok és a török szolga szólamai rendben váltják egymást. Minden páratlan versszakban az apródok éneke hangzik fel, a páros versszakokban a török követ szólal meg. Az apródok az ostromot és a várkapitány dicsőségét idéző históriás énekét a török szolga ismétlődő, különféle befolyásolási szándékú közbevágásai tagolják hatásos jelenetekre: Márton pap követsége, Szondi válasza, Ali ostromparancsa, Szondi készülődése az ostromra, Szondi gondoskodása apródjairól, ostrom alatti hősiessége és vitézsége, hősi halála.

A követ különböző módszerekkel próbálja meggyőzni az apródokat, hogy kövessék a török táborba. Előbb jóléttel kecsegteti őket, majd a rideg környezetre figyelmeztet, Szondi akaratára hivatkozik, Szondit dicsőíti, végül dühösen fenyegetőzik. Változatos és kitartó taktikájának jelentős szerepe van a feszültség felkeltésében és fenntartásában. A török szolga rábeszélő-meggyőző szándékú szólama minden emberi érzelemtől és empátiától mentes. A követ a hatalmi hierarchia tagjaként mozog, a neki osztott szerepben létezik, magatartását, cselekedeteit a tekintélytől (Alitól) várható jutalom, illetve a büntetéstől való félelme határozza meg. Nem tud azonosulni az apródok belső világával, egyetlen vonatkozásban: végrehajtandó feladatként érzékeli őket. Számára a szeretetből fakadó hűség fogalma ismeretlen.

Ezzel szemben az apródok értéktudatának meghatározója a Szondi értékeivel való belső azonosulás, ami egyszerre jelenti önazonosságukat és egy közösséghez való tartozásuk tudatát. Felfogásukban az én-te-mi viszony alapja a hűség az önzetlen pártfogóhoz, a nevelőhöz, a példaképhez, tágabb értelemben a kereszténységhez és a magyar vitézi életformához és a szabadsághoz. Az apródok szólamának jellemző vonása, hogy énekük nemcsak elbeszéli, hanem megidézi a múltat, amit a jelen idejű igék érzékeltetnek. Az idősíkok összemosódása metaforikus értelmű: a múlthoz való ragaszkodást jelenti, azt sugallja, hogy a ballada hősei nem akarnak tudomást venni arról a jelenről, amit a török szolga képvisel.  Ezért, bár az apródok és a török szolga felváltva beszélnek, nem jön létre közöttük valódi párbeszéd.

A két szólam egyben két különböző kultúrát és stílust is mutat, illetve jelképes értelemmel rendelkezik. Az apródoknak a XVI. századi magyar históriás költészetet megidéző, archaikus nyelvhasználata azt is jelentheti, hogy az önazonosság a közös (nemzeti) múltban, az ahhoz való hűségben gyökerezik. Ezzel a nyelvhasználattal áll szemben a török szolga szólamának erősen metaforizált, jelzőkkel dúsított beszédmódja, amelynek nemcsak a követ, hanem az érzéki, pogány, csábító, fenyegető török világ jellemzésében is meghatározó szerepe van. Mindez azt bizonyítja, hogy a török szolga és az apródok olyan kibékíthetetlen értékkonfliktust jelentenek, amelyben nincs lehetőség semmiféle párbeszédre.

A vers végén eltűnik mindkét korábbi szólam; az apródok históriás énekeken alapuló és a török keleties nyelve után az ótestamentumi átok hangján szólal meg az utolsó strófa félelmetes fohásza.  A ballada zárlatában a narrátor azonosul az apródok helyzetével, ezért nem egyértelmű, hogy szereplői vagy elbeszélői szólamban fogalmazódik meg az átok.

A műfaji hagyománynak megfelelően a balladában az epikusság és a párbeszédes jelleggel kifejezett drámaiság mellett jelen van a líraiság is. A ballada líraisága az apródok érzelemmel teli, vallomásos énekében jut kifejezésre. Érzelmi kötődésüket, hűségüket énekük emelkedettsége, retorikai alakzatokban való bővelkedése fejezi ki. Az archaikus kifejezések használata szintén a líraiság bizonyítéka.

A ballada - a szabadságharc leverését követő önkényuralmi rendszerrel is összefüggésben - arra a kérdésre keresi a választ, hogy a hősi tetteket és az elbukást követő mindennapokban milyen, erkölcsileg követhető magatartáslehetőségei vannak a túlélőknek, köztük a közösséghez tartozó költőknek. A ballada egyszerre olvasható történelmi példázatként és a költői hivatás példázataként. Olyan erkölcsi-nemzeti eszmények jegyében fogant magatartást mutat fel (pl. az emberi tisztaság, a közösséghez tartozás értékeinek megőrzése), amely a közösség minden tagja számára vállalható.

A ballada minden kor számára érvényes üzenetet hordoz. A túlélő apródok döntési helyzetbe kerülnek: vagy kényszerűen alkalmazkodnak a hatalomelvű külső világhoz, vagy megőrzik belső szabadságukat, és elutasítják a szerepkényszert. Az alkalmazkodás választási lehetősége a műben olyan, a hatalmi viszonyok mentén felvehető szerepet kínál, amely a mindenkori hatalom kiszolgálását jelenti. A függetlenség alternatívája az előzőnek a tagadása a belülről vezérelt hit, a tiszta szeretet, a hűség alapján.