Dohany

Dohány

Élvezeti növény, melynek termesztése és feldolgozása hazánkban 1867 óta állami monopólium. Hazai termőterülete az utóbbi három évben 8-10 ezer ha. A dohány kis- és nagygazdasági termeltetésére a dohánybeváltó és fermentáló vállalatok és a Nyírségi Dohánytermelési Rendszer (Máriapócs, Rákóczi MGTSZ) köt egy- vagy többéves termelési szerződést.

A dohánytermő terület közel 60%-a az ún. "Keleti dohánytermesztési nagytáj"-ban (Nyírség, Szabolcs, Hajdú m.) van.

Jellemzése

A dohány Közép-Amerikából származik, a Solanaceae családba tartozó egyéves lágyszárú növény. A közönséges dohánynak nevezett Nicotiana tabacum L. feltevések szerint a N. sylvestris x N. tomentosa vagy a N. sylvestris x N. tomentosiformis hibridizációjának eredménye.

Gyökérzete mélyre hatoló főgyökér. Szára egyenes, fiatal korban puha, zöld színű, fedőszőrökkel borított. A tenyészidő végére kemény, fás lesz. Magassága fajtától, termesztési viszonyoktól függően 70-250 cm között változik. A levelek szórt állásúak, épszélűek. Alakjuk változatos, fajtára jellemző (kerülékes, szív, tojás, lándzsás). Számuk fajtától függően 20-50 db/tő. A levelek felülete gyantaanyagokat és illóolajat tartalmazó mirigyszőrökkel borított. Gyakorlati szempontból megkülönböztetik a főszáron fejlődött haszonleveleket és az oldalhajtáson képződött ún. kacsleveleket. A levelek elhelyezkedése alapján - a törési övezetnek megfelelően - az alsó 3-4-et alj- vagy homokleveleknek, a középen lévő 9-15 db-ot derék- vagy anyaleveleknek és a felső 3-4 db-ot csúcs- vagy hegyleveleknek nevezik. Piszkosfehéres, rózsaszínes összetett bogernyő virágzata június végén nyílik. Termése: felnyíló száraz tok, a magvak nagyon aprók, hálózatosan recézettek, tojás alakúak. Ezermagtömege: 0,08-0,1 g. A mag csírázóképességét tíz évig is megtartja.

Az érett dohánylevél főbb kémiai összetevői: A dohánylevél számos szerves és szervetlen alkotórészt tartalmaz, amelyek a dohány minőségét (íz, illat, zamat, éghetőség) jelentősen befolyásolják. A dohánylevél illóolajok, gyanták mellett - legnagyobb jelentőségűek a nitrogéntartalmú ve 434j92e gyületek és a szénhidrátok. A nitrogéntartalmú ve 434j92e gyületek összmennyisége és a dohány minősége között fordított a kapcsolat. A fehérje-nitrogén vegyületekből az égés folyamán kellemetlen szagú, keserű ízű anyagok képződnek, amelyek rontják a minőséget.

A dohány nitrogéntartalmú ve 434j92e gyületei közül legfontosabbak az alkaloidok. Fő alkaloidja az azotoidok osztályába, a valódi alkaloidok rendjébe, az ornitin családba tartozó: nikotin. Mellékalkaloidok: nornikotin, anbazin, nikotein. A nikotin a dohány gyökereiben képződik, majd onnan jut a levelekbe, ahol raktározódik. A nikotintartalom legkisebb az aljlevelekben és legtöbb a hegylevelekben.

A dohány nitrogéntartalma igen tág határok között változik. Köztermesztésű dohányfajtáink nikotintartalma 0,7-3,0% közötti. A levélben lévő szénhidrátok mennyisége is jelentősen befolyásolja a dohány minőségét. Általában az oldható szénhidrátok (mono- és diszaharidok) javítják, míg a nem cukorszerű, összetett szénhidrátok (poliszaharidok) rontják a minőséget.

Fajták

Az élvezeti célra termesztett közönséges dohány nemesített fajtái két ökotípusba sorolhatók. A kislevelű vagy keleti (oriental) fajtákat kizárólag cigaretta gyártásra termesztik. Levélhosszúság 30 cm alatti, a hasznosítható levélszám 25-35 db/tő, kiváló minőség, finom aroma és alacsony (0,5-1%) nikotin tartalom jellemzi ezeket a fajtákat. Hazánkban nem termesztik, mert nem adnak jó minőséget. Fő termelők: Bulgária, Törökország, Albánia.

A világ dohánytermésének közel 90%-át a nagylevelű ökotípusba tartozó fajták adják. Főbb jellemzőik: 30 cm-nél hosszabb levél, 15-25 db/tő hasznosítható levélszám, nagy terméshozam, változó minőség és nikotin tartalom. Hazánkban csak nagylevelű dohányfajtákat termesztenek. A nagylevelű dohányfajtákat többféleképpen csoportosítják. Felhasználás szerint megkülönböztetnek cigaretta dohány- és szivardohány fajtákat. Minőség szerint vannak: világos cigaretta dohányok (Hevesi fajták) és sötét (barna) cigaretta dohányfajták (Tolnai kerti, Kállói, Pallagi sárga). A mesterséges szárítású fajták (Virginia és Hevesi) csak műszárítással adnak jó minőséget, a természetes szárítású fajták (Tolani kerti, Kállói, Pallagi sárga, Havana II. C.) természetes szárítással is jó minőséget adnak. Az utóbbi években a hazai dohánytermőterület közel 60%-án a jegyzékében szereplő 11 fajta közül rendszeresen 8 fajtát termesztenek. Főbb jellemzőiket a táblázat tartalmazza.

A dohány egyedfejlődése és környezeti igényei

A hazánkban termesztett dohányfajták tenyészideje a magvetéstől a magérésig 130-195 nap, a kiültetéstől a törésig 90-135 nap.

Csírázás: időtartama 5-15 nap. Az optimális csírázási hőmérséklet 25°C.

Kedvező a 20-30°C közötti váltakozó hőmérséklet. 10°C alatt és 35°C felett a dohánymag csírázása leáll. A csírázó magvak a fényre kisebb mértékben érzékenyek.

A palántafejlődésnek két szakaszát lehet megkülönböztetni. Az első a keléstől az ún. keresztállásig tart, azaz amikor az elsődleges lomblevelek mellett a második pár levél is megjelenik. Időtartama: 12-15 nap. Ebben az időszakban az optimális hőmérséklet 20-30°C. Gyakran kiegészítő fűtés szükséges. A második szakasz (időtartama 25-30 nap) a harmadik levélpár megjelenésétől az ültetésre alkalmas palánta állapotig tart. Ez idő alatt erőteljes a növekedés. Kiültetésre az 5-7 leveles palánták a legalkalmasabbak.

A szár- és levélnövekedési szakasz a leghosszabb: 40-65 nap. A növekedéshez legkedvezőbb a 20°C körüli átlaghőmérséklet, és az olyan időjárás, amikor a hőingadozás nem nagyobb 10°C-nál. Ebben az időszakban nagy a vízigény.

Virágzás: időtartama fajtától és környezeti tényezőktől függően 20-30 nap.

Magérés: a megtermékenyülés időpontjától a mag teljes beéréséig 30-40 nap.

Hőmérséklet: a dohány a meleget kedvelő növények közé tartozik. A tenyészideje alatt - a kiültetéstől a magvak beéréséig - a szükséges hőösszeg 2000-2500°C. A dohány a fagy iránt érzékeny, azonban az edzett palánták átmenetileg -1°C-t is kibírnak. A kora őszi fagyok is kárt okozhatnak a dohányban, különösen a fejlődésben megkésett ültetvényben.

Víz, csapadék: Tartós hiánya illetve káros bősége egyaránt a termés csökkenését vagy a növények pusztulását okozza. A dohány vízigénye a tenyészidőben 360-450 mm. Jó vízellátás esetén növekszik a termés, csökkent a levelek nikotin- és fehérjetartalma, a redukáló cukortartalom növekszik, javul a levelek minősége.

Fény: A cigarettadohányok fényigényesebbek, a szivardohányok árnyékkedvelőbbek ill. árnyékban a levél szöveti szerkezete finomabb lesz.

Talaj: A kötött talajon általában durva szövetű, vastag levelű, a laza szerkezetű talajon pedig finom, vékony levelű dohány terem. Cigarettadohányok termesztésére azok a talajok megfelelőek, amelyek összetételében a homokfrakció van túlsúlyban.

Kissé humuszos homoktalajokon, közepes humusztartalmú homokos vályogon Hevesi és Kerti dohányokat érdemes termeszteni. Nagy humusztartalmú talajokat igényelnek a Kállói és a Havana II. C. fajták.

A Hevesi és a Kerti dohány a gyengén savanyú, vagy semleges kémhatású talajokat kedveli.

Tápanyagigény és trágyázás

A dohány folyamatos és harmonikus tápanyagellátást igényel. A vizsgálatok szerint 100 kg száraz dohánylevél előállításához átlagosan a főbb tápelemek közül N-ből 4,2 kg, P O -ből 0,5 kg, K O-ból 6,5 kg, CaCO -ból 8,0 kg, MgO-ból 1,2 kg-ra van szükség.

A szervestrágyát (20-25 t/ha) a kora őszi mélyszántással egybekötve kell kijuttatni.

A nitrogén túltrágyázás a vegetatív részek túlzott növekedéséhez, durvább szöveti szerkezet kialakulásához, fokozott klorofilképződéshez, elhúzódó éréshez vezet. A levelekben nő a nitrogén tartalmú anyagok aránya és a szárítás során könnyen barnul a levél. A foszfor gyorsítja az érést és a minőséget kedvezően befolyásolja. A kálium a kalciummal és a magnéziummal együtt hat a dohány vízháztartására, optimális ellátottság esetén nagyobb a dohány szárazságtűrése. Fokozza a szénhidrátképződést és az égőképességet is javítja.

Nitrogén műtrágyából kötöttebb talajokon a szükséges mennyiség felét, homok talajokon 20-25%-át kell ősszel kijuttatni. A maradékot tavasszal célszerű a növény alá adni.

Mivel a foszfor kilúgozódásától nem kell tartani, kötött talajon a teljes mennyiség ősszel bedolgozható a talajba. Laza talajokon a fele mennyiséget ősszel illetve tavasszal célszerű kijuttatni.

A vízben jól oldódó kálium tartalmú műtrágyák nagyobb része kötöttebb talajokon ősszel, 30-40%-a tavasszal adagolható ki. Laza, homokos talajokon a tavaszi talajelőkészítés során szórható ki az egész mennyiség.

Palántanevelés

Helye: nagylégterű fóliasátor. Általában kiegészítő fűtési lehetőséget (az erősebb lehűlések idejére) biztosítani kell. Egy ha beültetéshez szükséges palánta mennyiség előállításához 40-50 m palántanevelő felület szükséges.

Talaj, talajelőkészítés: A sátor talaja ne legyen tömörödésre hajlamos, a középkötött jó szerkezetű és jó vízgazdálkodású talajok a legkedvezőbbek. A talajelőkészítést még a fagyok beállta előtt el kell végezni. Főbb műveletei: 15-25 cm mély szántás tápanyaghiány esetén műtrágyázással (NPK 1:2:1 arányú keverékből 80-120 g/m ) összekötve. A következő művelet a talajfertőtlenítés. Permetezés után a talaj fóliával takarható. A kezelést a fagyok várható ideje előtt 3-4 héttel kell elvégezni. Tavaszi kezelés esetén az ún. "salátateszt" ajánlatos.

A talajelőkészítés után a fóliasátor talajára 10-15 cm vastagon ún. magházföldet kell egyenletesen elteríteni. A magház föld 10-15% humusztartalmú földkeverék (50% tőzeg, 25% érett szervestrágya, 25% folyami homok), melynek felvehető tápanyagtartalma 20 mg/100 g N, 50-80 mg/100 g P O és 200-300 mg/100 g K O. A földkeveréket felterítés előtt szintén fertőtleníteni (Ipam vagy Metilbromid) kell.

A palántanevelő terület talaja vetés előtt herbicidekkel is kezelhető.

Magvetés. Március elején, 13-15°C-os talajhőmérsékletnél, talajfelszínre szórva vagy sorba (2 cm sortávolság). Vetőmagadag: 0,1 g/m (= 800-1000 db/m palánta). Vetés után a magvakat 0,3-0,5 cm vastagon talajjal takarják. A takaróföld minősége a magházföldével egyező.

A fűtési költség csökkentésére hasított fóliás takarás is alkalmazható. Ez esetben a magvetésre közvetlenül vetés után fertőtlenített szecskázott szalmát terítenek vékony rétegben (0,8-1,0 kg/10 m ), ezt követően 0,04 mm vastagságú hasított fóliával takarják. A hasított fóliatakarást a palánták keresztállapotának elérése után napos, meleg időszakban 3-4 órára felemelik, majd a keresztállapot után 3 héttel végleg eltávolítják.

A palántanevelés alatt az optimális hőmérséklet 25°C, éjszaka ne legyen 15°C-nál kevesebb, nappal pedig 30°C-nál több. A magvetéstől a négyleveles állapotig a kevés vízmennyiséggel történő gyakori (naponta többször is) öntözés a kedvező, később a ritkábban és nagyobb vízadaggal (10 l/m ) végzett öntözés a jobb. Palánta kiszedés előtt és után erős öntözés szükséges az ott maradt palánták gyökérzete körüli talaj kellő tömörítéséhez.

A gombakártevők (Peronospora, Fusarium stb.) ellen preventív védekezés szükséges. Szertől függően hetente vagy 10 naponként célszerű permetezni.

Kiültetés előtt 8-10 nappal meg kell kezdeni a palánták edzését. A palántanevelés időtartama átlagosan 8 hét.

A palántakiszedés élőmunka szükségletének csökkentésére terjed az ún. műanyagrácsos palántanevelés.

Talajelőkészítés, palántaültetés

A dohány jól előkészített, gyommentes, porhanyós talajt igényel, mert ültetés után a palánta gyökere csak így tud könnyen és gyorsan megerősödni. A tarlóhántás után a fogas vagy tárcsás boronával jó, elmunkált őszi mélyszántást a palántázásig lazán és gyommentesen kell tartani. Ültetés előtt hengerezés illetve simítózás javasolható. Bakhátas művelés esetén célszerű az ültetés előtt 10-20 nappal négysoros tárcsás bakháthúzóval a bakhátakat kialakítani. A bakhátak méretei a betakarítógéphez igazodnak. Powell dohányművelő gépsor alkalmazása esetén a két bakhát középvonala közötti távolság 117 cm, a bakhát alapja 36-38 cm, magassága pedig 35-40 cm. A bakhát készítésével egyidőben kell kijuttatni a talajfertőtlenítőszert. A vegyszeres gyomirtást az ültetés előtt kell elvégezni.

Ültetés. A palánták kiültetését úgy kell ütemezni, hogy igazodjon a törőgépek és a műszárítók kapacitásához. A dohány palántázás általában április végétől május végéig tart. A palánták nagyobb részét (55-60%-át) május 1. és 15. között célszerű kiültetni.

Az 5-7 leveles palánták a legalkalmasabbak kiültetésre. Az ültetést többnyire beöntözésre is alkalmas dohánypalánta ültető gépekkel (Balthes, Powell stb.) végzik. Optimális vízmennyiség 1,5-2 dl/tő.

A sor- és tőtávolság termesztési módtól (kisüzem, nagyüzem, síkművelés ill. bakhátas) és az alkalmazott gépektől (DMG, Balthes, Powell stb.) függően 100-117 x 35-50 ill. 60-80 x 40 cm között változik.

Növényápolás, növényvédelem

Ültetés és pótlás után egy héttel már célszerű elvégezni az első sorközkultivátorozást, amelyet a talaj levegőztetése és gyommentesítése érdekében még 2-3 alkalommal ajánlatos megismételni. Általában 1-2 gazoló sorkapálás elegendő.

A Peronoszpóra ellen az ültetést követő 7. napon kell megkezdeni a preventív védekezést és a törés megkezdése előtt 21 nappal be kell fejezni, amit 14-16 naponként célszerű megismételni.

Mocskospajor kártétel ellen szükség esetén egy vagy két alkalommal permeteznek, levéltetvek ellen szükség szerinti kezelést kell alkalmazni.

A tetejezés és a kacsgátlás sajátos dohányápolási műveletek. Céljuk értékesebb, íz- és zamatanyagokban gazdag, tartalmas dohánylevél előállítása, illetve a levélhozam fokozása. A virágzat és az oldalhajtások kifejlődésének megakadályozása következtében az asszimiláták felhalmozódása növekszik a haszonlevelekben.

A tetejezés (virágzat eltávolítás a legfelső 2-3 hegylevéllel) optimális ideje akkor van, amikor az állomány 50%-án megjelennek a virágbimbók. A kacsgátlást (hónaljhajtások leperzselése) ma már a tetejezéssel egymenetben végzik. A tetejezést mechanikai módon, többnyire géppel (Powell) vagy kézzel végzik. A kacsgátlás a tetejezéssel egyidőben kontakt hatású kacsgátló szer dohányra permetezésével történik. A 2-3 cm-es hónaljhajtások a kezelés után néhány órával megfeketednek.

Az újabb virágzatok és hónaljhajtások növekedésének megakadályozására 8-10 nap elteltével a műveleteket meg kell ismételni.

Törés, szárítás

A dohány törése a haszonlevelek technikai érettségének megfelelően július elejétől szeptember közepéig tart.

A technikai érettség általános jelei: a levél sötétzöld színe elhalványul; a főér kivilágosodik, fényesebb lesz; a levéllemez fodrosodik, babosodik, hegye kissé lehajlik; a levél gyantás tapintású, a szárról könnyen letörhető; töréskor éles, pattanó hang kíséretében válik el a szártól, nem marad rajta szárrész (bajusz).

A dohánytövön a levelek nem egyszerre érnek, hanem kifejlődésük sorrendjében övezetenként, alulról felfelé. Mivel a levelek érése szakaszos, általában 4-5-szöri törés szükséges 5-10 napos pihenő szakaszok közbeiktatásával. Előfordul, hogy az érést gátló körülmények miatt (késői ültetés, hűvös, csapadékos időjárás, magas N-tartalom) a betakarítás késő őszre is elhúzódik, amikor már megnő a fagyveszély. Ez esetben célszerű érésgyorsító permetezést alkalmazni.

A dohány levelek törése kisgazdaságokban kézzel, nagyüzemben géppel (Balthes törőkocsis, Powellautomata stb.) történik. A letört leveleket a legrövidebb időn belül a szárítás helyére kell szállítani.

Szárítás. A letört dohányleveleket a szárításra elő kell készíteni. Ennek egyik módja a fűzés vagy fonás. A természetes szárításhoz régen kézzel, 50-70 cm hosszú tűvel, színükkel és fonákukkal váltogatva zsinórra fűzték a dohányt, majd a leveleket elegyengették. Az így elkészült pórékat akasztották be a dohányszárító pajtákba. A nagy kézimunkaigényű műveletet ma már fűzőgépek (Metz-Supra,, Fatex, Fusio) végzik.

A korszerű, meleglevegős dohányszárító esetében a szárítás ún. tűsorkeretekben történik, így az előkészítés a dohánylevelek tűsorkeretbe rakása (rendezetten vagy ömlesztve) korlátozódik.

A dohánylevél szárítása a száradás alatt végbemenő kémiai, biokémiai és fizikai jellegű folyamatok helyes irányításával történik. A szárítás alatt alakulnak ki a dohány minőségét meghatározó tulajdonságok (szín, redukálható cukor, nikotintartalom, stb.). Ezért a szárítás nem egyszerűen a víztartalom elpárologtatására korlátozódik, hanem annál sokkal összetettebb feldolgozási eljárás.

A szárítóba kerülő zöld dohány víztartalma általában 80% körüli, ennek legnagyobb részét a szárítás során elveszti. Ezenkívül szárazanyagtartalmából is veszít mintegy 12-20%-ot. Jelentősek a kémiai változások (klorofill lebomlás, keményítő hidrolízis, fehérjék hidrolizálódása, nikotin csökkentés stb.) is. A szárítást úgy kell irányítani, hogy a vízleadás üteme és mértéke szoros összhangban legyen a levelekben végbemenő biokémiai folyamatokkal.

A dohánylevelek szárítása természetes és mesterséges körülmények között végezhető. A természetes szárítás, melynek időtartama 25-40 nap, hagyományos dohányszárító pajtákban (zsaluzi pajta) vagy kiegészítő fűtéssel ellátott fóliasátorban főként a levegő áramlási sebességének és páratartalmának szabályozásával történik. A mesterséges szárításhoz különböző típusú szárítóberendezéseket alakítottak ki (Sirokko, TDO típusú szárítók, KDSZ-1,5, MKD-25, MINIDOSZ-1,5-2,0), amelyekben a szárítás időtartama 100-150 óra és a szárítás minden tényezője szabályozható.

A dohány mesterséges szárításának szakaszai:

Színesítés: túlnyomó részben ekkor mennek végbe azok a biológiai-kémiai folyamatok, melyek a dohánylevél értékét, minőségét döntően meghatározzák. A továbbiakban már csak ennek a megtartása a cél. A színesítés végére a dohánylevél eredeti víztartalmának mintegy 30-35%-át elveszti és a levéllemez valamint a főér is teljesen sárga színű lesz.

Paraméterei: 30 41°C, 90 75% RP, 36-48 ó.

Színrögzítés: a levél nedvességtartalmának fokozatos eltávolításával és a hőmérséklet emelésével megszűnik a levél biokémiai és enzimatikus aktivitása. Ebben a szakaszban a színesítés alatt elért sárga szín azzal egyidőben kialakult beltartalmi minőség megőrzése a cél. A színrögzítési szakasz első részében a levél hegye, végére az egész levéllemez összezsugorodik és a dohánylevél eredeti víztartalmának majdnem a felét elveszti.

Paraméterei: 41 51°C, 75 35% RP, 16-24 ó.

Levéllemez-szárítás: célja a dohánylevél tartósítása, a levél teljes kiszárítása, amely akkor tekinthető befejezettnek, ha a levéllemez érintésre könnyen törik.

Paraméterei: 57 75°C, 35 30% RP, 18-30 ó.

Főérszárítás: akkor fejeződik be, amikor a főborda pattanva törik.

Paraméterei: 65 75°C, 30 20% RP, 20-30 ó.

Hűtés, puhítási szakasz végére a levelek nedvességtartalma 16-18%. Ilyenkor a levelek már nem törnek és összenyomás után is visszanyerik eredeti alakjukat.

Paraméterei. 75 20°C, 20 35% RP, 16-20 ó.

Szárítás utáni műveletek: A dohány megszáradása és kellő mértékű bepuhulása utána válogatást a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni. A dohányt az érvényben lévő szabvány (MSZ-08 1682-79) szerint kell válogatni. A minőségi követelményeket fajtánként, törési övezetenként elkülönítve írják elő. Az azonos minőségű leveleket csomókba kötik össze.

Közvetlenül szállítás előtt kell bálázni.

Az átmeneti tárolás alatt is gondoskodni kell az asztagok hőmérsékletének állandó ellenőrzéséről, szükség szerinti átrakásáról, mivel az esetleges bemelegedés minőségromlást, penészedést idézhet elő.

Várható hozam fajtától és termesztési módtól függően 1,3-2,5 t/ha száraz dohány (9-17,5 t/ha zölddohány). Az utóbbi években a hazai termésátlag 1,2-1,67 t/ha (világátlag: 1,47 t/ha).