A mezögazdasag nemzetgazdasagi szerepe

A mezögazdaság nemzetgazdasági szerepe

A makroközgazdasági és a vele összefüggö gazdaságpolitikai elméletek és gyakorlati megközelítésü álláspontok mérlegelési rendszerében, módszereiben és logikájában általában kiinduló témakör az egyes nemzetgazdasági ágak szerepének, ga 434b19e zdasági és társadalmi fontosságának értékelése. A mezögazdaság vonatkozásában ez természetszerüleg az élelmiszertermeléshez kapcsolva oldható meg, hiszen az agrárágazatok teljesítményének, termékeinek már több mint háromnegyede az élelmiszeripari feldolgozás után jut el a gazdaság forgalmi, fogyasztási folyamataiba.

Lényegében tehát - nem feledkezve meg sem a szükebb mezögazdaság, sem a tágabb agrárium összefüggéseiröl - az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági szerepének, helyének és közgazdasági konzekvenciáinak a makrogazdasági minösítéséröl van szó. A szerepértékelés és az exogén, valamint az endogén gazdasági kapcsolatok differenciált vizsgálata során azonban természetszerüleg szükség van a mezögazdaság és az élelmiszeripar külön-külön és kölcsönös kapcsolataiban történö vizsgálatára.

A mezögazdaság, az élelmiszeripar, valamint a kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató tevékenységek és müködésük vállalkozásai (gazdasági szereplöi) közötti viszonyok, teljesítményeik, érdekviszonyaik, jövedelem elosztási stb. jellemzöik megismerése nem egyszerü feladat. A differenciák és összefüggések mutatói közül számunkra természetesen az agrárközgazdasági megközelítés van elötérben, de természetesen a vertikális makrogazdasági jellemzöinek megismerésére való törekvésekkel is foglalkozunk.

4.1. Makrogazdasági mutatók az agrárközgazdaságtanban

A mezögazdaság szerepének általános és sajátos nemzetgazdasági minösítése az Európában elterjedt mutatók felhasználásával történik. A mutatórendszer általános jellemzöje a makroökonómiai vizsgálatok céljaival függ össze. A makroökonómia általában összevont (aggregált) mutatók, jellemzök formájában elemzi a gazdaság teljesítményeit, állapotát, fejlödési tendenciáit. A makroökonómiára a kettös aggregálás jellemzö: a gazdasági szereplöket ágazatokká, szektorokká foglalja össze, a termékeket pedig termékcsoportokká, végsö soron egyetlenegy termékhalmazzá (összkibocsátássá), outputtá összesíti.

A nemzetgazdasági szintü mérés mutatószám rendszere természetszerüleg, az egyes ágazatokéval, gazdasági tevékenységekével azonos mutatókat tartalmaz. Persze a mutatók adatháttere a nemzetgazdasági mutatókhoz szükséges információkat is magában foglalja, a vállalkozóktól (vállalatoktól és társadalmi szervezetektöl) kiindulva. A mezögazdaság teljesítményének ráfordításainak és jövedelmének méréséhez szükséges mutatók és adatok az általános rendszer mellett az ágazat sajátosságait is figyelembe vevö rendszert is tartalmaznak.

A nemzetgazdasági mérlegrendszer és a gazdasági folyamatok számbavételének teljes rendszerét a számviteli és statisztikai rendszer felépítése támasztja alá. A szükséges módszertani ismereteket a vonatkozó szakkönyvek részletezik. Ezért itt csupán a makrogazdasági tevékenységek számbavételének (elszámolásának) a mezögazdasági elszámolásokban is érvényes alaprendszerét foglaljuk össze. A rendszer iránti követelmény, hogy lehetövé tegye az ország gazdasági tevékenységének eredményességének a gazdálkodás színvonalának változásának vizsgálatát.

A makrogazdasági mutatószám rendszer világszerte a nemzetgazdasági mérlegek elkészítésének igényéböl indul ki. A makrogazdasági mérlegrendszer természetesen több részlet mérleget épít fel (ágazati, szektoriális, anyagmérlegek stb.), s belölük és az információs rendszer megfelelö adataiból állíthatók ki a makrogazdasági mutatók rendszere. Ez röviden a következöképp vázolható (a kibocsátási és jövedelmi folyamatok összetevöit a mezögazdasági információs rendszer bemutatásánál foglaljuk össze):

A makrogazdasági folyamatok mutatórendszere a hazai rendszerváltás és az EU csatlakozás elött az MPS (Material Product System), vagyis az anyagi termelés rendszere volt. Több ország ma is alkalmazza és a hazai makrogazdasági elemzések történelmi összehasonlító elemzéseinél. A rendszer lényege, hogy a gazdasági tevékenységeket, folyamatokat csak az anyagi termelésböl származó javakra vonatkoztatja. Nem veszi figyelembe a "nem anyagi szolgáltatások teljesítményértékét (államigazgatás, oktatás, egészségügy teljesítményei). Legjellemzöbb összesítö mutatója a "Nemzeti jövedelem", amely az összes bruttó termelési érték és az anyag, illetve anyagjellegü költségek különbsége. A mezögazdaság szerepének minösítésében még ma is legtöbbször szereplö mutatók: a mezögazdasági termelés részaránya a nemzetgazdaság bruttó termeléséböl és a nemzeti jövedelemböl.

Az EU-hoz tartozó és általában a piacgazdaságok müködtetö országok az SNA (System of National), illetve a "Nemzeti Elszámolások Számlarendszerét" alkalmazzák. Ebben termelönek tekintenek minden társadalmilag szervezett hasznos tevékenységet, amelynek szereplöje jövedelemhez jut. A rendszer tehát beszámítja a "nem anyagi" szolgáltatások teljesítményeinek értékét is. Az EU-ba való belépés során nálunk is ezt a rendszert fogadják el, bár teljes kiépítése az évezred forduló után fejezödik be.

Az SNA-mérlegrendszer termelési mutatói a következök (3. táblázat): A bruttó kibocsátás (GO) az adott évben az adott ország területén megtermelt összes termék és szolgáltatás értéke. A bruttó hazai termék (GDP) az adott évben az adott ország területén létrehozott, végsö felhasználásra kerülö termékek fogyasztási és beruházási cikkek és szolgáltatások összértéke. A bruttó kibocsátásból a folyó termelö felhasználás levonása után maradó a GDP. Az SNA termelési mutatói

A nettó hazai termék (NDP) az adott évben az adott ország területén létrehozott új értékek és szolgáltatások értékösszege. A bruttó nemzeti termék (GNP) az adott ország állampolgárai által egy adott idöszak alatt megtermelt (belföldön és külföldön együtt) végsö felhasználásra rendelkezésre álló termékek és szolgáltatások összértéke.

A makrogazdasági mutatók minden mérlegben szorosan kapcsolódnak egymáshoz, rendszert alkotnak. A mutatók több ismérv szerint csoportosíthatók. Az alkalmazott ár szerint lehetnek folyó (aktuális) áron, illetve változatlan (összehasonlító) áron számított mutatók.

A különbözö idöpontok és idöszakok szerint képezik az idöpontra vonatkozó, állomány (stock) jellegü mutatókat (pl. 2000.XII.31-én mennyi a nemzeti, vagy vállalati vagyon, a tartozás, a pénzmennyiség nagysága stb. Az idöszakokra vonatkozó folyamat (flow) típusú mutatók (a vagyonváltozás, a beruházás, a jövedelem, a fogyasztás, a megtakarítás, az export és az import stb.).

A halmozottság foka szerint különböztetik meg a bruttó (halmozódást tartalmazó), a félnettó és a nettó mutatókat. Hazai, vagy nemzeti jelleg szerint: hazai jellegü mutatók: az ország területén folyó termelés, illetve szolgáltató tevékenység értéke. Nemzeti jellegü mutató az ország állampolgárai termeléséböl és szolgáltató tevékenységéböl származó teljesítmény, illetve jövedelem függetlenül attól, hogy földrajzilag ez a tevékenység az ország területén vagy azon kívül folyik. A hazai jellegü mutatókból úgy kapjuk meg a nemzeti jellegü mutatókat, hogy hozzáadjuk a külföldröl, illetve a külföldre áramló termelési tényezö jellegü munka- és tökejövedelmek egyenlegét.

A gazdasági reálfolyamatok mérésének fö mutatója a nemzeti kibocsátás mennyisége és összesített termelési értéke.

A nemzeti kibocsátás (output oldalról) naturális mértékegységben kifejezve arról ad képet, hogy egy adott idöszakban, a nemzetgazdaságban a legfontosabb termékekböl mennyit termeltek (tonna, darab, kg, stb.). Ezek a méröszámok fontosak, de nem alkalmasak a gazdasági egységekben a tevékenységek együttes színvonalának a mérésére, mert a gazdasági szférákban egyszerre sokféle termékeket állítanak elö, amelyek naturálisan nem összesíthetök.

A megtermelt termékek és szolgáltatások összesített értéke, a piaci árak alapján való összesítés (a reálfolyamatért történö pénzkifizetések összegzése). Az összesített érték mutatója két tényezötöl, a mennyiségektöl és az áraktól függ. A termékek és szolgáltatások mennyiségeit megszorozzák az egységáraikkal, majd a szorzatokat összeadják. A különbözö idöpontbeli termékértékek folyó áras, illetve változatlan áras összehasonlítása a vizsgált gazdasági egység teljesítményének abszolút változását és a változás relatív mértékét is kifejezi. Ilyen elemzésekre szolgálnak a viszonyszámok (százalékok, indexek, stb.).

A gazdasági mérlegrendszer nemzetgazdasági szintü értékeit a Magyar Statisztikai Évkönyvek adott évre és idöszakokra (évekre) vonatkozóan a következö mutatók szerint közlik (folyó áron milliárd Ft):

Termelés: Összes kibocsátás /Bruttó termelés, Folyó termelö felhasználás, Bruttó hazai termék (GDP), Állóeszközök tárgyévi értékcsökkenése (-), Nettó hazai termék (NDP).

Rendelkezésre álló források: Összes kibocsátás, Import, Források összesen.

Felhasználás Folyó termelö-felhasználás, Végsö fogyasztás, Bruttó felhalmozás, Export, Végsö felhasználás, Felhasználás összesen.

Az említett KSH mérlegadatok hasonló ágazati részletezése alapján megállapítható statikusan a nemzetgazdaság termelése és annak színvonala, illetve változása. A hasonló mezögazdasági mutatók százalékos aránya a mezögazdaság nemzetgazdasági szerepét és súlyát átfogóan és megközelítöen jelezhetik. A nemzetközi gazdaságelemzések azonban kifejezetten jelzik, hogy a mérlegmutatók nem fejezik ki sem egy nemzeti, sem a nemzetközi, sem a nemzeti gazdasági struktúra viszonylatait, az arányok megítélését. Ehhez sokoldalú vizsgálatokat végeznek az egyes országok, s az integrációk (EU).

A nemzetgazdasági és az ágazati eredmények megismerésében és elemzésében fontos szerepe van a jövedelem keletkezésének és felhasználásának. Ezt az ún. "összevont társadalmi elszámolási mátrix", foglalja ún. elszámolási rendszerbe, amely a gazdaság szereplöinek jövedelem folyamatait a könyvvitel alapelvei szerint dolgozza fel (jövedelemforrás, illetve bevétel-követel, jövedelem felhasználás, illetve kiadás- tartozik).

A mérlegszerü jövedelemmozgások és a termelés, valamint a jövedelem mutatók alapján kimutatható gazdasági színvonalat az egyes országok értékelik az ún. nettó gazdasági jólét (NEW, Net Economics Welfare) mutatóját. Ez a GDP és a GNP mutatók korrigált értékeinek az életminöséget befolyásoló pozitív és negatív korrekciókkal történö módosítása. Mezögazdasági szempontból ez azért fontos, mert mind pozitív oldalon (természetvédelem, háztartási elönyök, kiegészítö tevékenységek stb.), mind negatív tényezökben (környezetszennyezés) jelentös korrekciókat okozhat.

4.2. A mezögazdaság nemzetgazdasági jellemzöi

A mezögazdaság társadalomgazdasági beilleszkedésének és gazdasági értékeinek említett változásai jelentik, hogy a hagyományos szerepmegítélés napjainkig lényegesen változott. A változásban az élelmiszergazdasági és az agráriumi megközelítés már eleve kizárja a nyersanyagtermelés alapú megközelítést. A nemzetgazdasági ráfordítás- és eredménymutatókhoz viszonyított arányok jórésze eleve csak az élelmiszertermelés egészének viszonylatában értékelhetök. A mezögazdasági termékeknek ugyanis már háromnegyede félkész, illetve feldolgozott élelmiszer. Az is lényeges, hogy idöközben hazánk a korábbi "agrárgazdaságból" lényegében ipari országgá vált. Utóbbiból következik a "kibocsátásból" eleve nagyobb lett az ipar részaránya s a fejlödés során a szolgáltatások aránya is. Természetesen ez a másik végletet, a mezögazdaság szerepének lebecsülését sem indokolja.

Az élelmiszertermelés, benne a mezögazdaság makroszerkezeti arányainak változása világszerte a gazdasági fejlödés jellemzö irányait alakította ki, bár országonként idöben és arányaiban differenciáltan. A fejlödö országokban ugyan még lassú az iparosodás folyamata és megmaradt a mezögazdaság hagyományos szerepe, de a fejlett országokban változott a makrostruktúra. A változás röviden úgy vázolható, hogy megnövekedett az ipari és a szolgáltató "szektor" teljesítménye és aránya.

Magát a folyamatot általában az ipari, majd az ún. postindusztriális társadalom és gazdaság kialakulásának nevezik. Legismertebb számszerü mutatóként emelik ki, hogy a folyamat konzekvenciájaként a megnövekedett élelmiszertermelés mellett annak aránya (a legfejlettebb országokban) a GDP-ben 3-6 %-ra csökkent. Komplexen értékelve persze ez nem jellemzi a mezögazdaság nemzetgazdasági súlyát. Erre utal többek között, hogy az USA ilyen arány mellett is az egyik legnagyobb agrárexportör, s a foglalkoztatóttak egynegyede az élelmiszertermelésben, és forgalmazásban, s a kapcsolódó szolgáltatásokban dolgozik.

Magyarországon az elsö évezred utolsó évtizedeiben alakult ki a jellemzö makroszerkezet változás. A második világháború elött és (közvetlenül az utána következö években a lakosság felét foglalkoztató hagyományos mezögazdaság és az élelmiszeripar a GDP-nek több mint felét adta, s a fogyasztásban is meghatározó volt (a fizetöképes kereslet 45 %-át a nyers és feldolgozott élelmiszerek kötötték le).

Az iparosodás és a társadalmi munkamegosztással együtt kialakult dezintegráció során bizonyos tevékenységek leváltak a hagyományos mezögazdaságról, s a mezögazdasági termékek feldolgozásával, forgalmazásával foglalkozó különálló szervezetek jöttek létre. Az ipari termelés az 1900-as évszázadban megtöbbszörözödött, s bár a mezögazdasági termelés is megduplázódott, a nemzetgazdasági arányok megváltoztak.

A hiányos, de jellemzö felmérések bizonyítják, hogy a szükebben vett mezögazdaság és az élelmiszergazdaság egészének nemzetgazdasági arányai jelentösen módosultak az évezred utolsó évtizedeiben. A mezögazdaság szerepének leértékelödéséröl azonban nem lehet beszélni. Az objektív valóságot csak több makro- és mikrogazdsági mutató - s az úgynevezett életminöségi hatások - alapján lehet megítélni. Ezek számszerü változásainak részletes elemzése nem lenne racionális, ezért a minimális mutatóknak, esetenként csak az évezred fordulóra jellemzö néhány számszerüségét célszerü áttekintenünk. Az élelmiszergazdaság és (benne külön, vagy együtt) a mezögazdaság nemzetgazdasági helyét, szerepét jellemzö mutatók a következök:

a) Részarány a nemzetgazdaság bruttó hazai termékében, GDP-ben

- mezögazdaság (

- élelmiszeripar (3 %)

- erdögazdálkodás (0,1-0,2 %)

- összes részarány (7-8 %)

b) A bruttó kibocsátás részaránya

- mezögazdaság (4-5)

- élelmiszeripar (6-7 %)

- erdögazdálkodás (0,3-0,4 %)

- összes részarány (10-11 %)

c) A foglalkoztatottak részaránya

- mezögazdaság (6-7 %)

- élelmiszeripar (4 %)

d) A lakosság élelmiszer fogyasztásának aránya az összes fogyasztásban (a fogyasztás értékének 25-35 %-a élelmiszer).

e) Külkereskedelemböl való részarány

- külkereskedelmi forgalom export részaránya (8-9 %)

- külkereskedelmi forgalom import részaránya (3-4 %)

f) A nemzetgazdaság többi termelö és szolgáltató ágazatainak kibocsátásából való részesedés is nagyon jelentös. Az ágazati kapcsolatok mérlege alapján a mezögazdaság a többi ágazat igen lényeges piaca, hiszen (az élelmiszeripart és az iparhoz sorolva az összes ipari és szolgáltatási tevékenység kibocsátásának mintegy egynegyedét ma is a mezögazdaság vásárolja meg).

4.3. Ágazati kapcsolatok és összefüggések mérése (AKM)

A szükebben vett mezögazdaság szerepét a többi nemzetgazdasági ághoz való termelési, ráfordítási és kibocsátási kapcsolatait egy-egy évben jellemzö mérlegek elemzik. Magyarországon ezt az "Ágazati kapcsolatok mérlegének" (ÁKM) nevezik. Ez módszerében egy három mátrixos mérleg amely egy táblázatos formában (a függöleges oszlopokban és a vízszintes sorokban mutatja ki az egyes nemzetgazdasági ágak kibocsátásait és ráfordításait. Például a mezögazdaság, mint termelö ágazat, kibocsátása vízszintes sorban a mezögazdaság, mint felhasználó ágazat a függöleges sorban mutatja a saját belsö felhasználását. A másik sor (pl. könnyüipar) függölegesen a mezögazdaság által felhasznált könnyüipari kibocsátás mezögazdaságba jutó részét mutatja. A mérleg tehát táblázatos formában a ráfordításokat és a kibocsátásokat egymás kölcsönös összefüggésében ágazatonként tartalmazza. A mérleg ágazatonkénti vízszintes sorai az egyes ágazatok végsö felhasználását is mutatják. Az ÁKM tehát alkalmas a mezögazdaság gazdasági szerepének a nemzetgazdasági és más ágazatok viszonylatában való elemzésére. A mérleg végül is három mátrixból tevödik össze: a Folyó ráfordítások mátrixa (X); a Végsö felhasználás mátrixa (Y) és az Elsödleges összetevök mátrixa (W) 1. ábra. Az Ágazati Kapcsolatok Mérlegének általános sémája

A mérleg három mátrixa közül tehát az X mátrix függöleges és vízszintes adatai azt a termékmennyiséget részletezik értékben, amelyet egy-egy nemzetgazdasági ág az adott évi termelésböl nem fogyasztási, hanem termelési céllal továbbad. A folyó ráfordítások mátrixa függölegesen a ráfordításokat mutatja. Amíg tehát a sorok abszolút számai a kibocsátó ágazatok számára az adott ágazat kibocsátását jelentik, addig a felvevö ágazatok számára az oszlop számai ráfordításként jelentkeznek. Például a sorokat reprezentáló ágazatok (bányászat, villamosenergia-ipar, kohászat, gépipar, vegyipar, könnyüipar stb.) mezögazdasági célú kibocsátásai a mezögazdaság ráfordításai, az oszlop számai között mint a bányászatból és villamosenergia-iparból stb. származó anyagok, ráfordítások értékeként jelennek meg.

A végsö felhasználás mátrixa (Y) azt a termékmennyiséget részletezi értékben, amelyet az egyes gazdasági ágak nem termelési céllal adnak tovább más gazdasági ágaknak, hanem, amelyek a fogyasztás szférájában ún. végsö felhasználásra kerülnek. A mátrix sorai szintén a gazdaság egyes ágait jelentik, oszlopai pedig a végsö felhasználás egyes elemeit részletezik. A végsö felhasználást reprezentáló mátrix tartalmazza a nem termelö fogyasztást (lakosság és közületek fogyasztását), a bruttó felhalmozást (beruházás+készletezés) és az exportot. A folyó ráfordítások és a végsö felhasználás mátrixát együtt tekintve, sorirányban a termelési és a fogyasztási célú kibocsátás együttes összege az egyes nemzetgazdasági ágak adott évi termelését teszi ki.

A folyó ráfordítások mátrixának oszlopirányú folytatása az ún. elsödleges értékösszetevök mátrixa, (W). A folyó ráfordítások az egyes gazdasági ágak anyagköltségeit, annak struktúráját vázolják fel, az elsödleges értékösszetevök mátrixa pedig az anyagköltségen kívüli ráfordításokat részletezi. Ez utóbbi tábla három fö elemet tartalmaz: az értékcsökkenési leírást (amortizációt), a bérek és jövedelmek forintösszegét (v) és a társadalmi tiszta jövedelem (m) nagyságát. Így függölegesen is az anyagráfordítások (hazai, illetve az importanyag) értéke és az elsödleges értékösszetevök összege az adott nemzetgazdasági ág termelésének nagyságával egyenlö.

A nemzetgazdaság egyes ágai közötti kapcsolatok tehát egyrészt a folyó anyagfelhasználásban, másrészt a termelés növelését megalapozó termelésieszköz-felhasználásban jelennek meg. A kibocsátási kapcsolatok az egyes gazdasági ágak termékeinek felhasználási területét mutatják, a termékek egy része ún. termelö fogyasztásra (más nemzetgazdasági ág felhasználására), másik része ún. végsö fogyasztásra kerül. Összegezve a kibocsátási kapcsolatok az egyes nemzetgazdasági ágazatok föbb felvevö piacait mutatják be.

A mezögazdaság kibocsátási kapcsolatainak a mezögazdaság szerepére utaló fö jellemzöi évente és korszakonként változnak. Tartós jellemzöi viszont, hogy egyrészt a szükebb értelemben vett mezögazdaság alapvetöen nyersanyagtermelö ágazat, termelési célú kibocsátásainak fö piaca az élelmiszeripar, de jelenleg is jelentös a mezögazdaság saját termékfelhasználása, a végsö felhasználás döntö részét a végsö (lakossági+közületi) fogyasztás teszi ki, az export aránya is elég jelentös.

A nyersanyagtermelö jelleg nem jelent valamilyen alacsonyabb-rendüséget, hiszen a hazai élelmiszer-termelésben a nyersanyag-elöállítás minösége és funkciója is lényegesen megváltozott. Ez a jelleg várhatóan a továbbiakban is erösödni fog. Ennek ellenére hiba lenne arra számítani, hogy a mezögazdaság közvetlen kapcsolata a végsö fogyasztással lényegesen leszükül, illetve megszünik. A mezögazdasági termékek feldolgozása és forgalmazása közti munkamegosztás fejlödése során egyre több szervezet ékelödik a mezögazdasági termelés és az élelmiszert fogyasztók közé. Bövül a feldolgozás köre, növekszik a feldolgozó ágazatokon belüli tovább-feldolgozás, megjelennek és fejlödnek az élelmiszer-kereskedelmi szervezetek. Ennek megfelelöen nö a mezögazdasági alapanyag értékre rárakódó hozzáadott érték aránya, a tevékenységek szinte kivétel nélkül minden gazdasági ágnak adnak át terméket. A végsö felhasználásra kerülö termékek döntö részét a végsö fogyasztás teszi ki. Az exportra kerülö termékek aránya is jelentös, pl. a mezögazdasági élelmiszeripari tevékenység végsö felhasználásának majdnem fele ma is exportra jut.

A mezögazdaság - tevékenységi elv szerinti - fö felvevö piaca a ÁKM szerint az élelmiszeripar. Termelési célú kibocsátásainak több mint a felét az élelmiszeripar használja fel. Az egyéb iparágak közül a könnyüipar jelentösebb.

A mezögazdaság kibocsátásainak egyik sajátos jellemzöje, hogy jelentös a saját felhasználás. A termelési célú kibocsátásainak 1/3-át saját maga használja fel. A három fö felvevö piacon (mezögazdaság, élelmiszeripar- és könnyüipar) kívüli ágazatok szerepe elenyészö.

Az élelmiszeripar kibocsátási kapcsolatai föleg abból adódnak, hogy alapvetöen a végsö fogyasztás szférájával van kapcsolatban. Bruttó termelésének több mint 2/3-át végsö fogyasztási célokra (hazai fogyasztás és export) termeli. Termelésének csupán kevesebb, mint 1/3-a kerül alapanyagként, félkész termékként további feldolgozásra. Az élelmiszeripar fö termékfelhasználója a mezögazdaság, illetve saját maga. Termelési célú kibocsátásának 45 %-át a mezögazdaságnak továbbítja, 36,7 %-át saját maga használja fel. Emellett kisebb mértékben a könnyüiparba és a vegyiparba is történik kibocsátás.

A mezögazdaság beszerzési (ráfordítási) kapcsolatai is jelzik nemzetgazdasági szerepét és jelentöségét. A fejlödés során a mezögazdaság egyre nyitottabbá vált más gazdasági ágak felé. Ráfordításai között meghatározóvá vált az ipar szerepe, amelyen belül a legfontosabb helyet a vegyipar, az élelmiszeripar és a gépipar foglalja el. A mezögazdaságban a modernizáció kapcsán két lényeges folyamat játszódott le. Egyrészt csökkent a mezögazdaság saját anyagfelhasználásának aránya, amelynek egy részét ipari eredetü anyagfelhasználás váltotta fel. Másrészt a mezögazdasági munkaerö jelentös része más gazdasági ágakba áramlott, a kiesö munkaeröt ipari eszközök pótolták. A mezögazdaság saját anyagfelhasználása még ma is jelentös, bár az arány fokozatosan csökken. Az ÁKM elemzések is bizonyítják, hogy a mezögazdasági termelés importanyag-tartalma az elmúlt években folyamatosan nött, de jelentösen elmaradt az ipari átlagtól.

A mezögazdaság fejlödését tekintve egyre inkább jellemzövé válik, hogy gazdasági növekedése nemcsak a mezögazdaság saját ügye, hanem fontos iparfejlesztési probléma is. Egyik oldalról a mezögazdaság növekedése egyre inkább megköveteli az ipar fejlesztését is, másik oldalról a mezögazdaság piacot biztosít az ipar termékei számára. Az elmúlt idöszakban a hazai iparfejlesztés nem kellö mértékben számolt - se mennyiségi, se minöségi tekintetben - a mezögazdasággal, mint fontos ipari felvevöpiaccal. Ez a helyzet is jelentösen elösegítette, hogy a mezögazdaság növekvö termelöeszköz-igénye növeli a mezögazdaság importigényét.

Az élelmiszeripar ráfordítási kapcsolataiban meghatározó a mezögazdaság, hiszen anyagfelhasználásának több mint fele a mezögazdaságból származik. Ebböl a kapcsolatból is logikusan következik az élelmiszergazdaság kategória használatának fontossága. Az ipar szerepe is jelentös az anyagfelhasználásban, fö szállítók az iparon belül az élelmiszeripar saját maga, a vegyipar és a könnyüipar. Külkereskedelmi szempontból fontos megjegyezni, hogy az élelmiszeripar importanyag ráfordítás-aránya magasabb a mezögazdaságinál. Ez természetesen az élelmiszergazdaság export-import egyenlegét befolyásolja.

Összefoglalóan elmondható, hogy a magyar élelmiszergazdaság, benne a mezögazdaság nemzetgazdasági szerepének a termelési arányok és a ráfordítási, illetve kibocsátási mérlegösszefüggések számszerü részei csökkenö tendenciáját mutatják. Ezek okai részben gazdaságfejlödési szükségszerüségek és a világszerte jellemzö tendenciák. Az okok másik része a rendszerváltozás szükségszerü és kevéssé indokolt folyamatainak következménye.

A termelés abszolút csökkenése az évezred utolsó évtizedében több tényezö (piacszükítés, piaci struktúraváltozás, tulajdoni átrendezödés, termelési szerkezet indokolt változásai, stb.) eredöje. Ezek elvi és gyakorlati értékelése a további fejezetekben fejthetö ki. Az átmeneti jellegü tényezök az évezredfordulót követö években már nagyrészt változtak. Az eröteljes ipari és szolgáltatási növekedés nyomán természetszerüleg az élelmiszergazdaság szerepére utaló arányok valószínüleg nem változnak és a fejlett országokéhoz hasonló összefüggésekben, de a magyar agrárgazdasági, agro-potenciál mai értékeken alakul a jövöben is.

Köztudott, hogy a magyar politikai és szakmai közvélemény egésze a mezögazdaság gazdasági és társadalmi szerepét általában a valóságon felül értékeli. A "felértékelés" részben jogos, hiszen az ökológiai és a társadalmi feltételek jó része kedvezöbb lehetöségeket kínál. Az agropotenciál mellett az élelmiszertermelés szerkezeti és egyéb versenyfeltételeinek javulásával konform agrárium komplex ún. fenntartható fejlesztése együttesen javítja a gazdasági kilátásokat.

Reális az a jövöre vonatkozó közgazdasági és agrárpolitikai felfogás, amely az agrárium és a vidékfejlesztés stratégiáit növekvö mezögazdasági szereppel kívánja megvalósítani. Ebben szerepel a hazai agrárpotenciál jobb kihasználása és az agrárium tevékenységi körének bövítése, újraintegrálása. Az évezredfordulót követö évekre készített komplex agrárium fejlesztési elvek és programok a vidékfejlesztési stratégiákhoz kapcsolódva reálisan valószínüsítik a magyar élelmiszergazdaság nemzetgazdasági szerepének erösödését.

A fejlödés ilyen iránya feltételezi a nyugat európaival azonos, söt magasabb szintü agrárfoglalkoztatás kialakítását. Az agrárium nemzetgazdasági szerepének jövöbeni megítéléséhez tartozik, hogy a magyar feldolgozóipar egészének több mint 60 %-át teszi ki az élelmiszeripar, a mütrágya- és növényvédöszer-gyártás, a mezögépek és élelmiszeripari gépek gyártása, a csomagoló eszközök gyártása. Ezek hazai és nemzetközi versenypozíciója továbbra is azon múlik, hogy mennyire számíthatnak a magyar mezögazdaságra. Ezt a szerepét a mezögazdaság ugyanakkor az idöben változó piaci és gazdasági viszonyokhoz igazodó szerkezeti változásával érheti el. Ezáltal a mezögazdaság a vidékfejlesztés meghatározó eleme, ugyanakkor ezt a funkcióját csakis az alapanyagtermelés és a kapcsolódó tevékenységek, különösen a feldolgozás szerkezetileg és területileg összehangolt rendszerén keresztül láthatja el. Közvetetten azonban még nagyobb maradt a mezögazdaság gazdasági potenciálra, növekedési esélyekre ható szerepe. Az egyik legfontosabb kultúraformáló területnek a tájnak, (és a térnek) kultúráját a mezögazdaság rendje döntöen befolyásolja.