A BALLADA MŰFAJI SAJÁTOSSÁGAI. A TÖRTÉNETI TÁRGYÚ BALLADA.

A BALLADA MŰFAJI SAJÁTOSSÁGAI. A TÖRTÉNETI TÁRGYÚ BALLADA.

A ballada drámai tartalmú elbeszélő költemény, ami általában tragikus élményekről szól, az élet válságait ábrázolja. Tárgyát gyakran a történelemből meríti. A ballada mind a három műfajt bizonyos fokig magában hord 151h78b ozza: dráma, mert párbeszédes formájú; epika, mert eseményt mesél el; és lírai, mert szubjektív érzelmeket, gondolatokat is tartalmaz (monológok).

Az elnevezés a ballata olasz eredetű szóból származik, ami táncdalt jelent. Jellemzi a balladát a cselekményesség, fordulatosság, érzelmi színezés, drámai feszültség, a hézagos, szaggatott előadásmód. A környezet festés vázlatos, a szereplők személyiségén van a hangsúly. Hangneme izgatott, olykor refrénszerűen visszatérő felkiáltások éreztetik a baljós hangulatot. A balladáról beszélve meg kell említenünk a skót népballadákat, melyek szomorúbbak, feszültebb hangulatúak a déli vidéken elterjedt könnyedebb, vidámabb hangulatú balladáknál. Irodalmunkban a ballada legjelesebb művelője Arany János, aki írt történelmi-és népi témájú balladákat is. Vannak tragikus balladái: Tetemre hívás, nem tragikus kimenetelű: Mátyás anyja és víg balladái: Pázmán lovag. Balladái jól szerkesztettek,; történelmi tárgyú művei allegorikus jelentésűek, kivéve a késeieket. Különös gondot fordít a lélektani indokoltságra, a bűn ű bűnhődés problematikáját állítja középpontba.

Többszólamú költemény a Szondi két apródja (1856. június) történelmi tárgyú ballada. Ebben nem a bűn és a bűnhődés kérdéskörét boncolgatja Arany, hanem a hősi helytállás nagyszerűségét mutatja fel a fegyveres harcban (Szondi), s a bukásban a költők (apródok) erkölcsi felelősségét, a hazához való rendületlen hűségét. Az apródok ugyanis itt nem a várkapitányt kísérő, fegyverhordozó ifjú katonák, hanem költők, 16. századi lantosok, akik a kor ízlése és szokása szerint históriás énekeket szereznek, énekelnek. Maga a versforma, mint a költemény egésze is, zaklatott menetű, nyugtalanítóan váltakozó ritmusú, és az egyes sorok eltérő szótagszámúak (11, 12, 11, 10). "Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,/ Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;/ Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,/  Tetején lobogós hadi kopja." Az első két strófa a három, jelképes erejű színhely leírása. Az első kettő fent, a magasban helyezkedik el. A bérc tetején a rommá lőtt vár a hősi harc színtere, a hazaszeretet, az önfeláldozás jelképe. A szemközti hegyormon domborul Szondi György sírja, s ott térdelnek apródjai. Az egyik helyszín a véres harc, az "ádáz tusa" komor tragikumát árasztja, a másik - a hármas jelzőhalmozással ("nyájas, szép, zöld") - az immár megdicsőült hős felmagasztalásának nyugalmát, túlvilági békéjét sugározza. - A harmadik helyszín lent, "a völgyben alant" a győztesek alantas diadalmámorát szimbolizálja. E két leíró strófa után végig drámai "párbeszéd" hangzik a balladában. A 3-4. versszakban Ali és szolgája a dialógus két szereplője. A győztes fővezér azt kívánja, hogy a két énekes apród az ő diadalát zengje. Feltűnő és bántó ellentét alakul ki az idegen hódító, a kegyetlen zsarnok véres tette és negédes, finomkodó beszédmodora között, s ez még ellenszenvesebbé teszi. Csupa kellemkedő, fennkölt szóvirágokból áll Ali kérdése, s Arany ennek a stílusnak keleti ékességét még török szavak felhasználásával is hitelesíti (bülbül, huri - a szolga beszédében: gyaur, kaftán, serbet, sörbet). A továbbiakban a páratlan strófák az apródok énekét, a párosak a török küldött beszédét tartalmazzák: a kétféle szöveg tehát párhuzamosan halad egymás mellett, egymásba fonódva, egy időben - ettől kezdve többszólamú a ballada. Az apródok lantot pengetve históriás éneket mondanak a múltról: Szondi állhatatosságáról és hősi haláláról. De mi csak "közben" kapcsolódhatunk be daluk meghallgatásába. Az 5. szakasz elején a három pont és a két kötőszó azt mutatja, hogy folytatódik a történet elbeszélése, nem most és ezzel kezdődik. Énekük a megilletődött, de tárgyilagos elbeszéléstől ível az egyre szenvedélyesebb hangig, a pátoszig. Dalukban fokozatosan megnő a különböző stilisztikai eszközök és képek száma: pl. ismétlés és felkiáltás ("Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedül!"), azonos alakú szavak alkalmazása ("Mint hulla a hulla!), belső rím ("Ő álla halála vérmosta fokán"), régies szavak és igealakok (álgyú, marha, dalnok, ezerek, vítt, ragyog vala, lőn). A török küldött az énekesekkel szemben a jelenről beszél, s kezdetben a jövő nagy lehelőségeivel hitegeti őket. Hízelgő csábítgatása mindent felkínál, "mit csak terem a nagy szultán birodalma", csak legyenek hazaárulók, álljanak a megszálló idegen hatalom oldalára és szolgálatába. Eleinte keletiesen színes stílus jellemzi kecsegtető ajánlatait (pl. "Immár födi vállát bíbor színű kaftán"), majd burkolt fenyegetés lappang beszédében. A közeledő éjszaka rideg szelében ott sziszeg ellenségesen a még leplezett ijesztgetés: "Idekinn hideg éj sziszeg aztán!" A török lassanként kifogy érveiből, egyre határozatlanabbá lesz, sőt egy pillanatra az apródok lelkes énekének hatása alá kerül maga is, s ez a hűséges költők erkölcsi diadala. "Rusztem maga volt ő!" - kiált fel önfeledten, s elkezdi dicsérni Szondi hősiességét, de azt n megijed ettől, s végül durva, leplezetlen fenyegetésbe csap át. Beszéde a prózai közönségességig laposodik erkölcsi vereségének zavarában. Az apródok nem figyelnek a török csábításaira, nem jön létre közöttük valódi párbeszéd (párhuzamos monológok hangzanak el valójában), énekük egyes szakaszai mégis felfoghatók közvetett válaszoknak. Ezek elutasítanak mindenfajta együttműködést az idegen hódítókkal, végül pedig életük kockáztatásával is megátkozzák Szondi gyilkosát. - Két különböző erkölcsi világ, két egymásnak ellentmondó lelkület és értékrend áll egymással szemben. Jellemző pl. a legyőzött maroknyi magyar sereg kemény harci erényeivel ellentétben a keleties elpuhultság érzéki örömeinek felkínálása: "Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs... jó illatú fűszer, és drága kenőcs..." E két világ között nem létezhet semmiféle érintkezés, dialógus.