KATONA JÓZSEF: Bánk bán című drámáját voltak, akik rossz, elhibázott
alkotásnak vélték, mások a remekműnek kijáró hódolattal és alázattal beszéltek
és beszélnek róla. A Bánk bánban egyszerre van
jelen a történelmi és szerelmi tragédia, a nemzeti lét sorskérdése és az 747d38h egyes
ember egyéni létproblémája. Éppen ez a sokféle szálból összeszőtt eseménymenet,
a különböző forr sokból fakadó indulatok teszik remekművé a darabot. Bár a
magyar középkorban, 1213-ban történik a cselekmény, s a szereplők többsége is
történelmi alak, Katona a reformkor előtti Magyarország nemzeti
sorsproblémáival is viaskodik, Bánk pedig egyenesen modern, kifinomult
lelkületű, túlzottan is érzékeny lélek, aki épp érzékenysége következtében is
indulati szélsőségekre hajlamos.
A címszereplő áll mindvégig az események középpontjában:
minden szándék és erő rá irányul és benne összpontosul, minden sérelem egyben
őt is sérti. A király távollétében az ő kezében van a legfőbb hatalom, ő a
király helyettese, a "nagyúr". Még sincs a királyi udvarban,
mert a királyné, Gertrudis igyekszik távol tartani a központtól, s
minden hatalmat a saját kezében szeretne tartani: ezért országjáró körútra
küldte. Az a tény, hogy Bánk elfogadta ezt a megbízatást, valamint az, hogy
szép, fiatal, "együgyű" (az udvari intrikákban járatlan)
feleségét vidéki kastélyából a királyi palotába hozatta, csak az erkölcsileg
kiemelkedő nagyemberek gyanútlan jóhiszeműségével magyarázható. Bánk "angyali"
tisztasága az őt igen jól ismerő Tiborc szavaiból is kitűnik, aki térdre esve
így fohászkodik az Istenhez Bánkért: "Uram, bocsásd meg, mert nem
tudja, mit/ beszél! Tudod, hogy ájtatos vala/ mindég: ha tán asszonyt nem
esmert volna, úgy/ ő angyal is lett volna földeden!" Ezzel a hőssel -
és az egész magyar nemzettel - kerül szembe Gertrudis, a hatalom mániákusa. A
saját személyes tulajdonának tekinti az egész országot, a magyarok rovására
csak a merániaiaknak kedvez: birtokot, hivatalt, tisztséget csak nekik
adományoz. Visszataszító gőgje, a magyarokat lenéző megvetése jogosan váltja ki
az ellene szervezkedő "békételenek" bosszúvágyát. Bánk amikor
titokban visszatér országjáró körútjáról, megdöbben az országos nyomor és az
udvari dőzsölés közötti ellentéten, de az igazi csapás a magánembert, a férjet
éri. Bánk: "Nemes méltóság, mindenben gyanakodó tekéntet, fojtott tűz,
mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás azt árulja el,
hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről." Ez a fojtott tűz
tör fel elemi erővel, ezek a belül dühösködő hatalmas indulatok robbannak ki,
mikor meghallja Peturtól: "A jelszónk lészen: Melinda!" Bánk
"elkiáltja magát", majd döbbenetében elakad a lélegzete,
"sok ideig nem tudja magát szóra venni". Lelki bénultában,
tehetetlen zavarodottságában tébolyult rögeszmeképpen csak Melindára és a rá
leselkedő ismeretlen veszélyre tud gondolni. A "szerelme-féltő"
ember vergődése ez, s szavai és egész szélsőséges magatartása azt bizonyítja,
hogy Bánk bán életének értékei közül Melinda a legfőbb, s éppen ezért bukásának
is csak - később - Melinda által lehet bekövetkeznie. Melinda különös, a magyar
asszonyoktól eltérő spanyolos szépsége (fekete haj és szem, kreol bőr); ezért
is figyelhetett fel rá a királyné kéjenc, szerelmi csábításokban járatos öccse,
Ottó. A Melinda körül támadt bizonytalanság, elveszítésének lehetősége olyan
sokkhatást vált ki Bánkból, hogy az egész első felvonás folyamán szinte
magatehetetlenül gyötrődik, képtelen a döntésre, elhatározásra, tudatos
cselekvésre. Szemtanúja Ottó csábító udvarlásának, s kénytelen kihallgatni
Gertrudis kétszínű beszédét: egyszerre tiltja és bujtogatja is tulajdonképpen
hercegi testvérét. A lézengő Biberach tudja, hogy a nagyúr itthon van, s nem
sokat törődik már Ottóval, nem akar fölösleges kockázatot vállalni érte. Inkább
az erősebb fél, Bánk szolgálatába állna. Tudja, legalábbis sejti, hogy a kis
ajtó mögött lehet valaki, ezért a terem ellenkező oldalára vezeti Ottót, és
súgva adja neki tanácsait, illetve a porokat: hevítőt Melinda, altatót
Gertrudis számára. Rejtélynek tűnhet viszont, hogy Melinda, aki már ismerhette
Ottó szándékait, miért megy el később a királynéhoz csak gyanútlan naivitásában
lehet erre magyarázatot találni. Az első felvonásbeli élmények
testet-lelket felzaklató hatása indítja el Bánk életének drámáját. Először
tehetetlen zavarodottság, tétlen, zilált lelkiállapot lesz úrrá rajta. Nem
tudja, mit tegyen: Erre ural a kivont, "meztelen" kard. Kétségbeesetten
és szaggatott, töredezett mondatokban beszél, szinte hörög. Felháborodik
Gertrudis kétszínű aljasságán, s habozik a kettős veszély elhárításának
kényszere között: Majd összeszedi magát, s gyökeresen megváltozott emberként
áll előttünk: széttépi a királyi székhez és családjához kötő láncait. Nem
nádorként, még csak férjként, apaként sem, hanem puszta lelke szerint kíván
cselekedni. Nem nagyúr többé, hanem csak ember: tetteit - most elhatározott
szándéka szerint - csupán a haza és a becsület parancsa fogja irányítani. A
továbbiakban drámai küzdelem bontakozik ki régi énje és új elhatározása között.
Bánk az éjjel elmegy Petur házába, az összeesküvőkhöz (II. felvonás). A
hazát fenyegető csapást tarthatta komolyabbnak, hiszen annak fültanúja volt,
hogy Melinda visszautasította Ottó ajánlatait. Inkább a hazát védi, mint a
trónt, pontosabban: a trónt csak a haza érdekében, a testvérháború elkerülése
végett. Bánk itt, a nemesek között a szegények, az ártatlanok képviselője,
miattuk ellenez minden erőszakos megmozdulást, pártütést. A hazát megmentette,
de ugyanezen az éjszakán veszti el családi boldogságát, Melindát. Biberach
hozza a hírt, hogy otthon Ottó és Melinda együtt van. Bánk legelső reagálása,
hogy meggyilkolja a "bíboros gazembert" (Ottót), majd rohan
haza, hátha még nem volna késő, s meg lehetne gátolni a szörnyűséget. Bánk
hazugnak nevezi feleségét, s megátkozza kisfiát. Sem Bánk, sem Melinda nem
tudhat a porokról. Melinda magatartásán és beszédén a tébolyodás jelei
mutatkoznak. Bánk is észreveszi ezt ("Melinda úgyse tudja, mit
beszéle"), s a feldühödött indulatok közé kezd beszivárogni a
szánalom. A legelső pillanatban még visszariad annak a feltételezésétől, hogy a
királyné csak mímelte az álmosságot, s ezzel a kerítőnő szerepét játszotta el.
De aztán befészkeli magát agyába ez a gondolat, s vele együtt itt merül fel
először Gertrudis megölésének szándéka, lehetősége, mely "meghatározássá"
erősödik: Bánk tehát eldöntötte - itt, most -, hogy puszta lelke parancsa
szerint becsületének tisztára mosása végett meg kell ölnie a királynét.
Tiborccal, régi jobbágyával, hű cselédjével találkozik, akinek panaszáradata
feltárja a magyar nép, a magyar parasztság szörnyű nyomorát Tiborc minden
szenvedésük okaként az idegeneket s Gertrudist jelöli meg. A harmadik
felvonás 3. jelenete sajátos "párbeszéd": dialógus meg nem
is. Bár Bánk és Tiborc felváltva szólalnak meg, Bánk önmagával vitatkozik,
Tiborc pedig azt hiszi, vele beszél. "Beszélj, beszélj; igen/ jól
hallom panaszod; de a magam/ panasza is beszél -" A végső tetthez, a
királyné meggyilkolásához Tiborc és a parasztság, a nép szenvedései adták meg a
végső lökést, s Bánkban a személyes sérelem fölé kerekedik a Peturok és a
Tiborcok együttes panasza. Melinda rögeszméjéhez ragaszkodva a királynénál van,
s iszonyú, felségsértő szavakkal illeti. Gertrudis tehetetlen, nem büntetheti
meg, hiszen beteg, tébolyodott. Bánk a királyné előtt is megtagadja feleségét:
"Való, hogy én házas vagyok; de hitvesem nincsen." Mégis,
mikor meglátja a beteg Melindát, s látnia kell, hogy "vége már neki",
képtelen tovább hadakozni szerelme ellen, átöleli a magatehetetlen Melindát, s
Tiborccal kísérteti haza. Ez a feltétlen és végletes szerelem a központja
tulajdonképpen a dráma érzelmi-indulati világának. A királyné megölésének
pillanatában is ez a keserűség, a boldogság elvesztése miatti fájdalom döfi
Gertrudisba a tőrt, mikor odakiáltja neki a becsmérlő, megvető "kerítő"
szót. Bánk ítéletét a haza (Peturok, Tiborcok) és a becsület (Melinda) együttes
parancsa kényszerítette ki: tette jogos büntetés volt. Bánk azonban a
gyilkosság után nem diadalt érez, hanem reszketni kezd. Újra feltámadnak régi
énjének kétségei: a "vérkeresztség" lemosta ugyan becsületének
mocskát, de vajon helyesen cselekedett-e, megoldotta-e ezzel a haza gondjait?
Megrémült tettének várható következményeitől: nem önmagát félti, hanem az
ártatlanokat, a hazát. Félelmei nem voltak indokolatlanok: később Peturt egész
családjával együtt csakugyan ártatlanul végezték ki. Az ötödik felvonás
temetési gyászszertartásába Bánk bán "egész elszánással"
lép be: újra rendbe szedte lelkét, újra magabiztos. A hazát mentette meg, s
ezzel erkölcsileg felmagasodik. Mennyi bátorság és megvetés nyilvánul meg csak
abban a mozdulatban is, ahogy Gertrudis koporsójára vágja nyakláncát, a nádori
hatalom jelét. A király az egész felvonáson keresztül bizonytalan és habozó
Bánk megbüntetését illetően, végül felmenti őt, nem végezteti ki. "Büntetni
nem tudtam - (magában) nem mertem is" - mondja a szakasz végén.
A ravatal körül összegyűlt udvarnokok a királlyal együtt felsóhajtva elfogadják
a haldokló Biberach esküjére alapozva a királyné ártatlanságát Melinda
meggyalázásában. Biberach persze csak arra tehetett és tett esküt, hogy
Gertrudis a porokról nem tudott, ebben valóban ártatlan volt. Bánk számára
azonban ez nem bizonyíték: ő hallotta a kétértelmű beszédet, az ő szemében a
királyné egyértelműen "kerítő", ahogy a gyilkosság
pillanatában mondta. A király igazat kell adjon Bánknak, tettét jogosnak és
törvényesnek ismeri el. Végső ítélete: "Magyarok! Előbb mintsem magyar
hazánk -/ előbb esett el méltán a királyné!" Bánk tehát diadalmas,
nemzetmentő hős lehetne, mégis összeomlik. Lelki megsemmisülésének kezdete az a
pillanat, amikor meghallja a pásztorsípot, Melinda halotti énekét. A
legszörnyűbb csapás a halott Melinda látványa. "Letépetett az Istennek
remeke", élete egyedüli és legfőbb értéke veszett el. "Fejét a
földhöz nyomva görgeti", és azt kiáltja: "- nem ezt akartam
én, -/ nem ezt! - Siket fül - szem homályosúl/ hasadj ki, szív -"
Bánk bán tragikumának értelme: magányos, "angyali"
harca a világ gonoszsága ellen, amit Gertrudis testesít meg. Ebben a harcban
nem azért bukik el, mintha Gertrudis "ártatlansága" valaha is
kiderülne, még kevésbé azért, mivel Petur "alattomos gyilkosnak"
átkozta. Bukásának egyedüli oka, hogy az ő tette (a királyné-gyilkosság),
mellyel bár megmentette az országot, egyszersmind ki is szolgáltatta Melindát a
bosszúnak, s ezzel halálát okozta.
