A sportpszichológus feladata és kapcsolata az edzővel

A sportpszichológus feladata és kapcsolata az edzővel

Egy sportoló mentális (lelki) felkészítése hasonlóan történik, mint a fizikai (testi) felkészítése. Míg ez utóbbi az edzők feladata, addig az előbbi a sportpszichológus hatáskörébe tartozik. Nem a rossz teljesítmény javítása a cél, hanem a jó teljesítmény fokozása. Feladatai közé tartozik a sportolót olyan módszerekkel és lehetőségekkel megismertetni pszichológiai tanácsadás révén, melyek segítségével a sportoló maga lesz képes az akadályokat leküzdve túljutni a nehézségeken. Három részre osztható a sportpszichológia elmélete és a hozzá kapcsolódó gyakorlat, ahogy alkalmazhatóvá tehető a pszichológia elmélete a sport világában:

Affektív tényezők és hatásuk a teljesítményre (motiváció, stressz, szorongás, érzelmek)

Kognitív tényezők (figyelem, koncentráció, emlékezet, tanulási folyamatok)

Társas tényezők (csoport működése, összetartó erő, vezetés, kapcsolat szülőkkel, edzőkkel)

Mind az edzőnek, mind a sportolónak nehéz lehet felismerni azt, hogy mikor van szükség sportpszichológus segítségére. Általánosságban elmondható, jelenleg azért nem veszik igénybe sportpszichológus segítségét különböző helyzetekben az edzők, vagy sportolók, mert nem tudják, mire kellene használni őket. A következő felsorolásból kiderül, milyen esetekben célszerű sportpszichológust is bevonni a felkészítésbe:

A sportpszichológus munkájának legfontosabb területei:

A sportoló teljesítményének javítása, a fizikai felkészítés kiegészítése

Az önbizalom, a képességekbe vetett hit növelése

A játékosok közötti kommunikáció hatékonyabbá tétele

A szorongás és félelemérzet csökkentése

Célok felállításával a motiváció fokozása

Az edző és a játékos közötti kapcsolat hatékonyságának növelése

A csapattagok közötti kapcsolat szorosságának megállapítása

A sportoló személyiségének felmérése

Kiválasztás, tehetségkutatás

A sportpszichológus sohasem helyettesítheti az edző feladatát, ahogy a mentális felkészítés sem válthatja fel a fizikai gyakorlást, az edzést. Bizonyos értelemben a pszichológia alárendelt szerepet játszik ebben a kapcsolatban. Az etikai normák betartásával azonban, hasznos kiegészítője lehet a sportolók felkészítésének.

Aktivációs szint és teljesítmény

A legtöbb lélektani folyamat (érzelmek, motiváció) hátterében egy energiaszint határozható meg. Ahhoz, hogy a lélek működhessen, ugyanúgy energiára van szükség, mint az izmok használatához. Ez az energiaszint, amely a legtöbb pszichés folyamatot ellátja energiával, az aktivációs szint. Ez a szint pillanatról pillanatra, helyzetről helyzetre változik. És így a viselkedésünket, viselkedésünkön keresztül pedig a környezethez való alkalmazkodásunkat nagymértékben meghatározza. Fontos megemlíteni, hogy ez az energiaszint nem válaszható el az izmok működtetéséhez szükséges energiától, így egy felfokozott érzelmi állapot ugyanúgy megnövekedetett energiaszinttel jár, mint egy nehéz fizikai igénybevételt jelentő munka elvégzése. Így egyértelművé válik, hogy a mentális, pszichológiai folyamatok energiaszintje, nagymértékben befolyásolja a fizikai munkavégzés minőségét is. Ezt az energiaszintet, mely a pszichés folyamatokat energizálja, aktivációs szintnek nevezzük. Az aktivációs szint növekedése az optimális szintig folyamatosan növekvő, javuló teljesítményt eredményezhet, azonban ha az optimálisnál magasabb energiaszintre növekszik az aktiváció, a teljesítményben csökkenés figyelhető meg.

Ezt az összefüggést szemlélteti a következő ábra:

Stressz és szorongás

Az optimálisnál magasabb energiaszintet, mely a teljesítmény csökkenését idézi elő, általában olyan helyzetek okozzák, amelyek a személyiség és a szervezet normális működését fenyegetik. Az ilyen fenyegető helyzeteket, melyekhez alkalmazkodnia kell a szervezetnek, stresszhelyzeteknek hívjuk.

A stressz lehet pozitív, negatív és semleges. Akkor nevezzük pozitívnak, ha a kihívások a személy képességeinek megfelelőek, azokkal saját erőforrásai segítségével meg tud küzdeni. Negatívnak nevezzük, ha a személy úgy érzi, képességei nem elégségesek ahhoz, hogy a feladattal megbirkózzon. Ez utóbbit nevezzük szorongáshelyzetnek, mely leginkább a bizonytalanságból ered, ugyanis ilyen esetekben a személy nem tudja, hogy a helyzetnek milyen kimenetele lesz, milyen eredménnyel zárul majd a megmérettetés.

A stressznek folyamata során a szervezet három szakaszból álló folyamat révén próbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez:

Riasztás szakasza: a személy érzékeli a megváltozott környezeti feltételeket, melyekhez alkalmazkodni kell

Megküzdés szakasza: a szervezet saját erőforrásait felhasználva felveszi a küzdelmet a fenyegető ingerekkel

Kimerülés szakasza: ha nem sikerül a stresszorokkal megküzdeni az előző szakaszban, a szervezet tartalékai elfogynak, kimerülés, betegségek, sérülések következhetnek.

A szorongás és a félelem hasonló érzéseket váltanak ki belőlünk, de a félelem egy konkrét tárgyra, vagy eseményre irányul, míg a szorongás esetében nem tudjuk, hogy pontosan mitől is van bennünk ez az érzés. Ezért van az, hogy szorongásos helyzetben megpróbáljuk megtalálni a negatív érzés forrását és így nem azokkal a dolgokkal foglalkozunk, amelyek a feladathelyzet megoldásához szükségesek. Így megállapíthatjuk azt, hogy szorongásos helyzetben nem tudunk megfelelően koncentrálni.

Motiváció

Motivált viselkedésről csak akkor beszélhetünk, ha a viselkedésnek van célja és van energia, amit arra használunk fel, hogy elérjük ezt a célt. A külső motiváció lényege, hogy a viselkedés céljának egyértelműen külső tényezőket adunk meg. Alapvetően ez egy jutalom elérése, vagy egy büntetés elkerülése lehet. Bizonyos idő elteltével ezen külső jutalmakra vagy büntetésekre nincs szükség a motiváció fenntartására, mert a személy "magáévá teszi" ezeket a tényezőket és már félig-meddig magától is megcsinálja ezeket a dolgokat. A külső motiváció abban is segít, hogy képesek legyünk azokat a szabályokat és mozgásokat elsajátítani, amelyek az eredményes sporthoz elengedhetetlenül szükségesek. Gyermekeknél sokkal fontosabb a belső motivációra épülő foglalkozások kialakítása, ahol nem a külső tényezők a fontosak, hanem a játékosság, a társas kapcsolatok kiépítése és megszilárdítása.

A belső motiváció

A belső motivált viselkedések lényege, hogy olyan tevékenységekben veszünk részt, amelyek számunkra élvezetet nyújtanak, jól érezzük magunkat bennük és el tudunk merülni azokban. A első motivált tevékenységek közül a játék a legfontosabb. A játékban fedezhetjük fel saját magunkat, határainkat és a társas játékokban másokkal való kapcsolatunkat. Ez utóbbi miatt fontos az, hogy egy edző hogyan reagál a gyerekek tevékenységére, hiszen egy gyermek számára nagyon fontos az, amit ő csinál és az is, hogy erre a számára fontos felnőttek hogyan reagálnak. Belső motivált tevékenységeinkben tehát három szükségletünket elégítjük ki egyszerre:

Kompetencia. Mire vagyunk képesek, mit tehetünk meg és ez milyen változást eredményez a környezetünkben.

Autonómia. Tudjuk, mi az, mait mi teszünk, érezzük, hol vannak a határaink. Mi vagyunk felelősek a tetteinkért.

Kapcsolati igény. Számunkra fontos emberek társasága: szülők, edzők, barátok.

A sport társas alapjelenségei

A sport társas környezetben zajló tevékenység. Még akkor is, ha egyéni sportágról van szó, hiszen a felkészülés során csoportokban zajlanak az edzések és így bizonyos mértékben a társak egymás közötti viszonya befolyásolhatja mind a felkészülés, mind a versenyzés minőségét. Három lényeges szempontot érdemes megemlíteni a társas jelenségek közül:

társas serkentettség és társas lazsálás: ha több ember végzi ugyanazt az egyszerű feladatot, akkor társas helyzetben a teljesítményünk jobb, mint amikor egyénileg végezzük ugyanazt a munkát (társas serkentettség). Azonban előfordulhat, hogy ha nem egyértelmű a feladathelyzetben betöltött szerepünk a csoporton belül, akkor hajlamosak vagyunk saját képességeinkhez mérten rosszabbul teljesíteni (társas lazsálás). Ezt úgy védhetjük ki, hogy minden feladathelyzet előtt pontosan meghatározzuk az egyes szerepekhez kapcsolódó feladatköröket, és a munka elvégzése után visszajelentést is adunk arról (ellenőrizhetőség). Ezt azonban csak akkor tehetjük meg, ha előtte pontosan meghatároztuk a feladatokat.

csoport alakulása: egy csoport mindig egy meghatározott cél érdekében jön létre. Ez a cél határozza meg a csoport feladatát, és ezzel együtt a csoport tagjainak szerepét is. A csoport alakulásának fázisai:

o      alakulás

o      viharzás

o      normázás

o      teljesítés.

a csoport összetartó erő fogalma: minél jobb a csoporttagok közötti együttműködés, annál jobban teljesítenek. A közös cél meghatározása, a csoport létszáma, a közös érdeklődés növelheti az összetartó erőt.

Vezetési stílusok

Három alapvető csoportvezetési stílust különböztethetünk meg:

autokratikus: ahol a csoporttagoknak semmiféle beleszólásuk nincs a feladatok végrehajtásának módjába. A csoporttagok közötti versengés alapvető jelentőségű. A teljesítmény (a másik két stílushoz viszonyítva) itt a legjobb.

demokratikus: a vezető és a csoporttagok együttesen beszélik meg a feladat végrehajtásának módját, de a döntést a vezető hozza meg. A teljesítmény valamivel elmarad a z autokratikus helyzettől, de a csoporttagok nagyon jól érzik magukat a csoporton belül. a versengés helyett az együttműködés jellemző.

anarchikus: a vezetőnek semmi funkciója nincs a csoportban. Mindenki azt tesz, amit akar. A teljesítmény itt a legalacsonyabb szintű.

Az edző és a szülő kapcsolata

Az edzői szerep egyik legnehezebb aspektusa a szülőkkel való kapcsolattartás. Rendkívül fontos hangsúlyozni már a kezdetektől, hogy a szülőnek nincs helye a pályán. Edzéseken pláne nem. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, könnyen átvehetik a szülők az irányítást és edzői szerepünknek nem fogunk tudni megfelelni. Minden problémás esetben csak a szülővel való magánbeszélgetés a célravezető. Nem szabad az adott pillanatban rászólni, vagy vele foglalkozni, mert akkor a gyermekektől és az edzői feladatainktól vesszük el az időt és az energiát. A szülőkkel való rendszeres találkozó minden szülő számára fontossá teheti a sportot, és az edzőt is. Aki nem csak a gyermekekkel, a sikerrel foglalkozik, hanem velük is. Ez a keret biztosíthatja azt, hogy a szülők nem lépnek be az edzői szerepkörbe, és így nem szólnak bele a munkánkba. De lehetőséget biztosítunk számukra, hogy véleményt nyilváníthassanak.

Néhány zavaró szülői viselkedés lehetséges kezelési módozata:

A túlzottan érdeklődő szülőkkel kapcsolatban a következőket tehetjük:

ahelyett, hogy a mi munkánkat kritizálja, egészíti ki, vagy kiabál be feleslegesen a pályáról, megbízhatjuk valami konkrét feladattal: figyelje meg az ellenfél játékosait, felügyeljen arra, hogy mindenkinek ép legyen a felszerelése stb.

a kritikus szülőnek felhívhatjuk a figyelmét arra, hogy az állandó kritika nemhogy nem építi, vagy fejleszti a képességeket, hanem épp ellenkezőleg, rontja az azokról kialakult képet.

ha a szülő állandóan osztja az észt a pálya széléről, fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a megosztott figyelem csökkenti a gyermekek teljesítményét. A gyermekeknek is szólnunk kell arról, hogy edzésen és verseny csak ránk figyeljenek.

a gyermekét túlzottan védő szülőt meg kell nyugtatni a felől, hogy mi is mindent megteszünk a gyermekek biztonsága érdekében, hogy semmi olyasmit nem engedünk meg, ami sérülést okozhat. bemutathatjuk azokat a védőfelszereléseket, amelyeket használhatnak a gyerekek. Biztosíthatjuk a szülőt arról, hogy ha veszélyesnek ítélnénk meg az adott sportágat, akkor mi sem lennénk edzők.