A mezögazdasag gazdasagi és tarsadalmi funkciója

A mezögazdaság gazdasági és társadalmi funkciója       

3.1. A mezögazdaság fogalma

A hagyományos természettudományos és közgazdasági felfogásban a mezögazdaság, mint nemzetgazdasági ág, továbbá földmüvelés, mint tevékenység fogalom volt meghatározó. A korábbi szakkönyvek és lexikonok szerint a mezögazdaság a nemzetgazdaság egyik ága, amely növényi és állati eredetü élelmiszereket, ipari nyersanyagokat állít elö. Ez a hagyományos megfogalmazás a mezögazdaságot tulajdonképpen nyersanyagtermelö tevékenységként fogja fel. Ennél régebbi felfogások is ismeretesek a hazai és a nemzetközi szakirodalomban. Ezek szerint a mezögazdaság olyan östermelö gazdasági ág, amely alapvetöen a természeti tényez 545b17f ökre támaszkodik. Az östermelés körébe egyébként három gazdasági ágat soroltak: a bányászatot, a geotermikus energia kitermelését és a földmüvelést.

Az elkülönítés alapja a természet döntö szerepe a termelési folyamatokban. Ezek a megfogalmazások tehát a földmívelés (vagy földmüvelés) megnevezést használták, és a növényi, állati szervezeteknek a talaj és egyéb természeti elemek segítségével az emberi gazdálkodás szolgálatába állítását értették alatta. Innen származik a magyar nyelvben ma is ismert földmüvelés szó lényege, s ebböl következett a földdel gazdálkodó ember szakmai elnevezése: a földmíves.

A régi megfogalmazáshoz és tartalomhoz képest a mezögazdaság gazdasági lényege és szerepe alapvetöen megváltozott. Ma is igaz, hogy a mezögazdaság termelési tényezöi között meghatározóak a természeti tényezök (föld, víz, kémiai és biológiai faktorok stb.). Ugyanakkor a mezögazdasági termelés technikája és technológiája, valamint gazdálkodásának rendszere gyökeresen megváltozott az utóbbi fél évszázadban. A kézi munkán és az állati igán alapuló mezögazdaságot felváltotta az iparhoz hasonló technológiai rendszerü termelési folyamatok fö jegyeit viselö, egyúttal az élelmiszertermelö és forgalmazó tevékenységekkel mindinkább integrálódó korszerü mezögazdaság (ipari, vagy iparszerü mezögazdaságnak is nevezik). A mai gazdaságban tehát a mezögazdaság eredeti szerepe jóval több és bonyolultabb a korábbinál, ezért árnyaltabban kell meghatározni.

A családi gazdaságok, kis-, közép- és nagyvállalatok tevékenységéböl kitünik, hogy maradtak a mezögazdasági szférában hagyományos termelési és felhasználási rendszerek (pl. a nagyobbrészt önellátásra, a felesleg értékesítésére berendezkedett családi gazdaságok). Egyúttal azonban eröteljesen megnött, söt uralkodóvá vált (a hagyományoshoz képest) az árutermelö vállalkozás.

A gazdaságilag legfejlettebb országokban az 1950-es évtizedtöl szorosabbá vált az élelmiszerfeldolgozás, a kereskedelem és a mezögazdaság kapcsolata (vertikális integráció). Magyarországon az élelmiszeriparral való szerzödéses kapcsolat erösödése mellett jelentösen fejlödött a nagy mezögazdasági (állami és szövetkezeti) vállalatok saját élelmiszerfeldolgozó tevékenysége. Utóbbiakban az 1960-as évtized második felétöl - a mezögazdasági idényszerüség hátrányainak kiküszöbölése, a jövedelemnövelés és más célok miatt - az ipari és szolgáltató jellegü kiegészítö tevékenység részaránya is számottevövé vált.

Mindezek a változások együttesen már az 1970-es évtizedben a mezögazdaság minöségileg új struktúráját, új gazdasági jellemzöjét és szerepkörét alakították ki. A változások egyik lényeges gazdasági hatása az élelmiszergazdasági komplexum megjelenése, amely elvileg az élelmiszertermelés mezögazdasági és élelmiszeripari ágát foglalja egybe.

Élelmiszertermelésen általában a fogyasztóhoz kerülö nyers vagy feldolgozott élelmiszerek elöállításának folyamatát értik, függetlenül attól, hogy milyen a végtermék kidolgozottságának foka. Az élelmiszertermelés inkább elvi fogalom, mögötte nem állnak számszerüsíthetö közgazdasági paraméterek: célja viszont egyértelmüen meghatározható, hiszen az élelmezési célú - végsö felhasználásra, vagyis belsö fogyasztásra, felhalmozásra és exportra kerülö - anyagi javak elöállítását jelenti. E tevékenységben a mezögazdaság, az élelmiszeripar és az élelmiszer-forgalom egyaránt fontos szerepet tölt be.

A mezögazdaság az élelmiszertermelés folyamatában - még ha egyébként nem csak nyersanyagokat és félkész termékeket, hanem kész, végsö felhasználású termékeket is állít elö - alapvetöen nyersanyagtermelö, s ez határozza meg a nemzetgazdaság egészébe és az élelmiszertermelésbe való beilleszkedését és szerepét. Az alapanyag-termelésen túlmenö, de a mezögazdasághoz (helyhez vagy gazdasághoz) kapcsolódó egyéb funkciók más közgazdasági elbírálás alá esnek.

Az élelmiszer-feldolgozást végzö élelmiszeripar az említett folyamatban szintén fontos, egyúttal a mezögazdasági tevékenységtöl eltérö, de ahhoz szorosan kapcsolódó láncszeme az élelmiszertermelésnek. A forgalmazási folyamat már kevésbé különül el, hiszen nagyobb része az élelmiszeriparhoz (nyersanyag-felvásárlás, késztermék-eladás), kisebb része a mezögazdasághoz kapcsolódik, s e tevékenységnek csak elenyészö hányada sorolható a speciálisan elkülönült élelmiszer-kereskedelemhez.

Szükebb értelemben a mezögazdasági termelést és az élelmiszer-feldolgozást (benne az élelmiszeripari feldolgozást) együtt nevezik élelmiszer-gazdaságnak. Tágabb értelemben az élelmiszer-forgalmat is az élelmiszer-gazdasághoz csatlakoztatják. Az élelmiszertermelés e három fö területének, - vagy ahogyan sokan nevezik - "fö vertikumának" kapcsolata, egymásra épülése eleve egyértelmünek látszik, az élelmiszergazdaság elnevezése mégsem régi keletü. Ennek az az oka, hogy a termelés, a feldolgozás és a forgalom kapcsolata a gazdasági fejlödéssel együtt erösödik, s a mezögazdasági nyersanyagok mind nagyobb hányada jut feldolgozás után végsö felhasználásra, továbbá az áruforgalom is bövül. A feldolgozás kapcsolódásának erösödésében fordítva is érvényesül a tendencia, vagyis az élelmiszeripar egyre több terméket juttat vissza a mezögazdaságba ún. termelö-felhasználásra (ipari takarmányok).

Az élelmiszer-gazdaságot a vele egybekapcsolódó ellátó iparágakkal együtt a szakirodalom találóan agrár-ipari komplexumnak (agrobusiness) vagy röviden agrárkomplexumnak nevezi. Az agrár-ipari komplexum makroökonómiai kategória, és jól kifejezi azt a tendenciát, amely a gazdasági életben a specializálódással együtt a kooperáció erösödésében, az integrálódásban jelentkezik. Mindez az agrárgazdaságtanban olyan szemléletmód erösödését eredményezi, amely a konkrét vállalati tevékenységet, az egyes ágazatok müködését nem elszigetelten, az egészböl kiragadva, hanem összefüggéseibe ágyazva, komplexen vizsgálja. Az élelmiszergazdaság kategória használata mellett a mezögazdasági tevékenységet a hivatalos statisztika és a gazdaságirányítás élesen elválasztja. Az 1900-as évszázad végére és a 2000-es évek elején a statisztika a mezögazdasági tevékenységek általános szerkezetét az 1. táblázatban látható módon kezelte.

A közgazdasági és gazdaságpolitikai, illetve agrárközgazdasági szóhasználatban elterjedt az agrárszektor elnevezés. Ez tartalmilag nem meghatározott, de általában (jelentésekben, közleményekben politikai programokban) az élelmiszergazdaságon belül a mezögazdasági tevékenységekkel foglalkozó vállalkozások (gazdaságok) elkülönítése (adatokban, mutatókban). 1. táblázat A mezögazdasági tevékenység szerkezete

* A kerekített százalékok az egyes tevékenységek folyó áron számított átlagos bruttó

termelési értékét jelentik.

A századforduló éveiben - az EU-hoz való csatlakozás elökészítését és megvalósítását megalapozó tudományos és gyakorlati publikációkban, valamint gazdaságpolitikai és agrárpolitikai fórumokon - a mezögazdaság teljesebb társadalmi-gazdasági szerepét jellemzö fogalmak terjedtek el. Ezek között az "agrárium" és az "agrárvilág", valamint a számszerü elemzésekben az "élelmiszervertikum" elnevezések közismertek, talán legegyszerübb az élelmiszervertikum értelmezése, mert ez szinte teljesen az "élelmiszergazdaság" tartalmat fedi (mezögazdasági termelés, élelmiszerfeldolgozás, élelmiszerkereskedelem). Példaként szolgáljon egy 1999. évi agrárpolitikai meghatározás "Az élelmiszervertikum a hazai GDP-nek több mint 30 %-át adja és a foglalkoztatott lakosságnak 25-35 %-át érinti".

Az ezredforduló élelmiszertermelési, benne agrártermelési stratégiai programjainak zöme az "agrárium" fogalmat használja a mezögazdasági és élelmiszertermelési vertikum fogalmának kiküszöbölésére. A kategória tartalmának értelmezése azonban sem közgazdasági, sem agrárpolitikai (tervezési, irányítási, szabályozási) szempontból nem egyértelmü. Az élemiszertermelés mezögazdasági és élelmiszeripari nemzetgazdasági szerepének tágabb és stratégiailag átfogóbb kategóriájaként azonban az agrárium a legrövidebb megfogalmazásban, magában foglalja az emberek összes élö természeti környezetét és a társadalom erre irányuló tevékenységét. Tágabb értelemben ebbe a fogalomba és a hozzá kapcsolódó társadalmi, gazdasági tevékenységekhez tartozik a regionális, illetve területfenntartó és az életminöséget érintö tevékenységi, gazdálkodási kör is. Az agrárium alapvetö elemeként az élelmiszertermelést veszik figyelembe. A természeti környezet használatának, fenntartásának és megújításának körében az élelmiszertermelés és a környezetgazdálkodás, környezetvédelem összefüggéseit általában kiemelik mind makro- és mikrogazdasági, mind gazdaságpolitikai vonatkozásban.

Az EU több tagországában és hazánkban is a makrogazdasági és a kapcsolódó gazdaságpolitikai elvek és stratégiák középpontjába került az életminöség megörzésének és javításának koncepciója, mintegy kapcsolódva (gyakran szembe állítva) a profitorientált gazdasági müködés törekvéseivel. Ez a felfogás külön kiemeli az agrárium szerepét és eredeti funkcióinak ezirányú orientálásának társadalmi, gazdasági okait, céljait, eszközeit és konzekvenciáit. Ebböl következik, hogy az agrárközgazdasági elemzéseknek szinte az összes felsorolt tudományos és ismereti tárgykörökben ezeket is vizsgálniuk kell.

E tekintetben napjainkban is a mezögazdasági alaptevékenységekkel különösen összefüggö élö környezet fenntartásának, az ún. "fenntartható fejlödés" követelményének a beillesztése áll a makroökonómiai vizsgálataik homlokterében. (Többek között az ún. biotermelés, ökoháztartás, természetgazdálkodás, természeti övezetek, területfejlesztési, környezetvédelmi programjai, a biodiverzitás stb.).

3.2. Az agrárium rendszere és müködése

A mai európai közgazdasági, agrárközgazdasági felfogások (föleg az EU országaiban) többnyire rendszerelméleti, de legalábbis rendszerszemléleti megközelítésben vizsgálják és analizálják az agrárium rendszerkomplexumát, annak alrendszereit és ezek arányainak, összefüggéseinek változását. Ennek megfelelöen alakulnak a rendszer egészét és részeit érintö gazdaságpolitikai, agrárpolitikai és társadalompolitikai stratégiák is.

Ebben a komplex rendszerben (mondjuk, hogy az agrárium tágabb rendszerében) az élelmiszerágazat, benne a mezögazdaság a rendszer elemeinek integrációjával kapcsolódik. A kapcsolat rendszerelméleti alapja, hogy a rendszerek változását, és lehetöségeit determinálja szerkezetük integráltsági foka, amely adott idöpontban az elözöleg végbement integrációs és dezintegrációs folyamatok eredménye.

Az integráció a legismertebb fogalmazás szerint olyan társadalmi, gazdasági, politikai, stb. folyamat, amelynek során növekszik a rendszer elemei közötti kapcsolatok, összefüggések, kölcsönhatások és viszonyok száma, intenzitása és súlya, ezáltal fokozódik a rendszer struktúráltsága, szervezettsége és funkcionális sokoldalúsága. Ennek eredményeként erösödik az elemek kölcsönös függése, feltételezettsége és meghatározottsága egymástól és egymás által.

Az integráció feltételezi a rendszer elemei közötti különbözöség csökkentését mennyiség, minöség és idöbeliség szempontjából. A magas szinten integrált rendszerek szerkezete tehát harmonizált, összehangolt (szinkronizált). Ez egyben azt is jelenti, hogy minél integráltabb egy rendszer annál hatékonyabb az adott funkcióban a müködése és a lehetséges maximum körül alakul a teljesítménye. Az integráltság fokának növekedésével alacsonyabb a gazdasági-társadalmi jellegü rendszerek müködtetésének, illetve fenntartásának költsége, vagyis a belsö irányítás, a menedzsment költsége, viszont ugyanakkor annál kisebb a szerkezeti rugalmassága, vagyis annál kevésbé képes fejlödésre. Elöfordulhat, hogy az erösen integrált rendszereknél a környezeti változások által létrehozott egyensúlyhiány annyira elmélyül, hogy az kikényszeríti a szerkezeti változással történö alkalmazkodást. Ez a rendszer elemeinek súlyos sérülésével, a rendszer zavart müködésével, illetve szélsöséges esetben teljes szétesésével, megszünésével jár. Ez esetben - erre történelmi példa az élelmiszertermelésben is adódott - a dezintegrációs folyamatok elötérbe kerülnek.

A dezintegrációs folyamatokat általában tekintve, több szükségszerüség indokolja. Elöször is a rendszer elemei sérülés nélküli elválaszthatóságát teszi lehetövé. Ezáltal a rendszer egyes elemeinek magasabb teljesítményü és hatékonyságú elemekkel való kicserélése és így a rendszer egészének lerombolás nélküli fejlödése válik lehetövé. A teljesítmény-, illetve hatékonyságnövekedést azonban csak a rendszer rendezö elve szempontjából lehet értelmezni. A mezögazdaságban például a szerves trágyák mütrágyákkal történö helyettesítésével, a nagy táblákon gépesítéssel és kemizálással folytatott termelés hatékonyabb, ha az elérendö hozam növelése a cél, illetve ha a mezögazdaságot csupán mint egyik tökebefektetési, profitszerzési lehetöséget elemezzük. Ez azonban kevésbé hatékony rendszert eredményez a természeti környezet, a biodiverzitás vagy a vidéki közösségek fenntartása szempontjából. Másrészt mód nyílik a specializált, kevesebb funkciójú, tehát egyszerübb rendszerek létrehozására. Ez lehetövé teszi a mennyiségi növekedést (koncentráció) és az adott egyszerü rendszerek színvonalának emelkedését. Harmadsorban a specializált, egyszerübb rendszerek új szerkezeti elrendezettségü rendszerekbe történö szervezése, illetve a magasabb színvonalú egyszerü rendszereknek az eredeti rendszerstruktúra szerinti újraintegrálása egy egészében fejlettebb, magasabb színvonalú rendszerré alakulhat.

A mezögazdaság lényegének, tartalma, müködése és társadalmi, gazdasági szerepének változása - a földmüveléstöl az agráriumig - a rendszer integrációs és dezintegrációs folyamatainak követésével jól kifejezhetö. Ezzel lehet tulajdonképpen a mezögazdaság értelmezése körüli bizonytalanságot megszüntetni.

Az évszázadokkal (talán évezredekkel) ezelött kialakult földmüvelö, állattenyésztö tevékenységü a gyüjtögetö, vadászó, halászó emberek, családok, falvak gyakorlatilag a természeti környezetbe integrált, az ökológiai rendszerbe beilleszkedö mezögazdaságot alkottak. Ezt követte (a történészek által "mezögazdasági forradalom"-nak nevezett) dezintegráció, amelynek folyamatában külön vált az ökológiai rendszerektöl a domesztikált állatok tartása, a füves területektöl pedig a gabonafélék termesztése. Kialakult a mezögazdaság és a környezet szembenállása is, amely esetenként a viszonylag kezdetleges technológiák mellett is romboló hatású volt (túllegeltetés, elsivatagosodás, erózió, öntözött területek elsivatagosodása stb.) A mezögazdaság és a természeti környezet elkülönülése után a dezintegrációs folyamatok a mezögazdaságon belüli elkülönülés felgyorsulásával folytatódtak. Különváltak egymástól az állattenyésztés és növénytermesztés, az erdészet, a halászat, a vadászat, az akvakultúra, a kertészet, a szölészet, a gyümölcstermesztés. Ezeken belül is további dezintegráció történt az egyes növény- és állatfajok, söt hasznosítási irányok, termékek, és egyéb tevékenységekben. A dezintegrációs folyamattal elkülönült a közvetlen termelési folyamatoktól a tárolás, tartósítás, feldolgozás és kialakult az élelmiszeripar, amelyen belül is további dezintegráció ment végbe. Egyes, elözöleg szorosan a földhöz kötödö tevékenységek teljesen elkülönültek. Az 1970-es és 1980-as évtizedben Magyarországon is elterjedt az iparszerü termelés, illetve üzletágukat sokan az ipari tevékenységekbe sorolták (broiler üzem, húsmarha rendszer, stb.). A dezintegráció során egyre több emberi, természeti, biológiai és a mezögazdaság által elöállított eröforrást ipari eröforrásokkal helyettesítettek (gépesítés, kemizálás, mesterséges szénaszárítás stb.). Ennek folyamán egyre nött a mezögazdaság integrációja az ipari tevékenységekkel, ami egyben magával hozta a mezögazdaság és a vidéki térségek egyre nagyobb függöségét, kiszolgáltatottságát az ipar, a tökepiac és általában a nem mezögazdasági szektorok állapotával és változási folyamataival szemben. Ez a magyarázata annak, hogy a dezintegráció hatékonysága mellett egyre többször hivatkoztak a szakemberek annak hátrányaira is.

A dezintegrációs folyamatok lehetövé tették a mezögazdasági rendszer egyes részeinek specializációját és koncentrációját, az egyes résztevékenységek gazdasági színvonal- és hatékonyságnövekedését az élelmiszertermelésben, benne a mezögazdaságban.

Magyarországon ez a folyamat közismerten a hazai mezögazdaság nemzetközileg elismert magas technikai, technológiai színvonalát és termelési paramétereit eredményezte. Ezt a folyamatot segítette a mezögazdasági nagyüzemek mérete, benne a föld centralizációja és a töke koncentrációja, valamint az ún. korszerü nagytechnológiák alkalmazhatósága, amelynek elönyeit alátámasztotta az élelmiszerek viszonylagos keresleti piaca. Ezért is érthetö az a szakmai felfogás, hogy ennek mesterséges (politikai) és természetes (rendszerváltási, piaci) széthullása erösen visszavetette a magyar mezögazdaság összteljesítményét.

3.3. Az agrárium integrációinak fejlödése

A vázolt integrációs folyamat - a nyugat európai és a hazai vélemények szerint - sok kárt okozott a nemzetek, országok jövöje szempontjából. Az EU illetékes szervezeteinek programjai szerint, a túlzottan profitorientált dezintegrációs folyamat nagy károsodást okozott a vidéki térségek gazdasági és társadalmi szerkezetében, a természeti környezetben és a tájban. Megszünt a mezögazdaság szerves, sokoldalú kapcsolata a vidéki térségekkel. Lényegében csak a földhöz kötödö mezögazdasági tevékenységek maradtak a vidéki térségekben, azonban gyakran ezek is "standardizált" technológiák szerint, a konkrét helyi ökológiai feltételektöl elszakadva müködtek. Lényegében az így megmaradt szük tevékenységi kört azonosították a mezögazdaság fogalmával. Ez a leszükített, torz struktúrájú "mezögazdaság" valóban nem töltheti be azt a szerepet, hogy a vidéki térségek fenntartásának és fejlödésének gerince, meghatározója legyen.

Ebböl következik az egyre növekvö társadalmi igény a folyamat megfordítására, a mezögazdaság újraintegrálására (a mezögazdasági- és vidékfejlesztési politikát egy integrált keretbe kell foglalni). Az erre épített mezögazdaság-, agrár-, illetve agrárium fejlesztési programjai, agrárstratégiák az EU gazdaságpolitikai, benne agrárpolitikai programjai nyomán közismertté váltak, s a hazánkban is makrogazdasági és agrárközgazdasági minösítésük a szakemberek ezirányú ismereteit bövítik.

Magyarországon erre épültek a mezögazdaság "fenntartható fejlesztésének" kutatási és agrárpolitikai stratégiára vonatkozó stratégiai programok az 1990-es évtizedben. A programok elvei és törekvései ma már agrárközgazdasági ismeretként foglalhatók össze.

Az újraintegrálódás folyamatában a mezögazdaság és benne a mezögazdasági vállalati rendszer sokoldalúan (multifunkcionálisan) kapcsolódik a természethez és a vidékfejlesztéshez. Az ún. multifunkcionális mezögazdaság feladataihoz tartozik az élelmiszerbiztonság garantálása, a megújítható nyersanyagok termelése az ipar és az energiaszektor számára. Ugyanakkor feladata a táj megörzése és gondozása, a vidéki értékek, életstílusok és kultúrális értékek megörzése, továbbá az életbevágó környezeti elemek (talaj, víz, levegö) egészséges állapotának megörzése. A multifunkcionális mezögazdaság koncepciója tehát lényegében nem más, mint a mezögazdaság újraintegrálása iránti igény megfogalmazása, hiszen a felsorolt feladatok eredetileg is a mezögazdaság szerves részét képezték. Az EU ezt a folyamatot az "Integrált megközelítés" néven fogalmazta meg a vidékfejlesztési politika céljaiban. Ebben a mezögazdaság európai modelljéröl beszélnek, amelyben az Európai Unió olyan mezögazdaságot tervez, amely "gazdaságilag életképes, képes magas minöségü élelmiszert termelni, s amely hozzájárul a vidéki térségek társadalmi struktúrájának (social fabric of rural areas) fenntartásához és elösegíti, hogy ezek környezeti funkcióikat teljesíteni tudják".

Az újraintegrálás hazai törekvései kapcsolódnak az EU-ban kialakult stratégiai elvek, irányzatok és programok alapjaihoz. Mindemellett a hazai törekvések sem újkeletüek. Az élelmiszerek "kínálati piacának" általánossá válása (az 1980-as évtized) óta több természeti és közgazdasági tudományág müvelöi hangsúlyozzák, hogy elöbb-utóbb célszerü visszatérni az agrikultúra (földmüvelés, földgondozás), a föld kultúrált használatának (nem a régi, hanem modern) felfogására.

A vázolt folyamat részben a növénytermesztés és állattenyésztés, a kertészet, az erdészet, a vadgazdálkodás és más tevékenységek újraintegrálását jelenti. A környezetbarát mezögazdaság a vegyes szerkezetü mezögazdasági vállalkozások elterjedésére irányul. A folyamat visszaintegráló területe, hogy az állattenyésztésnek - ahol lehetséges - nagyobb mértékben kell alapoznia a mezögazdaságban közvetlenül elöállított inputokra és a természetes tartási módokra. A mezögazdaság és az erdészet, a vadgazdálkodás stb. közötti éles elhatárolódás megszüntetését is szükségesnek tartják, amelyhez integrálni kell a vonatkozó törvényi szabályozást is. A dezintegrációs folyamat része, hogy a mezögazdasági termeléstöl teljesen elszakadt tároló, feldolgozó, élelmiszeripari tevékenységeket közelebb kell vinni a termeléshez, lehetöleg a vidéki térségekbe kell visszahelyezni. A mezögazdasági nyerstermékek elsödleges feldolgozását (tisztítás, csomagolás, darabolás stb.) a mezögazdasági alaptevékenység szerves részének kell tekinteni, elö kell segíteni a regionális, és helyi, kisebb méretü, a helyi sajátosságokhoz igazodó élelmiszeripari tevékenységek kialakítását. Ezzel együttes indoklás, hogy a nagyméretü, koncentrált és a termeléstöl távolabb elhelyezkedö élelmiszeripart, a nagyobb összehangolást igénylö gazdasági érdek- és szervezeti integráció útján kell megvalósítani. Ennek megvalósítását szolgálnák a gazdálkodók feldolgozó, értékesítö szövetkezetei, a szövetkezetek másodlagos szövetkezetei, hosszú távú, kölcsönös elönyökre épülö integrációs szerzödések és egyéb vállalkozási, szervezeti formák.

A mezögazdasági és a vidéki térségek újraintegrálása Magyarországon akkor vált közismertté, amikor 1998-ban a kormányzat megszervezte a Mezögazdasági- és Vidékfejlesztési Minisztériumot. Nyugat-Európában már az EU megalakulása elött szorgalmazták a folyamatot, hazánkban pedig a korábbi kormányzati programokban a regionális fejlesztési célokban jutott kifejezésre. A mezögazdaság vonatkozásában a kérdés úgy vetödött fel, hogy a mezögazdaság iparosodása, illetve a nagyüzemek magas technikai, technológiai szintje nyomán a mezögazdaság egyre inkább elkülönült attól a térségtöl, amelyben müködött. Az újra összehangolást elösegítette a rendszerváltás utáni tulajdoni és "méretbeni változás, valamint a piaci módosulásokból következöen megindult termelésszerkezeti változás. Az újraintegrálódás folyamatában gyakorlatilag egyre inkább átrendezödik a mezögazdasági tevékenység és összehangolódik az egyes vidéki térségek (tájak, falvak és egyéb települések) átfogó céljaival. Hazánkban már az 1990-es évtizedben készült ún. "térségfejlesztési tanulmányok és konkrét térségfejlesztési programoknak része volt a mezögazdasági feladatkörök integráló beillesztése.

A röviden áttekintett integrációs folyamatok megvalósításához több évre van szükség. A makrogazdasági és agrárközgazdasági konzekvenciák közt az ezredforduló után is élesebben láthatók a többletráfordítások, költségek, illetve finanszírozási problémák, mint az eredmények. Az EU tagság révén ehhez igényelhetö összegek eltörpülnek a folyamat nemzeti költségei mellett. A konzekvenciák mezögazdasági, agrárközgazdasági értékelése során a dezintegráció problémái több vonatkozásban vetödnek fel. Itt csupán azt kell megállapítanunk, hogy az integrációs folyamatok nyomán a huszadik évezred végén jellemzö mezögazdaság multifunkcionális, sokfeladatú nemzetgazdasági ágazattá alakul.