|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
||||||||||
A központi kormányzati költségvetést mind az államháztartás egészének, mind az államháztartás központi szintjének legfontosabb, a másik három alrendszert is alapvetöen meghatározó alrendszereként, mintegy fököltségvetésként definiálhatjuk. Ennek a meghatározó alrendszernek a tárgyalását négy relációban végezzük el, elsöként a központi költségvetés szerkezeti felépítését, majd a központi költségvetés elkészítésének és végrehajtásának folyamatát (az ún. költségvetési ciklust), ezt követöen pedig a központi költségvetés bevételeit, majd végezetül a központi költségvetés kiadásait tekintjük át.
A központi kormányzati költségvetés négy szerkezeti egységre tagozódik, amely egységek - a nagyobb egységtöl a kisebb egységek felé haladva - a következök:
költségvetési fejezet,
fejezetcím (alcím),
elöirányzat-csoport, valamint
kiemelt elöirányzat.
Legnagyobb szerkezeti egységét tekintve a központi költségvetés fejezetekre tagozódik, amelyek - néhány kivételtöl eltekintve - valamely szervezethez kapcsolódnak. Egy-egy költségvetési fejezet a költségvetési tervezés, végrehajtás és beszámolás szempontjából önállóan felügyelt, irányított szervek és elöirányzatok összessége. Önálló költségvetési fejezetet képeznek
a legfontosabb állami szervek - az Országgyülés, a Köztársasági Elnökség, a Miniszterelnökség, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevöszék, az Állampolgári Jogok Országgyülési Biztosának Hivatala, a Bíróságok, valamint a Legföbb Ügyészség;
valamennyi minisztérium (a minisztériumi jogállás automatikusan eredményez önálló költségvetési fejezetet); továbbá kivételes jelleggel:
országos hatáskörü állami szerv (ezek: a Központi Statisztikai Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, a Történeti Hivatal, illetve 2003. január 1-töl a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete); valamint
köztestület - e szervtípushoz tartozik a Magyar Tudományos Akadémia.
A költségvetési fejezetek együttesen képezik az ún. költségvetési fejezetrendet.
A költségvetési fejezetek költségvetési címekre, alcímekre tagozódnak. A költségvetési cím (alcím) szervezeti és szabályozási szempontból összetartozó, tovább részletezett elöirányzatok összességét jelenti. Költségvetési címet alkotnak például a központi költségvetési szervek, a költségvetési fejezet saját kezelésü, nem a központi költségvetési szervekhez rendelt elöirányzatai (az ún. fejezeti kezelésü elöirányzatok) vagy a politikai pártok költségvetési támogatása, míg alcímként jelentkezik például az országos kisebbségi önkormányzatok müködésének biztosítását szolgáló központi költségvetési támogatás. A költségvetési törvényben szereplö címek, alcímek képezik összességükben az ún. költségvetési címrendet. A címrendet a Kormány a költségvetési év folyamán kiegészítheti, illetve módosíthatja, kivéve azokat a címeket, amelyek elöirányzatainak megváltoztatása az Országgyülés kizárólagos hatáskörébe tartozik. A Kormány köteles a címrend változásáról a költségvetés végrehajtásáról szóló (zárszámadási) törvényjavaslat indokolásában részletesen beszámolni.
A központi költségvetési címeken (fejezeti kezelésü elöirányzatoknál a jogcím-csoportokon, jogcímeken) belül az alábbi elöirányzat-csoportokat kell elkülöníteni
a müködési célú elöirányzat-csoport (müködési költségvetés),
a felhalmozási célú elöirányzat-csoport (felhalmozási költségvetés),
a kölcsönök elöirányzat-csoport, továbbá
az egyéb speciális célú elöirányzat-csoport.
Ezek közül kiemelkedö jelentösége az elsö két elöirányzat-csoportnak van.
A müködési elöirányzat-csoporton belül kiemelt elöirányzatként szükséges meghatározni a:
személyi juttatások,
a munkaadókat terhelö járulékok,
a dologi kiadások,
az ellátottak pénzbeli juttatásainak,
az egyéb müködési célú támogatások, kiadások, valamint
a kamatfizetések elöirányzatait.
A felhalmozási elöirányzat-csoporton belül kiemelt elöirányzatként az alábbi elöirányzatokat kell elkülöníteni:
a beruházások,
a felújítások, valamint
az egyéb felhalmozási célú támogatások, kiadások elöirányzatai.
A központi kormányzati költségvetés elkészítésének és végrehajtásának folyamata, az ún. költségvetési ciklus négy fázisra tagolódik, úm.
a döntés-elökészítö szakasz, amely a költségvetési évet megelözö évben zajlik le,
a döntési szakasz, amely normál esetben szintén a költségvetési évet megelözö év produktuma,
a döntés-végrehajtási szakasz, amelynek idötartama egybeesik a költségvetési évvel, valamint
a döntés-végrehajtás ellenörzésének szakasza, amelynek ideje a költségvetési évet követö esztendöre tevödik.
A döntés-elökészítö szakaszban a pénzügyminiszter április 15-ig elkészíti és a Kormány elé terjeszti a következö három évre vonatkozó gazdaságpolitikai elképzelésein alapuló költségvetési politika fö irányait és a költségvetési tervezés fö kereteit meghatározó költségvetési irányelveket. Ez utóbbi alapulvételével a fejezet felügyeletét ellátó szervek vezetöi (az ún. fejezetgazdák) összeállítják a felügyeletük alá tartozó fejezet költségvetésének részletes tervezetét. Ezt követöen - miután a fejezetgazdák és a pénzügyminiszter közötti egyeztetések lezajlottak - a pénzügyminiszter augusztus 31-ig a Kormány elé terjeszti a költségvetési törvényjavaslat tervezetét.
A Kormány felelös a költségvetési törvényjavaslat elkészítéséért és az Országgyülés elé terjesztéséért. Ennek érdekében - miután ülésén megtárgyalta és elfogadta a törvénytervezetet - a költségvetési törvény utolsó költségvetési évében szeptember 30-áig benyújtja az Országgyülésnek a következö egy vagy többéves (költségvetési évenként meghatározott elöirányzatokat tartalmazó) költségvetési törvényjavaslatát. A törvényjavaslat benyújtásával egyidejüleg a Kormány - tájékoztatási céllal - az államháztartás helyzetét bemutató összefoglaló táblázatokat, mérlegeket is mellékel. A fejezeti részletezö táblázatokat és ezek szöveges indokolásait október 15-ig kell az Országgyülésnek benyújtani. Ezen túlmenöen a Kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtásakor
elöterjeszti azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek a javasolt elöirányzatok megalapozásához szükségesek,
tájékoztatást ad a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek késöbbi évekre vonatkozó hatásairól,
teljes körüen bemutatja a költségvetési évet követö 2 év várható elöirányzatait, amelyeket a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, a tervezett feladat ellátási és szervezeti változások, valamint a gazdasági elörejelzések szerint állapítottak meg,
bemutatja a költségvetési törvény legfontosabb társadalmi és gazdasági hatásait, továbbá
értékeli a költségvetési évet megelözö idöszak gazdasági, költségvetési folyamatait.
A döntési szakaszban az Országgyülés a központi költségvetés bevételeit és kiadásait fejezetenként - a Házszabályban megállapított eljárásrendnek megfelelöen - tárgyalja. A költségvetési törvényjavaslatot az Országgyülés az Állami Számvevöszék véleményével együtt tárgyalja meg. A tárgyalás során november 30-ig az Országgyülés határozatában összegszerüen meghatározza a költségvetési fejezetek bevételi és kiadási föösszegét, s ezekhez kapcsolódóan a hiány (vagy a többlet) mértékét. Az országgyülési határozat elfogadása után a törvényjavaslat vitája során nincs helye a fejezeti bevételi és kiadási föösszegek megváltoztatásának.
A döntési szakasz lezárásaképpen az Országgyülés az állami költségvetésröl törvényt alkot. Ennek elfogadásával egyidejüleg kell dönteni a tervezett költségvetési többlet rendeltetéséröl, vagy (ami jóval életszerübb) jóváhagyni a tervezett költségvetési hiány finanszírozásának módját.
Amennyiben az Országgyülés a költségvetési törvényt azon év január 1-jéig, amelyre az szól, akármilyen oknál fogva nem alkotta meg, akkor az átmeneti gazdálkodásról törvényt (az ún. indemnitás) alkot, amelyben felhatalmazást ad a Kormánynak, hogy a központi költségvetés bevételeit folytatólagosan beszedhesse, kiadásait teljesítse és meghatározza, hogy milyen intézkedéseket tehet. Az átmeneti gazdálkodásról szóló törvényben meg kell határozni a felhatalmazás idötartamát. A felhatalmazás legkésöbb az új költségvetési törvény hatálybalépésének napján megszünik. A felhatalmazás idötartama alatt beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat a költségvetési törvénybe kell beilleszteni.
Amennyiben az Országgyülés nemhogy a költségvetési törvényt nem alkotta meg, de az átmeneti gazdálkodásról sem hozott külön törvényt, vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló törvény a hatályát vesztette, akkor a Kormány jogosult a költségvetést megilletö bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az elözö évi kiadási elöirányzatokon belül a kiadások idöarányos teljesítésére.
A döntés-végrehajtási szakaszban a költségvetési törvény végrehajtásáért való fö felelösség a Kormányt terheli. Az Országgyülés a költségvetési törvénnyel hatalmazza fel a Kormányt a költségvetésben elöírt bevételek beszedésére és a kiadások teljesítésére.
Ebben a fázisban a fejezetgazdák (a fejezet felügyeletét ellátó szervek vezetöi) a költségvetési törvény elfogadását követöen megállapítják a felügyeletük alá tartozó fejezetbe sorolt központi költségvetési szervek és feladatok költségvetési elöirányzatait (az ún. kincstári költségvetés) és meghatározzák a felügyeletük alá tartozó központi költségvetési szervek elemi költségvetéseinek elkészítéséhez szükséges további keretszámokat, illetve szempontokat.
Bizonyos körülmények fennállása esetén a döntés-végrehajtási fázisban sor kerülhet a költségvetés drasztikus megváltoztatására, a pótköltségvetés elfogadására. Az államháztartási törvény alapján a Kormány két esetben köteles pótköltségvetési törvényjavaslatot az Országgyülés elé terjeszteni, éspedig:
ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek a költségvetés tervezett egyenlegét tartósan és jelentösen veszélyeztetik, illetöleg
ha a költségvetésben elöirányzott általános tartalék és a költségvetési törvényben megállapított források nem elégségesek a kiadási elöirányzatok fedezésére.
A döntés-végrehajtás ellenörzésének szakaszában a Kormány a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot terjeszti az Országgyülés elé - méghozzá a költségvetési évet követöen nyolc hónapon belül. A zárszámadási törvényjavaslatot az Országgyülés elé történö terjesztést megelözöen két hónappal be kell nyújtani az Állami Számvevöszéknek. A zárszámadási törvényjavaslatot az Országgyülés az Állami Számvevöszék jelentésével együtt tárgyalja meg. A fázis lezárásaképpen az Országgyülés az állami költségvetés végrehajtásáról törvényt alkot. A zárszámadás elfogadásával egyidejüleg kell dönteni a tényleges költségvetési többlet rendeltetéséröl, vagy jóváhagyni a tényleges költségvetési hiány finanszírozásának módját.
a) Kiindulópontként közbevételnek minösítünk minden pénzeszközt, amely az államháztartás bármelyik alrendszerének bevételi oldalán jelenik meg, függetlenül az adott pénzeszköz eredetétöl és jogcímétöl.
A közbevételek körében elsöszámú elhatárolási szempontként kell kezelnünk az adott közbevétel alapjául szolgáló jogviszony jellegét.
A közbevételek egy részénél a keletkezö bevételek egyértelmüen közjogias jelleget öltenek, meghatározott közjogi jogviszonyból eredeztetik létüket. E közbevételi körben az állam, mint a közhatalom letéteményese jelenik meg és erre a közhatalmi szerepkörére alapozva állapít meg különbözö fizetési kötelezettségeket. Minderre figyelemmel a közbevételek ezen körét közhatalmi bevételekként aposztrofálhatjuk.
Mindettöl eltéröen a közbevételek másik részénél a bevételeket magánjogi jelleg lengi körül, különféle magánjogi (polgári jogi) jogviszonyok konstituálják a közbevételek jogi alapjait. Ezekben az esetekben az állam többfajta szerepet tölthet be, lehet tulajdonos, kölcsönvevö, örökös, megajándékozott, stb. E heterogén szerepkörökböl azonban feltétlenül ki kell emelnünk az állam ingatlan vagy ingó vagyonhoz (vagyontárgyakhoz) kötödö tulajdonosi pozícióját.
Mivelhogy a központi kormányzati költségvetés bevételi oldalán vitathatatlanul a közhatalmi bevételek dominálnak, az alábbiakban e bevételi körröl szólunk kicsit részletesebben.
b) A közhatalmi bevételek alkotmányos alapját, a közteherviselés alkotmányos alapelvét az Alkotmány 70/I. §-a fogalmazza meg, amely szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelöen a közterhekhez hozzájárulni.
A közteherviselés elvének alkotmányos megfogalmazása két vonatkozásban is kiegészítésre, mondhatni pontosító kritikára szorul. Egyfelöl az Alkotmányban található normaszöveg csak a természetes személyek vonatkozásában írja elö a közteherviselési kötelezettséget, azaz a jogi személyekre, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkezö egyéb szervezetekre az alkotmányos kötelezettség nem terjed ki. Másfelöl a természetes személyek körén belül a "Magyar Köztársaság minden állampolgára" kitétel az alkotmányos kötelezettség ernyöjén kívül hagyja a nem magyar állampolgár vagy hontalan természetes személyeket, függetlenül attól, hogy a Magyar Köztársaság területén élnek, illetve jövedelemszerzö tevékenységet folytatnak.
Az Alkotmányban megfogalmazott közteherviselési kötelezettség imént taglalt jogi hiányosságait az államháztartási törvény pótolja, amelynek 10. §-a egzakt módon lefedi a közterhek viselésére kötelezhetö személyi kört. Eszerint a Magyar Köztársaság területén
müködö, illetve jövedelemmel, bevétellel, vagyonnal rendelkezö jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkezö szervezetek;
jövedelemmel, bevétellel vagy vagyonnal rendelkezö belföldi vagy külföldi természetes személyek
kötelezhetök arra, hogy befizetéseikkel hozzájáruljanak az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiböl ellátandó feladatokhoz.
Az államháztartási törvény értelmében közhatalmi bevételt eredményezö fizetési kötelezettség - az adott jogszabály rendelkezésétöl függöen - elsösorban adó, illeték, vám, vámbiztosíték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj formájában keletkezhet.
c)A különféle természetes és jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezö szervezetek , s ezen belül is különösen a gazdasági életben szerepet vállaló személyek nézöpontjából a különbözö fizetési kötelezettségek elöírása és bevezetése jelentösen hat a jövöre vonatkozó gazdasági döntéseik meghozatalára. Ezért alapvetö jelentöséggel bír számukra a fizetési kötelezettségeikkel kapcsolatos információk pontos és gyors megszerzése. Mindez feltételezi a fizetési kötelezettségröl rendelkezö jogi norma megismerhetöségét, elérhetöségét, illetve a fizetési kötelezettségek következtében fellépö változásokra való felkészülést.
Minderre tekintettel a közbevételeket eredményezö valamennyi fizetési kötelezettség vonatkozásában az államháztartási törvény két garanciális jellegü rendelkezést tartalmaz, amelyekben meghatározza
egyfelöl a fizetési kötelezettséget elöíró jogforrás szintjét,
másfelöl a fizetési kötelezettség bevezetésének idöpontját.
A jogforrási szint tekintetében az Áht. kimondja, hogy fizetési kötelezettséget elöírni, a fizetésre kötelezettek körét, mértékét, valamint a fizetési kötelezettség alóli kedvezmények, mentességek körét, továbbá elölegfizetési kötelezettséget megállapítani csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendeletben lehet.
E föszabály alól azonban kivételt képez(het)nek:
a díjak,
a bírságok,
a nemzetközi szerzödésekben nem rögzített vámtételek, továbbá
nemzetközi kötelezettséggel összhangban kihirdetett, az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselö jogok behozatalánál alkalmazható piacvédelmi intézkedések, valamint a dömpingellenes és az értékkiegyenlítö vámokra vonatkozó szabályozások eredményeként fizetendö vámterhek.
A fizetési kötelezettségek bevezetésével kapcsolatos garanciális szabály elöírja, hogy a vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább negyvenöt napnak kell eltelnie. Ez alól viszont kivételt képez azon esetkör, amikor a törvény a fizetési kötelezettséget mérsékli, feltéve, hogy egyúttal a fizetési kötelezettségek, valamint a fizetésre kötelezettek körét nem bövíti.
d) A közhatalmi bevételek - miként azt a különféle fizetési kötelezettségi jogcímek példálódzó törvényi felsorolása is tanúsítja - rendkívül heterogén kört ölelnek fel. Ennélfogva elkerülhetetlen feladat a közhatalmi bevételi csoport további osztályozása.
A közhatalmi bevételeket (mint az államháztartás javára elöírt fizetési kötelezettségeket) három nagy alcsoportra indokolt felosztani:
az adójellegü bevételekre,
a díjjellegü bevételekre, valamint
a szankciójellegü bevételekre.
Az adójellegü bevételek körének a közhatalmi bevételek másik két csoportjától való elhatárolását elsösorban két fontos tényezövel tudjuk elvégezni. Egyrészt az adójellegü bevétel tisztán fiskális pénzforrást eredményez az államháztartás megfelelö alrendszere számára, e bevétel ellenében ekképpen nem áll semmilyen közvetlen ellenszolgáltatás, az államnak (vagy a helyi önkormányzatnak) e körben csak a bevétel beszedésével összefüggö adminisztratív költségei merülnek fel. Másrészt az adójellegü bevétellel kapcsolatos fizetési kötelezettség keletkezése nem függ az adójellegü bevétel kötelezettjétöl, nem a kötelezett választásától függöen, illetöleg nem a kötelezetti magatartás következményeként áll be.
Az adójellegü bevételek körében keletkezö fizetési kötelezettség olyan pénzügyi jogviszony, amelynek alanyai egyfelöl az adóhatóság (az Adó- és Pénzügyi Ellenörzési Hivatal és szervei, a Vám- és Pénzügyörség Országos Parancsnoksága és szervei, az önkormányzati jegyzök, valamint az illetékhivatalok), másfelöl pedig a fizetési kötelezettség "elszenvedöje": az adóalany (természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkezö szervezet).
A központi kormányzati költségvetés bevételi oldalán adójellegü bevételnek minösülnek a központi adók (elsösorban az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó, a társasági adó, az osztalékadó, a jövedéki adó, valamint a fogyasztási adó), a vagyonszerzési illetékek (öröklési illeték, ajándékozási illeték, valamint viszterhes vagyonátruházási illeték), továbbá a vámok.
A díjjellegü fizetési kötelezettség fizetésére kötelezett személyek - szemben az adófizetésre kötelezettekkel - befizetésük fejében közvetlen ellenszolgáltatásban részesülnek. Ugyanakkor a díj összege közgazdasági értelemben nem tekinthetö a díjfizetö által igénybevett szolgáltatás árának, bár adott esetben a piaci viszonyokra, az értékarányosságra utaló jelek is kimutathatók. Így például az intézményi díjak körében az intézményi szolgáltatás költségei részét képezik a díjkalkulációnak, ugyanakkor a díj megállapításánál más fontos szempontok (pl. szociális körülmények) is szerephez jutnak. A díjak megállapításánál fontos törvényi korlátot képez az a rendelkezés, miszerint a fizetendö díj mértéke nem haladhatja meg az adott eljárással (szolgáltatással) felmerülö költségeket. Változó költségigényü eljárások (szolgáltatások) esetében a díj összegét átalány jelleggel kell meghatározni.
A központi kormányzati költségvetésbe az alábbi díjjellegü bevételek folynak be: államigazgatási és bírósági eljárási illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak, bírósági szolgáltatási díjak, termékdíjak, továbbá egyes központi költségvetési szervek intézményi térítési díjai.
Államháztartási nézöpontból a közigazgatás által alkalmazott különféle jellegü szankciók közül a direkt pénzbeli formát öltö és költségvetési bevételt jelentö bírságok (pl. szabálysértési bírság, környezetvédelmi bírság) képeznek közbevételt.
e) A természetes és jogi személyeket, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkezö egyéb szervezeteket terhelö, törvényben vagy kivételesen más állami jogszabályban elöírt fizetési kötelezettségeken (adók, illetékek, járulékok, bírságok, vámok, stb.) túlmenöen a központi költségvetés bevételeit képezik
a privatizációból származó, a költségvetési törvényben meghatározott bevételek;
föszabályként a koncessziós szerzödésekböl (ide nem értve a kizárólagos önkormányzati tulajdon müködtetésére, illetve kizárólagos önkormányzati tevékenységek gyakorlására vonatkozó koncessziós szerzödéseket) származó bevételek;
a központi költségvetési szervek tevékenységéböl származó bevételek; valamint
a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból a központi költségvetési alrendszerbe tartozó szervek részére, illetve az általuk ellátott feladatok támogatására belföldre pénzben beérkezett külföldi segélyekböl és adományokból, továbbá egyéb forrásokból származó bevételek.
A központi költségvetésben kiadást elöirányozni
a központi költségvetési szervek feladataira;
az állam nemzetközi, jogszabályi és szerzödéses kötelezettségeinek teljesítésére;
az államháztartás más alrendszerei részére;
továbbá a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkezö szervezet, illetöleg természetes személy részére
lehet.
A közkiadások fö kategóriáit a szóban forgó területen az alábbi kiadás-csoportok képezik:
közhatalmi-közigazgatási kiadások (az állami szerveknél, valamint az állam központi, illetve dekoncentrált területi közigazgatási szerveinél felmerülö kiadások);
közszolgáltatási kiadások (e körbe a központi költségvetési szervként müködö állami intézmények - pl. egyetemek, föiskolák, egészségügyi országos intézetek - kiadásai tartoznak);
beruházások és felújítások kiadásai;
különféle támogatások (például az agrártámogatások, a politikai pártok vagy a non-profit szervezetek támogatása, a lakástámogatások, vagy a fogyasztói árkiegészítés);
transzferek (más államháztartási alrendszerek - helyi önkormányzati alrendszer, illetve társadalombiztosítási alrendszer - támogatása).
A központi költségvetés kiadási oldalának keretében kell szólni még két speciális költségvetési jogintézményröl is, az általános tartalékról, illetöleg a céltartalékról.
A központi költségvetésben általános tartalékot kell képezni egyfelöl az elöre nem valószínüsíthetö, illetve nem tervezhetö kiadásokra, másfelöl az elöirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó bevételek pótlására. Mértékét tekintve az általános tartalék elöirányzata nem lehet több, mint a központi költségvetés kiadási föösszegének 2%-a és nem lehet kevesebb, mint annak 0,5%-a.
A céltartalék olyan, a központi költségvetésben meghatározott elöirányzat, amely valamely évközi kormányzati intézkedés fedezetéül szolgál, s amelynek célját és rendeltetését ugyan meghatározták, azonban az elöirányzat fejezet, cím, alcím szerinti felhasználásának megoszlása a költségvetési törvényjavaslat elökészítésekor még nem ismert.
A társadalombiztosítás a társadalom közös kockázatvállalásán alapuló, a biztosítás és a szolidaritás elveinek alapján müködö kötelezö biztosítási rendszere. A társadalombiztosítási alrendszer alkotmányos kötödését hatályos Alkotmányunk 70/E. §-a a szociális biztonsághoz való állampolgári jog keretében rendezi, mellyel kapcsolatban kimondja, hogy az öregség, betegség, rokkantság, árvaság esetén a megélhetéshez szükséges ellátásokhoz (nyugdíj, táppénz, stb.) füzödö jogot a Magyar Köztársaság a társadalombiztosítás útján valósítja meg.
Hasonlóan a többi (bár más elveken nyugvó) biztosítási szisztémához a társadalombiztosítás is kockázatközösséget hoz létre, amely azonban - szemben a magánbiztosítási rendszerek személyi körének az önkéntesség elvéböl eredö korlátozott voltával - a társadalom egészére kiterjedö kockázatközösség. E kötelezö társadalmi kockázatközösség ugyanis felöleli a Magyar Köztársaság valamennyi állampolgárát, továbbá - meghatározott törvényi követelmények teljesítése esetén - a Magyar Köztársaság területén tartózkodó más természetes személyeket is.
A társadalombiztosítási jogviszony - mint járulékos jogviszony - az annak alapjául szolgáló jogviszonnyal (pl. munkajogviszony, közszolgálati jogviszony, stb.) egyidejüleg és a törvény erejénél fogva jön létre. Az alapjogviszony létrejöttekor a járulékos társadalombiztosítási jogviszonyból eredö kötelezettségek és jogosultságok automatikusan megnyílnak.
A társadalombiztosítás keretében létrejövö járulékos jogviszony kiterjed a foglalkoztatók és a biztosítottak biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos kötelezettségeire és jogosultságaira, úm.
a biztosítottaknak a társadalombiztosítás rendszerében való részvételi kötelezettségére és jogosultságára,
a foglalkoztatóknak a közteherviselés elvén nyugvó fizetési kötelezettségére (járulék- és hozzájárulás-fizetési kötelezettség),
a biztosítottaknak a közteherviselés elvén nyugvó fizetési kötelezettségére (járulékfizetési kötelezettség), valamint
a biztosítottaknak a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultságára (e jogosultságot a biztosított fizetési kötelezettségének teljesítése alapozza meg).
Magyarországon 1998 óta a társadalombiztosítási rendszer mellett egy ugyancsak kötelezö magánnyugdíj-biztosítási rendszer épült ki. Államháztartási nézöpontból azonban a társadalombiztosítás az államháztartás szerves részét (annak egyik alrendszerét) képezi, míg a magánnyugdíjbiztosítás az államháztartáson kívül létezik.
A társadalombiztosítással összefüggésben az állami szerepvállalásnak két kiemelendö aspektusa van:
Részint a társadalombiztosítási rendszer müködtetése és fejlesztése - nyilvánvalóan a gazdasági lehetöségek korlátain belül - állami feladat,
Részint pedig az állam a társadalombiztosítási ellátások pénzügyi fedezete tekintetében mögöttes felelösséggel tartozik, azaz amennyiben a társadalombiztosítási alrendszer bevételei elmaradnak a kiadások mögött, az állam - a központi kormányzati költségvetés útján - a bevétellel nem fedezett ellátások pénzügyi fedezetét biztosítja.
Az államháztartás társadalombiztosítási alrendszerének rendeltetése a társadalombiztosítás (nyugdíjbiztosítás, illetöleg egészségbiztosítás) törvényben meghatározott, kötelezö feladatainak finanszírozására és ellátására terjed ki. A társadalombiztosítás két biztosítási ágának pénzügyi folyamatai az ágak önálló pénzügyi alapjain, egyfelöl a Nyugdíjbiztosítási Alapon, illetve másfelöl az Egészségbiztosítási Alapon keresztül bonyolódnak le. E két alap együttesen alkotja az államháztartás társadalombiztosítási alrendszerét.
A társadalombiztosítás mindkét pénzügyi alapjának költségvetése címekre, alcímekre, elöirányzat-csoportokra és kiemelt elöirányzatokra tagozódik.
A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak éves költségvetését az Országgyülés korábban külön törvényben állapította meg, a 2001. költségvetési évtöl kezdödöen - az államháztartás egységességének elvét akceptálva - viszont már a költségvetési törvény keretében állapítja meg (hasonlóan az elkülönített állami pénzalapok költségvetéseihez).
A Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap felügyelete, továbbá a társadalombiztosítás igazgatási szerveinek (az Országos Nyugdíjfolyósító Föigazgatóság, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár) irányítása állami feladatot képez.
A Nyugdíjbiztosítási Alapból teljesítendö kiadások pénzügyi fedezetét a különösen az alábbi bevételek biztosítják:
a munkáltató által fizetendö nyugdíjbiztosítási járulék;
a nyugdíjjárulékok (pl. a biztosítotti - a kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozó személyek által fizetett - nyugdíjjárulék, a magánnyugdíjpénztár tagja által fizetett nyugdíjjárulék, a magánnyugdíjpénztár által a pénztártag egyéni számlájáról átutalt összeg);
egyéb járulékok és hozzájárulások (pl. a szolgálati idö megszerzésére kötött megállapodás alapján befizetett nyugdíjbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék, a munkanélküli ellátás vagy az ápolási díj után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék);
a késedelmi pótlék és bírság, illetve mulasztási bírság;
a központi költségvetési hozzájárulások (pl. a gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermeknevelési támogatásban részesülök után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék vagy a magánnyugdíjpénztárba átlépök miatti járulékkiesés pótlására biztosított költségvetési támogatás);
az Alapból korábban kifizetett, de (pl. jogalap hiánya miatt) visszatérített összegek;
az Alap részére tartozás fejében átadott vagyon értékesítéséböl, hozamából származó bevétel;
az Alaphoz tartozó állami vagyon értékesítéséböl és egyéb bevételeiböl származó összeg; továbbá
a törvényben meghatározott müködési bevételek.
A Nyugdíjbiztosítási Alap rendeltetése
az öregségi nyugdíj;
a hozzátartozói nyugellátások, amennyiben az nem tartozik az Egészségbiztosítási Alap finanszírozási körébe;
az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyek rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíja, továbbá
az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött személyek I-II. csoportos rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíja
kiadásainak fedezetére irányul.
Az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott kiadások fedezetére a következö bevételek szolgálnak:
a munkáltatói egészségbiztosítási járulék;
a biztosított által fizetett egészségbiztosítási járulék;
egyéb járulékok és hozzájárulások (pl. baleseti járulék, megállapodás alapján fizetett egészségbiztosítási járulékot, munkáltatói táppénz-hozzájárulás, a munkanélküli ellátás után fizetett egészségbiztosítási járulék, stb.);
az egészségügyi hozzájárulás;
késedelmi pótlék és bírság;
a központi költségvetésböl származó hozzájárulások és térítések (pl. a terhesség-megszakítással kapcsolatos költségvetési térítések, a gyermekgondozási díj);
az Alapból korábban kifizetett, de (pl. jogalap hiánya miatt) visszatérített összegek;
az Alap részére tartozás fejében átadott vagyon értékesítéséböl, hozamából származó bevétel;
az Alaphoz tartozó állami vagyon értékesítéséböl és egyéb bevételeiböl származó összeg;
a törvényben meghatározott müködési bevételek, továbbá
egyéb bevételek (pl. a terhesség-megszakítással kapcsolatos egyéni térítési díj).
Az Egészségbiztosítási Alapból kell finanszírozni
a Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási körébe nem tartozó rokkantsági, illetve baleseti rokkantsági nyugdíjakat, továbbá hozzátartozói hozzátartozói nyugellátásokat;
a hozzátartozói baleseti nyugellátásokat;
az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait (táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, stb.); valamint
az egészségbiztosítás természetben nyújtott ellátásait (gyógyító-megelözö ellátások, gyógyfürdö-szolgáltatás, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ártámogatás, stb.).
Az elkülönített állami pénzalap az állam egyes feladatait részben államháztartáson kívüli forrásokból finanszírozó olyan alap, amely müködésének jellege az államháztartáson belül elkülönített finanszírozást tesz szükségessé.
Elkülönített állami pénzalapot kizárólag csak törvény hozhat létre, amelyben meg kell határozni
az alap rendeltetését,
az alap bevételi forrásait,
az alap terhére teljesíthetö kiadások körét, valamint
az alap tekintetében rendelkezésre feljogosított, az alap pénzeszközeinek felhasználásáért felelös minisztert.
Az elkülönített állami pénzalap létrehozásának további fontos feltétele, hogy az alap célja szerinti meghatározott feladatok finanszírozásához részben államháztartáson kívülröl származó források (adójellegü befizetések, járulékok, hozzájárulások vagy bírságok formájában) legyenek közvetlenül - lényegében céladóként - hozzárendelhetök.
Az Országgyülés az éves költségvetési törvényben az alapok költségvetését alaponként, bevételeiket és kiadásaikat jogcímenként, illetve - amennyiben az alap müködéséröl szóló törvény a jogcímek megválasztását az alappal rendelkezö hatáskörébe utalja - összevont jogcímenként állapítja meg.
Az elkülönített állami pénzalapok létrehozatalát a korábbi évtizedekben meglehetös gyakorisággal ágazati presztízsérdekek irányították, valósággal sikk lett pénzalapokat "gründolni". Ennek eredményeképpen 1994-ben az ilyen pénzalapok száma meghaladta a harmincat. A költségvetés egységességét és átláthatóságát, továbbá a globális fedezet gazdálkodási elvét nyilvánvalóan sértö gyakorlat visszafogását a kormányzat a kilencvenes évek közepétöl kezdte meg, melynek következtében 1995-ben 28 pénzalap, 1996-ban már csak 5 pénzalap müködött. Jelenleg - további csökkentések eredményeképpen - két elkülönített állami pénzalap (a Munkaeröpiaci Alap, illetöleg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap) létezik.
Találat: 4675
