Cukorrépa

Cukorrépa

A cukorrépa az egyik legfontosabb élelmiszeripari növényünk. Jelentőségét elsősorban az határozza meg, hogy a cukorrépából fontos népélelmezési termék készül: a cukor, amely az emberi táplálkozásban nélkülözhetetlen.

Jelentőségéhez tartozik még az is, hogy a szántóföldi növények közül a cukorrépával termelhető meg hektáronként a legtöbb energiaérték.

A cukorrépa azonban nemcsak fontos ipari növény, hanem melléktermékei révén jelentős a takarmánybázis biztosításában is. A cukorrépa üzemi mellékterméke a leveles répafej; értékes takarmány, amely önmagában is etethető, de kukoricaszárral együtt be is silózható.

A cukorgyári melléktermékek: a répaszelet és a melasz is értékes takarmányok, amelyekből karbamid hozzáadásával fehérjepótló takarmányokat állítanak elő. Ezek a készítmények is főleg a szarvasmarhák takarmányozásában jelentősek.

A cukorrépa az egyik legfiatalabb kultúrnövényünk. Az európai kultúra és az újkor növénye. Európai növény; nemesítését, termesztését és a répacukor gyártását csak a múlt század elején kezdték meg. Jelenleg már nemcsak Európában, hanem más földrészeken is termesztik.

A cukorrépa termesztése nagyobbrészt csak a mérsékelt égövön elterjedt, ezért a trópusokon a cukornád, a mérsékelt égövön pedig a cukorrépa a cukorgyártás alapanyaga. Jelenleg a világ cukortermesztéséből 36% a répacukor és 64% a nádcukor.

A nagyarányú területcsökkenés miatt a cukor szükséglet mind nagyobb részét kellett import útján kielégíteni, de ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon, a vetésterület nagyobb legyen és több cukrot termelhessünk, különböző állami intézkedésekre és a cukorrépa termesztés korszerűsítésre volt szükség.

A változás már a hetvenes évek első felében elkezdődött. Létrejöttek a cukorrépatermelési rendszerek és megkezdődött a termesztés korszerűsítése, a technológiai váltás. Ezek után ismét nőtt a vetésterület és a terület növekedés mellett emelkedtek a termésátlagok is.

A megtermelt cukorrépa-gyökér mennyisége sokkal több volt mint amennyit a hazai feldolgozó ipar felhasznált, ezért elsősorban a volt Jugoszláviába szállítottunk belőle és feldolgozott cukrot kaptunk vissza. A hazai gazdálkodási rendszer változása és a külföldi feldolgozás leállása miatt veszteségek érték az ágazatot. A tulajdonviszonyok rendeződésével várható a cukorrépa termés újbóli javulása.

Nagyon fontos még, hogy tovább növekedjen a melléktermékek betakarításának és hasznosításának az aránya is.

Származása, rendszertani helye és biológiai jellemzése

A Beta-répák és ezen belül a cukorrépa származására vonatkozóan a legáltalánosabb nézet az, hogy a kultúrrépák őse a Földközi-tenger partvidékén található Beta maritima L.

A Beta-répát emberi táplálékként és takarmányozásra már a középkorban is felhasználták, szántóföldi termesztése azonban csak a XVI-XVIII. században kezdett elterjedni.

A cukorrépa közvetlen őse az Achard által kiválasztott sziléziai fehérrépa. A répában lévő fehércukrot Marggraf fedezte fel 1747-ben, aki megállapította, hogy a répában lévő cukor azonos minőségű a nádból kinyerhető cukorral.

Rendszertan. A kultúrrépák a libatopfélék (Chenopodiaceae) családjába és a Beta nemzetségbe tartoznak. A Beta nemzetség legfontosabb faja a répa (Beta vulgaris L.).

Termesztett répáink, mint változatok a cukorrépa, a takarmányrépa, a cékla és a mangold, mind ehhez a fajhoz tartoznak.

Cukorrépa (Beta vulgaris L. var. saccharifera Alef.)

Takarmányrépa (Beta vulgaris L. var. crassa Alef.)

A Beta-répák, illetve a cukorrépa jellemző alap-kromoszómaszáma n=9. A diploid répanövények testi sejtjeiben ennek a kétszerese 2n=18, a tetraploid változatokban a négyszerese 4n= 36 található. A diploid és a tetraploid szülőpartnerek keresztezésével jönnek létre a nagy gazdasági értékű 3n= 27 kromoszómás triploid hibridek.

A cukorrépa nemesítők a tetraploid répákat colchicines kezeléssel állítják elő és ezek képezik a poliploid nemesít 212f55c és alapját.

Biológiai jellemzés. A répa kétéves növény. Az első évben fejlődik ki a répagyökér vagy répatest, és csak a második évben fejleszt magszárat és termést.

A répa kezdeti fejlődése. A répa csírázásához 6-8°C hőmérsékletre van szükség. Először a gyököcske jelenik meg és lefelé hatol a talajba, majd a csíranövény indul fejlődésnek. A szikalatti szár (a hypocotyl) és a sziklevelek előbújnak a talajból, kikel a répa és néhány nap múlva a sziklevelekre merőlegesen megjelennek az első lomblevelek. Kelés után a répa karógyökere erőteljesen fejlődik és fokozatosan kialakul belőle a répatest.

Gyökérzete jellegzetes karógyökér, amelynek a két oldalán előtörő hajszálgyökerek sűrűn behálózzák a feltalajt. A répa, főleg a cukorrépa főgyökere - ha nem ütközik akadályba - 2-3 m mélyre is lehatol a talajba. (Ha a répagyökér kemény talajba ütközik, elágazik, "lábas vagy talpas" lesz a répa.)

A répatest nem más, mint a hajtás (szikalatti szár, vagy hypocotyl) és a karógyökér felső részének tartalék táplálóanyagokat tartalmazó módosulása. A répatest lefelé elvékonyodik, és valódi gyökérben folytatódik.

A répatesten három részt különböztetünk meg: a répa fejét, nyakát és gyökerét.

A répafej rövid szártagú tőszár. A fejen az első évben csak levelek nőnek, a második évben fejlődik ki a magszár. A répafej cukrot nem tartalmaz, ezért betakarításkor a cukorrépáról levágják.

A répanyak a szikalatti szárból alakul ki. Felső részét a legalsó levelek, alsó részét a gyökérbarázda határolja, ezért a nyakon sem levelek, sem gyökerek nincsenek. A kultúrrépák nyaki részének nagysága eltérő. A cukorrépáé kisebb, mint a takarmányrépáké. Ezért a különböző alakú takarmányrépák nyaki részükkel kinőnek a földből, a cukorrépa pedig "belenő" a földbe.

A gyökértest. Felső része a megvastagodott karógyökér, amely lefelé kúpszerűen elvékonyodik és "gyökérfarokban" végződik. A gyökértest két oldalán gyökérbarázda található, amelyből oldal- és hajszálgyökerek indulnak. A répatest alakja a cukorrépa-fajtáknál alig változik, de nagy változatosságot mutat a takarmányrépánál és a céklánál.

A répa keresztmetszetén kör alakú edénynyalábgyűrűk váltakoznak a raktározó parenchima részekkel. Számuk cukorrépában 9-12, takarmányrépában 5-8.

A cukor elhelyezkedése a répatestben nem egyenletes, legtöbb van a répatest súlypontjában, legkevesebb a fejben és a farokban.

(A cukorrépatest átlagos összetétele: 76% víz, 24% szárazanyagtartalom, ebből 17% répacukor (szacharóz); az egyéb cukor, valamint a nem-cukor anyagok mennyisége kb. 7%.)

Levél. A termesztett répák és répafajták levélnagysága, színe és a levelek állása eltérő. Cukorrépa-fajtáink levelei sötét- vagy világoszöld színűek és szétterülők. A takarmányrépák levelei felállók, színűk rendszerint a répatest színének megfelelően színezettek, vagy sárgászöldek. A szárlevelek kicsinyek és váltakozva helyezkednek el a száron.

A répa hajtásrendszere, a virágzat és a termés csak a második tenyészévben fejlődik ki. A magrépák szárbaindulásához megfelelő hő - alacsony hőmérséklet - és fényhatások szükségesek. A répa hosszúnappalos növény; rövidnappalos viszonyok között is szárbaindul, de nem virágzik. (Előfordul, hogy a répa már az első évben szárbaindul, felmagzik, de ez káros.)

Szár. A répának dudvás szára van. A répafejen a központi rügy állapotától függően egy vagy több magszár fejlődik, amelyek további hajtásokat hoznak.

Virágzat. A többmagvú répafajták virágai gomolyos füzérben helyezkednek el és kettős bogas virágzatot alkotnak.

Az örökletesen egymagvú fajták virágainak többsége egyedül áll, de a főhajtásokon kis számban 2-3 virágú gomolyok is találhatók.

A virágok hímnősek és a répa túlnyomóan idegentermékenyülő növény, de ritkán önmegporzás is előfordul. A kölcsönös megporzásnak különösen nagy jelentősége van a hibridrépák előállításában.

Termés. A répa termése fedéllel nyíló csalmatok. Alakja lapított és a termésüregben rendszerint egy mag található.

A mag apró és vesealakú, színe vörös, vagy sötétbarna. Az örökletesen egymagvú fajták magja nagyobb, mint a többmagvúaké.

A többmagvú répafajták összetett virágzatából gomolytermés alakul ki, amely 2-3, ritkábban 4-6 toktermésből áll és ennek megfelelő számú magot tartalmaz.

Az örökletesen egymagvú (monokarp) fajták egyedül álló virágaiból magányos termések képződnek egy-egy maggal.

A cukorrépa-típusok és a nemesítési irányelvek

A cukorrépa nemesítését Achard kezdte meg a XVIII. század végén a sziléziai fehérrépából. A nemesítési cél kezdetben a répa cukortartalmának és termőképességének fokozatos növelése. Ezen a téren a nemesítés szép eredményeket ért el, hiszen a kezdetben 6% cukrot tartalmazó répából sikerült a répa cukortartalmát 17-20%-ra növelni, és ezzel a cukorrépa méltó versenytársa lett a cukornádnak.

A nemesítés eredményeként a cukorrépának a répatest nagysága és cukortartalma alapján négy típusa alakult ki, és a cukorrépafajták a következő csoportok valamelyikébe sorolhatók:

- E (Ertragreich): bőtermő, viszonylag kis cukortartalmú, későn érő típus;

- N (Normál): közepes gyökértermés és közepes cukortartalom jellemzi az ide tartozó fajtákat;

- Z (Zuckerreich): nagyobb cukortartalmat és viszonylag kisebb gyökértermést biztosító fajtatípus;

- ZZ (Besonders Zuckerreich): nagyon nagy cukortartalmú, de kis gyökértermésű fajták.

A hazai cukorrépa fajtáink az N és a Z átmeneti típusaiba tartoznak.

A cukorrépa nemesítés az 1930-as években kezdődött hazánkban, és azóta sok értékes fajtát és nagy termőképességű poliploid és hibrid cukorrépát állítottunk elő.

Nagyon jelentős az örökletesen egymagvú cukorrépa fajták előállítása is, hiszen ezek nélkül a fajták nélkül lehetetlen lett volna megvalósítani a gépesített cukorrépatermesztést hazánkban.

A főbb nemesítési irányelvek a következők: olyan fajtákat kell előállítani, amelyek a termesztés és a cukoripar igényeit egyaránt kielégítik.

Ezek szerint örökletesen egymagvú, kiváló vetőmagértékű, bőtermő és jó alkalmazkodó képességű, cerkospora-rezisztens, gépi betakarításra alkalmas fajtákra van szükség.

Éghajlat és talajigény, vetésváltás

Éghajlatigény. A cukorrépa a mérsékelt égöv növénye, hosszúnappalos megvilágítást igényel. Ezért a cukorrépa termesztésére a mérsékelten meleg klíma felel meg a legjobban.

Hazánk éghajlata mindenütt alkalmas a cukorrépa termesztésére, de a kiegyenlítettebb éghajlatú, csapadékosabb országrészeken többet és - öntözés nélkül is - biztonságosabban terem a cukorrépa.

Az időjárási elemek közül a csapadék mennyisége és tenyészidő alatti megoszlása nagyon jelentős. A cukorrépa július közepétől augusztus végéig igényli a legtöbb csapadékot, ezért a bőséges nyári esők - és az öntözés - igen kedvezően hatnak a termés alakulására.

A hőmérséklet vonatkozásában áprilisban a meleg, májusban és augusztusban pedig az alacsonyabb hőmérséklet kedvez a cukorrépa termésmennyiségének.

Talajigény. A cukorrépa a talaj iránt is nagyon igényes növény. Termesztésére legalkalmasabbak a mélyrétegű, elegendő meszet tartalmazó, humuszban és tápanyagokban gazdag mezőségi talajok. A mezőségi talajok mellett alkalmasak még a jó minőségű csernozjom jellegű öntés- és rétitalajok, valamint a barna erdőtalajok. Ezekre a talajokra jellemző, hogy humuszban gazdagok, morzsalékos szerkezetűek, mészállapotuk rendezett, mechanikai összetételük középkötött és pH tartalmuk 6,5-7,3 között van.

A mészben szegény, savanyú, hideg, magas vízállású, erősen erodált, lejtős területek, valamint a szélsőséges talajok, a futóhomok és szikes talajok a cukorrépa termesztésére alkalmatlanok.

A cukorrépa a MÉM NAK szerinti osztályozásának megfelelően, csak az I-II-III. szántóföldi termőhelyi kategóriában termeszthető.

A cukorrépa nemcsak a talajokra, hanem a talajok kultúrállapotára is igényes. Ezért az évelő gyomokkal és más egynyári gyomnövényekkel erősen fertőzött talajok alkalmatlanok a cukorrépa termesztésére.

Vetésváltás, terület-megválasztás. A terület kijelölésénél fontos, hogy a táblák alakja, nagysága, fekvése összhangban legyen a speciális gépek teljesítményével és alkalmazhatóságuk feltételeivel. A táblák 50-60 ha-nál ne legyenek kisebbek és kerülni kell a lejtős területű táblákat.

A növényvédelmi szempontok miatt pedig ne kerüljön a cukorrépa az előző évi répaföld szomszédságába. Fontos még az is, hogy a betakarított termés könnyebb elszállítása érdekében a cukorrépa táblákat - ha csak lehet - szilárd burkolatú utak mentén, vagy azok közelében jelöljük ki.

Növényi sorrend. A cukorrépát olyan vetésváltásban kell termeszteni, ahol a termesztési feltételek maximálisan biztosíthatók. A fontosabb feltételek a következők: korán lekerülő előveteményekre van szükség; az elővetemények feleljenek meg a növényvédelem követelményeinek és a gyomok elleni védekezés lehetőségeinek.

Mivel ezeket a feltételeket legnagyobbrészt csak a gabonafélék biztosítják, ezért a hazai viszonyok között a cukorrépa leggyakoribb előveteményei az őszi kalászosok, főleg az őszi búza.

A helyes növényi sorrend összeállításánál arra is vigyázni kell, hogy a cukorrépa négy évnél korábban nem kerülhet ugyanarra a táblára.

A cukorrépa elég későn kerül le, ezért helyes, ha tavaszi növényeket vetünk a cukorrépa után. A cukorrépa legjobb utónövényei a tavaszi gabonák, a zab és a tavaszi árpa, főleg a sörárpa.

Tápanyagigény és trágyázás

A cukorrépa a legtápanyagigényesebb növények közé tartozik. Ezért az eredményes termesztésének fontos feltétele a tápanyagigényének megfelelő trágyázás.

Tápanyagigény. A cukorrépa tápanyagigényét a gyökértermés - és a hozzátartozó melléktermékek - tápanyagtartalma határozza meg.

A cukorrépa - MÉM NAK szerinti - fajlagos tápanyagigénye: 100 kg gyökértermés biztosításához 0,35 kg N, 0,15 kg P O és 0,55 kg K O, vagyis 1,05 kg vegyes - NPK - hatóanyag szükséges, ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:1,6 körül van.

Nitrogén. A cukorrépa fejlődéséhez szükséges makroelemek közül a nitrogén gyakorolja a legnagyobb hatást a gyökértermés mennyiségére és minőségére.

A nitrogén adagolására azonban vigyázni kell, mert ha a szükségesnél többet adunk, a felesleges N késlelteti az érést, csökkenti a répa cukortartalmát és kinyerhető cukor mennyiségét.

A cukorrépa legnagyobb N-igénye a tenyészidő elején van, később, a tenyészidő végefelé már kevés nitrogénre van szüksége. Az optimális N-adagok erre az időszakra rendszerint el is használódnak és a betakarítás előtti viszonylagos N-hiány nagyon jó hatással van a répa cukortartalmára.

Foszfor. A tápanyagok harmonikus értékesülésében fontos szerepe van a foszfornak is. A foszfor az érést gyorsítja, a szárazságtűrést fokozza, a répatest minőségét pedig javítja.

A cukorrépa a foszfort sokkal egyenletesebben veszi fel a tenyészidő alatt, mint a nitrogént.

Kálium. A cukorrépa káliumigényes növény. Ezért a kálium nagyon fontos tápeleme a cukorrépának. Az ismert élettani hatásán kívül a répa szárazságtűrését is fokozza, de a túlzott kálium-adagolás már káros, mert csökkenti a gyökértermést és növeli a répa hamutartalmát. A nagy hamutartalom pedig rontja a cukor kinyerhetőségét.

A mezoelemek jelentősége. Ismeretes, hogy a cukorrépa a mezoelemek közül főleg nátriumot, klórt, kalciumot és magnéziumot igényel.

A nátriumnak fontos élettani szerepe van, amely káliummal nem helyettesíthető, de a túlzott nátrium ellátottság már káros, mert növekszik a répa hamutartalma.

A klór is fontos tápanyaga a cukorrépának, főleg a levél- és gyökérképződésben van szerepe, de klór és nátrium trágyázásra ritkán van szükség, ha kálisóval trágyázunk.

A cukorrépa mész, vagyis kalciumigényes növény. Ezért mészszegény talajokon meszezésre van szükség, ahol a kalcium nemcsak a termés mennyiségét növeli, hanem a répa minőségét is javítja. Túlzott mennyisége gátolja a foszfor felvételét és beépülését is, valamint klorózisos tüneteket okoz.

A cukorrépát a magnéziumigényes növények közé szokták sorolni. Ennek ellenére Mg-trágyázásra csak Mg-hiányos, főleg savanyú homoktalajokon van szükség.

A mikroelemek jelentősége. A mikroelemek közül nagyobbrészt csak bórhiány szokott előfordulni, amely szívlevél rothadásban jelentkezik a cukorrépánál. A bórhiány csak bórtrágyázással vagy lombtrágyázással szüntethető meg.

Mangánhiány nálunk ritkán fordul elő, a rézhiány pedig csak láptalajokon jelentkezik. Pótlásukra szintén lombtrágyázás javasolható. A mikroelemek hiánya ellen köztudottan nagy jelentősége van az istállótrágyázásnak is.

Trágyázás. A cukorrépa tápanyag-ellátását az országosan elfogadott irányelvek szerint kell megvalósítani. A tápanyag-ellátás alapja a korszerű műtrágyázás, amelyet a MÉM NAK irányelveknek és a konkrét talajvizsgálati eredményeknek megfelelően kell végezni.

A műtrágyázás mellett nagy jelentősége van a cukorrépa szervestrágyázásának is, mivel a mezo- és főleg a mikroelemek harmonikus visszapótlása legbiztosabban az istállótrágyázással érhető el.

Szervestrágyázás. A szervestrágyázás leggyakrabban alkalmazott módja az istállótrágyázás. A cukorrépa meghálálja az istállótrágyát, amely a fontos tápanyagok mellett kedvező hatással van a talajok fizikai tulajdonságaira is. Az istállótrágya mennyisége a termőhelytől, a talaj termékenységétől függően 30-40 t/ha körül legyen.

Az istállótrágyázást leghelyesebb a kalászos elővetemények után, nyáron végezni: a búza tarlóra kihordjuk az istállótrágyát és középmély (18-22 cm) szántással a talajba dolgozzuk. Ha elmarad a nyári istállótrágyázás, akkor vagy elhagyjuk a szervestrágyázást, vagy legkésőbb szeptember közepéig, őszi szántással munkáljuk be az istállótrágyát.

Műtrágyázás. A cukorrépa tápanyagigényét, a szükséges tápanyagmennyiségeket és arányokat rendszerint műtrágyázással lehet megvalósítani.

A szükséges műtrágyák mennyisége mindenkor a várható, ill. tervezhető termésmennyiség, a termőhely és a talajok tápanyagellátottsága, valamint a cukorrépa fajlagos tápanyagigénye alapján határozható meg.

A cukorrépa fajlagos műtrágya-igénye a jó és közepes NPK-ellátottságú talajokon: 2,4-3,4 kg P O , 4,5-6,0 kg K O, amely 6,9-9,4 kg/t vegyes PK-hatóanyagnak felel meg.

A cukorrépa fajlagos N-műtrágya-igényét hatóanyag kg/t termésre vonatkoztatva a MÉM NAK - a különböző tényezők módosító hatása miatt - nem határozta meg. Kiszámítása az N minimum vagy az EUF módszer alapján történhet.

A foszfor és a kálium műtrágyázás. A cukorrépa alá szükséges foszfor és kálium műtrágyák mennyisége: a tervezett termésnagyság és a fajlagos P és K-műtrágya hatóanyag igények alapján meghatározható. De a véglegesen kijuttatásra kerülő műtrágyák mennyisége általában még módosul.

A főbb módosító tényezők: az elővetemények, az istállótrágyázás és az öntözés.

A nitrogén-műtrágyázás. Az optimális és a ténylegesen kiszórható N-műtrágya mennyiségek csak különböző tényezők. (talajkötöttség, öntözés, stb.), a cukorrépa fajlagos N-igénye és a talajok nitrogénszolgáltató-képessége alapján határozhatók meg.

A talajok N-szolgáltató-képessége pedig a talajminták nitrát (NO3) nitrogén tartalmával jellemezhető. Ezért a területen ősszel és tavasszal talajvizsgálatokat kell végezni, ahol a talajok felső 60 cm-es rétegének nitrát N-tartalmát kell megállapítani.

Az ősszel és tavasszal kijuttatható N-műtrágya-hatóanyag mennyiségek meghatározása. A cukorrépa N-műtrágyázását megosztva: ősszel és tavasszal kell elvégezni.

A cukorrépatermesztésre alkalmas talajokon a kiszórható N-műtrágya-hatóanyag mennyiségeket úgy kell meghatározni, hogy a tervezett gyökértermést (t/ha) ősszel 3 kg/t, tavasszal pedig 2 kg/t fajlagos N-igénnyel kell megszorozni. Az így kapott N-hatóanyag mennyiségekből azonban le kell vonni a talajok felső 60 cm-es rétegének ősszel és tavasszal mért N kg/ha-ban kapott nitrát - N - tartalmát. Ezért ősszel és tavasszal is csak a különbségeknek megfelelő hatóanyagú N-műtrágya mennyiségeket kell kiszórni.

De a termesztési célnak és az optimális N-mennyiségeknek megfelelő N-műtrágyázás még így sem valósítható meg, mivel a talajkötöttség, az öntözés és a tőszám tovább módosítja a tavasszal kiszórható N-műtrágyák mennyiségét.

A talajkötöttség szerint, ha a talajok kötöttsége 40-nél kevesebb, akkor a kiszámított értékekhez még adni kell, de ha 40-nél nagyobb és öntözzük a cukorrépát, akkor csökkenteni kell a kiszámított értéket.

Ismeretes, hogy a N-igény nem vizsgálható a tőszámtól függetlenül, ezért az a helyes, ha a tavaszi N-műtrágya mennyiséget az elérhető és főleg a megvalósított tőszám alapján határozzuk meg. Ennek érdekében a tavaszi N-műtrágya egy részét nem szórjuk ki tavasszal vetés előtt, hanem visszatartjuk a tenyészidő alatt végezhető fejtrágyázásra.

De csak annyit és csak akkor szórjuk ki, ha a megvalósult tőszám ezt indokolja. Általában az a helyes, ha a tőszám ismeretében a talaj tavasszal mért nitrát-N-tartalma és a vetés előtt, valamint a tenyészidőben kiszórható N-műtrágyák együttes hatóanyag-mennyisége osztva a tőszámmal, növényenként 1,6-2 g N-hatóanyagnak felel meg. Öntözés esetén a kisebb értékek, öntözés nélkül pedig a nagyobb értékek a megfelelők.

A tőszámok figyelembevétele a N-műtrágyaigény számítása során nagyon fontos, mert kis tőszám esetén olyan hatást érünk el, mint ha túl adagoltuk volna a nitrogént.

A műtrágyázás ideje és módja. A foszfor és a káliumtartalmú műtrágyák teljes mennyiségét nyár végén, ill. ősszel kell kijuttatni és a talajba dolgozni. De ha indító (starter) műtrágyázást is végzünk, akkor az ehhez szükséges mennyiséget az összesből le kell vonni.

A nitrogén műtrágyák kijuttatása - mint az előzőekben már érintettük - megosztva történik ősszel és tavasszal.

A tavaszi N-műtrágya egy része lehet starter és fejtrágya is. A fejtrágyázásnál vigyázni kell a kismennyiségű trágya egyenletes szórására és arra, hogy levélzáródás után már nem szabad fejtrágyázni, mert a késve adott N-fejtrágya csökkenti a répa cukortartalmát.

Indító műtrágyázás. A starter műtrágyák - a korszerű cukorrépa-vetőgépekkel - a vetéssel egymenetben is kijuttathatók. A műtrágya adagok 50-100 kg/ha körül legyenek. Indító trágyázásra összetett, vagy komplex műtrágyákat használjunk.

Kalcium és magnézium trágyázás. Azokon a területeken, ahol Ca-hiány mutatkozik, indokolt a cukorgyári mésziszappal történő fenntartó mésztrágyázás. (A talaj Ca-igénye szerint 1,2-2,5 t/ha CaCO -nak megfelelő mésziszap kiszórására van szükség.)

A magnéziummal közepesen ellátott talajokon magnézium tartalmú műtrágyák használatára van szükség. De ha ezeken a talajokon meszezésre is szükség van, akkor az a helyes, ha magnézium tartalmú meszező anyagokat használunk, pl. magnezit meszet vagy dolomit lisztet.

Amennyiben a magnézium ellátottság gyenge, akkor magnézium-szulfát vagy magnézium-klorid adagolásra van szükség.

Lombtrágyázás. A permetező trágyázásra korábban csak karbamidot, műtrágya keverékeket és bórsavas-keserűsót használtak. Jelenleg a mikroelemeket is tartalmazó folyékony levéltrágyák és a bórtartalmú anyagok használata került előtérbe, 6 leveles kor után.

Talajelőkészítés

A cukorrépa eredményes termesztésének alapvető feltétele az 56%-os pórustérfogatú talaj, amelyet rendszerint csak megfelelő mélységű és jó minőségű talajmunkákkal lehet kialakítani.

A cukorrépa alá úgy kell előkészíteni a talajt, hogy az mélyen megmunkált, a vetőágy pedig kellően ülepedett legyen.

A talajművelési munkák a következő sorrendben végezhetők: tarlóhántás; alap-talajművelés forgatással és kombinált módszerekkel; az alap-talajművelés elmunkálása, a talajok lezárása és a vetőágykészítés.

Tarlóhántás. A tarlóhántást az elővetemények - az őszi kalászosok - betakarítása után azonnal el kell végezni. A tarlóhántás eszköze rendszerint tárcsa, a művelés mélysége 8-12 cm legyen. A tarlóhántást is azonnal le kell zárni, erre a célra legalkalmasabb eszköz a gyűrűshenger.

Alap-talajművelés. Az alap-talajművelés legelterjedtebb módja a szántás. Nyári vagy nyárvégi szántásra általában akkor van szükség, ha istállótrágyázunk. Az istállótrágyát - középmély szántással (18-22 cm) - augusztusban kell leszántani és szántás után a talajt azonnal le kell zárni.

Ha csak alapműtrágyákat juttatunk ki, a középmély talajművelés - talajápolás - tárcsázással is elvégezhető.

Az őszi talajművelés legfontosabb munkája az időben és megfelelő mélységben végzett őszi mélyszántás. Az őszi szántást célszerű szeptember végéig, október közepéig elvégezni, mert a talajfelszín elmunkálása később már nem végezhető el jó minőségben.

Az őszi mélyszántás mélysége - a talajok termőréteg vastagságától függően - 30-32 cm körül legyen. De ha 30 cm-nél mélyebb talajművelést akarunk elérni, vagy mélyítő művelésre van szükség, akkor a középmély lazításé vagy az altalajlazításé pedig 50-60 cm körül legyen.

Az őszi mélyszántást még az ősz folyamán célszerű elmunkálni, hogy tavasszal nagyobb felszínalakítás nélkül jó minőségű magágyat készíthessünk.

Vetőágy-készítés. A magágyat, ha csak lehet, kevés talajmunkával készítsük el. Az a helyes, ha a vegyszerbedolgozás és a vetőágykészítés egyetlen kombinátorozással megvalósítható. A kombinátorozás mélységét a vetésmélységhez kell igazítani, és ha gyomos a talaj, gyomirtó művelőtestekkel felszerelt kombinátort kell használni, ha szükséges, többször kell kombinátorozni.

Vetés

A cukorrépatermesztés legfontosabb műveletei közé tartozik a vetés. A vetés minősége nagyon jelentős, mert alapvetően meghatározza a répa kelését és fejlődését, a hektáronkénti növényszámot és végső soron a termés mennyiségét és minőségét.

Vetőmag előkészítés. A cukorrépa vetőmag előkészítését, csávázását, osztályozását, drazsírozását a cukorgyárak mellett működő vetőmagüzemek végzik.

A vetőmagot a szerződéses termeltetésnek megfelelően a cukorgyárak bocsátják a termelőüzemek rendelkezésére. A cukorgyárak csak szabvány minőségű vetőmagot adhatnak.

Vetésidő. A vetés idejét legnagyobbrészt a talaj hőmérséklete és a talajok állapota határozza meg. A vetés legmegfelelőbb időpontja akkor van, amikor a talaj hőmérséklete 5 cm mélységben eléri a 7-8 °C-t. Viszonyaink között ez évenként eltérő időpontban - a kitavaszodástól függően - március közepe után várható, de nagyobbrészt csak március végén, vagy április elején szokott bekövetkezni.

Vetésmélység. A vetésmélység helyes megválasztása nagyon fontos, mert a mélyebben vetett répa nehezen és egyenlőtlenül kel. Jó minőségű vetőágy biztosítása esetén 3-4 cm mélyre kell vetni a cukorrépát.

Vetésmódok. Ismeretes, hogy a vetésmódokat a vetőmagvak típusa és minősége határozza meg. Ezért a cukorrépa vetésnek - a vetőmagvak és a vetésmódok összefüggése szerint - a kivetendő vetőmagszám alapján a következő vetésmódjai alakultak ki:

- sűrű vagy hagyományos vetés (több magvú vetőmagvak vetésére alkalmas vetésmód gyakorlatilag nincs);

- lazított állományú vetés (mechanikailag vagy genetikailag egymagvúsított vetőmagvak vetésére alkalmazható vetésmód);

- lazított szemenkénti vetés és helyrevetés (örökletesen egymagvú vetőmagvak vetésére alkalmazható vetésmódok).

Mivel hazánkban már csak örökletesen egymagvú cukorrépa fajtákat termesztünk, ezért a továbbiakban csak a lazított szemenkénti vetésmódot és a helyrevetést ismertetjük.

A cukorrépát jelenleg 45 cm-es sortávolságra vetjük, mivel ez az a sortávolság, ahol az erőgépek kerekei még kár nélkül haladhatnak a sorok között. Egyébként a hazánkban alkalmazott betakarítógépek is szükségessé teszik, hogy a sortávolság egységesen 45 cm legyen.

A cukorrépa vetését korszerű, 12 soros speciális vetőgépekkel végezzük, amelyek közül egyes típusok műtrágyaszóró, talajfertőtlenítő-szóró és sorvegyszerező adapterekkel is fel vannak szerelve.

Lazított szemenkénti vetés. A termesztési technológiákban jelentős szerepe van a vetés fellazítás mértékének. A fellazítás mértéke több tényezőtől függ, és ezek közül legfontosabbak: a magágy minősége és a tőszám-beállításhoz szükséges munkaerő.

Ott, ahol jó minőségű a magágy és elegendő munkaerő van: 8, esetleg 10 cm-es távolságra is lehet vetni a vetőmagot.

A 8 cm gomolytávolságú vetéshez örökletesen egymagvú, legalább 85%-os csírázóképességű, 85% feletti monogermitású, méretre osztályozott, drazsírozott vagy csupasz vetőmagra van szükség. (A javasolt vetőmagnorma 300 000 db mag/ha.)

De ha a felszínalakítás tavaszra maradt, vagy a magágy a vetés idejére kiszáradt, sűrűbbre kell vetni. Ilyenkor 5-6 cm gomoly, ill. magtávolságú vetésre van szükség, amely gyengébb csírázóképességű vetőmaggal is elvégezhető. (A javasolt vetőmagnorma 500000 db mag/ha.)

Ezt a vetésmódot tőszám-beállításos termesztési módnak is nevezhetjük, mivel itt a kikelt növényállományból ritkítással kell kialakítani a szükséges növényszámot (90-95000 tő/ha). A cukorrépa vetőmag mennyiségét U egységben adják meg, ami 100.000 csírázó magot jelent. A vetéshez szükséges mennyiséget a termeltető azaz a cukorgyár adja a gazdaságnak, a vetőmag normában megadottaknak megfelelően. Vetéskor átlagosan 1,8-2,2 U egységet szokás számítani egy hektárra a termesztési feltételek szerint.

Helyrevetés. A cukorrépa helyrevetésére csak azok a gazdaságok vállalkozhatnak, amelyek a szükséges agrotechnikai feltételeket maximálisan tudják biztosítani. A helyrevetés 13-16 cm-es magtávolságú vetésnek felel meg.

A helyrevetéshez legalább 85%-os, vagy ez feletti csírázóképességű és 90%-ot meghaladó monogermitású, örökletesen egymagvú, méretre osztályozott, drazsírozott vetőmagra van szükség.

A helyrevetésnél, mivel nincs felesleges növény, ezért a vetésnél csak annyi vetőmagot kell elvetni, amennyivel a szükséges növényállomány biztosítható. Az a helyes, ha arra törekszünk, hogy betakarításra lehetőleg 80000 - 90000 növény legyen egy hektáron. (A javasolt vetőmagmennyiség 180000 db mag/ha.)

Talajfertőtlenítés. A gyökér és gumós növények termesztését jelentősen befolyásolja a talajlakó kártevők kártétele, ezért termesztésük alapfeltétele, hogy agrotechnikai, biológiai és kémiai megoldásokkal a terület védettségéről gondoskodjunk. Azokra a területekre, ahol a talajlakó kártevők száma meghaladja a 10 db/m -t, cukorrépát vetni nem szabad. Azokon a táblákon, ahol a fertőzöttség több mint 3-5 db/m , nem szabad helyre vetni, és ahol a 5-7 db/m -t is meghaladja, ott lazított vetést sem szabad alkalmazni.

A védekezés általános irányelve az, hogy, ha a fertőzöttség kisebb, elég a sorkezelés, de ha nagyobb, akkor általános felületkezelésre van szükség.

Növényápolás, vegyszeres gyomirtás és öntözés

Az eredményes cukorrépatermesztés fontos feltétele a gyomok elleni védekezés, amely különböző agrotechnikai módszerekkel és vegyszeres gyomirtással valósítható meg. Mivel a gyomnövények elleni védelem nagyobbrészt a kémiai gyomirtás módszereivel valósul meg, ezért a mechanikai ápolómunkák száma, szerepe és jelentősége már erősen módosult, de kiegészítő szerepük jelenleg is fontos.

Mechanikai ápolás. Az esetenként szükséges és a fontosabb mechanikai ápolómunkák:

- a cserepesedett talajokon, a kelés elősegítése érdekében hengerezni kell;

- amennyiben a vegyszeres gyomirtás nem volt eredményes, vagy a talajok felszíne erősen tömődött, szükséges a sorközök kultivátorozása;

- sűrű vetés esetén szükség van az egyelésre, a lazított szemenkénti vetésnél pedig a tőszám - beállításra;

- nyár végén, a betakarítás előtt szükség van a nagyra nőtt gyomok eltávolítására is.

A mechanikai ápolás munkái közül részletesebben csak a kultivátorozással és a tőszám-beállítással foglalkozunk.

A cukorrépa ápolás hagyományos módja a gépi kultivátorozás, amelyre általában akkor van szükség, ha a gyomirtószerek hatása nem kielégítő, de öntözött viszonyok között is szükséges kultivátorozni, amikor a talaj felszíne erősen tömődött. A kultivátorozás a levélzáródásig - az időjárástól és a gyomosodástól függően - többször is elvégezhető. Helyes vetésváltás és a megfelelő talajelőkészítés révén a sorköz kultivátorozással egy vagy több vegyszeres védekezést elhagyható, ezért alkalmazása célszerű és gazdaságos. A záródott répa állomány később már jó gyomelnyomó, így csupán az esetleges tenyészidőszak végi gyomok ellen kell a későbbiekben postemergens kezelést alkalmazni az állomány szétnyílása után.

Általános irányelvnek az tekinthető, hogy a cukorrépát csak szükség szerint kell kultivátorozni, mert ha idő előtt megkapáljuk, a vegyszerfilmet megbontjuk és ezzel fokozott gyomosodást idézhetünk elő.

Tőszám-beállítás. A lazított, szemenkénti vetésnél ritkítással kell beállítani a répa tenyészterületét, a hektáronként szükséges tőszámot. A ritkítást akkor kell elkezdeni, amikor a répának már 2-4 levele van.

A tőtávolság, vagyis a ritkítás mértéke mindig a vetéskori lazítástól és a kikelet növények számától függ; pl. másként alakítható, ha 8 cm, vagy ha 6 cm-es vetőmagtávolságra történt a vetés. De arra mindenkor törekedni kell, hogy az optimális tőszámot (90-95000 tő/ha), ha csak lehet, biztosítsuk.

A tőszám-beállítás hosszúnyelű kapákkal végezhető munka, ezért - az egyeléshez viszonyított - kézi munkaerő szükséglet lényegesen kisebb. (A jól végzett helyrevetésnél nincs szükség tőszám-beállításra.) Annak eldöntése, hogy melyik vetésmódot alkalmazzuk a gépesítettségtől és a rendelkezésre álló kézimunkaerő árától függ. Választáskor mérlegelni kell a termés biztonság, várható termőnövényszám kérdését és a tábla területét is.

Vegyszeres gyomirtás. A cukorrépa eredményes gyomirtásának fontos feltétele a vegyszeres gyomirtás. A cukorrépa vegyszeres gyomirtása - a kukoricához hasonlóan - alap, preemergens és kiegészítő, postemergens kezelésekkel valósítható meg.

A cukorrépa gyomirtásánál is az az általános gyakorlat, hogy az eredményesebb gyomirtóhatás érdekében mind az alap, mind az állomány kezeléseknél gyomirtószer kombinációkra van szükség.

A kombinációkban az egyes komponensek arányát mindig a területen előforduló gyomfajok összetételének megfelelően kell meghatároznunk. De még így is számolnunk kell azzal, hogy a jelenleg alkalmazható herbicidek az egész vegetáció idejére nem biztosítanak teljes gyommentességet.

Alapkezelések. Az alapkezeléseket a cukorrépa vetése előtt (presowing), vagy vetés után, kelés előtt (preemergens) kell elvégezni.

Állománykezelések. Állománykezelésre van szükség, ha az alapkezelések nem hozták meg a kívánt eredményt. A cukorrépa ilyen esetben május közepére, június elejére szokott elgyomosodni.

A kikelt gyomok irtására kontakt hatású gyomirtószerekre és kombinációkra van szükség. Az állománykezeléseket 23°C hőmérsékleten felül nem szabad végezni.

Magról kelő egyszikű gyomok elleni postemergens gyomirtószer, a hélazab ellen akkor használható, amikor a hélazab 2-4 leveles fejlődési stádiumban van.

Az állománykezelések végezhetők: teljes felületi permetezéssel, sávos permetezéssel és kétlépcsős, osztott permetezésekkel is.

Öntözés. A cukorrépa nagy vízigényű és öntözővizet jól hasznosító növény. A cukorrépa az öntözésre nagy termésekkel reagál, ezért a cukorrépa öntözése nagyon gazdaságos.

Az öntözést a cukorrépa vízigényének ismeretében kell elvégeznünk, ezért a vízigény kielégítéséhez ismerni kell a csapadékmennyiségen túl a talajban tárolt hasznos vízkészletet is. A túlöntözésre azonban vigyázni kell, mert a nagy vízigény mellett a répa a gyökérzóna levegőzöttségére is igényes.

A vízigény kielégítése évjáratonként és országrészenként eltérő öntözési rendet igényel. Különösen fontos az első öntözés időpontja, amelyet nem szabad túl korán kezdeni, de megkésni sem szabad vele, mert ha csak akkor kezdünk el öntözni, amikor már vízhiány van, akkor az öntözés termésnövelő hatása is elmarad.

Általános irányelvnek tekinthető, hogy az öntözést július közepén kell megkezdeni és utána olyan gyakorisággal öntözzünk, hogy sohasem a vízhiányt pótoljuk, hanem a vízhiány bekövetkezését előzzük meg.

A cukorrépa legnagyobb vízigénye júliusban van, ezért a júliusban és augusztus első felében végzett öntözés termésnövelő hatása igen jelentős. A késői öntözésre vigyázni kell, mert a késői öntözés csökkenti a répa cukortartalmát és elnyújtja a répa technikai érését is.

Az öntözővíz mennyisége: az egyszeri öntözések esetén 40-50 mm-nél ne legyen több, de ez is csak akkor felel meg a követelményeknek, ha egyenletes lesz az öntözővíz elosztása, és a talajszerkezete lehetővé teszi ekkora vízmennyiség gyors befogadását. Ellenkező esetben még optimálisan beállított szórófejek esetén is célszerűbb a csökkentett vízadagú öntözés rövidebb fordulóidővel, ami különösen akkor célszerű, ha szeptemberi betakarítást terveznek.

Betakarítás

A betakarítás kezdete mindig a cukorgyárak ütemtervétől függ. Ismeretes, hogy a cukorrépát az ipari, azaz a technikai érettségi állapotban kell betakarítani, mert ebben az érettségi fokozatban legnagyobb a répa cukortartalma. Ilyenkor a répa középső (szív) levelei még zöldek, csak az alsó levelek kezdenek leszáradni. Általában szeptember és október hónapokban takarítjuk be hazánkban a cukorrépát.

A cukorrépa betakarításakor kétféle terméket kapunk: a főterméket, a répagyökeret és betakarítási módtól függően melléktermékként a répagyökérről fejezéssel leválasztott leveles répafejet, amely jelentős takarmányértéket képvisel. Takarmányozásra csak akkor használható fel, ha földdel nem szennyeződik, fejezés után közvetlenül szállítójárműre kerül.

A cukorrépa betakarításánál a következő szempontokat kell kielégíteni: A cukorrépa betakarítását a cukorgyárral kötött átadás ütemének megfelelően kell végezni és lefejezve kell a répát betakarítani. (A fejezésre azért van szükség, mert a répafej megnehezíti a répa feldolgozását és rontja a cukor kinyerhetőségét.)

A cukorrépa kézi, és részben gépesített szedése nagyon nehéz és lassú munka, azért nagy jelentősége van a betakarítás teljes gépesítésének. A gépesített betakarításnak háromféle változata alakulat ki a gyakorlatban.

Az egymenetes betakarítás. Hazai gyakorlatunkban csak az egysoros, egymenetes betakarítógépek fordulnak elő. Ezek a kombájnok a következő műveleteket végzik: a leveles répafejet levágják és rendre rakják, a lefejezett répát kiemelik, megtisztítják és tartályba rakják, majd a tartály tartalmát, ha megtelt, kiürítik. Hazánkban általánosan nem terjedtek el.

Az egysoros egymenetes kombájnok üzemelése csak kisebb területeken (50 ha alatt és a tábla szegélyeken) gazdaságos.

A hárommenetes, hatsoros betakarítás. A hatsoros, hárommenetes betakarítógépek a közepes nagyságú - 100-150 ha-os - területeken alkalmazhatók gazdaságosan.

Ezeknél a gépeknél a munkafolyamatokat három gépegység végzi három menetben. Az első menetben történik a répa fejezése, kocsira vagy rendre rakása, a másodikban a hat répasor kiszedése és rendrerakása, a harmadik menetben pedig a rendrerakott répa tisztítása és kocsira rakása.

A kétmenetes betakarítás. A kétmenetes önjáró betakarítógépek csak a nagyobb területek - 200-250 ha - betakarító gépei, mivel kisebb területeken ezek a gépek nem alkalmazhatók gazdaságosan. Ezeknek a betakarítógépeknek kétféle típusa terjedt el nálunk.

Az egyik típusnál az első gép a fejező gép, amely a fejezést és a répafej kocsira rakását végzi; a második pedig a kiszedő, rakodógép, amely a répa kiszedését, tisztítását és kocsira rakását végzi.

A másik típusnál az első menetben történik a répa fejezése, kiszedése és rendre rakása, majd a második menetben kerül sor a répa tisztítására és kocsira rakására. Ezek a gépek egyébként csak ott alkalmazhatók, ahol lemondanak a répafej hasznosításáról.