|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
|||||||||||
Az állam a feladatai ellátásához túlnyomórészt az adófizetök pénzét használja fel, ezért tevékenységét illetöen szigorú garanciák szükségesek, hogy a közhatalmi alapon megszerzett pénzekkel hatékonyan gazdálkodjon és csak a legszükségesebb mértékben kelljen az adófizetöktöl jövedelmet elvonni.
Míg a gazdaságban a verseny áll a középpontban és elsöszámú követelménynek számít a tökehatékonyság maximalizálása, addig az állam (a közszektor) eltérö feltételek között gazdálkodik, a verseny szerepe minimális, és a legfontosabb célnak azt tekinthetjük, hogy az állam, illetve a helyi önkormányzatok a közfeladataik színvonalas ellátásához a lehetö legkevesebb forrást használják fel.
Az adófizetök pénzének védelme csakúgy, mint az eltérö célok szigorú, ellenörizhetö, a legfontosabb pénzügyi döntéseket általános választójog alapján megválasztott szervek kezébe tevö rendszert tesznek szükségessé. Ennek megfelelöen a választott szervek (az államháztartás központi szintjén az Országgyülés, helyi szinten pedig a helyi önkormányzat képviselötestülete, közgyülése) hatáskörébe tartozik a feladatok közötti rangsor 121b11b olás, továbbá az eröforrások elosztásáról szóló döntés.
Az államháztartás az állam és a helyi önkormányzatok állami/önkormányzati feladat- és hatásköreit ellátó és finanszírozó gazdálkodásának rendszere. Az államháztartás köre, tartalma, mérete változó, attól függöen, hogy az állam milyen közfeladatokat vállal fel, hogyan alakul az állami szerepvállalás.
Részletesebben megvizsgálva a kérdést, adott ország államháztartási rendszerét kétféle megközelítésmód segítségével tudjuk definiálni. Ennek megfelelöen:
Feladat-megközelítésben az államháztartás egésze a társadalmi-gazdasági életben való állami szerepkörvállalás gazdálkodási-pénzügyi oldalát képezi; sommásan akképpen is megfogalmazhatjuk, hogy amely feladatnak az államháztartás rendszerében nincsen pénzügyi fedezete, azt nem tekinthetjük közfeladatnak;
Szervezeti megközelítésben az államháztartás egésze a közhatalmi és közigazgatási szervek (minisztériumok, dekoncentrált szervek, polgármesteri hivatalok, stb.), illetöleg az e szervekhez tulajdonjogilag és irányítás szempontjából egyaránt kapcsolódó közintézmények (egyetemek, általános- és középiskolák, kórházak, szociális otthonok, stb.) pénzügyi-vagyoni-gazdálkodási rendszerét jelenti.
Egy ország államháztartási rendszere jellemzöen több alrendszert foglal magában. Az államháztartási alrendszerek száma és funkciója - bár vannak stabil elemek (pl. a központi kormányzati alrendszer vagy a helyi önkormányzati alrendszer) - helytöl és idötöl függöen változhat.
A magyar államháztartás rendszere négy alrendszerre: a központi kormányzatra, a társadalombiztosításra, az elkülönített állami pénzalapokra, valamint a helyi (megyei, illetve települési, továbbá helyi kisebbségi) önkormányzatokra tagozódik. Másképpen fogalmazva az államháztartás a központi kormányzat, a társadalombiztosítás, az elkülönített állami pénzalapok és a helyi önkormányzatok közfeladatot ellátó és finanszírozó gazdálkodásának rendszerét jelenti.
A magyar államháztartás rendszerének másfajta felosztása szerint az államháztartásnak központi, illetve helyi szintje létezik. Ennek megfelelöen a központi kormányzat, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok az államháztartás központi szintjét, míg a helyi önkormányzatok az államháztartás helyi szintjét alkotják. Hasonló elhatárolást eredményez az állami költségvetés (amely az államháztartás központi szintjének alrendszereit foglalja magában), illetöleg a helyi önkormányzati költségvetés szerinti megkülönböztetés is. Elöbbihez kapcsolódóan az állami költségvetést megtestesítö három alrendszer de facto a fököltségvetés (központi kormányzati költségvetés) és mellékköltségvetés (társadalombiztosítási alapok költségvetései, illetve az elkülönített állami pénzalapok költségvetései) relációjában állnak egymással.
Az államháztartás egyes alrendszereiben a gazdálkodás a naptári évvel megegyezö, - egy vagy több - éves költségvetések alapján folyik. Az alrendszerek éves költségvetései olyan pénzügyi tervek, amelyek az adott költségvetési évre (az érvényességi idötartamra) vonatkoztatva a közfeladatok ellátásához a teljesíthetö jóváhagyott költségvetési kiadásokat és a teljesítendö várható költségvetési bevételeket elöirányzatként, illetve elöirányzat-teljesítésként tartalmazzák.
Alapvetö szabály, hogy az államháztartás valamennyi alrendszerében minden pénzmozgásról el kell számolni. Ennek megfelelöen az államháztartás alrendszereinek valamennyi költségvetési bevétele és költségvetési kiadása az adott költségvetés részét kell képezze.
Az államháztartás alrendszereiben a költségvetési gazdálkodás - törvény eltérö rendelkezése hiányában - a bevételi elöirányzatok teljesítésének kötelezettségét és a kiadási elöirányzatok felhasználásának jogosultságát foglalja magában. A kiadási elöirányzat tehát nem társul felhasználási kötelezettséggel.
A bevételi elöirányzatok körében, ha a bevételekre vonatkozó jogszabályi elöírások év közben nem változnak, a túlteljesítéshez nem szükséges az elöirányzat-módosítása. Ezen feltétel hiányában viszont a túlteljesítéshez az elöirányzatokat az arra jogosultnak módosítania kell. A bevételi elöirányzatok elmaradása esetén a kiadási elöirányzatok csökkenthetök, zárolhatók, illetve törölhetök. Csökkentésnek minösül az elöirányzat összegének adott költségvetési évre vonatkozó mérséklése. Zárolásnak az elöirányzat egy részének vagy egészének az adott költségvetési évre vonatkozó, idöleges és feltételhez kötött felhasználási korlátozását, illetve felfüggesztését nevezzük. Törlésnek pedig az elöirányzat felhasználásáról történö végleges lemondást tekintjük.
A kiadási elöirányzatok körében az elöirányzatok módosítás nélkül is túlléphetök, amennyiben törvényben vagy kormányrendeletben megállapított támogatásra, ellátásra vonatkozó jogosultságon alapszanak. A jogosultság jogszabályi feltételeinek megváltoztatása elöirányzat-módosítási kötelezettséggel jár.
A költségvetési év költségvetési bevételeinek és költségvetési kiadásainak különbsége
a költségvetés megállapításakor: a tervezett költségvetési többlet vagy hiány, illetve
a zárszámadáskor (a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló idején): a tényleges költségvetési többlet vagy hiány.
Mind a költségvetés megállapításakor, mind a zárszámadáskor
vagy rendelkezni kell a - tervezett, illetve tényleges - költségvetési többlet (szufficit) felhasználásáról,
vagy jóvá kell hagyni a - tervezett, illetve tényleges - költségvetési hiány (deficit) finanszírozásának módját.
A költségvetési többletbevételek évközi hasznosítása, illetve a költségvetési hiány fedezése finanszírozási célú pénzügyi müveletek (értékpapírok kibocsátása és visszavásárlása, hitelek felvétele és törlesztése, szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése és visszavonása) útján, illetve aktív és passzív pénzügyi müveletek (a letéti, a függö, az átfutó, a kiegyenlítö és a helyesbítö kiadások és bevételek) egyenlegének figyelembevételével történik.
Az államháztartás három alapvetö funkcióval (funkciócsoporttal) rendelkezik:
tradicionális funkció,
szociális funkció, valamint
gazdaságpolitikai funkció.
A tradicionális (hagyományos) funkció keretében jelentkeznek mindazon feladatok, melyeket az állam (különbözö államhatalmi, államigazgatási, igazságszolgáltatási, fegyveres és rendvédelmi szervei útján, továbbá helyi és köztestületi típusú önkormányzatok közbejöttével) a társadalom állami típusú megszervezésének kezdeteitöl ellát. E funkció tehát egyidös az elsö állam kialakulásával, az állami lét szükségszerü velejárója. Ide tartoznak mindenekelött
a jogalkotás feladatai (a társadalmi élet jogi kereteinek biztosítása, parlamenti jogalkotás, kormányszintü jogalkotás, helyi jogalkotás),
a jogalkalmazás feladatai (a bíróságok, illetöleg a közigazgatási szervek által végzett jogalkalmazás),
az állami szuverenitás biztosítása (honvédelem, államhatár védelme, határörizeti rendszer müködtetése, stb.), valamint
a belsö rend védelme és a közbiztonság fenntartása (nemzetbiztonsági feladatok ellátása, bünözés elleni tevékenység, rendészeti tevékenységek, stb.).
Az állam szociális (jóléti) funkciója történetileg jóval késöbb, az államilag szervezett társadalmak "érettebb korba" lépésével, az állami gondoskodó szerep megjelenésével párhuzamosan alakult ki. E funkció kezdetei a XIX. század második felére nyúlnak vissza (az 1851. évi angol szegényügyi törvény - Poor Law Act), viszont valódi kiteljesülése már a XX. század második felének a produktuma. A szociális (vagy jóléti) funkció müködése ugyanis nagymértékben egybeforrott a jóléti állam (welfare state) eszmekörével, következésképpen a modern polgári demokráciákban különösen erös az állam e funkciója. A szociális funkció esetében a redisztribúció (újraelosztás) egyszerre célként és eszközként is megjelenik. Itt a redisztribúció - a tényleges lakossági jövedelmeknek az eredeti jövedelem-elosztástól való eltérítésével - a kiugró jövedelemkülönbségek kialakulását, vagy legalábbis (mert valljuk meg: inkább ez lehet a reális célkitüzés) a szegényebb társadalmi rétegek leszakadásának, ellehetetlenülésének megakadályozását célozza. A szociális funkció egyes fontosabb részterületei az alábbiak:
az állami-önkormányzati szociális ellátó rendszer müködtetése (szociális otthonok, pénzbeli segélyezési formák, természetbeni juttatások, hajléktalanokról való gondoskodás, stb.),
az állami-önkormányzati egészségügyi ellátó rendszer müködtetése (egészségügyi alapellátás, járó-, illetve fekvöbeteg szakellátás, speciális egészségügyi szolgáltatások, stb.),
az állami nyugdíjrendszer és egészségbiztosítási rendszer fenntartása (közös kockázatvállaláson és a szolidaritás elvén nyugvó kötelezö társadalombiztosítás müködtetésével),
az állami-önkormányzati oktatási rendszer müködtetése (óvodai ellátás, alapfokú és középfokú közoktatás, felsöoktatás, stb.),
az állami gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerének fenntartása (nevelési segélyek, gyámhatósági eszközök, ifjúságpolitika, stb.), illetöleg
a munkanélküliség kezelése (segélyezés, passzív és aktív foglalkoztatáspolitika, stb.).
A szociális funkció fontos jellemzöje, hogy egyes feladatcsoportokban az állami szerepvállalással párhuzamosan jelen van a magánszféra is, például szép számmal müködnek magántulajdonban levö oktatási intézmények, egészségügyi intézmények. A magánszféra szociális szerepvállalása jellemzöen piaci alapon történik, bár vannak példák karitatív jellegü, non-profit müködtetésre is (pl. egyházi fenntartású szociális intézmények).
Az állami-államháztartási funkciók mondhatni "legfiatalabbika" (bár kifejlödése sok párhuzamosságot mutat az imént taglalt szociális funkcióval) a gazdasági-gazdaságpolitikai funkció. E funkció legalábbis részben az államháztartás közvetett gazdasági hatásához kötödik, amely azon a tényen alapszik, hogy az állam a legnagyobb jövedelemtulajdonos. Ennek következtében az állam alkalmas és képes a gazdaság egészének befolyásolására. E funkció a gazdasági növekedés támogatásához, de legalábbis a dekonjuktúra hatásainak csökkentéséhez, fékezéséhez kötödik, s amely alárendelt célként (de még inkább eszközként) tartalmazza a gazdaság konjukturális ingadozásainak kisimítását, az eröforrások egy részének növekedést serkentö elosztását, stb. Gazdaságpolitikai funkcióját az állam számos eszköz közbejöttével gyakorolhatja, így például központi kínálat vagy kereslet támasztásával, antiinflációs intézkedésekkel, vagy az országon belüli területi gazdasági egyenlötlenségek csökkentését célzó nivellációs és ekvalizációs szerepvállalással.
Egy demokratikus társadalomban alapvetö követelmény, hogy az állam a közpénzekkel hatékonyan és átlátható módon gazdálkodjon. E cél megvalósításához és folyamatos érvényesüléséhez számos alapelvet szükséges figyelembe venni. Jogi garanciális szemszögböl az államháztartási (költségvetési) alapelvek közül különösen az alábbiak emelendök ki:
az éves költségvetés elve,
a nyilvánosság elve,
az egységesség elve,
a teljesség elve,
a valódiság elve,
az univerzalitás (bruttó elszámolás) elve,
a részletezettség elve,
a közbeszerzési kötelezettség elve, valamint
az állami támogatások korlátozásának elve.
Az éves költségvetés elve azt jelenti, hogy az államháztartás egyes alrendszereiben a gazdálkodást éves költségvetés alapján kell folytatni. Ennek az elvnek két aspektusa is van:
A kiadások és a bevételek tekintetében adott felhatalmazás (az elöirányzat) egy vagy több, de minden esetben teljes évre (azaz tizenkét hónapra) szól. (Egy sor országban - pl. Ausztria, Finnország, Norvégia, de ilyen gyakorlattal találkozhatunk az Európai Unió szintjén is - folytatnak egy évet meghaladó költségvetési tervezést, tehát a 2001-2002-es évekre szóló magyarországi "újítást" egyáltalán nem tekinthetjük példanélkülinek vagy szokatlannak.)
A költségvetést a naptári évnek megfelelöen, azaz január 1-je és december 31-e között kell végrehajtani. [Vannak országok - például Nagy Britannia, ahol a költségvetési év április 1-jével, vagy az Amerikai Egyesült Államok, ahol pedig október 1-jével veszi kezdetét, tehát a költségvetési év nem esik egybe a naptári évvel, azonban a költségvetési év itt is teljes évet fog át).
A nyilvánosság elvének érvényesülését alapvetöen két tényezö garantálja. Egyfelöl a legfontosabb államháztartási döntéseket (költségvetés elfogadása, módosítása, pótköltségvetés elfogadása, zárszámadás elfogadása) minden esetben demokratikusan választott képviselökböl alkotott választott szervek - az állami költségvetéseknél az Országgyülés, önkormányzati költségvetéseknél a helyi önkormányzati képviselötestületek vagy közgyülések - hozzák meg. Másfelöl pedig a felsorolt stratégiai döntések mindegyikének érvényességi kelléke, hogy jogszabály formájában (törvényben vagy önkormányzati rendeletben) jelenjenek meg. A jogszabályi forma ugyanis involválja (elöírja) a nyilvánosságot, minthogy azt a Magyar Közlönyben, illetöleg a helyi önkormányzatok esetében a helyi közlönyben vagy a helyben szokásos egyéb módon közzé kell tenni.
Fentiek mellett ugyancsak a nyilvánosság elvének érvényesülését szolgálja, hogy az államháztartás alrendszereiben a költségvetés teljesítésével kapcsolatos adatok, valamint a költségvetési és zárszámadási tervezetek, az államháztartás mérlegei, továbbá az ezeket megalapozó információk az Országgyülés, illetöleg a helyi önkormányzatok és a helyi kisebbségi önkormányzatok képviselö-testületei elé történö beterjesztés után nyilvánosak. Ugyanakkor a nyilvánosság - ésszerü - korlátja, hogy mindezek nem vonatkoznak az állam-, a szolgálati, a bank- és adótitkot képezö adatokra. Ezek közül a Magyar Köztársaság érdekei szempontjából kiemelkedö jelentöségünek minösülö ("titkos", illetöleg "szigorúan titkos" minösítéssel ellátott), a központi költségvetésben elöirányzatként szereplö adatokat legfeljebb kiemelt elöirányzati részletezettségben, más hasonló közgazdasági jellegü kiadásokkal, illetve bevételekkel összevontan, az azonosíthatóságot kizáró módon kell megjeleníteni. E körben a beszámolót a Kormány az Országgyülés illetékes bizottsága elé terjeszti, amely a beszámolót zárt ülésen vitatja meg, és annak elfogadásáról az Országgyülést tájékoztatja.
Az egységesség elvének érvényre jutása azt feltételezi, hogy az állam valamennyi költségvetési müveletét egyetlen jogszabályba kell foglalni, s ekképpen együtt szerepel valamennyi kiadás és bevétel, egyaránt áttekintést engedve az államháztartás egészéröl és a részeiröl. Ugyanakkor az egységesség elve nem jelenti (nem jelentheti) az államháztartási rendszer egészének egyetlen költségvetési dokumentumba való "besürítését". Nyilvánvalóan irracionális, s egyúttal - különös tekintettel a helyi önkormányzatok nagy számára, valamint az önkormányzati saját bevételekre - valószínüsíthetöen elérhetetlen célkitüzés lenne a helyi (települési és megyei) önkormányzati költségvetésnek a központi költségvetési törvénybe inkorporálása (foglalása). Ezt az egységesség elve értelemszerüen nem vállalhatja fel, következésképpen az egységesség elvének az államháztartás központi szintjén kell érvényesülnie.
Magyarországon az egységesség elve 2000. december 31-ig csak részlegesen érvényesült, ugyanis a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetése ezen idöpontig külön törvényben került meghatározásra. A 2000. decemberében elfogadott új - két évre szóló - költségvetési törvény viszont e problémát már orvosolta.
A teljesség elve azt jelenti, hogy az államháztartás alrendszereiben minden pénzmozgásról teljes egészében el kell számolni. Ennek megfelelöen az államháztartás alrendszereinek minden költségvetési bevétele és költségvetési kiadása költségvetésük részét képezi.
A valódiság elve azt követeli meg, hogy az elöirányzatokat mindig a ténylegesen szándékolt célokra irányozzák elö és használják fel, továbbá a költségvetési elszámolásokban úgy jelenjenek meg mind a kiadások, mind a bevételek, hogy a tényleges helyzetröl adjanak képet. A bevételeknél a valódiság mindenekelött az elöirányzott bevételek közgazdasági megalapozottságát jelenti. A kiadásoknál jelen elv azt diktálja, hogy csak olyan és annyi elöirányzat kerüljön a költségvetésbe, amennyi a közfeladatok ellátásához szükséges.
Az univerzalitás elvének két jelentése van: az egyik szerint a költségvetés (az államháztartás) minden bevétele minden kiadás forrásául szolgál, a másik szerint a kiadásokat és a bevételeket teljes összegükben, azaz beszámítás nélkül kell felvenni a költségvetésbe (bruttó elszámolás elve).
A részletezettség elve teszi lehetövé az Országgyülés, illetve a helyi önkormányzati képviselötestületek (közgyülések) számára a megalapozott döntéshozatalt, illetve a költségvetés figyelemmel kísérését. Az államháztartás alrendszereinek költségvetésében az egyes elöirányzatokat részletesen kell megtervezni, elöterjeszteni, elfogadni és elszámolni. A részletezettség elve garantálja, hogy csak a döntéshozó által szándékolt kiadások valósulnak meg, illetve csak a szándékolt bevételek kerülnek beszedésre.
A közbeszerzési kötelezettség annyit jelent, hogy az államháztartás alrendszereihez tartozó minden szervezet köteles az árubeszerzési, az építési-beruházási, illetve a szolgáltatás-megrendelési célra elöirányzott kifizetéseket, az e körbe tartozó kiadási elöirányzatok felhasználását - feltéve, hogy ennek a közbeszerzési törvény szerinti feltételei fennállnak - a közbeszerzés alkalmazásához kötni.
Az állami támogatások korlátozásának kimondása szoros összefüggésben van jogharmonizációs kötelezettségünkkel. Eszerint az államháztartás alrendszerei nem nyújthatnak a költségvetéseik terhére olyan kiadást vagy bevételkiesést jelentö támogatást, vagy bármilyen formában más elönyt, amely gazdasági tevékenységet folytató vállalkozás részére, vagy áruk termeléséhez, illetve szolgáltatások nyújtásához biztosított kedvezmény révén a versenyt torzítja, vagy annak torzításával fenyeget, amennyiben érintheti az Európai Unió tagállamai és Magyarország közötti kereskedelmet.
Találat: 14940
