|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
||||||||||||||||||
A mezögazdaság piaci viszonyainak versenyének, termelési tényezöinek és müködésének mikro- és makrogazdasági összefüggései csak akkor érthetök meg, ha adottságainak lényegét vállalati, piaci és egyéb gazdálkodási konzekvenciáit ismerjük.
A szükebben vett mezögazdasági termelés természeti tényezöit a mezögazdasági szakemberek jó része föleg ökológiai adottságként értelmezi. Sokszor megfeledkeznek arról, hogy egyrészt a természeti adottságok, mint termelési tényezök nem egyszerüen csupán kedvezö, vagy kedvezötlen lehetöségek, hanem a piacgazdaság müködésével összefüggésben vizsgálhatók.
Másrészt a természeti, benne az ökológiai tényezök csak a piacból és egyéb gazdasági, társadalmi viszonyokból származó vállalkozás és a kormányzati, gazdaságpolitikai törekvések alapján lehetnek elönyösek, vagy hátrányosak.
A hazai szakirodalomban, még inkább egyes közvélemény irányzatokban gyakori álláspont, hogy a magyar mezögazdaság természeti sajátossága a viszonylag sok müvelhetö föld, benne föleg a magas szántóterület. Ezt az elönyt fokozza a napsütéses órák viszonylag magas száma. Ez együtt pedig eleve biztos komparatív elönyt jelent a magyar mezögazdaság számára. A nemzetközi és a hazai közgazdasági szakirodalom több képviselöje vulgárisnak ítéli ezt az álláspontot. A komparatív elönyök kihasználásának mikro- és makrogazdasági tényezöinek optimuma esetén tartják valósnak a komparatív elönyök gyakorlati érvényesülését.
A mezögazdasági termékelöállításnak és értékesítésnek más nemzetgazdasági ágazattól eltérö, szakmai körökben is elismert sajátosságai vannak. Az agráriumban alapvetöen két tünet fedezhetö fel: az általában alacsony jövedelmezöség és a jövedelmek hullámzása (jövedelem fluktuáció). A két tünet mögött több kiváltó tényezö is található. Az ágazat jövedelmezösége az állami beavatkozások nélkül alacsonyabb, mint az egyéb tevékenységeké a fejlödö és a fejlett országok esetében is. Ez még akkor is igaz, ha egyes kutatók azon megközelítést alkalmazzák, hogy az ágazatban dolgozók olyan, nem számszerüsíthetö elönyöket élveznek, melyeket hozzászámítva a jövedelmükhöz a differencia már kisebb (pl. a saját fogyasztásra történö termelés; nyugodtabb, egészségesebb életmód). A mezögazdasági termékeknél az ún. árdiszparitás esete áll fenn, vagyis a termékek árában realizálható 414i83e jövedelem alacsonyabb, mint más ágazatok termékeinek esetében. Már kisebb árváltozás is könnyen veszteségessé teheti a termékértékesítést.
A sajátosságok alapvetöen abból erednek, hogy a termelés természeti környezetben folyik, ami kitettséget jelent a környezeti tényezök rapszódikusságának. Ezen sajátosság közvetlenebbül a növénytermesztésben érzékelteti hatását, de ezen keresztül hatást gyakorol az állattenyésztés tevékenységére is. A termékelöállítás "eszközei" biológiai szervezetek, melyeknek hatása talán még a természeti tényezöknél is jelentösebbnek tekinthetö. A biológiai jellegböl adódóan a termelési folyamat, a várható termékmennyiség kevésbé precízen tervezhetö, a ráfordítások folyamatosan jelentkeznek, míg a hozamok szakaszosan, aminek következményei a finanszírozási oldalon is megjelennek.
A természeti és a biológiai tényezök változékonysága miatt az embertöl független tényezök a termelési folyamatra igen erös hatásúak, ami jelentösen növeli az ágazatban a bizonytalanságot és a kockázatot. A kockázatról akkor lehet beszélni, amikor valamely lehetöség bekövetkezésének valószínüsége mérhetö, megbecsülhetö, számadattal kifejezhetö. Ilyen a mezögazdaságban pl. a tojóházban a naponta összetört tojások mennyiségének aránya. Az viszont nem becsülhetö meg, hogy egy szokatlanul hideg tél következtében legyengült vetés hogyan vészeli át a tavasszal fellépö szárazságot. Ebben az esetben bizonytalanságról lehet beszélni. Az ilyen bizonytalansági tényezök okozta kibocsátás- és áringadozások igen jelentösek lehetnek.
A bizonytalanság gazdasági hatásai közé tartozik az, hogy a gazdálkodó önmagát védve többféle tevékenységet folytat egyszerre, azon megfontolásból, hogy egy veszteséges tevékenység még kompenzálható legyen a többivel. A diverzifikáció okozta biztonság igen költséges, ugyanis egy specializált gazdasághoz képest csökkenti az egyes tevékenységek hatékonyságát, s ezáltal annak jövedelmét. A diverzifikált gazdaságok nem képesek minden egyes tevékenységben a legmodernebb technológiák alkalmazására, a termékegységre jutó költségek csökkentésére. Ez volt egyik alapvetö oka annak, hogy egyes országokban a különbözö mezögazdasági termékekre garantált árakat vezettek be. Ez a fajta diverzifikáció ma már nem jellemzi a fejlett nyugat-európai országok farmerjeinek többségét. Ugyanis a bizonytalansági tényezök hatása, így a hirtelen áresés lehetösége a garantált árak és más ár- és piacpolitikai intézkedések miatt, a természeti-biológiai változók okozta károk a müködö biztosítási formák következtében jelentösen csökkentek.
A mai mezögazdaság igen tökeigényes, és a tökeigény nagy részét csak hitelekböl képes fedezni. Egy nem várt árzuhanás súlyos problémákat okozhat. A termelésben jelentkezö kockázat az árbevétel illetve a jövedelem alakulásán keresztül a termelöt kedvezötlenül érintheti. A mezögazdasági termelök közül általában kevesen tehetik meg azt, hogy saját tökéböl finanszírozzák jelentösebb beruházásaikat, így az ágazatra a világon mindenhol jellemzö, hogy a termelök nagyobb mértékü hiteleket vesznek fel s meglévö vagyontárgyaikat jelzáloggal terhelik. Ennek eredménye, hogy kedvezötlen ökonómiai körülmények hatására nem csak a gazdaság megy csödbe, hanem a termelö (farmer) is egzisztenciálisan veszélyeztetett pozícióba kerül. A bankok hitelkihelyezési hajlandóságát is jelentösen befolyásolja az, hogy mekkora a kérdéses tevékenységhez kapcsolódó bizonytalanság.
A tökeigényesség nem volt mindig jellemzö az ágazatra, hiszen az extenzív termelés idejében egy-egy kellemetlen év hatását a gazdálkodó ki tudta védeni azzal, hogy saját fogyasztását csökkentette. A gépesítés és a kemizáció hatására azonban a gazdálkodó fogyasztása a gazdaság teljes költségei közül szinte a legjelentéktelenebbé vált. A hetvenes években végbement modernizáció következtében a mezögazdasági termelés egyre iparszerübbé vált, a nem mezögazdasági eredetü anyagok és eszközök a termelési költségek döntö hányadát jelentik. Mindezek következtében a növekvö eszközigény, a termelésben viszonylag hosszú ideig lekötött, jelentös töke nem viseli el a nagy termékelöállítási illetve értékesítési kockázatot sem.
Jellemzö az ágazatra, hogy a termelési eröforrások átcsoportosítása térben és idöben is korlátozott, az ágazatban viszonylag nagy az immobil faktorok száma. (Tenyészidöszak közepén nincs mód - jelentös veszteség nélkül - a töke kivonására és kedvezöbb folyamatba való befektetésére) Immobilitás jellemzi a mezögazdaságban foglalkoztatottakat is általában, s azon belül is elsösorban magát a termelöt (farmert). A vidéken mezögazdaságból élö emberek jó részének nincs más megélhetési alternatívája, mint a mezögazdasági termelés. Nem rendelkeznek más jellegü tevékenység folytatásához szükséges szakmai felkészültséggel, gyakran nincs is mód más tevékenységbe való bekapcsolódásra, s általában nem képesek, vagy nem is akarják elhagyni jelenlegi életterüket. A mezögazdasági termelö számára az otthon, az élettér egyet jelent a termelés, a megélhetés eszközével is, ami az immobilitást tovább fokozza.
Az eddigi sajátosságokból is következik, hogy mezögazdasági termékek kínálata és kereslete is rövidtávon rugalmatlanul reagál az árváltozásokra. Az árváltozások viszont közvetlenül befolyásolják a termelö jövedelempozícióját. A jövedelemfluktuáció természetesen elsösorban az árváltozásokból adódik, ám az árak változása nem feltétlenül vezet mindig jövedelemváltozáshoz, hiszen a termelt, illetve eladott mennyiség, vagy a költségek változása kompenzálhatja azt. Szabadpiaci körülmények között az agrártermékek ára sokkal változékonyabb, mint a gazdaság egyéb szektoraiban termelt jószágoké. Egyes agrártermékek árai jelentös változásokat mutathatnak akár hetente, havonta vagy évente is.
Az árfunkciónak öt csoportját különböztetik meg az ágazatban. Az elsö csoportba sorolhatók a hosszú távon végbemenö változások, amelyek elsösorban a kereslet s kínálat alapvetö módosulásaiból adódnak, s évek, évtizedek alatt játszódnak le (pl. a fogyasztási szokásokban végbemenö változások). A másik csoportba tartoznak a gazdasági ciklusból eredö változások, amelyek a gazdaság egészének állapotától függenek (a nemzetgazdasági kibocsátás értékének növekedése változásokat eredményez az egyes termékek, így a mezögazdasági termékek termelésében és fogyasztásában is). A biológiai sajátosságokból fakadó változások (pl. sertésciklus stb.) is jelentösek. Külön csoportot képeznek a szezonális ingadozásokból fakadó változások (az évszakokból, így az idöjárás-változásból fakadó mozgások). Mindezek mellett vannak elöre nem látható, kiszámíthatatlan ingadozások (napi vagy heti jellegüek).
Természetesen a gazdaságok alkalmazkodása valós, megfelelö árpolitikák alkalmazásával a fluktuációk közül némelyik befolyásolható. A hosszú távon végbemenö változások ellen nem lehet érdemben fellépni. Ezen árfluktuációk mögött olyan alapvetö változások állnak, mint a termelési költségek módosulása, a kínálat mennyiségének s minöségének módosulása új, hatékonyabb technológiák bevezetésével vagy a fogyasztói szokásokban végbemenö változások. Ezen változásokhoz a mezögazdaságnak és az élelmiszeriparnak alkalmazkodnia kell.
A mezögazdasági termelésben, az alkalmazott technológiákban a természeti, a biológiai és az éghajlati tényezöknek jelentös szerepe van. A föld, mint alapvetö termelöeszköz, egyik szempontból, föleg a természetes termöképesség és általában a földminöség szempontjából lényeges természeti tényezö. A természeti sajátosságok oly módon is érintik a termelést, hogy az ember tapasztalataival, szakértelmével és a különbözö termelöeszközök bövítésével a természeti adottságok kedvezötlen hatásainak csökkentésére és kedvezö kihasználására törekszik.
A természeti tényezök jelentös szerepe és a technológiákkal való szoros kapcsolódása ellenére a mezögazdasági termelés folyamatának két oldalát, a társadalmi-gazdasági és a természeti-technológiai oldalt nem szabad szembeállítani egymással. A gazdasági oldal lebecsülése és a természeti-technológiai vonatkozások túlhangsúlyozása éppúgy tévedésekhez vezethet, mintha a gazdasági megfontolásokban és döntésekben figyelmen kívül hagynánk a természeti-technológiai sajátosságokat. A mezögazdasági újratermelés több természeti-technológiai jellemzöjével kell számolni az agrárgazdaságtani elméletben és a gyakorlati agrárpolitikában egyaránt.
A mezögazdasági termelés egyik legjellemzöbb sajátossága egy-egy termelési folyamat hosszú ideje. Az öszi búza elöállítási ideje nálunk 10, a növendék vágómarháé 18, a hízósertésé 7-10 hónap. A termelési idöszak viszonylagos hosszúságának egyik gazdasági hatása, hogy a már megkezdett termelési folyamat csak aránylag hosszú idö múlva állítható át más termelési folyamatra. Másik fontos közgazdasági következmény, hogy a termelési idöszakok viszonylagos hosszúsága miatt a gazdasági programot jóval a termelési folyamat kezdete elött rögzíteni kell. Ezzel elegendö idöt fordíthatnak az alakítható technológiai feltételek megteremtésére. Harmadik jelentös közgazdasági konzekvencia, hogy a termelési idöszakok viszonylagos hosszúsága miatt az álló- és forgóeszközök, s a beruházások megtérülése általában lényegesen lassúbb a mezögazdaságban, mint a legtöbb iparágban. Ezt a körülményt többé-kevésbé mérlegelik a hitellejárati idö és a kamatláb kialakításánál, továbbá az adóztatásnál, de ha nem, akkor a mezögazdasági vállalat kénytelen ehhez alkalmazkodni.
A viszonylag hosszú termelési periódust nagyrészt a biológiai és a klimatikus tényezök okozzák. A gépek használata ugyan törvényszerüen csökkenti a munkaperiódus idejét, a legtöbb területen azonban lényegesen nem rövidíti meg a termelési periódust, nem hozza idöben közelebb a késztermékké válást. A klimatikus-természeti-biológiai tényezök miatt a tudomány mai fejlettségi fokán nem lehet bizonyos határokon túl meggyorsítani a mezögazdasági termelést.
A termelési folyamat viszonylagos hosszúsága miatt a mezögazdaság természetesen a piaci viszonyokhoz is aránylag lassabban alkalmazkodik. Csupán a munkamennyiség változtatásával nem lehet a termelési folyamatot gyorsítani és a termelési folyamatokat megsokszorozni úgy, mint az iparban. A mezögazdasági termelöfolyamat viszonylagos hosszúsága miatt a hosszú távú gazdasági célkitüzés és vállalkozás kerül elötérbe.
A mezögazdasági újratermelési folyamat lényeges természeti sajátossága a termelési idö és a munkaidö idöbeli eltérése. Az iparban a termelési idö és a munkaidö leggyakrabban egybeesik, a mezögazdaságra általában ennek az ellenkezöje jellemzö. Ezt a sajátosságot a tervezésben és a szervezésben figyelembe kell venni. Az eltérés figyelembevételének gyakori szervezési megnyilvánulása a tartalékkészletek képzése, valamint a vetések fejlödése alapján várható terméseredményeknek elözetes hozzávetöleges meghatározása, illetve becslése. A termelési idö és a munkaidö eltérése különbözö formában valósulhat meg. Lehetséges, hogy a termelési eszköz a termelési periódusban tartózkodik, mielött a munkafolyamatba belépett volna (pl. a zöldtrágyának vetett növény alászántás elött). A termelési idö és a munkaidö úgy is eltérhet egymástól, hogy a termék még "termelési idejét" tölti, miután a munkafolyamaton átesett (pl. a bor érlelése). A termelési idöt olykor többször is megszakíthatja a munkaidöszak, ami igen gyakori a növénytermesztésben.
A termelési idö és a munkaidö eltéréséböl adódik végül is a mezögazdasági termelés idényszerüsége. Az idényszerüség (szezonalitás) a befektetett eszközök és a munkaerö kihasználását befolyásolja. Ha a mezögazdasági vállalat csak eszköz-, vagy csak munkaigényes termékekre specializálódik, akkor elöfordulhat, hogy a termelési tényezök kihasználatlansága miatt olyan magasak lesznek a költségei, amit a piaci árakban nem lehet realizálni, tehát veszteséges lesz a termelés. A mezögazdasági vállalat, illetve farm tehát nem juthat el az iparban megvalósult specializációig. Ennek velejárója a többoldalú (sokoldalú), több ágazatú termelés. A gazdálkodás szempontjából ezt sokan "több lábon állás"-nak nevezik. A mezögazdasági kisvállalatok a többoldalúság elvét elsösorban az alaptevékenységben alkalmazzák. A közép- és nagyvállalatokban eröteljes törekvés az élelmiszeripari, ipari és szolgáltatási tevékenységek bövítése révén megvalósítani a sokoldalúságot. Utóbbi törekvés lényege, hogy így élvezhetik az alaptevékenység optimális specializálásának elönyét, ugyanakkor a vertikálisan kapcsolódó ágazatok biztosítják a feltételek egyenletesebb kihasználását és jövedelem szerzését.
Az idényszerüség és a termelési ciklus miatt a vállalkozás hátránya - még többoldalú termelési struktúra mellett is - a bevétel folyamatosságának megszakadásából eredö többletköltség. Amíg a termelési folyamat tart, a ráfordításokat (anyagot, bért stb.) finanszírozni kell. Nyilvánvaló, hogy ha ez kölcsönböl, hitelböl történik, a kamat többletköltséget jelent. Az eltérö termelési ciklusú ágazatok összehangolása, a többoldalú termelési szerkezet tehát mérsékli a mezögazdasági termelés sajátosságából fakadó hátrányt (pl. a tehenészet folyamatos bevétele fedezi a búzatermelés, vagy a sertéshízlalás ráfordításait a megtérülésig).
A ciklussajátosságnak azonban jelentös agrárpolitikai konzekvenciája van. A vállalkozók a termelési periódusban végzett ráfordítások és megélhetésük fedezetét az értékesítésig nem mindig képesek pénztartalékaikból rendezni. Ez részben megoldódhat piacosan is, ha a vásárló elöleget fizet. Emellett szükség van azonban olyan hitelrendszerre, amely ezt a kérdést képes rendezni (zöldhitel, jelzálogkölcsön, egyéb rövidlejáratú, alacsony kamatlábú hitelek és támogatások).
A mezögazdaság biológiai sajátosságaival függ össze a mezögazdaságon, gyakran a farmon belüli termékforgalom. Ennek legáltalánosabb példája az állattenyésztés és a növénytermesztés kapcsolata. A növénytermelö ágazatot elhagyja a takarmány, mint végtermék, de újra belép a termelési folyamatba az adott állattenyésztési ágazatban (üzemben). Ez az összefüggés is meghatározóan befolyásolja a ráfordítások és megtérülések idöbeli és térbeli viszonyát, s a vállalkozó jövedelmét. Az összefüggés szervezési, gazdálkodási vetülete is jelentös (pl. saját takarmányt használ fel, vagy piacon vásárolja; milyen takarmányt és milyen állattenyésztési ágazatot válasszon stb.).
Az éghajlati tényezök viszonylag nagy szerepe miatt a mezögazdasági termelést - különösen a növénytermesztést - nem lehet az iparihoz hasonló pontossággal és biztonsággal tervezni, s maga a tervezési munka is nagyobb körültekintést és szakmai felkészültséget igényel. A hazai növénytermesztési eredményeket évröl-évre befolyásolja az idöjárás, amelynek szélsöségei ismeretesek. Öt-hatéves száraz ciklusok alakultak ki, de emellett rendszeres a nyári szárazság. Pl. júliusban és augusztusban elég gyakran nagy szárazságok köszöntenek be és akadályozzák a növények fejlödését. Nálunk a nyári meleg sokkal erösebb, a levegö szárazabb, az elpárolgás nagyobb a közép-európai átlagnál. Hömérsékleti viszonyainknak viszont elönyös oldala, hogy a tenyészidö elég hosszú (ez a változatos termelés egyik alapfeltétele) és a napsütéses napok viszonylag nagy száma következtében igen jó minöséget érhetünk el mezögazdasági termékeinknél. Nagyrészt az idöjárási viszonyok okozzák a mezögazdaság termelésének számottevö ingadozását. Az idöjárás, különösen a mikroklíma alakítása csak jelentös befektetésekkel, pl. öntözéssel, fásítással érhetö el.
Az éghajlati és az idöjárási viszonyok, valamint az azoktól nagymértékben függö biológiai fejlödés határozza meg az egyes mezögazdasági munkák elvégzésének optimális idöpontját. Az egyes munkák legkedvezöbb idejére vannak tudományos és tapasztalati normatívák, de a munkák idejét végsö soron az idöjárási és egyéb viszonyok alakulásától függöen a helyszínen kell megválasztani.
Az éghajlati és az idöjárási, valamint az általuk befolyásolt biológiai fejlödés váltja ki a mezögazdaságban az ún. kritikus idöszakot, amikor a termék mennyisége és minösége attól függ, hogy a müveletet meghatározott idöben kezdik-e el és meghatározott idö alatt fejezik-e be. Ilyenkor a munkafolyamat csak megszabott ideig tarthat. A kritikus idöszak nemcsak a munka kezdetét, idötartamát, hanem a munka célját, konkrét formáját is meghatározza. A kritikus mozzanatok közül kiemelkednek a betakarítási és a növényvédelmi munkálatok. Az elöbbi késése a már kész termék teljes veszendöbe menését eredményezheti. Az utóbbi elmulasztása pedig teljesen megakadályozhatja a késztermék kialakulását.
A mezögazdaság egyik természeti sajátossága az is, hogy bizonyos biológiai tényezök, növényi vagy állati betegségek veszélyeztetik az egész termelést, a termelési folyamat elörehaladását. A korszerü mezögazdaságban ezért a termelési költségeknek igen jelentös hányadát, 4-15 %-át teszik ki a különféle védekezési költségek, mégis gyakori, hogy a kártevök és kórokozók miatti veszteségek a termés 10-20 %-át is elérik.
A mezögazdaság speciális termelési eszközei, a föld, a növények és az állatok is sok szempontból egészen sajátos és gyakran változó funkciót töltenek be a termelési folyamatban.
A mezögazdasági termékek természeti sajátosságainak egyik közgazdasági vonatkozása a termelési eszközök és a fogyasztási cikkek elhatárolásának jellegzetessége. Ugyanaz a mezögazdasági termék - természeti tulajdonságainál fogva - igen sok esetben a termelési eszköz és a fogyasztási cikk szerepére egyaránt alkalmas. A mezögazdasági termékek egy része (vetömag, szaporítóanyag) termelési eszköz gyanánt ugyanabba a termelési és munkafolyamatba kerül vissza, amelyböl termékként kilépett. Ez a termékmennyiség rendszerint a nélkül lép be újból a termelési folyamatba, hogy részt venne a forgalom folyamatában, nem válik áruvá; ugyanakkor az a termék is elkerüli a forgalom területét, amelyet termelöje és annak családja elfogyaszt.
A munkaeszközök, a nyers- és a segédanyagok közötti határok is gyakran teljesen elmosódnak a mezögazdaságban. A mütrágya példája is jól mutatja ezt. A mütrágya ugyanis elömozdítja a felhasználáskor rendszerint már megindult vagy meginduló termelöfolyamatot, tehát segédanyagként szerepel. A mütrágya anyagát tekintve részben bekerül a növényi termékbe és ez már nyersanyag jellegére vall. A mütrágya ugyanakkor több éven át fejtheti ki hatását, ezért régi használati formáját megörzö értékének egy része tartósan rögzítödik, tehát munkaeszköz funkcióját gyakorolja.
A természeti tényezök hatása, s termelési tényezöként való funkcionálása a termelés bövítése és a felhalmozás tekintetében is néhány sajátosságot idéz elö a mezögazdaságban. A mezögazdaság egyik alapvonása, hogy benne az ember a természet eröit a maga javára közvetlenül kamatoztatja. Ez a tény alapul szolgál arra, hogy a mezögazdaság egészében, vagy néhány termelési folyamatában a termelés hosszabb-rövidebb ideig állandó tökemennyiséggel, pótlólagos munkaeszközök és munkatárgyak elölegezése nélkül, tehát pusztán nagyobb eleven munka-mennyiség révén is végbe mehessen. A természeti tényezöknek, föképpen a földnek, mint alapvetö mezögazdasági termelési eszköznek a szerepe folytán, a mezögazdaságban adott munkáslétszám által teljesített nagyobb munkamennyiség is növelheti az elöállított termékmennyiséget anélkül, hogy új termelési eszközöket kellene megelölegezni. A mezögazdasági felhalmozás, illetve a bövített újratermelés másik sajátossága, hogy a mezögazdasági vállalatok a természeti tényezök szerepe alapján kiválóan alkalmasak a fokozatos bövítésre, a felhalmozás és a beruházások adott területen való pótlólagos, egymás utáni megvalósítására.
A mezögazdasági termelés természeti-technológiai sajátosságai számottevöek, de nem egyedüli és túlbecsülhetö tényezök a mezögazdasági termelés folyamatában. A gazdasági, vállalati feltételek, a társadalmi-közgazdasági viszonyok nem kevésbé fontosak, söt rendszerint éppen ezek esnek döntö súllyal latba. Az agrárpolitika akkor tarthatja kezét a mezögazdaság ütöerén, ha a piaci viszonyok mellett a mezögazdaság tulajdonviszonyaiból, az általános gazdasági feltételekböl kiindulva mérlegeli a természeti-technológiai törvényeket és ennek megfelelö eszközökkel szab irányt alkalmazásuknak.
A mezögazdaság természeti és technológiai sajátosságai között jelentösek a földrajzi, fekvésbeli jellemzök. Itt alapvetö, hogy a mezögazdaság adott földterülethez, földrajzi környezethez kötött, s viszonylag nagy kiterjedésü területen folyik a termelés. Ennek gazdálkodási konzekvenciái számottevöek (erögép- és munkagép viszony; anyag, termény és munkaerö-szállítási költségek és azok differenciái stb.). Jellemzö következménye a kiterjedésbeli, fekvésbeli adottságoknak a nagy-, közép- és kisvállalatok aránya, a termelés mérete, összetétele, a táblák nagysága stb. A helyhez kötöttség megadja a földminöségi jellemzöket, azok technológiai, költség- és jövedelmi hatásával együtt. Ezért a vállalkozók közötti jövedelem differenciáltsága jellemzö vonása a mezögazdaságnak, s ezzel az agrárpolitikának számolnia kell (hol, mikor és milyen mértékben kell beavatkozni).
5.2.1. A termöföld, mint termelési tényezö
A mezögazdasági termelés folyamatában müködö tényezök között a földet sajátos termelöeszközként emlegetik.. Alapja, hogy a föld természeti tényezöje, munkahelye, termelési eszközként pedig munkaeszköze és munkatárgya is a mezögazdasági termelésnek. A föld sajátossága, hogy a munkaeszköz-szerepét csak akkor töltheti be, ha az ember más munkaeszközökkel is kapcsolatba hozza. A föld maga is munkaeszköz, de ahhoz, hogy a mezögazdaságban munkaeszközként legyen használható, még egész sor egyéb munkaeszközre és munkaeröre (eröforrásokra) van szükség.
A földbe bekebelezett munkaeszközöket földtökének nevezzük. Huzamosabb és állandó jelleggel tartoznak a földhöz a gazdasági épületek, a levezetö csatornák, az öntözés eszközei, ezek növelik a földterület értékét. A talaj közgazdasági termelékenysége, a ténylegesen elért vagy elérhetö termést mutatja. A talajtermelékenység fenntartása, helyreállítása a mg-i újratermelés alapja.
Magyarország földalapja:
Az ország földterülete: 9,3 millió hektár
Termöterület: 8 millió hektár
Mezögazdasági terület: 6,5 millió hektár
A földellátottság a belsö ellátás, illetve a belsö szükségletet meghaladó többlettermelés egyik forrása, ami rugalmasan igazítható a mindenkori piaci szükségletnek megfelelöen. Az 1000 lakosra jutó mezögazdasági terület nagyságát a következö felsorolás mutatja (1999):
1. Írország 1738 ha
2. Görögország 942 ha
3. Spanyolország 831 ha
4. Magyarország 616 ha
5. Franciaország 584 ha
6. Dánia 564 ha
7. Portugália 412 ha
8. Egyesült Királyság 326 ha
9. Olaszország 307 ha
10. NSZK 198 ha
11. Belgium/Luxemburg 154 ha
13. Hollandia 141 ha
Egyértelmü, hogy az egy lakosra jutó nagyobb terület növeli a feleslegtermelés lehetöségét. A sorrend természetesen nem tükrözi a minöségi különbségeket, de közismert, hogy ezekben az országokban a termötalajok minösége és a klíma Magyarországénál nem kedvezöbb. A hasznosítási arányok is nyilvánvalóan rendkívül eltéröek lehetnek, ami nagy mértékben befolyásolja a szükségletek kielégítésének lehetöségét és módját. Kiragadott és jellemzö példaként nézzük meg mi tapasztalható, ha csak a szántó müvelési ág 1000 lakosra jutó nagyságát vizsgáljuk (1999):
1. Dánia 514 ha
2. Magyarország 470 ha
3. Spanyolország 415 ha
4. Franciaország 320 ha
5. Portugália 299 ha
6. Görögország 290 ha
7. Írország 290 ha
8. Olaszország 165 ha
9. Egyesült Királyság 123 ha
10. NSZK 118 ha
11. Belgium/Luxemburg 83 ha
13. Hollandia 59 ha
Az elözö táblázathoz képest a sorrend megváltozott. Ez a változás egyedül annak köszönhetö, hogy a földellátottsági rangsorban elöttünk álló országok mindegyikében a legelö aránya rendkívül magas. Ez az érték a mezögazdasági területhez viszonyítva Írország esetében 83%, Görögországnál 57% és még Spanyolország esetében is 34%, ami a Magyarország 19%-ának csaknem a duplája. Ezeket az adatokat természetesen nem szabad csak önmagukban nézni. Rendkívül szoros az összefüggés a földellátottság, a müvelési ágak aránya, a klimatikus viszonyok, a földminöség, a tradíciók és a társadalmi viszonyok között.
A termöföld eröforrásjellegéhez tartozik a értékének meghatározása. Magyarországon nem végeztek folyamatos földértékelést, a vállalatok éves mérlegében sem szerepelt reális értékkel a termöföld azon az eröforrásoknál, amelyek közül talán a legfontosabb.
A közgazdaságtan klasszikusai valamennyien foglalkoztak a föld szerepével. Mindenki elismeri különleges tulajdonságait és így is kezelik, értéktelen jelzövel igen kevesen illetik. Az esetek többségében megélhetést biztosít tulajdonosának és bérlöjének is (természetesen a piaci viszonyok, agrártámogatások, környezetvédelem stb. tényezök függvénye). A földtulajdonos jövedelme a járadék - kivéve azokat a földdarabokat melyek nincsenek megmüvelve, illetve éppen csak müvelésbe vannak fogva. Nézzük meg milyen jövedelmet biztosíthat a "földtöke"! A legtermékenyebb talajok a legnagyobb járadékot hozzák. Ha a termelhetö növények ára növekszik, minden megmüvelt földdarab járadéka is nöni fog és új földdarabokat vonnak müvelésbe. Nyilvánvalóan a termékárak, az azokban realizálható járadék (nyereség tartalom) dönti el milyen minöségü földeken "szabad" mezögazdasági termelést folytatni. Differenciálja a földtöke hozadékát a területi elhelyezkedése. Az ásványi kincsekben gazdag területhez hasonlóan a legkönnyebben hozzáférhetö réteg hozza a legmagasabb járadékot. Az átlagprofit felett lehet jövedelemhez jutni akkor is, ha nem mezögazdasági tevékenységet folytatunk a földterületen, hanem valamilyen jól müködö céget hozunk létre. Tartósan többlet jövedelmet biztosít a monopólium. Hasonlóan a kormány kiváltságaihoz képesek bizonyos "gátakat" létrehozni, amelyek kivégzik a potenciális versenytársakat.
A legmagasabb járadékot egy földdarab, mint saját vagyon hozza. E tekintetben jelentös beavatkozás bármilyen ártámogatás-politika, amely növeli a járadékot és ezen keresztül a farmok árait. Egy ilyen fajta politika nyilvánvaló elöny a saját farmmal rendelkezöknek, de ez nem növeli szükségszerüen azoknak a számát, akik farmot akarnak vásárolni és dolgozni rajta. Ennek oka, hogy az új belépök kedvét szegi a kezdeti, egy farmvásárlás költségének növekedése.
A földtöke értékelése (ármeghatározása) természetesen valamennyi, korábban említett tényezö figyelembevételével történik.
Nyugat-Európában a mezögazdasági vállalatoknál a termöföld mint földtöke úgy szerepel az eröforrások oldalán, mint egyenrangú eröforrás. A tökeérték 47,8 százaléka átlagosan a földérték.
Természetesen országonként eltérések mutatkoznak a földérték részarányában, például:
Ausztria, Norvégia és Svájc
Finnország, Franciaország, Hollandia,
Németország és Svédország
Belgium, Írország és Nagy-Britannia
Nagyon érdekes dolgok állnak az eltérések hátterében. Az okokat vizsgálva a megállapíthatjuk, hogy valamennyi említett országban a föld megfelelö értékkel rendelkezik, bár meröben más módszerekkel határozzák meg az értékét. Véleményem szerint nem is az a legfontosabb, hogy milyen módszert alkalmazunk, hanem az, hogy a módszerrel megállapított földérték ösztönözze a gazdálkodót a földel való racionális gazdálkodásra.
Az eltérések okai a következökben foglalhatók össze:
Ausztria, Németország, Svájc esetében a termöföld értékbecslését a hozamérték alapján végzik. Anglia és Franciaország esetében például a földértékre döntö hatással van az örökösödési és adóteher mértéke. Angliában a legidösebb fiú örökli a földbirtokot, a testvéreinek nem fizet kártérítést. Az örökösödési adó azonban olyan magas, hogy minden generáció szinte megvásárolja a földet. Franciaországban bárki is örökölje a földbirtokot a többi örököstöl meg kell váltania az örökrészüket, amely rendkívül nagy terhet jelent.
Általánosságban elmondható, hogy a fejlett országokban, ahol inflációs jelenség tapasztalható az emberek igyekeznek pénzüket értékálló dolgokba fektetni. Nagyon sok esetben értékmentésre szolgál a föld. Ez a tény is hangsúlyozza a termöföldnek, amely természeti tényezö, töke jellegét.
Nyugat-Európában a földértéknek megfelelöek a költségek, nálunk nem. A földértékelés hiánya gátolta, gátolja a földdel való racionális gazdálkodást, ami a földvagyon pusztulásának alapvetö oka.
A földpiaca jellemzöi igen sokfélék. Közgazdász megítélés szerint a fejlett piacgazdaságokban az eröforráspiacok közül a földpiac a leginkább szabályozott. E minöség egyben rendkívüli bonyolultságot, kiterjedt ellentmondásosságot és - olykor a rendszer stabilitását is fenyegetö - müködészavarokat fed. A földviszonyokat eleve kettös szabályozó politikai hatalom államigazgatási kényszere veszi célba, amely viszont érdekütközést, illetve az abból kialakuló (érdek-kiegyenlítö, érdek-beszámító) változó eröegyensúlyon nyugvó kompromisszumot foglal magában. A hazai szabályozás kénytelen számolni az agrártermelök sajátos érdekeivel és szükségleteivel, amelyek azonban a nemzetközi rendezéssel kikényszerített, erösebb ellenérdekekbe ütköznek. (Pl. termeléskorlátozás.)
A földpiac állami szabályozása összetett célrendszert követ. Az egyes célok ugyan bizonyos preferencia-skála szerint tagozódnak, de ennek ellenére egymással gyakran inkonzisztensek, keresztezik egymást. Emiatt egyik szabályozó elem kiolt(hat)ja a másikat, a föszabály helyett a kivétel válik rendezö elvvé, avagy az informális (esetleg illegális) piackapcsolat dönti el a földviszony sorsát. (Pl. a hatósági ingatlanár vagy földbérleti díj megkerülése.)
A földpiac szabályozása történetileg változó agrár- és földbirtokszerkezet politikát szolgál, amelynek tartalma a prioritások megörzése (pl. az életképes családi gazdaság erösítése) mellett is lényegesen átalakul. A szabályozórendszernek természetesen - mint alárendelt eszköznek - minderre (lehetöleg hatékonyan) reagálnia kell.
A földpiaci mechanizmus ellentmondásai okszerüen összefüggnek a kiterjedt és nagyszámú közvetítettség torzító hatásaival is, amelyek a mezögazdasági árupiac követelményeinek a földhasznosítással szembeni érvényesítésében állnak elö. A föld keresletét végsö fokon a mezögazdasági termékek iránti kereslet határozza meg. Ugyanakkor a mezögazdasági árupiac - amelyet fejlett piacgazdaságban az állam sokoldalúan, bonyolultan szabályoz - nem mindenkor számol következetesen a termöföld sajátos termelöeszköz minöségével és a föld-eröforrás ismérveivel.
A müködö földpiac sok tényezö által meghatározott, mozgása a társadalmi-gazdasági-politikai alrendszerek hálózatába ágyazódik, emiatt pedig az eltérö minöségü és erejü hatások végsö eredöjeként alakul. A meghatározó közvetítö közeg azonban maga az agrárgazdaság. A föld iránti kereslet származékos, a mezögazdasági árupiac keresletéböl származik. Ezért minden állami beavatkozás (részvétel és szabályozás), amely a termékpiacot érinti, hatással van a földpiacra.
A fejlett piacgazdaságok mezögazdasági piaca tökéletlenül versenyzö, vagyis monopolizált piac. Az állam gazdaságpolitikája a piaci monopóliumokat bürokratikus koordinációval vagy a szabadpiaci mechanizmus müködtetésével igyekszik megtörni. Máig sem dölt el az agrárszférában, hogy az állami intervenció gyenge vagy közepes erejü legyen. A magyar agrárpiac állami szabályozása számára az egyik lényegi tanulság, hogy a piaci és az állami szabályozás viszonyát konkrét elemzések alapján a gazdasági célracionalitásra kell alapozni.
A fejlett piacgazdaságokban a túltermelés és az alacsony mérethatékonyság dilemmája jórészt a nemzeti szintü és az integrációs szintü erös állami beavatkozásból ered. A mai agrárpiac olyan sajátos piac, amely nem tekinthetö sem tökéletesen, sem tökéletlenül versenyzö piacnak, ezért mind a kettöböl magában rejt elemeket.
Ha az állam kivonulna a mezögazdaságból, úgy a koncentráció elörehaladása - ha késöbb is - az állami monopólium helyett vállalati monopóliumokat szülne. A konfliktus abból ered, hogy az állami beavatkozás hatékonyságrontó és alkalmazkodást korlátozó. E szerint fokozatosan le kell építeni a támogatásokat és szabad áralakulást kell engedni a mezögazdaságra. Ezzel a marginális földek és a marginális jövedelmezöségü üzemek az agráriumból kiszorulnak, a termékárak pedig csökkennek. A közérdeket érvényesítö, földpiaci direkt beavatkozásról - belátható történelmi távon - a polgári jogállam se mondhat le.
Az állam földpiaci beavatkozását megkönnyíti a földforgalom kis aránya, míg korlátozza a mezögazdaság atomizált üzemi szerkezete.
A földpiac-szabályozás alapvetö termelés- és földbirtok-politikai eszközei:
A termelés korlátozása kvótával, illetve a termöterületek csökkentésével;
A földtulajdon és a mezögazdasági üzemi tevékenység befolyásolása a különbözö közös piaci vagy nemzeti költségvetésböl származó támogatásokkal;
A földtulajdonszerzés korlátozása
- a tulajdonszerzés esetére elöírt megszorításokkal (pl. a szerzödés érvényességének hatósági engedélyhez kötése),
- a megszerezhetö ingatlan mértékének maximalizálásával;
Az egy üzem által hasznosítható földterület mértékének meghatározása;
A haszonbérlet jogintézményi szabályozásával a földtulajdonossal szemben a földhasználó, mint mezögazdasági üzemvezetö kedvezményezése;
Az öröklési jogszabályokkal a mezögazdasági foglalkozású örököstársak termelési biztonságának védelme;
Az állam vagy e célra létesített társaságok által gyakorolt elövételi jog, amely az ésszerü üzemméret kialakítását célozza.
A földpiac állami szabályozása összefügg az ingatlanforgalom méreteivel és szerkezetével. A mezögazdasági földforgalom az ingatlanforgalomnak csak kis hányadát teszi ki. Az ingatlanforgalom döntö többsége naturális földmozgás (az adás-vétel elenyészö az örökléssel való tulajdonszerzéshez képest). A fejlett európai országokban a földpiaci forgalom a területnek csak kevesebb mint 1%-át éri el. A földpiaci eladások aránya a gazdaságok számához viszonyítva is alacsony, általában 10 % alatt marad.
A földek elidegenítése, bérlete, kereslete, kínálata, a földár és a földbérleti díj több szabályozó tényezötöl függ:
az állam, a szupranacionális és regionális szervezetek szabályozásától,
továbbá a mezögazdaságon belüli tényezöktöl.
Ezek közül kiemelkedik az állam pénz- és költségvetési politikája (makrotevékenység), valamint az állam agrárpiacot szabályozó beavatkozása (mikrotevékenység). Ha az állami foglalkoztatás-politika a munkaeröpiacon növeli a keresletet, a gazdák könnyebben feladják üzemeiket. Ez fokozza a földpiaci kínálatot és csökkenti a földárakat. (A munkanélküliség ellenkezö hatást gyakorol a földpiacra.) Amikor az állam a nem-mezögazdasági földpiacon mint jelentös infrastrukturális földvásárló jelenik meg, ez emeli a mezögazdasági földárakat. A nem-mezögazdasági földkereslet alakulása és ebben az állam szerepe a termöföldárakra igen jelentös.
Minden olyan állami szabályozás (részvétel vagy beavatkozás), amely befolyásolja a mezögazdasági termékpiacot (pl. agrárpiaci rendtartás, fogyasztói érdekvédelem), a földpiacra is hat. E hatás háromféle lehet:
Az állam hatást gyakorolhat az agrártermékek termelöi árára. (A különbözö ártámogatások, árintervenciók, mennyiségi-minöségi felárak, kiegészítö, - maximált, - limit- és védöárak hatnak a piaci áru árakra, így a keresletre, végsö fokon a földárakra.)
Az állam befolyásolhatja a mezögazdasági keresletet (pl. az állam intervenciós felvásárlásai, melyek a termelés biztonságát és az árcsökkenés korlátozását célozzák. Idetartozik az állami készletek képzését szolgáló felvásárlás stb.)
Az állam szabályozhatja a mezögazdasági termékkínálatot.
A kiterjedt eszközrendszeréhez reál eszközök: a különbözö folyó termelési támogatások, gép és anyagok ártámogatása, beruházási támogatások, valamint szabályozó eszközök: kedvezményes hitel- illetve hitelgarancia- nyújtás, adókedvezmények, jövedelem-kiegészítö beavatkozások tartoznak. Ezek mind jövedelemnövelök, a befektetések forrásait növelik, így a termelési kínálatot ösztönzik.)
A közgazdaságtant leköti az a dilemma, amely az állami beavatkozás ereje, mértéke, minösége, módszerei, intézményrendszere alapkérdéseinek meg nem szünö vitatása, másfelöl a között a civil társadalmi értékrend között élezödik, amely - a termöföld sajátos eröforrás-minöségére figyelemmel - nem türheti a földpiac teljes szabályozatlanságát, a földviszonyokból a közérdek kiszorítását.
A termöföld pénzbeni értéke feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a föld- és bérleti piac kialakulhasson, a föld hitelfedezet tárgya lehessen, szükséges a föld rendszeres közgazdasági értékelése. A földértékelések segítik a reális földár kialakulását.
A földnek döntöen három sajátos tulajdonsága kerül piaci mérlegelésre:
Mint eröforrás korlátozottan áll rendelkezésre. A müvelésbe vont földek területe jelentösen nem növelhetö, söt rendszeresen csökken a termöföld területe.
A természeti (ökológiai) meghatározottság, amely nem csak a termöföld fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságait jelenti, hanem adott terület valamennyi természeti tényezöjét.
A föld termelési funkciójának változtatási lehetösége, melynek során a földértéket sokszorosan meghaladó telekár véglegesen elszakad a földértéktöl.
Az említett sajátosságok tükrözödnek a földértékelési módszerekben. A müködö földpiac a földértékelést számos célra felhasználja. (Pl. a tevékenységek pénzügyi szabályozása - adók, támogatások - során, a piaci földár alku kiinduló pontjának meghatározása, kisajátítás stb.) Sajátos szerephez jut a földértékelés a földdel kapcsolatos jogi rendezés megalapozásában. (Öröklési jog, földjog, kötelmi jog - az adósság és a hitelezés körében -, a beruházási hiteleknél és a bérleti jognál.)
Az értékelési módoknak gazdag a szakirodalma. Vannak közgazdászok akik a földnek nem tulajdonítanak értéket. Évek óta foglalkoznak a termöhelyi értékszámok kimunkálásával, de máig is az aranykorona érték maradt az értékelés kiindulási alapjául szolgáló - és szakmailag is elfogadható - mérce.
A föld ára az érték módosult formája, amely a legrosszabb minöségü, még müvelés alatt álló földterület termékenységének újraelöállításához társadalmilag szükséges munkamennyiséghez igazodik. (Lényegében a klasszikus közgazdaságtan egyik tételéröl van szó) A termöföld értékalkotó tényezöi közül a területi hatékonyság és a különbözeti földjáradék vizsgálata került az értékelések középpontjába. Az elemzésekböl az alábbiak emelhetök ki:
A területi hatékonyság általános kritériumát úgy kell értelmezni, hogy a rendelkezésre álló összmunka-ráfordítással a legtöbb használati értéket állítsuk elö. A földminöség hatékonyságot befolyásoló szerepe elsödlegesen attól függ, hogy a területet milyen kultúrnövénnyel hasznosítjuk. A járadéktömeg alapvetöen függ a földterület minöségétöl, ágazati hasznosításától, az egyéni ráfordításoktól és a gazdálkodás színvonalától. A különbözeti földjáradék képzödése a földek termékenységbeli különbségeinek függvénye.
A jelenlegi földértékelési rendszer:
A kártalanítási értékelés (1984. évi MÉM irányelv) összevontan tartalmazta a föbb ökológiai és ökonómiai értéktényezöket. Az aranykorona-érték (1 kataszteri hold búza jövedelmének tökésített hozadéka) és minöségi osztály alapulvételével, szorzókulcsokkal forintosított átlagérték, melyet módosítanak:
A föld fekvése a településhez, az üzemi központhoz, a piaci központhoz, a közmüvekhez viszonyítva.
A föld megközelítése az útminöség alapján.
A föld müvelésre való alkalmassága a domborzati viszonyok, a táblásítás, az öntözéses gazdálkodás adottságai és lehetöségei alapján.
Növekvö értéktényezö a távközlés fejlettsége és a környezet infrastrukturális ellátottsága.
A kártalanítási földértékelés legmagasabb-legalacsonyabb és átlagos minöségü földekre vonatkozó értékmutatói a regionális vizsgálatok alapján a következök voltak 1995-ben:
Müvelési ág AK-érték Földérték
Szántó 40 AK/ha 396.000 Ft/ha
Szántó 24 AK/ha 194.400 Ft/ha
Szántó 16 AK/ha 115.200 Ft/ha
Legelö 1,8 AK/ha 9.000 Ft/ha
A piacgazdaságban a föld forgalmi értékének kiemelt tényezöje lesz a föld hozadéka és a bérleti díja. Átlagos földminöség (19,8 AK) esetén a tiszta jövedelem 1980-1990 évek átlagában búzakilogrammban kifejezve a következö volt:
|
Földminöség-csoportok AK |
Földjövedelem Ft/ha |
Búzakilogramm kg/ha |
|
-5 AK alatti |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
35-AK felett |
|
|
|
Országos átlag: 19,8 |
|
|
A dinamikus változások ezen értékelési lejárások mellett könnyen kezelhetök, hiszen az aktuális földjáradék felfogható úgy, mint a búza-kg-ban kifejezett földhozadék és az adott év tözsdei búza árnak a szorzata.
Estünkben egy közepes minöségü szántó földjövedelme, vagy földjáradéka
ahol:
5800Ft/ha az 1 ha-ra jutó földhozadék az 1980-1990-es években
9750Ft/ha a búza eszmei ára az 1980-1990-es években
25658Ft/ha a búza ( 1997. Évi augusztus 1.-ei tözsdei )ára
A magyarországi földárak nem tükrözik a termöföld valós értékét, így abszolút értékben és relatíve is jelentösen elmaradnak az európai földárak mögött. Jelentösen eltérö lehet a különbözö minöségi kategóriába tartozó gazdaságok anyagi helyzete, tevékenységi köre, eredményessége.
A föld minösége az egyik legfontosabb közgazdasági tényezö. A föld értéke a ,megtermelt termékek áraiból származik a piacgazdaságban. A termékek árarányai és a földön megtermelhetö árumennyiség, valamint a nyereség tökésítése adja meg a föld forgalmi értékét. Az eröforrások elosztásához szükséges a föld értékének és árának ismerete.
A föld termöképessége nem egy statikus állapotot jellemez, s a termöképességet az adott területen termelhetö legfontosabb gazdasági növény termésátlagával mérhetjük. Az ökológiai adottságok kihasználása javítja az ökonómiai hatékonyságot, a gazdaságosságot és növeli a mezögazdaság alkalmazkodóképességét.
A földjelzálog ellenében kapott hitel egy olyan kölcsön, amelynek fedezetéül az ingatlant jelzálog formájában lekötik. Akinek a javára a terhelés történik, az meghatározott pénzösszeget fizet az ingatlan tulajdonosának. Ha az adós a lejáratkor nem teljesíti fizetési kötelezettségét, a hitelezö az ingatlanból nyer kielégítést.
A jelzáloghitelnek lényeges eleme tehát, hogy a zálogjog nincsen a zálogtárgy birtokához kötve. E hitelformának ez a tulajdonsága a mezögazdasági termelésben igen nagy jelentöségü, miután a mezögazdasági ingatlanok, jelzálog alakjában, egyes hitelek biztosítékául szolgálhatnak, a tulajdonosok (egyének, üzemek) pedig - akiknek legtöbb esetben mezögazdasági ingatlanokon és annak felszerelésén túl más fedezetük nincs - így juthatnak megfelelö hitelhez. Vagyis a jelzálog intézménye lehetövé teszi, hogy a gazdák (vállalkozók) ingatlanaikat különleges módon használják fel hitelszükségletük biztosítására.
A jelzáloghitelek jellemzöje, hogy azok általában hosszú lejáratúak. A hosszú lejáratúságnak a célja és feladata:
a föld adás-vétele pénzügyi hátterének megteremtése, a földpiac megélénkítése;
a földbirtok (farmgazdaság, szövetkezet, mezögazdasági célú társulás) müszaki-technikai felszereltségének kiépítése;
a föld minöségét hosszabb távon javító meliorációs beruházások finanszírozása;
örökösödés esetén az örököstárs hányadának kielégítése;
egyéb sajátos funkciók, amelyek föleg a termelési feltételek megteremtését szolgálják.
A jelzáloghitelezés müködtetésénél abból kell kiindulni, hogy: a földjelzálogjog-hitelezés alapvetö célja az agrárágazat müködöképességének fenntartása és javítása; a földjelzálog-hitelezés kialakuló gyakorlatában alapvetöen ne a pénzintézet céljainak vessék alá az agrárgazdaság finanszírozásának és müködésének ügyét, hanem fordítva, a mezögazdaság fejlesztése, a vidéken élök megélhetési körülményeinek javítása, tehát agrárérdekek szem elött tartása legyen az elsödleges szempont.
A termöföld eröforrásjellegéhez tartozik az értékének meghatározása. Magyarországon nem végeztek folyamatos földértékelést, a vállalatok éves mérlegében sem szerepelt reális értékkel a termöföld.
A földtulajdon, a földhasználat három alapvetö feltétele:
a földpiac
a földérték/földminöség,
a földbérlet és a föld használatának jövedelme
A piacgazdaság egy-másfél évtizede alatt egyik feltételt sem sikerült az EU országokhoz hasonló rendszerekben megoldani. (Az EU eröforráspiacai közül a földpiac a leginkább szabályozott.)
A földpiac szabályozása történetileg változó agrár- és földbirtokszerkezet politikát szolgál, amelynek tartalma a prioritások megörzése (pl. az életképes családi gazdaság erösítése) mellett is lényegesen átalakul. Az állam, illetve a kormányzat földpiaci beavatkozását megkönnyíti a földforgalom kis aránya, míg korlátozza a mezögazdaság atomizált üzemi szerkezete. Lényeges szabályozó a földtulajdonszerzés korlátozása (vásárlási prioritás), és a megszerezhetö ingatlan méretének maximalizálása (max. 300 ha).
5.2.2. Munka és munkaerö a mezögazdaságban
A munka a mezögazdaságban is meghatározó tényezö, de mind termelési, mind társadalmi, politikai szemszögböl a munkát képviselö munkaeröt (munkás, tisztviselö, menedzser, tulajdonos) a mezögazdasági sajátosságok is jellemzik.
A munkát, illetve a munkaerö keresletét, kínálatát és árát (bérét) befolyásoló mezögazdasági sajátosságok:
- a földterület és a mezögazdasági vállalkozások földrajzi, regionális tagoltsága és a helyhez kötöttség;
- a családi, háztartási gazdaság sajátos hatása;
- a korábban, föleg a mezögazdasághoz kapcsolódóan kialakult falusi és családi munkaerö-felesleg, s vele járó alacsonyabb bér;
- a munkaerö képzettségbeli eltérése falun;
- a munkaeröpiac hatásának késése és gyengülése falun (az elözö sajátosságokkal összefüggésben);
- a falu és város kulturális színvonalának tartós eltéréséböl adódó munkaerö-piaci, munkaerö-mozgási problémák,
- a mezögazdaságban végzett fizikai munka felhasználásának, a munkaerö folyamatos foglalkoztatásának problémái stb.
A mezögazdasági termelés tényezöi között ma is meghatározó a munka, valamint a mennyiségét és minöségét meghatározó létszám, illetve munkaerö, s annak teljesítöképessége. A mezögazdaság egészének teljesítménye, termelékenysége szempontjából a ráfordított munka hatékonysága a legdöntöbb közgazdasági kérdés. Ugyanakkor annak másik oldalán a mezögazdasági népesség foglalkoztatása, életszínvonala, nemzetgazdasági mozgása igen sok gazdaságpolitikai, agrárpolitikai problémakört jelent szinte minden országban.
A mezögazdasági termelés egészét, piaci versenyképességét, vállalkozásainak színvonalát, eredményét a munkaképesség, illetve a munkaerö teljesítöképessége döntö mértékben befolyásolja. A munkaképesség már említett három alkotóeleme: az ismeret, a tapasztalat és a kvalitás a mezögazdaságban felhasznált munkaerö összteljesítményében, termelékenységében differenciáltan és történelmileg változva jelent meg.
A század elején és közepén a nagy számú és arányú mezögazdasági népesség hagyományos, egyszerü földmüvelési, állattartási tapasztalata és kvalitása átlagosan megfelelt a korszak technológiai és szervezési alapkövetelményeinek. Az ismeretbeli, átlagos tudás azonban igen lassan bövült. A kis- és közepes parasztgazdaságok tulajdonosai is általában alacsony képzettségüek voltak, s csupán az 1930-as évtizedtöl erösödött fel a parasztgazdák továbbképzése (ezüst- és aranykalászos téli iskolák, tanfolyamok stb.). A nagybirtokok vezetöinek képzésében is ettöl a korszaktól jellemzö a fejlödés. A mezögazdaság teljes szakmastruktúrája azonban az évszázad derekáig az alacsony iskolai végzettségü (jelentös részben analfabéta) napszámosok és cselédek hada és a parasztgazdaságok nem sokkal képzettebb családi munkaereje nyomta rá a bélyegét.
A döntö változás mind a mezögazdasági munkaerö teljesítménye, a munkaráfordítás hatékonysága, mind pedig a mezögazdasági szakmastruktúra tekintetében az ipari fejlödés hatásának magyarországi felgyorsulásával kezdödött. Az ennek nyomán kialakult társadalmi-gazdasági fejlödés alapjaiban megváltoztatta a népesség foglalkoztatottsági szerkezetét, a mezögazdaság munkaerö-feleslege átlépett a gazdaság egyéb ágaiba. A mezögazdasági munkaerö létszámának csökkenése tehát az egyes országok iparosodásának velejárója volt. Nem lehetett kiemelkedni a gazdasági elmaradottságból másképpen, csak a mezögazdaság korszerüsítése útján, miközben a régi termelök fokozatosan az egyre kultúráltabb, a sokrétübbé váló és a növekvö lakossági igényeket jobban kielégítö, jóval nagyobb termelékenységü ágazatokba csoportosultak át. A társadalmi munkamegosztás folyamata tehát csökkentette a mezögazdasági és egyúttal növelte a nem mezögazdasági ágak munkaerejét. A gazdaságilag fejlett ipari országokban a mezögazdasági népesség arányának és létszámának csökkenése a hazainál korábban megkezdödött és nagyobb mértékü is volt (mára általában 6% alá csökkent).
A mezögazdasági népesség és a munkaerö arányának alakulására hazánkban is a csökkenés a jellemzö. A mezögazdasági keresök száma a huszadik század elsö felében alig változott, az összes keresö létszámának 50-60%-a volt. Az 1950 után bekövetkezett gyors ütemü iparosítás hatására azonban az 1949-ben még 4,5 millió föt kitevö mezögazdasági népesség száma 1960-ban már 3,3 millióra, 1970-ig pedig 2 millió alá esett. A falvak lakosságának ma már 2/3-a nem mezögazdasági foglalkozást folytat. A mezögazdasági népességgel együtt természetesen a keresök száma is csökkent.
A mezögazdasági népesség eltávozása más gazdasági ágakba - és elsösorban az iparba - a társadalmi-gazdasági fejlödéssel együtt járó egészséges, törvényszerü folyamat. Az iparosodás meggyorsulásával az 50-es évek elején gyorsan csökkent a mezögazdasági aktív keresök száma. Ez a csökkenés abban az idöben gyorsabb ütemü volt annál, mint ahogyan a mezögazdaság gépesítése ezt követni tudta. Az eltávozottak egy része 1954 és 1956 között visszatért a mezögazdaságba és az áramlás mértéke is lassult. A termelöszövetkezetek szervezése idején és az azt követö években (1959-1965 között) több mint 450 ezer fös további csökkenés következett be, ez 1966-68 között megállt, majd 1969 után ismét csökkent. Végeredményben két és fél évtized alatt (1950-75 között) majdnem 900 ezer fövel csökkent a mezögazdaságban az aktív keresök száma. Az 1980-as évtizedben - bizonyos kiegyenlítödési folyamatok után - kereken 1 millió volt a mezögazdasági aktív keresök száma, ma alig közelíti meg a háromszázezer föt.
A mezögazdasági keresök létszámának csökkenése területileg egyenlötlenül ment végbe, eröteljesebb volt Györ-Sopron, Komárom, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun, kevésbé intenzív Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Somogy és Zala megyében. A népsürüség területi szóródása, az elvándorlás és a mezögazdasági nagyüzemek területenként eltérö ütemü korszerüsítése, üzemi szerkezetének fejlödése eredményeként eltérések tapasztalhatók az egyes országrészek mezögazdasági népességében és a foglalkoztatottság megoszlásában.
A mezögazdasági keresök létszámcsökkenésének fontos jellemzöje volt a korösszetétel szerinti változás és a nöi munkaerö arányának növekedése, amely a mezögazdaságban ma is nagyobb arányú, mint a nemzetgazdaság bármely más ágában. Az idösebbek és a fiatalabbak, a férfiak és a nök korántsem azonos arányban hagyták el a mezögazdaságot. A fiatalok és a férfiak nagyobb arányban távoztak, ezért a mezögazdasági munkaerö kor szerinti összetétele ebben a folyamatban viszonylagosan romlott.
A mezögazdasági dolgozók korösszetételének kedvezöbb alakulása már az 1970-es évtizedben megkezdödött, s az 1980-as évtizedben már megközelítette az ipar átlagát. E mögött jelentös hatótényezö a mezögazdaság munkaeröigényének stabilizálódása, az ipari és mezögazdasági keresetek viszonylagos kiegyenlítödése és a mezögazdasági dolgozók életfeltételeinek és munkakörülményeinek javulása. A tényleges mezögazdasági tevékenységekben dolgozók száma tovább csökkent, amit a technikai fejlödés is lehetövé tett (a kialakult és jellemzö munkacsúcsok kivételével). Ezzel szemben a kiegészítö tevékenységekben foglalkoztatottak száma nött, s a mezögazdasági vállalatok szintjén kiegyenlítette az említett csökkenést.
A munkaerö számának és összetételének alakulásából nem lehet egyértelmüen megítélni, hogy elegendö-e a mezögazdaságban a mindenkor rendelkezésre álló munkaerö. A mezögazdasági termelés technikai színvonala javul, így a munkaerö létszámának csökkenése általában indokoltnak tekinthetö. A rendelkezésre álló munkaerö a nyolcvanas évek második felére elegendönek bizonyult a mezögazdasági munkák elvégzéséhez. Ezt követöen a falu népességmegtartó képessége a piaci, jövedelmezöségi, gazdálkodási problémák következtében jelentösen romlott. Így számolni kellett azzal, hogy a piacgazdaság elveivel össze nem egyeztethetö jogi korlátok (foglalkoztatási kötelezettség) feloldásával a burkolt munkanélküliség több tízezres nagyságrendben nyíltan jelenik meg.
Az idényszerüségböl fakadó sajátosságok miatt a mezögazdaságban a keresök évi rendszeres, illetve folyamatos foglalkoztatását kevésbé lehet megoldani, mint a nemzetgazdaság más területén. A téli idöben még erösen jelentkezik a rendszeres foglalkoztatás hiánya, míg nyáron és az öszi betakarítás idöszakában esetleg elöfordulhat a munkaerö-szükséglet kielégítésének gondja. Ezért a mezögazdasági munkák idényjellege szükségessé teszi a nem mezögazdasági keresök, az eltartottak és a mezögazdasági dolgozók családtagjainak idöszakos bevonását a mezögazdasági munkába. Utóbbiak alkotják a mezögazdasági aktív keresökön belül az idöszakosan foglalkoztatottak jelentös részét. Ezt a megoldást a világ fejlett országaiban is alkalmazzák. A nem mezögazdasági ágazatokban az idöszakosan foglalkoztatottak aránya az 1%-ot sem éri el.
A mezögazdasági munkaeröhelyzetröl elmondottakat ki kell még egészíteni azzal, hogy hazánkban az össznépességböl lényegesen többen végeznek mezögazdasági munkát, mint amennyi a mezögazdasági aktív keresök száma. A mezögazdasági aktív keresökön kívül közel 200 ezer ún. inaktív keresö végez mezögazdasági munkát és ugyanennyien más nemzetgazdasági ágban végzett fötevékenység mellett folytatnak idöszakosan mezögazdasági tevékenységet.
A mezögazdasági munkaerö-állomány szektorok, vállalatcsoportok szerinti összetételére a nagyüzemi átszervezés, a mezögazdaság többszektorúsága, továbbá a differenciált müszaki fejlödés együttesen hatott, s ez kifejezésre jutott a mindenkori szakmastruktúrában is. A foglalkoztatottak legnagyobb hányada a termelöszövetkezetekben dolgozott, arányukat példázza, hogy a mezögazdasági aktív keresöknek 75%-a dolgozott szövetkezeti, 17%-a az állami szektorban és kereken 6%-a a kisegítö és egyéni gazdaságokban. Elsösorban szövetkezet-politikát érintö tény, hogy a termelöszövetkezetekben a tagságon kívül jelentös számú alkalmazott is dolgozik. A privatizáció nyomán növekszik az önálló, vagy társult magángazdálkodók száma.
Az élömunka hatékonysága (termelékenysége) a mezögazdaságban.
Az élömunka ráfordítás hatékonyságát a munka termelékenysége elnevezéssel is jelölik. Ez utóbbi magában foglalja a termékek elöállítására közvetlenül ráfordított elevenmunkát és azt is, amely a termelési eszközökben tárgyiasult. Utóbbi munkaráfordítás az újonnan elöállított termékekben a munkaeszközök elhasználódásának mértékében jelentkezik. A teljes munkaráfordításnak munkaidöben való összevont kifejezése gyakorlatilag nehezen lehetséges, ezért a statisztika általában csak az eleven munka felhasználásában bekövetkezett változásokat jelzi.
A munka termelékenysége tehát kifejezi, hogy a termelésben foglalkoztatott munkaerö milyen mennyiségü és minöségü terméktömeget állít elö, vagyis a dolgozók munkája mennyire hatékony. A munka termelékenysége növekszik, ha bizonyos terméktömeg, termésmennyiség elöállításához felhasznált élömunka mennyisége csökken. A munka termelékenységének mutatója általában:
ahol: MT = munkatermelékenységi mutató,
Q = elöállított termék mennyiség,
T = a termelésben felhasznált munkaidö mennyisége.
Gyakran használják a fordított munkatermelékenységi mutatót is, amelyet munkaigényességi mutatónak is neveznek. ez azt mutatja, hogy a terméktömeg elöállításához mennyi élömunkát használtak fel. Az élömunka-termelékenység mutatóinak kiszámításakor a termelt termékmennyiség (termelés) és a felhasznált eleven munka számbavétele egyaránt szükséges. A termékmennyiség megadható természetes mértékegységben, technikai mértékegységben és értékben.
A természetes mértékegységben számításba vett termelés csak bizonyos termék vagy termékcsoportnál alkalmas a munkatermelékenység kiszámításához. Egy-egy termék termelésével a természetes mértékegységben számításba vett termelés és az ebböl kiszámított munkatermelékenységi mutató adja a legmegbízhatóbb eredményt. A termelés technikai mértékegységben való kiszámítása azért alakult ki, hogy az eltérö mértékegységek ellenére a termékek együtt is összeadhatóvá váljanak. Technikai mértékegység a Joule, a takarmányegység, a nettó energia, a gabonaegység stb.
A munkatermelékenységi mutatók kiszámításakor a hazai gyakorlatban az értékben kifejezett termelést használják a leggyakrabban. E számítási módszernek is számtalan hátránya van, a valóságos értékek megközelítésére mégis ez a legalkalmasabb és technikailag a legkézenfekvöbb.
A termelés és a termelésben felhasznált élömunka hányadosa adja végsö soron a munkatermelékenység mutatóját. A termelés érdekében a felhasznált élömunka mennyiségének kiszámítását így különbözö módon lehet megvalósítani: munkaórában, létszámban (az évi átlagos létszámban), munkanapban stb. történhet. A számszerüsítéstöl függöen kiszámíthatjuk az egy munkaórára, az egy före, egy dolgozóra és az egy munkanapra jutó termelés mutatóját. A felsorolt munkatermelékenységi mutatókat közvetlen élömunka-termelékenységi mutatóknak is nevezhetjük.
Ezen kívül a közvetett mutatókat is lehet számolni. Gyakorlatban leggyakrabban használják az 1 ha-ra, az 1 számos állatra, az 1 traktornapra jutó termelést, illetve teljesítményt stb. Az élömunka termelékenységi mutatóit általában relatív értelemben használják. A mezögazdasági fejlödés hatékonyságának megítéléséhez a munkaerö-ráfordítások oldalán ezek a mutatók és ezek viszonyai adnak megbízható alapot.
A magyar mezögazdaság termelése hosszú ideig lassú ütemben növekedett, s a mezögazdasági munka termelékenysége sem nött jelentösen. A mezögazdaság új müszaki alapokra helyezése óta azonban megváltozott a helyzet. Gyorsan nött, s továbbra is növekszik az egy mezögazdasági keresöre és az egy munkanapra jutó termelés értéke. Jellemzö példaként említhetö meg, hogy hosszabb távon (1965-1990 között ) az egy före jutó mezögazdasági bruttó termelés (az állattenyésztés és növénytermesztés együttes termelési volumene) megduplázódott. Ebben szerepet játszott a termelési volumen növekedése és a munkaerö létszámának a csökkenése. Az eleven munka termelékenysége rendszeresen nagyobb arányban növekszik, mint az összes termelés. Ez a technikai-technológiai fejlödés következménye. Ezen összefüggés érvénye alapján valósulhat meg, hogy a mezögazdasági dolgozók a létszámcsökkenés ellenére is növekvö szinten látják el a lakosságot élelmiszerrel.
Az élömunka-termelékenység változásának növekvö tendenciája tehát jelentös részben a mezögazdaság müszaki fejlödéséhez kapcsolódik, amelynek során a csökkenö munkaidö-felhasználást a növekvö holtmunka ráfordítás határozza meg. Ebböl következöen a végbement ráfordítás-változások hatékonysági (termelékenységi) konzekvenciáit a teljes (élö- és holt-) munkatermelékenység alapján lehet megközelíteni. Ez esetben a számításkor a számlálóban a termék, illetve a teljesítmény, a nevezöben pedig általában a munkabérnek és közterheinek, valamint az amortizációs és az anyagköltségeknek az összege szerepel.
A mezögazdasági vállalatokat az élömunka-termelékenység, elsösorban a bér-, az anyag- és eszközköltség és a jövedelem viszonyai szempontjából érdekli; tehát a jövedelem, illetve a jövedelmezöség oldaláról közelítik meg az élömunka-ráfordítások változásának hatásait. Emellett azonban a vállalatoknál egy-egy termék, ágazat, illetve teljesítmény élömunka-termelékenységi mutatóinak dinamikus, vagy térbeli (más tevékenységhez vagy vállalathoz viszonyított) összehasonlítása a munkaszervezés, illetve a munka- és teljesítménynormák megállapításának fontos módszere. A munkatermelékenység alakulásában alapvetö szerepet játszó élömunka technikai felszereltsége mellett hangsúlyozni kell a munkaszervezés, a dolgozók érdekeltségének fontosságát is.
5.2.3. A müszaki fejlesztés szerepe, elemei
A müszaki fejlesztés is a tudományos-technikai forradalom részeként értelmezhetö. Olyan újszerü technikai eszközöket, eljárásokat, a tudományos eredmények olyan gyakorlati alkalmazását foglalja magában, amelynek a termelés egész rendszerére való kiterjesztése forradalmasítja a termelöeszközöket.
A tudományos-technikai forradalom új eredményei gyors ütemben hatolnak be a mezögazdaságba. Az iparban alkalmazott hagyományos és új energiahordozókat, anyagokat a mezögazdaság is egyre nagyobb mértékben hasznosítja, s emellett új, nagyobb hozamú, illetöleg jobb termöképességü növény- és állatfajták, hibridek, korszerü természeti technológiák és rendszerek alakulnak ki és terjednek el.
A müszaki fejlesztés a termelöerök fejlödése során elsösorban az ipari termeléshez kötödö kategóriaként fogalmazódott meg. Tartalmában olyan tevékenységet jelent, amely új gyártmányok, korszerü termelési eljárások kifejlesztésére irányul, növeli a munka hatékonyságát. A müszaki fejlesztés irányulhat a munkaeszközökre, a munkatárgyakra, a termékekre és a termelési technológiákra. A technikai-müszaki forradalom hatása elsödlegesen az ipari fejlödés felgyorsulásában jelentkezett, ezért a müszaki fejlesztés természetesen ehhez az ághoz kapcsolódott. A nemzetgazdaság tervszerü, arányos fejlesztése azonban különösen a szocialista országokban, megkövetelte, hogy a nemzetgazdaság különbözö ágai szorosan együttmüködjenek, és az iparosítás ne mint cél jelenjen meg csupán, hanem a társadalmi munkamegosztás olyan fejlesztését, valamint a termelöeröknek a nemzetgazdaság különbözö ágai között olyan átcsoportosítását eredményezze, amely együtt jár a munkatermelékenység társadalmi méretü növekedésével.
A müszaki fejlesztés az egész nemzetgazdaságot érintö, valamennyi nemzetgazdasági ágra, így a mezögazdaságra is kiható folyamat. Számos történelmi példa, de az elmúlt évtized hazai tapasztalatai is azt igazolják, hogy az általános fejlettségi szintnek megfelelö technikai színvonalon termelö mezögazdaság nélkül nincs az arányosság és az egyensúly követelményeit biztosító gazdasági növekedés, ezért szerves része az általános gazdasági fejlödés folyamatának.
A müszaki fejlesztés sajátosságai
A müszaki fejlesztés ma már általánosan elfogadott és használt közgazdasági kategória a nemzetgazdaság minden ágára vonatkozóan. Az egyes nemzetgazdasági ágaktól eltérö sajátosságok miatt azonban fogalma és értelmezése a mezögazdaságban sajátos formát ölt, noha céljai megegyeznek - vagy hasonlóak - más nemzetgazdasági ágakban is kitüzhetö feladatokhoz.
A müszaki fejlödés végeredményben maguknak a termelöeszközöknek mennyiségi és minöségi fejlödése. Ha a termelöeszközökkel együtt az embert is felölelné a fogalom, akkor már nem termelöeszközök, hanem a termelöerök fejlödéséröl beszélhetünk. Ezen kívül a (humán) emberi tényezök bevonása olyan mértékben szélesítené a müszaki fejlesztés fogalmát, hogy nem vagy csak alig maradna terület a termelési folyamatban más, fontos közgazdasági kategóriák számára. Ezért is indokolt különbséget tenni a termelöeszközök mennyiségi és minöségi változása és azok használati módja között.
Alapvetö és lényeges kérdés azonban, hogy a müszaki fejlesztés mozgatója, az ember alkotó, szervezö, irányító tevékenysége - amely a tudományos-technikai ismeretek birtokában, a várható társadalmi-gazdasági fejlödés törvényszerüségeinek ismeretében - mennyire képes a termelöeszközök célszerü és gazdaságos felhasználására. Ha nem is tekintjük szorosan a müszaki fejlesztés tényezöcsoportjához az emberi tényezöket, azonban meg kell jegyezni, hogy a müszaki fejlesztés magával vonja a termelés területi, technológiai, szervezeti, vezetési és irányítási, valamint számos közgazdasági problémájának változását is.
Ezeknek a változásoknak eredményeképpen olyan körülmények alakulnak ki, amelyek a müszaki fejlesztés további ütemére, hatékonyságára, a vállalati jövedelmezöségre gyakorolt hatása szempontjából nem hanyagolhatók el. A közgazdasági, illetve agrárökonómiai tényezök változása is visszahat a müszaki fejlesztés további ütemére, azt gyorsíthatja, illetve fékezheti.
A mezögazdasági müszaki fejlesztés végsö általános célja a következö rendszerben foglalható össze:
- a társadalmi munka termelékenységének fokozása és azáltal az önköltség csökkentése,
- a munka technikai feltételeinek javítása,
- a terméshozamok növelése,
- a választék bövítése,
- a minöség javítása.
A célrendszert alkotó célok együttesen is jelentkezhetnek a müszaki fejlesztés megoldásaiban. Ugyanakkor a gyakorlati megvalósítás során elöfordul, hogy az általános célkitüzések közül csak az egyik vagy a másik megoldására irányul a müszaki fejlesztés. Az említett általános célrendszerben ugyanis egy ország, s ezen belül a vállalatok természeti és közgazdasági adottságaitól függöen különbözö súllyal szerepelnek az összetevök. Ezenkívül jelentös mértékben befolyásolják a müszaki fejlesztés célkitüzéseit a termelési viszonyok is. Így pl. szocialista termelési viszonyok között fontos célkitüzés a munkavégzés technikai feltételeinek javítása, a nehéz fizikai, valamint egészségre ártalmas munka kiküszöbölése. Ezt a célt akkor is meg kell valósítani, ha annak gazdasági elönye közvetlen nem mutatható ki.
A mezögazdaság müszaki fejlesztésének sajátos vonásai vannak Ezek a sajátosságok részben a mezögazdaság természeti-technológiai jellemzöiböl adódnak, s részben pedig az adott társadalmi-gazdasági helyzet következményei. A mezögazdaság müszaki fejlesztésének legfontosabb sajátosságai, amelyek többé-kevésbé megkülönböztetik más ágazatok müszaki-technikai fejlesztésétöl, a következök:
A mezögazdasági termelés alapvetö munkatárgya és munkaeszköze a föld, amely természeti termöképessége, minöségi tulajdonságai és egyéb sajátosságai által meghatározza az alkalmazható müszaki-technikai lehetöségeket. E termelési eszköz korlátozott volta egyben feltételezi más termelési eszközök mennyiségének növelését, a mennyiségi növekedésen túl az alkalmazott technikai-technológiai rendszerek állandó minöségi fejlesztését.
A müszaki fejlesztés elemei és hatásuk a mezögazdasági termelésre
A mezögazdaság müszaki fejlesztése a termelésben használt termelési eszközök mennyiségi és minöségi növekedését, minden irányú fejlesztését jelenti, beleértve a biológiai tényezök(nemesítés, új fajták) fejlesztését is. A mezögazdaság müszaki fejlesztésének megítéléséhez feltétlen szükséges, hogy az egyes komponensek változási tendenciáit és ezek kiváltó okait is vizsgáljuk.
A müszaki fejlesztés legfontosabb elemcsoportjai az ún. technikai és biológiai elemek:
a gépesítés,
az energiagazdálkodás,
a mezögazdasági építészet,
a kemizálás és
az élö szervezeteken végzett genetikai munka, abiolögiai alapok fejlesztése.
Melyekhez szorosan kapcsolódnak a humán tényezök: a szakképzettség, az üzem és munkaszervezés.
A gépesítés szerepe a mezögazdasági termelésben
A mezögazdasági termelés fejlesztésének gerince a gépesítés. A gépesítés ebben az értelemben azt jelenti, hogy a megelözöen emberi erövel (fogaterövel) végzett tevékenységeket már különbözö technikai berendezésekkel végezzük.
A gépesítéssel a munka termelékenysége közvetlenül és közvetetten is javul. A közvetlen hatás abban nyilvánul meg, hogy emelkednek a területegysége jutó hozamok, ezzel egyidejüleg csökken az egységnyi termék-elöállításához szükséges élömunka-ráfordítás. Közvetett termelékenységet javító tényezö is, mivel a gépesítés hatására a munkaerö egy része más nemzetgazdasági ágakba áramlik, ahol termelékenyebb foglalkozáshoz jut.
A mezögazdaság gépesítésének fejlesztésére viszont visszahat a mezögazdasági népesség csökkenése is. A munkaeröhiány - különösen a munkacsúcsok idején - az ország erösebben iparosodott vidékein és föleg a gazdálkodásban gyenge mezögazdasági vállalatokban a termelés fejlesztésének fö akadálya. Ennek megoldása elsösorban a gépesítés fejlesztésével lehetséges. Mindezeken túlmenöen a gépesítés fejlesztését indokolják a következök is:
- a korszerü termelési technológiák megvalósítása,
- a termékek minöségének javítása,
- a munkák idöbeni elvégzése, a munkacsúcsok kiküszöbölése,
- a veszteségmentes betakarítás,
- a nagy tömegü szállítások.
Napjainkban a gépeket tömegesen és egyre fokozódó ütemben alkalmazzák a mezögazdasági termelésben. Az ember nagyon hosszú utat tett meg, amíg a mezögazdasági termelés egyszerübb eszközétöl eljutott a mai modern mezögazdasági géprendszerekig. A termelésben felhasznált holt munka egyre nagyobb hányadát a gépesítéssel járó ráfordítások adják, és egyre növekszik a termelési költségekben is a gépesítési költségek aránya. Ebböl következik, hogy a gépesítés napjainkban egyre inkább közgazdasági problémává válik, és a müszaki-technikai problémák megoldásával szemben az ökonómiai szempontok kerülnek elötérbe. A mezögazdaság korszerüsítésében az egyedi gépesítés helyébe a géprendszerek léptek.
A mezögazdaság gépesítését és ennek folytán a géprendszerek müködését meghatározó sajátosságok a mezögazdaságban a következök:
- A mezögazdaságban az erö- és munkagép általában nem kapcsolódik össze egész évben. Egy erögép a különbözö munkamüveletekben más-más munkagép-kombinációval dolgozik (kivéve az önjáró célgépeket), más-más munkagéppel (gépekkel) alkot gépcsoportot.
- A növénytermelés munkamüveletei szorosan egy-egy idöszakhoz kötöttek, ezért a müveletek gépei is csak ebben az idöszakban, nem pedig egész évben használhatók folyamatosan.
- A növénytermelésben a termelési folyamat teljes idejének csak bizonyos idöszakaiban folyik munka, a géprendszer egyes elemei tehát idöben is változatosan kapcsolódnak egymáshoz.
- A géprendszerek elemeinek egymáshoz kapcsolódó viszonyát alapvetöen meghatározzák a technikai keresztmetszete, pl. egy-egy termék különbözö müveleti igényeinek volumenéhez, illetve egy gazdaság azonos müveleti igényeinek volumenéhez illeszkedés (pl. a növényvédelem).
A géprendszerek fejlesztése elválaszthatatlan attól, hogy a mezögazdaság és ezen belül a növénytermesztés munkafolyamatainak egyre nagyobb része válik gépesített folyamattá, tulajdonképpen a növénytermesztési munkafolyamat azonossá válik a gépi munkafolyamattal.
A mezögazdaság gépesítésével kapcsolatban is felvetödött az elmúlt évtizedekben a rendszerszemléletü fejlesztés. A gépesítésben a rendszerszemlélet alapját a géprendszer képezi, amelynek fö gazdasági ismérve, hogy olyan gépeket foglal rendszerbe, amelyek egymást kiegészítve elvégzik a munkatárgy késztermékké alakításához szükséges különbözö müveleteket, vagyis gépesítik az adott munkafolyamat valamennyi alapvetö munkaszakaszát. A mezögazdasági géprendszer kialakítása tehát azt jelenti, hogy olyan gépeket gyártanak és alkalmaznak a termelésben, amelyek egymással szoros kapcsolatban, szoros összefüggésben állnak, és elvégzik a mezögazdasági munkafolyamatok legfontosabb szakaszait.
A géprendszer annál tökéletesebb, minél ritkábban szakítja meg a gépek összefüggö munkáját az emberi munka. A növénytermesztésben a géprendszeren belül ma már említünk müveleti, ágazati és funkcionális géprendszereket mint gépi alrendszereket.
A müveleti géprendszer egyetlen munkafolyamatban, illetve müveletben (pl. a cukorrépa betakarításában)együtt dolgozó, müszaki-szervezési szempontból egymással összehangolt gépek rendszerét jelöli.
Az ágazati (vertikális) géprendszer egyetlen termék (növény) elöállításához szükséges gépek összehangolt rendszerét jelenti. Az összehangolás egyrészt az agrotechnikai követelményekkel (munkaminöség, müvelet idöszaka), másrészt egy-egy munkafolyamaton belül és az egymást követö kapcsolódó müveletekben a gépek, gépcsoportok összehangolását jelenti. Az ágazati géprendszer voltaképpen adott technológiai(vertikális) rendszer szerves része.
A funkcionális (horizontális) géprendszer azonos funkciót végzö gépekböl áll (pl. traktorrendszer, talajmüvelö géprendszer, növényvédö géprendszer), amely több termék elöállításában vesz részt, de egy-egy termék folyamataiban mindig azonos vagy hasonló müveletet végez.
Az állattenyésztés géprendszereire is érvényesíthetök ezek, de éppúgy alárendeltek a biológiai-technológiai követelményeknek, mint a növénytermesztés gépei. Müködésük is idöszakos, bár a termelés egyes fázisainak ismétlödése gyorsabb és rövidebb. Az állattenyésztés gépei azonban részben helyhez kötöttek, túlnyomórészt csak az adott ágazatban használhatók, tehát kevésbé jelentkezik a horizontális alkalmazásuk. Azonban nem zárható ki itt sem az egyes gépek több területen történö használata (pl. egy szállítóeszköz használata különbözö állattenyésztési telepek között).
A magyar mezögazdaság gépesítése jelentösen fejlödött a háború óta. Ma már a vonóerö-szükségletnek több mint 90%-át a gépi vonóerö adja. A gépberuházások hatására csökkent az egy traktorra, illetve vonóerö-egységre jutó mezögazdasági terület
A gépellátottság az ötvenes években elsösorban a gépállomások szolgáltató tevékenységére épült. Ekkor azokat az alapvetö munkafolyamatokat igyekeztek gépesíteni, amelyek elsösorban nagy kézi- vagy igaerö-szükségletet jelentettek (szántás, talajmüvelés). Mindenekelött a traktorok számának növelésére fektették a fö hangsúlyt, ezzel a növénytermesztési munkafolyamatok gépesítése került elötérbe.
A kollektivizálás után a gépesítésben is minöségi változások történtek. A kisebb teljesítményü traktorokat nagy teljesítményü univerzális traktorokkal helyettesítették, és egyre nagyobb hangsúlyt kapott a megfelelö munkagép-állomány kialakítása. A traktorok vonóerö-teljesítményének és munkasebességének emelkedése a munkagépek arányának növekedését vonta maga után. A munkagépek gazdaságosabb kihasználása céljából a célgépek helyett az univerzális gépek kerültek elötérbe.
A gépesítés fejlesztése révén javult a gépesítési színvonal, különösen azokban az ágazatokban, ahol a betakarítás kézimunka-igényes. Napjainkban gyakorlatilag már teljesen megoldott a gabonatermesztés gépesítése, ugyanakkor viszonylag kedvezötlenül alakult a még mindig nagy kézimunkaerö-igényü zöldség- és gyümölcs-betakarítás gépesítése.
A gépesítés további fejlesztését és ütemét különbözö tényezök határozzák meg:
termelési célok,
a gépek müszaki állapota,
az erkölcsi elavulás mértéke,
a gépesítés iránya,
a mezögazdasági munkaeröhelyzet alakulása,
a talaj és a domborzati viszonyok.
Ökonómiai szempontból akkor tartjuk megfelelönek a gépet, ha munkájának minösége és üzemeltetési költsége jobb és kedvezöbb, vagy legalább is azonos más típusú, de hasonló célú gép munkájának minöségével és üzemeltetési költségeivel. Nagyon fontos tehát, hogy a gépek müszaki és gazdasági jellemzöi között minél nagyobb összhang alakuljon ki. Az egyre nagyobb gépesítés ugyanis közvetlen hatással van a termelés költségeire, az amortizáció, az üzemanyag-felhasználás, a javítás költségei, az egyre bonyolultabb, és drágább technika alkalmazásával egyre nagyobb hozamnövekedést igényelnek annak érdekében, hogy a pótlólagos ráfordítások növekedése megtérüljön a termelési érték növekedésében.
A hazai mezögazdasági gépek számottevö részének elörehaladott müszaki és erkölcsi kopása miatt a gépberuházások zöme rekonstrukciós, illetve pótló jellegü. Cél tehát, hogy az elavult - müszakilag és gazdasági értelemben csökkent - értékü gépek minél hamarabb amortizálódjanak a termelésben, és pótlásra kerüljenek. A gépállomány korszerüsítésére folyamatosan törekedni kell, mert korszerütlenségének több kedvezötlen hatása van:
- A korszerütlen gépek üzemeltetése konzerválja a régebbi müszaki színvonalat, gátolja a termesztési technológia fejlödését, a munkatermelékenység és a hatékonyság javulását.
- Az elavult gépek karbantartása, felújítása az átlagosnál nagyobb anyagi ráfordításokat igényel.
- A müszakilag korszerü gépek sem használhatók ki optimálisan, ha mellettük elavult, selejtezésre váró gépek is dolgoznak.
- A korszerütlen, müszakilag elavult gépek üzemképessége, üzembiztonsága igen alacsony, a termelö munkában sorozatos zavarokat okoznak. (Ez is egyik oka annak, hogy a mezögazdasági munkák egy részét csak optimális idöponton túl lehet elvégezni.)
- Az elavult gépek és berendezések üzemeltetése a kisebb termelékenység miatt általában több dolgozót köt le.
Az elözökböl következö feladat tehát, hogy a mezögazdasági vállalatok minél magasabb színvonalú, a termelésre pozitív hatást kifejtö müszaki fejlesztési alternatívákat dolgozzanak ki.
A gépesítés irányainak meghatározásakor általános elv a mezögazdasági munkafolyamatok komplex gépesítésének továbbfejlesztése, másrészt a már komplexen megvalósított gépesítésben az automatizálás irányába való továbbhaladás. A traktorok és az önjáró gépcsoportok automatizálását illetöen nem elsösorban a programozott irányítás a cél, hanem a munkamüveletek, a munkagépkapcsolás, az automatikus védöberendezések, a vágási magasság szabályozása, továbbá az állattartás, az öntözés és kertészeti termelés speciális területeinek ilyen irányú fejlesztése.
A mezögazdasági munkaeröhelyzet várható alakulása úgy fogalmazható meg, hogy a mezögazdaság megszünt más ágazatok munkaeröforrása lenni. A gépesítés a jövöben nem elsösorban munkaerö-felszabadítást jelent, hanem a munkaerö minöségi átcsoportosításával vagy átalakulásával egyidejü folyamat. A munkaerövel szemben a gépesítésfejlesztési irányok viszont magasabb minöségi követelményeket támasztanak, hiszen a komplex géprendszerekben már olyan nagy értékü gépek funkcionálnak, amelyek müszaki és ökonómiai szempontból csak magasan kvalifikált munkaerövel tudnak hatékonyan dolgozni.
Az elkövetkezö idöszakokban a mezögazdaság gépesítésének egyik legfontosabb tényezöje, hogy javuljon a vonóerö-ellátottság és a müszaki színvonal. A traktorállomány minöségét és szerkezetét úgy kell kialakítani, hogy a technológia által elöírt munkákat idöben, megfelelö minöségben és a lehetö legkisebb költséggel el lehessen végezni. A gépesítés fejlesztésében a következök a feladatok:
- A tipizálás jelentös költségcsökkentési forrás, mert könnyebben végezhetök el a karbantartási, javítási munkák is.
- Tovább növekszik a nagy teljesítményü gépek aránya. A termelés specializációja megköveteli, hogy a növénytermelési munkák idöbeni elvégzése érdekében nagy területteljesítményü gépeket alkalmazzanak, s lehetöleg egy menetben többféle munkafolyamatot is el lehessen végezni.
- A fejlödés jellemzö vonása, hogy a már jelenleg is gépesített munkafolyamatok mellett a komplex géprendszerek, valamint a még nem vagy alig gépesített munkafolyamatok gépesítése kerüljön elötérbe. A komplex gépesítés nemcsak a szükebb értelemben vett termelési folyamatokat érinti, hanem kiterjed a termeléssel kapcsolatos anyagmozgatási és szállítási feladatokra, valamint a tárolásra is.
- A gépesítésfejlesztés fontos kérdése a még nagy kézimunka-igényü ágazatok komplex géprendszereinek kialakítása.
- A növényvédelem növekvö feladataival összefüggésben szükséges a repülögépek és helikopterek szélesebb körü alkalmazása. A nagy teljesítmény, a jó minöség, továbbá a talajkárosodás megszünése a növényvédelem ilyen irányú technikai fejlesztését indokolja.
- Az állattenyésztés technológiájának rohamos fejlödésével párhuzamosan fö feladat az állattenyésztési munkák gépesítésében történö továbblépés. Mindenekelött a takarmány-elökészítés, a vízellátás gépesítése a legfontosabb. Továbbra is alapvetö, hogy az állattenyésztési beruházások komplex módon valósuljanak meg, hiszen az intenzív állattenyésztés technológiai feltételei csak a korszerü, magas szinten gépesített telepeken valósíthatók meg.
- Figyelembe véve a magángazdaságok gazdaságok termelésben elfoglalt helyét, fontos feladatnak kell tekinteni ezen kisgazdaságok gépellátásának megszervezését és javítását. A kisgazdaságok számára megfelelö kerti traktorokat, háti és motoros növényvédö gépeket és az intenzívebb háztáji állattartáshoz szükséges állattenyésztési gépeket kell biztosítani.
Az energiagazdálkodás föbb jellemzöi
A mezögazdaság dinamikus fejlödését az elmúlt évtizedekben korszerü ipari háttér biztosította és biztosítja az elkövetkezö idöben is. Ezen ipari háttér tényezöi között az energiafelhasználás, általában az energetika térhódítása alapvetö szerepet játszott. Amellett, hogy a nyersanyagok elöállítására nagy tömegü energiát fordítunk, a feldolgozás és a forgalmazás energiafogyasztása is jelentös. A feldolgozó iparok fejlödése, új iparágak belépése a termelésbe a termék útját a nyersanyagtermeléstöl a fogyasztóig meghosszabbítják, és ezzel jelentösen növelik az energiafelhasználást. A mezögazdasági dolgozók az általuk elöállított termékekböl egyre kevesebbet fogyasztanak közvetlenül, maguk is az élelmiszeriparon és kereskedelmen keresztül jutnak az élelmiszerek többségéhez. Mindemellett számos más iparág termel a mezögazdaságnak jelentös energiafelhasználással gépeket, eszközöket és vegyi anyagokat.
Az energiafelhasználás növekedése igen szoros összefüggésben áll azokkal a nagy társadalmi változásokkal, amelyek az elmúlt évtizedben a magyar parasztság életében bekövetkeztek. A termelés emelkedésével és korszerüsödésével párhuzamosan csökkent a mezögazdaságban foglalkoztatottak száma. A nehéz fizikai munkát korszerü gépek váltják fel, könnyebbé vált a falun dolgozó emberek munkája. Mindez tovább fokozza a mezögazdaság energiaszükségletét.
A mezögazdaság energiagazdálkodásának van egy sajátos vonása. A mezögazdaság egyike azon kevés ágazatoknak, amely a befektetett energiák által a nap sugárzó energiájának megkötésével újabb, nagyobb tömegü, minöségileg magasabb rendü energiát, élelmiszert állít elö. Az élelmiszertermelés két fontos energiaforrása: az ipari eredetü energia és napenergia. Ennek a két energiának a felhasználásában is jelentös eltérések mutatkoznak. A növénytermelés energiafelhasználásának ugyanis csak egy kis hányada az ipari eredetü energia, ha a naptól nyert energiát is számításba vesszük. Amerikai kutatók adatai szerint egy hektár jó termésü kukorica összes energiaszükségletének mindössze 11%-a ipari eredetü energiaráfordítás (pedig a számításba a kutatók a termeléshez szükséges gépek gyártásához felhasznált energiát is figyelembe vették), a többi energiát a naptól kapja a kukorica. Mégis a földre érkezö napenergia csupán 1,26%-a konvertálódik a kukoricanövényben, és csak mindössze 0,4-0,7%-a magában a szemtermésben.
Tehát a növénytermesztés döntö többségében a nap sugárzó energiáját építi be a termésbe. Ez az energia idöben és mennyiségben szinte korlátlanul áll rendelkezésre, míg az ipari energiaellátás korlátozott. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy az ipari eredetü energiafelhasználás okszerü fokozása újabb napenergia-készletek feltárását biztosítja. Ennek köszönhetö többek között a szántóföldi növénytermesztés termésátlagaiban bekövetkezett kedvezö növekedés.
A mezögazdaság energiafelhasználása a nemzetgazdaság összes energiafelhasználásában abszolút mértékben viszonylag alacsony (1960-ban 3,8%, 1970-ben5,1%, 1975-ben 6,5%, 1990-ben 6,7%, 1991-ben 5,9%, 1997-ben 3,8%)
A felhasználás ütemének dinamikája viszont különös jelentöségü, mert ez megközelítöleg kétszerese a nemzetgazdaság által felhasznált energia növekedési ütemének. Gondot jelent, hogy a többletenergia-igény túlnyomó mértékben - az energiamérlegben legnagyobb terhet jelentö - köolajtermékekben jelentkezik.
A mezögazdaság az energiafelhasználás szempontjából tehát rendkívül szerteágazó, sokrétü és igen jelentös változásoknak kitett terület.
Az elmúlt évtizedben a mezögazdasági nagyüzemek jelentös fejlödésen és nagy változáson mentek keresztül. A termelés koncentrációja, a szakosodás, a tevékenységi körök bövülése jellemzi ezt az idöszakot. Speciális feldolgozó üzemek, szakosított állattartó telepek tömegei kerültek a termelésbe, amelyek mind az üzemanyag-, mind a hö- és villamosenergia-felhasználás tekintetében jelentös objektumok. Mindezek hatására a mezögazdaság villamos energia és höigénye ugrásszerüen megnövekedett.
Ha a mezögazdasági termelésnövekedés ütemét, valamint a felhasznált ipari energia növekedés ütemét vizsgáljuk, a kettö között jelentös eltérés tapasztalható. Még 1960 és 1971 között a mezögazdaság bruttó termelése 33%-kal nött, az összes energiafelhasználás több mint 250%-kal emelkedett. 1971 és 1975 között a mezögazdaság bruttó termelési értéke mintegy 16%-kal nött, miközben az ágazat összes energiafelhasználása 80%-kal emelkedett. Az energiafelhasználás növekedése viszont nem egyenletes folyamat. A hatvanas évek elején a nagyüzemek kialakulása, a gépesítés fejlödése gyors energia-felhasználás növekedést eredményezett. Az 1965-1970 közötti szakaszra általánosságban az elért technikai-technológiai színvonal stabilitása volt jellemzö, az energiaigény növekedése is mérséklödött. A hetvenes években az iparszerü termelés térhódításával párhuzamosan az energiafelhasználásban ismét dinamikus fejlödés következett.
Energiafelhasználás a mezögazdaságban, erdö- és vízgazdálkodásban 1998
|
Megnevezés |
Felhasználás ezer tonna |
|
Szén |
|
|
Földgáz, millió m3 |
|
|
Tüzifa |
|
|
PB gáz |
|
|
Benzin |
|
|
Petróleum |
|
|
Gáz- és tüzelöolaj |
|
|
Fütöolaj |
|
|
Villamos energia, millió kWha |
|
Forrás: KSH, Magyar Statisztikai Évkönyv 1998
A mezögazdaság energiafelhasználásában meghatározó szerepet töltenek be a folyékony tüzelöanyagok, ezek között is a motorüzem energiaszükséglete (benzin, gázolaj). Amint a közölt adatok is igazolják, elsösorban a szénhidrogén alapanyagú energiahordozók felhasználása igen magas arányú a mezögazdaságban. A technológiai fejlesztés, a höigényes folyamatok széles körü elterjedése megváltoztatta a felhasznált energiahordozók összetételét. A szilárd tüzelöanyagok felhasználása folyamatosan csökkent. A folyékony tüzelöanyagok felhasználásán belül is szerkezeti változások figyelhetök meg. A mezögazdaság a köolajtermékek felhasználásában az ország legnagyobb fogyasztójává lépett elö.
A földgáz felhasználása viszonylag lassabban terjed. Ennek alapvetö oka, hogy a gázvezeték és a fogadóállomások kiépítése jelentös beruházási terhekkel jár, ezért a mezögazdasági vállalatok a fejlesztés során beruházás szempontjából a kedvezöbb olajfelhasználó berendezéseket részesítették elönyben. Az elmúlt évek tapasztalatai viszont igazolják, hogy a földgázellátás fejlesztése az energiatakarékosság egyik alapvetö területe.
A mezögazdaság energiafelhasználásában a villamos energia sajátos szerepet tölt be. Aránya az ágazat összes energiafelhasználásában még nem jelentös (16%), viszont növekedési üteme az ágazat összes energiahordozóinak felhasználási ütemét jóval meghaladja. A villamosenergia-felhasználásban a villamos motorok játsszák a döntö szerepet. Az állattenyésztésben a belsö üzemi munkák gépesítése révén a mezögazdasági telepeken használatos stabil munkagépek hajtására kizárólag a villamos energia lehet racionális megoldás. A gépek, gépcsoportok célszerü elrendezésével megvalósítható a központi vezérlés, az automatikus üzemeltetéssel pedig növelhetö a termelés biztonsága és hatékonysága. A mezögazdasági nagyüzemek többsége eljutott oda, hogy több tevékenységnél az energiafelhasználás további mérséklése már nem a költségek csökkentésével, hanem a termelés visszaesésével, vagy a helyettesítö ráfordítások aránytalan növelésével járna. A mezögazdaság fajlagos energiafelhasználása mintegy egy nyolcada az iparénak és az élelmiszeriparral együtt sem éri el az egy negyedét (1998.).
Hazánk különlegesen kedvezö geotermikus adottságokkal rendelkezik. Elötérbe kerül tehát e hasznos energiaforrás céltudatos felhasználása is. Ennek eredményeképpen ma világviszonylatban is Magyarországon van a legtöbb geotermikus fütésü növényház. Jelentös tartalékaink e területen megfelelö fejlesztési munkával kiaknázhatók.
Az elkövetkezö idöszakokban a mezögazdaság energiafelhasználásában is elsösorban a racionális felhasználás, az energiatakarékos megoldások fejlesztése látszik legszükségesebbnek. Ennek érdekében:
Tovább kell fejleszteni az energiatakarékos müvelési és tenyésztési rendszerek munkáját, illetve adaptálását, az ehhez szükséges technikai feltételek biztosítását.
A különbözö termények tartósításánál (szárításánál) fokozottabban és szélesebb körben kell alkalmazni a komplex hasznosítás, a biokémia, illetve mikrobiológiai vagy légmentes tartósítás módjait.
A termékek és termények tartósításánál tovább kell folytatni a szárítás más energiaforrásra történö átállítását (gáz, mezögazdasági hulladékok, szilárd tüzelöanyagok stb.)
Javítani kell az erögépek átlagos vonóerö-teljesítményét, egyúttal az erögépek fajlagos energiafelhasználását is csökkenteni kell.
A szállítás és a rakodás energiaigényének fajlagos csökkentése érdekében fejleszteni kell a szállítás szervezettségét, valamint a rakodási energiát és a szállítási problémákat csökkentö, a veszteségeket mérséklö, a munkafolyamatokat egyszerüsítö konténeres megoldásokat.
A mezögazdasági termelésben és tartósításban fokozottabb mértékben kell hasznosítani a nap- és egyéb megújuló energiákat, ennek szélesebb körü elterjesztését szorgalmazni kell.
Az optimális geotermikus energiafelhasználás lehetöségét figyelembe véve, ösztönözni kell ennek az energiaformának minél nagyobb mértékü elterjesztését.
Javítani kell a mezögazdaság energiagazdálkodási tevékenységében a tervszerüséget és a fegyelmet, valamint a termelés gyakorlatában az energiagazdálkodás racionalizálásának szükségességét.
A mezögazdaság nagyüzemi rendszerének kialakítása és továbbfejlesztése nagyarányú épület-beruházásokat követelt a rendszerváltás elött. Elsösorban az állattenyésztés nagyüzemi fejlesztése indokolta, hogy a beruházások részarányában az építés jellegü beruházások részarányában az építés jellegü beruházások domináltak.
Az építés jellegü beruházások az állattenyésztés féröhelyszükségletén túlmenöen a mezögazdaság tárolókapacitásának megteremtését , illetve fejlesztését is célozzák. Az 1960-as évekhez viszonyítva 1980-ra megváltozott a mezögazdasági beruházások részarányában az építés és a gépesítés aránya. Amíg az 1960-as években a beruházások döntö többsége építés jellegü beruházás volt, és csak kisebb arányú volt a gépesítés beruházásainak volumene, addig az 1980-as évekre a gép jellegü beruházások aránya meghaladta az 50%-ot.
A mezögazdasági beruházások szerkezetének ilyen arányú alakulásához hozzájárult az is, hogy a mezögazdaság összes állóeszköz-állományának a nagyobb része az épületek értéke, kisebb hányadot tesz ki a gépállomány értéke.
Az építési beruházások arányváltozása azt jelzi, hogy a mezögazdaságban eröteljesen fejlödött az állattenyésztés, ennek pedig alapfeltétele a korszerü féröhelyellátás. Emellett a termelés megóvása, a gépek technikai javítása, a nagy értékü ipari és mezögazdasági eredetü termelöeszközök (vetömagvak, mütrágyák) tárolása mind építési beruházásokat tett és tesz szükségessé.
A könnyüszerkezetes épületelemek elterjedése, a technológiai és épületgépészeti berendezések volumenének és azok müszaki színvonalának növekedése miatt egyre inkább elötérbe kerülnek az olyan gyártóbázisok (vállaltok, közös vállalkozások), amelyek technológiával is felszerelt, komplett épületek és épületrendszerek elöregyártását, forgalmazását és helyszíni szerelését is megoldják.
A mezögazdasági épület-beruházások területén is a hatékony kihasználásra kell az elkövetkezö idöszakban a hangsúlyt helyezni. Elsösorban nem az új kapacitások megteremtését kell szorgalmazni, hanem a meglevö kapacitások maximális kihasználását, illetve rekonstrukció által a termelés bövítését.
A kemizálás jellemzöi a mezögazdaságban
A mezögazdaság müszaki fejlesztésének egyik fontos eleme a kémiai eredetü anyagok nagyarányú és egyre szélesebb körü felhasználása. Az 1970-es években a kemizálás jelentette a technológiai forradalmat a mezögazdaságban. A fejlödést nemcsak a mennyiségi növekedés mutatta, hanem az is, hogy minöségileg új, nagyobb hatékonyságú kémiai anyagokat használtak fel, és amelyeket egyre több munkafolyamatban és ágazatban alkalmaztak.
A müszaki fejlesztés technikai elemei közül a kemizálás, a mezögazdaság technikai forradalmának egy fontos szakaszát jellemzi, s egyben a mezögazdasági termelés fejlesztésének igen nagy lehetöségeit tárta fel. A vegyszerek felhasználásának lehetösége gyorsan bövült, és gyakorlatilag általánossá vált a mezögazdasági termelés minden ágazatában.
A mezögazdaság kemizálása a következö elemeket foglalja magában:
- a mütrágyázást,
- a vegyszeres növényvédelmet,
- a különbözö növény- és állatgyógyászati szerek, valamint a takarmányhelyettesítö és takarmánykiegészítö anyagok használatát,
- a müanyagok mezögazdasági felhasználását.
A mezögazdaság kemizálása igen széles területet ölel fel. Egyes elemei közvetlenül hatnak a termelés növekedésére azáltal, hogy többlettápanyagot juttatnak a talajba(mütrágya), elösegítik a tápanyag feltárását (meszezés). A kemizálás más elemei védik a növényzetet a különbözö növényi és állati kártevökkel szemben (növényvédö szerek), emellett közvetlenül kihatnak a munkatermelékenység növekedésére azáltal, hogy feleslegessé teszik olyan munkák elvégzését, amelyeket a vegyszerek használata elött csak jelentös élö- és holtmunka-ráfordítással lehetett elvégezni (pl. sorközi kapálás). Más elemei a kemizálásnak serkentik a növekedést, illetve gátolják a betegségek fejlödését (antibiotikumok, növényvédö szerek, s így ezek a termelés anyagi alapjaiként is felfoghatók. Egyes hatások közvetettek, mivel alkalmazásuk kedvezö feltételek mellett növeli a tápanyagok hatékonyságát azáltal, hogy kedvezöen befolyásolják a talaj hömérsékletét (pl. müanyagok felhasználása talajtakarásra, vagy fóliasátrak alkalmazása).
A növénytermelési színvonal emelkedésében a mütrágya-felhasználás növekedése mindeddig olyan tényezö volt, amely a hozamok növelésén túl a gazdaságosabb termelést is elösegítette. A magasabb terméshozamok elérésében a szervestrágyázásnak is nagy a jelentösége, de az istállótrágya mennyiségének korlátai miatt jelentös mértékben nött a mütrágya-felhasználás. A gyors fejlödés indoka volt, hogy a mütrágyázás hatékonysága általában csak nagy adagok esetén alakul ki, s a hazai mezögazdaság viszonylag alacsony felhasználási szintröl indult el. A mütrágyázás hatékonyságának további fokozásához feltétlenül hozzátartozik, hogy a felhasználás mindinkább a komplex mütrágyák irányába tolódik el. Ezzel csökkenthetö a vivöanyag mennyisége, olcsóbb a szállítási és a kiszórási költség.
A növények nemcsak a talajból képesek tápanyagot felvenni, hanem a leveleiken keresztül is. Ennek eredményeként mind szélesebb körben alkalmazták a levéltrágyázást. A levéltrágyázás alkalmas a talajból hiányzó mikro- és nyomelemek pótlására.
Az összetett, tartós hatóanyagú, valamint a folyékony mütrágyák, a levéltrágyák elöállítása költségtakarékosabb az ipar számára, elönyösebb s szintén költségtakarékosabb felhasználást jelenthet a mezögazdaság számára is.
Mütrágya-hatóanyag felhasználás 1980-1998
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nitrogén |
|
|
|
|
|
|
|
|
Foszfor |
|
|
|
|
|
|
|
|
Kálium |
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen |
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy ha mg-i területre, kg |
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy ha szántó, kert, gyümölcsös- és szölöterületre, kg |
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: KSH, Gazdasági Statisztikai Évkönyv, 1999.
A mütrágya-elöállítás folyamatos tevékenysége a vegyiparnak, mezögazdasági felhasználása viszont idöszakos. A termeléstöl a felhasználásig sok idö is eltelhet, s ez az idökülönbség szükségessé teszi, hogy viszonylag nagy mennyiségek kerüljenek rövidebb-hosszabb ideig tárolásra. A mütrágya hatóanyag-tartalma tárolás közben csökken, ez szakszerü tárolással, illetve kijuttatással mérsékelhetö. Az agrárátalakulás a "minden áron" való költségtakarékosság drasztikusan csökkentette a hatóanyag felhasználást.
A mütrágyák hatékony felhasználása szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az öntözés sem. Kétségtelen, hogy az öntözés igen költséges folyamat, ezért a meglevö, a müszakilag berendezett öntözöterületeknek csak kis hányadát használják ki.
A kémiai anyagok felhasználása terén egyre nagyobb a szerepük a különbözö növényvédö szereknek. A vegetációs idöszakban a termesztett növényeket nagymértékben károsítják a különbözö betegségek, növényi és állati kártevök. Becslések szerint 25-30%-os az a veszteség, amit a különbözö kártevök okoznak a növénytermesztésben. Nemcsak közvetlen, hanem közvetett károk is jelentkeznek, elsösorban azon keresztül, hogy romlik a termés minösége, csökken az értéke.
Közgazdasági szempontból tehát a növényvédelem elsösorban az intenzív gazdálkodás kérdéseként kezelhetö. Ez abból ered, hogy a belterjesség fokozódásával a termesztett növények - a nagyobb hozamra történö nemesítés következtében - kártevökkel és a betegségekkel szemben általában érzékenyebbek. Lényeges a gazdaságossági szempontokat figyelembe véve, hogy a védekezés idöben történjen, mert a termés megvédése során nemcsak a védekezés költsége térül meg, hanem mindaz az élömunka- és holtmunka-ráfordítás, amit a termelésben addig felhasználtunk.
A magyar mezögazdaságban a növényvédelem és a növényápolás kemizálása a hatvanas évektöl kezdve növekedett eröteljesen. A nagyüzemi gazdálkodás létrejöttével alakultak ki az intenzív kémiai védekezés szervezeti feltételei. A nagyüzemi gazdálkodás olyan növekvö szükségleteket is teremtett, amelyek a kisparaszti gazdálkodás viszonyai között kevésbé jelentkeztek (a termelés nagyüzemi megszervezése, gépesítés lehetösége).
A növényvédelem azonban nemcsak kémiai védöszerek használatát jelenti. A tudomány fejlödése ugyanis az utóbbi években feltárta egyes kémiai eredetü vegyszerek káros mellékhatását is. A legújabb tapasztalatok igazolják, hogy a kémiai védekezés mellett a biológiai védekezésnek is megvannak a lehetöségei.
Az említett problémák ellenére a vegyszeres növényvédelemnek óriási a jelentösége, és e téren kimagasló eredmények születtek.
A felhasznált növényvédö szerek jelentös része importból származik, az import anyagárak emelkedése viszont a termelési költségek jelentös növekedését eredményezi. Ebböl következöen a növényvédelem fejlesztésének alapvetö feladata a komplex növényvédelem megvalósítása. A növényvédö szerek takarékos felhasználása érdekében tovább kell fejleszteni az elörejelzést, az egyes legfontosabb és rendszeresen megjelenö károsító populációkról.
A növényvédö szereken kívül növekvö szerephez jutnak olyan kémiai szerek, amelyek befolyásolják a terméskötödést, gyorsítják az érést, fokozzák a színezödést, de csökkentik a párolgást, szabályozzák a fejlödést.
Növelni kell a biológiai folyamatokat szabályozó kémiai anyagok felhasználását, amelyek lehetövé teszik az élö szervezetek nagyobb termelékenységét, a homogén termékminöséget, a gépek alkalmazásának növekvö termelékenységét, a kedvezötlen természeti körülmények káros hatásának mérséklését, általában a termelékenyebb, biztonságosabb termelést.
A kémiai anyagok közül nagy jelentösége van azoknak, amelyeket az állattenyésztésben használnak fel. A takarmányok, a takarmány-kiegészítök és a tápok az állattenyésztés termelésfejlesztésének fontos anyagai. A nagyobb biológiai potenciállal rendelkezö állatfajták csak megfelelö beltartalmú takarmányok mellett képesek többet termelni.
A mütrágyák, a növényvédö szerek, a takarmányadalékok, állatgyógyászati szerek mellett a müanyagok térhódítása is jellemzö a mezögazdaságban. A müanyagok felhasználása nem elsösorban valamely természetes eredetü anyag pótlását célozza, hanem új megoldások, hatékonyabb technológiák megvalósítását teszi lehetövé. Kiterjedten alkalmazzák a müanyagokat a kertészeti termelésben, a korszerü zöldségtermesztés nem nélkülözheti a fóliaházakat, a fóliasátrakat, amelyek elsösorban a palántanevelésben, a primör zöldség elöállításában fontosak.
A tárolási veszteségek csökkentésében is nagy szerepük van a különféle fóliáknak, az öntözésnél pedig a fémcsöveket célszerü müanyag csövekkel helyettesíteni. A fejlödés ütemét tekintve a következö években a müanyagok további széles körü felhasználásával kell számolni.
A biológia alapok fejlesztése
A müszaki fejlesztés biológiai komponenseinek elsösorban a növénynemesítésben és a fajtakeresztezésben, valamint a biológiával határos tudományágak (biotechnológia, biokémia, biofizika) újabb eredményeinek a gyakorlati hasznosításban van fontos szerepe.
Az utóbbi évtizedekben a biológia fejlödése több irányban is hatott a termelésre. Egyrészt a különbözö növény- és állatfajták termelési tulajdonságait javították, és az új genetikai tulajdonságok potenciálisan alátámasztották a nagyobb termöképességet. Olyan termesztési és tenyésztési eljárások születtek, amelyek hatására a különbözö hibridek termöképessége megsokszorozódhat. A növénytermesztésben a nagy hozamú intenzív fajták lehetövé teszik a nagy adagú mütrágyázás megvalósítását, a föld termöképességének jobb kihasználását.
Az állattenyésztésben alkalmazott hibridek takarmányértékesítö képessége, ezen keresztül a termelése lényegesen javult, az egyes ágazatoknál (baromfi, sertés) megvalósulhatott az iparszerü termelés.
A biológia eredményei azonban nemcsak a fajlagos hozamok növelését tették lehetövé, hanem a mennyiségi szempontokon túl minöségi változásokat is hoztak. Az élelmiszer-termelésben a fajták megválasztásával lehetövé válik a fogyasztói igények szélesebb körü kielégítése.
A biológia szerepének növekedésével mérhetö a tudomány termelöerövé válásának folyamata. A mezögazdaság egyre nagyobb mennyiségben igényli a tudománytól a böven termö, illetve a jó termöképességü, a kiváló minöségi paraméterekkel rendelkezö új növény- és állatfajtákat, hibrideket, a talajok termöképességét, az állatok teljesítöképességét növelö korszerü kémiai, mikrobiológiai anyagokat, korszerü technikát.
Az élö anyag, a biológiai alap a mezögazdaság fejlesztésének, a termelés hatékonyságának és biztonságának, a hozamnövelés lehetséges mértékének a meghatározója. A biológia egyre inkább a mezögazdasági termelöerö alapvetö részévé válik. Az elmúlt években sajnos visszaesett a biológiai alap fejlesztése, a konkurens országokhoz képest fokozódó elmaradás tapasztalható. Az elmaradás mérséklésével kapcsolatos föbb feladatok:
- A korszerü, nagy biológiai potenciállal rendelkezö fajták, hibridek elöállítása. A hazai kutatás ehhez csak részben szolgálhat alapul, nagyobb részben vásárolni célszerü, illetve a nemzetközi együttmüködésekben kell a fajtákat beszerezni vagy elöállítani.
- Gyorsítani kell a hazai biológiai kutatásokat, a vásárolt fajták adaptációit valamint ezek elterjesztését.
- Javítani kell a genetikai kutatásokat, a hibrid- és fajta-elöállítást célszerü koncentráltabban és meghatározott célokra irányítva folyatni. A fajta-elöállítást és újabb fajták hasznosítását a termelés szférájába helyezve meggyorsítható a tudományos eredmények elterjedése.
- Elö kell segíteni, hogy speciális mikrobiológiai és biotechnológiai eljárások komolyabb szerepet kapjanak a minöségi agrártermelés megvalósításában.
A mezögazdaság müszaki fejlesztésének komplexitása
A müszaki fejlesztés komponensei, valamint a természeti és közgazdasági adottságok a termelési érték növelésére gyakorolt hatásukat együttesen fejtik ki, egymással bonyolult kölcsönhatásban vannak. Egyiknek vagy másiknak a hiánya, vagy nem kielégítö szintje az egyéb tényezök hatékonyságát is csökkenti. A meglévö tényezök arányai tehát meghatározzák azok hatékonyságát is, ugyanakkor az optimális arányok a vállalatok természeti-közgazdasági adottságai vagy fejlesztési célkitüzések módosítása esetén változhatnak. A mütrágyázás például kevésbé gazdaságos akkor, ha nem felel meg a talaj kémiai összetételének és a növények igényeinek. A gépesítés pozitív gazdasági hatása nem érvényesül akkor, ha az üzemi és munkaszervezési feltételek és adottságok nem teszik lehetövé a gépek jobb kihasználását, az üzemeltetési költségek csökkentését.
Az eddigi gyakorlati tapasztalatok, ökonómiai vizsgálatok is azt bizonyítják, hogy kedvezö gazdasági hatást a komplexen megvalósított müszaki fejlesztés biztosít. A komplexitásnak egyik nagyon fontos eleme a technikai tényezök hatékony felhasználását biztosító társadalmi tényezörendszer. A müszaki fejlesztés technikai elemeinek hatékony felhasználása megköveteli a társadalmi oldal erösítését nevezetesen a munkaerö képzettségi színvonalának javítását, valamint a korszerü menedzsment kiterjesztését.
A szakmai színvonal továbbfejlesztése érdekében nem csökkenhet a mezögazdaságban dolgozó mérnökök, állatorvosok, közgazdászok jelentösége. A szük keresztmetszetet a szakmunkás létszám jelenti. Az állattenyésztési telepek, a korszerü növénytermesztési és állattenyésztési rendszerek olyan technikai színvonalon termelnek, ahol egyes részfolyamatok elvégzése is komoly szakértelmet kíván. A rendszeres szakmai képzés és továbbképzés tehát a müszaki fejlesztés nélkülözhetetlen elemévé válik.
A mezögazdaság fejlesztésében a müszaki-technikai színvonal, valamint a gazdálkodás hatékonyságának javítási igénye megváltoztatja a hagyományos üzemszervezési koncepciókat, amelyek elsösorban a földterület olyan legjobb hasznosítását tüzték ki célul, amely egybeesik a fajlagos jövedelmezöségi mutatók maximalizálásával. A gazdasági racionalitás céloldalával összefüggésben a makrogazdasági szükségletek kielégítése a legfontosabb feladat. Az eszközoldalon, vagyis a cél megvalósításának módját tekintve, a legfejlettebb technika hatékony felhasználása lényeges a mezögazdaságban is.
A komplexitás tehát a müszaki fejlesztés technikai-biológiai és társadalmi tényezöinek együttese. A komplexitásra való törekvés döntö fontosságú a müszaki fejlesztés hatékonyságát illetöen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a vállalkozás rendelkezésére álló anyagi eszközöket, illetve a fejlesztésre elöirányzott beruházási összegeket a müszaki fejlesztés elemei között elaprózva használja fel. Itt az a követelmény jelentkezik, hogy a mezögazdasági vállalkozás fö termelési és gazdasági célkitüzései alapján kiválasztja, hogy melyek azok az elemek, amelyek a termelési és gazdasági célkitüzései megvalósítását lehetövé tevö összes tényezö közül a szük keresztmetszeteket jelentik.
A tudományos-müszaki fejlesztési feladatok a jövöben még sokrétübbek, bonyolultabbak és komplexebbek lesznek. Ezek részbeni hazai megoldása is a rendelkezésre álló szellemi, anyagi és más kapacitások, valamint források koncentráltabb, szervezettebb felhasználását teszik szükségessé. Ennek megfelelöen a müszaki fejlesztés komplexitása megköveteli a tudományos kutatás és a termelés közötti közvetlen kapcsolat erösítését, az ezt szolgáló emberi és technikai feltételek megteremtését.
A tudományos-technikai fejlesztés szerepe a termelöerök harmonikus növekedésében fokozódik. A kutatás a termelöerök fejlödését egyrészt az eredmények gyakorlati általánosítása útján, másrészt a fejlesztést elösegítö elvi, elméleti alapkutatások révén serkenti.
A tudományos-müszaki fejlesztés a komplexitás, a koncentráció és a szervezettség mellett még a vertikalitás megvalósítását is kívánja. A jövöben olyan fejlesztési alternatívákat kell kidolgozni, amelyek nemcsak a mezögazdaság, hanem a mezögazdaság és az élelmiszeripar körét is felölelik, söt ezen túlmenöen a fejlesztés kiterjed a részükre termelöeszközöket gyártó iparra és a forgalmat lebonyolító kereskedelemre is
Találat: 4297
