|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
|||||||||||||||||||
A közgazdasági fogalmak, elvek, kategóriák, müködési módszerek teljes körét és részletes kifejtését a jegyzet (terjedelme és célja) nem vállalhatja. Ezért az agrárgazdaságtan megértéséhez szükséges közgazdasági fogalmakat és kategóriákat röviden, és célratöröen foglaltuk.
Piacgazdaságról lévén szó, a kategóriák, fogalma 212j99c k és gazdasági folyamatok alapismeretei is elsösorban a piachoz, a piac müködéséhez füzödnek. A piac müködésével kapcsolatos közgazdasági alapvetések megismerése elött elégedjünk meg azzal a tömör deffinícióval, hogy a piac lényegét bonyolult, de egymással is összefüggö tényezök jelentik: a kereslet, a kínálat, az ár és a jövedelem. Mindegyik mennyiségi és minöségi mértékeiben, de különösen az ár, s a jövedelem összefüggéseiben a pénz szerepe meghatározó (pl. az ár maga is a javak, áruk pénzben kifejezett értéke). Ezért elöljáróban a pénz lényegét és gazdasági szerepét foglaljuk röviden össze.
Az emberek az árucsere lebonyolítására szolgáló helyet tekintik piacnak. Ennél azonban jóval bövebb a kategória közgazdasági tartalma. A mindennapi értelmezés kiindulópontja azonban mindenképp alapvetö, hiszen a munkamegosztás és a gazdaság szereplöinek elkülönült érdeke az eröforrások, termékek és szolgáltatások cseréjében nyer megoldást.
A gazdaság szereplöi eladják saját termékeiket és ezek ellenében vásárolnak más termékeket és szolgáltatásokat. Az egyik oldalon tehát az eladó kínálata, a másikon pedig a vevök, illetve felhasználók kereslete jelentkezik, mind a fogyasztási termékek, szolgáltatások, mind a tökejavak, mind más eröforrások (köztük a munkaerö) tekintetében. Más kifejezéssel a piac két alapeleme a kereslet és a kínálat. A cserére kerülö javakat, szolgáltatásokat stb. áruknak nevezik, ezért beszélnek áruviszonyokról (árutermelésröl), amikor a cserére termelés meghatározó a gazdaságban. A piac tehát végeredményben az árucserék összessége, a kereslet és a kínálat találkozásának viszonya.
A kereslet és a kínálat találkozásának feltétele olyan mérce, amely meghatározza, hogy a piacon az áruk, szolgáltatások és egyéb tevékenységek milyen arányban cserélödhetnek. Áruviszonyok között cserearányok kifejezésének gazdasági eszköze az ár, amely az általános csereeszközzé vált pénz révén az áruk, szolgáltatások stb. csereértékének mércéje. Ezt fejezi ki az általános megfogalmazás, miszerint az ár az áruk értékének pénzben való kifejezése.
Az ár a vevö esetében elvileg nem haladhatja meg azt az értéket, amelyet számára az adott mennyiség és minöség ér, ugyanakkor az eladó vonatkozásában nem lehet alacsonyabb az áru termelési költségénél. A kereslet és a kínálat tehát csak az ár közrejátszásával válik meghatározóvá, hiszen ez mint mérce dönti el, ki mennyit hajlandó venni, vagy eladni.
Az elmondottak tehát jelzik, hogy a piac három, egymással összefüggö eleme a kereslet, a kínálat és az ár. Az ár további tartalmi szerepének megismerése nélkül is le kell szögezni, hogy a keresletet és a kínálatot egyensúlyozó árra nemcsak a cserére kerülö áruk aránya hat, hanem az általános csereeszközként önállóan is piacképes pénz értéke is. Lényegében negyedik piaci tényezö a jövedelem, amely a termelönél és a forgalmazónál hat a keresletre és kínálatra, valamint az árra egyaránt.
Az ár piaci egyensúlyozó szerepét általánosan mutatja, hogy valamely áru ára nem változik akkor, ha a keresett és kínált mennyiség megegyezik. Más kifejezéssel piaci egyensúlynak azt az állapotot tekinthetjük, amikor a keresett és kínált mennyiség adott áron egyensúlyba kerül. Persze a gyakorlatban tartós és teljes piaci egyensúly nem alakul ki, de a piaci mechanizmusnak jellemzö irányzata az egyensúly felé való törekvés. A törvényszerü egyensúlyi tendenciáktól való eltérések a kereslet, a kínálat és az ár tényezöinek sokaságából és azok változásaiból következnek, de végül is a piac egyensúlyozó hatása érvényesül. A piac gazdasági egyensúlyozó hatásának (a piaci mechanizmusnak) a leegyszerüsített modellje röviden a következöképp fogalmazható meg.
A piac a piaci feleket, mind a termelöket, mind a fogyasztókat alkalmazkodásra kényszeríti. A kényszerítö hatás tehát a kereslet. Ez a hatás külsö beavatkozás nélkül úgy érvényesül, hogy a haszonra törekvö egyének, illetve vállalatok termelöként a termelés, fogyasztóként a fogyasztás változtatásával reagálnak a piac változásaira. Az ár növekedése esetén a fogyasztók - adott jövedelmük mellett kénytelenek csökkenteni, árcsökkentésnél pedig képesek növelni fogyasztásukat. A termelök, illetve általában az eladók (kínálók) az ár emelkedésével a több haszon miatt növelik, árcsökkenés esetén mérséklik kínálatukat. Az egyszerü piaci séma ismét csak a piaci mechanizmus megértését szolgálja, a valóságban ez bonyolultabb (a bonyolultság természetesen nemcsak az állam piaci beavatkozásaiból adódik, mint ahogy azt sokan képzelik). A piaci mechanizmus müködése részleteiben csak a piaci verseny, a piaci szereplök magatartásának, érdekviszonyainak és egyéb mikro- és makrogazdasági tényezöinek változó összefüggésein keresztül érthetö meg részleteiben. Itt csupán a föbb müködési összefüggések vázolására van lehetöségünk, hiszen csupán az agrárgazdaságtani gondolkodáshoz szükséges piaci közgazdasági alapismeretek összefoglalására törekszünk.
Az adott árura irányuló kereslet alapvetöen a szükségletekkel van kapcsolatban. A szükségletek mértéke több tényezötöl (emberi igények, fogyasztási szokások, termelési igények stb.) függ, de gazdaságilag a kereslet egészét a természetes szükségletek mellett befolyásolja a vásárlók fizetöképessége, amelyet globálisan vásárlóerönek, vagy a szükséglettel együtt fizetöképes keresletnek neveznek.
A szükségletnek és a fizetöképességnek is számos tényezöje van, de leegyszerüsítve mondhatjuk, a kereslet két fö meghatározó eleme a szükséglet és a fizetöképesség. Együttes hatásukra jelenik meg az ún. fizetöképes kereslet. A fizetöképes keresletet az adott termék ára és a vevö jövedelme határozza meg. A kereslet változásának piaci automatizmusát alapvetöen két törvényszerüség határozza meg: egyik (adott jövedelem mellett) a termék árának alakulása, másik adott ár mellett a jövedelem változása.
Minél magasabb az ár, amelyet egy cikkért kérnek, annál kisebb az a mennyiség, amelyet az emberek hajlandók megvásárolni belöle, és minél alacsonyabb a piaci ára, annál több egységet keresnek belöle. Ezt és a vásárolt mennyiség közötti összefüggést nevezzük keresleti függvénynek vagy keresleti görbének.
Az ábrából is látható, hogy a mennyiség (Q) és az ár (P) fordított arányban áll egymással. A görbe ereszkedö, s e tulajdonságát a csökkenö kereslet törvényének nevezzük. A csökkenö kereslet törvénye szerint, ha egy áru árát felemelik, kevesebbet keresnek belöle.
A keresleti görbét az ár és a mennyiség határozza meg. Emellett vannak még más tényezök is, amelyek a keresletre hatnak. Ilyen a családok átlagjövedelme. (A jómódú család kereslete magasabb, mint a szegényé.) Hat továbbá a piac mérete. (A fogyasztók száma más a magyar, és más az amerikai piacon.) Ugyancsak befolyással van a fogyasztók ízlése és a fogyasztói szokások.
A közgazdasági gyakorlatban az árösszefüggést a kereslet árrugalmasságának, a jövedelem összefüggést pedig a jövedelem-rugalmasságnak nevezik (ár- és jövedelem elaszticitás). Növekvö ár mellett általában csökken, fordított esetben növekszik a kereslet.
Az árrugalmasság jelzöje az egységnyi áremelkedésre jutó keresletváltozás nagysága. Ha az ár változása nyomán erösen módosul a vásárolt mennyiség, akkor beszélnek rugalmas (elasztikus), ellenkezö esetben merev (inelasztikus) keresletröl.
Valamely termék (illetve annak kereslete) jövedelem-rugalmasságáról akkor van szó, ha a lakosság, vagy a termelö-fogyasztó jövedelmének lényeges változására a kereslet számottevöen módosul. Természetesen egyes áruk kereslete inkább az árváltozásra, másoké a jövedelem változására rugalmas, de a rugalmasság jellege (a fogyasztási szükségletek tényezöinek változása miatt) történelmileg is változik.
A kereslet változásának visszahatását az árra, az ár érzékenységének (flexibilitásának) nevezi a szakirodalom.
Az árupiac kínálati oldalán a piaci résztvevök érdekeit és magatartását a termékek és szolgáltatások és az ár összefüggései határozzák meg.
A két piaci tényezö kapcsolatát azonban a költségek alakulása közvetíti. Ebben az összefüggésben a gyakorlat igen sok részletkérdését és elméleti hátterét világosítja meg az ún. mikrogazdaságtan.
A kínálat mozgatórugója, hogy a vállalkozók jövedelemszerzési törekvéseihez igazodik. A kínálat végül is annál több, minél nagyobb az elért ár és a kínált termék költsége közötti különbség. A piacra kerülö termék mennyisége, illetve a kínálat így részben az ártól, részben a termelési költségtöl függ.
A kínálati függvényen, vagy kínálati görbén azt az összefüggést értjük, amely egy áru piaci ára és az áru azon mennyisége között áll fenn, amelyet a termelök hajlandók eladni.
Az árak emelkedése a kibocsátott mennyiség növekedését vonja maga után.
A vállalkozó tehát kalkulációjában a piacon uralkodó árból kiindulva dönt arról, hogy termelési költségei mellett mennyit érdemes termelnie. Az árut folyamatosan termelni csak addig ésszerü, amíg az ár legalábbis fedezi a termelés költségeit. Ha az ár tartósan a termelési költségek alá süllyed és ez minden termelö esetében bekövetkezik, az áru kínálata esetleg meg is szünik. A kínálat és az ár összefüggése tehát ellenkezöje a kereslet és ár kapcsolatának. Emelkedö ár növeli, süllyedö ár pedig csökkenti a kínálatot, a kínálat elaszticitása általában kisebb a keresleti rugalmasságnál, mert adott vállalatnak a csökkenö árhoz való alkalmazkodása csak szükebb határok között lehetséges. A vállalat müködtetésének költségei ugyanis nem csökkenthetök olyan arányban, mint a termelés mennyisége. A kínálat alkalmazkodása az ár emelkedéséhez már könnyebb, de a termelökapacitás ennek is határt szab, bövítése pedig újabb költségekkel jár. A kínálat merevsége különösen a befektetés nagyságával növekszik, és a nagy tökebefektetést igénylö termelési ágaknál sok nehézséget okoz. A viszonylag kevés tökét kívánó kisvállalatok kínálata is csak kevéssé rugalmas, mert a rendelkezésre álló töke mennyisége itt is nehezíti az árváltozáshoz való alkalmazkodást. A keresletröl és kínálatról mondottakat összekapcsolva meghatározzuk a piaci vagy egyensúlyi árat. Piaci áregyensúly azon ár és mennyiség mellett áll elö, amely mellett a piacon müködö hatóerök egyensúlyban vannak egymással.
Ilyen ár és mennyiség mellett az a mennyiség, amelyet a vevök meg akarnak vásárolni, pontosan egyenlö azzal a mennyiséggel, amelyet az eladók el akarnak adni. Így nincs, ami az árat vagy mennyiséget változásra késztetné. Az ábrán Po az egyensúlyi ár és a Qo az egyensúlyi mennyiség.
Kínálati és keresleti görbéink szigorúan csak tökéletes piacra alkalmazhatók. Ilyenek a szervezett kereskedelmi piacok, például a gabonapiac. De alkalmazható ez a leírás minden olyan piacra is, ahol a vevök és eladók száma viszonylag nagy, s külön-külön nem gyakorolnak hatást az árakra. Az agrárpiacra ez sok tekintetben jellemzö.
A kínálat rugalmassága az egyes vállalkozások esetében szükebb korlátok között mozog ugyan, de az ár változásának az ország adott termelési ágára jelentös a hatása. Egyrészt az ár emelkedése új üzemek létesítésére ösztönöz, viszonylag kevés befektetési költség esetén adott üzem növekedéséhez is vezet. Az ár süllyedése viszont üzemek, sokszor vállalatok megszüntetéséhez vezethet. Hosszabb idöközt tekintve tehát az ár változása a kínálatot is erösen módosítja.
A vállalkozó piaci alkalmazkodásának végül is alapvetö tényezöje a termelés költsége. Ezért a termelési költségek kalkulációjának és közgazdasági felfogásának néhány alapkérdését röviden összefoglaljuk. A fogalmak és a szemlélet tisztázását segíti elö a termelési költségek csoportosítása, amely többféle szempont szerint lehetséges. Tárgyuk szerint vannak anyagköltségek (nyers- és segédanyagok), munkaköltségek, tökeköltségek (kamat és törlesztés) és egyéb költségek (adó, reklám, érdekképviselet). A vállalkozó költségvetésében a haszon is szerepel, melyet bizonyos kulcs szerint vesz számításba a kalkuláció során.
A vállalkozói költségekben szerepelnek tehát a saját szolgálataiért járó térítések, benne a vállalatban fekvö saját tökének a kamata és saját munkájának ellenértéke. A vállalkozó természetesen saját munkájának díját elszámolhatja jövedelemként is, de annak megtérülését így is az ártól várja.
Céljuk szerint megkülönböztetik az ún. finanszírozási költségeket, elöállítási költségeket és eladási költségeket. Ezek a vállalkozás megindításának és a vállalat fenntartásának a költségeit, a szorosabb értelemben vett termelési (gyártási) költségeket és a termékek elhelyezési, vagyis forgalomba-hozatalukkal kapcsolatos költségeket foglalják magukban.
Elszámolásuk módja szerint vannak közvetlen és közvetett, vagyis felosztandó költségek. E megkülönböztetés abból származik, hogy csak a költségek egy része kapcsolódik közvetlenül a termeléshez, illetve az elöállított mennyiséghez. Ilyen mindenekelött az anyagköltség, amely minden elöállított darabnál felmerül és közvetlenül meghatározható.
Ilyenek a bérköltség is és egyes segédüzemi költségek is. A költségek jelentö része nem függ közvetlenül össze az elöállított mennyiséggel, hanem együttesen, globálisan jelentkeznek. Így van ez a vállalat berendezésénél, az irodáknál és a mühelyeknél. Ha ezeket egy elöállított darabra vonatkozóan ismerni akarjuk (már pedig a kalkulációhoz ismernünk kell), akkor ezeket valamilyen elv szerint el kell osztani az elöállított mennyiségre és különbözö termékekre. A felosztandó költségek azok, melyek bizonyos rugalmasságot nyújtanak a költségszámításhoz, mert lehetövé teszik, hogy a közvetett költségekkel jobban terheljék az olyan árukat, amelyek a keresletre való tekintettel több költséget bírnak el és kevésbé terhelik azokat, melyek költsége rövidebb vagy hosszabb távon korlátozott. A vállalat szempontjából az a fontos, hogy a közvetett költségek, melyek éppúgy költségek, mint a közvetlen költségek, a vállalat egészében megtérüljenek. Ezért a vállalatok, amelyekben több termékkel foglalkoznak, sokszor átmenetileg megelégszenek egy-egy terméknél az ún. szükített költségek megtérülésével, s a rezsihez való hozzájárulással.
A szükített költség a közvetlen és a termékre jutó föágazati költségek (két vagy több tevékenység közös költségei) összege. A szükített költség és az ár különbségét jövedelemfedezetnek (gyakran nyers jövedelemnek) nevezik. Utóbbi nem nevezhetö nyereségnek, amely elvileg az összes költség és az ár különbözete.
A vállalatok számára hosszú távon ugyan a nyereség optimumának elérése a cél, mégis az üzleti (gazdálkodási) taktika többféle megfontolást igényel. Utóbbihoz pedig többféle kalkulációt és költségelemzést végeznek a vállalatok. A vállalati kalkulációk zömében a termelés folyamatosságát garantáló alapsémából indulnak ki.
Az alapséma a költség és a termelés változásának összefüggése. Az összefüggés lényege, hogy a vállalkozó a termelt mennyiség változásától nem függö (állandó) és a változással módosuló (változó) költségeket döntéseinél eltérö módon kezeli. A változó költségek köre nemcsak a termelés volumenének, hanem intenzitásának, technológiai színvonalának változtatásával is befolyásolható. Az állandó költségek viszonylag függetlenek a termelés változásától (pl. az amortizációs költség, vagy a vállalat müködésének költségei). Természetszerüleg a termelés volumenének növelése nyomán csökken az állandó költség egységnyi termékre jutó hányada, s ez mindaddig javítja az önköltséget és a jövedelmet, amíg a volumen növelésére fordított változó költség emelkedése azt ki nem egyenlíti. A termelési volumen és a ráfordított költség változása közötti összefüggés vizsgálata tehát a vállalkozó folyamatos feladata. A vonatkozó költségvizsgálatok során a változó költségeket csoportosítják lineárisan, progresszíven és degresszíven változó költségekre.
Egy-egy üzleti tevékenység megítélésekor, vagy az árutermékek, gyártmányok jövedelempozíciójának egybevetésekor gyakran az ún. fedezeti hozzájárulást kalkulálják. A vállalatok ezt sokszor összehasonlításokra is használják. A fedezeti hozzájárulás a hozadék, termelési érték (a volumen és az ár szorzata) és a változó költségek különbsége. Ha levonják belöle az állandó költségeket, a nyereség összegét kapják.
A költség-hozam összefüggés alapvetö vállalati mutatója az önköltség (egységköltség), amely az egységnyi termékre jutó költséget jelenti. Az egységköltség jelzi a vállalkozónak, hogy mennyit kell kérnie a termék egy egységéért. Nem mutatja azonban, hogy milyen mennyiség elöállítása legelönyösebb számára. Ha a termelö az elöállított mennyiséget addig növelné, amíg az önköltség egyenlö lesz az árral, akkor az árban csupán költsége térülne meg. Más mércét kell tehát keresnie a termelönek azon mennyiség meghatározására, melynek elöállítása számára a legelönyösebb.
E célra alkalmas a határköltség, illetve marginális költség, amely a termelési volumen egységnyi növelésével járó közvetlen költségnövekedés. A többletköltség az árudarab, ill. sorozat közvetlen költségéböl áll. Amikor ez a költség megtérül az árban, addig érdemes a termelést növelni. Ha ugyanis a határköltség éppen megtérül, akkor az utolsó egységen már nincs ugyan nyereség, de a határon belüli hozam még nyereséget ad. Az egységköltség ugyanis kisebb, mint a határköltség, mert az egységköltségnél az állandó költségek is szerepet játszanak és ezek hányada annál kisebb lesz, minél több egységet állítunk elö. Azon a ponton túl, melyen a határköltség egyenlö az árral, elvileg már nem érdemes az elöállított mennyiséget növelni, mert az egységköltség növekszik és ez a nyereséget csökkenti.
A határköltség egy ideig csökkenö irányzatú, mert a változó költségek között vannak olyanok, amelyek nem nönek az elöállított mennyiséggel arányosan.
Minél inkább megszünik ennek a hatása és elötérbe lép a mennyiséggel arányosan vagy emelkedö arányban növekvö költségek hatása, annál inkább kezd emelkedni a határköltség. A határköltség legalacsonyabb pontját elöbb éri el, mint az egységköltség, mert az utóbbit az állandó költségnek az elöállított mennyiséggel csökkenö hatása is befolyásolja, a határköltség pedig ettöl független. A határköltség grafikon görbéjének emelkedésében metszi az egységköltség-görbét, melynek emelkedése késöbb következik be.
A vállalkozó érdeke tehát - szabadversenyt feltételezve - a termelésnek addig a pontig való növelése, míg határköltsége egyenlö az árral. Szabadverseny mellett az eladónak nincs befolyása az árra, ezért akkor nyer legtöbbet, ha annyit tud eladni, amennyit még nyereséggel termelni képes. A kínálat tehát ebben az esetben siet a keresletet olyan mértékben kielégíteni, amennyire költségeinek alakulása ezt megengedi.
Ha a termelönek exportra is lehetösége van, akkor elönyössé válhat számára termelésének az elöbbi határon túli növelése is, mindaddig, míg a többlettermelést az állandó költségek növelése nélkül elbírja. Racionális ebben az esetben olyan többletet termelni, melynél a hozzánövekvö mennyiség utolsó egységének közvetlen, tehát a változó költségei még éppen megtérülnek. Ha ugyanis a belföldön eladott mennyiség megtéríti az állandó költséget és az itthon eladott mennyiség változó költségeit is, akkor a többletet csak közvetlen költségek terhelik. Az ily módon való versenyzést a szakirodalom dömpingnek nevezi.
A piaci mechanizmus érvényesülése a gazdaság verseny (kompetitív) rendszerét jelenti, ahol minden résztvevö részesülhet az alkalmazkodás elönyeiböl és a lemaradás hátrányaiból. A kompetitívnek, vagy szabadnak, vagy nálunk piacgazdaságnak nevezett rendszer "olyan bonyolult mechanizmus, amely az árak és a piacok rendszerén keresztül spontán módon koordinálja és kommunikálja a különbözö személyek millióinak ismereteit és cselekedeteit".
A piaci mechanizmusban a különbözö áruk, tökejavak, szolgáltatások stb. piacai összefüggenek egymással és kölcsönhatásban vannak. A kölcsönhatások lehetnek igen szorosak (pl. a helyettesíthetö áruk esetében) és kevésbé szorosak. De mindent egybevetve - és ezt erösíti, hogy a piaci mozgásokat a pénz közvetíti - a piacok egymásra hatása érvényesül. Áruviszonyok között természetszerüleg nemcsak a fogyasztási cikkeknek, szolgáltatásoknak és tökejavaknak van piaca, hanem a munkaerönek is. Az árugazdaságban fontos szerepet betöltö pénznek és az értékpapíroknak is van piaca. Nyilvánvalóan tehát, utóbbiak is a piaci mechanizmus komplex rendszerének részei.
A piaci rendszer tökéletlenségeire gyakran utal, mind az elmélet, mind a gyakorlat. A "szabadversenyes" (kompetitív) rendszerben minden egyén saját érdekének követésekor a piaci mechanizmus, mint "Láthatatlan Kéz" irányítása alatt terelödik a számára is legkedvezöbb cselekvés irányába. A tiszta piacgazdaság azonban a gyakorlatban általában nem létezik. Illúzió lenne törekedni ezért a tisztán szabadversenyes piacgazdaság valamilyen modelljére. A korlátozott verseny (korlátozott piaci mechanizmus) alapkérdéseit Heller Farkas professzor a következöképpen foglalja össze:
"A tökéletes piacon minden eladó versenyez a többi eladóval és hasonlóképpen a vevök is mind versenyeznek egymással abban az értelemben, hogy egyik sem akar hátrányosabban cserélni, mint a másik és mindegyik addig akar cserélni, amíg abból, esetleg a másik rovására is, elönye származik". A piac áttekinthetöségének hiánya, a felek hanyagsága és pontatlansága, az áru minöségében mutatkozó különbségek, a helyi kötöttségek és egyéb hasonló körülmények akadályozzák, hogy a verseny a maga teljességében érvényesüljön. Minél inkább vezeti a vevöket a megszokás, vagy bizonyos körülményeknél (pl. a helyi viszonyoknál vagy az élvezett hiteleknél) fogva egyes üzletekhez való kötöttség, annál inkább bomlik meg a piac egysége és annál inkább fejlödik ki az az állapot, amelyet korlátozott versenynek nevezünk.
Lényegét tekintve a korlátozott verseny a piac egységének gyengülése. Emiatt a piac mintegy részpiacokra szakad, anélkül azonban, hogy ezek a részpiacok teljesen önállósulnának és elveszítenék egymással való kapcsolatukat. Minden eladónak helyi adottságaiból és a vevöknek egyéb okokból üzletéhez való ragaszkodásából kifolyólag megvan a maga vevököre (törzsközönsége). (Ez persze nem jelenti, hogy a vevö mindenesetre és minden körülmények között hü marad a kínálóhoz).
A versenyt korlátozó tényezök közül kiemelkedik az áruk minöségének különbözösége. Minél egynemübb az áru, annál inkább hajlik piaca a teljes verseny felé, míg a minöségi különbségek jelentös akadályai annak, hogy a verseny teljes legyen. Ugyanazon áruknak különbözö minöségeit lényegileg különbözö áruknak tekinthetjük, mert így sokszor a vevök egy-egy minöséghez annyira hozzászoknak, hogy más minöség iránt nem is érdeklödnek. Az áruk minöségének a vevökre való hatását az üzleti élet a verseny korlátozására igyekszik erösen kihasználni. A gyárak és a kereskedök bizonyos minöségeknek a többiekkel szemben való elönyeit domborítják ki, hogy árujuk kelendöségét növeljék.
A verseny tehát most már nemcsak árakkal folyik, hanem minöségekkel is, mert hiszen az egyes minöségek árai különbözöek lehetnek és ha a vevö ragaszkodik a minöséghez, akkor az ár bizonyos határok között el is térhet a hasonló szükségletet kielégítö, de más minöségü áruétól. A minöségi verseny széles körü érvényesülése jut kifejezésre a reklám erös felkarolásában, amely éppen azt akarja elérni, hogy a vevö ne annyira az árat, mint inkább a minöséget nézze a vásárlásnál. Természetesen a minöségi különbségek különbözöségének monopóliuma csupán egyik tényezöje a versenyt korlátozó monopolista tényezöknek (állami, szervezeti, vállalati stb. monopóliumok).
A piacgazdaság müködésének központi mechanizmusa a piac, amely - mint láttuk - nem müködik konzekvensen (tökéletlen piac) és ennek számos mikro- és makrogazdasági következményei vannak. Az agráriumban mind az árupiacon, mind a termelési tényezök piacán ezeken kívül még sajátos piacmüködési tényezök és hatások is érvényesülnek.
A piacgazdaságban a gazdasági szereplök közötti koordináció fö formája piaci koordináció, így a piac, annak szereplöi, a koordináció formái, a közgazdaságtan - beleértve az agrárközgazdaságtant - egyik kiinduló alapkategóriája. A piac, a rendszeres árucsere gazdasági, szervezeti formája a kereslet és a kínálat találkozási helye és tere, valamint az eladások és vételek összessége. Ezek alapján a piac fö dimenziói a következökben határozhatók meg:
A piac egyrészt az árucsere intézménye, amely keretet biztosít az árucsere lebonyolítására. A piac, mint intézmény különösen a koncentrált piacok (nagybani piacok, aukciók és határidös árutözsdék) esetében válik nyilvánvalóvá. A piac, mint intézmény az árucsere infrastruktúráját is biztosítja.
A piac másrészröl az árucsere helye is, az eladók, a vevök meghatározott földrajzi határokon belül léphetnek egymással piaci kapcsolatokba. Ez a földrajzi távolság részben a termék jellegétöl (romlandóság, szállíthatóság), részben a szállítási és tárolási, valamint feldolgozási technológia színvonalától, valamint az információs rendszer müködésétöl függ. A piac földrajzi hatóköre, a technikai fejlödés révén folyamatosan nö, így bizonyos termékek esetében ma már egységes világpiacról beszélhetünk (pl. gabonafélék), míg bizonyos termékek esetében (pl. élösertés, friss tej) csak helyi, vagy legfeljebb közvetlenül határos országok közötti árucseréröl beszélhetünk. A piac földrajzi hatóköre alapján megkülönböztethetünk regionális és nemzetközi piacokat.
A piac harmadrészt az árucsere és az arra épülö információk összessége. A piaci szereplök magatartása szempontjából a piaci információk - a kereslet, a kínálat és az ár jelenlegi helyzete, jövöbeni várható változása - meghatározóak. A piac müködéséhez egyik oldalról információkra van szükség, másik oldalról a piac maga is fontos információs forrás. A piaci információnak a piac átláthatósága és hatékony müködése szempontjából van kiemelkedö jelentösége.
A piacokat az árucsere tárgyát illetöen a következöképpen célszerü csoportosítani: árupiacok és szolgáltatások piaca, szellemi termékek piaca, munkaeröpiac, pénz-, hitel-, tökepiac, és földpiac. A mezögazdaságban, illetve az élelmiszergazdaságban müködö vállalkozások ezekkel a piacokkal egyaránt kapcsolatba kerülnek, vagy ráfordítási (input), vagy kibocsátási (output) kapcsolataikon keresztül. Agrárközgazdasági szempontból a felsorolt piacok közül a meghatározóak a mezögazdasági termékek és élelmiszerek, mint árupiacok. Mindemellett a mezögazdaságban sajátosan vetödik fel a földpiac és a munkaeröpiac müködése.
A piac fö szereplöi egyrészt az eladók, akik képviselik a kínálatot, másrészt a vevök, akik képviselik a keresletet. A gazdaság fö szereplöi jellemzöen jelennek meg a piaci szereplök között. A fogyasztó(k) és a háztartás(ok) döntöen vevöként jelentkeznek az árupiacokon és egyben a végsö felhasználást is képviselik. Fontos megjegyezni, hogy a fogyasztók viszont a munkaeröpiacon eladóként jelennek meg. Koordináció szempontjából lényeges, hogy a vállalatok, illetve a vállalkozók az árupiacon kettös szerepben jelennek meg részben, mint az alapanyagok, nyersanyagok, félkész- és késztermékek vevöi részben, mint félkész, vagy kész termékek eladói. A gazdaság harmadik fö szereplöje az állam, a piaci intézkedéseivel, szabályaival közvetett piaci szereplöként van jelen, amely mind a kínálatra, mind a keresletre egyaránt hat.
Az árucsere két oldalán a kereslet egyrészt fogyasztói keresletként (egyes fogyasztó kereslete), másrészt piaci keresletként (az összes fogyasztó aggregált kereslete az adott termékböl) jelenik meg. A másik oldalon a kínálat egyrészt az egyes eladó kínálataként másrészt, mint piaci kínálat (az összes eladó aggregált kínálata az eladott termékböl) mérhetö. A közgazdaságtan, (beleértve az agrárgazdaságtant is) döntöen az aggregált kereslettel, illetve az aggregált kínálattal foglalkozik. Az egyes fogyasztók és eladók keresletének és kínálatának eltéréseivel, annak okaival és következményeivel, elsösorban a marketing foglalkozik, de több agrárközgazdasági összefüggés vizsgálata interdiszciplinárisan merül fel.
A neoklasszikus közgazdasági elméletek szerint a piaci szereplök magatartását a következök jellemzik: egyrészt a kereslet kiindulópontja az egyéni fogyasztó, akinek magatartását a hasznosság maximalizálására irányuló törekvés vezényli. Másrészt a kereslet kiindulópontja az egyes vállalkozó, akinek magatartását a profit maximalizálása irányítja. A piaci szereplök magatartását az elözö összefüggésben racionálisnak tekinthetjük. A piac szereplöinek magatartását ilyen módon kizárólag a piacon megjelenö ár koordinálja. Ennek megfelelöen a piac három kiindulóponttal - a kereslet, a kínálat, valamint az ár - rendelkezik, amelyek kölcsönösen hatnak egymásra. A klasszikus közgazdaságtan elméletei szerint a kereslet, a kínálat és az ár kapcsolatrendszere az ún. piaci automatizmusokon keresztül (láthatatlan kéz) képes a piacokat hosszabb távon tartósan egyensúlyban tartani. Ezt az elméletet a történelmi gyakorlat cáfolta meg, a nagy gazdasági világválság során (1929-33). A gazdasági válság káros hatásainak csökkentésére, illetve elkerülésére az 1930-as évektöl kezdve az állam egyre inkább aktív piaci szereplövé vált. Az állam túlzott beavatkozását szintén a gyakorlat vétózza meg. Az elmúlt évtizedben egyre határozottabb trendként jelentkezik az állami szerepvállalás csökkenése az agrárpiacok terén is. Az állam szerepe alapvetöen három összefüggésben jelenhet meg: egyrészt a piacok müködési, technikai feltételeinek kialakítása és fejlesztése, ilyenek lehetnek pl. az áruszabványok, szokványok, minöségi osztályok, a minöségellenörzés technikai feltételeinek biztosítása, az infrastruktúrális és információs rendszerek fejlesztése. Másrészt a piaci szereplök közötti verseny szabályainak meghatározása és betartatása, a piaci verseny fenntartása és fejlesztése érdekében. Harmadsorban a mezögazdaságban igen fontos a gyenge alkupozícióval rendelkezö piaci pozíciók védelme és támogatása. A gyenge alkupozíció, a nagy számú viszonylag egyenlö piaci részarányú szereplök, alacsony termékdifferenciáltság, valamint az alacsony be- és kilépési korlátok miatt jelentkezhet. A horizontálisan és vertikálisan megnyilvánuló gyenge alkupozíció közvetlenül az árakban, illetve közvetetten a jövedelmekben jelenik meg. A fentiek érdekében az állam különféle agrárrendtartásokat, ár- és jövedelemtámogatási rendszereket, import- és exportszabályozási rendszereket müködtethet. A mezögazdasági termelök mellett az árupiacok másik szereplöi a fogyasztók, akiknek alkupozíciói szintén gyengék, ezért alkalmaznak, különbözö fogyasztóvédelmi eszközöket és szabályokat.
A kereslet alapvetöen a szükségletböl vezethetö le, a szükséglet - az igény - és a kereslet hármas kapcsolati rendszerében. Az anyagi szükségleten az emberi lét fenntartásához szükséges javak és szolgáltatások összességét értjük. A szükségletek legalapvetöbb szintje a fiziológiai szükségletek, mint pl. az éhség, szomjúság, stb. A szükséglet az ember vele született jellemzöje, nem teremthetö. A szükséglet konkrét kielégítési módját (éhség szendvics), annak alternatív lehetöségeit igényeknek nevezzük. Az igény megjelenése vezethet el a kereslethez. A fenti hármas kapcsolatrendszerbe több szük keresztmetszet épül be. A szükséglet és az igény közé, az adott termék elfogadhatósága (kultúra, más társadalmi csoport, saját tapasztalat által meghatározva) iktatódik be. Az igény és a kereslet közötti szük keresztmetszet egyrészt a jövedelem és az ár, másrészt a termék idöbeni és térbeni elérhetösége. A közgazdaságtan - beleértve az agrárgazdaságtant is - döntöen a kereslet, a jövedelem és az ár összefüggésekre koncentrál (a többi tényezöt döntöen a marketing vizsgálja). A neoklasszikus közgazdaságtan elméletében a kereslet kiindulópontja az egyéni fogyasztó, illetve a háztartás. A fogyasztó preferenciáit adottnak és homogénnek tekintik, amelynek döntöen a használati érték és az ár viszonyában jelennek meg.
A kereslet egyik oldalán a fogyasztói kereslet (consumer demand) jelenik meg. Ide tartoznak azok az alternatív termékmennyiségek, amelyeket az egyéni fogyasztó hajlandó és képes megvásárolni az árváltozás függvényében, ha az egyéb tényezöket változatlannak tekintjük. A másik oldalon összegzödik a piaci kereslet (market demand). Ide tartoznak azok az alternatív termékmennyiségek, amelyet az összes fogyasztó meghatározott piacon hajlandó és képes megvásárolni az árváltozás függvényében, az árak függvényében (ha az egyéb tényezöket változatlannak tekintjük).
A fogyasztói kereslet nem tekinthetö egyenlönek, az adott idöpontban az egy före jutó fogyasztások összességével, mivel a fogyasztás magában foglalja a saját termelésböl történö felhasználást is, amely Magyarországon különösen a sertéshús, a baromfihús, illetve a zöldség- és gyümölcsfélék esetében jelenik meg. A fogyasztói kereslet és a piaci kereslet közötti kapcsolatot statikus értelmezésben a lakosság létszáma, dinamikus értelmezésben a lakosság létszámának változása jelentösen befolyásolja. Statikus értelemben a kereslet az árváltozásoktól függ, mivel az egyéb tényezöket konstansnak tekintjük és így a jelenlegi ár és a jelenlegi kereslet közötti kapcsolat a meghatározó. A gyakorlatban a kereslet dinamikus értelmezése a helyénvaló, amely az idötényezö hatásaival is számol. Az idötényezöhöz tartoznak egyrészt az ár változásai, illetve a termék áralakulásával kapcsolatos jövöbeni feltételezések, másrészt a lakosság létszámának és jövedelmének változása. Harmadik tényezö az adott idöpontban történö árváltozásra való késleltetett reagálás.
A jelenlegi keresletet, a jelenlegi ár mellett az ár jövöbeni változásával kapcsolatos feltételezések és várakozások is jelentösen befolyásolják. Mindenki számára jól ismert jelenség a nagyobb áremelések elött vásárlási hullámok, "bespájzolás" léte. A jövöbeni véletlen események (pl. természeti tényezök, szárazság, növénybetegségek hatása) képezik alapját a spekulatív kereslet kialakulásának (tárolható termékek esetében). A lakosság létszámának változása meghatározó a kereslet változása szempontjából. A gazdasági életben természetes jelenségnek tekinthetö a lakosság létszámának változása, s ezzel összefüggésben a lakosság nominál, illetve reáljövedelmének változása.
Az adott idöpontban a piacon megjelenö árváltozás hatása a fogyasztók egy részénél, így a piaci keresletnél késleltetve jelentkezik. Késleltetésröl akkor beszélhetünk, ha az ok és az okozat között idöeltérés mutatkozik, a fogyasztók reagálása idökéséssel valósul meg. A késleltetés fö okai egyrészt, hogy a fogyasztók keresletének változása fokozatosan, nem ugrásszerüen jelentkezik (a hiányos ismeret, a fogyasztói bizonytalanság és technológiai tényezök miatt). A késletetés a fogyasztói szokások merevsége miatt is bekövetkezhet, továbbá a helyettesítö termékek felhasználásának hatása és a jövedelem, valamint hitelkorlátok miatt. Ezek alapján célszerü a kereslet vizsgálatát két idödimenzióban elvégezni, egyrészt rövid-távon, másrészt hosszú távon. Az élelmiszerek iránti kereslet rövid-távon kevésbé változik, mint hosszú távon. A kereslet változását hosszú távon befolyásoló fö tényezök között alapvetö a lakosság létszámának és megoszlásának (kor, településtípus, nem, jövedelem szerint) változása és a fogyasztói jövedelmek nagyságának és elosztásának változása. Ároldalon az adott termék saját árának és a helyettesítö kiegészítö termékek árának változása hat a keresletre. A helyettesítö (közvetlen) termékek elérhetösége, ennek módosulása, valamint a fogyasztói ízlések és preferenciák változása is befolyásolja hosszú távon az adott termék keresletének változását.
Ezek a tényezök általában hosszabb távon együtt hatnak, a hatások szétválasztása nehéz feladat. Jó példa erre hazánkban a sertéshús fogyasztásának eröteljes visszaesése az 1990-es évtizedben. Ez részben a lakossági reáljövedelmek csökkenésével, a lakossági jövedelmek differenciálódásával, másrészt a helyettesítö termékek növekvö szerepével (baromfihús), illetve az egészséges táplálkozással kapcsolatos fogyasztói megfontolások (preferenciák) változásával függött össze.
Az agrárközgazdasági piacelemzésben a keresletet két csoportra osztják: egyrészt az elsödleges keresletre, másrészt a származtatott keresletre. Az elsödleges kereslet a fogyasztók, a háztartások szintjén jelentkezö kereslet, a származtatott kereslet a közbülsö felhasználók kereslete (pl. a kristálycukor iránti fogyasztói keresletet elsödleges keresletnek tekintjük, a cukorgyárak cukorrépa iránti kereslete másodlagos, származtatott kereslet). Az elsödleges kereslet és a cukorgyárak származtatott kereslete közé a szállítási, a tárolási, a feldolgozási, nagy és kiskereskedelmi költségek iktatódnak be.
A mezögazdasági termékek származtatott kereslete megjelenik az elsödleges élelmiszerfeldolgozók piacain, a nem élelmiszeripari feldolgozók (könnyüipar, vegyipar, stb.) piacán, a továbbá az ún. intézményi piacokon (pl. nonprofit szervezetek, kórházak, iskolai közétkeztetés), és a kormányzati piacokon (pl. állami intervenciós felvásárlás, illetve önkormányzatok vásárlásai). Mezögazdasági termékek piacelemzésénél, ezek helyzetét és változását is vizsgálni kell.
A kínálat fogalma alatt azt az áru és szolgáltatásmennyiséget értjük, amelyet adott áron meghatározott piacon az eladók felajánlanak. A kínálat esetében beszélhetünk összkínálatról (aggregált, más néven piaci kínálat), illetve egy-egy eladó kínálatáról vagy egy-egy termék (fajta, minöség, osztály stb.) kínálatáról. Egy-egy mezögazdasági ágazat termékeinek kínálatát az agrárközgazdasági vizsgálatok több oldalról közelítik meg. Tulajdonképpen az egyes tevékenységek termelésének alakulását legtöbbször éppen a piac kínálati viszonyainak megismerése érdekében vizsgálják.
A kínálat idöbeni változását befolyásoló tényezök csoportosítása a kínálat elemzésének módszeres megközelítésével szükséges. A föbb tényezök a következök: a felhasznált eröforrások (inputok) árainak változása, ugyanazon eröforrásokért versenyzö termékek árainak, illetve jövedelmezöségének változása, a technológiai fejlödés hatása, a termék saját árának változása, az ikertermékek árainak, illetve árarányainak változása, a termelési és hozamkockázatok nagysága, az intézményi, illetve szabályozási tényezök és a természeti tényezök hatása.
Nem véletlen, hogy az inputok és a versenyzö termékek árösszefüggése szerepel elsö helyen. Vállalati szinten a termékek elöállítása érdekében felhasznált ráfordítás árainak változása jelentösen hat az adott termék termelésének jövedelmezöségére. Ha az input árak változása a termelési árakban megtérül, akkor indokolt lehet az input felhasználás színvonalának fenntartása vagy növelése. Az inputok, ráfordítások helyettesítési lehetöségei esetén a kedvezöbb árpozíciójú termék felhasználása lehetséges. Egyéb esetben indokolt lehet az inputok felhasználásának csökkentése. Az utóbbira példa a mütrágyaárak, illetve a mütrágya-felhasználás változásának összehasonlítása. Hasonlóan fontos a takarmányárak (például takarmánybúza, kukorica, szója stb.) és az abrakfogyasztó ágazatok termékei árváltozásának összehasonlítása is. Makrogazdasági szempontból az összefüggésben agrárközgazdasági és agrárpolitikai konzekvenciákat kell keresni.
A mezögazdasági termékek, ágazatok egy része ugyanazon szükös eröforrásokért versenyez (pl. föld, földminöség, gépek, berendezések, pénzügyi eröforrások). Az eröforrások szempontjából versenyben álló termékek árváltozásai kölcsönösen hatnak egymásra, pl. a búza, kukorica árarány változása megjelenhet a vetésszerkezet változásában.
A mezögazdasági termelés során felhasznált ipari anyagok, vetömagvak, állatfajták és technológiák folyamatos fejlesztésen mennek keresztül, amelyek a termelés ráfordítás-hozam arányaiban, illetve költségeiben jelennek meg. A talajmüvelési, tápanyag-utánpótlási, növényvédelmi, takarmányozási és tartástechnológiai változások hosszabb távon lezajló folyamatok, hatásuk is csak hosszabb távon értékelhetö.
A mezögazdasági termékek termelése során elöfordul, hogy két termék termelése nem választható szét, vagy nem válik szét egymástól és mindkét termék szerepe jelentös az árbevételben. Az ikertermékek árai, árarányai (pl. gyapjú, és vágójuh, vagy kettös hasznosítás esetén tej és vágómarha) egymás kínálatára kölcsönösen hatnak. Például az 1990-es években a mélypontra zuhant gyapjúárak a vágójuh kínálatát is visszavetették.
A mezögazdasági termékek termelésének, hozamainak ingadozása, így kockázata egymástól jelentösen eltér. A termelési kockázatok egy része az idöjárással függ össze, (pl. repcénél tavaszi fagyok), vagy fajtulajdonságok (kajszibarack termékingadozása). Az elöbbi tényezök rövid távon is jelentös kínálatváltozást okozhatnak, hosszabb távon viszont a termelök magatartásában, tartózkodásában jelenhetnek meg. Makroszintü vizsgálatoknál a változások tendenciáit és az állami beavatkozások szükségességét, módszereit keresik.
A kínálat alakulását intézményi és piacszabályozási tényezök is jelentösen befolyásolhatják, mint pl. a kínálat kvótákkal való szabályozása, (pl. önkéntes libamáj kiviteli kvóták) szerzödéses korlátok, illetve kötelezettségek (pl. több éves szerzödések), integrációs kötelezettségek vagy szerzödéses rendszerek (pl. cukorrépa termelési szerzödés keretében való elöállítása). Ezek makrogazdasági figyelése és elemzése a termelök reagálásának rendszeres vizsgálata, valamint agrárpolitikai konzekvenciái fontosak.
A természeti környezet hatása a kínálatra két szempont szerint jelentös. Egyrészt a rövid távú, elsösorban idöjárási tényezök (csapadékmennyiség, szárazság, napsütéses órák számának ingadozása, eloszlása) jelentösen hatnak a kínálat mennyiségére és minöségére, másrészt a természeti tényezök a kínálat hosszú távú stabil elemeit is képezik (a termeszthetö növények körének meghatározásán keresztül). A természeti tényezök egy része véletlenszerü, hatása nem kiszámítható és elörejelezhetö, de ilyen típusú véletlenszerü tényezök, pl. az állatbetegségek, járványok is. Itt sem elegendö csupán a vállalkozók alkalmazkodására gondolni, hanem a makrogazdasági elemzések és az agrárpolitikai hatások feltárása is szükséges.
A termelés és a kínálat változása nem statikus, hanem dinamikus folyamat, így döntöen az idöbeni eltérések figyelembevételével értékelhetö. A kínálatot befolyásoló tényezök szerepe idötáv szerint jelentösen eltér rövid, közép és hosszú távon. A rövid távú kínálatváltozások (termelési cikluson, perióduson belüli változások) nagyrészt véletlen tényezök (pl. idöjárás változása, növény- és állatbetegségek) megjelenésével és hatásával, valamint a technológiákkal és a belölük következö termelési színvonal kockázataival függenek össze. A középtávú kínálatváltozások (néhány termelési cikluson, perióduson keresztül) egyrészt az ártényezök (saját termék ára, a helyettesítö termékek ára, input és output termékek árarányai) következményei, másrészt a termelés- és hozamkockázatok (az eladó magatartásán keresztül), velejárói, és az intézményi, illetve szabályozási tényezökre való reagálás hatásai. A hosszú távú hatások a sok termelési cikluson, perióduson keresztül ható tényezök nyomán észlelhetök. A technológiai változások hatása tartozik az egyik csoportba, de a mezögazdaságban a természeti tényezök stabil, hosszú távú tényezöinek hatása is igen számottevö (pl. 3-4 száraz év jelentösen csökkenti a hozamokat és a kínálatot).
A kínálat változásának idödimenziója nemcsak a keresletre ható általános tényezö, hanem a döntést hozó termelök reagálásaiban is fontos. Ez ugyan eleve mikrogazdasági vállalatgazdasági kérdéskör, de makrogazdasági következtetéseivel is számolni kell. A termelök termelési döntéseiket nem a jelenlegi árak, hanem a várható és elöre jelzett árak alapján hozzák meg. A termelök magatartásában a megváltozott árak és árarányok mellett is létezik egy pszichológiai tartózkodás a változások ellen, a hagyományokhoz való ragaszkodás révén. A kialakult piaci és környezeti tényezökhöz való igazodás pótlólagos információgyüjtést és értékelést igényel, amelynek idö és pénzigénye van, így az késleltetheti a reagálást. A kínálat igazodását és reagálását a piaci környezethez nehezíthetik, illetve korlátozhatják, szervezeti és strukturális korlátok is (pl. alternatív termelési lehetöségek hiánya, több éves szerzödések), illetve szabályozási kötöttségek (pl. beruházás támogatási, kapacitáskihasználási kötöttségek). Végül a kínálat alkalmazkodását technikai jellegü korlátok is akadályozhatják, mint pl. vetésforgó követelményei, illetve biológiai korlátok (pl. termörefordulási idö). A termelök a kínálati alkalmazkodásban gyakran olyan magatartást tanusítanak amelyek a várható árakkal számolnak (árvárakozások). A jövöre vonatkozó árvárakozások típusait a szakirodalom három fö típusba sorolja. Az ún. naiv árvárakozások, amelyben a jelenlegi ár a jövöbeni, elöre jelzett árral egyenlö. A normál árvárakozásokban az elmúlt évek egyszeri vagy súlyozott átlag ára egyenlö a jövöbeni árral. Ezt a makrogazdasági agrárközgazdasági elemzések is használják esetenként az inflációs tendenciák figyelembe vételével. Az ún. adaptív árvárakozások lényege a normál árvárakozások és a tényleges árak összehasonlítása, értékelése.
A mezögazdasági termékek kínálatának piaci alkalmazkodása szempontjából három fontos jellemzö magatartás figyelhetö meg a hazai és a külföldi gyakorlatban. Egyik, hogy az atomisztikus piaci (sok, viszonylag egyenlö erejü piaci szereplö) jellemzök miatt egyes piaci szereplök nem képesek felmérni a többi szereplö várható magatartását, ezért általában kedvezö, vagy kedvezötlen piaci jelzésre egyszerre, illetve egy irányba reagálnak (pl. a zöldségtermelésben és értékesítésben). Másik jelenség, hogy a mezögazdasági termékek kínálatának alkalmazkodó képessége viszonylag alacsony (technikai, biológiai és pszichológiai tényezök miatt), idötáv szerint változó (rövid-távon alacsony, hosszú távon magasabb). Harmadik jelenség - az elözövel összefüggésben, hogy a biológiai és pszichológiai tényezök miatt általános a kínálat késleltetett alkalmazkodása a biológiai és a technikai tényezök, a termelési periódus hossza miatt, amelyhez ún. pszichológiai késleltetés (azaz idötáv, ameddig a termelö elfogadja az alkalmazkodás szükségességét) adódik hozzá.
A mezögazdasági összkínálat, illetve egyes termékek kínálata jelentös mértékben eltér más, elsösorban ipari javak, illetve feldolgozott termékek kínálatától. Az eltérések egyrészt a termékek eltérö jellemzöivel, másrészt a mezögazdasági termelés sajátosságaival függenek össze. Agrárközgazdasági, illetve árpolitikai vizsgálatoknál ezt is figyelembe veszik.
A mezögazdasági termékek kínálatának struktúráját és differenciáit, továbbá piaci formáit befolyásolják a termékek jellegéböl következö sajátosságok. A mezögazdasági termékek döntö része nyersanyag, csak feldolgozás útján kerülhet végsö fogyasztásra. A termék a feldolgozás során elveszti identitását és a végtermékben a felhasznált alapanyag nem azonosítható, ezért a piacbefolyásolás lehetösége is kisebb. Ettöl eltérö helyzetben csupán a friss fogyasztásra kerülö mezögazdasági termékek (burgonya, zöldség, gyümölcs, tojás, virág, stb.) vannak.
Ugyancsak kínálatot érintö sajátosság, hogy a mezögazdasági termékek zömében nagy tömegü ún. termelés termékek, tömegükhöz fizikai méretükhöz viszonyított értékük, árarányuk alacsony. Ebböl ered az a kínálati jellemzö, hogy a mezögazdasági termékek jó részének fajlagos szállítási és tárolási költségei viszonylag magasak. A magas szállítási költségek miatt a mezögazdasági nyerstermékek egy része csak meghatározott szállítási rádiuszon belül értékesíthetö gazdaságosan. A viszonylag magas tárolási költségek a termékek egy része esetében a piaci árban megtérülnek (pl. raktározható gabonafélék), más esetben általában nem térülnek meg (pl. húsfélék raktározása).
A mezögazdasági termékek zöme romlandó, de a romlandóság szempontjából jelentös eltérések vannak. A termékek egy része jól tárolható, pl. gabonafélék, olajosmagvak, burgonya, alma, körte, csonthéjasok, zöldségfélék egy része. A termékek másik része speciális tárolási körülmények között is csak rövid ideig tárolható (zöldség, gyümölcs és virágfélék egy része). A romlandóság miatt az agrárpiacokon jelentös szerepet kap a speciális tárolási, szállítási és infrastrukturális feltételek megléte, illetve a termékpálya menti összehangoltsága. A romlandó termékek esetében viszonylag gyors a minöségromlás és jelentös mennyiségü veszteségek jelentkezhetnek. A minöségmegörzés költségei viszonylag magasak. A termékek kivonása és visszavonása a piacról csak nagy költségek árán, illetve korlátozottan valósítható meg.
A mezögazdasági összkínálat és a termelés összefüggései több piaci és agrárközgazdasági konzekvenciát takarnak. Ezek közül alapvetök a következök: A mezögazdasági termelés hosszabb távon - válságperiódusok visszaesését kivéve - folyamatosan növekvö, annak ellenére, hogy az input és output árarányok hosszabb távon általában romló tendenciát mutatnak. Ennek okai döntöen a technológiai fejlödésben, az innovációk mezögazdasági elterjedésében keresendök.
A mezögazdasági összkínálat - elsösorban növénytermelési termékeknél - jelentösen ingadozik. A termelés ingadozása részben a termöterület (állatállomány), részben a hozamok ingadozásából adódik. A növénytermelés ingadozásában az idöjárási tényezök és a technológiai színvonal együttesen játszik meghatározó szerepet. A vágóállat és állati termék termelésében az idöbeni változás döntöen ciklikus jellegü, a fejlett országokban több évtizede jól kimutatható sertés és szarvasmarha ciklusok müködnek.
A mezögazdasági termelés szezonális ingadozása általános jellemzö. A szezonalítás egyértelmüen a szakaszosan termelt és betakarított termékek esetében jellemzö, de szezonálisan ingadozik az állati termékek kínálata is. A kínálati szezon megnyújtására rendelkezésre álló eszközök az eltérö érési idejü fajták termelése, az eltérö éghajlati zónák kihasználása, eltérö technológiák (hajtatásos szántóföldi) alkalmazása, illetve az import termékek kínálata nyújt lehetöségeket. A folyamatosan termelhetö termékek (például élö állatok és állati termékek) esetében a szezonális kínálat részben biológiai okok miatt (pl. tej, tojás, halhús termelés), illetve piaci okok miatt (vágópulyka, vágójuh, vágóbárány kínálat) jelentkezik.
A termelés mennyiségének évenkénti és szezonális ingadozása mellett fontos jellemzö a termékminöség változatossága és ingadozása. A mezögazdasági termékek minösége évröl évre, illetve szezonról szezonra változhat. Bizonyos mezögazdasági termékek esetében jelentös az évjárathatás (pl. szölö, bortermelés, gyümölcs, zöldségfélék termelése, stb.). Az elözö hatásokat döntöen véletlenszerü idöjárási tényezök okozzák, elöre nem tervezhetöek. Az elözöek alapján a mezögazdasági termékek esetében használt szabványok, illetve minöségi osztályok követelményeinek betartása évröl-évre változhat. A mezögazdasági termékek minöségellenörzésének lehetöségei és feltételei is jelentösen eltérnek az ipari termékekhez képest.
A mezögazdasági termelés földrajzi régiók közötti eloszlása eltérö, a földrajzi koncentráció viszonylag magas, különösen igaz ez a speciális termöhelyi követelményekkel rendelkezö termékek esetében, pl. szölö- és borvidékek, illetve zöldség- és gyümölcstermelö körzetek. Kisebb a területi specializálódás a szántóföldi növénytermelés esetében, viszont a fajtacsoportok termelésének földrajzi koncentrációja itt is jelentkezhet (pl. kukorica érési idö szerinti fajtacsoportjai). Az állattenyésztés esetében jelentös az abraktakarmány-termelés és az abrakfogyasztó ágazatok, valamint a legelö és a szarvasmarha- és juhtenyésztés közötti viszonylag szoros regionális kapcsolatok.
Az adott ország mezögazdasági termékeinek kínálatában jelentös szerepet játszhat az import is. Az import termékeket döntöen két nagy csoportra oszthatjuk: egyrészt az ún. kiegészítö importtermékek (komplementer), másrészt ún. kompetitív importtermékek csoportjára. A kiegészítö importtermékek azok az import termékek, amelyek az adott országban egyáltalán nem, vagy gazdaságosan nem termelhetök. A nem termelhetö termékek közé a déli gyümölcsök, a tengeri halak és halászati termékek, a kávé, a tea, a kakaó tartoznak. A gazdaságosan nem termelhetö termékek közül a legfontosabbak a szója, illetve egyéb fehérjehordozók. Az import termékek az adott ország kínálatának nagyságát, illetve választékát növelik meg. A kínálatra elsösorban, mint input tényezök (pl. szója és halliszt ára), illetve mint helyettesítö termékek (alma-narancs árarány) hatnak.
A kereslet és az azt befolyásoló tényezök közötti számszerüsíthetö kapcsolatokban föleg a saját ár- és kereslet, a helyettesítö termék ára és az adott (helyettesítési termék) kereslete, valamint a jövedelem és a kereslet közötti kapcsolat fontos. Ha független változónak a termék saját árát, a helyettesítö termék árát és a lakossági jövedelmeket vesszük, akkor a kereslettel való kapcsolatuk szorosságát kifejezö mutatókat rugalmassági, más néven elaszticitási mutatóknak hívjuk. A három alapvetö rugalmassági mutató tehát a termék saját árrugalmassága, a keresztrugalmasság (a helyettesítö és kiegészítö termékek esetében), és a jövedelemrugalmasság. A termék saját árrugalmassága az adott termék ára és kereslete közötti kapcsolatot, annak irányát és mértékét mutatja. A termék saját árrugalmassága azt mutatja meg, hogy a termék árának 1 %-os változása hány százalékos változást okoz a termék keresletében. A termék saját ára és kereslete közötti kapcsolat negatív, amely szerint növekvö árak csökkenö keresletet indukálnak, illetve fordítva. Az árrugalmasság szempontjából lehet a kereslet rugalmas és rugalmatlan.
Az adott termék keresletére nemcsak a saját termék ára, hanem egyéb termékek ára is hathat. A kereslet, a fogyasztás szempontjából a termékek, az élelmiszerek egymással való kapcsolata három típusba sorolható: a helyettesítö termékek (pl. margarin - vaj, sertéshús - baromfihús, növényi olaj - állati zsiradék), a kiegészítö termékek (pl. hot-dog esetében a virsli és a kifli, a palackkosbor esetében a bor és a palack), és független termékek, amelyek a fogyasztó szempontjából teljesen függetlenek egymástól (pl. cigaretta, juhhús). A helyettesítö, illetve kiegészítö termékek árai és az alaptermék kereslete közötti kapcsolatok, a kapcsolat irányát és mértékét a keresztárrugalmassági mutató adja meg, amelynek képlete a következö:
A képletben Eij az i termék j termékhez viszonyított keresztárrugalmassága, Qi az i termék keresletének mennyisége, és Pj a j helyettesítö termék ára. Ebböl következik a keresztárrugalmasság lényege, miszerint azt mutatja, hogy a j helyettesítö, vagy kiegészítö termék árának 1 %-os változása hány százalékos keresletváltozást okoz az i termék esetében. A keresztárrugalmasság és a termékek csoportjai közötti kapcsolat szempontjából megkülönböztetünk helyettesítö termékeket, amelyeknél a pozitív keresztárrugalmasság (pozitív helyettesítési hatás), a kiegészítö terméket, amelyeknél a negatív keresztárrugalmasság (negatív helyettesítési hatás), és független termékeket, amelyek esetében a 0 értékü keresztárrugalmasság (nincs helyettesítési hatás) jellemzö.
Az árrugalmasság legfontosabb keresleti jellemzöi a mezögazdasági termékek és élelmiszerek esetében röviden összefoglalhatók, de részleteiben további vizsgálatokra van szükség ezek agrárközgazdasági minösítéséhez. A gyakorlat bizonyítja, hogy az adott termék keresleti árrugalmasságának nagyságát jelentösen befolyásolja a közeli helyettesítö termékek jelenléte a piacon. Vannak közeli helyettesítö termékekkel nem rendelkezö élelmiszerek (mint pl. a só, a cukor, a tojás és részben a tej, valamint a burgonya), amelyek árrugalmassága általában kisebb, mint a közeli helyettesítö termékkel rendelkezö húsféléké, (pl. sertéshús, vaj).
Az adott termék keresletének árrugalmassága jelentösen függ a felhasználási irányok sokféleségétöl. A sok alternatív felhasználási irányú termék (mint pl. a búza) árrugalmassága alacsonyabb, mint az egyféle felhasználási irányúé (pl. a cukorrépa).
Az adott termék keresletének árrugalmassága jelentösen függ a fogyasztói kiadásokban elfoglalt súlyától. A magasabb részaránnyal rendelkezö termék árrugalmassága általában nagyobb, mint az alacsony részarányban lévö terméké.
Az árrugalmasság mértéke függ a termék iránti kereslet aggregáltsági szintjétöl. Az élelmiszerek iránti kereslet árrugalmassága alacsonyabb, mint a húsfélék irántié, illetve sertéshús iránti, illetve sertéscomb iránti, illetve az adott boltban a sertéscomb iránti kereslethez képest. Az utóbbi esetben legnagyobb az árrugalmasság mértéke.
Az árrugalmasság mértéke függ a kereslet jellegétöl (elsödleges, illetve származtatott), illetve a származtatott kereslet szintjétöl (nagykereskedelem, élelmiszerfeldolgozás, mezögazdasági alapanyagtermelés). Ugyanazon termék árrugalmassága az alapanyagtermelés szintjén alacsonyabb, mint az elsödleges keresletet megjelenítö kiskereskedelem szintjén.
Az ár és a kereslet kapcsolatában a hatás nem egyirányú, hanem kölcsönös, nemcsak az ár változása válthat ki keresletváltozást, de a kereslet megváltozása is árváltozást okozhat. Ha az adott termék keresletét tekintjük független változónak és a termék saját árát függö változónak, akkor a kereslet flexibilitásáról beszélhetünk. A kereslet flexibilitása megmutatja, hogy az adott termék keresletének 1 %-os változása hány %-os árváltozást vált ki az adott termék esetében.
A vázolt árösszefüggések mellett a mezögazdasági termékek keresletére ható másik fontos tényezö a lakosság, a fogyasztók jövedelmének nagysága, illetve változása. A jövedelem és a kereslet változása közötti kapcsolatot a jövedelemrugalmasság mutatója adja meg, amelynek képlete (Ey= a termék jövedelem rugalmassági mutatója, Q a kereslet mennyisége, Y a fogyasztók jövedelme).
A jövedelemrugalmasság tehát azt mutatja meg, hogy 1 %-os jövedelemváltozás hány %-os keresletváltozást okoz az adott termék esetében. A jövedelem és a kereslet közötti kapcsolat általában pozitív. A jövedelemrugalmasság mutatója alapján a termékek, az élelmiszerek lehetnek rugalmas termékek (föleg a luxuscikkek) rugalmatlan áruk (normál áruk, élelmiszerek) és negatív jövedelemrugalmasságú (inferior, alacsonyabb rendü) termékek.
A jövedelemrugalmassági mutatók a jövedelem és a kereslet közötti regressziós együtthatókkal fejezhetök ki. Számítása elvégezhetö idösorok alapján, illetve ún. keresztmetszeti számítások alapján (pl. a háztartásstatisztika jövedelemcsoportjainak adatai alapján). A jövedelemrugalmassági mutatók számíthatók a kereslet mennyiségi adatai (pl. kg, l, db), illetve az adott termékre fordított fogyasztói kiadások alapján (Ft). A fogyasztói kiadások alapján végzett számításokat kiadási rugalmasságnak szokás nevezni. A kiadások alapján végzett keresztmetszeti számítások esetében a fogyasztói kiadások rugalmassági mutatója két tényezö eltérését foglalja magában: egyrészt a kereslet mennyiségi eltéréseit, másrészt a kereslet minöségi összetevöinek eltéréseit (pl. húsfogyasztásnál az értékesebb húsrészek aránya).
Az élelmiszerek jövedelemrugalmasságával kapcsolatos fontos rugalmassági összefüggést mutat ki az Engel törvény (más néven Engel-görbe), amely szerint a növekvö jövedelmek esetén az élelmiszerekre fordított kiadások részaránya csökkenö. Ez a jövedelemrugalmassági mutatóra átfordítva azt jelenti, hogy az élelmiszerek aggregált keresletének jövedelemrugalmassága átlagosan +1-nél kisebb. A gazdasági fejlödéssel párhuzamosan az élelmiszerek jövedelem rugalmassága csökkenö, amely az élelmiszer kereslet fokozódott telítödését mutatja.
A jövedelemváltozás és az élelmiszerfogyasztás közötti összefüggést az ábra szemlélteti. A jövedelem növekedésével az élelmiszer-fogyasztásra fordított pénzösszeg növekszik. Elöször jobb minöségü élelmiszerek vásárlása következik be, majd az élelmiszerfogyasztáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele fokozódik (pl. étteremben étkezés). A jövedelmen belül egyre kisebb hányadot képvisel az élelmiszerre fordított hányad, ugyanis az egy ember által elfogyasztható tápanyag mennyiségének fizikai korlátai vannak. Egy bizonyos mennyiségü élelmiszernél többet képtelenség elfogyasztani. Az így fennmaradó, másra fordítható összeg a jövedelem növekedésével egyre nagyobb arányú.
Az agrárgazdasági szakirodalomban az elmúlt idöszakban egyre többet foglalkoztak az egyes rugalmassági (saját ár, keresztárrugalmasság, jövedelemrugalmasság) mutatói közötti kapcsolatok meghatározásával. A kutatások során az összefüggések és a differenciák több részletét analizálták, de az agrárpolitikai célú publikációk nagy része föleg a keresletváltozások makrogazdasági irányait és fö okait emelik ki.
A mezögazdasági és élelmiszeripari termékek kínálatát alapvetöen ugyan elsösorban rugalmassági mutatókkal vizsgálják, de az agrárközgazdasági kutatások és a vállalati elemzések a termelési színvonal és a piaci verseny szélesebb összefüggéseit elemzik. Természetesen a kínálat piaci versenyének vizsgálatában az egyes termékek saját és egymással versenyzö kínálatának alaptényezöiböl indulnak ki. A mezögazdasági és az élelmiszeripari termékek kínálatát befolyásoló input és output árak eltéréseinek és változásának rugalmasságához kapcsolódnak.
Nem véletlen tehát, hogy mind a szakirodalomban, mind a bulvár sajtóban a mezögazdasági termelök értékesítési (kínálati) problémáit zömmel a termelöi árak "kritikájával" közelítik meg.
A kínálatot befolyásoló számszerüsíthetö három fö tényezö: az adott termék ára, a versenyzö termékek ára és a termeléshez felhasznált inputok (ráfordítások) árai. Adott termék kínálatának árrugalmasság számítása analóg a kereslet árrugalmasságáéval. Mutatja, hogy az adott termék 1 %-os árváltozása hány százalékos kínálatváltozást eredményez.
A kínálat árrugalmasságának értéke pozitív. A kínálat árrugalmasságának Ep képlete:
A képletben Q az adott termék kínálatának mennyisége, P pedig az adott termék ára. A kínálat árrugalmassága - hasonlóan a keresletéhez - alapvetöen három csoportba sorolható. Rugalmas kereslet (+1-nél nagyobb) egységnyi rugalmasságú kereslet (+1-gyel egyenlö) és a rugalmatlan kereslet (+1 és 0 között).
A termék kínálatának saját árrugalmassága több általános és sajátos tényezötöl függ. Függ a termelési szakasztól (pl. a broiler-hústermelés kínálati árrugalmassága nagyobb mint a tenyésztojás-termelés, a szülö és a nagyszülö pár tartás árrugalmassága). A kínálat árrugalmassága szoros kapcsolatot mutat a termelés specializáltságával.
A speciális eszközöket használó termékek árrugalmassága kisebb, mint az alternatív felhasználásúaké. Az árrugalmasság függ a vállalkozás méretétöl, a nagyméretü vállalkozások (üzemek, ágazatok) árrugalmassága kisebb, mint a kis ágazati méretek esetében. Gyakorlati tapasztalat, hogy a mezögazdasági termékek kínálatának rövid távú árrugalmassága kisebb, a hosszú távú árrugalmassága nagyobb mértékü. A kínálat árrugalmassága függ a kínálattól és a termék biológiai ciklusától. A rövid biológiai ciklusú termékek árrugalmassága nagyobb, mint a hosszú termelési ciklusúaké (pl. a rövid ciklusú broiler nagyobb, mint a vágómarháké, szarvasmarha, vágójuh), illetve a szántóföldi termékek árrugalmassága nagyobb mint az ültetvényeké.
A mezögazdasági kínálat árrugalmassága függ a kínálat aggregáltsági szintjétöl is. A mezögazdasági termelés aggregált kínálati árrugalmassága alacsonyabb, mint az egyes ágazatok árrugalmassága. A termelés technológiájának és szerkezetének változásával párhuzamosan változik a kínálat árrugalmassága is.
Az USA-ban 1950-1970 közötti idöszakra végzett számítások szerint a fontosabb mezögazdasági termékek kínálati árrugalmassága a következö volt:
burgonya +0,8,
takarmánygabona +0,4,
búza +0,4,
gyümölcsfélék +0,2,
tojástermelés +1,2,
baromfihús +0,9,
sertéshús +0,6,
marhahús +0,5,
tej +0,3.
A mezögazdasági aggregált kínálatra vonatkozó számítások szerint annak árrugalmassága +0,15 volt átlagosan, az árcsökkenési idöszakokban +0,07, az árnövekedési idöszakokban +0,17. Ezek a tapasztalatok és elemzések Magyarországra is kiterjeszthetök, s így megállapítható, hogy a mezögazdasági termelés általában alacsony árrugalmasságú tevékenység, amely döntöen az alternatív tevékenységek korlátozott volta miatt érvényesül.
A kereslet flexibilitásához hasonlóan létezik az ún. kínálat flexibilitásának fogalma is. A kínálat saját árrugalmassága esetén az ár a független változó és a kínálat a függö, a kínálat árflexibilitása esetén fordított a helyzet, a kínálat a független változó és az ár a függö változó. Így a kínálat árflexibilitása megmutatja, hogy 1 %-os kínálatváltozás hány százalékos árváltozást eredményez. A kínálat árflexibilitásának reciproka a kínálat árrugalmasságának felel meg. Utóbbira jellemzö példa, hogy ha Magyarországon a búza árrugalmassága +0,5, akkor a búza kínálatának árflexibilitása 1:0,5=2, ami azt jelenti, hogy a kínálat 1 %-os változása (növekedése), a piacon 2 %-os árcsökkenést fog eredményezni. Ez az összefüggés igen fontos jellemzöje a mezögazdasági termelésnek. A termelök által elért árbevétel ugyanis föleg két tényezö függvénye: egyrészt a kínálat mennyiségéé, másrészt az áré. A kínálat növelése gyakran az árak 1 %-nál nagyobb esésében jelennek meg, így a termelök árbevétele növekvö értékesítés ellenére is csökken. Ez a felismerés nem mai keletü, Henry A. Wallace már 1915-ben a következöket írta: "A kereslet törvénye... a mezögazdaság egészében bünteti a túltermelést és jutalmazza a hiányt". A vázolt összefüggések alapján állítható, hogy a magyar mezögazdaságban is nagyon fontos a kínálat szabályozása.
Elméletileg lehetöség lenne ugyanazon eröforrásokért versenyzö termékek árainak hatásvizsgálatára is - hasonlóan a kínálat keresztárrugalmassági mutatójához -, viszont az agrárközgazdasági szakirodalom ilyen típusú képleteket, illetve számításokat nem alkalmaz. Elterjedt viszont a versenyzö termékek árarányainak vizsgálata, mint pl. a búza-kukorica vagy kukorica-napraforgó árarány, mivel ezek a termékek ugyanazon minöségi kategóriába esö földterületekért versenyeznek.
A ráfordítások árainak hatása analóg a kiegészítö termékek keresleti árrugalmasságával, amelyre szintén a kínálat keresztárrugalmassági mutatója lenne alkalmazható, de itt is az a helyzet, mint a versenyzö termékek esetében, nevezetesen, hogy ilyen típusú számításokat általában nem végeznek. A fenti tényezökre vonatkozó ár-összehasonlításokat,, árarány-számításokkal helyettesítik. Ilyen típusú árarány-számítások lehetségesek, mint búza-mütrágya, kukorica-mütrágya vagy vágósertés-kukorica, vagy vágósertés-szója árának arányai és azok változásai az árviszonyokkal.
Találat: 3813
