Az agrarpolitikai és az agrarpiaci tényezök kapcsolatrendszere

Az agrárpolitikai és az agrárpiaci tényezök kapcsolatrendszere

7.1. A termelés agrárpolitikai szabályozása

Az alkalmazott agrárpolitikák, mint más gazdaságpolitikák is elsösorban politikai szempontok figyelembevételével alakulnak ki.

Elsödleges cél az agrárpolitikák kialakításkor az a törekvés, hogy az egyes államok élelmiszerszükségletüknek a lehetö legnagyobb részét maguk állítsák elö, és ne legyenek kitéve a világpiaci bizonytalanságoknak. Ezt vagy egy esetleges háborús helyzet kialakulásának veszélyével támasztották alá, vagy egyszerüen arra hivatkoztak, hogy az ország kereskedelmi mérlegének állapota nem engedi meg azt, hogy külföldröl olyan termékeket vásároljanak, melyeket képesek maguk is elöállítani.

A fejlett országokban az egyik legfontosabb cél a vidéki lakosság helybenntartása volt, mert a kormányzatok úgy vélték, hogy a tömeges elvándorlás okozta problémák megoldása, melyeknek kiváltói a városokba betelepülö "vidékiek", jóval költségigényesebb, mint a folyamat megelözése.

A harmadik nagyon fontos cél, mely elsösorban a fejlett országok agrárpolitikáját jellemzi, az a termelök jövedelmének növelése, hatékonyabb termelési szerkezet kialakítása. Ezt a célt azért kellett megfogalmazni, az ágazatra jellemzö specialitások miatt a szabadpiac müködésének köszönhetöen nem kívánt folyamatok váltak meghatározóvá. Jobb esetben stagnált, de inkább csökkent a termelök jövedelme. Ez pedig azt eredményezte, hogy a termelök nem tudtak beruházni, csökkent a termelékenységük, így tovább csökkent a jövedelmük. Ennek hatására az elsö két céllal éppen ellentétes folyamatok indulhattak volna be.

A kitüzött célok eléréséhez az agrárpolitikának alapvetöen három nagyobb eszközcsoportot áll rendelkezésére, az árpolitika, a struktúrapolitika és a piacpolitika (marketing politika). Mindhárom eszközrendszer egyes 252f59c elemei a mezögazdasági termelö jövedelmét módosítják annak érdekében, hogy a kitüzött céloknak megfelelö irányban következzenek be változások az ágazaton belül. Az agrárpolitikai eszközök számát tekintve az eszközök legtöbbje az árpolitikai beavatkozások közé sorolható.

Struktúrapolitika

A struktúrapolitika célja, hogy a farmok nagyságában, s a gazdálkodás méretében végbemenö szükségesnek tartott változásokat ösztönözze, s a változás okozta nehézségeken enyhítsen. A termelékenység- és jövedelemnövelés, azaz az általános agrárpolitikai célok eszközei között mind a földterület nagyságára, mind a technológiai elörehaladásra inspiráló intézkedések találhatók. Nyugat-Európában a struktúrapolitika föbb tevékenységei az alábbiak szerint csoportosíthatók:

farmstruktúra, azaz termelési méret kialakítás a hatékonyság javítása érdekében

szociális és környezeti hatások makroszintü kompenzálása

regionális problémák megoldása

A farmstruktúrába való beavatkozásnak 3 fö eszköze az örökösödési törvény (1 örökös kijelölése a földterület elaprózódásának elkerülésére), konszolidációs programok, ami a földosztások korrekciós programja, mely jelentös költségvetési terheket felvállalva igyekszik a szétaprózott földterületeket egyesíteni és az egyesítési politika, ami a farmméret növelését célzó intézkedés, az állam által felvásárolt földterületet csak a szomszéd terület birtokosa vásárolhatja meg.

Ezen intézkedések nem minden országban figyelhetök meg, hiszen az ilyen komoly költségvetési terheket okozó állami beavatkozásokat csak ott indokolt bevezetni, ahol feltétlenül szükségesek. Egyes országokban (pl. Anglia) az adott idöszak megfelelö gazdasági körülményei önmagukban, állami beavatkozás nélkül is létrehozták a megfelelö hatékonyságú gazdasági méretet.

Napjainkban azonban a vidéki lakosság ipari centrumokba áramlása olyan súlyos problémákat vet fel, mint a munkanélküliség növekedése, a túlduzzadt városi agglomerációk további erösödése. Az állami szabályozásnak, melynek során a vidéki lakosság jövedelmének akár közvetlen támogatások általi szinten tartása árán is meg kell akadályozni a lakosság eláramlását. Ide kapcsolódik a regionális problémák megoldása is, melynek során az állam különbözö terület- és településfejlesztési programokkal igyekszik a nem homogén vidék helyzetét befolyásolni a városok elszívó hatását mérsékelni.

Törvényekkel segítették elö az egy tulajdonban lévö földterületek elhelyezkedésének racionalizálását, vagyis területcserék sokaságát hajtották végre állami segédlettel. Hasonló céllal törvényekkel rendezték az elhagyott területek tulajdonjogát éppúgy, mint az örökösödés okozta problémákat. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a területek további aprózódását elkerüljék, ugyanakkor a struktúra és az árpolitika összekötésével általában sikeresen akadályozzák meg a túlzott földterület-koncentrációt is. Bizonyos nagyság fölött ugyanis a termelö nem jogosult a különbözö támogatásokra.

Piacpolitika

Piacpolitikai intézkedésekkel a gazdaságirányítás az agrárium egészére jellemzö bonyolult, sokszereplös piaci kapcsolatokat szeretné befolyásolni, méghozzá úgy, hogy minél nagyobb védelmet nyújtson az egyébként igen gyenge alkupozícióval rendelkezö termelönek. Teheti ezt úgy, hogy jól müködö, a termelö és a vásárló számára is elfogadható piaci intézményeket hoz létre (például nagybani piacokat, tözsdéket, aukciókat müködtet). De teheti ezt úgy is, hogy a piaci szereplök közül néhányat kiválaszt, s azokat valamilyen preferált helyzetbe hozza. Az alkalmazott eszközökkel el tudja érni, hogy a verseny magas szintü legyen. Lehetövé teszi az ágazatba való szabad be- és kilépést, az új belépöket segíti a piacra-jutásban, a kisebb volumenü termelök közös értékesítését támogatja.

Árpolitika

Az árpolitika elsösorban a termelö által elért, valamint a vertikális lánc egyes pontjain kialakuló árra összpontosít. Az elérni kívánt konkrét célok lehetnek különbözöek: pl. árstabilizálás, a termelök jövedelmének növelése, vagy a kereskedelmi árak csökkentése annak érdekében, hogy a fogyasztók könnyebben juthassanak a termékhez.

Az árstabilizálásra való törekvés azt jelenti, hogy a mezögazdasági termelésre jellemzö árfluktuáció nagyságát a lehetö legkisebbre kívánják csökkenteni. Árfluktuáció az évenként eltérö termés hatására is bekövetkezik.

7.2. Az árszabályozás közgazdasági alapjai

A piacgazdaság gazdaságpolitikája tiszteletben tartja a piac árszabályozó szerepét és árpolitikája a legkisebb beavatkozás elvét vallja. A mezögazdasági árpolitika is magában hordja ezt az alapelvet, de az országok többségében - éppen a mezögazdaság természeti és közgazdasági sajátossága és szerepe miatt - szélesebb körü és viszonylag speciális jegyeket mutat. Sajátos megjelenése az egyes országok mezögazdasági és árpolitikájának a nemzetközi gazdasági és politikai integrációk (pl. a EU) közös és nemzeti árpolitikája közötti összhang megteremtése.  Az EU közös és tagországainak nemzeti agrárpolitikája a mai reform állapotában már nem használja az árpolitika kifejezést (éppen föleg a GATT és a WTO hatására) a régiókban a piacpolitika támogatási alrendszerében maradtak árpolitikai elemek.

A korábbi években az egyes országok mezögazdasági árpolitikájának kiterjedését és rendszerét az egész gazdaság fejlettsége befolyásolta (pl. az infláció mértéke és egyéb gazdasági, politikai tényezök is). A legkisebb beavatkozás elve alapján a mezögazdasági árpolitika két részre volt bontható: az árvédelemre és az árszabályozásra.

Az árvédelem azokat az állam által támasztott módszereket foglalta magában, amelyekkel a termelök a rájuk káros árhatásokat kívánták ellensúlyozni. A nem tisztán kedvezötlen piaci árhatások forrásai közismertek a mezögazdaságban. Ilyenek a

piactól való távolság és a szállítás, tárolás stb. többletköltségei,

a termelés szezonalításából eredö áreltérések tartós hatásai,

az idöjárási különbségek tartós árdepressziói,

a termés romlékonyságából eredö eltérések következményei,

és a kereskedelmi és egyéb piaci spekulációk árhatásai.

Az árvédelem módszereit általában a termelök egyesületei, egyesülései, szövetkezetei dolgozták ki, s az állam támogatja érvényesítésüket. Nyugat-Európában különösen jellemzö a szövetkezeteken keresztül történö árvédelem. Lényegében tehát nem közvetlen állami árszabályozásról van szó. A módszereket az adott termék és az adott helyzet motiválja, melyek leggyakrabban a következök:

a kereskedelmi árrés egy részének a termelö hibáján kívüli veszteségek megtérítése, az árveszteség részbeni, vagy teljes ellensúlyozásában;

egyesületi, szövetkezeti ártartalékokból való árveszteség ellensúlyozása (kedvezötlen esetekben abból fedezik a veszteségek mérséklését);

a kínálat idényszerü hullámzásából fakadó kínálatszabályozási módszerek szervezett alkalmazása, elsösorban a túlkínálat megelözése (közös raktározás, dömping-értékesítés, külsö piacok szerzése, a termék egy résznek az eredeti céltól eltérö felhasználása, kereslet növekedésének elösegítése, kínálat önkorlátozása stb.).

Az állami árszabályozás az illetékes állami és az önigazgatási szervek tudatos beavatkozását jelenti, kisebb részben az egyes árak alakulásába, nagyobb részt az ártényezökön (keresleten, kínálaton) keresztül. Az állami árszabályozásnak is része az árvédelem. Az árak egyértelmü meghatározása, korlátozása stb. helyett részben árvédelmi módszereket alkalmaznak. A nemzetközi történelmi tapasztalatok igazolják, hogy az állami közvetett árszabályozásnak jellemzö fokozatai alakultak ki, s ezek a piackonformitás szempontjából is megkülönböztethetöek. Ezek a fokozatok a következök:

Intervenció: olyan piaci beavatkozás, amely általában egy-egy termékre, vagy termékkörre vonatkozó, rendszerint nem tartós és a piaci önszabályozást nem érintö állami, vagy önkormányzati intézkedés (pl. a takarmányfehérje import vámnak csökkentése, vagy a sertésciklus mérséklésére malacfelvásárlási akció stb.).

Rendszeres piac- vagy árszabályozás: a vevök, vagy (és) az eladók, meghatározott piaci magatartását kényszerítö hatósági beavatkozás (nem a piac minden elemét illetöen, hanem adott értékesítési vagy vásárlási folyamatban).

Piaci rend, piackormányzás: valamely termék, vagy termékcsoport zárt árszabályozása (nem valamilyen speciális folyamat ellensúlyozását szolgálja), az árváltozások megakadályozását szolgáló rendelet.

A gazdasági irányítási beavatkozás olyan árpolitikát jelent, amely politikai célokat szolgál, ilyen érdek alá rendeli az egész árpolitikát. Ez sem tekinthetö közvetlen állami árbeavatkozásnak, mert a termelök és a forgalmazók képviselöinek érdekegyeztetésével alakul ki.

Hazánkban a rendszerváltás után is - a totális árrendszer és árpolitika megszünése ellenére - a mezögazdasági elméleti és gyakorlati szakemberek körében megmaradt az árszínvonal és az árarányok korábbi megítélése. A reális kép megalkotásához induljunk ki az árszínvonal és az árarányok fogalmának tisztázásából. Az árszínvonal a mezögazdasági árutermelési javak árainak súlyozott számtani átlagával közelíthetö mutató.. A mezögazdasági árszínvonalat az egyes termékek árumennyiségének és árának összege alakítja ki. Vállalati szinten az árbevétel összege függ az árutermelés struktúrájától és az értékesítési formák (szerzödéses, szabadpiac, illetve saját értékesítés) arányától is.

Az árarányok alapvetöen a termékek árainak egymáshoz való viszonyát jelentik. Az árarányok szerepe a jövedelemarányokban az egyes termékek jövedelmezöségének megítélésében jut kifejezésre. Az egész mezögazdaság árviszonyainak megítélésében alapvetö kérdés az ipari és a mezögazdasági árarányok alakulása.

A mezögazdasági árak régi szabályozása során a két fö kérdés az volt, hogy egyrészt milyen árszínvonal megfelelö a mezögazdasági termelés fejlödése szempontjából, másrészt a megfelelö árszínvonal biztosítása esetén milyen árarányok szükségesek a nemzetgazdasági céloknak megfelelö termelési szerkezet kialakításához. Gyakorlatilag az árszínvonal és az árarány egymással olyan szorosan összefügg, mint a jövedelem és a termelés szabályozása. Árarány-változás azonos mezögazdasági árszínvonalon csak úgy valósulhat meg, ha az egyik termék árát növelik, a másikét csökkentik. Árarány-változtatással nemcsak a termelés szerkezetének módosítása irányába hatnak, hanem a gazdálkodók között jövedelem-újraelosztást is végeznek. Ez érthetö, hiszen az érintett terméket nem minden gazdaság termeli.

A piacgazdaságban a piaci önszabályozás minden korlátozottsága ellenére megoldja, de legalábbis jelzi a mezögazdasági árszínvonal és a termelöi jövedelem érdekeltség viszonyát. A piaci automatizmus érvényesülése azonban az élelmiszerek hazai és nemzetközi piacán - és különösen a kettö szoros kapcsolatával is összefüggésben - sokoldalúan korlátozott. Elegendö itt arra utalni, hogy a világpiac tudatos árleértékelései, a külkereskedelmi diszkriminációk, életszínvonal szabályozási problémák stb. miatt a mezögazdasági és élelmiszertermékek piaci ára (a reális költségekhez képest) nem teszi versenyképessé a mezögazdasági vállalkozásokat. Ugyancsak példaként elegendö megemlíteni, hogy ha az alapvetö élelmiszereket máról holnapra kitennék az import árak versenyének, úgy a mezögazdaság árutermelése felére csökkenne és a termelö vállalkozók jelentös része csödbe jutna.

Nyilvánvalóan ilyen körülmények között a piaci automatizmus mezögazdasági érvényesítésének és befolyásolásának mértéke az agrárpolitika egyik alapkérdése.

Ennek megválaszolása igen sokoldalú megfontolást kíván a nemzetgazdaság, a mezögazdaság és a mezögazdasági vállalkozások szintjén egyaránt. Nemzetgazdasági és összmezögazdasági szintü (agrárpolitikai) megközelítésben a kiindulás alapja az adott költség mellett kialakult mezögazdasági árszínvonal és annak a mezögazdasági inputok és a mezögazdasági népesség fogyasztása szempontjából alapvetö ipari árszínvonal viszonya. Éppen ezért az ipari és a mezögazdasági árszínvonal eltéréséböl és annak változási irányából indulnak ki a mezögazdasági árszínvonal mértékének értékelésekor.

A mezögazdasági árszínvonal elvi és gyakorlati megítélését gyakran az un. árolló alakulása szerint közelítik meg (termelési folyamat input/output oldalának árszínvonal változása). Ma is gyakran vetik fel az agrárolló kedvezötlen hatását a mezögazdasági termelök (vállalatok) jövedelmére és az önálló gazdálkodás feltételeire vonatkozóan. Ennek alapja, hogy a mezögazdasági termelés költségeit az ipari eredetü ráfordítások és azok árai (az input árak, valamint a mezögazdasági termelöi (output) árak viszonya befolyásolják. Azonos hozamok és ráfordítások mellett tehát az ipari eszközök árának a termelöi árakét meghaladó növekedése a mezögazdasági jövedelem szükülésének tendenciáját váltja ki. A kérdés objektív megítéléséhez az árolló és az árparitás lényegét és közgazdasági hatását együtt kell figyelembe venni. Agrárollóról beszélünk, ha a ha mezögazdasági termelés input és output oldalának árszínvonal változási folyamatait vizsgáljuk. Az agrárolló nyílása akkor következik be, ha az ipar és a mezögazdaság árszínvonalának változása (adott idöszakban egy korábbi idöponthoz képest) eltér egymástól, jelen esetben a mezögazdasági termeléshez szükséges iparcikkek és szolgáltatások árszínvonala intenzívebben változik, mint a mezögazdasági termékek árszínvonala. Az agrárolló nyílása lehet reális árarányosító gazdasági törekvés adott idöszakban és lehet hátrányos az érintett nemzetgazdasági ágra nézve.

Az agrárolló adott idöpontban csak az árparitás helyzetében becsülhetö meg. Ha adott idöszakban a tényleges ipari és mezögazdasági árszínvonal un. eszmei áron (értékarányos áron) számítva egyezik, akkor árparitásról van szó. Ilyen azonban a világ egyetlen országában sincs. A modern gazdaságban ugyanis törvényszerüen mezögazdasági árdiszparitás alakult ki, vagyis az ipari árszínvonal az eszmei ár felett, a mezögazdasági pedig az alatt alakult ki. A tartós mezögazdasági árdiszparitás gazdasági okaként nálunk az életszínvonal-politika érdekében történö élelmiszerár-növekedés korlátozását említik legtöbbször.

A mezögazdasági árdiszparitás tehát tartós gazdasági jellemzö, de mértéke lehet különbözö és megítélése csak más jövedelemalakító faktorokkal együtt lehetséges. A hazai mezögazdasági árdiszparitást (az 1980-as évtized elsö felében 20 %-ra, 2010-ben pedig 25-30 %-ra becsülték) az adó és a személyi jövedelem paritása alapján lehet reálisan értékelni. Ha a mezögazdaság javára adódiszparitás jellemzö (kevesebb adót fizet a mezögazdaság) és ez kiegyenlíti az árdiszparitás termelöi jövedelemdifferenciáját, - a mezögazdasági dolgozók személyi jövedelme pedig egyidejüleg azonos az ipari dolgozókéval - nem vethetö fel a mezögazdasági árszínvonal kritikája. A valóság azonban az, hogy a mezögazdasági termelök jövedelme, az elöállított termékek jövedelme valóban kevés más nemzetgazdasági ágakéhoz képest. A mezögazdasági termékek output áraiban realizált jövedelem - tehát abszolúte is kevés és relatíve - költségekhez viszonyítva - a jövedelmezöség is alacsony. Ez Európában és más országokban is jellemzö.

Arra a kérdésre tehát, hogy milyen árszínvonal lenne megfelelö a mezögazdaság számára, nem lehet egyértelmüen felelni. Elvileg felvethetö, hogy a mezögazdasági árszínvonalnak egyrészt fedeznie kell az elhasznált termelési eszközök pótlását, az anyagráfordítások (takarmány, vetömag, gép, üzemanyag stb.) megtérülését és a mezögazdasági dolgozók személyi jövedelmét (a jövedelemszabályozási céloknak megfelelöen, más hasonló munkakifejtésü nemzetgazdasági ágakban dolgozók személyi jövedelmével arányosan). Egyúttal tartalmaznia kell olyan tisztajövedelem-hányadot, amelynek a központosított tisztajövedelem elvonása után megmaradó része elegendö a termelés fenntartásához és bövítéséhez.

Az árpolitika elsösorban a termelö által elért, valamint a vertikális lánc egyes pontjain kialakuló árra összpontosít. Az elérni kívánt konkrét célok lehetnek különbözöek: pl. árstabilizálás, a termelök jövedelmének növelése, vagy a kereskedelmi árak csökkentése annak érdekében, hogy a fogyasztók könnyebben juthassanak a termékhez.

Az árstabilizálásra való törekvés azt jelenti, hogy a mezögazdasági termelésre jellemzö árfluktuáció nagyságát a lehetö legkisebbre kívánják csökkenteni. Árfluktuáció az évenként eltérö termés hatására is bekövetkezik (7. ábra).

Adott termék esetében minden piacon meghatározható a kereslet jellege, a keresleti görbe jellemzö lefutása (D).

Normál hozamú évben az átlagos mennyiség hatására a kínálat átlagos szintü S_n, amihez a normál hozamú évekre jellemzö ár tartozik (P_n). Gyenge hozamú évben az alacsony termésmennyiség hatására a piacon is az átlagosnál kevesebb mennyiség jelenik meg a kínálati görbe balra tolódik (S_gy) és a kereslet a kevesebb mennyiséget magasabb áron (P_gy) is hajlandó megvásárolni. Ezzel ellentétes hatást vált ki a jó hozamú évben megjelenö nagy mennyiségü termék. A kínálati görbe ekkor jobbra tolódik (S_j), vagyis a kereslet ilyen mennyiséget alacsony (P_j) áron ismer el.

Amikor magasak az árak akkor csökkentik azt, amikor alacsonyak akkor növelik azért, hogy ne alakulhasson ki a szélsöséges árfluktuáció eredményeképpen túltermelés vagy hiány. A problémát az okozza, hogy amennyiben árnövelö beavatkozás után árcsökkentésre lenne szükség, akkor a politikai döntéshozók nem szívesen vállalják ennek népszerütlenségét, így az árstabilizálás elsösorban áremelkedést illetve a megemelkedett ár szinten-tartását jelenti.

7.3. A mezögazdasági termékárakat módosító árpolitikai eszközök

Az évröl-évre történö hozam és ennek következtében fellépö áringadozás mérséklése céljából kormányzati beavatkozásra van lehetöség. A túlzott mértékü ingadozások káros hatásainak megelözése céljából az un. ütközökészletek elve, árpolitikai beavatkozást lehet alkalmazni.

Az ütközökészletek elve a készletezésen alapszik (8. ábra). Amikor az árak túlságosan alacsonyak a termék felvásárlásával a kereslet fokozódik és az árak nönek. Amikor az árak túlságosan magasak, a termék értékesítésével a kínálat bövül és az árak elfogadható szintre mérséklödnek.

Ütközökészletek elve

8. sz. ábra

Jó hozamú évben sok termék lesz a piacon (Q_j) és az árak annyira alacsonyak (P_j), hogy a termelök többsége tönkre menne. A Kormányzat megkísérli behatárolni azt a minimális termelési színvonalat (Q_m), mellyel a végletes állapotok elkerülhetök és az ehhez a mennyiséghez tartozó árat minimum árként (P_min) alkalmazza. Amikor az árak (P_j) a minimum ár (P_min) alá csökkennek a kormányzat vásárlóként lép be a piacra és a felvásárolt mennyiséget (Q_j-Q_m) raktározza.

Gyenge hozamú évben a piacon rendkívül kevés termék jelenik meg (Q_gy), minek következtében az árak szinte megfizethetetlenül magas szintre emelkednek (P_gy). Ezen szélsöséges állapot megelözésére, amikor az árak az elfogadható maximum árat (P_max) meghaladják, a kormányzat terméket bocsát a piacra (a korábban raktározottat) és megfelelö mennyiség megjelenésével (Q_x) a felsö határt az árak nem lépik túl.

Ezen árpolitikai beavatkozás sikere az ütközöként szolgáló minimum és maximum ár megfelelö meghatározásától függ. Optimális esetben hosszú távon a felvásárolt és a piacra bocsátott mennyiség azonos, így nem következik be készlethalmozódás. A tranzakció még akkor sem veszteséges, amikor ugyan kevesebb mennyiség kerül piacra, mint amennyi a felvásárolt volt, de a kiadás azonos a bevétellel:

Ez esetben egyértelmü, hogy P_max > P_min, minek következtében (Q_x -Q_gy) < (Q_j - Q_m) eredményeként a raktárkészlet növekedni fog. A felesleges készletek elhelyezése további problémát, esetleg egyéb költségeket jelent.

Az ütközö készletek elvének alkalmazása tehát nem ad kielégítö megoldást, többek között azért, mert nem lehet a határértékeket pontosan meghatározni, aminek más jellegü problémák a következményei. Az agrárpolitika a jelentkezö gondok miatt ezen árpolitikai eszközt önmagában nem is alkalmazza, legtöbbször más árpolitikai eszközzel kombinálva lehet találkozni vele.

A készletek halmozódásának elkerülésére az ütközökészletek elvének alkalmazásához leggyakrabban a vásárlás támogatása társul.

A támogatott vásárlás árpolitikai beavatkozás célja a belföldön keletkezö többlet világpiacon történö értékesítésnek elösegítése (9. ábra).

Támogatott vásárlás

9. sz. ábra

A belföldi magas árak (P_w+A) miatt túlkínálat alakul ki (Q_s>Q_d). A terméktöbblet világpiaci áron P_w csak támogatással értékesíthetö, ezért a belföldön P_w+A áron vásárló külkereskedö támogatást kap a vásárláshoz (A) azért, hogy a világpiacon történö értékesítéssel (P_w áron) ne érje veszteség. A világpiaci értékesítéssel a terméktöbblet elhelyezésre kerül ugyan, de a kormányzatot (Q_s-Q_d) x (P_w+A-P_w) kiadás terheli a világpiacról származó (Q_s-Q_d) x P_w  árbevétel mellett.

A kormányzat a belföldi termelök számára az egyensúlyi árnál magasabban kialakult árat fenn kívánja tartani úgy, hogy a világpiaci értékesítés esetén támogatásban részesíti a terméket, vagyis a belföldi piacról "kivásárolt" mennyiség a világpiacon kerül elhelyezésre. A belföldi árszint a világpiaci árnál a támogatás mértékével magasabban alakul, de konkrét árszint meghatározására nem kerül sor.

A garantált ár és veszteségfizetés árpolitikai beavatkozásnál meghatározott belföldi ár az ún. garantált ár jelenti a belsö piac árszintjét. A külkereskedelem nélkül kialakuló piaci helyzet az ábrán látható. Ezen árpolitikai beavatkozás a belföldi termelök jövedelmének növelését célozza azzal, hogy a termelöi árak (P_g) az egyensúlyt jelentö ár (P_e) fölött kerültek meghatározásra (10. ábra).

Az egyensúlyi ár fölötti garantált ár eredményeként többlet keletkezik a piacon, mivel a termelök Q_s mennyiséget állítanak elö, viszont a fogyasztók csak Q_d mennyiséget hajlandóak a P_g áron megvásárolni. A többlet elkerülése végett a kormányzat a garantált árhoz (P_g) tartozó mennyiség (Q_s) alapján meghatározódó (kereslet ilyen áron fogadja el ezt a mennyiséget) piaci ár (P_m) és a garantált ár (P_g) közötti különbséget veszteségfizetés (V) címén megtéríti a termelö részére. A beavatkozás eredményeként a kormányzatnak (Pg - Pm) x Qs kiadása keletkezik, melynek mértéke a garantált ár, valamint a kereslet és a kínálat árrugalmasságától függ.

Garantált ár és veszteségfizetés

(nincs import)

10. sz. ábra

Garantált ár és veszteségfizetés

(import van)

 

11. sz. ábra

Liberalizált külkereskedelem esetén más jellegü helyzet áll elö a belföldi piacon. A belsö piacon a világpiaci ár (P_w) fog kialakulni (szabad külkereskedelem) és ezen az áron a kínálat (S_w) végtelenül rugalmassá válik, ami azt jelenti, hogy adott ország importja nem képes befolyásolni a világpiaci árat. A jelentös import-igény (Q_d - Q_s) csökkentése céljából a belföldi termelést elönyben részesíti azzal, hogy a belföldön is az értékesítési árat jelentö világpiaci árnál magasabb árat garantál (P_g) a belföldi termékeknek (11. ábra). A magasabb ár következtében a belföldi termelés kibövül (Q'_s - Qs), míg a belföldi kereslet (Q_d) a piaci ár változatlansága következtében ugyanakkora marad.

Ez esetben a kormányzati kiadás (P_g - P_w) x Q'_s mértékü, melynek eredményeként a termelök árbevétele (Pg x Q's) - (Pw x Qs) a kiadást jelentösen meghaladó mértékben nö, ami megegyezik a korábbi importszámla csökkenésével (Q'_s - Q_s) x P_w . Tehát költségvetési kiadással sikerült az import egy részét helyettesíteni és ezzel együtt a belföldi termelést kedvezöbb jövedelem-pozícióba hozni. Ezen árpolitikai eszköz alkalmazása elött a kiadásokat kell a várható elönyökkel (pl. az import csökkenése, a belföldi termelök árbevételének növekedése) összevetni és ezeket mérlegelve dönteni az alkalmazás vagy a nem alkalmazás mellett.

Az árpolitikai beavatkozások közé sorolható a termelés mennyiségi korlátozása is. A hazai kvóta alkalmazásának akkor van értelme, ha nincs lehetöség importra. A hazai kvóta alkalmazása következtében kialakuló piaci helyzetet az ábra szemlélteti. A termelés mennyiségi korlátozása (kvóta) következtében a kínálat ezen mennyiségnél (Q_s) végtelenül rugalmatlanná válik (S'), vagyis az árváltozásra nem reagál. Ezt a mennyiséget (Q_s) a piac P' áron ismeri el, ami az egyensúlyi árnál (P_e) magasabb.

A kvóta alkalmazásával ugyan magasabb áron lehet a terméket értékesíteni, de kevesebb termék értékesíthetö. Ennek következtében a termelök a kevesebb terméket minél alacsonyabb fajlagos költséggel fogják elöállítani és elméletileg a termelés intenzitása is csökken.

Hazai kvóta (nincs import)

12. sz. ábra

A hazai kvóta bevezetését az esetek többségében egyrészt az indokolta, hogy stabil keresletü termék esetében ne következzen be ugrásszerü termelésbövülés, melynek következtében az árak drasztikusan csökkennének. Másrészt a korábbi árpolitikai beavatkozások eredményeként megszokott kedvezö árakat nem kívánták csökkenteni, viszont a készlethalmozódást is el akarták kerülni. Jó példa erre az Európai Unió 1984-ben maghatározott tejkvótája, mellyel a költségvetési kiadások drasztikus növekedését kívánták elkerülni.

A mezögazdasági termékek esetében lehetöség van a termékhez kapcsolódó támogatás alkalmazására is. A termelés támogatása az ábrán látható helyzetet idézi elö (13. ábra).

A termelés támogatásával a kínálati görbe (S) jobbra tolódik (S') és az egyensúly (Q_e) új helyen a Q_s=Q_d pontban jön létre. A piacon több termék jelenik meg, mivel a termelö magasabb árat (P_p+a) kap, viszont a fogyasztó alacsonyabb árat (P_p) fizet a termékért. A két ár közötti különbség a támogatás mértéke (A).

Termelés támogatása

13. sz. ábra

A támogatás következtében mind a termelö, mind a fogyasztó jól jár. A támogatás megoszlik a termelö és a fogyasztó (a termék megvásárlója) között (P_p+a-P):(P_e-P_p) arányban. Az, hogy a támogatás kit juttat nagyobb elönyhöz attól függ, hogy a kereslet és a kínálat árrugalmassága egymáshoz viszonyítva milyen. A kereslet és a kínálat közül mindig az árrugalmatlanabb oldal részesedik nagyobb mértékben a támogatásból, tehát amikor a kereslet árrugalmatlanabb a kínálatnál (meredekebb a görbe), akkor a kereslet, amikor a kínálat árrugalmatlanabb mint a kereslet, abban az esetben a kínálat.

Ez is azt bizonyítja, hogy szükség van az egyes termékek keresletének illetve kínálatának vizsgálatára és ezen belül az árrugalmasságok megállapítására. Az árrugalmasságok ismeretében az agrárpolitika prognosztizálni tudja döntéseinek hatását. Jelen esetben, ha a termelöt szeretné támogatni azzal, hogy a termékhez kapcsolódóan ún. termeléstámogatást alkalmaz és a kereslet árrugalmatlanabb a kínálatnál, akkor sokkal nagyobb elönyöket fog élvezni a támogatás kapcsán a fogyasztó, mint a termék elöállítója. Ezért az agrárpolitika ezzel az árpolitikai beavatkozással nem fogja elérni a kitüzött célját.

A termelés támogatás ellentéte a termelés adóztatása. Adóztatáskor a termelés költségei nönek. A termelö ugyan az egyensúlyi ár (P_e) fölött kialakuló új piaci áron (P_m) értékesíti termékét, de az árbevételnél a piaci ár (P_m) adóval (T) csökkentett értékét (P_t) tudja figyelembe venni (14. ábra). Az egyensúlyi árnál alacsonyabb P_t (termelö által realizált ár) áron kevesebb termelö képes profitot realizálni, felhagynak a termék elöállításával és a piacon kínált termékmennyiség csökken.

Termelés adóztatása

14. sz. ábra

Az eddig ismertetett árpolitikai eszközök a belföldi keresletet illetve kínálatot kívánták befolyásolni. Adott piacon külföldi kínálat is megjelenik. A külföldi kínálat korlátozására alkalmas árpolitikai eszköz az importlefölözés. A kormányzat célja a belföldi termelés elönyben részesítése, mégpedig olyan módon, hogy az import termékekre vonatkozóan elvonást (L) alkalmaz, ami lehet vám, adó stb.

Ennek következtében a szabad piaci viszonyok között kialakuló világpiaci ár (P_w) a lefölözés mértékével megnö és kialakul a belföldi piaci ár (P_p+l). A külföldröl származó termék csak ilyen, vagy ennél magasabb áron kerül be az országba azért, mert ez esetben a lefölözés befizetésével ugyanakkora árat realizál, mintha bárhol máshol a világpiacon értékesítette volna termékét.

Importlefölözés

15. sz. ábra

Amennyiben nem tudja az adott piacon a világpiaci árat realizálni, nem is fog oda szállítani. A kialakuló magasabb ár (P_p+l) következtében többen fognak az adott termék elöállításával foglalkozni illetve akik eddig is ezen termék elöállításával foglakoztak fokozzák termelésüket. A belföldi termelés kibövül, a korábbi Q_s mennyiség helyet Q'_s  mennyiséget tud a belföldi termelés a piacon kínálni. A P_p+l áron a kereslet Q'_d mennyiséget hajlandó megvásárolni. Az import a belföldi termelés kibövülése és a kereslet szükülése következtében visszaszorul és a korábbi Q_d-Q_s mennyiség helyett már csak Q'_d-Q'_s mennyiségre van szükség.

Az importlefölözésböl a kormányzatnak bevétele származik (Q'_d-Q'_s) x (P_p+l-P_w), a belföldi ár magasabb szintre emelkedik, az import visszaszorul, ugyanakkor a fogyasztó is magasabb árat fizet a termékért.

A külföldi kínálat csökkenthetö a beérkezö mennyiség korlátozásával, az ún. importkvóta meghatározásával is.

Importkvóta

16. sz. ábra

Az importkvóta (k) azt a termékmennyiségét jelenti, ami beérkezhet az adott országba (belföldi piacra). Az importkvóta mennyiségével a kínálati görbe (S) jobbra tolódik, és a világpiaci árnál (P_w) magasabb belföldi ár (P_k) alakul ki. A belföldi termelés ezen az áron a korábbi mennyiségnél (Q_s) többet fog elöállítani (Q'_s) , ugyanakkor a kereslet is kevesebb terméket (Q'_d) hajlandó megvásárolni.

Az importkvóta esetében a legnagyobb gondot a kvóta elosztása jelenti. Nehéz meghatározni ki, milyen mértékben részesüljön a beszállítási lehetöségböl, valamint újonnan értékesíteni szándékozók miként juthatnak kvótához.

7.4. Az agrárpiaci rendtartás kialakulása és müködése hazánkban

Átalakuló gazdaságunk irányító, koordináló tényezöjévé a piac válik, mely a kereslet és a kínálat összeegyeztetése révén küldi a szükséges információkat a piacon megjelenö szereplöknek, vagyis a termelönek és a fogyasztónak. A piac rideg elosztási mechanizmusát a társadalmi igazságosság érdekében, szociális szempontok figyelembevételével az állam részben befolyásolja, illetve korrigálja. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mezögazdaság az az ágazat, melyre leginkább jellemzö az erös állami beavatkozás. E jegyzetben nem kívánunk állást foglalni abban a vitában, mely e beavatkozások szükségszerüségének kérdéséröl zajlik, hanem ismertetni kívánjuk azon okokat, melyekkel magyarázható az állami beavatkozás, s azon eszközöket, melyek a cél érdekében felhasználhatók.

A mezögazdasági termelésnek és értékesítésnek a többi ágazattól igen eltérö sajátosságai vannak. Ez elsösorban abból adódik, hogy a természeti, elsösorban az idöjárási és biológiai tényezök változékonysága miatt az embertöl független tényezök hatása a termelési folyamatra igen nagy, s ez jelentösen növeli a kockázatot. Ugyanakkor jellemzö az ágazatra, hogy a termelési eröforrások átcsoportosítása térben és idöben is korlátozott. (A tenyészidöszak közepén nincs mód - jelentös veszteség nélkül - a töke kivonására, s a pillanatnyilag kedvezöbbnek tünö folyamatba való befektetésre.)

A kínálat rövidtávon nehezen tud alkalmazkodni a kereslet hirtelen, elöre nem prognosztizált változásához. Ezért a piacszabályozás egyik legfontosabb elöfeltétele a megbízható információk összegyüjtése, s azok elemzésével a keresletre vonatkozó prognózisok elkészítése. Szervezettség hiányában, a mezögazdasági termelésben, a kínálatban évröl-évre nagy ingadozások következhetnek be. Többlet esetén a piacról történö átmeneti kivonás - tárolással vagy kényszerhasznosítással - jelentös költséggel lehetséges csak. Hasonlóan drága a hiány importtal történö helyettesítése is. Ezek az állami beavatkozások már csak utólagos kezelések, melyek vagy a mezögazdasági termelönek vagy a nemzetgazdaság egészének érdekeit sértik.

A hiány és a felesleg váltakozása veszélyezteti a fogyasztók kiegyensúlyozott ellátását, a viszonylag stabil fogyasztói reálár színvonalat. Az exportra termelt termékeknél pedig a piacok elvesztésével, a piaci rések kihasználásának elmaradásával jár.

Az eddigiekböl is látható, hogy a mezögazdasági termelés egészséges fejlödösére akkor van mód, ha a termelök bizonyos mértékig stabil értékesítési lehetöségre számíthatnak. Ez a viszonylagos stabilitás viszont nem jelenti azt, hogy a kevésbé hatékonyan dolgozó, a kereslethez nem alkalmazkodó gazdák is nyereségesen termelhessenek. Tehát a gazdasági verseny fenntartását és a hatékonyság javulását ösztönzö beavatkozások fogadhatók csak el. (Ez a kitétel mind kevésbé érvényes egyes nyugat- európai országok agrárpolitikájára. Az eddig említett piacszabályozási célok közé bekerült, s mind nagyobb szerepet kap a szociálpolitika és a regionális érdekek kiszolgálása.)

Nyugat-Európában az agrártermelésbe és a kereskedelembe történö beavatkozási intézkedéseket az agrárpiaci rendtartások tartalmazzák. A rendtartás tehát nem más, mint az agrárszféra sajátosságait figyelembe vevö, a biztonságos ellátást, a termelök verseny- és esélyegyenlöségének biztosítását szolgáló intézkedéscsomag.

Az európai integrációhoz való közeledésünk szükségessé teszi azt, hogy rendtartást dolgozzunk ki hazánkban is. A termelök számára ez csak akkor nyújthat segítséget, ha a lehetöségekkel élni tudnak, ami viszont azt feltételezi, hogy ismerik a rendtartás föbb szerkezeti elemeit és fogalomrendszerét.

A magyarországi agrárpiaci rendtartás kialakulása

Magyarországon a nyolcvanas évek második felétöl jelentösen megváltozott az élelmiszergazdaság szervezeti, ár- és szabályozó rendszere. 1989-töl megszünt az állami vállalatok felvásárlási, illetve ellátási kötelezettsége, valamint liberalizálták a nagykereskedelmet. A fontosabb élelmiszerek külkereskedelme azonban ma is tételes engedélyezés alá tartozik. A termelöi és fogyasztói ártámogatások drasztikus csökkentésével egyidejüleg - a kenyérgabona és a tej kivételével - felszabadították az élelmiszerárakat.

A kilencvenes évek fordulóján kibontakozó agárválság nyilvánvalóvá tette, hogy az eddig alkalmazott eszközök együttese, illetve a meglévö intézményrendszer alkalmatlan önmagában a kialakult bajok orvoslására, továbbá hosszabb távon sem felel meg a modern agrárpiaci szabályozás követelményeinek. Ezt felismerve a földmüvelésügyi kormányzat elhatározta, hogy az agrárpiac szabályozására a fejlett országokéhoz hasonló intézményrendszert épít ki.

Az agrárpolitika kialakítására vonatkozó irányelveket az FM politikai dokumentuma adta meg (1991.). A dokumentumból a következö fontosabb gondolatokat emeljük ki:

- a mezögazdaság olyan ágazat, amely hosszabb távon pozitívan járulhat hozzá Magyarország fizetési mérlegéhez, ami az eladósodás veszélye miatt elsörendü fontosságú;

- a fö célkitüzés olyan mezögazdaság megteremtése, amely a korábbinál hatékonyabb, jobb az alkalmazkodóképessége és erösebben piacorientált;

- a mezögazdaságnak a hazai fogyasztókat el kell látnia jó minöségü élelmiszerrel, közben pedig tekintettel kell lennie az importversenyre, fenn kell tartania exportorientáltságát, és meg kell öriznie külpiaci versenyképességét;

- a versenyképesség csak alapvetö változásokkal valósítható meg, ezen belül privatizációval, a piacorientált termeléssel, és a korábbihoz képest kisebb foglalkoztatási szinttel.

Az agrárpolitikai dokumentum, bár kijelenti, hogy az EU mezögazdasági piacszabályozási modellje nem tekinthetö ideálisnak, mégis azt javasolja, hogy Magyarország adaptálja az EU piacszabályozási rendszerében alkalmazott szabályozási módszereket, közöttük a garantált minimális (intervenciós) árakat, a kontingens szabályozásokat és az exporttámogatásokat. A kifejezett szándék azonban az, hogy el kell kerülni az EU rendszer ártorzító hatásait és figyelembe kell venni a nemzetközi árakat.

A fenti célkitüzések alapján Magyarország 1991-ben megkezdte az EU rendszerével harmonizáló szabályozási és intézményi rendszer kidolgozását, egyrészt a zavartalan együttmüködés érdekében, másrészt az Európai Unióba való majdani felvételünk elökészítéseként. Ennek kiemelkedöen fontos része volt az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi hatodik törvény.

A törvény hatálya kiterjed a mezögazdasági, az élelmiszeripari, és erdészeti termékekre - ideértve a biotermékeket is - , valamint az ezen termékeket elöállító, feldolgozó, kül- és belkereskedelmi tevékenységet folytatókra, valamint a terméktanácsként müködö szervezetekre.

Az agrárpiaci rendtartás feladata:

a hazai termékek piaci biztonságának elösegítése garantált ár és kvóta meghirdetésével, Terméktanácsokkal való együttmüködéssel, az export és import szabályozásával, végsö esetben piaci intervencióval;

a hazai termékek külpiaci esélyeinek javítása az exporttevékenység normatív támogatásával (exportszubvenció). Ez a termékek többségénél elöre meghirdetett, de szükség esetén év közben is módosítható.

a szabályozott agrárpiac (termékpálya) kialakítása,

a magyar agrárgazdaság ökológiai és ökonómiai potenciáljának hatékony kihasználása, a piaci verseny fenntartása,

a bel- és külpiaci igényekhez igazodó gazdaságos élelmiszerkínálat fenntartása.

Ezen célok elérése érdekében nem csak új eszközöket, de új intézményeket is létre kellett hozni.

Az agrárpiaci rendtartás intézményi rendszere

Az intézményrendszer kialakításának elsö lépéseként 1991-ben létrehoztak egy tárcaközi bizottságot, az Agrárpiaci Rendtartást Koordináló Bizottságot (ARKB). Az (ARKB) felállításának az volt a célja, hogy irányítsa az 1991. elején bevezetett Agrárrendtartási Programot, amíg a Parlament nem fogadja el az Agrárrendtartási Törvényt, amely hivatalosan is létrehozza a programot és biztosítja a finanszírozását. A törvény elfogadásáig tartó átmeneti idöszakban az ARKB-t a földmüvelésügyi miniszter irányította, de a bizottságban képviselve volt az összes érintett minisztérium. Így tag volt a Pénzügyminisztérium, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium. Ezen kívül még az érdekképviseleteket hárman képviselték, valamint állandó meghívottként, tanácskozási joggal, a Versenyhivatal megbízottja is jelen volt az üléseken.

Az agárpiaci rendtartás második szintje a föbb termékekre létrehozott, s az azóta folyamatosan megalakuló terméktanácsok. A terméktanácsok tagjai a termelök, a feldolgozók, a kereskedök és a fogyasztók képviselöi. A terméktanácsok tehát önszervezödésü egységek, amelyeknek az a célja, hogy biztosítsák a képviseletet az egyes mezögazdasági termékekhez kapcsolódó érdekcsoportok részére és hogy segítsenek a döntések végrehajtásában.

1993-ban a Parlament elfogadta az Agrárrendtartási Törvényt, amely március 1-én lépett életbe.

Az intézményi rendszer elemei a törvény meghatározásában:

- FM minisztere (esetenként más tárcák minisztereivel együtt),

- Tárcaközi Bizottság (ARKB utódja),

- Terméktanácsok.

Az agrárpiaci rendtartás müködésének megszervezése a miniszter, illetve az általa létrehozott Agrárrendtartási Hivatal feladata.

A Tárcaközi Bizottság döntés-elökészítö, egyeztetö fórum, valamint véleményt nyilvánít a Terméktanácsokkal kötendö szerzödéstervezetekröl.

A rendtartás céljainak elérése érdekében a következö eszközöket használhatja fel:

a termelés mennyiségi szabályozása, amely lehetséges termelöi önkorlátozással és kvótarendszerrel;

árrendszer (garantált ár, irányár, küszöbár, zsilipár),

exportszabályozás (támogatás, engedélyezés, vámrendszer, lefölözés),

importszabályozás (engedélyezés, vámrendszer, lefölözés),

agrárintervenció (termékfelesleg, illetve hiány keletkezésekor egyaránt alkalmazható),

egyéb jogi szabályozás.

Az agrárpiaci rendtartás (APR) eszközei finanszírozásának forrása az állami költségvetés, valamint az APR müködéséböl származó bevételek. A Terméktanácsok is képezhetnek saját hatáskörben felhasználható pénzügyi alapot.

Az APR-en belül 1994-ben 5 milliárd forintot akartak elkülöníteni a piaci beavatkozásokra, míg exporttámogatásra 23 milliárd forintot.

Az agrárpiaci rendtartás müködése

A törvény az egyes termékek vonatkozásában háromféle szabályozást rendelhet el:

- közvetlen szabályozást,

- közvetett szabályozást,

- befolyásolt agrárpiaci szabályozást.

Ezzel párhuzamosan a törvény meghatározza azon termékek körét is, amelyekre az egyes szabályozási módokat alkalmazni kell.

A közvetlenül szabályozott piacokra egyedi rendtartások vonatkoznak és kontingensektöl függöen megszabott garantált árak érvényesülnek. A garantált árak olyan minimálárak, melyek elválaszthatatlanul kontingensekhez kötödnek. Ez azt jelenti, hogy 1994. január 1-töl bizonyos kontingensnek megfelelö mennyiségig az élelmezési célú búza, a takarmánykukorica, a tehéntej, sertés- és marhahús garantált árú.

A közvetett szabályozású piacok azok, amelyeknél a törvény szerint rendelkezésre álló szabályozási lehetöségeket a piaci egyensúly biztosítására használják fel, de ezekre nem vonatkoznak a garantált árak és kontingensek. A közvetett szabályozást kell alkalmazni a vágócsirkére, a cukorrépára és az ipari célú napraforgóra.

Alapértelmezés szerint az összes többi, a törvény által érintett termék a harmadik kategóriába tartozik. Az árkiegészítésben, közvetlen támogatásban részesülö termékek, szükség esetén történö beavatkozásai (feldolgozás támogatás, stb - olivaolaj, dohány, vetömag, stb).

Az agrárpiaci rendtartás keretein belül szigorú piacszabályozás alá vont termékek esetén úgynevezett garantált ár kerülhet meghatározásra. A garantált ár az agrártermelés biztonságát szolgálja. Az állam garanciát vállal arra, hogy a terméktanáccsal megkötött szerzödésben meghatározott mennyiségü és minöségü terméket a termelök legalább ezen az áron értékesíteni tudnak. A garantált ár mértékét a hatékonyan gazdálkodó költségei kell, hogy meghatározzák. Amennyiben a piaci ár eléri a garantált árak szintjét, az elöre meghatározott költségvetési források terhére az államnak fel kell vásárolnia a piacon vevöre nem talált termékmennyiséget.

Az irányár azaz ár, ami körül a vélelmezhetö piaci viszonyok valamint a ráfordítások figyelembevételével a tényleges ár prognosztizálható. Az irányár, amit a terméktanácsok határoznak meg az egyes termékekre tehát nem nyújt semmilyen garanciát, csak orientálja a termelöt a termelési döntéseinek meghozatalakor, egyúttal átlagos termelési és piaci viszonyok között a belföldi fogyasztói ármozgások alapját képezi.

A mezögazdasági termelés sajátosságaiból adódó termelésingadozásnak, a kereslet-kínálat piaci egyensúly tartós megbomlásának elkerülése, és a mezögazdasági termelés biztonsága érdekében a termelés mennyiségi szabályozása elengedhetetlen. A mennyiségi szabályozás formái:

a termelés önkorlátozása,

állami kvótarendszer.

Egy-egy termék termelésének korlátozását jellemzöen az érintett terméktanács kezdeményezheti és hajthatja végre saját hatáskörében. Az önkorlátozás esetleges ellentételezéséröl a terméktanács külön megállapodásokat köthet az állammal.

Az állami kvótarendszer csak kivételes esetekben alkalmazható a tartós és más módon el nem kerülhetö többlettermelés megakadályozására. Ilyenkor az állam a terméktanáccsal történö konzultáció után megszabja az adott termékböl termelhetö mennyiséget és minöséget, s ugyanakkor arra garantált árat is megszab, s megadja a kvótához jutás módját, a kvótához kapcsolódó juttatásokat, illetve a kvóta megsértésének következményeit. A kvóta túllépése rendszerint olyan szankciók életbelépésével jár, mely már a kvóta alatti mennyiséget is sújtja.

Az agrárpiaci rendtartásokban alkalmazott exportszabályozási elemek a következök:

támogatási rendszer,

engedélyezési rendszer,

lefölözés.

Az exporttámogatási rendszernek elö kell segítenie a termelés kereslet-kínálat egyensúlyának megteremtését, a hatékony agrárexportot, figyelembe véve az állam nemzetközi szerzödéseiböl adódó kötelezettségeit. A támogatás célja az, hogy a termék versenyképessége a nemzetközi piacokon javuljon. A támogatás mértéke a költségvetés lehetöségei mellett attól függ, hogy a kormányzat hogyan ítéli meg az export hatékonyságát és szükségességét. Amennyiben a költségvetés az ágazatból származó exportbevételeit növelni kénytelen, akkor a nemzetközi agrárkereskedelmet ismerve megállapíthatjuk, hogy az exporttámogatás mértékét emelni kell.

Az exporttámogatási rendszernek biztosítania kell, hogy a támogatáshoz minden érintett egyenlö esélyekkel jusson hozzá, függetlenül például attól, hogy készpénzes vagy barter-ügyletröl van szó.

Az alapvetö mezögazdasági alapanyagokra, nyersanyagokra a belsö piac biztonságos ellátásának védelme érdekében az államok exportengedélyezési rendszert hoznak létre. Ez azt kívánja megakadályozni, hogy egyes termékek kedvezö külpiaci lehetöségeinek kihasználásakor a belsö piacon olyan kereslet lépjen fel, amelyet csak import segítségével lehet kielégíteni. Az exportengedélyezési rendszernek úgy kell müködnie, hogy a termelök mindegyikének hasonló lehetösége legyen az engedélyek megszerzésére.

A GATT Uruguay-i fordulójának eredményeként a nem vámjellegü kereskedelemszabályozó eszközöket 1995. január 1-töl vámosítani kell.

Az elözötöl eltérö módon, ám részben hasonló céllal, tehát a belföldi piac és árszínvonal védelme érdekében alkalmazható az exportlefölözés. Ilyenkor az állam a termék exportára és a belföldi ára közti különbség egy részét vagy egészét elvonja. Ezzel megakadályozza, hogy a külpiaci lehetöség eredményeként a belsö piacon hiány lépjen fel. A lefölözéssel képzödö bevételt általában visszaáramoltatják az ágazatba, a rendtartáson keresztül.

Az importszabályozás célja a hazai termelök esélyegyenlöségének biztosítása a nemzetközi agrárkereskedelemre jellemzö protekcionista versenyben, ezzel egyidejüleg az importverseny feltételeinek kialakítása, a stabil hazai kínálat folyamatos biztosítása. Elemei:

vámrendszer,

import lefölözés,

egyéb importszabályozás.

Az importszabályozás legfontosabb eleme a harmonizált agrár vámrendszer kialakítása és müködtetése. Hosszú távon olyan vámrendszert kell müködtetni, - az állam nemzetközi kötelezettségeivel összhangban - mely a belföldi termelönek a nemzetközi agrártámogatás miatt keletkezö versenyhátrányait kiegyenlíti. Cél, hogy a vámrendszer a hatékonyan, versenyképesen termelö hátrányait semlegesítse. A vámrendszer kialakításakor az ágazatban az alapanyagokra és a feldolgozott termékekre arányos vámtételeket kell kialakítani.

Az agrártermelés speciális jelegéböl és a nemzetközi protekcionizmus ingadozásaiból adódóan a vámrendszert az importlefölözéssel is ki lehet egészíteni. Importlefölözés esetén a termék import- és belföldi ára közötti különbség egy részét vagy egészét vonja el az állam, csökkentve ezzel az importáló nyereségét, így védi a hazai termelöt, hiszen megakadályozza a belpiaci ár túlzott csökkenését.

Egyes termékek - a belföldi piac védelme érdekében - import engedélyezési körbe voltak vonhatók 1995. január 1-ig.

Az agrár intervenciós rendszer létrehozása is az agrártermeléssel kapcsolatos belföldi piaci zavarok kiküszöbölését szolgálja.

Az intervenció formái termékfelesleg és termékhiány esetén különbözöek.

Termékfelesleg esetén:

A termékfelesleg belpiacról történö végleges kivonása. Ennek keretében vagy kényszerexport lebonyolítására, vagy állami felvásárlásra és a belpiacon államilag támogatott forgalomba-hozatalra vagy megsemmisítésre kerülhet sor, amelyhez az állam többletforrásokat biztosíthat.

Termékfeleslegek piacról történö ideiglenes kivonása. Ezen belül a következök érvényesíthetök: vagy állami felvásárlás és készletezés, vagy bértároltatás, melyhez az állam biztosít többletforrást.

Termékhiány esetén:

állami készletek meghatározott áron történö piacra-vitele,

import elrendelése, szükség szerinti kedvezményekkel történö belföldi forgalmazása.

A piaci zavarok keletkezésének megelözése érdekében elrendelhetö termelési eszközök termelésböl való kivonása, esetleges kártalanítás mellett, vagy éppen ellenkezöleg: állami célú termeltetés elrendelése s ennek anyagi eszközökkel történö támogatása.

Az agrárpiaci rendtartás keretein belül a nemzetközi követelményeknek megfelelö eredetvédelmi rendszernek a megteremtése és müködtetése is szükséges. A minöségbiztosítási rendszer részét képezö humán-egészségügyi, állat- és növény-egészségügyi, valamint környezetvédelmi elöírásokat, vizsgálati és ellenörzési módszereket igazítani kell a nemzetközi gyakorlathoz.

A magyar agrárpiaci rendtartás számos szakember szerint jó néhány ellentmondást tartalmaz, arról nem is szólva, hogy vannak olyan részei amelyek a gyakorlatban megvalósíthatatlanok.

Az agrárpiaci rendtartás módosítása

Ezért volt idöszerü, hogy az új rendtartási törvény 2003. áprilisában életbe lépett, melynek legfontosabb eleme, hogy létrehozta a termékpálya bizottságokat (CMO). A bizottságok feladata, hogy a termékpályákat ne utólag egy-egy piaci zavar bekövetkezte után szabályozzák, hanem a piaci zavarokat megelözve intézkedjenek. A törvény hét termékpálya bizottság létrehozásáról rendelkezik. Ezek: a gabona, a tej, a hús, a cukor, a zöldség-gyümölcs, a szölö-bor és a dohány. Az ágazati miniszternek lehetösége van ideiglenes termékpálya bizottságok felállítására is. A termékpálya bizottságok lelállításával a civil szervezetek befolyása is nö az agrárpiaci szabályozásban. Eddig ugyanis az Agrárrendtartási Tárcaközi Bizottság (ARTB) ülésein csak véleménynyilvánítási joguk volt. Most azonban a termékpálya bizottságokban képviseltethetik magukat és hangot adhatnak tagságuk véleményének is. A termékpálya bizottságokban részt vesznek a Földmüvelési és Vidékfejlesztési, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a Pénzügy- és a Külügyminisztérium képviselöi mellett a Magyar Agrárkamara, a Mezögazdasági Szövetkezök és Termelök Országos Szövetsége (MOSZ), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szakértöi és a terméktanácsok megbízottai. Ezek a testületek - egy késöbb meghatározandó ügyrend szerint - folyamatosan üléseznek majd. Így figyelemmel kísérhetik egy-egy fontos termelési ág folyamatait és megtehetik az általuk szükségesnek tartott intézkedéseket a piaci egyensúly biztosítására. A termékpálya bizottságok várhatóan közvetítik majd az Európai Unió úgynevezett menedzsment bizottságaiba a magyar agrártermelök véleményét és így hangot adhatnak Brüsszelben a magyar gazdák javaslatainak is.

Az új szabályozás deklarált célja, hogy a magyar agrárpiaci szereplök még az EU-csatlakozás elött hasonló gazdasági környezetbe kerüljenek. Az új agrárpiaci rendtartási törvény elsösorban a piaci stabilitást, a kiszámíthatóságot és a termelök jövedelembiztonságát szolgálja. Rögzíti a jogszabály, hogy a megrendelöknek legfeljebb 30 napon belül ki kell fizetniük a termelök számára az áru ellenértékét. Emellett rendelkezik arról is a törvény, hogy a beszerzési ár alatt nem értékesíthetik a kereskedök a megvásárolt árut. Ezeket a garanciákat az agráriumban tevékenykedök már régóta szorgalmazták. A törvény kiterjeszti a termékpálya fogalomkörét, így az nem csak az alapanyag-elöállítástól a végtermék gyártásáig, hanem annak értékesítéséig tart. Az új jogszabály az intervenciós ár bevezetésével meghatározza a termékek árának alsó szintjét, ami a szakértök szerint stabilizálóan hat majd a felvásárlási árakra, illetve várhatóan emeli majd azokat.