A labfej

A lábfej

A lábboltozat a testnek a fejtől legtávolabb eső és egyben az emberre leginkább jellemző része. Míg minden más szerv, beleértve az agyat is, más teremtményeknek is része, lábboltozata csak az embernek van. A lábboltozat teszi lehetővé, hogy felegyenesedjünk, és ezért egyáltalán nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, amit megérdemelne. Az, ahogyan a lábunkkal bánunk, az életstílusunkról árulkodik. Fejlődésünk sorári lábunk közvetlen bőrkontaktusban állt a földdel. Néhány évszázada azonban ez a kapcsolat megszűnt. Egyéni élettörténetünknek is csak a kezdetén jártunk egy rövid ideig mezítláb. A továbbiakban sarokkal ellátott cipőket hordunk, és ez mutatja azt a tudattalan szándékot, hogy olyan messze akarunk kerülni az anyaföldtől, amilyen messze csak tudunk. Magas sarkú cipőket hordva egyet s mást vállalniuk kell a nőknek azért, hogy Achilles-inuk elszakadjon a földtől. Mindez elegánsnak is hat, így sokszor nem is bánják, ha cserébe le kell mondaniuk arról, hogy szilárd talaj legyen a lábuk alatt.

Hogy mennyire meggyötörjük a gyökereinket, azt jól tükrözik a rendkívül szűk cipők, amelyekbe belekényszeríti a lábát az ember. A régi Kínában egészen addig elmentek, hogy szorosan Iekötötték a kislányok lábát, megakadályozandó, hogy nőjön. A mai napig is a kis lábakat kedvelik inkább, amiért is nemritkán túl kicsi cipőkbe kényszerítik az emberek a lábukat. Ez a régi, rossz kínai szokás, amely szándékosan eltorzította a természet adta méreteket, szöges ellentétben áll azzal, hogy az ember átvitt értelemben szeret nagy lábon élni. E mögött a kifejezés mögött az a tapaszta 737h78h lat húzódik meg, hogy az erős gyökerek képezik a sikeres élet alapját. )ól fejlett gyökerekkel jó teljesítményekre képes az ember. Ha ezzel szemben túl szűk börtönbe zárja a lábát, akkor azért magasabb síkokon kell megfizetni az árat.

Megfelelve annak a törvénynek, miszerint "mint fent, úgy lent", az ember talpán levő reflexzónákban az egész teste  leképeződik. A fej zónái a lábujjak környékén fekszenek. EI kell fogadnunk, hogy annak megfelelően, ha túl szűk cipőkben kínozzuk a lábunk elülső részét, rohamosan emelkedik a fejfájások gyakorisága. Az úgynevezett primitív kultúrákban, ahol csak mezítláb járnak az emberek, a fejfájás éppolyan ismeretlen, mint az a szokás, hogy az ember töri a fejét vagy i pedig feel megy a falnak.

Az, hogy megalapozottan tudunk cselekedni, képesek vagyunk megvetni a lábunkat az életben és a saját lábunkon állni, mutatja, hogy mennyire rá vagyunk utalva a gyökereink-  re, és milyen esztelen dolog semmibe venni őket. Belőlük  fakad az állhatatosság, az állóképesség és az ellenálló képesség. Ezek teszik lehetővé számunkra, hogy kibírjuk az életet. I Ezért tartja Hermann Weidelener lábbeteg társadalomnak a  miénket. Mivel szerinte csak a fejünkkel foglalkozunk, fennáll a veszélye annak, hogy elveszítjük a talajt a lábunk alól. Azonkívül minden állítás egy indokláson alapszik, és észre kell vennünk azt is, hogy az értelemnek és a világ megértésének is a talajjal való kontaktus adja meg az alapját. Ahol szorit a cipő, ott van a tulajdonképpeni probléma, tartja a népnyelv. ,

A stabil személyiség egészséges lába két boltozatból áll. A két boltozat két hidat és három érintkezési pontot képez a földdel. A kisebb elülső boltozat két ilyen pontot alkot, a kis- és a nagyláb- ^{I u}jj magasságában, a harmadikat pedig a nagy boltozat adja a saroknál. A lábnak tehát kitűnő a stabilitása és a rugalmassága. Mindenesetre már nem sok modern embernek van meg ez az ideálisan kiegyensúlyozott kontaktusa a talajjal. Legtöbbünk inkább ingadozva és bizonytalanul áll, mert három helyett gyakran csak két vagy egy ponton támaszkodik. Aki mindkét lábával úgy áll a földön, hogy mindegyik lába három ponton érinti a talajt, az nyugodtan ráhagyatkozhat megalapozott realitásérzéké- ' re. Ha viszont ezzel szemben széles felületen nem jár, hanem i inkább siklik a talajon, az azt mutatja, hogy a valóságtól elidegenedve szeret ellebegni a tények fölött. Némiképp ingatag és gyenge lábakon nyugszik, illetve csúszik az élete.

Ha az ember eltapossa, illetve "lejárja" a kis lábboltozatát (harántboltozat, süllyedéses láb), azzal az elülső híd elveszíti az egyik pillérét, és a földdel való kontaktust két pontra csökkenti.  Amennyiben a hosszanti boltozatot is "eltapossa" az ember, ak354

kor beszél a népnyelv lúdtalpról. Elvész a rugózás, és megszűnnek a differenciált alátámasztási pontok. A széles felfekvési területeken majdhogynem úgy csúszkálnak körbe az érintettek, mintha korcsolyáznának, anélkül hogy stabilan éreznék a talajt a lábuk alatt. Ez gyakran a kötelékek nélkül berendezett életben tükröződ i k, melynek gazdája el mu I asztott gyökereket ereszten i.

A nehéz lábú emberek, akik szinte hozzáragadnak a talajhoz, a "korcsolyázók" ellentétei. Ők egyenesen túlhangsúlyozzák álláspontjaik biztonságát, és járás közben is alig emelik fel a talpukat. A csoszogó járás már a kövér, ám gyenge lábaknál is feltűnik. Átvitt értelemben is alig rugaszkodnak el a földtől, és nem teszik be a lábukat a levegősebb gondolati szférákba, ahol a kreativitás és a spontaneitás honol. Ehelyett megbízhatóak és állhatatosak, értelmesek és "jól földelt"-ek. Semmi sem tud csak úgy megtörténni velük, és kevés dolog tudja kiborítani őket. Míg a lúdtalpasok bizonyos mértékig ingatagnak tűnnek, a nehézkeseknél az az ember érzése, hogy valahogy mindent visszafognak. Számukra az az első, hogy álljanak a lábukon, a mozgékonyság csak utána következik. Ha csakugyan ólomsúlyúvá válik az ember lába, akkor lehúzza a tulajdonosát a talajra, és meggátol minden, a többi dimenzióba tett kirándulást. Az az élet, amely csak a tényekre szorítkozik, meglehetősen unalmassá válhat.

Megint egészen mások a hercegek és a hercegnők. Lábujjaikon járva sokkal inkább lebegnek a világban és különösképpen az álomvilágban. Szinte balettstílusban táncolnak át az életen. A lábujjhegyen való járás a magas sarkú cipők természetes velejárója, és mutatja, hogy az illető milyen kevésre értékeli a talajjal való kapcsolatát vagy akár a tartósság és az állhatatosság minőségét. Sohasem vernek gyökeret, mert az csak zavarná az ő gondtalan (művész)létüket. Realitásérzék helyett a fantáziák birodalmában élnek. A poláris világ két oldala helyett a magasság mellett döntöttek, a mélységeket átengedik a nehézlábúaknak. Cyökerek helyett magasröptű álmaik vannak, kreativitásuk szinte elsodorja őket. Bőségesen árad a fantáziájuk, és nemigen van talaj a lábuk alatt. Még nehezebb levenni őket a lábukról és kiborítani őket, mint a nehézlábúakat, mert a lebegő lények tündérvilágában semmi sem szilárd, és minden mozgásban van. Az ilyen felhőlények könnyedségének is megvan a maga árnyoldala, ugyanis gyakran elhanyagolják életük anyagi oldalát.

Az ellenpólust a karomszerű lábak jelentik, amelyekkel tulajdonosuk megkapaszkodik a föld felszínén. A karom formájúra elgörbült lábujjak görcsösen kapaszkodnak. Az ilyen lábak fe-  nyegetettegzisztenciáról vallanak, erősvágyról, hogytalajttaláljon magának az ember, és semmit se engedjen el. Nemcsak a lábujjak, hanem a combizmok is gyakran krónikusan megfeszülnek, és ugyanilyen magatartásról árulkodnak az életben is. A nyugtalan lábak ezzel szemben azt leplezik le, hogy a tulajdono- i suk állandóan szaladna és leginkább elszaladna. Mindig jól tájékozott az éppen futó dolgokról, és mozgási kényszere és érdeklő- ! dése mögött nagyon gyakran a menekülés vágya rejtőzik.

Hasonló irányba mutat az, amikor az ember majdhogynem hátradőlve tartja magát, és a sarkán jár. A sarokállás azt jelenti, hogy az illető megtorpan az élet előtt, és így biztosítja magát a hanyatt esés és a nyaklevesek ellen. Ennek az álláspontnak a képviselője elölről annál könnyebben feldönthető. Félelemtől motivált óvintézkedései ellenére hajlamos az esésre. Már a könnyebb ellenszél is ledönti a lábáról.

1. A boka

Ha kificamítja az ember a bokáját, az úgy, mint Héphaisztosz,  az istenek kovácsa, már nem tud nagyokat ugrani. Ő egyszer- _{i r}e mindkét bokáját eltörte, amikor az anyja ledobta a mennyből a földre, és attól kezdve sánta volt. Hasonlóan megy a soruk azoknak is, akik túI nagyokat ugranak, és utána túl keményen landolnak a tények talaján. A kihívás világos: a talajon maradni és szép lassan, fokról fokra felmászni. A nagy szökelléseket törölte a sors. A bénaság kemény terápia azok számára, akik állandóan mozognak. Ha ezután mégis megtanulnak fáradsággal és szorgalommal járni az élet mélyföldjein át vezető útjukon, akkor olyannak tűnik a gipsz a lábukon, mint a béklyó. Ám horgonnyá is válhat, amely a földön tartja az embert, és hátráltatja abban, hogy fizikailag elugorjon és  kitáncoljon a sorból. Épp a töldön fogva tartott test válhat a ^{i s}zellemi ugrások és szárnyalások ideális alapjává.

A közvetlenül a lábboltozat fölött levő bokának köszönhető, hogy felegyenesedtünk. Arra is megteremtette a lehetőséget,  hogy felágaskodjunk. Csak innen, a bokából kiindulva sikerülhet  felugrani az istenek síkjára. A ballépések azonban megbosszul356

ják magukat. Ha kificamítjuk a lábunkat, akkor megütjük magunkat, a törésnél betörünk, ha kifordul a bokánk, akkor elreped, ha mellélépünk, akkor a földön fekve találjuk magunkat.

A baleset eredményei mutatják, hogy mit kell az embernek mindebből megtanulnia: be kell vallania magának, hogy tévedett, és hibás elképzelései vannak, hogy túl durván landol az ugrásai után, és hogy magasröptű szárnyalásai végén összezúzza őt a realitás. Gondolati világa és a valóság közötti kontaktus nem harmonikus, és veszélyes utak felé fut. Az lenne a dolga, hogy levegye a testéről a realitással való konfrontáció terhét, biztonságosabb klrándulásokat tegyen, gondoskodjon arról, hogy a landolásnál jobban rugózzon, és mielőtt a valóságban megtenné, gondolatban próbálja ki azokat a merész utakat, amelyekkel nincs egészen tisztában. A szerzett sérülések nyugalomra kényszerítik és ledöntik a lábáról. Kímélni kell a testét, és ebben a külső nyugalomban inkább a belső mozgékonyságra és a szellemi ugrásokra kell átállnia. A sánta Héphaisztosz fizikai haladásában gátolva kreatív feltalálóvá válik, és így elnyeri a helyét az égben, amely korábban kérdésessé vált a számára.

Kérdések

1. Milyen szerepet játszik az ugrásszerűség az életemben? 2. Hajlamos vagyok-e a valóságban a bizonytalan kimenetelű

magasröptű szárnyalásokra? Gyakran előfordul-e, hogy a startnál nem veszem észre, hogy landolnom kellene? Milyen viszonyban vagyok az álmokkal és a valósággal? 3. Figyelmen kívül hagyom-e azt az igényemet, hogy pihennem kell, miközben a helyemet próbálom kivívni? 4. Milyen tévedésben élek, miben fogok mellé? Hol ficamodott ki az életem, minek kellene benne eltörnie, mit kellene megszakítani?

5. Milyen területeken hajlok a fizikaiban való félrelépésre ahelyett, hogy az új utakat szellemi szempontból próbálnám ki?

6. Hol lázadok fel a sorsom ellen? Miben válik a lázadás a sorsom részévé?

2. A tyúkszem

Az alsó "szem" egészen más perspektívát kínál, mint a fenti. A krónikusan nyomás alatt álló pontok a tyúkok gomb formájú szeméről kapták a nevüket. Egészen pontosan megmutatják, hogy hol szorít az ember cipője.

Mint ahogy ezt a reflexzónák is felfedik, a tyúkszemek különösen világosan jelzik a fent és a lent közötti kapesolatot. A ; tyúkszem, amely főleg az ember lábujjain keletkezik, azt jelzi,  hogy a feje egyes területei nyomás alá kerültek. Amikor valaki áll az ember lábán, akkor egy idő után fájni kezd az a pont, ahol a nyomás éri. Az is lehet, hogy az ember maga lép a saját lábára, lehetetlenné téve önmaga haladását. Egészen biztosan ez a helyzet akkor is, amikor az ember tudatosan szűk cipőket hord. Különösen a nők hajlamosak arra, hogy egy ízlésbeli ideál hátráltassa a saját előrehaladásukat.

Anatómiailag a tyúkszem nem más, mint szarulerakódás, melynek az a célja, hogy az adott helyet megvédelmezze a külső nyomással szemben. A gyenge pontokat próbálja kipáncélozni. Hogy ez a páncéllemez időve! maga is fájdalmat  okoz, az jól ismert tapasztalat. Épp azt fenyegeti szenvedéssel, i aki mindentől meg akarja kímélni magát. Következésképp az lenne a dolga, hogy ne testileg akarja mindentől megóvni ma-  gát, hanem az önvédelem szellemi-lelki intézkedésein gondo!-  kodjon el inkább. Ami nyomja az embert, azzal konfrontálód- 

Kérdések

1. Ki áll a lábamon? Talán én magam vagyok az?

2. Hol ragaszkodom az álláspontjaimhoz, annak ellenére, hogy már elértem a fájdalomküszöbömet, és már valaki a lábamon áll?

3. Mennyiben fájdalmas és hátráltat a félelmem, illetve a biztonsági politikám az előrehaladásom szempontjából?

4. Mely pontokon nehezedik rám olyan nyomás, amit el kel-  lene távolítanom az életemből?

5. Melyek azok a pontok, amelyeknél fájdalmas módon határokba ütközöm?

ni kell, majd meg kell tenni a megfelelő megoldást hozó lépéseket. Például feladhatná azt az álláspontot, amely olyan nagy ellennyomást hoz létre, vagy pedig helytállóbb érvekkel biztosíthatná őket.

3. A lábgomba

A növényvilág gombái főleg az elhalt szerves anyagokon élnek, de az élő növények elhalófélben levő részein is megtelepszenek. Kifejezett élősködók, amelyek idegenek életéből húznak hasznot, és semmit sem adnak érte cserébe. Ennek a rossz hírnévnek köszönhetően a gomba a különböző spirituális csoportokban a tiltott ennivalók listájára került. Igaz, az állatokon és az embereken élősködő gombák élő struktúrákban telepszenek le, de ezek már meggyengültek, és a degeneráció útján vannak az elhalás irányába. A gombák gyakorlatilag mindenütt megjelenhetnek, ahol a szövetek feladják az életért való harcot, és ezzel egyúttal a halál előhírnökei. Az összes minket sújtó mikroorganizmusnak megfelelő körülményekre van szüksége a támadáshoz. Ézek akkor állnak elő, amikor a szervezetnek lecsökken a védekezőereje. Csak akkor válik egy struktúra megrohamozhatóvá a mikroorganizmusok számára, amikor a szervezet kivonja az energiáját egy struktúrából, mégpedig azzal, hogy törli a tudatban az általa képviselt tematikát. Mialatt a legkisebbek, a vírusok akutan támadnak, a baktériumok az akut és a lappangó eljárásmódokra álltak be, ám ismerik a békés szimbiotikus egymás mellett élés fogalmát is. Ez utóbbira szolgáltatnak példát a bélbaktériumok. A gombák a test védekezésének teljes összeomlásakor a lassú térhódítás taktikáját követve kívülről támadnak, és lépésről lépésre hódítják meg területeiket anélkül, hogy a gazdájukat közben komolyan veszélyeztetnék. Nem hoznak halált, ám (a megtámadott terület számára) jelzik a közeledtét.

A lábgomba egy önmagában véve ártalmatlan élősködő. Nem okoz fájdalmat, és alig akadályozza az embert valamiben. Mégis sokakat keserít el. Éppen a körmeinken telepszenek meg az idegen lények, fitogtatva, milyen kevéssé tisztelik fegyvereinket. A makrokozmosszal összehasonlítva a helyzetet, érthetővé válik a dilemma. Olyan ez, mintha egy számunkra ártalmatlan fegyverekkel érkező rablóbanda támadna

meg egy országot, és ott éppen a kaszárnyákban terpeszkedne el. Elősködve és kifelé egy rendkívül kellemetlen megjelenési képet mutatva hatalmába keríti a fegyverrendszert, és lassan,  ám folyamatosan nyomul lefelé.

Az a tény, hogy a gombák kizárólag csak azokra a területekre merészkednek, amelyek a végüket járják, jellemző fényt vet az érintett körmök helyzetére: a halál közelségében vannak, és a legnagyobb mértékben avitálisnak (életteleneknek) kell lenniük, hogy az élősködőknek táptalajt nyújtsanak.

Ha egyszer a gombák gyökeret vertek, akkor rendkívül makacs módon tartják az állásaikat, és bevethetjük ellenük akár a legnehezebb lövegeinket is, mint amilyenek pl. a vegyi antimikotikumok, akkor sem hajlandók elvonulni. A taktikai visszavonulást könnyebb elérni. Amint azonban alábbhagy a saját offenzíva, újra jelentkeznek a rendbontók, újból megzavarják az ember lelki békéjét. A gomba az ember körmeiből ! táplálkozik, darabonként széteszi. Főleg ez a lappangó agresszív támadási mód az, amelynek tehetetlenül ki van szolgáltatva az ember, és ami a leginkább kihoz bennünket a ' sodrunkból. Emellett természetesen az is szerepet játszik a , dologban, hogy az ily módon kirágott körmök nem szépek. Hamar oda a csillogás és a simaság. Egy szépnek nem mondható patthelyzet ön létre a körmök és az élősködők között.  Amit ez utóbbiak darabonként elzabálnak, az előzők darabon-  ként helyettesítik. Ezzel a csatatérként használt köröm vastagabbá és egyenetlenebbé válik, és egy számtalanszor megsé-  rült, de újra és újra kijavított, csorbával tele kardpengéhez ˇ hasonlít. Amikor a gombák eltúlozzák a dolgot, és a köröm leesik vagy kétségbeesett tulajdonosa kitépi, azzal sincs vége a történetnek. Egészen addig, amíg az alaphelyzet fennáll, újra és újra jelentkezik a burjánzó csúnya kihívás.

Végül a tisztaság hiánya is szerepet játszik a dologban. Szá-  mos vallásban szimbolikusan megmossák az ember lábát, hogy tisztán álljanak ott, amikor felveszik a kapcsolatot saját ! eredetük és múltjuk alapjával. A lábgombák demonstrálják, hogy az embernek az anyafölddel és egyáltalán a világgal való kapcsolata nem tiszta. A klasszikus lótusz meditációs ülésben a talp felfelé néz szimbolizálva ezzel, hogy tökéletes mérték- _{I b}en a szellemi világ felé orientálódik ilyenkor az ember. Ilyen  helyzetben pedig a lábgombák vagy a talpon megjelenő sze- i mölcsök éppolyan kellemetlenek, mint becsületesek.

A feladat így hangzik: megszüntetni a fegyverzetet és csökkenteni az ellenállást. Ennek azonban a tudatban kell megtörténnie. Ha a szellemi-lelki oldal tehermentesíti, akkor a test ismét előállíthatja a maga sérült fegyvereit, és visszahódíthatja az elvesztett területet. Az ember védelmi harcra való képessége körül kialakult krónikus és a feledésbe merült konfliktus akar visszatérni a tudatba és ott megoldódni. Mint minden olyan fertőzésnél, amely idegen csapatok támadásával jár, a szellemi-lelki védekezés túl erős, és ezáltal a testi legyengül. Mint minden kórokozó, a gombák is arra szólítanak feI, hogy védjük magunkat. A lábgombák főleg arra buzdítanak, hogy törődjünk a fegyvereinkkel és a szerszámainkkal, hagyjuk, hogy a támadás után ismét megnőjenek. Ezt a megvastagodott durva körmökbenteszik képszerűen nyilvánvalóvá. Különösen a saját határaink védelmével kell törődnünk. Aki bosszankodik az élősködők és a potyázók miatt, annak problémája van ezzel a témával, és saját hasonló vonásait elfojtja. Ezeket kell újra felfedezni és tudatosítani magunkban. A tanulnivaló az, hogy nyomuljunk előre az életben, és amikor szükséges, kapaszkodjunk meg a karmainkkal, és maradjunk elevenek a határokig.

Kérdések

1. Milyen be nem vallott, a tudattalanban parázsló önvédelmi konfl i ktusom van ?

2. Hol mulasztom el, hogy megmutassam a lelki karmaimat és megkapaszkodjam velük? Mely testi határvidékeimet hagyom parlagon heverni és leromlani?

3. Amikor szégyellem magam a testi, gombától roncsolt körmeim miatt, mennyiben szégyellem magam a lelki körmeˇ im miatt?

4. Hogy lehet az, hogy a végét járja a körmeim vitalitása? 5. Ki élősködik az életemben és az életemen? Hol élősködöm

én magam?

4. Szemölcsök a talpon

A szemölcsök, ugyanúgy, mint a gombák, semmiféle testi fe- ! nyegetettséget sem jelentenek. Lelkileg azonban nagyon veszélyesek lehetnek. Az ember lábán és különösen a talpán rendkívül kellemetlenek is. Az jelenti a veszélyt, hogy nem tudni, honnan ered. Mint ahogy a kígyók vagy a pókok sem jelentenek semmiféle életveszélyt a mi szélességi fokunkon, és  mégis a maguk sajátos szimbolikája miatt sokan rendkívül fenyegetőnek élik meg őket, a szemölcsök okozta ijedelmet is szimbólumokkal terhes volta okozza. A vastag, ronda, talán még szőrszálakkal is éktelenkedő szemölcs a mesék rossz boszorkányának, a pokol, illetve a sötét hatalmak egy kinövésé- _{i n}ek a tipikus szimbóluma. Még a legracionálisabb embereket ' is kihozná egy ilyen szemölcs a sodrukból, ha mondjuk az orruk hegyén telepedne meg. Bár nem veszélyes, és senkitől sem lehet rossz néven venni, hogy szemölcse van, még a legokosabb ember is úgy érzi, hogy még ha nem vették is rossz néven ezt a kinövést, egy mélyebb síkon mégis valami , rossznak értelmezik, mert az archetipikus minták világában valami rosszat sejtet. Emellett nem hivatkozhat az ember arra, hogy a szemölcs kívülről jön és letelepszik rajta. A csúnya kinövés túl egyértelműen az ember bensőjéből nyomul fel. ! Akinek állandóan szemölcsei vannak, az a varacskos disznó-  tól a varangyos békán át a rossz boszorkányig terjedő kedve- Í zőtlen asszociációkat váltja ki az embertársaiból. ,

A különböző terápiás formák további információt adnak a szemölcsök jelentéséról. A hagyományos orvoslás a nyers erőszakkal kísérletezik. Lemaratja, leégeti vagy levágja a szemölcsöt, és mindez magas sikertelenségi rátát eredményez. Annak ellenére, hogy egészében és maradéktalanul kivágják, a sze-  mölcs gyakran ugyanazon a helyen ismét felbukkan a sötét  árnyékbirodalomból, ugyanazt az üzenetet hozva. A népi gyógyászat többféle módszerrel és nagyobb sikerrel gyógyít. Mindegyik hasonlít egymásra abban, hogy mágikus feltételezéseken alapszik. Éjszakánként a teliholdnál varázsolják vagy imádkozzák le a szemölcsöt, a legkülönbözőbb varázsigéket mondják el felette, kézrátétellel vagy egyéb rituálékkal boszor-  kánykodják el.

A szemölcsökkel az ember a saját sötét oldalával szembesül. Ezért is reagálnak olyan jól a megfelelő okkult (75) kezelé- 

sekre. Amikor más betegségek is reagálnak a ráolvasásra és a kezelésre, vagy használnak a gyógyszerek, az azt mutatja, hogy egészében véve milyen mágikus volt az a régi orvostudomány. Ha feltesszük a kérdést, hogy miben hátráltatja vagy zavarja az illetót a szemölcs, akkor kirajzolódik az egyéni jelentése. Legtöbbször abban akadályozza, hogy makulátlan legyen a külseje. A talpon jelentkező szemölcsöknél még azt is meg kell kérdezni, hogy mennyiben botorkál körbe az ember az okkult területen anélkül, hogy elismerné a jelentőségét. A megoldás a tudatosodásban van. A mágikus rituálék részben az árnyékoldal elfogadásáról szólnak, és ezért hatásosabbak, mint a harcos módszerek. A homeopátia elve szerinti gyógyítás, amely a titokzatos sötétet titokzatos sötét módszerekkel kezel, több és főleg tartósabb sikert mondhat a magáénak, mint az ember saját mélységeiből érkező üzenet ellen folytatott allopátiás hadviselés.

Kérdések

1. Mennyiben zavar vagy gátol engem a szemölcs? Nem tudok fájdalommentesen állni és menni? Vagy eltorzít, illetve megláttat valamit velem kapcsolatban, amit nem akarok látni és főleg azt nem akarom, hogy mások meglássák?

2. Mit dugtam el, amikor a szemölcs kijött?

3. Milyen szerepet játszik számomra az életem sötét oldalával való harc?

4. Tudatos-e bennem a létem okkult oldala?