|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
|||||||||||||||||||
Az Alapokmány rendelkezéseiből az önrendelkezési jog két oldalára következtethetünk.
Az Alapokmány először a népeket megillető egyenjogúságról beszél, mely kevésbé a jogi egyenlőséget fejezi ki, hanem inkább azt, hogy egyik nép sem uralkodhat a másik felett, 141i84b azaz nem fogadható el semmiféle alárendeltséget jelentő helyzet, továbbá magába foglalja a faji felsőbbrendűség elutasítását. A népek egyenjogúsága logikus következménye az emberek között egyenlőségnek, melynek általános elismerése a XX. század második felének nagy vívmánya.
A népek szabadsága az önrendelkezési jog másik tartalmi összetevője, melyet az Emberi jogokról szóló 1966. évi két egységokmány közös 1. cikke a így fogalmaz meg:
"Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg a politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.
Céljai elérésének érdekében minden nép a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek a tiszteletben tartásával szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközöktől."
Az 1970. évi ENSZ-deklaráció ehhez azt is hozzáteszi, hogy a népeknek önrendelkezési jog erőszakos megtagadása esetében "joguk van arra, hogy az ellenálláshoz támogatást igényeljenek és kapjanak az Alapokmány céljaival és elveivel összhangban." Ez a ius ad bellum speciális elismerését jelenti.
Az önrendelkezési jog megvalósulását kívánják biztosítani az olyan kötelezettségek, hogy "minden fegyveres akciót vagy a függő népek ellen irányuló bárminő megtorló intézkedést meg kell szüntetni." (1960. évi dekolonizációs határozat), az önrendelkezés jogát "minden állam köteles tiszteletben tartani" (1970 évi deklaráció)
Az ENSZ gyakorlata szerint az önrendelkezési jog gyarmati uralom alatt álló népeket illette meg, azaz a gyámsági, vagy az önkormányzattal nem rendelkező területek lakosságát, függetlenül attól, hogy valamely terület szerepelt-e vagy sem valamelyik listán.
Az önrendelkezési jog antikolonialista értelmezéséből következik a népnek - az ENSZ gyakorlatban kialakított - fogalma, azaz az önrendelkezési jog alanyának meghatározása, mely szerint a nép az adott gyarmati ország lakosságát jelenti. E területi ismérvre épülő koncepciót alátámasztják azok a rendelkezések, melyek szerint tilos egy ország nemzeti egységének és területi integritásának részleges vagy teljes felbomlasztása.
A gyarmati országok népeire korlátozott önrendelkezési jog gyakorlásának módozatai közül nagy többségben a szuverén és független állam létrehozása történt meg. Előfordult még társulás (pl. Puerto Rico, Grönland), továbbá egyesülés is, főleg a gyarmatosítás előtti egység helyreállításával (pl. Vietnam 1975-ben egyesült).
Az önrendelkezési jog gyakorlásának formájára vonatkozó választás érvényessége attól függ, hogy a nép szabadon kifejezésre juttathassa akaratát. Ez történhet népszavazással és választással (mely az esetek többségében nemzetközi ellenőrzés alatt zajlott).
Az önrendelkezési jognak - az ENSZ gyakorlatában meghonosodott - antikolonialista értelmezése elméleti problémákat vet fel. Kiemelendő, hogy mindegyik ENSZ-dokumentum szerint minden népnek joga van az önrendelkezésre. Továbbá e jog a dekolonizáció befejeződésével kiürülne, a független állam megteremtésével beolvadna az állam szuverenitásába (mivel a szuverenitás erősebb az önrendelkezési jognál).
A nemzetközi közösség a nép fogalmát kiterjesztette a föderációk tagállamainak lakosságaira, elismerte ezek önrendelkezési jogát, sőt - mint a koszovói válság mutatja - bizonyos körülmények között ezen is hajlandó továbbmenni, még ha továbbra is él a területi épség és politikai egység tiszteletben tartásának követelménye.
Találat: 1600
