A HIMNUSZ ÉS ÓDA ROMANTIKUS VÁLTOZATA

A HIMNUSZ ÉS ÓDA ROMANTIKUS VÁLTOZATA

Teljesen hazafias himnusz KÖLCSEY FERENC: Hymnus című költeménye. Az imaszerű költemény megszólítottja az Isten, a megszólító a költő, aki egy közösség nevében beszél. A százados szenvedések jogán kér és remél egy szebb jövőt ("Balsors akit régen tép,/ Hozz reá víg esztendőt,/ Megbűnhődte már e nép a/ Múltat s jövendőt." Fölidézi a dicső múltat, a honfoglalás és Mátyás korát, az ország természeti gazdagságát, a török és 111j99b német elleni harc sikereit(2-3 sz.). Azután a bűnök miatt lesújtó nemzeti katasztrófákat idézi: a mongol-dúlásra, a török rabigára, a nemzeti szabadságharcok bukására: "Most rabló mongol nyilát/ Zúgattad felettünk,/ Majd töröktől rabigát/ Vállainkra vettünk." A bűnök legsúlyosabb következménye a rabság és nyomorúság lett (7sz.), ezért a haza Isten szánalmára méltóvá váltó "Szánd meg Isten a magyart/ Kit vészek hányának,/ Nyújts feléje védő kart/ tengerén kínjának." A Hymnus szerkezetének tengelyében a 4. szakasz áll: "Hajh, de bűneink miatt/ Gyúlt harag kebledben". Ez előtt a nemzeti történelem sikerei, ezt követően kudarcai állnak, de nem egyenlő arányban: eggyel több szakasz szól a szenvedésről, mint ahány az örömökről. Így a szerkezet is igazolja, hogy a nemzet a jövő bűneit is levezekelte. Kölcsey a versben mintegy maszkot vesz fel, egy 16-17. századi prédikátor alakját ölti magára, s ily módon vetíti ki személyes érzelmeit.

Az óda görög eredetű szó, az antik költészetben az isteneket és hősöket dicsőítő költeményeket nevezték így. Emelkedett, ünnepélyes hangvételű költemény választékos formában. Hangneme a pátosz, s mindig lelkesitőleg hat; kitűnik mély gondolati tartalmával: magasztos eszmék, nagy tettek, hazaszeretet, az emberiesség a témái. A megszólított gyakran megszemélyesített fogalom, allegorikus alak vagy kiemelkedő személy. Logikai érvelésre emlékeztető versfelépítés: általános tétel képekkel való szemléltetése. A zárlat magyarázó, tanító célzatú (általában erkölcsi célzatú).

A függetlenségi gondolat felbukkant az irodalomban is s ezáltal bizonyos oktató szerepet rótt a költőkre.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Szózat (1836) című versét nyílt szakításnak szánta a bécsi udvar számára. A költő vállalja szerepét: a nemzet közösségi érdekeit szolgálni, felelősségteljes munka, s az ezt vállaló költő a nemzet költője.

A formában rejlő verszene izgatott, zaklatott ellentmondást tükröz. A hosszabb-rövidebb jambusi sorok váltakozása megtöri a dallamot, nyugtalanságot, feszültséget teremt.(rímtelen 8-sok váltakoznak rímelő 6-sokkal). Szónoki beszédre jellemző szerkezete van: a felhívás lényege a mű kezdetén megjelenik ("Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar!"), egyre erőteljesebbé válik ( a múlt, jelen, jövő szemszögéből is igazolva), mintegy paranccsá erősödve a költemény végére, ahol ismét elhangzik A haza az egyes ember számára a kezdet és a vég, életének egyetlen értelmet adó kerete. Az igazságtalan Sorssal szembeszálló hősies küzdelmet mutatja be., figyelmeztet, hogy a jelen folytatása a múltnak. A múltból áthajlik a jövőbe, a népek hazájához szólva ("Népek hazája: nagyvilág"), fellebbez a történelmi igazságszolgáltatásért. Tiltakozásának nincsenek igazán érvei, hanem inkább indulattal szól indulatai: a versszakok kezdetén makacsul megismételt "Az nem lehet" tagadja csupán a múlt és a jelen küzdelmeinek értelmetlenségét. Valláshoz kötött motívum is megjelenik, a buzgó ima. Elénk rajzolódik az élet vagy halál alternatívájának negatív pólusa: a megsemmisülés látomása. Itt viszont a nemzethalál nem az erkölcsi süllyedés szégyenletes vége, hanem a jövőért áldozatokat is vállaló nemzet tragikus elbukása. A kezdőszakaszok megismétlődnek a vers végén, ám már többet mondva: hiszen paranccsá erősödött s magéba sűríti az eddigi érzelmeket, gondolatokat.

A vers nyelvezetére jellemző az alliterációk gyakorisága, a múlt idejű igealakok használata, mely ünnepélyességet, komolyságot kölcsönöz a stílusnak. A vers kezdetén

szembeállított múlt s jövő ellentétes pólusai között még szelíd, idilli érzelmek húzódnak meg: a születés bensőséges öröme és a kikerülhetetlen elmúlás mélabúja A bölcső és a sír metaforák által jelzett haza már magában foglalja azt, hogy az egyes ember részére nincs a hazán kívül életlehetőség, a "nagy világ" nem adhat otthont számára. A haza és a nagy világ itt még egymással szemben állnak: az egyik befogad, a másik kizár.("Áldjon vagy verjen sors keze: /Itt élned, halnod kell.") Vörösmarty a Himnusz jóságos, ajándékozó, bűneinkért igazságosan sújtó, de gyarlóságainkat esetleg megbocsátó Istenével szemben a Sorsot, a Végzetet említi. A Sors pedig szeszélyes és kiszámíthatatlan, indokolatlanul, erényeinktől vagy bűneinktől függetlenül áld vagy ver, nem a Végzetet elfogadva, hanem vele szembeszállva kell élnie és halnia az embernek kiegészíti az ezeréves múlt történelmi eseményeivel, tanulságaival. A Szózat történelemszemléletében már nem csupán "régi dicsőség", csodált és elérni kívánt eszményképe jelenik meg, mely az elkorcsosult, tehetetlen korral, a jelennel áll szemben, hanem a nemzeti létért, a szabadságért folytatott küzdelemsorozat, bátor szembefordulása ként is. A jelen tehát nem szemben áll a múlttal, hanem annak egyenes folytatása. A Végzettel való viaskodás következménye szenvedések, veszteségek ellenére is a kiharcolt élet, végeredményben diadal a Sors ellen. A "Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán" többszörös inverziója a dacos, a harcos múltat és a kockázatos jelent vállaló öntudatot sugározza.

Egy másik idősík, a jövő is szerepet kap a költeményben, a múlt és a jelen ezentúl már csak egy-két utalásban szerepel. A bukásaiból feltámadó nemzet küzdelmes múltja, ezredévi szenvedése jogán a népek hazájához, a "nagy világhoz" fellebbez történelmi igazságszolgáltatásért. A "Még jőni kell, még jőni fog" ismétlése és sorrendje ugyan még az előző versszakokban kiküzdött hitet és reményt fejezi ki, de a "jobb kor" nem képes megindítani A "jőni fog, ha jőni kell" megfordított sorrendisége a Végzet könyörtelen közeledését sejteti. A Szózat nemzethalála azonban nem a lassú elkorcsosodásnak, az erkölcsi süllyedésnek szégyenletes utolsó stációja, mint Kölcsey vagy Berzsenyi verseiben, hanem a korábbi versszakokban felidézett múlt történelmi tapasztalataival összhangban a kiszámíthatatlan, igazságtalan végzettel szembeszálló, a jövőért áldozatokat is vállaló nemzet tragikus, de egyben elismerést is kiváltó elbukása.

PETŐFI SÁNDOR: Nemzeti dal (1848) című költeménye kevert műfajú: a dal és az óda jellemzőit is felmutatja. Dalszerűségét a kétütemű felező 8-as adja. Nem dalszerű ugyanakkor a vers emelkedett hangja, ünnepélyessége és a verset indító megszólítás, sőt a téma sem. Mindezek inkább az óda műfajára emlékeztetnek. A Nemzeti dal kiáltvány, felhívás, szózat a nemzethez. Az első szakaszban a megszólított a magyar nemzet, a megszólítás pedig egyben mozgósító felszólítás is: "Talpra magyar, hí a haza!/ Itt az idő, most vagy soha!" A megszólítás után feltett kérdés: "Rabok legyünk vagy szabadok?" tulajdonképpen a választ is tartalmazza. Az első 4 sor felszólításaira és kérdéseire a refrén adja meg a választ, de míg a kérdést egyetlen hang teszi fel, a választ ű a T/1-ű igékkel ű egy közösség, a tömeg, az egész nemzet harsogja: "A magyarok istenére/ Esküszünk/ Esküszünk, hogy rabok tovább/ Nem leszünk!". Petőfi ódájában is fontos szerephez jut az idősíkok váltakozása. A beszélő a múlt, jelen és jövő érveivel a hallgatóság érzelmeire kíván hatni.