A vaPl

A váPl

A váll tartása elárul egyet-mást az élethez való viszonyról. A vállöv - övre jellemzó módon - összetartja a test felső részét. A vállízületektől a kulcscsontokon keresztül egészen a szegycsontig nyúlik előre, a Iapockák pedig a hát felső részét takarják el. A váll összeköti a kart és a kezet a mellel, ami a közép és az integráció helye. A gerincoszlop mellett ez a testnek az a része, amelyről le lehet olvasni, hogy milyen terhet visel az ember és közben hogyan érzi magát. A vállövben feszült és megkeményedett izmok, sőt esetleg a csontos váz deformációi is jelezhetik a krónikusan hibás belső tartást.

A legnyilvánvalóbb a felhúzott váll, amikor úgy tűnik, hogy az aggódó fej a vállak közé bújik. Be van húzva a kívülről jövő veszélyektől való félelem miatt, mint a csiga vagy a teknőc feje. Ha megijedünk valamitől, akkor automatikusan behúzzuk a fejünket. Amikor aztán alábbhagy 545f55f az ijedség, a váll ismét visszatér előző tartásába, és a fej megint előmerészkedik. A krónikusan felhúzott váll következésképp azt mutatja, hogy tulajdonosa állandóan megfélemlített és sokkolt állapotban van, és már egyáltalán nem tud megszabadulni a szorongástól. Talán már olyan sokat kapott a fejére, hogy tudat alatt előnyösebbnek érzi, ha állandóan lapít, és behúzott fejjel lopakodik át az életen. A válltájékra krónikusan ráfagyott félelem a tartás szoros voltában is jelentkezik. Az ilyen váll gyakran nélkülözi azt a szélességet és erőt, amellyel az élet terhét és az érte vállalandó felelősséget viselni lehetne. A csak bal oldalon felhúzott váll a szív védelmét és elrekesztését egyaránt szolgálja.

Az anatómiai ellenpólust a csapott vállú emberek jelentik, akik rezignációt fejeznek ki. Lelógó szárnyú madarakra emlékeztetnek, és a lapockák valóban mutatnak valami hasonlóságot a fejlődésben visszamaradt szárnyakkal. A csapott vállnak

többet kell elviselnie (a felelősségből), mint amennyit elbír, tulajdonosa túl van terhelve. A váll azzal próbálkozik, hogy engedje lecsúszni, ami túl sok neki, és kivonja magát. Ebben van valami részvétet keltő, főleg, ha a váll ráadásul keskeny is. Az érintettek olyan benyomást keltenek, mintha magukra kellene venniük a világ összes terhét. Az ember legszívesebben a hónuk alá nyúlna (mert a karjuk is lóg), és átvállalna belőle valamennyit.

A kifejezetten keskeny váll annak a képességnek a csökkent voltát jelzi, hogy az ember a saját életéért vállalja a felelősséget. Az ilyen váll tulajdonosai összehúzzák magukat, hogy eI tudjanak bánni az élettel. Olyan benyomást keltenek, mintha össze kellene szedniük magukat ahhoz, hogy el tudják viselni terheiket. Az ilyen váll tulajdonosainak nagy az igényük a támaszra, főleg a széles vállat részesítik előnyben, amelyre ráhajthatják a fejüket, és egyúttal a felelősséget is átruházhatják.

A felhúzott és a csapott között helyezkedik el a szögletes váll, amely a normális állapotot jelzi. Ám itt is fellelhető a túlzás néhány jele. A jellegzetes, feszes izmú férfiváll mintha azt akarná tudatni a világgal, hogy itt valaki készen áll arra, hogy felelősséget vállaljon saját maga és mások iránt. Az edzett izomkötegekkel az ember azt mutatja ki, hogy milyen sok gondolatot szentel a kifelé irányuló hatásának. Ezért az a gyanú is felmerülhet vele szemben, hogy olyan dnlgokat színlel, amelyeket csak szeretne birtokolni. Azok a katonák, akik nemcsak egyenruhájuk zubbonyán viselnek vállrojtot, hanem minden ingükön is szükségük van váll-lapra, ilyen szempontból külön csoportot képeznek. Kifelé azt sejtetik, hogy óriási hatalmat és felelősséget viselnek, miközben valójában annyira megroppant a gerincük, hogy parancsra bármit végre képesek hajtani.

A váll tehát elárul valamit a világgal való kapcsolatról. A csapott váll azt mutatja, mennyire függ gazdája másoktól, a felhúzott pedig azt, hogy felfelé akarja kivonni magát a feleIősség alól. Hiszen a felhúzntt váll is elkeskenyedik, mert megpróbál összehúzódni, miközben fedezéket biztosít a fejnek.

A váll viszonylagos magassága és az, hogy melyik oldalon van alacsonyabban, ezenkívül azt is elárulja, hogy az életben a polaritás melyik fele kap nagyobb hangsúlyt. Így például a férfiaknak általában a jobb válla van valamivel alacsonyab281

ban, és ez arra utal, hogy ezen a téren lazábbak, és hajlamosak arra, hogy a világhoz férfiasan és támadóan közeledjenek. Az alacsonyabban fekvő váll arra utal, hogy az ember - aki ez esetben többnyire nő - jobbára nőiesen passzív módon közeledik környezetéhez.

A váll voltaképpeni feladata az, hogy biztosítsa a karok számára a cselekvés szabadságát. Ám hasonlóan ahhoz, ahogy idővel felfelé vándorolhat és a fejnek búvóhelyet nyújthat, előre is húzódhat, hogy a mellet és a szívet fogadja rejtekébe. Ez jellegzetes önvédelmi tartás, amivel az érintettek azt mutatják ki, hogy milyen sérülékenynek és védelemre szorulónak érzik magukat. Nők esetében gyakran ott van e mögött az az érzés is, hogy mellüket óvniuk kell a világtól - vagy éppen eI kell rejteniük előle. Az ilyen helytelen tartás gyakran a pubertásra vezethető vissza. Ha a lánynak tulajdonképpen fiúnak kellett volna születnie, akkor a növekedő kebleket nem  örömmel fogadja, hanem inkább szégyenkezve elrejti. Önbizalom hiányában a nagy kebel is ok lehet arra, hogy a nőiesség ilyen határozott jelét inkább elrejtsék. Megtestesül a saját női szereppel kapcsolatos kisebbségi érzés és bizonytalanság, ha nem szembesülnek vele, és a megfelelő testtájakon mintegy védőpajzsként válik láthatóvá és érezhetővé. Ha a védekező tartás a szívre és a szívbéli érzelmekre irányul, akkor ' többnyire a bal váll görbül feltűnően előre.

Ettől a tartástól az érintettek elvékonyodnak, szinte magukba húzódnak. Emiatt belül szűkössé válik a hely, és a tüdőlebenyek nem tudnak megfelelően kiterülni. Az ebből adódó felületes légzés csekély kommunikációs készségről tanúskodik. A bezárkózás és a külső dolgok elől való elzárkózás képéhez illik az a tendecia, hogy az ember megtartja magának az érzelmeit, és alig védekezik az esetleges támadásokkal szemben. Még jobban visszavonulnak előrehúzott válluk, karjuk és görbe hátuk rejtekébe. Ám még a legjobb bunker is légszomjhoz vezető szűkösséget, merevséget és szorosságot okoz a vélt védelem mellett.

Vállproblémák

A kificamodott kar

A vállízület eme gyakori és látványos sérülése esetén kiugrik a helyéből a felkarcsont feje, miközben az érintett szintén elveszti a fejét. Hiszen már korábban is magánkTvül volt, a sérülés ugyanis a kar túlzott mozgatásából származik. Valamivel görcsösen, kézzel-lábbal, saját lehetőségeit télreismerve és túlbecsülve próbálkozott. A kar azzal jelzi a túlzott igénybevételt, hogy többé nem vesz részt a játékban, elhagyja eredeti helyét, és fájdalmasan közli, hogy nem csupán ő, de gazdája is rossz úton jár. Ahhoz, hogy ismét a megfelelő mederbe terelhesse a dolgokat, a saját ízületében rejlő újbóli hősies és tudatos túlterhelésre van szükség. A kezelést végző személy a sérült vállgödrébe támasztja a lábát, és hirtelen újból visszarántja, többnyire azt követően, hogy lélekben magának is adott egy lökést, ami nélkül nem is merte volna végrehajtani ezt a hősiesen brutális beavatkozást. Szinte minden orvosnak össze kell szednie magát, mielőtt a pácienst ezzel a módszerrel "helyrerakja". Ez a minden irányzat által kivételes egyöntetűséggel elismert eljárás egyenesen a homeopátia felé közelít. Azt az aktust hajtják végre újból, amelynek során a baleset történt, de most tudatosan és eltúlozva. Ezzel az eltévedt kart fizikailag visszavezetik a helyes útra. Az, hogy tulajdonosa is visszatalál-e erre az útra, attól függ, hogy mennyire tudatosítja magában a történteket. Máskülönben az úgynevezett habituális vállficam alakul ki, azaz hasonló helyzetekben továbbra is ki fogja ficamítani a karját, végü! pedig minden adandó alkalommal.

Természetesen több értelme volna annak, ha az érintettek a mozgás szélsőséges kísérleteit szellemi-lelki területre helyeznék át. A lélek ilyen szempontból többet visel el, valamint esélyt is adhat arra, hogy a merész mozgékonyság elérje voltaképpeni célját. A kar többnyire dobáshoz hasonló forgómozgások közben ugrik ki.

A krónikus esetek használatos terápiájának célja a vállhüvely mérsékelt mozgatással és edzéssel történő erősítése, ami biztos határok között megszilárdítja az azt körülvevő izmokat és inakat. Ezzel elkerülhető az ízületi tok és a szalagok további megnyúlása, ami egyébként minden kiugrás és az azt követő helyreigazítás során bekövetkezik. Ezt a koncepciót a lelki problémákra is lehet

alkalmazni. Az érintetteknek azt kellene gyakorolniuk, hogy a _{i k}ülső körülményeik adta határok között mozogjanak. Ennek az az előfeltétele, hogy megismerjék határaikat. Nem kíméletre van tehát szükség, hanem bátorságra. Aki ismeri saját határait, az még odáig is elmerészkedhet, hogy túlnőjön rajtuk és saját magán. Ez lenne a feladatnak az az igazi megoldása, amelyet a határain túllépett kar jelenít meg. Az a lényeg, hogy messzire merészkedjen és távoli célokat érjen el, ha a helyzet úgy kívánja, akár  jelentős erőfeszítések, sőt fájdalmak árán is.

Kérdések

1. Hol megyek túl messzire? Mennyiben lépek túl saját lehetőségeimen és képességeimen?

2. Nem várok-e túl sokat magamtól? Talán elérhetetlenért nyúlok, és értelmetlenül okozok fájdalmat magamnak?

3. Hol riadok vissza átvitt értelemben a határoktól, és hol szorítom vissza magamat jobban, mint amennyire az megfelel nekem és az életcélomnak?

4. Mit akarok elérni? Hová akarok eljutni? Mi az élettervem célja? Milyen "nagy dobás"-ra készülök?

A váll-kar szindróma

Itt a váll és a kar tájékán fellépő fájdalmak olyan tünetegyütteséről van szó, amely gyakran összefügg a gerincoszlop nyaki részének szindrómájával. Az akadémikus orvostudomány 20 különféle okot jelöl meg a porckorongsérvtől a tumorokig. Többnyire a plexus cervicobrachialis (a nyakat és a kart ellátó idegfonat) kórtünetéről van szó - azon idegfonatról, amely a kar ellátásáért felelős. Ilyenkor a kar mozgásra fájdalmassá válik, végül már alig lehet felemelni, mindenesetre vízszintesnél magasabbra nem emelhető. A betegek gyakran természetellenesen nehéznek érzik, és ezzel azt jelzik, hogy milyen nehezükre esik kiemelkedni a lógás nyugalmi pozíciójából.

Ha a beteg már nem tudja felemelni a karját, az már szinte nem is szorul magyarázatra. Már nincs abban a helyzetben,

hogy a kezében tartsa az életét, hogy összeszedje magát és megmutassa, ki az úr a (testi) háznál. Az értelmezés szempontjából döntő, hogy a jobb, férfi jellegű kar blokkolt-e le, az a kar, amellyel a hatalom szablyáját tartaná az ember, vagy a bal, női jellegű, amellyel inkább kérünk valamit, úgy, hogy a kezünkből kelyhet formálunk. A tünetből kiviláglik, hogy minek kell háttérbe vonulnia az életben, mert célzatosan éppen abban korlátozza a beteget. Ezzel az oldallal nyilván elég sokáig prőbált mindent megkaparintani. Kényszerszünetre van ítélve, a másik oldal pedig most kap esélyt. A betegek hátráltatva érezhetik magukat abban, hogy kezelhetővé tegyék a világot, ha jobb kezük, vagy ütőképes karjuk esik ki. Már nern tudnak úgy tenni-venni, ahogy nekik tetszik. A bal karral a kapaszkodás és a ragaszkodás lehetőségét vesztik el, jelképes értelemben pedig a kérését és a kéregetését.

Meg kell tanulniuk nyugalmat tanúsítani a hátrányos helyzetű szempontra vonatkozóan. Ha a férfi pólus záródott el, az automatikusan a női területtel való több törődéshez vezet. Hiszen csak a ba I kéz marad, és így az érintett arra kényszerül, hogy tcibbet végezzen a ballal, annak a lazább és oldottabb, nőies magatartsnak az alapján, amelyből hiányzik az ellenpólus elkeseredett makacssága. Ha a női oldal záródott el, az azt jelenti, hogy többet kell törődni a férfi pólussal. Az ember a jobb karjával tud hozzáfogni a dolgokhoz, és ezzel tudja a saját kezébe venni az életét. Az a feladata, hogy a jobb oldal felé fordulon, és ez arra ösztönzi, hogy élete hajóját saját kezűleg ellenőrizze, jövőjét pedig maga határozza meg.

Kérdések

1. Melyik oldalt nem tudom már kézben tartani?

2. Mennyire túloztam el a leblokkolt oldal témakörét? És mive I ?

3. Mi célból emeltem fel a leblokkolt karomat? Esküre, ütésre zászlólobogtatásra vagy hogy szólásra jelentkezzem? És mi rossz volt ebben?

4. Lényem melyik részét hanyagoltam el, amellyel most kénytelen vagyok sokkal többet törődni?

Vállgörcsök

A válltájékon vagy a hát területén jelentkező görcsök, egészen a szabályos izommerevedésig, szoros kapcsolatban vannak a test alsó végén elhelyezkedő ágyékcsigoiyák túlterhelési problémáival. Hiszen minden, amit a vállunkra veszünk (vagy engedünk), végső soron lent nyomja a medencét. A hátfájáshoz hasonlóan nem azok a terhek okoznak panaszokat, amelyeket ' tudatosan és szívesen vállalunk fel, hanem azok a kötelezettségek, amelyeket tudattalanul és bevallatlanul cipelünk magunkkal. Ha komolyan veszünk valamilyen felelősséget, akkor el is viseljük. Amit tudatosan hordunk konkrét vagy jelképes ' értelemben, azt el is bírjuk, még akkor is, ha valóban sokat nyom. Amiért azonban nem vállaljuk a felelősséget, és amit nem ismerünk el (vagy nem vallunk be), az hamar kibírhatatlanná, tarthatatlanná válik. Aki egész életén át tudatosan és ' készséggel, keményen kitartott a felelősség és a súly mellett, az erős vállat és edzett izmokat nyer. Aki viszont keveset is kelletlenül vagy öntudatlanul visel el, annak még azt is nehéz cipelnie, és az izmai megkeményednek, a válla pedig fájni fog az elhasználódás tünetei miatt.

Meg kell tanulni tisztázni a túlterhelést, szembesülni azzal, amit az embernek tudatosan és tudattalanul fel kellett vállalnia, és azzal, hogy ebből mi nyomasztja és feszíti. Ezután tudatosan eldöntheti, hogy készséggel viszi-e tovább, vagy inkább lerakja, mert kibirhatatlanná vált, és vontatottá teszi az életet. Az ember csak azt rázhatja le, amit valóban ismer.

Kérdések

1. Mi nehezedik rám és terhel meg engem? Mi nyomaszt? 2. Mit vállaltam fel zokszó nélkül, de mégis titkolt ellenszenvve I ?

3. Milyen kötelességek, milyen felelősségek terhelnek?

4. Mit kell elviselnem? Mit nem akarok többé (el)viselni? 286