Az államháztartás közgazdasági szerepe és jelentösége

1.1. Az államháztartás helye és szerepe a nemzetgazdaságban

Az államháztartás szerepének és jelentöségének megítélésénél abból kell kiindulni, hogy melyek azok az állami feladatok, amelyeket az államnak/helyi önkormányzatoknak el kell látniuk. Tekintettel arra, hogy minderre nézve nincsen örökérvény 353d33d ü megoldás, az állam szempontjából a leglényegesebb probléma, hogy feladatait milyen alapon választja ki. Ennek ellenére napjainkban kialakult egy többé-kevésbé elfogadott közgazdasági modell, amely meghatározza az állami feladatellátás rendszerét. Ennek figyelembevételével az állami/helyi önkormányzati feladatok egy lehetséges csoportosítás szerint lehetnek:

kötelezöen, minden körülmények között, hosszútávon elvégzendö feladatok, illetöleg

rövidtávon, egy-egy speciális az adott idöszakra jellemzö, kiemelt feladatok.

Az elsö csoportra az a jellemzö, hogy nem kérdöjelezhetö meg a feladatok ellátásának szükségessége. Mozgástér csak a mértékek megítélésében van. Nem lehet például mérlegelés kérdése az, hogy az államnak központilag finanszírozni kell az ország védelmével, közbiztonságával összefüggö kiadásokat. Vagy: egy modern piacgazdaságban az sem képezheti vita tárgyát, hogy az egészségügyi, illetve szociális alapellátást, vagy a közoktatást a lakosság részére bizonyos mértékig biztosítani kell.

A második csoportba tartoznak, azok az un. "szabadon választott" feladatok, melyek a kormányzati elhatározástól függnek. Ezeket gyüjtö néven speciális intervenciók, gazdaság-, pénzügy-, költségvetés-politikai prioritásokként szoktunk emlegetni.

Az állam a nemzetgazdaság szereplöi között kiemelkedö feladattal, képességgel bír, mivel befolyásolni tudja a többi szereplö közérzetét, jövedelempozícióinak alakulását, a termelés és fogyasztás színvonalát, egymáshoz való viszonyának változását.

A jövedelemtulajdonosok - lakosság, vállalkozások, maga az állam, továbbá az adósággal küszködö országok esetében a külföld - zárt rendszert alkotnak, elmozdulni egymás javára vagy kárára tudnak, hiszen az elosztható jövedelem véges. A jövedelemtulajdonosok között kiemelt szerepe van az államnak (államháztartásnak). A mindenkori gazdaságpolitikának tehát el kell döntenie, hogy kit, illetve mit preferál: a lakosságot, a vállalkozásokat, az államot (államháztartást), vagy adósság esetén a külföldi hitelezöt.

Az államháztartás közgazdasági definíciója a következö: közfeladatokat ellátó és finanszírozó gazdálkodási rendszer, azon gazdasági egységek összessége, amelyek politikai felelösségvállalás mellett vesznek részt a jövedelmek és a nemzeti vagyon újraelosztásában, valamint a nem piaci javak elöállításában és közreadásában.

1.2. Az államháztartást meghatározó föbb makrogazdasági tényezök

Jelen fejezet csak az államháztartás pénzügyi rendszere szemszögéböl vizsgálja a föbb makrogazdasági tényezöket, mutatókat (így a gazdasági növekedést, az inflációt, a külgazdasági egyensúlyt, továbbá a jövedelemcentralizációt és újraelosztást, az államháztartási hiányt, illetve az államadósságot), bemutatva, hogy azok milyen módon befolyásolják az államháztartást.

A gazdasági növekedést, a külgazdasági egyensúlyt (fizetési mérleg), az inflációt - mint fö gazdasági mutatók alakulását - az államháztartás tervezési bázisaként indokolt felfogni, mivel alakulásuk döntöen befolyásolják a jövedelemtulajdonosok pozícióit, köztük az államháztartás bevételi és kiadási lehetöségét.

A nemzetgazdaságban szoros összefüggés van a jövedelemtulajdonosok pozíció-változásai között. Ebböl adódóan az államháztartás kiadásai és bevételi elöirányzatainak alakulásán túl fontos az államháztartási deficit, a jövedelemcentralizáció és újraelosztás mértékének figyelemmel kísérése, illetve követelményszintü megállapítása. Így például ha túl nagy az államháztartás hiánya, vagy a jövedelemcentralizációja, akkor a magas hiányt a pénzpiacról viszonylag drága hitelekkel lehet finanszírozni, illetve rákényszerül az állam, hogy a többi jövedelemtulajdonostól (lakosság, vállalkozások, külföld) forrásokat vonjon el saját feladatainak és céljainak finanszírozására, ami jelentösen szükíti a többiek lehetöségeit. Ugyanakkor, ha az államháztartás takarékos, az állam hatékonyan gazdálkodik, akkor a lakosságnak és a vállalkozásoknak nö a felhasználható forrása, elkölthetö jövedelme.

1.2.1. Gazdasági növekedés

Ha a gazdasági növekedésröl beszélünk, ezalatt a gazdaság hosszú távú fejlödését értjük. A gazdasági növekedés megítélésénél egyrészt a gazdasági teljesítöképesség, másrészt a bruttó hazai termék változásának mértéke a meghatározó. A gazdasági teljesítöképesség megmutatja a gazdaság termék- és szolgáltatástermelö képességét. A bruttó hazai termék pedig arról ad képet, hogy adott évben ténylegesen mennyit termelt az ország, illetve mennyi szolgáltatás került elöállításra.

A bruttó hazai termék (GDP - Gross Domestic Product) tehát az adott országban a végsö felhasználásra kerülö termékek és szolgáltatások összessége. Anyagi formáját tekintve a GDP fogyasztási cikkekböl és igénybe vett szolgáltatásokból, valamint az elhasználódott eszközök pótlását és a termelés bövítését szolgáló termelési eszközökböl, azaz beruházási javakból áll. A GDP-t a termeléssel összefüggö rendszerén kívül a felhasználás és a jövedelem oldaláról is fel lehet építeni, ki lehet számolni.

Az államháztartás szempontjából az a legfontosabb, hogy a GDP milyen mértékben mozdul el az elözö évhez képest, mennyivel nött vagy csökkent, mert ettöl függ az elosztható többlet nagysága. Csökkenö GDP mellett a jövedelemtulajdonosoknak az egyensúly érdekében megtakarításokat kell realizálni.

Alábbi ábránk a magyarországi GDP alakulását mutatja be 1994-töl 2002-ig (2002 vonatkozásában becsült adat felhasználásával). A grafikonból kitünik, hogy ezen évek alatt viszonylag kiegyensúlyozott növekedés volt hazánkban és ez lehetöséget teremtett az államháztartás egyes kiadásainak növelésére, illetve az adósságszolgálati kötelezettségeinek teljesítésére.

1.2.2. Infláció

Az államháztartás számbavétele mindig folyó árakon történik, így a GDP értékét is célszerü folyó áron meghatározni, azaz a termék és szolgáltatásmennyiség növekedésének megítéléséhez a pénz elértéktelenedését is figyelembe kell venni. A pénz elértéktelenedését (drágulás) leegyszerüsítve a fogyasztói árindexszel (inflációval) mérjük.

Az 1995. évtöl az infláció folyamatosan csökken (lásd az alábbi ábrán). Ez a csökkenés döntöen az ún. monetáris politika és fiskális politika összehangolt tevékenységéböl ered.

Az antiinflációs politika legfontosabb és talán a legnehezebben befolyásolható eleme a gazdasági szereplök várakozásainak megváltoztatása, a jövöre vetített alacsonyabb infláció elfogadtatása. Ettöl függnek a tervezett béremelések, az államháztartás bérköltség igénye, valamint a termelök áremelési törekvései. Az antiinflációs politika fontos összetevöje, hogy az állam központilag ne generáljon a hatósági árszabályozáson keresztül jelentös áremeléseket, illetve takarékosan gazdálkodjon (alacsony államháztartási bevételi igény és hiány legyen) azon célból, hogy ne teremtsen olyan vásárlóeröt a piacon, ami a keresleti oldalról felfelé nyomja az árakat. Az antiinflációs célkitüzések szempontjából fontos szerepe van a jegybank (Magyar Nemzeti Bank) monetáris politikai elképzeléseinek, a forintárfolyam változásának, illetve a kamatszint és a pénzmennyiség szabályozásának.

1.2.3. Fizetési mérleg

A gazdaságpolitikai célrendszerben az utóbbi években egyre nagyobb jelentösége van a külgazdasági egyensúly (fizetési mérleg) alakulásának. A jövedelemtulajdonosok közötti osztozkodásban a külföld szerepe hazánkban nem elhanyagolható. A kiegyensúlyozott, illetve nem túl nagy fizetési mérleg-hiány kedvezö az államháztartás szempontjából. Ehhez az szükséges, hogy a belföldi fogyasztásnövekedés, illetve az államháztartási hiány növekedési üteme szabályozott és a fizetési mérleg alakulásával összhangban legyen. A túlzott fogyasztás vagy az államháztartási hiány azzal a veszéllyel jár, hogy a gyorsan növekvö import miatt (magas kereslet kielégítése) emelkedik a folyó fizetési mérleg hiánya, romlik a hitelfelvételi lehetöségünk, növekszik a hitelfelvétel költsége, növekszik az adósságszolgálati kötelezettségünk. A külfölddel kapcsolatos pénzügyi egyensúlyt javítja a külföldi müködö töke behozatal, s a magyar gazdaság és az államháztartás évek óta számol ezzel a tényezövel.

1.2.4. Jövedelemcentralizáció, újraelosztás, hiány

Ahhoz, hogy az állam a közfeladatokat el tudja látni, szüksége van bizonyos mennyiségü jövedelemre. Ezt a jövedelmet a nemzetgazdaság szereplöitöl szerzi meg, elsösorban a fizetési kötelezettségen alapuló közhatalmi bevételek (különbözö adók, járulékok, stb.) formájában. Az állam által elvont jövedelmek összértékét nevezzük jövedelemcentralizációnak. Más megközelítésben, ha az államháztartás alrendszereinek bevételeit összeadjuk és az egymás közötti átadás-átvételeket kiszürjük (konszolidáljuk) akkor is a jövedelemcentralizáció összegét számoljuk ki. Nemzetközi gyakorlatban a jövedelemcentralizációt az összehasonlíthatóság miatt mindig a GDP százalékában határozzák meg. Ha nagyon nagy a jövedelemcentralizáció mértéke (például 50 % fölött van a GDP százalékában), akkor az állam viszonylag sok feladatot lát el és finanszíroz, vagy jelentös külföldi adóssága van, de az is elöfordulhat, hogy egyszerüen rosszul gazdálkodik. A hazai gazdaság versenyképességének javítása szempontjából fontos, hogy a jövedelemcentralizáció mértéke ne legyen túl magas (kb. 40 % körüli érték), hogy a többi jövedelemtulajdonos mozgástere a pénzek felhasználását illetöen ne szüküljön olyan mértékre, hogy hátráltassa a beruházásokat, a növekedést vagy éppenséggel a lakossági fogyasztást.

A befolyt jövedelmeket az állami feladatellátás finanszírozására használják fel. Ezt nevezzük a jövedelmek újraelosztásának. Általában ez viszonylag bonyolult feladat, mert az állami intervenciók területeinek meghatározása mindig (az állandó és kötelezö intervenciókat leszámítva) súlyos politikai döntések kérdése. Az állam általában többet oszt újra, mint amennyi jövedelmet centralizál. A két összeg közötti különbség mindig a költségvetési hiány. Ezt is, mint a jövedelemcentralizációt és újraelosztást a GDP százalékában szokták megadni. Az EU követelményeket figyelembe véve a hiány mértékét hosszabb távon 3 % alatt kell tartani.

Az egyenlegszámítás - ma már kevésbé használt bruttó egyenlegnek is nevezhetö - úgynevezett klasszikus változata az államháztartás valamennyi bevételéböl és valamennyi kiadásából levezethetö különbséget mutatja. Ez az egyenlegszámítás a törlesztéseket és a hitelfelvételeket is tartalmazza, amelyek természetesen nem folyó tételek, hiszen tökemüveleteknek minösülnek.

Napjainkban az államháztartás és alrendszereinek pozícióját általában GFS szemléletben értékelik. (A GFS angol rövidítés: Government Finance Statistics, magyarul: Kormányzati Pénzügyi Statisztikák.) A GFS-számítás alapelve a töke jellegü pénzmozgások kiszürése mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. Tehát az összes bevétel nem tartalmazza sem a nemzetközi, sem a hazai piacon felvett hiteleket, s a kiadásokban sem jelennek meg az adósságok töketörlesztései, valamint az értékpapír visszavásárlások. A GFS egyenleg számításakor azonban a bevételek a privatizációs bevételekkel együtt jelennek meg és a nettó kamat kiadások vagy bevételek szintén szerepelnek az egyenlegben. A GFS egyenleg tehát a folyó bevételek és a folyó kiadások viszonyát mutatja.

Az elmúlt néhány évben fokozatosan elötérbe került az elsödleges egyenleg számítása. Ezzel válaszolható ugyanis meg az a kérdés, vajon az adott év államháztartási gazdálkodása növelte-e az állam eladósodottságát, vagy sem. Ha az elsödleges egyenleg pozitív, akkor az adott évi bevételek legalábbis fedezték a kiadásokat és csak a korábban felhalmozott adósság kamatterhei okoztak hiányt. Az elsödleges egyenleg kiszámításához a GFS rendszerü hiány (pozíció) szolgál kiindulásul, amelyet meg kell tisztítani az adósságszolgálati bevételek között elszámolt, szorosan vett kamatbevételtöl; a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok, illetöleg adósságszolgálati kamat- és járulékos kiadások között elszámolt, szorosan vett kamatkiadásoktól, továbbá az MNB és a központi költségvetés közötti elszámolásoktól.

1.2.5. Államadósság

Az államháztartás korábbiakban felhalmozott tartozásait, melyekkel belföldieknek vagy külföldieknek tartozik, államadósságnak hívjuk. Az adósság visszafizetésénél, a törlesztéseknél, illetve a kamatfizetéseknél az államnak a fizetési kötelezettségét szigorúan be kell tartani. Az államadósság a törvényi szabályozás szerint csak az államháztartás hiányának mértéke szerint nöhet. Ezt az EU szabványok is elöírják, de az adott ország jól felfogott érdeke is ezt diktálja. Az államadósságot is a GDP arányában szokták megadni és az EU követelmények szerint célszerü, ha aránya 60 % alatt stabilizálódik. Az államadósság bruttó összege természetesen folyamatosan nö az elözöek szerint, de aránya a gyorsabb GDP növekedés miatt csökken. Napjainkban az államadósság kamatterhei folyó áron számolva folyamatosan csökkennek, a külföldi hitelminösítésünk javulása miatt (olcsóbban tudunk forrásokhoz jutni) a belföldi hiteleink pedig többé-kevésbé követik a hazai kamatszint csökkenését. 2002-ben az államadósság teljes összege - belföldi és külföldi - együttesen 8000 milliárd forint körül alakul (mértéke az Euro/Ft viszonyának alakulásától folyamatosan változik).