A kéz

A kéz

A kéz az ember cselekvő testrésze, amellyel megfogja, megragadja a dolgokat, kezébe veszi az életét, békét köt, betegeket kezel, simogat és megáld, ám ugyanakkor manipulálni (latin manus = kéz) is tud vele. Minden kisgyerek a keze segítségével ismeri meg a világot. Hogy valamit fel tudjunk fogni, ahhoz azt a valamit átvitt értelemben először kézbe kell vennünk, és ez analóg módon történik akkor is, amikor kézbe veszünk és nekilátunk valaminek. Amikor meg akarunk fogni valamit, akkor a hüvelykujj szemben áll az ujjakkal. Ha valamit fel akarunk fogni, akkor ugyanúgy a dolog ellentétére van szükségünk. Csak a "szegény" segítségével érthetjük meg, hogy mi az a "gazdag", a "nagy" a "kicsin", a "jó" a "rosszon" keresztül fogható fel. Ahhoz, hogy poláris világunkban megértsünk valamit, arra van szükség, hogy az illető dolog ellentétét is felfogjuk. A kéz ezt anatómiailag is érthetővé teszi.

Hogy a kezünk mi mindenre képes, azt megvilágítja az az őselv, amely alá tartozik 434i84e . Hermész-Mercurius, a kereskedelem és a tárgyalás, a kézimunka és a kézügyesség istene éppolyan ügyes, mint ravasz közvetítő, aki az istenek és az emberek, illetve az emberek egymás közötti kapcsolataiért is felelős.

Az ember keze teljesen egyéni szerv. Nincs két pontosan egyforma kéz. A nyomozók is ezt a tényt használják ki, amikor az ujjlenyomatok vonalaiból határozzák meg egy ember személyazonosságát. A nonverbális kommunikáció keretei között a kezek ugyanolyan megbízhatóak, mint a száj, és jóval őszintébbek, mint a szavak. Még a kezek hőmérsékletéből is fontos következtetéseket vonhatunk le. A meleg kéz a kapcsolat utáni vágyat fejezi ki. Ez a vágy szívből jön, mint a vér, ami felmelegíti (68). A hideg kezek ezzel szemben távolságról beszélnek. Nem járja át őket jól a vér, és elárulják, hogy tulajdonosuk visszatartja az életerejét, és nem szándékozik kapcsolat295

ba lépni a többiekkel. A hideg, nyirkos kézben ott vibrál a szorongás. Amikor az embert elönti a hideg izzadság, akkor inkább kínosan érzi magát, mint kommunikatív hangulatban.

A kéz és a kéz bőrének rendkívül becsületes voltát a pszichoterápia is kihasználja. Van, hogy az ülés alatt mérik és megfigyelik a páciens bőrellenállását. Különösen a kritikus fázisokban éri meg közvetlenül a páciens bőrével "beszélni", mert az közvetlenebbül és fenntartások nélkül válaszol. Míg tulajdonosa még mindig egészen hűvös módon viselkedik, a keze máris elárulhatja, hogy mennyire meghatódott, pedig ez még nem is tudatosult az illetőben. Így a kéz bőre az, ami a lélek mélyében történtekről tudósít.

Az erős kezek, amelyeknek jó a vérkeringésük és már köszöntésnél alaposan megszorítják a másik kezet, olyan emberről árulkodnak, aki megszokta, hogy megragadja, ami kell neki, és a saját kezébe vegye az életét. Vannak viszont olyan kezek, amelyek már a kézfogásnál teljesen elhagyják magukat. Mintha azt mondanák: "Csinálhatsz velem, amit akarsz, egyáltalán semmilyen igényem sincs (az életben)". Végül meg kell még említeni az érzékeny, kényes kezeket, amelyek nagyobb fizikai nyomás nélkül is sokat éreznek és fejeznek ki. Az ilyen kezek gazdája ugyanilyen. A felsoroltak között az átmenetek minden fajtája létezik. Már maga az a tény is mutatja a kezek tág kifejezési lehetőségeit, hogy mindenkinek megvan a maga keze írása konkrétan és átvitt értelemben is.

Az a szokás, hogy köszönéskor és búcsúzáskor a kezét nyújtja az ember, valószínűleg abból az időből származik, amikor az emberek még jobban álltak az intuitív tehetség dolgában, és a kezek nyelvét is magától értetődően jobban értették. Az üzleteket még ma is kézfogással pecsételjük meg, ami ilyenkor a becsületesség szimbóluma. A kézfogásnál érezhető- ' vé válik, hogy rendben van-e és mindkét fél számára megfelelő-e az üzlet.

Így a kezek nyelvéből anélkül is sok mindent rnegérthetünk, hogy elemeznünk kellene az illető tenyérvonalait vagy a kézírását. Ezek az eddig inkább okkultnak számító módszerek is egyre nagyobb elismerésnek örvendenek. Egy angol orvoscsoportnak nemrég sikerült meggyőző összefüggést találnia az ember életvonala és az élete hossza között. Az összes ilyen lehetőség mutatja, hogy milyen kifejező és egyéni az ember keze, és mint legjobb szerszámaink, mennyire megmutatják

az életművünket. Elárulják, hogy mennyire vagyunk képesek kapcsolatokat kötni, és feltárják azt is, hogy mennyire vagyunk szívélyesek.

1. Dupuytren-kontraktúra vagy a görbe kéz

Ennél a betegségnél a tenyér inai a kisujjtól kezdődően fokozatosan összehúzódnak. A kéz tartós kényszertartásba zárul, s ez több mindent szimbolizál. Egyrészt az őszintétlenség jele, mert ahhoz, hogy valamit becsületesen lepecsételjen az ember, arra a szavát adja, ehhez pedig nyitott kézre van szüksége. Mivel a becsületszó is kézfogással jár, a zárt kéz amellett, hogy őszintétlenséget tükröz, tisztességtelenségre is utal. A maga zártságával viszont azt mutatja, hogy gazdája szorult helyzetben van és szorong. Ehhez jön a görcsösség benyomása. Ha a gyerekek a hüvelykujjuk köré szorítják az ujjaikat, az a félelem és a bizonytalanság tipikus jele. Az ember zsebében összeszoruló ököl pedig a félelem mellett agressziót is kifejez, és a kettő gyakran kéz a kézben jár. A dologban ismét van valami őszintétlen, ugyanis ezt a kezet a zsebébe dugja a tulajdonosa, a körmeit, azaz a karmait pedig a kezébe rejti. Ha tudatos szimbólumként használja az összeszorított öklét, mint ahogy a harcos munkásmozgalom, akkor az agresszió és a harc témája egyértelmű. A harcos szellem árnyékában azonban mindig ott oson a félelem is. A mindennapok gesztusai között az ökölbe szorított kéz fenyegetést, bosszút vagy a harc szándékát fejezi ki. A négy ujjal egyedül szembeálló hüvelykujj az egység és az individualitás jelképe. Ha az ujjak körülzárják, akkor ezzel kapcsolatban is fellép a védekezési igény, amit félelem és agresszió is táplálhat. Az agresszió tudvalevőleg a legjobb védekezés.

Végezetül a zárt kéz formája a titkolódzást is kifejezheti. Az érintettek nem akarnak egyedülállóságukkal előrukkolni, mert túl félénkek és bizonytalanok vagy agresszívak. A betegség tehát egyrészt az őszintétlenségre és a rejtett szándékokra világít rá, másrészt kifejezi az illető meglévő, ám ki nem élt agresszióját. Mindezek jelenléte az érintett számára természetesen tudattalan, ezért kell a testének megjelenítenie őket. Ehhez jön még, hogy a megcsomósodott megvastagodások alatt összehúzódó kéz a kapzsiság képét is adja. Az érintettek

_i "r

valójában sem adni, sem kapni nem tudnak. Aki csak visszatart és semmit sem ad, az természetesen nem is kap semmit. Még a kezét sem tudja kinyújtani. Ezt a karmokká hajlított ujjak és a csomók egyaránt elárulják. Ez utóbbiakat a betegek a markukba rejtik. A csomók a problémákat jelentik, amelyeket olyan szigorúan elzárnak a világ elől, hogy arra már mindenki felfigyel.

A megtámadott oldal szerint tovább finomíthatjuk a képet. Ha a bal oldal az érintett, akkor azt többnyire eldugja az ember, és maga is ugyanazt a sorsot szenvedi el, mint a bal nőies érzelmi oldala. Ha a jobb oldalról van szó, akkor a társadalmi életet tekintve nehezebb a helyzet. Igaz, köszöntéskor, ha muszáj, a bal kezét is adhatja az ember - attól elte- ; kintve, hogy bal kezet nyújtani egy kissé ügyetlennek és esetlennek tűnik, és árulkodó is a szimbolikája. A hatalmat gyakorló jobbját eldugja az ember, és ezért az ártatlan balját veszi elő. Ha mindkét kéz beteg, akkormár nem tudja azt színlelni, hogy nyitott. Ekkor már senkit sem tud normálisan köszönteni. Becsületesebb, ha ilyenkor teljesen lemond arról, hogy kéznyújtással fogadja a többiek köszönését. Ilyenkor azonban fonák helyzet is előfordulhat, pl. hogy a beteget láto- ' gató ember nem ajlandó lemondani a valódi köszöntési kontaktusról. Megfoghatja és kívülről körülveheti, a sajátjával mintegy foglyul ejtve a beteg zárt kezét. Épp a köszöntési próbálkozásoknál válik a képszerű problematika világossá. Az érintettek már nem nyitottak az életre. Éppolyan kevéssé tudják a hatalmúkban tartani, megragadni, mint a feléjük nyújtott kezet. Abból is látszik helyzetük tragikus volta, hogy a segítő vagy a megmentő kezet sem tudják már megfogni. Sóvár igyekezetük ellenére, hogy mindent (főleg anyagit) a markukban tartsanak és soha többé ne engedjék ki belőle, az életük végén már semmit sem kapnak a kezükbe. A betegségnek az alkohol  is feltűnően gyakori kísérője. A betegek töltenek maguknak, és elbújnak. Kezükkel szimbolikusan magukat is lezárják. A lényük a kezükben van, és itt mindenki számára láthatóvá válik, hogy miért kell a kezüket eldugniuk.

Az eltorzult, karomszerűvé zsugorodott kezekkel üzleteket se lehet rendesen kötni, azokat ugyanis kéznyújtással szokták megpecsételni. Ha ez elmarad, a kéz alatt kötött üzletek ötét hangulata dereng fel.

Az a beteg feladata, hogy ismét megélje saját ügyleteinek a 298

minőségét, és dacára annak, hogy azok negatív asszociációkat keltenek benne, a sajátjaként ismerje el őket. Be kell vallania magának, hogy olyan szándékokat is táplál, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Amennyiben tudatosan megéli saját egoizmusát, akkor annak nem kell már a testébe leszállnia. Ugyanez érvényes agresszív indulataira, félelmeire és bizonytalanságaira is. A fukarság értelmes visszafogottsággá alakulhat, a titokzatoskodás titoktartássá, az agressziós kitörések túláradó életenergiává, a félelem pedig bölcs megszorításokká válhat.

Kérdések

1. Miben vagyok tisztességtelen? Miről tájékoztat engem az ujjaim formája?

2. Az, ha az ember tartja a markát, megvesztegethetőséget jelent. Miért áll így az én kezem? Tudom-e még ártatlanságomban mosni a kezeimet?

3. Mit dugok el saját magam és a külvilág elől? Kit vagy mit tartok a markomban? Kinek szólnak azok a fenyegetések, amelyeket a kezem fejez ki?

4. Kinek szól tulajdonképpen harci kedvem, ami az ökölbe szorult kezemben csapódik le?

5. Mivel kapcsolatban nem vallom be magamnak, hogy megragadtam vagy meg akarom ragadni? Hogy állok az adás és a kapás dolgában? Mit jelent nekem, hogy már nem tudom nyitva tartani a kezemet, de nem is tudok többé üres kézzel ott állni?

6. Milyen (probléma)gubancokat fogtam meg olyan erősen, hogy senki más se lássa meg, és csak én érezzem?

7. Mitől félek, mi tesz olyan bizonytalanná és gátol meg abban, hogy személyiségemnek megfelelően éljek?

8. Mit jelent a számomra, hogy senkinek sem tudom (az életre vagy segítségül) nyújtani a kezemet, és már nem tudom megragadni a felém nyúló megmentő kezet sem?

9. Mit akarok elrejteni egyrészt a világ, másrészt magam elől? 299

2. A körmök

Az ember kéz- és lábujjainak körmei a karmok tovább-, illetve visszafejlett változatai. Következésképp agresszív örökségünkhöz és eredetünkhöz van köze. Amióta már nem vetjük be karmainkat közvetlenül a mindennapokért vívott harcba, rendszeresen le kell vágnunk őket. Korábban lekoptak, mint a ragadozó állatok karmai. Ezen a ponton éppolyan becsületes, mint kijózanító képet kapunk, ha megnézzük, hogy rajtunk kívül milyen fajok hordanak még karmokat az állatok világában. Ebből képet kapunk a körmöknek és az embereknek az agresszióhoz való viszonyáról.

Egy ilyen korban, mint a miénk, amely egyszerre agresszióellenes és rendkívül agresszív, nem könnyű az embernek jó állapotban tartani a körmeit. Megtelepszenek rajta olyan idegen betolakodók, mint a gombák*. Főleg gyerekkorában lerágja* őket az ember, méghozzá szabad akaratából, vagy könnyen törnek és beszakadoznak. Ez mind azt mutatja, hogyan bánik tulajdonosuk az agressziójával. Egyes kultúrákban a körmök hossza jelzi, hogy milyen messzire távolodott el tulajdonosuk a hitvány mindennapi kétkezi munkától. Emel- ' lett a hosszú körmök divatja arra is rávilágít, mennyi agresszivitásra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen életsílust megvalósítson az ember és szert tegyen a hozzá szükséges  hatalomra. Az ápolt köröm és az agresszió rafinált megjelenési módja nálunk is arról árulkodik, hogy az illető szellemi dolgozó.

A mi kultúránkban főleg a hölgyek hordják büszkén agressziójuk szimbólumát. Időt és energiát nem kímélve ápolják és festik. A körömlakk az élet egyik szerves alkotórészévé vált. Van, hogy olyan a színe, mint a gyöngyházé, és jelzi, hogy az agressziós tematika a tulajdonosnál valami csillogóba és érté- ' kesbe változott át. A színes lakkok közül túlnyomórészt a pirosat választják. Ez szimbolikus és nagyon találó, ugyanis ez Marsnak, a hadak istenének, és Venusnak, ellenjátékosának és játszótársának, a szerelem istennőjének a színe. A pirosra festett és hosszúra növesztett körmökben az agresszió és a szerelem szenvedéllyé egyesül. Az ily módon hangsúlyozott karmokban van valami erotikus csáberő, amely mindig is ebből a két forrásból merített. Ez nem meglepő, mivel Erósz-Amor, az erotika istene Venus és Mars egyik fia. Az apja harci fegyveré300

vel, az íjjal lövi anyja kívánságát, a szerelem nyílvesszőjét az emberek szívébe.

Ha a közlekedési lámpákra és a páviánok fenekére gondolunk, ott is a piros a klasszikus jelzőszín. A piros körmök tulajdonosuk csábító külsejére, vagy a körmükből csöpögő vérre hívják fel az ember figyelmét. Végül a körmöknek saturnusi, határszabó jellegük is van, mivel jelezhetik: "Eddig, és ne tovább." Elhalogatott, kellemetlen kötelességeink is a körmünkre égnek.

Körömágygyulladás

Ez a panaritiumnak is nevezett betegség az ember kezének és lábának a körmein is felléphet. Begyullad és genny képződik a körömágyban, azon a helyen, ahonnan a köröm kinő és amelyből táplálkozik. Ha ezen a területen alakul ki a gyulladás, akkor az általa megtestesített konfliktus az otthon és az agresszió, illetve az életerő körül forog. Úgy, mint a fogínygyulladás (gingivitis) esetében, itt is az önbizalom témájáról van szó. Agressziós eszközeinknek, a körmöknek és a fogaknak egészséges alapokra van szükségük ahhoz, hogy rendeltetésüknek megfelelően agresszívak lehessenek. Analóg módon az embernek is szüksége van az önbizalomra ahhoz, hogy az agresszióját, a vitalitását és az energiáját ki tudja fejezni.

Amikor a gyerekeknek nincs önbizalmuk és főleg, amikor nem bíznak a szüleikben, akkor nem mernek agresszívek lenni. Ami kifejezetten jó gyerekhez illő ragaszkodásnak látszik, az gyakran nem más, mint a bizalom hiánya. Ha ezzel szemben a gyerek meg mer tenni időnként olyan dolgokat is, ami nincs egészen a szülők ínyére, akkor azzal a bizalmát tanúsítja. Az ilyen gyerek tudja, hogy akkor is számíthat szüleire, amikor szabad folyást enged az agressziójának, illetve a vitalitásának. Ha egy gyerek állandóan a mama szoknyájába csimpaszkodik, az a szorongását és bizalmatlanságát árulja el.

Még világosabb a helyzet, amikor még a körmét is rágja az ember. A gyerek nem meri kézbe venni az életét és a karmait mutogatni. Az életenergiája nem talál megfelelő szelepeket, és így saját maga ellen irányítja az agresszióját, és pusztítani kezdi saját agressziós eszközeit.

Ahelyett, hogy örülnének a szülők, hogy a gyerek harapósságának nem ők az áldozatai, még sokszor meg is büntetik a

körömrágásért. Abbeli próbálkozásukban, hogy kiűzzék a gyerekből a "neveletlenséget", az agressziós problémát még mélyebbre kergetik az árnyékba.

Egyes gyerekek ilyen helyzetben odáig is elmennek, hogy a lábkörmeiket is lerágják. Mi tehetné világosabbá az agresszióra való éhségüket? Amennyiben a tünet a serdülőkorig vagy még tovább, fiatalkorukig is fennmarad, az azt mutatja, hogy továbbra sem lett lehetőségük arra, hogy kifejezzék a vitalitá- ! sukat. Nem ritka, hogy a dolog később más köntösben, pl. allergiák formájában jelenik meg.

Mivel a gyerekek sokszor tövig rágják a körmüket, semmi sem védi az ujjuk hegyét, és így azok könnyen begyulladhatnak. A tipikus panaritium vagy körömfekély azonban az önmagukban ép körmöket is megtámadhatja, amelyekben kialakulhat egy hajlam arra, hogy benőjenek. Belefúródnak a saját húsukba, és így megindítják a háborút. A helyzet többnyire nem olyan krónikus, mint a körömrágásnál, hanem egy akut konfliktus kapcsán gyullad be.

A körömágy tipikus fekélye mellett vannak más, csontokig menő módjai is a dolognak. Amikor a csonthártya, a csontok vagy az inak az érintettek, akkor a napvilágra lépő lelki prob-  lematika is ennek megfelelően mélyebb. Fizikai értelemben véve többnyire a gennyképző staphylococcusok vagy más baktériumok támadják meg a körmöket, úgynevezett vegyes fertőzéseket okozva. Mialatt az ember hagyja, hogy ezek a kórokozók előidézzék a gyulladást, a tulajdonképpeni kórokozó témák kevés teret kapnak. Való igaz, hogy olyan ember, aki saját magával háborúzik, illetve akinek a fegyverrendszere bentről és lentről, úgyszólván a saját hazájából válik kérdéssé, az aligha tudja magát megvédeni. A közönséges körömágyfekély is elmehet addig, hogy a körmök kiesnek, és ezzel rámutatnak a védekezési képességben támadt veszteségre.

Az időszakosan harcképtelenné vált körmök azt tanácsolják feladatként, hogy emelje az ember ismét tudatosabb szintre a saját agresszióját és vitalitását. A testi fegyverrendszerekért folytatott harcot olyan szinteken kell megvívni, ahol megoldásokra is lehetőség nyílik. A szellem fegyverei ajánlkoznak itt a testiek előtt. De még az is értelmesebb dolog, ha tudatosan karmol és kapar az ember, mint hogy fekélyeket növesszen a körmére.

Kérdések

1. Hol kellene a karmaimat mutogatnom, csak nem merem? Hol tulajdonítok el tudattalanul valamit?

2. Mennyiben tesz a félelem védtelenné az agresszióval szemben?

3. Hol vagyok átvitt értelemben véve az agresszióm áldozata? 4. Hogy tudnék megtanulni bízni a saját erőmben és a vitalitásomban?

5. Milyen értelmes lehetőségeim vannak arra, hogy használjam agresszív védekezési készségeimet? Mivel tudnám jobban csillapítani az éhségemet?