AZOK A CSODÁLATOS 60-AS ÉVEK (DIVATJELENSÉGEK ÉS DIVATIRÁNYÍTÓK)

"A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia."

(Giorgio Armani)

I. Bevezetés

A téma, amit választottam a divat ezen belül is, a 60-as évek divatváltozásai. Választásom azért esett erre a témára, mert olyan miliőben nőttem fel, ahol mindig is fontos volt ez. Édesapám rendkívüli módon érdeklődik a 60-as évek zenei világa, kultúrája, társadalma iránt, édesanyám pedig a 60-as évek viseletét kedveli, ezért ez engem is már gyermekkorom óta foglalkoztat. Igaz én jóval később születtem, de a 60-as évek az egész életemet áthatotta. Szinte az anyatejjel szívtam magamba az évtized zenéit, filmjeit, a hippik életérzését, és az egész társadalmi helyzetet. A téma véleményem szerint olyan színes és sokoldalú, hogy mindenki számára érdekes lehet.

Valamint úgy vélem, hogy a divatot, mint társadalmi befolyásoló eszközt az emberek alábecsülik. Pedig igen nagy jelentőséggel bír. A társadalom szinte minden területén képes a változtatásokra. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rengeteg tudós és neves író foglalkozik a témával. Bízom abban, hogy dolgozatommal sikerül ezt bebizonyítanom.

Szakdolgozatom első részében a divat értelmezési kérdéseit vizsgálom, különös hangsúlyt fektetve George Simmel és Herbert Spencer műveire. Elemzem, hogy mi is a divat, hogyan jöhet létre, milyen terjedési irányok vannak és kik az irányítói.

A második részt a 20. Század divatbefolyásoló tényezőinek szentelem, nagy hangsúlyt fektetve Szilvitzky Margit értekezéseire.

Dolgozatom harmadik fejezetében szeretném megvizsgálni a hatvanas évek változásait. Különös hangsúlyt fektetve a női és férfi divatváltozásokra, a divatnagyhatalmakra, az ifjúság divat béli szerepére, a divatra ható művészeti ágakra, a hippi mozgalmakra valamint a divatirányítókra.

II. Értelmezési kérdések

Az első, amit tisztázunk, hogy mi is a divat. Az értelmező kéziszótár megfogalmazása szerint a divat: "egy időszakra jellemző öltözködési szokás és ennek a szokásnak a megváltozása".[1] A Magyar Nagylexikon erről a fogalomról a következőket írja: egy időszakosan uralkodó ízlésirány, szokásrendszer. Egy olyan szociológiai jelenség, amely a hierarchikusan tagolt társadalomban lehetővé teszi az egyéneknek és a csoportok tagjainak, hogy az utánzás révén, szimbolikus eszközökkel egymáshoz tudják viszonyítani magukat. Tehát abban segít, hogy az egyének meg tudják különböztetni, ki melyik csoportnak a tagja. Ilyen szimbolikus eszközök lehetnek: ruházat, hajviselet, modor, fogyasztási cikkek stb.

Klaniczai Gábor a divatot a következőképpen értelmezi: "a divat szociológiája a divat magyarázatát végső soron abban a funkcióban keresi, amit a különböző csoportok, rétegek, osztályok, társadalmak életében, egymás közti viszonyaiban tölt be a divat mechanizmusa". [3]

George Simmel szerint a divatot fel lehet fogni az osztályok harcának. Hiszen úgy működik, mint számos más dolog a világban, hogy bizonyos csoportot összetart, és egyúttal másoktól elhatárol. A divat egyfelől az azonos helyzetben lévőkhöz való csatlakozást, az általa jellemzett egységet jelenti, másfelől viszont elhatárolódást jelent, az alacsonyabb helyzetben lévőktől. A divat tehát tulajdonképpen az osztályok elkülönülésének a terméke is, hiszen a felsőbb osztályokban élők félnek attól, hogy összekeverik őket az alsóbb osztályokban élőkkel. A divat funkciója az, hogy bizonyos embereket összetartson, s egyúttal más emberektől elhatárolja őket. A felsőbb osztályokban élők a segítségével próbálják magukat elhatárolni az alsóbb osztályokban élőktől, hiszen a kulcs az ő kezükben van.[4]

"Mikor a divat állandóan átalakítja a társadalmi formákat, az öltözködést, az esztétikai ítéleteket, s az egész stílust, amelyen keresztül az emberek kifejezik magukat, akkor maga a 131e41b divat, azaz a legújabb divat egészében csak a felső rétegek sajátja lesz. Amint az alsó rétegek is megkezdik a divat elsajátítását, s ezáltal, átlépik a felső rétegek megszabta határokat, s áttörik e rétegeknek a divat által összetartott egységét, a felső rétegek elfordulnak ettől a divattól egy újabb felé, ezáltal ismét elkülönülnek a széles tömegektől - s újból elkezdődik az említett játék."

A reneszánszban, Franciaországban, Németországban és később más országokban is ruharendeletekkel, ezekhez tartozó súlyos büntetésekkel írták elő, hogy ki mit viselhet, miből hány darabbal rendelkezhet, milyen anyagokból készülhet viselete. A bíbor szín a királyok számára volt fenntartva. Csipkét és selymet csak előkelők hordhattak. Ezek a rendeletek arra szolgáltak, hogy a viseletnek társadalmi megkülönböztető funkciója legyen. Ezáltal könnyen meg lehetett különböztetni, hogy ki tagja az elitnek, illetve ki nem, ki lakik városban és ki az, aki falun él.

Ezt írja a Képes divattörténet a divat megfogalmazásáról:

"Divatnak nevezzük, tágabb értelemben az egy- egy korszakra érvényes, és akkor általánosan elfogadott nézeteket a kultúra külső megjelenési formáiról- az életstílusról, az étkezési szokásokról vagy az autókról éppúgy, mint a ruházkodásról. Szűkebb értelemben a "divat" szón-, ami mindezeknek a megjelenési formáknak az állandó racionálisan soha teljesen meg nem magyarázható változékonyságát is jelenti- az öltözködést értjük. Az emberi ruházkodás történelmi fejlődése elválaszthatatlan a divattól, ezért általában azonosnak is tartják a kettőt."

A divatot tehát tágabb és szűkebb értelemben is lehet magyarázni. Tágabb értelemben véve a divat bármit maga alá vonhat, ami az éppen aktuális korra érvényes, általános és elfogadott. Divatos lehet egy életmód, egy életérzés, egy viselkedési forma, egy film, de akár egy könyv is. Szűkebb értelemben nézve a viseletet értjük alatta, a mindenkor elfogadott viseleti formát. A történelem során ez a két értelem úgy összemosódott, hogy szinte elválaszthatatlanokká váltak egymástól.

A kutatók szerint a divatnak alapvetően mindig az emberi test a tárgya. Kialakítja magának a saját esztétikai ideálját, hol a dús kebel, a nőies alkat, hol az izmos test, hol pedig a karcsú, törékeny, olykor gyerekes kinézet számít szépnek. A viselet mindig ehhez az esztétikai igényhez alkalmazkodik, hol kiemel, hol eltakar. Elég, ha csak a fűző térhódítására gondolunk. A divat története egyidős a viselet történetével.

Arra, hogy miért is öltözködünk, több magyarázatot lehet találni. Az első az, hogy a ruha jól véd az időjárás viszontagságai ellen. A második ok lehet, hogy a viselet esztétikai funkcióval bír. Gertrud Lehnert szerint már a kezdetek kezdetén arra is szolgáltak a ruhadarabok, hogy az emberi testet díszítsék, hiszen még a dél- afrikaiak is, akik meglehetősen hiányos öltözékkel rendelkeznek, ékesítik testüket ékszerekkel, festékekkel, tetoválásokkal.[7] A harmadik magyarázat véleményem szerint a szemérmesség, hiszen a női és férfi nem testileg különbözik egymástól. És végül a szépség érzete, az, hogy az egyének mindig tetszetősek szeretnének lenni. A viselet az emberek számára eszköz, amely arra hivatott, hogy az önmagukról és a világról alkotott nézetnek látható jelet tudjanak adni.

A második, amit tisztáznunk kell, hogy hogyan is jöhet létre a divat. Ehhez két tényező szükséges. Az egyik ilyen, hogy a társadalomban legyenek olyan személyek, csoportok, akik szeretnének kiemelkedni, ők az újítók, és legyenek olyan személyek, csoportok, akik követik őket. George Simmel szerint:

"ahol a két társadalmi tendencia, amelyeknek együttesen kell létrehozniuk a divatot (egyfelől az összetartozás, másfelől az elkülönülés igénye) bármelyike hiányzik, nem jön létre divat, s birodalma véget ér."

Abban a hierarchikus társadalomban tehát, ahol nincs meg az imént említett két tényező, nem jöhet létre divat.

A divatban tehát vannak az irányítók és az utánzók. Az újítók általában a magasabb rangú státuszú személyek, akiknek a véleményére sokan adnak, akik a rivaldafényben állnak és ki akarnak emelkedni. Az újítók teremtenek maguknak egy divatot, ezáltal akarják külső jelét adni annak, hogy ők egy csoport. Különbözőségüket így próbálják hirdetni. Amint a divat elterjed, és valamennyire már az alsó rétegekhez is eljut, az elit rögtön elfordul tőle, és új divatot teremt. A divatnak, tehát az egyik fontos tulajdonsága az, hogy a társadalomnak csak az egyik része hódol neki. Amikor már mindenki viseli, szokás lesz belőle.

A szerző az irányítókat célkitűző embereknek nevezi, akiknek életét a múlton és a megszokotton kívül a jövő is érdekli. Ők tagadják az utánzást és meg akarják akadályozni ezt a fajta törekvést. Éppen ezért az a vágy, hogy egyediek legyünk, új és sajátos életformát élhessünk, kibékíthetetlen ellentéte annak a vágynak, hogy ugyanolyanok legyünk, mint mások. [9]

A divat irányítói a reneszánszban a királyok, királynék, királyi szeretők voltak. Elég, ha csak XIV. Lajosra vagy Sissy királynőre gondolunk. Majd egy francia úr Charles Frederick Worth alkotta meg a párizsi haute couture szabályait, a divat ezáltal vált a szakemberek hivatása. Később, amikor már a rang és a vagyon elváltak egymástól, szinte bárki lehetett irányító, akinek ehhez a szerephez megvolt a kellő befolyása és kreativitása. A királyok helyét a XX. századra átvették a nők, a fiatalok, a színészek és a divattervezők.[10]

A divat létrejöttének másik oka, amit mindkét klasszikus hangsúlyoz a 19. Században az utánzás. Herbert Spencer szerint a divat természetéből adódóan utánzást jelent. Úgy gondolja, az utánzásnak két indítéka lehet. Az egyik az utánzott iránti tisztelet, a másik a vele való egyenlőség bizonyításának a szándéka. Szerinte ez a két utánzási forma egyidős. Az utánzás tehát egy olyan viselkedési forma, amelyben az alacsonyabb rangú személy, hasonlóan próbál viselkedni, megjelenni, mint a magasabb rangú. Az utánzás akkor fog bekövetkezni, ha semmilyen eredetiség nincs bennünk. Az utánzók az önállótlan emberek, akiknek az utánzás biztonságérzetet nyújt, mi szerint cselekedetükben nincsenek egyedül. Azt teszik, amit a többiek. Így biztosan nem válnak nevetség tárgyává. Ha ugyanúgy cselekszünk, jelenünk meg, viselkedünk, mint a körülöttünk élők -Spencer szerint- megszűnik a szégyenérzetünk. Ebben az esetben tetteink felelősségét átháríthatjuk valaki másra. A tömeg hatására az ember sok olyan dolgot megtesz, amit ha egyedül, elszigetelve élne, nem próbálna meg. Pszichológusok szerint az utánzás a biológiai védekezés egyik formája.[11]

Az utánzás egyik fajtája tehát a tiszteletbeli. Herbert Spencer azzal a példával él, hogy az uralkodó iránti megbecsülést úgy lehet a legjobban kifejezni, ha követjük a példáját. Ezt megfigyelte Darfusz népénél. Amikor a szultán, lovaglás közben leesett a lóról, mindenkinek vele kellett tartani. Aki nem így tett, azt a többiek megverték.

Hasonlóképpen volt ez Franciaországban, amikor XIV. Lajost megoperálták. Az udvarban élők mind vele akartak érezni a bajban, és még ha szükségtelen is volt, az udvari orvoshoz fordultak, az operáció miatt. Jó példa a nyaksál viselete is. Egy uralkodó el akarta rejteni a nyakát valamilyen fogyatékossága miatt, ezért sál használatára kényszerült. Az alattvalók úgy próbáltak megfelelni neki, hogy ők is elkezdték viselni a nyakkötőt, mely révén ők is hasonló fogyatékosságot színleltek.

Kezdetben, tehát az udvarban élők azzal próbáltak meg kedveskedni az uralkodójuknak, hogy kerülték a viseletének a felülmúlását, viszont ha valamely testi hibáját rejtette el viseletének módosításával, azt mindenki átvette és követte.

Az utánzás másik típusa a versengő utánzás. Célja az, hogy a külső szemlélő számára valaki úgy tűnjön fel, mintha kapcsolata lenne azokkal a személyekkel, akikhez szeretne tartozni. Azok, akik követik a divatot, azt sugallják, hogy vagyonuk és társadalmi helyzetük megengedi nekik azt, hogy időben felismerjék és átvegyék az új stílust. Tehát, minél hamarabb veszi át valaki az új megjelenési formát, annál valószínűbb, hogy a gazdagok közé sorolják.

Erre is mond példát a szerző: a versengő utánzás klasszikus példája, az-az új-zélandi szokás, ahol a törzsfőnöktől elvárják, hogy olyan ünnepségeket rendezzen, amire már a nagy nap előtt egy évvel el kell kezdeni készülni. Ez gyakran éhínséget von maga után, és persze felül kellett múlni a szomszéd törzset. Viszont olyan barbár népekkel is találkozhatunk, ahol, ha leánygyermek születik, attól kegyetlen módon megválnak, hiszen a velejáró költségek, mint például az esküvő, olyan hatalmas összeggel bírnak, hogy a család összes vagyonát felemésztené.[12]

Csak az eliten belül figyelhető meg ez a versengés. Nagymértékben folyik az utánzás alulról, és még nagyobb mértékben az újítás felülről. Tehát, leszögezhetjük, hogy divat csak akkor jöhet létre egy társadalomban, ha az imént említett két tényező jelen van.

Abban a hierarchikus társadalomban tehát, ahol nincs meg az imént említett két tényező, nem jöhet létre divat.

Például Firenzében 1390. körül nem létezett uralkodó férfidivat, mert mindenki egyedi viseletet hordott. Nem voltak utánzók, csak újítók. A divatban nemcsak irányítók és követők vannak. Létezik egy harmadik csoport is, ők az úgynevezett lemaradók. A módit próbálják ők is többé- kevésbé követni, de mindig csak a folyamat végére tudnak becsatlakozni. Ennek az oka lehet az anyagi helyzet, a bizonytalan ízlés, vagy az információk hiánya is. Illetve megfigyelhetőek a lemaradók között olyan személyek is, akik szándékosan hordanak ódivatú ruhákat, mert nem akarnak divatosak lenni.

Simmel szerint a nők általában nagyobb mértékben hódolnak a divatnak. Ennek oka talán az lehet, hogy ők a történelem túlnyomó részében hátrányos helyzetben éltek, mind politikailag, mind társadalmilag alárendelt szerepet töltöttek be. A divat volt az egyetlen olyan eszköz, amivel jelét tudták mutatni érzéseiknek.[13]

A harmadik, amit tisztázunk az a divat terjedése, amire két elméletet ismerünk. Az egyik a vertikális, az úgynevezett leszivárgás elmélet, a másik a horizontális- átszivárgás elmélet. A leszivárgás elmélete a XX. század elején született és George Simmel nevéhez fűződik. Ez a divatátvétel módját jelenti. E szerint a divat követését a felső társadalmi rétegek engedhetik meg maguknak a hierarchikus társadalmakban. Az alattuk lévő réteg pedig mindig követi őket. Így az egyes társadalmi osztályok mentén lépcsőzetesen szivárog le a divat. A felsőbb rétegek mindig új formát választanak, amint az előző leszivárgott. A 20. Század második felére a gazdasági és társadalmi változások miatt más elmélet született. Már nem csak leszivárgásról, hanem átszivárgásról is beszélhetünk. Az új folyamat során nem változik az újítók, a befolyásoló személyek hatása, ám ekkorra már bárki a példaadó lehet.

Charles King szerint az átszivárgási elmélet négy általános érv köré rendeződik.

Az első szerint a kultúra és a divatipar gyártási és kereskedelmi stratégiái garantálják azt, hogy a különböző gazdasági illetve társadalmi csoportokhoz tartozó fogyasztók egy szezon időintervallumában vegyék át a divatot.

A második érv az, hogy a fogyasztók elméletileg szabadon választhatnak az adott szezon kínálatából, a modern és klasszikus stílusok széles választékából, oly módon, hogy az megfeleljen mind a fizikai adottságaiknak, mind a személyes ízlésüknek.

A harmadik szerint az újítók és a befolyásolók kulcsfontosságú szerepet játszanak a divatátvétel irányításában és egy piaci szeletet alkotnak a társadalmi rétegeken belül.

És végül a negyedik érv miszerint, az információk és a személyes befolyás továbbítás nem vertikálisan halad, hanem a társadalmi rétegeken belül "átszivárog". [15]

Az imént felvázolt séma tehát arról árulkodik, hogy a terjedés nem felülről lefelé halad, hanem bárhonnan elindulhat.

A divat nagy mértékű terjedése annak köszönhető, hogy a technika fejlődésével az információk egyre szélesebb körhöz, egyre gyorsabb ütemben eljutnak. Nagy befolyással bírnak a szaklapok, az újságok és a média. Az első képes divatújság már 1785-ben megjelent Franciaországban Cabinec des modes címen. Szintén nagy terjesztő a televízió, a mozi, a divatbemutatók, az üzletek kirakatai, de az utca és a közvetlen környezet is.

A következőkben a divat kialakulásának a fázisait ismertetem, melynek első lépése az, hogy az eredeti modell megszületik, létrejön egy újító ötlet, és jelen van a változtatni akarás igénye. A második szakasz, amikor ezt kisebb körben elfogadják, mint divatot, egy kis csoport jóváhagyja és hódol neki. A harmadik, amikor már nagyobb körben elterjed, utánzása kezdődik olcsóbb sorozatgyártásban. A negyedik fázis a telítettség, amikor már a divat akkora körben terjed el, hogy szinte mindenkihez eljut. Az utolsó szakasz pedig az érdeklődés elmúlása, vagy a termék teljes megszűnése.[16]

George Simmel szavaival élve: "az elterjedése révén a divat saját megszűnése felé halad"[17]A divat, tehát megszületik, elterjed, és pont e miatt a terjedés miatt később meg is szűnik.

III. A divatot befolyásoló tényezők a 20. században

A szerzők több tényező együttes hatásából indulnak ki.

v         Női emancipáció

v         A két világháború

v         Technikai változások

v         Művészetek

v         Életmód, vele a szabadidő átalakulása

v         A polgári társadalom válsága

A két világháború érthető módon nem volt jó hatással a divat változásaira. A háborús és az azt követő évek viselete elég heterogén képet mutatott. A ruhagyárak és a kisebb szabóságok is kényszerűségből bezártak vagy uniformisokat gyártottak. Az emberek, más lehetőség hiányában a régi viseleteiket alakították át.[18]

A II. világháborút a párizsi divatvilág is megszenvedte. Bezártak a ruhaüzletek, vagy vevőhiánnyal küszködtek. 1940-ben életbe lépett az anyagtakarékossági rendelet, mely arra volt hivatott, hogy megszabja melyik viselethez, mennyi anyagot lehet felhasználni. A ritka anyagokat, mint például a viszkózt, csak ruhajegyre árusították. A párizsi haute couture hanyatlása miatt az amerikai divatipar fellendült, ám amikor 1944-ben a szövetséges csapatok felszabadították Párizst, a párizsi divatvilág szinte azonnal újraépült. Az ötvenes évekre már szinte az egész divatipar felülemelkedett a válságon.[19]

Dior "New look" kollekciója hozta meg az új szemléletet. Az emberek, akiknek elegük lett a nélkülözésből, a szürkeségből és az egyenruhákból, kívánták az új színeket, anyagokat, formákat. Ennek az igénynek a kielégítésére szolgált Dior kollekciója.[20]

A "Bar" nevű ruha Christian Dior "New Look" kollekciójának leghíresebb darabja.

A 20. Század nagy vívmánya volt az emancipáció. A Magyar nagylexikon a következőket írja róla: az emancipáció sajátos formája a 20. Század elejétől jelentkező feminizmus, amelynek célja a nők hátrányos helyzetének a megszüntetése az élet minden területén (egyetemi oktatás, vezető beosztás, a férfiakkal egyenlő fizetés).[21]

Bár a frontról a világháború után visszatérő férfiak újra kiszorították a nőket a munkahelyükről, az asszonyok életéhez ezen túl hozzátartozott a háztartáson kívüli életforma. A női kép erősen megváltozott. A magasra tornyozott, túl díszített hajkölteményekből rövid bubifrizura lett. A korábban bokát is eltakaró szoknya egyre csak rövidült az évtizedben. A nők addigi élete teljesen megváltozott. Dolgozhattak, autót vezethettek, dohányozhattak, golfozhattak, az élet minden szépségét kihasználhatták.

A 20. Században szinte minden megváltozott. Az egész világ gyors autókon száguldozott, úszott és napfürdőzött. A világ felgyorsult. Az emberek gyorsan éltek, gyorsan telt az idő is. Ez azt követelte, hogy a divatnak is gyors ütemben kellett változnia.

A századra a stílusok változásának üteme is felgyorsult. Nagyobb mértékben fejlődött az ipar, a közlekedés, a kereskedelem, a hírközlés, és újfajta kapcsolat alakult ki az emberek között.[23]

Az ötvenes években megindult a tömegfogyasztás. A technika igen nagymértékben fejlődött, elég, ha csak az űrhajózásra gondolunk. Ezek a technikai változások a divatra is nagy hatást gyakoroltak. Új anyagok jelentek meg a piacon és felgyorsult a divat terjedése is ez által. A háztartásokban egyre jobban elterjedtek a televízió készülékek, a rádiók. A női magazinok egyre színesebbek, illusztrisabbak lettek és egyre több, egyre nagyobb lapszámban jelent meg.

Az 1920-as évektől kezdve a divat és a művészet szorosan összekapcsolódtak egymással. Az új mozgalmak- a szürrealizmus, a futurizmus és az art déco- arra törekedtek, hogy az egész emberi környezetet, beleértve a divatot is, egy összművészeti alkotássá tegyék. A tervezők és az avantgárd művészek együttműködéséből erőteljes művészi tervek születtek a divatban, a kiegészítőkben vagy az art déco anyagokban egyaránt. [24]

IV. A hatvanas évek

A huszadik század, divat szempontjából legmeghatározóbb évtizede, a hatvanas évek voltak, ezért ezekkel az évtizedekkel szeretnék bővebben foglalkozni.

Európa az 50-es évekre felülemelkedett a második világháborút követően kialakult nehéz helyzeten, és az 1960-as években megkezdődött a tömegfogyasztás. A tömeggyártás hatása az egész divatiparban érezhető volt. Ez a kor a technikai újítások időszakának bizonyult. Hatalmas tempóban jelentek meg az új szintetikus anyagok. Mindezek a változások azt tették lehetővé, hogy jó minőségű, viszonylag olcsó konfekció jöhetett létre. Párizs és néhány ezer párizsi nő az ötvenes évekig elég volt ahhoz, hogy életben maradjon a haute couture. Ám a hatvanas évekre úgy tűnt, hogy az eddig megkérdőjelezhetetlen haute couture kínálatával már nem illett bele az új idők életstílusába. A társadalom esztétikai igénye nagymértékben megváltozott. A konfekcióipar az aktív dolgozó nőnek gyártotta termékeit. A pret-a-porter legfontosabb ihletője az utca divatja lett.

1960 és 1970 között tehát az európai divatvilág radikális változáson ment át. A divatban megszűnt a kizárólagosság, nem volt többé egyetlen irányzat, általánossá vált a sokszínűség. Cser Andor szerint a divat születésének a helye nagymértékben megváltozott. A hatvanas évekre szinte teljesen az utca, a fiatalok diktálják a divatot. Véleménye szerint a "gross-over- nek nevezett stílust mindenki annyira megkedvelte, hogy a szakmának is ehhez kell alkalmazkodnia.[26]

A hatvanas évek gazdasági fellendülésének köszönhetően a divat az eddiginél is nagyobb ütemben volt képes terjedni. Ehhez hozzájárulnak a nagy példányszámban megjelenő női magazinok, a rádiók, és a háztartásokban, gyors ütemben megjelenő televíziók is. A hatvanas évek gazdasági fellendülését egy másik jelenség is kísérte. Általa a fiatalság már önálló rétegként jött számításba, vásárlóerőt képviseltek, tehát piacot jelentettek. A "baby-boom" korosztály felserdült, és saját véleménnyel bírt.

A hatvanas éveknek ők a hősei. Legendájuk Párizsból, egy pinceklubból indult és átívelt egész Európán. Ez az évtized elhozta azt a változást, amely elősegítette, hogy a fiataloknak saját divatja legyen. Elérték azt, amit elődeiknek még sosem sikerült, megbotránkoztatták az idősebb generáció tagjait.

Kialakult az a helyzet, amit a könyv szerzője "nemzedékek közti szakadéknak" nevez. A fiatalok szembe szegültek az idősebb generációval, próbáltak hangot adni nézeteiknek, amihez a legjobb kifejezőeszköznek a viselet bizonyult. A hatvanas évek előtt, ha valaki nem az uralkodó divatirányzat szerint öltözködött azt sugallta magáról, hogy szegény, az évtizedtől kezdve viszont a függetlenségét hirdette ez által.

A lázadásoktól hangos hatvanas évek, sok mindent megváltoztattak. A diákmozgalmak első összetűzései 1968 májusában törtek ki a nonterre-i egyetemen, Párizs egyik külvárosában. Hamarosan Párizs szinte minden régiójában szárnyra kaptak az indulatok. A megmozdulások más Európai országokra is átterjedtek, sőt az Egyesült Államokra is. Ezek a lázadások hihetetlenül felborították a világ addigi működését, pedig az első konfliktus célja "csak" az volt, hogy a fiúk átmehessenek a lányok szobáiba az egyetemi kollégiumban. [27]

A hatvanas évek második felére megszűnt az egységes divatkép. Korábban a divat egy kisebb vagyonos réteg kiváltsága volt. A hatvanas években a középosztály szélesebb rétegeiből összeálló ifjúság divatja lett a mérvadó. A fiatal divattervezők nagy része alkalmazkodott a változásokhoz, szakított a hagyományokkal. A divat szinte naponta változott az angol, a francia, az amerikai tervezők átalakították addigi megszokott időperiódusukat. Az antidivat egyre népszerűbb lett az évtized közepére. Elterjedt a "csináld magad" mozgalom. Népszerűek lettek a használt ruhák, melyeket a bolhapiacon vásároltak meg, és újakkal vegyítettek. Az olcsó, divatos ékszerek alapanyagai a magvak, gyümölcsök, fonalak, gyöngyök és a bőr voltak.

Az 1960-as években feltűnő divattervezőket az a tény motiválta, hogy a fiatalok diktálhatták a divatot, kifejezhették magukat vizuálisan, ezzel is tükrözve a társadalmi változásokat. A szerző szerint a női viselet, leszámítva Coco Chanel 1930-as lezser dzsörzé kollekcióját, soha a történelem során nem volt még ilyen könnyed és kényelmes, mint amilyen a hatvanas évekre lett. Az évtized jelmondata lehetne: az egyszerűség. [28]

A hatvanas években kedvelt női viseletnek számítottak az ingruhák és a tunikák. Mary Quont korai terméke volt az egyszerű, egyenes aljú ingruha, mely a régebbi időkkel ellentétesen figyelmen kívül hagyta a derekat és lazán térd fölé hullott. A szűk "A" vonalú kabátok, a testhez tapadó dzsörzé szvetterruhák és a nagy hónaljrésszel, keskeny vállal szabott ingruhák formája igen egyszerű maradt. Rudi Gernreich és Pierre Cardin az egyenes tunika számtalan változatát készítette el, amelyeket olykor hatalmas zsebekkel vagy kontrasztos szegélyekkel díszítettek, de lényegében kinézetük egyszerű maradt. Ezen alakot ki nem emelő ruhák népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a hölgyek nagy része úgy akart kinézni, mint a lapos mellű, gazella lábú, kis fenekű Twiggy. Az évtized szintén kedvelt ruhadarabja a miniszoknya volt. A szoknyaaljak tovább rövidültek a hatvanas években, 1965 végére már alig 15 cm-rel emelkedtek a térd fölé. Az évtized végére a mini már alig volt hosszabb egy csípőn viselt övnél.

1969-re megjelentek azok a lányok, akik hosszú maxi kabáthoz forrónadrágot vagy mikrominit viseltek, kiegészítve ezeket színes harisnyával valamint szögletes sarkú lakkcipővel. A nadrág a nők kedvelt ruhadarabjává vált, bár a felsőbb osztályokban élő hölgyek a "szegény nők ruházatának" tartották azt, és számos klubba és étterembe nem engedtek be nadrágos nőket.

A klasszikus divat című könyv szerint a hatvanas évek a láb évtizede volt, amit miniben mutattak meg, vagy nadrággal takartak el. Tuffin és Foale voltak az első tervezők, akik jól variálható nadrágkosztümöket gyártottak. Az egyenes szárú, vékony nadrágok, az 1930-as évekbeli bő pizsamanadrágok és a széles trapéznadrágok mind elfogadott formái voltak a kornak. A nadrág a derékról a csípőre került, és 1965-től a vékony fiúk és lányok unisex öltözéke lett. Az évtized előrehaladtával a trapéz szár egyre népszerűbb lett, mígnem teljes hosszúságú, szoknyaszerű nadrágok készültek.

A textilipari újítások az egyrészes, nylon harisnyanadrágokban mutatkoztak meg, amelyek nagyobb szabadságot adtak a nőknek, mint a harisnyakötős harisnyák, illetve azért is fontos volt a szerepe, mert a szoknyák rövidültek. Mivel az évtized a már említett lábak évtizede volt, ennek a ruhadarabnak nagy jelentőséget tulajdonítottak. Élénk színű, széles csíkozású, nyomott mintás, rombuszos vagy skótkockás változatok készültek belőlük.

A 60-as években a cipők és csizmák rengeteg formában jelentek meg. Ezek közül is a legkülönlegesebbnek a fényes fekete, fehér és ezüstszínű térdig vagy a fölött érő csizmák számítottak. A másik kedvelt forma a párizsi eredetű lábszárközépig érő, hegyes orrú, lapos sarkú szarvasbőr csizma volt. A kor vívmányai voltak a hatalmas napszemüvegek, amelyek az akkori öltözködés elengedhetetlen kellékeivé váltak. Ezek közül is a legkedveltebbek a fekete, fehér színekben pompázó fényes szemüvegek voltak. [29]

1960 és 1965 között a nők viseletére jellemző volt a kétrészes princessz-, az egyenes "doboz" vonal, rövid hosszal. Kedvelt viseletnek számított a sportosan lezser blúz, a jumper és a hosszú mellény. A divatos nyakkivágások általában kerek vagy csónak alakúak voltak. A hosszú és a rövid ujjú holmik mellett divatossá váltak az újatlan ruhák is. Kedvelt alapanyagok voltak a gyapjútweed, mecerizált pamut és a len, amelyeket különböző kontrasztos csíkokkal, kockákkal, virágokkal díszítettek. A virágos, természetes színeket élénk és fekete színekkel emelték ki. [30]

A 60-as évek férfidivatjára a lezserség a jellemző. Szívesen viseltek farmert, színes inggel vagy pólóval kombinálva.[31] A férfidivatot a megfiatalodott, mégis klasszikus olasz vonal uralta. Francois Baudot szerint ebben az évtizedben jelentek meg a férfiak között az úgynevezett "divatos piperkőcök", akik karcsúsított zakót, széles nyakkendőt és hozzá bokacsizmát viseltek. Hódított a három részes öltöny, amit Pierre Cardin és Courréges is szívesen becsempészett kreációi közé. A férfi viseletben az igazi újítást az hozta, hogy a viseletek súlya megváltozik. Az új típusú alapanyagból összeállított, leegyszerűsödött viseletek, amelyek már nem merevek, így még nagyobb kényelmet jelentenek, új külsőt kölcsönöztek a férfiak számára.

Ebben az évtizedben váltak divatossá a testhez simuló viseletek, amelyek a férfiakat a jó testtartásra ösztönözték és arra, hogy ők is odafigyeljenek az alakjukra. Viseletük fontos kelléke volt a csípőnadrág, a hosszú hegyes gallér és a szűk ing. A garbó egyre kedveltebb eleme a hatvanas évek férfijának, és egyre inkább kezdi felváltani a nyakkendő ing kombinációját. Ebben az évtizedben a felgyorsult és megváltozott magatartási formák a férfiakra is hatást gyakoroltak, a tetszeni akarásuk ekkor már nem zárhatja ki a férfiasságot, a hiúságot a férfiak is vállalni kezdték.

A következőkben az évtized divatnagyhatalmait és azok tervezőit ismertetem, különös hangsúlyt fektetve Csipes Antal közléseire.

Az első legbefolyásosabb város a divat terén: Párizs

A hatvanas években Párizs töltötte be a legnagyobb szerepet a divat világában. Az ifjú Párizsi divattervezők pret-a-porter kollekció hatalmas feltűnést keltettek a divat világában. 1961-ben Jurij Gagarin az űrben járt, ami rengeteg divattervezőt megihletett. Pierre Cardin űrruhákat tervezett, ezek az alkotások véleménye szerint előjelet mutattak a 2000.-évekre. A fiatal és tehetséges francia divattervezők rengeteg újítással, új formai megoldással rukkoltak elő az évtizedben. Paco Rabanne például textil helyett plexi, könnyűfém és papíranyagból készítette ruháit, vagy André Courréges műanyagruhákat tervezett, melyeket egyszerű forma, egyenes vonal és mértani alakzatok jellemezték. [33]

Pierre Cardin színes, űrhajósruhákat idéző kollekciója

Rabanne szokatlan divatszemlélete azzal magyarázható, hogy eredetileg nem divattervezőnek, hanem építésznek készült. Rodoidnak nevezett különleges technikával küszöbölte ki a varrást, munkájához a modelljeit az asztalra fektette, és részben testükre szabta műveit. 1967-ben papírruhákat, majd varrás nélküli ruhákat tervezett.

A párizsi divattervezők próbálták diktálni a divatot, de a meglévő társadalmi változások tükrében ez szinte lehetetlennek bizonyult. A fiatal lányok többsége hátátfordított a drága ruháknak. Az utánzás helyett ők az egyediséget választották, hiszen "egy Párizsi nő, semmitől sem fél jobban, mint az uniformistól".

Az ország sokoldalú tervezője volt Yves Saint Laurent. A hatvanas években ruháinak többsége forradalminak és avant gard szelleműnek hatott. 1966-ban első női szmokingja és popruhája vált sikeressé. Rive Gauche nevű butikjai egymás után nyíltak meg Párizsban, Londonban majd New Yorkban egyaránt. Ö volt az első olyan divattervező, aki az 50-es évek béli Párizsi fényűzésből képes volt áttérni a 60-as évek divatja által megkövetelt fiatalos lendületre.

A francia tervező, André Courréges 1964-ben mutatta be "Holdlány" kollekcióját, melynek jellegzetessége volt a fodor nélküli egyenes vonal és a szögletes forma. A hangsúly az egyszerűség volt. Egyenes szárú nadrágokat, vékony nadrágkosztümöket kínált, valamint Párizs legrövidebb miniszoknyáit. A "Holdlány" külsőt a fehérkeretes autós napszemüvegek és a sima csuklyaszerű sapkák tették teljessé. [34]

A második befolyással bíró divathatalom: London

Párizs mellett a hatvanas évekre szerepet kapott London is a divat változásaiban. A londoni fiatalok tele volt jobbnál jobb ötletekkel, szinte mindent megváltoztattak, amit maguk körül láttak. A legnagyobb mértékben itt is az utca diktálta a divatot. A hangulatos városban mindig pezsgett az élet. Hemzsegtek a fotósok, modellek, újságírók, fodrászok, zenészek és az ízlésesen felöltözött divatos emberek.

1949-ben, ebben a városban látta meg itt a napvilágot a hatvanas évek legnagyobb divatikonja Twiggy. De innen indult világkörüli hódító útjára Vidol Sasson is, akinek megtetszett Luise Brooks színésznő húszas évekbeli frizurája és ez alapján készítette el a nagysikerű Sasson- fizurát. A szabadon eső egyenes haj egy új korszak kezdetét hozta.

Az új lezser utcai divat jelképe Londonban Mary Quant lett. Ő hozta divatba a kötényt és a zsákruhát. Nagy ismeretség, tisztelet és elismerés övezte körül őt, ám később kiderült, hogy népszerűségét legfőképpen az angol sajtó mesterséges felhajtásának köszönhette. A "youthguke" egyik korai élharcosa volt.

1964-ben, Londonban nyitotta meg kapuit a legendás Biba nevű butik, amit Barbara Hulanicki divattervező és reklámügynök férje Stephen Fitz-Simon üzemeltettek. A butik célja az volt, hogy kielégítse a tömeg igényeit és mindezt elérhető áron tegye. Mindezek mellett igyekeztek a ruhák összhangjára is nagy hangsúlyt fektetni, valamint új romantikus ideált próbáltak meg létrehozni. [35]

Hulanicki a viselet minden létező szabályát megszegte. Komplex öltözködést álmodott meg, beleértve ebbe a sminket is. Aki tehát a boltjába bement tetőtől talpig felöltöztetve és kicsinosítva térhetett ki onnan. A kezdeti- katalóguson alakuló vállalkozásból- a férj és feleség eljutott odáig, hogy fiatal nők millióinak nyújtott eredeti megjelenést. Jellegzetes Biba elemek voltak: mély, ejtett nyakkivágások kötőszalagokkal, a kézelőn és a nyakrészen bevont gombok hosszú sorban, sonkaujj, tölcsérgallérok, színes műszőrme boleró és gallér, maxi hosszúságú, duplasoros viharkabátok. "A Biba külső"- a 60-as évek más divattervezőinek rövid, éles, szögletes szabásától eltérően- puha gallérokkal, harangszabású szoknyákkal és hosszú vonalú mellényekkel igazán nőiesnek számított. Hulanicki sovány alkatú hölgyekre tervezett. A legszívesebben a kék és a szürke árnyalataival dolgozott.[36]

"Biba külső"

A Carnaby Streeten nyílt meg a hatvanas évek közepén John Stephen divattervező férfiruha üzlete, amely a férfiak öltözékét nagymértékben befolyásolta az évtizedben. Az itt kapható ruhákra a lezserség és a gazdag színek voltak jellemzők.

1967 nyarán Londonban is megérkezett a hippi mozgalom. A viseletek erőteljes tarka színekben pompáztak. A rózsaszín, a sárga, a narancs, a lila és a piros jól megfértek egymás mellett. Az emberek (legfőképpen a fiatalok) levették az addig viselt zsákruhákat és egyszerre színes, és feltűnő holmikat kezdtek hordani.

A Londoni fiatalok ruháinak többsége a Portobello Rood vagy Chelsea régiségboltjából származott. A fiúk a használt régi katonai ruhadarabokat farmerrel vagy kordbársony nadrággal kombinálták. A lányok régi, flitteres blúzokban jártak és tollakkal, gyöngyökkel díszítették azokat.

A hatvanas- hetvenes évek egyik legkiemelkedőbb divattervezője Ossie Clark volt, akinek ruháit elsőként sikerült amerikai piacra dobni. Motoros bőrdzsekije és csizmanadrágja hamarosan megjelent az angol Vogue címlapján, ami azért számított nagy dicsőségnek, hiszen a lap, eddigi megjelenése során csak az előkelő divatot, hirdette. Ruhakollekciói hatalmas sikert arattak a fiatalok körében, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy viseleteit előszeretettel viselték olyan sztárok, mint Mick Jagger, Twiggy, Marianne Faitfull, Brian Jones, Marie Helvin vagy Jerry Hall. [37]

Sokan Londonba vágytak, ahol a 60-as évek előrehaladtával felpörgött a popkultúra valamennyi területét befolyásoló "Youthquoke" mozgalom Az évtized elhozta azt a várva várt megújulást, amely által minden tehetséges ember társadalmi háttértől és rangtól függetlenül kibontakoztathatta egyéniségét. A Beatles és a Rolling Stones megváltoztatta a zenei stílust és hangzást, izgalmas új butikok bukkantak fel London utcáin. A boltok jellegzetesen kicsik és sötétek voltak, és az akkor ismert zenéktől fülsüketítően hangosak. Az üzletek tulajdonosai elképesztő nevekkel illették tulajdonukat, például Granny takes a trip, ami annyit jelent "Nagyi betét" vagy Hang on you, "Kapaszkodj magadba" vagy Mr. Freedom, "Mr. Szabadság".

A Londoni egyetem Royat College of Art Divattanszékét a legendás hírnévvel rendelkező Jayne Ironside professzor vezette, aki ifjú tehetségek egész nemzedékét fedezte fel és tanította meg a divat minden fortélyára. A kezei alól kerültek ki például olyan nemzetközileg is ismert tervezők, mint: Bill Gibb, Ossie Clark, Marion Foale és Sally Tuffin. Az előzőekben felsorolt tervezők mind azon dolgoztak, hogy Londont a divat nagyhatalmai közé emeljék. [38]

És végül a harmadik divatnagyhatalom: Róma

Az olasz divattervezés ekkor, a hatvanas években kapott újra szárnyra, és az itt élő fiatal divattervezők sikeresek lettek a pályán. Közös vonásuk volt, hogy a hagyományokat és az olasz elegancia stílusjegyét és az ifjúságot szem előtt tartva tervezték ruháikat.

Emilion Puccinak sikerült meghódítani a világot dekoratív, színes, nyomott mintás kendővel és ruháival. Ruhakölteményei tökéletesen beillettek abba a hatvanas évek béli újat akaró közegbe, amit az iparművészek alakítottak ki. Az általa tervezett anyagok és minták Pucci- minta néven lettek ismertek és elismertek.

Valentinó Goravani szintén elismert olasz divattervező. Ő 1959-ben nyitotta meg első divatházát Rómában. Ruhái mindig színesek és formagazdagok voltak, kollekcióját gyakorta valamilyen téma köré csoportosította.[39]

A hatvanas évek tehát a diáklázadások évtizede volt. Ezek a lázadások az idősebb vezetői rétegek, a gyűlölt és elidegenedett hatalmi rendszer ellen irányultak. Kifogásolták a rossz szociális körülményeket, a hatalommal való visszaélést, és a vietnámi katonai akciókat. [40]

A nyugati fiatalok szembe szálltak az idősebb nemzedékkel, egyrészt azért, hogy saját kultúrát, életmódot alakítsanak ki maguknak, másrészt azért, hogy megvétózzák szüleik számukra unalmasnak tűnő életét. A kulturális konfliktus korszaka a leglátványosabban a divatban jelenik meg. A fiatalok alapjában véve a társadalmi viszonyok ellen lázadtak, amit öltözködésükkel tudtak legjobban kifejezni. Ez a fajta lázadás olyannyira sikerült, hogy a divat egészét felborították általa. Ezek az évek adják meg a divatnak azt a fajta lendületet, melyek hatását még a mai napig is érezni lehet.

Az ifjúság ezzel a lázadással létrehozza az ellenkultúrát, az antidivatot.

Wessely Anna az ellenkultúra időszakát időben nagyjából a 60-as évekre helyezi. Véleménye szerint ez a kor nem azokat az eseményeket akarta megváltoztatni, amik a felszínen zajlottak, hanem azokat, amelyek a mélyben lapultak. Egy olyan lavinát indítottak el, amely a társadalmi struktúrát alapjaiban változtatta meg.

Klaniczay Gábor ellenkultúrának nevezi azt a kulturális jelenséget, amikor az akarat minden téren szemben áll az uralkodó kulturális gyakorlatokkal, és területein helyettesítő eszközöket kínál fel. A hatvanas évek ifjúsága szemben állt egyrészről az akkori kultúrával, másrészről a kommersz kultúrával is, és szinte minden téren új utat jelölt ki magának, ezért ellenkultúrának nevezhetjük. [42]

René König könyvének felfogása szerint az antidivat kifejezést eredetileg az ellenkultúrák által hirdetett ellenállásként értelmezték, később viszont már szinte minden, ami beletartozott a fiatalok öltözködési szokásába, antidivatnak számított.

A fiatalok viselete olyan elemekből állt, amelyek megbotránkoztatóak voltak. Unisex jellegűek és olyanok, amelyek minden téren eltérnek a megszokottól. Gyakorlatilag minden egyetemista és gimnazista, aki 25 évesnél fiatalabb volt, ennek az ellenállási mozgalomnak a tagja volt. A csoporthoz tartozók, ugyanazokat a ruhákat viselték, ugyanolyan zenéket hallgattak Megegyezett a hajviseletük, és mindannyian konfliktusban voltak a szüleikkel. Az antidivat sikeressége abból adódhat, hogy olyan új értékeket mutatott, amelyeket a fiatal generációk magukévá tehettek.

A következőkben sorra vesszük az antidivat gyakorlatában 1965 óta állandóan visszatérő és változó jellemző vonásokat.

Ezek közül is az első a marginális jelleg, amely a következőket tartalmazza:

Amerikában az antidivatot ellenkultúrának nevezik. Ennek az ellenkultúrának a forrása a hippi mozgalom volt. Soha nem volt azonos az éppen aktuális divattal az antidivat, a kettő között mindig is szakadékot lehetett felfedezni. Fiatalok milliói, akik számára a konfekció egy már rég megunt formát jelentett, egymásra találtak az antidivatban, s magukévá tették annak minden velejáróját. Ezen a területen is utolérték az "avantgarde"-ot. Az antidivat megállíthatatlanul továbbfejlődött, bizonyos szimbiózisban az "undergrund"- dal. A nagy siker következtében a marginális igen népszerűvé válik, s már nem egy meghatározott helyet jelent a marginalitás, ma stílusok együttese.

A második az Európán kívüli divatátvétele. Ez alatt az érthetjük, hogy az antidivat magába foglalja a föld összes területén élő nép viseletét. Példa lehet erre az afro stílus, a különböző népviseletek stb. Nagyon fontos az amerikai hatást is, hiszen ami az antidivat kelléktárában megjelenik az szinte mind, Amerikából származik. A hippik, a farmar, a zene mindazok a divatok, amelyek áthatják az antidivat fogalmát, amerikai eredetűek.

Ide tartozik, a "csináld magad mozgalom", ami azt jelenti, hogy mindenki arra törekszik, hogy maga készítse el, varrja, díszítse ruháját. Persze nem arról van szó, hogy bonyolult varrástechnikák alkalmazásával varrják meg azokat. Mindenki saját készségéhez igazítva készítette. A lényeg az, hogy a viselet által az emberek saját egyéniségüket tükrözzék.

A következő az unisex, amely az jelenti, hogy már nincs nagy határ a női és a férfidivat között. A két nem tagjai szinte megegyező ruhákat hordanak, sőt néha egymás viseletében járnak. A férfiak hosszúra növesztik a hajukat, míg a nők leborotválják azt. Az antidivat nem mossa el a határokat az öltözködésük között, de nagymértékben lecsökkenti azt.

És végül a népi viselet átvétele is fontos szempont. A hivatalos divat beolvasztja a népi viseletet, amely XX. század viselettörténetének egyik állandó tényezője. Míg azonban a divat konfekció a nép ruházatát átvéve elegáns viseletté változtatja azt, a blúzon például, megjelenik egy népi hímzés, addig az antidivat azt egy az egyben átveszi. Az antidivat nem valamiféle egységes és szervesen összefüggő mozgalom, inkább valami olyan, amelyben összeférnek a különböző áramlatok, irányzatok.

Tehát a hatvanas években már nem csak egy általánosan elfogadott divatirányzatról lehet beszélni, hanem egymástól függetlenül létező, de mégis párhuzamosan futó divatokról, trendekről. Ezek a trendek évszakról- évszakra megújulnak. Ez a fajta, fiatalok által generált lázadás és divat, végül egy hatalmas divatlavinát indított el. Ettől az időszaktól kezdve már nem csak a nagy divatházak irányítják a divatot, hanem az utca és az ifjúság is. Már nem az elitben élőket utánozzák, az egyediség válik divatossá. Mindenki a saját ízlésének megfelelően kell, hogy öltözködjön. A hatvanas évekre a fiatalok már önálló vásárlóerőként léptek fel, a világ megváltozott, ők teremtették a stílust és a divatot.

René König erről a következőket írja:

"Az ifjúság már, nemcsak mint különálló csoport, hanem a maga egészében vált alkotóvá a divat terén. Jelentős mozzanat, hogy az ifjúsági divat kezdi megváltoztatni a felnőtt divatot. Ez a strukturális változás tartósnak ígérkezik, mert együtt jár a páratlanul új helyzet tudatosulásával, amely új divaterkölcsöt hoz létre és ehhez új értékmérőket, új irányelveket, új világnézetet kreál, amelyek nemcsak a politikában és az esztétikában, hanem a divat által is egyre jobban terjednek. Összefoglalva kimondhatjuk, hogy a szemünk előtt játszódik le az ifjúságnak az a messze ható és széles alapokon nyugvó forradalma, amely kezdi átalakítani az egész társadalmat."

A huszadik században tehát, először saját divatja lett a fiataloknak, ami már önmagában is megbotránkoztatásra adott okot az idősebb generációban. A hatvanas években megélt változások nagyon gyorsak voltak. Ami ma divatos, az holnapra már divatjamúltnak számít. A divat terjedésének az iránya gyakorlatilag megfordult a hatvanas évekre, azzal, hogy az elit rövid időre ugyan, de elvesztette divatirányító szerepét, az utca és a fiatalok viselete vált az uralkodó divattá. A divat tehát megfiatalodott, és demokratikusabbá vált. Ebben az évtizedben teljesedett ki az a folyamat, amelynek következtében az addigihoz képest sokkal többen lettek divatosak, megvásárolhattak olyan ruhadarabokat, amit eddig sohasem. Ettől az évtizedtől kezdve azok, akik másként néztek ki, a fiatalságukat, függetlenségüket, szabadságukat hirdették. Minden divatossá vált, ami addig nem volt az: a népviselet, a munkaruha, az élénk, vidám szín vagy a kopott régi holmi. [46]

A hatvanas évek divatjának legjobb szemléltető eszközei a hippik.

A hatvanas évek elején jelentek meg, a békét és a szeretetet hirdették. Eredetileg Kaliforniából, San Franciscóból indultak, de néhány év leforgása alatt mozgalmuk tovább terjedt Amerikára majd Európára is. A hippi kultúra erősen összekapcsolódott az akkori politikai mozgalmakkal, főleg a vietnámi háború elleni tiltakozással. A halott forradalmár, Che Guevara sapkás portréja a lázadó ifjúság egyik jelképe lett. [47]

A Claudia Wisniewski a következőket írja róluk:

"Fiatalok, akik ruházkodási stílusukkal szabadságérzetüket és a polgári jóléti társadalom elleni tiltakozásukat fejezi ki. Néhány évig még az általános divatra is befolyással voltak." [48]

A stílust képviselő fiatalok jelszava a következő volt:

Visszatérni a természethez!

Ez a mondat hatotta át az életüket, a viseletüket, a viselkedésüket és a kultúrájukat egyaránt. Magukévá tették a népművészetet, a kézművességet, és a népviseletet. Fesztiválokat, felvonulásokat rendeztek, ahova színesre festett buszokkal jártak. Hetekig táboroztak valahol, majd újra útra keltek egy újabb helyszínre. Virággyerekeknek is nevezték őket. Marihuánát szívtak, vagy LSD-t használtak, amelyek által keresték a lelki békét. A hippik megbotránkoztató öltözékeket hordtak. A fiúknak és a lányoknak egyaránt hosszú volt a haja, a fiúk szakállat vagy bajuszt növesztettek, trapézszárú vagy szűk nadrágot viseltek, az öltözékük pedig mindig színes, kihívó, megbotránkoztató volt. Egyre több minden számított unisexnek, és ez valóban úgy jelent meg a mindennapi életben, hogy egymás ruháit hordták a fiúk és s lányok. [49]

A ruháik anyagaikban is visszatértek a természethez: géz, gyapjú, vászon. Azokat az anyagokat azonban (pl.: selyem, bársony) amit eddig csak estélyi ruháknál alkalmaztak, ők az utcán is viselték. Kedvelték a hímzéseket, gyöngyöket, fodrokat.

Hippik

A fiatalok nem csak a viseletet változtatták meg, hanem a zenei világra is nagy hatást gyakoroltak. Csipes utal rá, hogy Bob Dylon Blowin' in The Wind című zenés verse az a mű ami, pontosan kifejezi a hatvanas évek érzésvilágát. Őt tartották az amerikai társadalom lelkiismeretének. 1958 és 1962 között a jól fésült és jól öltözött konszolidált, dallamos gitárzenét játszó együttesek és szólisták ideje jött el. [50]

A hatvanas években hat nagy zenei irányzatot különböztet meg egymástól. Az első volt az 1955 és 1962 között népszerű a Rock- And- Roll, melynek neves képviselői voltak például Eddie Cochran, Elvis Presley, Fats Domino, Bill Haley stb. Az első rock- And- roll szám Bill Haley nevéhez fűződik melynek címe: "Rock az óra körül".

A második nagy zeneirányzat az Instrumentális zene volt. Képviselői az évtizedben a Spotnik és a Tornados voltak. A harmadik az 1963-ban kialakult Beat zene, melynek legfőbb alakja a Beatles voltak. Ők 1963- júniusában debütáltak From Me to You című számukkal.

A hatvanas évek főbb zenei irányzatai közé tartoztak még a Rit-man-Blues, a Rolling Stones, az Animals, a Them és a Kings képviseletével, a Soul James Brown- nal, vagy Otis Reddig- gel és a Blues Eric Clepton, John Mayall, Muddy Waters vagy Havlin Wolf személyében.

Ebben az évtizedben a három zenei stílushoz, három viseleti irányzat kapcsolódott. Elsősorban a Módok, akik kockás inget viseltek, katonai egyenruhával, vasalt nadrágot, elegáns kalapot hordtak, mindig jól fésültek és frissen borotváltak voltak. Konfliktusmentes életvitelt folytattak. Ide tartozó zenekarok: Move, Flower, Pot Man, Lovin, Spoonful, Monkees, Peter and Gordon, Gery Puckatt.

A rockerek farmert viseltek, hozzá inget, mellényt és bőrdzsekit. Hajuk hosszú, szakállat viselnek. Öltözékükben valamelyik ruhadarab általában szakadt volt. Az évtized rockerei: Mauntean, Cream, Yardbirds, Pretty Things, Deep Purple, Traffic, Black Sabbat.

A Hippik virágmintás inget bő színes nadrágot, papucsot hordtak, öltözéküket gyöngyökkel díszítették, vastag öveket viseltek. Jellemző volt rájuk a hosszú haj és a szakáll. Jelszavuk a szabadság, egyenlőség, testvériség volt. Kommunában éltek férfiak, nők, gyermekek egyaránt. A Hippi korszakra jellemző zenekarok: Janis Joplin, Country Joe, Jefferson Arplain, Joe Cocker, Jimmy Handrix, Scott McCansey, Marmalade. [51]

Janis Joplin

A 60-as években a zenészek és énekesek, még maguk döntötték el, hogyan jelennek meg a színpadon. Nem voltak jelmezeik, amit a koncertjeiken viseltek azt használták az utcán is. Az évtized második felében a menedzserek már jobban igazítják őket, de még ekkor sem beszélhettünk egységes imázsról.

A divat és a fiatalok zenéje kölcsönösen hatottak egymásra. Egyes divattervezők azt írták, hogy a divat és a beatzene sosem alkalmazkodott a társadalomhoz csakis egymáshoz. 1964 táján Anglia a rock zene irányítójává vált. Mint már említést tettem róla megjelenik a Beatles. Ők voltak az első olyan együttes, amelyik három gitár egy dob felállás mellet, vokális éneket is használtak. Astriol Kircherr Hamburgi fotóslány a 60-as évek elején ismerkedett meg az együttessel. Ő volt az, aki elsőként alakította, formálta hajviseletüket és fellépő ruháikat. A négy "gombafejű" az addigi farmer és bőrdzseki kombinációt- Brian Espein- menedzserük hatására fekete öltönyre és nyakkendőre cserélte. 1964 tavaszára a Beatles már nemzetközileg is elismert volt. Minden, ami velük kapcsolatos volt eladható terméknek számított.[52]

A beat zenészek szívesen viseltek katonai öltözékek inspirálta ruhákat. Így például a Beatles együttes tagjai is, valamint Jimmy Hendrix 1967-es koncertjén. A Rolling Stones együttes énekesének, Mick Jagger-nek Ossie Clark tervezte ruháit. Clark az angol művészvilág kedvelt tervezője volt. 1968-ban a Sony és Cher énekes duó gyakorta unisex ruhadarabokban lépett a színpadra.

1969-ben a woodstocki fesztiválon a rock- a canntry- és a blueszene is a "szeretet- béke- testvériség" jelszavát volt hivatott hirdetni. Az intellektuális zenei divatot Janis Japlin blues énekesnő diktálta. Amerikában rekedtes hangjával és megjelenésével megbotránkoztatta a közönséget. Japlin, bő, színes ingeket, sálakat, csipkéket és rengeteg fajta ékszert viselt. Jimmey Hendrix ugyancsak változatos viseleteivel botránkoztatta meg a közönséget. Afro frizurát viselt, szívesen hordott mintás, színes inget, hozzá élénksárga és vörös nadrágokat.

Janis Japlin, Jimmy Handrix, Brian Jones és Jim Morison halála hatalmas veszteségként érte a rock szakmát és a rajongókat egyaránt. Zaklatott életvitelüknek és túlzott kábítószer fogyasztásuknak estek áldozatául. Tény, hogy a kábítószer fogyasztás és a rock zene egyre közelebb kerültek egymáshoz. Az évtized végére, a nagy rock koncertek időszaka is leáldozóban volt. 1969-ben a Hair musical bemutatójával új műfaj született, a rock opera, amely hihetetlen gyorsasággal emberek millióit hódította meg. [53]

Beatles

Fontos tisztáznunk azt is, hogy a hatvanas években hogyan alakult a film és a divat kapcsolata. Mint Csipes Antal könyvében szellemesen megfogalmazza a közkedvelt TV-s sorozat kapcsán: James Bond úr, aki kifogástalanul jól öltözött britnek számított a 60-as évek elején Anglia egyik legkeresettebb színésze lett. A mindig ellenállhatatlan, elegáns szívtipró Bond figurája fogalommá vált. A főszerepet Sean Connery alakította, Akinek viseletét és használati tárgyait divatba hozták a filmjei. A kézelőgombtól a férfi parfümig a férfiak számára gyártott szinte minden cikkre rákerülhetett a 007-es jelzés.[54]

Anglia másik kedvence Roger Moore. A magas, jó megjelenésű Simon Templar, vagyis az "Angyal". A 320 részes tévésorozat világsikert aratott. A főszereplő eleganciája, könnyed játékos stílusa kisfiús mosolya fogalommá vált. Később, ő vette át Connery-tól Bond szerepét is. A közönség csökkenő érdeklődése a mozi iránt és a televízió konkurenciája arra kényszeríttette a film producereket, hogy olyan filmeket alkossanak melyek látványos, tömegjelentekre építenek, és nagy sztárokat vonultatnak fel.

Utal a szerző az irodalom kapcsán arra is, hogy Vlagyimir Nabokov Lolita című regénye 1955-ben jelent meg Párizsban, és megjelenésével hatalmas botrányt robbantott ki. A könyv egy 12 éves lányról szól aki, provokatív szerelmi életet él egy felnőtt férfival, méghozzá saját tanárával. A könyv nyomán 1962-ben készült el a Stanley Kubrick rendezésében a Lolita című amerikai film. A film hősnőjét Sue Lyon játszotta. A film által alakult ki a Lolita stílus melynek legismertebb jellemzői: az ingblúz, gumival ráncolt felsőrésszel és rövid sorttal.

1951-ben Herry S. Truman elnök a LIFE magazin címoldalán Hawaii ingben feszített és ezzel elindította a tarka-barka mintájú nyári ing népszerűségét. A célja az ing viselésével valószínűleg az volt, hogy saját magát népszerűsítse a fiatalok körében. A stílus legnagyobb sikerét 1961-ben érte el, amikor bemutatták a Blue Hawaii című filmet, Elvis Presley főszereplésével. Az 1967-es Cannes-i filmfesztivál nagydíjas filmje: Michelangelo Antonio "Nagyítások" című filmje, amely a londoni fiatalság autonóm világát mutatta be. A film hőse egy divatfényképész, akinek hétköznapi életébe is bepillantást nyerhetünk. Az 1968-ban mutatják be a hippi világ értékeit és illúzióit tükröző "Szelíd motorosok" című filmet, amely megteremtette a road movie műfaját. Luis Bunuel "A nap szépe" című 1968-ban bemutatott filmje, Catherine Deneuve- vel a főszerepben, Yves Saint Laurent kosztümjével is nagy hatást gyakorolt a divatra. [55]

A művészet és a divat kapcsolata is fontos értelmezési kérdés. A 60-as évek elején a kulturális változások felgyorsultak, különböző műfajok születtek. Ezzel párhuzamosan a különböző művészeti ágak nagymértékben hatottak egymásra.(pl.: a popzene, az alkalmazott grafika, a képzőművészet). Az újonnan születő képzőművészeti kifejező eszközök a textil- és a nyomdaipari termékeken is visszaköszöntek. A minimál art szobrászati és festészeti irányzatában rejlő lehetőségeket a divattervezők, már igen hamar észrevették.

Csipes ír arról is, hogy míg Európában Christian Dior ruhái ejtették ámulatba az emberek millióit, addig Amerikában megpróbálták az új irányt, képviselő művészeteket és az indirekt divat reklámfotókat közelebb hozni egymáshoz. Ide sorolhatók Cecil Beaton munkái. Ő az, aki modelljeit úgy fotózta le, hogy a csurgatott olajképei, elé állította őket. Az egymás után megszülető új művészeti irányzatok nagymértékben hatottak a divatra. Elsősorban a pop- art, amely a 60-as évek meghatározó képzőművészeti irányzata volt. Angliában és Amerikában is részévé vált az akkoriban kibontakozó ellenkultúra világának. Az új műalkotásokkal már nem a valóság visszatükrözése volt a cél, inkább az önmegvalósítás.

A stílust képviselő művészek közül az egyik legismertebb Andy Warhol, akinek pályafutása a divat szakmában kezdődött. A 60-as években készült alkotásai a tömegkultúra termékeit emelték fel, szitanyomat- sorozatokat készített ismert emberekről. Az úgynevezett "kollázs" technika a művészetek egyik legfőbb kifejezőeszközévé vált. Ezt a technikát Richard Hamilton angol képzőművész igen gyakran alkalmazta, és ez által fiatal divattervezőkre és divatillusztrátorokra hatott nagymértékben.

A hatvanas évek béli divatos ruhák hozzá hasonlóan geometrikusformákká egyszerűsödtek le, ezáltal divatbéli szerepük biztosabbnak látszott. Egyes op-art művek hamarosan a ruha és lakástextilek díszítő mintájává váltak. Michael Kidner és Bridget Riley dekoratív op-artos munkái inspirálták a londoni divattervezőket. A tervezők előszeretettel alkalmazták Riley geometrikus mintáit és egyesek "Riley - mintás" ruhákat kezdtek készíteni. Az op-art művek gyakori jellemző vonása volt egy olyan gyakran térhatású felület, amelynek dekoratív hatását a tervezők felismerték, és szívesen alkalmazták is.[56]

A divattervezők egymás után jelentkeztek olyan ruhákkal, amelyeket valamilyen művészeti hatás inspirált. Ezek közül is a legismertebb Yves Saint Laurent Mondrian - ruhája, amelyen a geometrikus festmény színeinek arányát, egyensúlyát adta vissza a divattervező. Ugyancsak az ő műve az a ruha, amelyen a szerző szerint egy egyszerű fekete felületen egy kontrasztos fehér női sziluett ível keresztül, ami a nagy szürrealista festő Magriette festményét idézi. A különféle lelki és szellemi hatások következetes alkalmazása a 60-as években kialakult undergrund kultúrák talán legfontosabb jellegzetessége. Ez mindenre vonatkozhat, ami az intellektus kibővülésével kapcsolatos.

A fiatalok ötletes megoldásokkal fejezték ki életérzésüket. A viseleti kommunikációjuk több alapelvet követett és sokszor különféle eredetű elemeket kombinált, mint például a hippiknél a kézzel festett ingek, nadrágok viselete. Ezek mellett nagy jelentőséggel bírnak a fülbevalók, a bőrövek, a szőttesek. Az összkép egyrészről a nomád ideált jelenítette meg, másrészről pszichedelikus volt.

A másik alaptípus a freak, ami bizarr, őrült, humoros, megdöbbentő, mindent kipróbál és összekombinál. A freak öltözékével összekombinálták mindazt, ami ellenszenvesnek számított (rohamsisak, amerikai zászló, rendőrruha). A nadrág fenekére varrták a rangjelzéseket, a pisztolytáskában marihuánát tartottak. Ez a stílus eredetiségével a mai napig egyedülálló. A body decoration egy színpad jellegű szintén képzőművészeti stílushoz hasonló irányzat, amit ebben az évtizedben a divat is felfedezett magának. [57]

A hatvanas évek divatirányítói tehát a fiatalok, a sztárok, és a szakemberek. Az évtized legnagyobb divatikonjai közé tartoztak például: Audrey Hupburn és Twiggy.

A hatvanas évek egyik sztárja tehát a fiúsan vékony, és olykor gyerekes alkatúnak tűnő, hatalmas szemű, elragadó tekintetű, sötét hajú Audrey Hupburn, aki Audrey Kathleen van Heemstra Hepburn-Ruston néven egy angol bankár és egy holland bárónő gyermekeként látta meg a napvilágot.[58] Első főszerepével, 24 évesen a Római vakáció Ann hercegnőjeként Gregory Peck oldalán 1953-ban elnyerte a legjobb női alakításért járó Oscar-díjat. Világhíres filmjei közé tartozik még többek között a Sabrina (1954), a Háború és béke (1956), az Álom luxuskivitelben (1961) vagy a My Fair Lady (1964). Ő egy teljesen új nőtípus megtestesítője. Leányos bája szöges ellentéte volt az ötvenes évek dúskeblű szexideáljainak.

Audrey Hepburnt egyedülálló módon, 15 éven keresztül kedvenc divattervezője Givenchy öltöztette, mind filmjeiben, mind magánéletében egyaránt. Soha ezelőtt nem volt még színésznő hűségesebb divattervezőjéhez. Összesen majdnem harminc filmben szerepelt, melyekben a ruhákat csak neki készítették.

Audrey Hepburn filmes pályafutásának első pillanatától kezdve nem csak rendkívüli, hanem eleganciájával, szépségével, kedvességével és emberszeretetével is kitűnt a sztárok közül. A sztár és a divattervező találkozásakor, 1952-ben mindketten pályájuk kezdetén voltak. A színésznő első nagysikerű filmjéhez Givenchy-től kért ruhákat, s egy csodás együttműködés és egy hosszan tartó, mély barátság vette kezdetét köztük. Hubert de Givenchy készítette Audrey szinte minden filmjének kosztümjét és természetesen magán viseleteinek darabjait is. [60]

Audrey Hepburn

Ezekben, az években váltak a modellek is első ízben olyan híressé, mint a filmsztárok. A 60-as évek meghatározó alakja volt a vékony alkatú, hatalmas szemű, keskeny sápadt arcú Twiggy (eredeti nevén Lesley Hornby).[61] Ő volt az évtized leghíresebb angol modellje, akit 16 éves korában fedeztek fel és ekkortól kezdve rengeteg nőnek a világon ő a szépségideálja lett. Az ő alkata nem egészséges példa, hiszen ebben az időszakban csupán 41kg volt. Kedvenc modellje volt például Diornak, aki rengeteg ruhát tervezett neki. A szakma újra felfedezte magának és ma az egyik leghíresebb élő divatikon, akit többek közt az "Amerika következő topp modellje" című műsor egyik állandó zsűritagjaként is ismerhetünk. Egy korszakot határozott meg a külsejével, és hatása még ma is érződik a divatiparban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a soványság- kultusza a modellek körében ma is népszerű és jelen van.

Twiggy

V. Összefoglalás

A háború utáni Európában, nagy ütemben megindult a gazdasági fellendülés, a tömegtermelés térhódításával munkahelyek teremtődtek. Az emberek lelkében a háború ütötte sebek, kezdte behegedni. A háború alatt, illetve közvetlen utána született nemzedék már egy békés világban nőtt fel. Az ő lelküket, érdeklődésüket, már egy új világérzés határozta meg. Gondolataik és cselekedeteik középpontjában önmaguk megvalósítása, szüleik értékrendjének felülírása volt.

A dolgozat erre a születő új életérzésre, önmegvalósítás széles körű létrehozatalának lehetőségére világít rá. Igyekeztem bemutatni, hogy az egyes művészeti ágak, hogyan hatnak egymásra. Az egyikben megjelenő változás például: filmipar, hogyan határozza meg a hétköznapi ember életében például a divatot, a viseletet.

Fontos célom volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a mindennapokban oly természetesnek tűnő ruha viseletünk, öltözködési megnyilvánulásaink mennyire nem befolyás nélküliek. Hol közvetlenül, hol közvetetten, de mindnyájunk életvitele, viselete, ízléskultúrája ki van téve a külvilág befolyásának, divatirányzatok hatásának. Mai életünkre, ami a tömegkommunikáció által nagyban irányított, pedig ez még inkább igaz. Fontos ismernünk azokat a háttértényezőket, amelyek hatással vannak ízlésvilágunkra, akarva-akaratlan befolyásolják megjelenésünket, életszemléletünket és ez által az életünket.

Remélem dolgozatommal elértem célomat. A divat alakulása a befolyásolás, a tömegérzés mögött azonban fontosnak tartom az egyéni karakter kialakításának vágyát is, és ezt tükrözi az általam választott idézet.

"Tudnunk kell megőrizni magunkat:

Ez a legerősebb próbája a függetlenségnek."

(Nietzsche)

VI. Irodalomjegyzék

A divat története a 18-20. Században. A Kyoto Costume Institute gyűjteménye, Taschen Kiadó, 2002.

Baudot, Francois, A 20. századi divat, Park Kiadó, 2000.

Burgrein, Oliver, Börholmik, szögek, overall. In: Klaniczay Gábor- S. Nagy Katalin (szerk.:) Divatszociológia. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont. 1982./ 57-69 o.

Cser Andor, Művészetek és öltözetek története, Göttinger Kiadó, 2001.

Cser Andor és Moldován Katalin, Divatkorkép, Reggeltől estig és azon túl, Budapest, Kabador Kft. 2000.

Csipes Antal, Divattükör, Osiris Kiadó, 2006.

Dyer, Lisa (szerk.): Vintage Fashion, London, Carlton Books Limited. 2006.

Ez volt a század, Dr. Manfred Leier (szerk.) Magyar Könyvklub, Budapest, 1996

Értelmező szótár, szerk.: Eőry Vilma, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2007.

Hebdidge, Dick: A stílus, mint célzatos kommunikáció. In: Replika 1996.

https://www.akg.hu/szub/36givenchy.html

Látogatás ideje: 2009-03-05

https://www.netriport.hu/eletmod/tukrom-tukrom/cikk/?id=5703

Látogatás ideje: 2009-03-05

https://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjbe/0/20475/1

Látogatás ideje: 2009-03-10

Imreh Zoltánné, Korok és divatok, Az öltözködés története, Munkatankönyv 2. kötet, Comenius Kiadó, 2004.

Lehnert, Gertrud, A divat, Kossuth Kiadó, 2000.

Jávorszky-Sebők, A rock története, Glória Kiadó, Budapest 2005.

Képes divattörténet az ókortól napjainkig (Szerk.: Kybalova és társai) Corvina Kiadó 1974.

King, Charles W.: A "leszivárgás" elméletének cáfolata In: Klaniczay Gábor- S. Nagy Katalin (szerk.) Divatszociológia. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont. 1982./ 219-236 o.

Klaniczay Gábor: Ellenkultúra a hetvenes- nyolcvanas években, Noron Kiadó, Budapest 2004.

Klaniczay Gábor, Miért aktuális a divat? In: Klaniczay Gábor- S. Nagy Katalin (szerk.) Divatszociológia. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont. 1982./7-33o.

Klasszikus divat, a 20. század legfontosabb divattervezői és stílusai, Alexandra Kiadó, 2007.

König, René: Divat és antidivat. In: Klaniczay Gábor- S. Nagy Katalin (szerk.) Divatszociológia. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont. 1982./ 45- 51o.

Magyar Nagylexikon, Kiadás fővédnöke: Göncz Árpád, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1998.

Schulze, Gerhard: A Német Szövetségi Köztársaság kulturális alakulása. In: Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Budapest, Osiris- Láthatatlan kollégium Kiadó 2003./ 186-204 o.

Simmel, George, A divat, (Válogatott társadalomelméleti tanulmányok című kötet), Gondolat Kiadó 1973./ 473-507. o.

Spencer, Herbert, A divat. In: Klaniczai Gábor- S. Nagy Katalin (szerk.) Divatszociológia, Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközponti. 1982./ 33-37. o

Szilvitzky Margit, Az öltözködés rövid története, Corvin Kiadó, 1970

Wisniewski, Claudia, Divatlexikon, Atheneum 2000 Kiadó Budapest, 2001

VII. Mellékletek

v         Köszönetnyilvánítás

v         Nyilatkozat

Köszönetnyilvánítás

Szeretném hálás köszönetemet kifejezni Mojzesné Dr. Székely Katalinnak, aki segítséget nyújtott szagdolgozatom elkészítése során és rengeteg hasznos tanáccsal látott el. Ezáltal, egy számomra nagyon érdekes témát sikerült szakdolgozatként feldolgoznom.

Szeretném megköszönni neki, hogy mindig bizalommal fordulhattam hozzá és megtiszteltetés volt számomra, hogy együtt dolgozhattunk. Munkájához sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánok.

Nyilatkozat

Alulírott Székely Réka kijelentem, hogy a jelen szakdolgozat a saját munkám, amely kizárólag a saját kutatásaimon illetve a hivatkozásokban és a felhasznált irodalomjegyzékben megjelölt információkon alapul. Kijelentem, hogy kutatásaim során és a szakdolgozatomban nem sértettem meg más szerzők vagy intézmények szerzői jogait. Kijelentem, hogy a jelen szakdolgozat sem annak részei nem kerültek benyújtásra egyetlen felsőoktatási intézményben sem diplomamunkaként vagy szakdolgozatként vagy azok részeként.

Debrecen, 2009. március 30.