A csalad és a média

A család és a média

Napjainkban az összes közlésmód, legyen az írott, beszélt, mozgó, álló vagy grafikus, egyetlen alapnyelvre kezd korlátozódni: ez pedig a digitális nyelv. Az információk tárolásának, megszerzésének és továbbításának lehetősége egyúttal világunk méretét is csökkentette. Bármelyik országban történik valami, az bizonyosan azonnal és kézzelfogható módon hatást gyakorol az összes többi országra. Ezért hihetetlenül egyszerűvé vált a szokások, sztereotípiák fellazítása, az új kulturális elemek bevezetése más területeken is, egyáltalán az emberek befolyásolása minden vonatkozásban. A tömegmédia egyúttal a társadalom alakulásában is kulcsfontosságú szerephez jutott. Nagyrészt ez az információáradat az oka, hogy sokan egyre nagyobb aggodalommal gondolnak arra, vajon milyen világot fogunk a gyermekeinkre hagyni. A nevelési probléma, a keresztény probléma inkább az, hogy milyen gyermekeket hagyunk majd ennek a világnak.

A média számos olyan viselkedésmintát mutat be, melyek ugyan valóban léteznek a társadalomban, ám eltérnek azoktól az értékektől, amelyeket családjaink számára fontosnak tartunk. Vagy éppen ütköznek az értékrendünkkel. Ezen viselkedésminták gyak 333d38d ori és ismételt bemutatása következtében az olvasók, hallgatók, vagy nézők könnyen juthatnak arra a véleményre, hogy ezek a viselkedésformák normálisak, tehát helyesek. A tanulás vak utánzás útján jön létre, ahelyett, hogy gondolkodási folyamat és személyes döntés előzné meg. Ugyanakkor némi személyes tapasztalat nem kellő áttekintés mellett könnyen vezethet túlságosan leegyszerűsített következtetésekhez. Nyilvánvaló, hogy a média valóban befolyásolja a család tagjait, ám adott viselkedésformákat közvetlenül és kizárólag a média hatására visszavezetni csak a legritkább esetben helyénvaló. Például a gyermekek nem kizárólag azért viselkednek erőszakosan, mert a televízióban erőszakosságot láttak - habár a televízió is fontos viselkedésformáló tényező lehet.

Az írott szó, a képek és a hang hatása más és más. Ezért amikor vizsgálódunk, nem vehetjük ezeket egy kalap alá. A televízió gyorsan váltakozó képi impulzusokat használ arra, hogy a néző figyelmét lekösse. Ez hatással van a gyermekekre és nagymértékben megnehezíti számukra, hogy odafigyeljenek például a tanárra - aki nyilvánvalóan nem mozog olyan gyorsan, mint a képek -, vagy hogy el tudjanak gyönyörködni egy állóképben, legyen az akár a szép kilátás egy hegytetőről, akár valakinek az arca. A képsorok váltakozásának sebessége szüntelen aktivitást kíván, ami rombolja a gondolkodó magatartásformákat. Ami az írott szót illeti, probléma adódik abból, hogy sokan éppen azért adnak neki hitelt, mert "maradandóbb", tehát ahhoz, hogy egy olvasmány valóban építő hatású legyen, több figyelemre és kritikus gondolkodásra van szükség. Végül pedig a hanghatások következtében - például, ha valaki bizonyos modern zenéket hallgat - a fül olyan szavakat fogad be, melyek veszélyes gondolatokat fejezhetnek ki. A ritmus is átadódik és az egész személyiséget testestől-lelkestől kiforgathatja magából.

A harmadik probléma egyrészt azokkal a jellegzetes értékekkel kapcsolatos, amelyek a hírértékünek tekintett magatartásformák mögött rejlenek sok esetben. Sajnos a hírek mögött igen gyakran olyan negatív értékek állnak, mint a gyülölet, az önzés, az erőszak, a féktelen szex, a korrupció, a lojalitás hiánya, a hatalom. Másrészt problematikusak a közvéleményt befolyásoló értékek is. Az üzenet néha ez: "vegyél meg, és meglátod, milyen jól érzed majd magad". Máskor így szól az üzenet: "szerezz több pénzt - szerezz nagyobb hatalmat". Ezek az értékek legtöbbször nem nyilvánvalóan fejeződnek ki, s ettől az üzenetek már nyílt vagy tudatalatti manipulációvá válnak.

A következő értékprobléma annak a bizalomnak a megalapozatlanságából adódik, mellyel bizonyos tevékenységek vagy emberek felé fordulnak a befogadók. Például általánosan elterjedt az a nézet, hogy a sporttudósítások, közvetítések nézése, hallgatása, vagy olvasása elfogadható, sőt javasolt. Régebben talán igaz lett volna az az állítás, hogy a sport alapvetően olyan értékekhez kötődik, mint a bajtársiasság, a barátság, a 'fair play', az összetartás, vagy az egészséges fizikai fejlődés. Ma azonban azt mondhatnánk, hogy a sportnak sokkal több köze van a pénzhez, a minden áron győzni akaráshoz, az önimádathoz, vagy a tökéletes szépségü test kultuszához. Másrészt hajlamosak az emberek túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítani bizonyos személyek véleményének kizárólag azért, mert gyakran szerepelnek a televízióban, vagy újságcikkeik révén ismertekké válnak - holott esetleg egyáltalán nem szakértői az általuk tárgyalt témáknak.

A televízióval kapcsolatban merül fel a következő nehézség, melyről gyakran elfeledkeznek. Általánosságban elmondható, hogy a megelégedettség érzése egyenes arányban áll annak az erőfeszítésnek a nagyságával, amelyet egy adott eredmény elérése érdekében kifejtünk. Például egy csodaszép kilátás, amely a hegytetőn tárul a szemünk elé, miután fáradsággal megmásztuk a hegyet; vagy egy sikeres vizsga, amelyet komoly felkészülés előzött meg. A televíziónál azonban felbomlik az erőfeszítés és a megelégedettség-érzés közötti alapvető összefüggés. Nagyszerü, csodálatos eredményekhez juthatunk a televízió által (például amikor a világ másik feléről élő adásban közvetített sporteseményt nézünk) anélkül, hogy ezért bármiféle erőfeszítést tennénk. Csak egy gombot kell érte megnyomnunk. Az emberek magatartását pedig könnyen befolyásolhatja az, ha megszokják, hogy minden erőfeszítés nélkül juthatnak hihetetlen eredményekhez. Például eredményezheti azt, hogy a házastársak elvesztik egymás iránti türelmüket, mert nem fejlődött ki bennük az akarat, hogy türelmesek legyenek.

Végül pedig érdemes volna figyelmet szentelni annak, hogy milyen képet fest a média magáról a családról. A leggyakrabban ábrázolt helyzetek: konfliktus a családban, konfliktus a házastársak között, konfliktus a gyermekek és szüleik között. Gyakran megkérdőjeleződik a szülői hatalom. A családi életben a megértés hiányát, a hütlenséget, a bizalomhiányt és az erőszak számtalan fajtáját mutatják be. Ez már önmagában véve is problematikus, mint arra előbb már rámutattunk. De ráadásul ott vannak az ilyen jellegü problémák orvoslására ajánlott "megoldások". Ezek lényege általában nem az, hogy "tarts ki a társad mellett, találjatok közös megoldást, bírjátok ki, míg a nehézségek véget nem érnek. A család egysége megéri a küzdelmet". Az üzenet inkább így hangzik: "Fölösleges szenvedni. Törj ki. Keress új megoldást." A családot így olyan átmeneti élethelyzetként tüntetik fel, mint ami esetleg egyik nap létezik, de a következő napon már nem. Ha pedig a család maradandóságát aláássák, akkor az ember személyes biztonságának legfontosabb biztosítéka rendül meg.

A CSALÁD ÉS A CSALÁDI ÉLET

Induljunk ki abból, hogy minden egyes családtagnak egyedülálló lehetősége van arra, hogy elfogadják olyannak, amilyen. Ez belső egyéniségük különféle megnyilvánulási formáinak az elfogadását jelenti. Az összes többi szervezetben a személyt alapvetöen inkább a teljesítménye, mintsem az egyénisége alapján fogadják el. A családban uralkodó bensőséges, elfogadó, spontán légkör azt eredményezi, hogy a külső befolyások felé sem fordulnak kritikusan. A média szinte úgy van jelen a családi otthonban, mint egy újabb családtag. Kevés szervezett figyelem irányul rá, ugyanakkor tartalma és a rá szánt idő nem a családi értékeket erősíti.

A család az a hely, ahol az együtt élő embereknek az asztalközösség és az egymással megosztott élettér stb. révén különleges lehetőségük van az egymás közti kommunikációra. Ahhoz, hogy kommunikáció jöjjön létre, közös érdeklődésre vagy közös értékekre van szükség. Gyakran megtörténik, - talán mert a szülők nem gondolkoznak azon, milyen témákról beszélgethetnének gyermekeikkel -, hogy az egyetlen közös "érték" a média által "feltálalt" téma. Ez azt jelentheti, hogy a családon belüli közös növekedés számos lehetőségét mulasztják el, miközben külső történésekről folytatnak felszínes beszélgetéseket.

Ugyanakkor a család az a hely, ahol minden családtagnak megvan a lehetősége rá, hogy elvonuljon és egyedül lehessen. (Ez természetesen nincs mindenütt így, mert vannak nagy családok, akik kénytelenek szük helyen élni, és a családtagoknak ott semmiféle lehetőségük nincs az egyedüllétre.) A személyes egyedüllétre való lehetőség szintén teremthet olyan helyzeteket, amikor a családtagok nem beszélgetnek egymással, hanem inkább elvonulnak saját szobájukba, ahol mindenkit leköt a saját televíziója, rádiója, olvasmánya...

Mivel a családon belül minden családtagot egyedülálló módon fogadnak el olyannak, amilyen, ezért mindenkinek különleges lehetősége van arra, hogy saját egyéni stílusát kialakítsa. A család gazdagságát ezen egyéni stílusok összessége adja mindaddig, amíg az egyes családtagoknak valódi közös értékeik vannak. A média problémája ebben a vonatkozásban ott rejlik, hogy az egyes családtagok értékrendjének befolyásolása az otthont egymással "véletlenségből" rokoni kapcsolatban álló emberek közös szállásává degradálhatja - de ugyanez lehet az eredménye az egymásra szánt idő vagy figyelem hiányának is.

Alapvetően kimondhatjuk azt, hogy az élet végcélja - s éppen ezért a nevelésé is - a boldogság. A klasszikus gondolkodás szerint a boldogságra a jóról való gondolkodás eredményeképpen találhatunk rá. Ám minél inkább felfogjuk a jót, annál inkább felismerjük a rosszat is. Az ember számára pedig szenvedést okoz, ha olyasmire gondol, amiről tudja, hogy rossz, amint szenvedéssel jár a valamely jótól való megfosztottság érzése is. Azt mondhatjuk, hogy a szeretet az akarat radikális válasza mindarra, ami jó. Ezért tehát minél inkább szeretünk, annál inkább szenvedünk! Sokan nem akarnak ilyen módon szembenézni az élettel, és amennyire csak tehetik, kerülik a mások felé való elköteleződést. Ha elfogadjuk, hogy az élet végcélja a boldogság, akkor azt is látnunk kell, hogy a média - a rosszat tárgyilagosan elénk táró híradásai által - vagy szenvedést okoz, vagy pedig közömbössé tesz arra, mi a jó és mi a rossz. A közömbösség által ugyanis elkerülhetővé válik a szenvedés, valamint kikerülhetővé annak elfogadása, hogy az embernek igenis küzdenie kell önmaga jobbításáért és azért, hogy másokon segíthessen.

MIT TEHET A CSALÁD?

Annak megfontolásával, hogy mit tehet, vagy mit tegyen, közvetlenül maga a tömegtájékoztatás. Az első kérdés, amelyre választ keresünk, a következő: A médiát önmagában véve negatívan kell-e megítélnünk, vagy pedig inkább a megfelelő szabályozás kérdése az, hogy kínálata ténylegesen hasznunkra válik-e? Szükség van tömegtájékoztatásra, de olyan tömegtájékoztatásra, mely valós, sokrétű információkat közöl. A média valóban tükrözi a körülöttünk végbemenő események nagy részét, s ezekről tudnunk kell ahhoz, hogy megfelelő lépéseket tehessünk céljaink elérése felé ebben a világban. Nem hinném, hogy a média tudatosan támadni akarná a családi értékeket. Amire szükség van, az a családok és a média közötti jobb együttműködés.

Egyes tömegtájékoztatási eszközök ugyanakkor abba a kísértésbe eshetnek, hogy nem megfelelő információkat vagy témákat kínálnak olyan időszakokban, amikor a médiához könnyen hozzáférhetnek a családok kritikus gondolkodásra kevéssé vagy egyáltalán nem képes tagjai. Talán érdemes volna ezzel kapcsolatban olyan törvényeket hozni, melyek megvédenék a magukat megvédeni nem tudókat. Az Európai Közösségek Tanácsának 1989. október 3-án kelt utasítása külön utal a fiatalkorúak védelmére. A tagállamok garantálják, hogy a televízióadások nem tartalmaznak olyan műsorokat, melyek komolyan veszélyeztethetik a gyermekek testi, szellemi, erkölcsi fejlődését, különösképpen pedig olyan műsorokat, melyek pornográf vagy öncélú erőszakoskodást bemutató jeleneteket tartalmaznak. Mint mindig, a kérdés kulcsa itt is az, hogyan értelmezzük a törvényt.

Más részről a családok és a családmozgalmak megpróbálkozhatnak a média közvetlen befolyásolásával. Sok példa igazolja ilyen kezdeményezések sikerét. A hirdetők tudják, hogy egyetlen beérkezett levél további mintegy 25.000 ember véleményét fejezi ki, és nem áll szándékukban, hogy lehetséges vevőiket magukra haragítsák.

Plurális, összetett társadalomban élünk, és nem hiszem, hogy a megoldást a kivételező protekcionizmus jelentené. Inkább a lehető legnagyobb valósághüségre volna szükség a médiában, és arra, hogy lehetőségünk legyen kiválasztani azt a médiumot, amely véleményünk szerint családi értékeinket támogatja és erősíti.

Akik más oldalról közelítik meg a kérdést, azt mondják, hogy mivel plurális társadalomban élünk, az összes fajta értéknek meg lehet és meg is kell jelennie a médiában. Ez a gondolkodásmód azonban támadhatja a családot, sőt a társadalom egészét is. Bármiféle egység, tehát a társadalom és az emberek közti kommunikáció is feltételez valamilyen közös értékrendet.

Ha először találkozom valakivel, elkezdhetek vele olyan témákról beszélgetni, melyek számomra fontosak, tehát értékesek. Ám ha az illetőt nem érdeklik ezek a témák, akkor nem tudok vele kapcsolatot teremteni, kommunikálni. Ha erre előhozom a sport témakörét, s ez érdekli őt, akkor találtunk közös értéket, és a kommunikáció elindulhat. Ha az emberek közti kommunikációt kívánjuk előmozdítani, akkor igen hasznos volna, ha a média bizonyos valóban pozitív értékeket mutatna be, ábrázolna és erősítene meg. Például: felelősség, igazságosság, mások elviselése vagy szolgálata. Más, alapvetően destruktív értékeket csak módjával és szigorú ellenőrzés mellett volna szabad szerepeltetni. Például: erőszak, mások iránti közömbösség, gyülölet, hátrányos megkülönböztetés, önzés. Ebben a kérdésben, úgy hiszem, felelősségteljes személyeknek meg kellene kísérelniük a média befolyásolását. A család szempontjából továbbá több mint hasznos volna, ha olyan közvetítéseket, müsorokat is találnánk, melyek a családot mint apa, anya és gyermekeik közösségét ábrázolja!

Bár elsőként a médiát érintő közvetlen teendőkről volt szó, valójában arra van szükség, hogy a családok megtanulják a média megfelelő használatát otthonukban. Könnyen kitüzhetünk a tömegtájékoztatáshoz kapcsolódó nevelési célokat. Szellemi képességek fejlesztése speciális, erre a célra szánt műsorok vagy újságrovatok által; naprakész tájékozódás a világ eseményeiről; az élet különféle (földrajzi, történelmi, biológiai stb.) területeinek megismerése, tanulás; a müvészetek iránti érzékenység fejlesztése; beszélgetésekhez, vitákhoz kiindulásként szolgáló anyag megismerése; kikapcsolódás, szórakozás.

Számos probléma forrása maga a média létezése, más nehézségek pedig abból adódnak, hogy hogyan kell a tömegtájékoztatást kezelnünk a fenti célok elérése érdekében.

A gyermekeknek szükségük van a szülők jelenlétére ahhoz, hogy tanulhassanak a médiából. Ez jelenti az első, gyakran megoldhatatlan nehézséget.

Igen gyakori, hogy a média - televízió, rádió, írott anyag - minden családtag szobájában különbségtétel nélkül megtalálható.

A médiára szánt idő mennyisége gyakran nem áll arányban a belőle származó előnyökkel. Ugyanakkor ezt az időt más, értékes tevékenységektől vonja el.

Naponta kerülnek elő újabb és újabb tömegtájékoztatási módszerek, melyeket a szülők nem tudnak elérni és ellenőrizni (például az Internet).

A szülőknek információkra van szükségük a média által közvetített értékekkel kapcsolatban. Tudniuk kell, hogyan gyakorolhatnak befolyást másokra, és hogyan használhatják előnyösen a médiát. Mindamellett, még ha a családok birtokában vannak is ezen információknak, kétséges, hogy vajon sokan fognak-e következetesen lépéseket tenni. Pedig ez az egyetlen út a felelősségteljes cselekvéshez, ha a családok valóban tenni akarnak valamit. A felelősség nemcsak azt jelenti, hogy az ember vállalja tetteinek következményeit, hanem azt is, hogy előre felméri az esetleges következményeket. Ez pedig megfelelő információk hiányában nem lehetséges. Ez tehát azt jelenti, hogy segítenünk kell a szülőket abban, hogy kritikai gondolkodásukat fejlesszék. Ezt olyan tanfolyamok segítségével érhetjük el - s ilyenek már léteznek is -, melyeket családgondozási témákban járatos személyek szerveznek.

Segíthetjük a családokat abban is, hogy idejüket hasznosabban töltsék, mintsem a médiától való tökéletes függésben. Azok a gyermekek, akiket már kicsiny korukban kreatív tevékenységekre tanítanak (rajzolás, gyurmázás, építés), ritkán válnak olyan mértékben televízió-függővé, hiszen a többi tevékenység sokkal érdekesebb. Ez azt is jelenti azonban, hogy a szülőknek példát kell mutatniuk, és talán ez a nagyobb nehézség, mivel sok szülő maga sem tudja, hogyan szórakozzék, hogyan használja ki jól az idejét. A megoldást ismét az jelentheti, ha más, olyan lehetőségek állnak rendelkezésre, melyek valójában sokkal több örömöt adnak. Ha a fiataloknak felkínálják a másokon - öregeken, magányosokon, nélkülözőkön - való segítés lehetőségét, akkor várhatóan felfedezik azt a mély örömöt, amely olyan cselekedetekből származik, melyek önmagukban jók. Sok fantázia mellett az iskolákkal való együttmüködés is szükséges ehhez.

A szülők lépjenek kapcsolatba más olyan szülőkkel, akik hasonló gondokkal küzdenek. Nem arról van szó, hogy elzárkózzanak a valóságtól, hanem arról, hogy szembe tudjanak nézni a valósággal, mivel olyan környezetben mozognak, ahol támogatást kapnak. A keresztényeknek úgy kell befolyásolniuk másokat, hogy értékeiket boldogságban, vonzó módon élik meg; de egymásra is szükségünk van, hogy elmélyíthessük személyes gazdagodásunkat, s ily módon továbbra is képesek legyünk adni másoknak.

Ne essünk bele abba a csapdába, hogy a médiát és annak tartalmát eleve rossznak s ezért kerülendőnek bélyegezzük, hanem inkább tekintsük kihívásnak, a magunk és minden ember számára adott feladatnak. Együtt kell működnünk a tömegtájékoztatással, munkálkodnunk kell a tömegtájékoztatásban, javaslatokat kell tennünk, és amikor jónak látjuk, építő szándékkal tudtára kell adnunk a felelős személyeknek, hogy mit gondolunk. Mint már mondtuk, ne azon aggódjunk, milyen világot fogunk a gyermekeinkre hagyni, mint inkább azon, milyen gyermekeket hagyunk majd ennek a világnak.