|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
|||||||||||||||||||
Házasingatlan közös tulajdonának megszüntetése során akarata ellenére csak a bennlakó tulajdonostársat lehet a másik (többi) tulajdonostárs illetőségének magához váltására kötelezni. Ilyenkor is vizsgálni kell azonban, hogy a bennlakó a megfelelő ellenértéket méltányos érdekének a sérelme nélkül meg tudja-e fizetni.
II. Magához váltásra kötelezés esetén mindegyik tulajdonostárs csak az általa megszerzett rész ellenértékét köteles megfizetni, egyetemleges marasztalás 343e45d nak tehát nincs helye [Ptk. 148. § (2) bek., PK 10. sz.].
A perbeli 238 m2 területű házasingatlan 6/40 részben a felperes, 16/40 részben az I. r. alperes, 12/40 részben a II. r. alperes, 6/40 részben pedig a III. r. alperes tulajdona volt. E tulajdoni arányokat a járásbíróság jogerős közbenső ítélete az érdekelt tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapította meg, de az I-II. r. alperes hangoztatta, hogy közös tulajdon megszüntetése vagy bármely más jogcímen a felperesnek sem hajlandók fizetni. Az ingatlanon levő lakóházban az I-II. r. alperes lakik.
A felperes - a módosított keresetében a közös tulajdon megszüntetését oly módon kérte, hogy a telekből természetben kapja meg a tulajdoni illetőségének megfelelő 36 m2 területet és ezt csatolják a kizárólagos tulajdonában álló szomszédos ingatlanhoz, a házból őt illető 6/40 rész fejében pedig fizessenek az alperesek egyetemlegesen 10 000 Ft-ot.
A II. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az ingatlanon levő ház nem azonos azzal, amelyből a felperes bármit is követelhetne.
A járásbíróság a felperes és az alperesek között a közös tulajdont úgy szűntette meg, hogy az ingatlanból a telek 6/40 részét a szomszédos ingatlanhoz rendelte csatolni. Egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy a házból őt illető rész fejében a felperesnek 10 000 Ft-ot 90 nap alatt fizessenek meg. Ugyancsak egyetemlegesen kötelezte az alpereseket a felperes javára 900 Ft perköltség, továbbá az állam részére 354 Ft le nem rótt illeték és 110 Ft előlegezett költség megfizetésére.
Az ítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett. Fellebbezési előadása szerint azt a házat, amelyből a felperes részt követelhetett volna, már régen lebontották. A telken álló jelenlegi házhoz a felperesnek semmi köze sincs. Ugyanezt adta elő a fellebbezési tárgyaláson is.
A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy az ingatlan megosztása folytán ennek területét 238 m2-ről 202 m2-re kell csökkenteni a szomszédos ingatlan területét pedig 332 m2-ről 368 m2-re kell emelni. Az előbbi ingatlanon a felperes tulajdonosi minősége megszűnik. Az alpereseket egyetemlegesen kötelezte a felperes részére 200 Ft másodfokú eljárási költség megfizetésére.
Az ítélet indokolása szerint a felperes tulajdonjoga nemcsak a telekre hanem az azon emelt épületre is kiterjed. Helyesen járt el tehát az első fokú bíróság, amidőn az épületen fennálló közös tulajdont is megszüntette. A döntése az összegszerűség vonatkozásában is helyes.
A jogerős ítélet ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az eljárt bíróságok az ingatlan közös tulajdonát a felperes és az alperesek között úgy szüntették meg, hogy abból 36 m2 nagyságú területet a felperes szomszédos ingatlanához csatoltak, a megmaradó telken levő lakóházból a felperest illető rész magukhoz váltására pedig - egyetemleges fizetési kötelezettséggel - az alpereseket kötelezték.
A PK 10. számú állásfoglalás III. pontjában kifejtettek szerint házasingatlan közös tulajdonának megszüntetése során akarata ellenére csak azt a tulajdonostársat lehet a másik (többi) tulajdonostárs illetőségének magához váltására kötelezni, aki a házban bennlakik. A III. r. alperes nem lakik az ingatlanban, és nem volt hajlandó a felperes illetőségének magához váltására. Ôt tehát erre az eljárt bíróságok tévesen kötelezték.
Nem megalapozott azonban az I-II. r. alperes megváltásra kötelezése sem. A PK 10. számú állásfoglalás III. pontjának indokolása rámutat ugyanis arra, hogy a magához váltásra kötelezés csak akkor indokolt, ha erre a bennlakó tulajdonostársnak lehetősége van. Vizsgálni kell tehát, hogy a bennlakó a megfelelő ellenértéket - akár végrehajtási kényszer hatása alatt is - méltányos érdekének sérelme nélkül meg tudja-e fizetni. Ha a bennlakó nem teljesítőképes, erre a megoldásra nincs lehetőség.
Az eljárt bíróságok az I-II. r. alperes teljesítőképességét nem vizsgálták. Arra sem voltak figyelemmel, hogy ha egyébként teljesítőképesek is meg tudnak-e fizetni 10 000 Ft-ot a megállapított 90 napos teljesítési határidő alatt. Ha ugyanis erre nem képesek, végrehajtási kényszernek vannak kitéve, ami méltányos érdekeiket sértheti. Ez az érdeksérelem pedig éppúgy akadálya a tulajdonközösség megszüntetése alkalmazott módjának, mint a teljesítőképesség hiánya.
Közös tulajdon esetén a tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint illet meg több személyt [Ptk. 139. § (1) bek.]. A tulajdonostársak jogai és kötelezettségei ezekhez a hányadokhoz igazodnak. Meghatározott hányadok szerint szerzik meg a közös tulajdon megváltás útján történő megszüntetése esetén a többi tulajdonostárs illetőségét is. Ebből következően mindegyikük csak az általa megszerzett rész ellenértékét tartozik megfizetni. Egyetemleges kötelezésüknek nincs helye, a jogerős ítélet tehát ebből az okból is törvénysértő.
A Pp. 3. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a bíróság az igazság kiderítése érdekében hivatalból gondoskodik arról, hogy a felek a perben a jogaikat helyesen gyakorolják. Köteles a felet, ha nincs jogi képviselője, a szükséges tájékoztatással ellátni és őt jogaira, illetőleg kötelességeire figyelmeztetni. A bíróság hivatalból gondoskodik a perek alapos és egyben gyors tárgyalásáról.
A jogi képviselő nélkül eljáró; jogban járatlan II. r. alperes fellebbezéséből és kellő részletességgel nem jegyzőkönyvezett nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy azért vitatja a felperesnek a lakóházra vonatkozó igényét, mert szerinte a házat vagy legalábbis jelentős részét nem a felperes, illetve jogelődje, hanem az ő jogelődje építette, azok anyagi hozzájárulása nélkül. Ha valóban ez a II. r. alperes álláspontja, és az általa állított tény a valóságnak megfelel, ennek a megváltási ár megállapításánál jelentősége van. A felperes ugyanis nem igényelhet ellenértéket olyan épület vagy épületrész után, amelynek létrehozásában ő vagy jogelődje nem vett részt. Az eljárt bíróságok az ezzel kapcsolatos tényállást az idézett rendelkezések ellenére nem tisztázták, a II. r. alperest a jogainak helyes gyakorlásáról nem tájékoztatták és így a megváltási ár kérdésében is megalapozatlanul döntöttek.
A PK 10. számú állásfoglalás VII/g pontja szerint a közös tulajdon megszüntetése iránti perekben a perköltség viselésének általános szabálya az, hogy a készkiadások megosztása mellett mindegyik fél viseli a saját költségét. Az ettől való eltérés főleg akkor indokolt, ha arra a felek magatartása okot ad.
Egymagában az a tény, hogy az alperesek a perben védekeztek, és védekezésüket a bíróság nem találta alaposnak, nem indokolja e szabálytól való eltérést. Az eljárt bíróságoknak ezzel ellentétes álláspontja téves, és így - a készkiadásainak megfelelő részén túlmenően - tévesen kötelezték az alpereseket a felperes javára perköltség fizetésére is. Az I. és III. r. alperes másodfokú eljárási költség fizetésére kötelezése még azért is téves, mert ők az első fokú ítélet ellen nem fellebbeztek.
Az alperesek nem tekinthetők a Pp. 51. §-ának a) pontja alá eső pertársaknak. Ezért a perköltség, valamint a le nem rótt illeték és az állam által előlegezett költség egyetemleges megfizetésére történt kötelezésük is törvénysértő [Pp. 82. § (1) és (2) bek.].
A Legfelsőbb Bíróság ezért a megyei bíróság jogerős- ítéletét - a járásbíróság ítéletére is kiterjedően - a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. I. 21 082/1977. sz.)
Találat: 1739
