A kar

A kar

A kar két részre, az alkarra és a felkarra osztható, a két részt a könyökízület köti össze egymással. A felkar szimbolizálja az ember erejét, úgyszólván a személyes hadserege. A kisfiúk a bicepszükre mutatva szokták az erejüket fitogtatni. Az alkarnak pedig a cselekvőképességet köszönhetjük, mivel az alkaron van a kéz mozgatásához szükséges összes izom. A könyök egy csuklós ízület, és mint ilyen, lehetővé teszi azokat az emelő mozgásokat, amelyekkel oda tudunk nyúlni azért, amit megkívánunk. Ha az embernek hosszú a karja, ez azt jelenti, hogy nagy a befolyása, és minél messzebbre ér, 737h78h annál nagyobb a hatalma. A felső végtag tehát az ember erejét, a világban való ügyességét és mozgékonyságát tükrözi, és azt, hogy mennyire tudja kézben tartani az életét és hogyan bánik más emberekkel.

A kéz és az emberek közötti kapcsolatok szorosan összefüggenek egymással, ugyanis a kéz az a tapogatóként használt testrész, amelyet a világ és lakói felé kinyújt az ember. Ég a keze alatt a munka - tartja a szólásmondás, s ez azt a megbecsült emberi tulajdonságot fejezi ki, amikor valaki jókedvűen, hatékonyan dolgozik, olyan jól, hogy amit csinál, az elfogy a keze alatt, elfogy, mintha elégett volna.

Az egészséges karok arányukat tekintve illenek az ember testéhez, és ezeken az arányokon belül maradva éppolyan erősek, mint amilyen simulékonyak, megbízhatóak és gyengédek. Ha kell, odacsapnak, de lágyan is tudnak ölelni. Fogva tartanak, adakozóak, és határozottan megragadnak valamit. A hőnuk alá tudnak nyúln! azoknak, akiknek segítségre van szükségük, vagy mereven kitartva nemet is tudnak rnondani, ha arra van szükség. Ha pedig nem veszünk komolyan valakit, azt a karunkra véve gyerekké fokozhatjuk vissza.

Amennyiben egy kar nem felel meg ennek az ideálnak, 287

azzal a tulajdonosáról árulkodik. Így a túlzottan izmos és nehéz karok nemcsak tulajdonosuk erejéről és hatalmáról beszélnek, hanem többek között arról is, hogy van bénne egy bizonyos fokú nehézkesség, és híján van a simulékonyságnak. Lehet, hogy nincs érzéke a finomságokhoz, és időnként még tapintatlan is. Az ilyen kar durvának és esetlennek hat, és főleg járás közben lóg ügyetlenül és tehetetlenül a gazdája teste mellett. Azt a benyomást kelti az illető, mintha ő is kellemetlenül érezné magát ilyen erőteljes szerszámok birtokában. Persze az is lehet, hogy fontos számára karjának súlya, különösen akkor, ha alaposan meg is dolgozik azért, hogy feldagadt izmaival másokra is nagy benyomást tehessen. A testépítőket ábrázoló plakátokon lát az ember ilyen karokat a hozzájuk tartozó vállakkal.

Az ellenpólust a gyenge, a fejlődésben ugyancsak visszamaradt karok jelentik. Azt fejezik ki, hogy a gazdájuk híján van annak a képességnek, hogy átölelje és birtokba vegye az életet. A tehetetlenség érzéséből kifolyólag aligha van abban a helyzetben, hogy megtartsa, amire szüksége van, kitartson abban, ami fontos a számára, és távol tartsa magától, amit nem visel el. Wilhelm Reich megfigyelése szerint az ilyen emberek nemigen kezdeményeznek. A kezük ráadásul gyakran még hideg is, mutatván, hogy mily kevéssé meleg és szívélyes a világhoz való viszonyuk (68).

A pók karjaira emlékeztető vékony és erős karok olyan emberről árulkodnak, aki megragadja, ami kell neki, néha talán erőszakos és tolakodó is, de a problémáit is kitartással megoldja. Hajlamos a merevségre, általában hiányzik belőle a gyengédség, noha igen ügyes is lehet. Fogókra emlékeztető karjával hajlamos megragadni a dolgokat, és a túlkapások sem idegenek tőle.

A kövér és gyenge karok hol tehetetlennek, hol esetlennek hatnak. Lassúak, lusták, kevés életörömet és mozgékonyságot árulnak el. A saját súlyuk és az élet terhe mázsás tömbként lóg rajtuk. Nehezen lendülnek mozgásba, a dinamika és az erő mellett a finomság is hiányzik a mozgásukból.

1. Karproblémák

Kartörések

A törött kar azt szimbolizálja, hogy eltörött az embernek a világhoz való kapcsolata. Már nincs a kezében az élete, már semmit sem tud megragadni és megfogni, nem tudja magához ölelni a világot, és a normális ügyekben sem tud részt venni. Cselekvésképtelenné vált. Ha a jobb karja törött el, aláírni sem tud. A régi kultúrákban levágták vagy eltörték a tolvajok jobb karját.

A töréseknél a bejáratott életminta tudatos megszakítása a tanulni való feladat. A betegség azzal, hogy cselekvésképtelenségre ítéli az embert, a külső kereteket is meghatározza. Lényeges, hogy melyik oldal esik ki: a jobb, amelyikkel hatni tud a világban, vagy a bal, amelyikkel inkább kérni szokott. Az orvosilag elrendelt nyugalomban ki kell rajzolódnia annak is, hogy milyen változásokra lesz szükség a jövőben, hogy alakul a feszültség és az ellazulás mintázata az illető életében. A törés történése a testi, azaz megoldatlan formában jeleníti meg a feladatot. Egy szokatlan vagy terjedelmében eltúlzott mozgás drámai módon megnöveli a feszültséget. A csontok utánaengednek, és így ismét beáll a lazulás állapota. Az ilyen feszítő eseményeket átvitt értelemben is megélhetné az ember, azok mindenesetre értelmesebbek lennének.

Azoktól az esetektől eltekintve, amikor a kar emelő tulajdonságait feszítik túl, a legtöbb kartörésnek az az oka, hogy az ember zuhan egyet. Az esés és a zuhanás teszi ki amúgy is a balesetek legnagyobb részét. A zuhanás egy ősi emberi problematikával hozza kapcsolatba az embert: azzal, hogy kiesett a polaritás paradicsomi egységéből. Más kultúrák más képeket használnak, de mindegyikben benne van az embernek a Teremtője elleni lázadása és a rákövetkező zuhanás ősmintája. Az ókorban egyedül az számított bűnnek, ha az ember fellázadt az istenek ellen. Prométheusz példája igen szemléletesen mutatja a lázadás fázisát, amikor az istenek tilalma ellenére elhozza az embereknek a tüzet. Ezután igen mélyre zuhan, és a megváltásig súlyos büntetést kell elszenvednie.

Amikor eltörjük a csontunkat, hasonló a szimbolika, mivel a testi sík meglehetősen alkalmatlan a lázadási kísérletekre. EItúlzunk valamit, és vétünk saját természetünk törvényei ellen.

Következik a büntetés. Mégsem azt az üzenetet olvassuk ki ' belőle, hogy "sohase merjél semmit megtenni, nehogy kipróbáld a határaidat!", hanem az ellenkezőjét. Azt, hogy merd élni az életet, és tekintsd kihívásnak. Minél több változatosság jön az ember életének szilárdan összeillesztett sínjébe, annál kevésbé megy a téma a csontjaira. A törött hely többnyire a hegszövet képződésének köszönhetően szilárdabb lesz, mint azelőtt. Ha egy törött csont nem jól forr össze, akkor az elárulja, hogy a belső lépések nem voltak elégségesek, és továbbra is a testben tükröződik az összhang hiánya.

Mindig újra meg kell kockáztatnunk, hogy esetleg hasra esünk az úton. Egy esésnekarra kell alkalmat szogáltatnia, hogy megálljunk, és más, főleg új utakat keressünk. Olyanokat, amelyek kivezetnek abból a régi kerékvágásból, amelyikbe beleszaladtunk. Akkor aztán meg kel! törni a dolog folyamatosságát, és meg kell kérdőjelezni a szilárd, acélossá merevedett alapelveket.

l Cérdések

1. A nőies vagy a férfias oldalam akadt-e el annyira, hogy szünetre, megszakításra lett szükségem?

2. Mennyiben volt ennek a résznek az élete a markomban, és men nyi re fojtogattam ?

3. Vajon a monotóniából való kitöréshez volt szükség a törésre? Mit hoz számomra a töréssel együtt járó változás?

4. Hol kérgesedtek a meggyőződéseim túl szilárddá, az ítéleteim előítéletekké, és hol feszítettem túl vagy túloztam el a dolgokat?

5. Hol követel az utam nagyobb (mozgás)szabadságot?

6. Van-e bátorságom ahhoz, hogy képletesen elmenjek a határokig és azokon is túl?

7. Hogyan vihetnék változatosságot, izgalmat és értelmes ellazulást az életembe?

Ínhüvelygyulladás

Az ínhüvelyek gyulladása is a túlzott igénybevételnek köszönhető. Itt azonban nem az eltúlzottan erős emelőhatásból és az erőszakos ütésekből fakad a baj, hanem inkább a hosszabb időn át végzett kisebb és görcsös mozgásokból, mint a kötés vagy a gépelés. Itt sem maga a tevékenység okozza a problémát, hanem a dolog görcsös kivitelezése. A kötés természetesen nyugtató is lehet. Aki azonban azt állítja, hogy őt nyugtatja a kötés, és közben ínhüvelygyulladást kap tőle, abból rögtön világos, hogy az illetőben nem tudatosult, hogy milyen görcsösen csinálja. Cseppet sem nyugtató dolog lopódzott a kötés szemei közé. Talán valakit be kellene hálózni azokkal a szemekkel, vagy valakinek bele kellene sétálnia abba a hurokba, mint ahogy a légy berepül a pók hálójába? Az ilyen sorssal terhes motiváció el tudja venni a megnyugtató tevékenység lazaságát. A tudattalan konfliktus aztán az ínhüvelyekben gyullad be, amelyektől minden, legalábbis az izmok összes ereje függ. Ahelyett, hogy akadálytalanul közvetítenék az izmok erejét, nehézségeket okoznak, és fájdalomkiáltások közepette követelik ki maguknak és a tulajdonosuknak a gondolkodási szünetet. Minden terápiás forma pihenést ír elő, akár még idejében ésszerű pihenés, akár később a gipsz formájában.

A tanulni való feladat főleg a nyugalmat célozza. A nyugalomban pedig tudatosulnia kellene a fájdalmas helyzetnek. Fel kellene hogy ismerjék azok mélyebb értelmét és az ezzel összefüggő szándékaikat. A görcs nyilvánvalóvá teszi, hogy ellenállás is van a dologban. Ki kell találni, hogy mi ellen irányul. Az ellenállást okozó erős súrlódást pedig a teljesen kialakult ínhüvelygyulladás súrlódó érzékleteiben érezni és majdhogynem hallani is lehet. Az ín szinte sistereg és serceg a hüvelyében, és ez feszüléssel és fájdalommal jár. Minden finom mozdulat fáradságos megerőltetéssel jön létre azzal a mottóval, hogy "csak azért is". Így az ínhüvelygyulladáshoz mindig egy bizonyos elkeseredéttség járul. Az embernek erősen össze kell szorítania a fogát, hogy figyelmen kívül tudja hagyni a világosan jelentkező figyelmeztető jeleket és a betegség teljes kialakulásáig tartani tudja magát.

A dolognak többféle háttere lehet. Természetesen nem mindig arról van szó, hogy egy pulóvernek még gyorsan el kell

készülnie. Ez a helyzet csak azért olyan tipikus, mert jól kifejezi a tudatos kívánság, azaz a hatékonyság és a munka befejezése iránti vágy és a beláthatatlan munka elleni tudattalan ellenállás közötti konfliktust. Az ínhüvelyek más kézimunkáknál is erős konfliktusok színterévé válhatnak. Ilyen pl. a gépelés is. A munka önmagában véve egyik esetben sem igényel nagy erőkifejtéssel járó mozgásokat. Mindkettő igen monoton,  és mindegyikben ott van a be nem vallott ellenállás, amely az ember ínhüvelyében ölt testet és ugyanakkor rejtőzik el.

Nem nagy és veszélyes ellenállásról van szó, amely arra ösztökélné az embert, hogy jó nagyot csapjon maga köré - ha az lenne, akkor inkább a felkar izmaiban testesülne meg -, ' hanem egy állandóbb és (az ínhüvelyekben) jól elbújt ellenállásról, amely még átvitt értelemben is kellemesen csengő szólarnok mögé rejtőzik, mint pl. a "de hát olyan szívesen csinálom a páromnak (vagy gyerekeknek) és tényleg csak szeretetből". Szeretetből vagy barátságból ugyan lehetséges monoton tevékenységet végezni, ám nehéz feladat, amely önmagában véve semmilyen örömet nem szerez, és a szíve mélyén kielégítetlenül hagyja az embert.

Célraorientált, céltudatos gondolkodással valami halál unalmas dolgot odaadással csinálni - majdhogynem lehetetlen. Az ilyesmi csak úgy sikerülhet, ha az ember rituálisan átadja magát a pillanatnak.

Akkor válik különösen világossá a probléma, amikor olyan tevékenységek közben alakul ki a gyulladás, amelyeket általában véve nem értékelnek sokra. Ahol a "saját kötésű" pulóver a derék, dolgos ember és a sikk hiányának a szinonimája, nem csoda, hogy nem okoz mély kielégülést a kötögetés. Aki meg olyasmit gépel, amit valaki más gondolt ki, annak mélyen azonosulnia kell az illetővel ahhoz, hogy jól érezze magát, mialatt ezt az "elidegenedett" munkát végzi. Ilyen tevékenységc:k közepette gyakran ellenállások alakulnak ki az emberben: Ahelyett, hogy ugyanúgy tovább csinálná a dolgot, mint eddig, azzal előzhetné meg igazán az ínhüvelygyulladását, hogy tisztázza a tevékenységhez való viszonyát, és adandó alkalommal (még a gipszszünet előtt) egy pihenőidőt iktat be magának, és vagy a munkán, vagy a munkához való hozzáállásán változtat.

Kérdések

1. Szívem mélyén milyen hozzáállással végzem ezt a tevékenységet?

2. Milyen (görcsös) célokat követek vele titokban? Milyen motiváció van bennem a mélyben, ami hajt, hogy kössek vagy gépeljek?

3. Milyen elkeseredetten melengetem ezeket a titkos szándékaimat?

4. Titokban milyen kivetnivalóm van a munkám ellen? Honnan származik az ellenállásom, pontosan mire vonatkozik?

5. Mennyiben van köze ahhoz, hogy általában milyen értékesnek tartják a munkámat? Merek-e több és igényesebb tevékenységeket vállalni?

6. Milyen a monotóniához való viszonyom? Csak az eltompultságot vagy a rituális aspektust is látom benne?

2. A könyökízület

A könyökízület segítségével tudjuk a világot magunkhoz ölelni, magunkat pedig átverekedni rajta. Ez az a klasszikus emelő, amellyel minden követ megmozgatunk, másokat kibillentünk vagy gyengéden magunkhoz tudunk húzni. Egyesek olyan kemény könyökvédőkkel dolgoznak, hogy szarupikkelyből páncél nő a könyökükön. Ez a pikkelysömör* egyik kedvenc helye, gyakran innen indul ki. Az elszarusodott felületek egyfajta konfliktusokkal terhes könyökvédők. Hogy mennyire szükség van időnként rájuk, azt a ruháink is mutatják. Vagy már eleve megerősítik a könyökünket, vagy utólag kell a könyöknél kikopott ruhaujjakat varrogatni. Az a kifejezés, hogy "könyökölni", finoman írja körül azt, amikor az ember könyöke segítségével nyomul előre az élet különböző területein.

A teniszkönyök elterjedt betegség. Az okozza, hogy a könyök emelőszerű alkalmazása szakszerűtlenül és túlzott igénybevétel mellett történik. Klasszikus példája az ütésre való im, pulzus és az egyidejű ütési gátlás párhuzamos létezésének. Az

ütő, mint a kar meghosszabbítása, rendkívüli módon megnö293

veli az emelő erejét. Ha ezután az ember görcsösen összehúzódott tartásban "játszik", pl. azt, hogy hoznia kell egy bizonyos teljesítményt, vagy szorongatja a becsvágya, túlzottan nagy nyomásként nehezedik rá, akkor túlerőlteti az emelőízületét. A fájdalmak ezt azonnal jelzik, és jó esetben innen minden szükséges dologra sor kerülhetne annak rendje s módja szerint. Egy fájó könyök ellenáll a további játéknak, és gondoskodik a szükséges gondolkodási szünetről. Ezalatt a játé-  kosnak alkalma nyílik felülvizsgálnia, hogy milyen motívumok hajtják erre a túlfeszített játékra. Csak az jelent problémát, amikor az érintettek nem veszik figyelembe a test világos jelzését, és könyörtelenül játszanak tovább ugyanúgy, mint addig, hogy lefőzzék a másikat. Az lenne a dolguk, hogy átlássák, a játék az játék, és ennek megfelelően valóban játszva játsszanak. A teniszkönyökkel kapcsolatban leírtak természetesen nemcsak a teniszezésre, hanem más analóg helyzetekre is vonatkoznak. Annak is lehet teniszkönyöke, aki még életében nem fogott teniszütőt a kezében.

Kérdések

1. Mit akarok igazán, amikor minden követ megmozgatok? Kit akarok kibillenteni? Hol vetem be magam túlzottan?

2. Milyen jeleket nem vettem figyelembe arra, hogy pihennem kel lene?

3. Milyen ellenállás van bennem, amikor az emelőimet lendítem ?

4. Milyen be nem vallott motívumok (milyen becsvágy) emelik a karomat? Mely ütések ütnek rám vissza és rázkódtatnak meg (engem és az ízületemet)? Tulajdonképpen kinek szántam őket?