|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
kategória |  |
||||||||
|
|
||||||||||
 |
 |
|
|
|
|
|
||
|
|
A KLASSZIKUS MODERN REGÉNY
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
A regény a modern nagyepika legelterjedtebb műfaja, sem tematikai, sem szerkezeti, sem formai kötöttségekkel nem rendelkezik. Középpontjában rendszerint részletesen ábrázolt háttér előtt játszódó eseménysor áll szerteágazó cselekménnyel, epizódokkal, fő- és mellékszereplőkkel, ezek konfliktusaival. Időtartama változó, az események színhelyéül 848c28i szolgáló tér pedig lehet konkrét vagy jelképes. A műfajban fontos szerepet kaphat a szereplők érzés- és gondolatvilága, esetleges kibontakozó jellemfejlődése. A műfaj gyökerei az antikvitásig nyúlnak vissza, s az idők folyamán számos átalakuláson átmenve különböző típusai jelentek meg, osztályozásának nincs egységes szempontrendszere.
A 19. század második felében, a klasszikus modernség megjelenésekor a műfajban a cselekmény háttérbe szorul, a belső történések jutnak domináns szerephez; a folyamatosságot a megszakítottság, a töredezettség alakzatai (kihagyás, hiány, elhallgatás) váltják fel. Ezzel párhuzamosan háttérbe szorul a történetmozzanatok közötti ok-okozatiság, s egyre nagyobb szerephez jutnak a metaforikus összefüggések. Az időszemlélet is bonyolultabbá válik, a lineáris (egyenes vonalú) idő mellett megjelenik a ciklikus időfogalom, és a külső (objektív) idő mellett hangsúlyos szerepet kap a belső, személyesen megélt idő. Gyakran találkozunk idősíkváltással, de a modern széppróza sajátos idősíkja, a megállított idő alkalmazásával is, amely mindent a jelen kitágított pillanatában ábrázol.
Kosztolányi Dezső Pacsirta című műve 1924-ben keletkezett az író második regényeként. Témája a Vajkayék (Vajkay Ákos és felesége) egyetlen hetének eseményeit beszéli el, míg lányuk vidéki rokonaiknál tartózkodik. Szerkezete 13, summázatokkal ellátott fejezetből áll. A regény cselekménye kisvárosba, Sárszegre vezet, ahol semmi sem igazán nagyszabású, ahol az embereknek "nincs tragédiájuk", mert "itt el sem kezdődhetnek a tragédiák". Az első summázatban a történetmondó pontosan definiálja a cselekmény megindulásának idejét -1899. szeptember 1., péntek, fél egy-, ami a rendkívüliség látszatát kelti. A fontos eseményre irányuló olvasói elvárás azonban nem teljesül, hiszen már az első részből kiderül, hogy mindössze egy két és fél órás utazásra készül a házaspár 35 éves lánya, Pacsirta. Neve -mely egyben a regény címe is- becenév, melyet szüleitől kapott "nagyon régen, mikor még énekelt". Valódi neve nem derül ki a műben.
Pontos és hiteles a mű alakrajza. A regény Vajkay Ákos lélekrajzát bontja ki a legteljesebben, míg Pacsirta szülei beszélgetéseiben és gondolataiban jelenik meg. A szülők (Kisvajkay és Köröshegyi Vajkay Ákos és Kecefalvi Bozsó Antónia) nagymúltú családok leszármazottai. Ákos nyugdíjazásáig levéltárosként dolgozott, a múlt adatait böngészte. Jellegzetes figurája a középosztálynak, s akárcsak osztálya, ő is készül a halálra. Hangsúlyozottan a múltban él, szívesen mesél őseiről, akiket "jobban ismert az élőknél". A tarokkot is azért kedveli, mert története "messze visszanyúlik a múltba", egyenesen "Ázsiából származik, akár vitéz eleink". Vajkay a jövőtől saját közeli halálán kívül semmi mást nem tud várni. "Apa és anya" -az elbeszélő így emlegeti Vajkayékat, mintha életüknek ez a családi funkció lenne egyedüli értelme. Életük egyetlen célja csúf lányuk elrejtése, megóvása a világtól.
A szülők viselik Pacsirta csúnyaságának terhét, elutazása után azonban menekülni akarnak emlékeitől, ezért folyton olyat tesznek, amit addig nem tehettek meg. Mindketten társasági életet élnek, megnyílnak a világ felé: étteremben esznek, színházba mennek, az anya táskát vásárol, zongorázik és zsúrra megy, az apa pedig látogatást tesz a főispánnál. Borbélyhoz megy, külsőleg is megújul, élvezi az ételeket, sört, később bort iszik és szivarozik, visszavedlik a régi emberré, aki nagyokat ivott, szívesen vett részt a párducok csütörtök esti muriján. Most ismét kártyázik és nyer, mint hajdanán. Vajkayék szabadnak érzik magukat, és ki akarják használni szabadságukat, úgy viselkednek, mintha ők lennének a gyerekek és Pacsirta a szigorú szülő.
Mindez bűntudatot kelt bennük, hisz sajátos erkölcsiségük szerint, ha Pacsirta boldogtalan, nekik is boldogtalannak kell lenniük. Az elfojtott indulatok csütörtök este törnek a felszínre, amikor apa részegen állít haza. A gátlásai alól felszabadult ember úgy érzi, itt a pillanat, hogy leszámoljon azzal a sok keserűséggel, amit lánya sorsa okoz nekik. Ákos kimondja mindazokat a gondolatokat, amelyek mindkettőjük életét megmérgezi: ""- Mi őt nem szeretjük (...) Gyűlöljük őt. Utáljuk. (..) Azt akarnánk, hogy ne is legyen itt, úgy mint most. És azt se bánnánk, hogy ha szegény akár ebben a pillanatban meg..."
Felesége kétségbeesve igyekszik megcáfolni férje szavait, ám beszélgetésükből és az asszony gondolataiból az derül ki, hogy milyen mélyen szenvednek: "Mindent megtettünk, gondolta az asszony, mindent, ami embertől telt, elszenvedtünk".
Az író lélektanilag hitelessé teszi a folyamatot, hiszen a szülők Pacsirta érkezésére visszaváltoznak: rendet raknak, az anya az ajtóból visszaviszi új táskáját, az apa pedig ismét "sovány lett, vézna és színtelen, mint mikor elutazott a leánya". Vajkay tehát teljesen visszatalál korábbi önmagához, önkeresése nem jár maradandó eredménnyel. Pacsirta így ugyanoda és ugyanazok közé tér vissza, akiket egy hete elhagyott. A hangulatot a hirtelen beköszöntő ősz teszi teljessé.
A regény utolsó három fejezete Vajkay Ákos bűnhődését ecseteli. Ákosnak bűntudata van, a párducok újbóli felbukkanása is bűnére emlékezteti. Hazatérése után apróra tépi a színházjegyeket, s az élet ugyanúgy megy tovább, ahogyan azelőtt.
A műből hiányoznak a fejlődő jellemek. A címszereplő Szegedy-Maszák Mihály szerint afféle ellenhősnő: minden -szépség, fiatalság, tevékenységi vágy- hiányzik belőle, amit az olvasó várhat egy női főszereplőtől. Az elbeszélő Pacsirtát a mű elején kívülről jellemzi: arca, mely kövér is meg sovány is, megszokhatatlan, Pacsirta jól tudja, hogy a lehajtott fej "illik neki legjobban". Ákos nem mer mellette végigmenni az utcán, de sokat elárulnak tudatalatti viszonyulásáról visszatérő rémálmai, amelyben lányát "megcsonkítva, kopaszra nyírva, késszúrásokkal mezítelen mellén" látja (Freud szerint a hozzátartozó halála az álmodó kívánságát tükrözi) és a levél elvesztése is. Pacsirtának nem csak külseje visszataszító, hanem egész életmódja örömtelen, s ebben osztoznak vele szülei. Környezete szánakozva szemléli, állandó jelzője a műben a szegény, ami a regény végére a szülők jelzője lesz.
Az elbeszélő megértéssel, részvéttel szemléli hőseit, sajnálkozik sorsuk fölött, de ingerült is, mert érzi, hogy az egész környezetből hiányzik az életerő, mely kilendíthetné őket. Nemcak Pacsirta csúnyasága reménytelen, hanem a kisvárosi életmód is, hiányzik a tettekre ösztönző gondolkodásmód.
A mű elbeszélője mindentudó, de változó nézőpontból szemlélteti az eseményeket. Pacsirtát például (amikor jelen van) a mű végéig kívülről láttatja, s csak az utolsó, a lány sírását elmesélő fejezetben látjuk belső nézőpontból. Emellett az elbeszélő mindentudása olykor megkérdőjeleződik, elmondja például Vajkay álmát, de adós marad az álom értelmezésével.
A regény a linearitás elvét követi, hiszen a Pacsirta távollétében lezajló egy hét eseményeit az idő folyamatában látjuk, de a mű végén a ciklikusság érvényesül. A történetalakítást alapvetően az oksági viszonyokra építő metonímia szervezi, de számottevő szerepet játszanak a metaforikus elemek. Ezek közé sorolható a színhely neve, mely minősítést rejt magában: Sárszeg a lehúzó világ széle, az elmaradott magyar vidék jelképe. A jelképes mozzanatok között kell megemlítenünk a két szülő tetteit, külső (borbély, táska) és belső (társasági élet) átváltozásukat. Az eddigi élettel való szakítás metaforájaként értelmezhető a villanykörte becsavarása, de metaforikus jelentést nyer Vajkay álma és a levél elvesztése is. A szülők visszaváltozása is jól követhető a metaforák által (rendrakás, a táska elrejtése, a színházjegyek eltépése). Mindezeken kívül jelképes értelemmel bír a mű végén hirtelen beköszöntő ősz, a változatlanságot sugalló vonat (ugyanaz, mint amelyikkel Pacsirta elutazott) és a Pacsirta által kalitkában hozott madár, amely többértelmű szimbólum: egyaránt lehet Pacsirta és a szülők sorsukba való bezártságának jelképe.
Találat: 12414
