Az allampolgarsag nemzetközi jogi vonatkozasai

Az állampolgárság nemzetközi jogi vonatkozásai

Az egyén általában nem rendelkezik nemzetközi jogalanyisággal, részére csak szük körben és kivételesen biztosít fellépési, vagy követelési jogot a nemzetközi normarendszer. Az alapvetö emberi jogok intézményének a megjelenése a nemzetközi jogban azt eredményezte, hogy ma már gyakorlatilag minden, az egyén helyzetét érintö nemzetközi jogszabály kapcsolatban van az emberi jogokkal.

Az egyén, mint a nemzetközi jogi szabályozás tárgya elöször a rabszolga-kereskedelem tilalmát kimondó nemzetközi szerzödésben jelent meg.

Az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének nemzetközi jogi vonatkozásai:

A Nemzetközi Bíróság a Nottebohm-ügy kapcsán úgy foglalt állást, hogy az állampolgárság egy jogi kapcsolat, melynek alapja az összetartozás szociális ténye, a létezésnek, az érdekeknek és az érzelmeknek kölcsönös jogokkal összekapcsolt tényleges érdekközössége.

Tehát az állampolgárság egy olyan jogviszony, melynek egyik oldalán az állam, a másik oldalán az állampolgár áll. A jogviszony tárgyát képezö jogok és kötelezettségek a belsö jog körébe esnek és nem minösülnek nemzetközi jogi problémának. Ahogy azt a Nemzetközi Bíróság is megállapította a Nottebohm-ügyben: minden állam szuverén joga, hogy belsö törvényhozás útján szabályozza, hogy az állampolgárságot miként lehet megszerezni ill. elveszíteni.

A nemzetközi jog az állampolgárság vonatkozásában ott tartalmaz bizonyos rendelkezéseket, amikor 2 ország állampolgársági joga, akár pozitíve, akár negatíve összeütközik. A pozitív összeütközésböl kettös vagy többes állampolgárság, a negatív összeütközésböl hontalanság keletkezik, mindkettö nem kívánatos helyzet.

Magyarországi szabályozás: 1993. évi LV. törvény a magyar állampolgárságról.

Kettös állampolgárság vagy hontalanság különbözö módon jöhet létre: mindkettö bekövetkezhet már a születés tényével, eredeti úton, a különbözö állampolgársági jogcímek összeütközésével.

Az állampolgárság eredeti, tehát születéssel való megszerzésére két elvet alkalmaznak:

jus soli elve Az egyén annak az államnak az állampolgárságát szerzi meg, amelynek területén született. Az angolszász országok és mindazon államok alkalmazzák, ahol a lakosság nagy része eredetileg bevándorlókból áll. Ily módon a második generáció, még ha szüleik nem is szerezték meg a helybeli állampolgárságot, már a születési ország állampolgárává válik, és így elkerülhetö, hogy az állam lakossága többségében idegen állampolgárokból álljon.

jus sanguinis elve Elsösorban az európai államokban használatos, mely a leszármazási elvet juttatja érvényre. A gyermek, függetlenül attól, hogy hol született, apjának az állampolgárságát örökli, ha pedig az apja ismeretlen, akkor az anyjának az állampolgárságát kapja meg.

Az elvek ütközése olyan államoknál, melyek kizárólag egyik vagy másik elvet alkalmazzák már a születéssel kettös állampolgárságot vagy hontalanságot eredményezhet (pl.: Argentína jus soli és Olaszország jus sanguinis). Miután a hontalanság és a kettös állampolgárság nem kívánatos gyakori, hogy a két elvet kombinálják.

A magyar szabályozás fö elve a jus sanguinis, tehát Magyarországon a szülök állampolgársága dönti el a gyermek állampolgárságát. A jus soli elve kisegítöleg kerül alkalmazásra (hontalan szülök Magyarországon született gyermeke magyar állampolgár lesz, vagy ha valaki Magyarországon születik, de a születés tényével nem szerzi meg egyetlen állam állampolgárságát sem, akkor magyar állampolgár lesz).

A kettös állampolgárság bekövetkezhet úgy is, hogy a kivándorló állampolgár nem veszíti el eredeti állampolgárságát és megszerzi annak az országnak az állampolgárságát is, ahova áttelepült. A honosítás feltételeit az egyes államok belsö joga tartalmazza, ugyanígy a honosított személy jogállását is, mely néha eltér a születéssel szerzett állampolgárságtól (pl.: USA-ban a honosítás után 7 évvel lehet a bevándorló a képviselöház tagja, 8 év után választható be a szenátusba, de soha nem lehet az USA elnöke vagy alelnöke).

A kettös állampolgárság kérdését kívánta rendezni az 1930. évi Hágai Egyezmény, mely szerint aki megszerzi egy másik állam állampolgárságát, a régit automatikusan elveszti. Az egyezmény ugyan ma is hatályos, de mindössze húsz állam a részese.

Hasonló tartamú egyezményt kötöttek az Európa Tanács tagállamai 1963-ban, Strassbourgban. Ez a kettös állampolgárságú személyek katonai szolgálatát is rendezi. Ott kell teljesíteni katonai szolgálatukat, ahol élnek, azaz abban az államba, amelyhez szorosabb kapcsolat füzi.

Az állampolgárság - az állam szuverenitásához kapcsolódik eredendöen. Ezt mondja ki az Európai egyezmény az állampolgárságról (1997/2000) - 2002. évi III. tv. hirdette ki.

A hontalanokra vonatkozó nemzetközi jogszabályok:

A II. világháború után rengeteg menekült hontalan státuszba került, így a jogi rendezés is szükségessé vált. Ennek köszönhetöen 1954-ben az ENSZ kezdeményezésére általános jelleggel rendezni kívánták a hontalanok jogi státuszát.

Az egyezmény nem vonatkozik olyan személyekre, aki

béke elleni vagy háborús büntettet vagy

súlyos, de nem politikai büntettet követtek el mielött elmenekültek

akik hontalan voltuk dacára az adott államban állampolgári jogokat gyakorolnak

akiket mint hontalan menekülteket az ENSZ védelmez vagy segélyez a Menekültügyi Föbiztoson keresztül.

Az egyezmény értelmében ingókat és ingatlanokat olyan feltételek mellett jogosultak megszerezni, mint általában a külföldiek. Az ipari tulajdon, szellemi alkotás, találmányok, tervek, tudományos, müvészeti munkák esetén viszont a saját állampolgárral egyenlö módon kell öket kezelni.

A munkához olyan mértékben van joguk, mint a külföldiek közül a legkedvezöbb helyzetben levöknek. Jegyrendszer bevezetése esetén ugyanolyan mértékben vannak jogosítva, mint az állampolgárok. Az ingyenes elemi iskolai oktatásban, a családi pótlék, a nöi és a fiatalkorú munka területén, társadalombiztosítás és közsegélyezés vonatkozásában is a saját állampolgárokkal egyenlöen kell velük bánni. Részükre személyazonossági okmányt kell kiállítani és kívánságukra útlevelet is. Kiutasításuk csak nemzetbiztonsági, vagy közrendi okból lehetséges.

A hontalanok számának csökkentésére 1961-ben New Yorkban az ENSZ égisze alatt egy új egyezményt fogadtak el, melynek értelmében:

a szerzödö államok állampolgárságot adnak annak, aki a területükön született - ideértve az állam lobogóját viselö hajót, vagy az államban lajstromozott repülögépet - , ha egyébként születése tényével egyetlen állam állampolgárságát sem szerezné meg.

Az államok megadják az állampolgárságot annak is, akik ugyan nem a területükön születtek, de az egyik szülöjük saját állampolgáruk és másképpen hontalanok lennének.

Az állampolgárságról való lemondást továbbá csak akkor fogadják el a szerzödö felek, ha a lemondó már más állampolgárságot szerzett, valamint házasság vagy válás alapján az elözö állampolgárság elvesztése csak feltételes, attól függöen, hogy szerzett-e már az illetö egy másik állampolgárságot.

Külföldön való tartózkodással nem veszíthetö el az állampolgárság, ha a külföldön lévö nem szerzett új állampolgárságot.

a szerzödö államok vállalják, hogy nem fosztják meg állampolgárságától azt a személyt, aki ezáltal hontalan lenne. Kivétel: ha a személy az állampolgárságot csalással szerezte.

Az állampolgársági jog újabb nemzetközi problémái:

Mai viszonyok között nemzetközi rendezést igényel a férjezett nök állampolgárságának problémája is. A turistaforgalom fellendülésével, a II. világháború után igen sok házasság jött létre különbözö állampolgárságú egyének között. Ezt rendezi az 1957. évi New Yorki Egyezmény - melynek Magyarország is részese - mely kimondja, hogy:

a házasságkötés ténye, vagy annak felbontása, továbbá a férj állampolgárságának a házasság tartama alatt történt megváltozása nem érinti a feleség állampolgárságát, viszont a házasságkötés után a feleség kedvezményes honosítási eljárásra jogosult, ha fel akarja venni férje állampolgárságát.

Az állampolgársághoz való jogot az emberi jogok rangjára emelték (pl.: Emberi Jogok Nyilatkozata), emiatt az államokat nemzetközi kötelezettség terheli arra nézve, hogy ezt a jogot rendkívüli esetben pl. államok közötti utódlás esetén is biztosítsák.

Az 1961-es New Yorkban kötött hontalanok számának csökkentésére irányuló egyezmény is kimondja: területátszállás miatt senki sem válhat hontalanná.

Területátcsatolás esetén a nemzetközi jog és az állami gyakorlat szerint az átcsatolt területen élö és az elödállam állampolgárságával rendelkezö személyek a régi állampolgárságukat elvesztik és automatikusan megszerzik az utódállam állampolgárságát. pl.: trianoni békeszerzödés. A területátcsatolás általában csak a területen honos személyek állampolgárságát érinti, az átcsatolt területen élö külföldieknek az állampolgársága nem változik meg. pl.: Erdélyben élö német, lengyel, bolgár állampolgárok nem vesztették el ezen állampolgárságukat Erdély Romániához csatolása után.

Egyébként már ebben az idöben megjelentek az automatikus állampolgárság-szerzést korlátozó rendelkezések, melyek napjainkban még gyakoribbak lettek. Pl: az I. világháború után a Németországtól elcsatolt Eupen és Malmédy területén lakó azon német állampolgárok, akik csak a háború kitörése után, azaz 1914. aug. 01 után költöztek oda, csak a belga kormány egyedi engedélyével szerezhették meg a belga állampolgárságot. Az újabb gyakorlatra példa, hogy a jus soli elvét valló országokban (volt brit gyarmatok, mint pl. Kenya, Zambia) az automatikus állampolgárság-szerzés elsödleges jogcíme nem az új állam területén való tartózkodás vagy lakhely volt, hanem az ott születés ténye, függetlenül az állandó lakhelytöl.

Nemzetközi jogi opció:

Minthogy egy átcsatolt terület gyakran vegyes lakosságú, néha a területet átadó szerzödésben külön rendelkezni szoktak, az állampolgárság megválasztásának jogáról, ez az ún. opció.

MAz opció joga az átcsatolt területen élö, az átcsatolás tényével kisebbségi helyzetbe került egyéneket illeti meg általában, akiknek joguk van az elödállam állampolgárságát választani, külön nyilatkozattal.

MAmennyiben nem tesznek ilyen nyilatkozatot, úgy az utódállam állampolgáraivá válnak. MAz optáló állampolgárságát úgy kell tekinteni, mintha abban nem történt volna változás, tehát az elödállam állampolgárságát folyamatosan fenntartja. Az optáló nyilatkozat tehát visszaható erejü.

MAz opció elfogadása rendszerint a területi felségjogot gyakorló állam joga, a jogkövetkezménye pedig többnyire az, hogy az optáló személy a szerzödésben kikötött idön belül köteles annak az államnak a területére költözni, amelynek állampolgárságát választotta.

MAz opciós nyilatkozatot régebben az egész család nevében a férj tette meg, az újabb szerzödések megkívánják a feleség külön opciós nyilatkozatát is. A házastársak opciós nyilatkozata automatikusan kiterjed a velük közös háztartásban élö kiskorú gyermekre.

MAz optáló személyek az ingóságaikat vámmentesen magukkal vihetik, míg a lakóterületükön meredt ingatlanok tekintetében több megoldás is lehetséges:

pénzbeli kártalanítás

csereingatlan

megtartják az ott lévö ingatlanuk feletti tulajdonjogot.

Pl.: a trianoni békeszerzödés értelmében azok az erdélyi lakosok, akik a magyar állampolgárságot választották, kötelesek voltak Magyarországra átköltözni, de tulajdonjogukat az Erdélyben maradt földjükön, házukon megtarthatták.

Lakosságcsere:

Célja, hogy két szomszédos állam kölcsönösen csökkentse a területén élö nemzeti, faji vagy vallási kisebbség számát. A nemzetközi jognak és az alapvetö emberi jogoknak csak az a lakosságcsere felel meg, amely önkéntes elhatározáson alapul.

Magyar vonatkozásban, az 1946. évi magyar - csehszlovák lakosságcsere-egyezmény volt a legjelentösebb. Ennek értelmében a Magyarországon élö szlovák és cseh nemzetiségü személyek önkéntes elhatározásuk alapján áttelepülhettek Csehszlovákiába, miközben Csehszlovákia ugyanennyi ott élö magyar nemzetiségü egyént telepíthetett át Magyarországra. A cseh és szlovák nemzetiségüek tehát önként távoztak, a magyarok áttelepítése nem az önkéntességen alapult, szankció célzatával alkalmazták. Magyarország ezt az egyezményt kényszer hatására írta alá (háborús vereség és idegen katonai megszállás alatt tette).

Sem az áttelepülök aránya, sem vagyoni helyzetük nem volt arányos. A kitelepítettek ingó vagyonaikat magukkal vihették, míg ingatlanaikért csereingatlanokat kaptak, ami gyakran igen aránytalan volt (15.700 lakóház helyett 4.400 lakóház várt a magyarokra). Csehszlovákiának még joga volt ezen felül arra, hogy 1000 olyan magyar nemzetiségü személyt is áttelepítsen, akik a magyar uralom idején Szlovákiában háborús büncselekményeket követtek el. A jogtalanságot mutatja továbbá az is, hogy Pozsony magyar lakosságát egyszerüen elüzték, és áthajtották Magyarországra, mondván, hogy a szlovák fövárosban magyarok számára nincs hely.

II. vh. után másutt is sor került lakosságcserére, pl. Ukrajna és Belorusszia kötött lakosságcsere szerzödést a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottsággal 1944-ben.

Jogtalan kitelepítésnek minösült továbbá a potsdami konferencián elrendelt német lakosság egy részének kitelepítése Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról. A kitelepítés jogellenes volt, mivel szankciós jelleggel alkalmazták, holott az állam jogellenes magatartását nem lehet népességével, vagy annak akár egyetlen tagjával szemben sem megtorolni.