Az honosság a nemzetközi jogban

A honosság fejezi ki a jogi személyek meghatározott államhoz való kap­csolódását, így sok szempontból hasonlóságot mutat az állampolgársággal. A jogi személyek honossága melle 818f59i tt meg kell említeni az egyes közlekedési eszközöknek, így a hajóknak, a repülõgépeknek és az ûrobjektumoknak a lajstromozó államhoz tartozását is.

A jogi személy valamely államhoz jogilag a honosság intézményén keresz­tül kötõdik, e tekintetben tehát - mint azt a Nemzetközi Bíróság a Barce­lona Traction ügyben (1970) megállapította - korlátozott mértékû hason­lóság áll fenn a honosság és az állampolgárság között. Ez az analógia tovább folytatható: minden állam maga határozza meg azt, hogy melyek "saját" jogi személyei és az adott ország nemzeti jogrendszere szerint kell eldönteni valamely szervezet jogi személyiségét is. Az Állandó Nemzetközi Bíróság a Pázmány Péter Tudományegyetem ügyben (1933) kimondta azt, hogy az egyetem magyar jogi személy, következésképpen Szlovákiában maradt in­gatlanai (melyek közül kettõt 1775-ben Mária Terézia adományozott) államutódlás jogcímén nem szálltak át Csehszlovákiára, a vagyon magánjogi vagy közjogi jellegének (ami egyébként a magyar jogban ismeretlen megkülönböztetés!) nincs je­lentõsége. Az Állandó Nemzetközi Bíróság tehát elutasította a vegyes dön­tõbíróság ítélete elleni csehszlovák jogorvoslatot, mely utóbbi kötelezte a csehszlovák kormányt az egyetem szlovákiai ingatlanainak visszaadására.

Miután az egyes nemzeti jogrendszerek állapítják meg a jogi személyek honosságának feltételeit, az ebbõl logikusan adódó különbségek ellenére a jo­gi személyek honosságának meghatározása lényegében két módon történik:

. Egyes országok (p1. Franciaország) a székhely elvet követik, mely a honosság alapkövetelményének minõsíti azt is, hogy - az adott állam jogszabályai szerinti megalakulás mellett - annak területén jöj­jön létre és mûködjön, azaz itt legyen a székhelye.

. A fõleg angolszász államokban alkalmazott megoldás szerint az adott ország joga szerint megalakult és bejegyzett jogi személy rendelkezik ezen ország honosságával, függetlenül az alapítók és/vagy tagok állampolgársá­gától, a társasági székhelytõl, a mûködési helytõl, a társasági tõke és a pénz­ügyek ellenõrzésétõl. A magyar nemzetközi magánjogi kódex szerint "a jogi személy személyes joga annak az államnak a jo­ga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették. Ha a jogi sze­mélyt több állam joga szerint vették nyilvántartásba... személyes joga az alap­szabályban megjelölt székhelyen irányadó jog".

Kivételes körülmények között, p1. a két világháború alatt, egyes orszá­gokban az ellenõrzés elvét alkalmazták, mely - az ellenséges külföldi va­gyon zár alá vétele érdekében - nem a jogi személy formális honosságát tekinti irányadónak, hanem a tulajdonos vagy irányító természetes szemé­lyek állampolgárságát. E megoldás nemzetközi jogi értékelése nem tör­ténhetett meg, miután a relevánsnak tekinthetõ Interhandel-ügyben (1957) a Nemzetközi Bíróság Svájcnak az Egyesült Államok elleni keresetével elfogadhatatlanság miatt nem foglalkozhatott.

A jogi személyek honosságára vonatkozó belsõ jogalkotás harmonizá­ciójának területén nem jött létre sem generális sokoldalú, sem regionális nemzetközi szerzõdés.

A Nemzetközi Bíróság a Belgium és Spanyolország közötti ún. Barce­lona Traction ügyben (1970) vizsgálta a jogi személyek honosságára vonat­kozó belsõ jogalkotás nemzetközi síkon való érvényesíthetõségének kér­dését a diplomáciai védelem összefüggésében. Ebben az ügyben Belgium diplomáciai védelemben kívánta részesíteni egy Spanyolországban mûkö­dõ kanadai társaság részvényeinek többségét birtokló belga állampolgáro­kat. A Nemzetközi Bíróság megállapította: a nemzetközi jog hagyományos szabályai szerint azon állam nyújthat diplomáciai védelmet, melynek joga szerint a jogi személy megalakult és amelynek területén van a jogi személy székhelye. Az ítélet arra a következtetésre jut, hogy e területen nem érvé­nyesül az effektivitás követelménye.

A fiktív kapcsolódás lehetõségét magába foglaló megközelítéstõl a nem­zetközi gyakorlat bizonyos mértékig eltávolodott. Számos beruházásvédel­mi egyezményben a jogi személy honosságára vonatkozó feltételek kibõ­vültek a felek állampolgárai által birtokolt meghatározó érdekeltséggel. Ez tükrözõdik p1. az államok és más államok természetes és jogi személyei közötti viták rendezésérõl szóló 1965. évi washingtoni egyezményben (1987.27. tvr.), illetve a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökségrõl szó­ló 1985. évi szöuli egyezményben (1989. 7. tvr.). Hasonlóval találkozunk az amerikai-iráni vagyonjogi viták rendezésérõl (is!) szóló 1981. évi algíri megállapodásban.

A jogi személy honossága problémájának speciális esete a transznaci­onális vállalatok jogi helyzete. A transznacionális vállalatok per definicionem több országban mûködnek, az anyavállalathoz leányvállalatok láncolata kapcsolódik. A transznacionális vállalatok a tevékenységüknek legmegfele­lõbb jogrendszer kiválasztása érdekében kihasználják a belsõ jogok közötti különbségeket és ennek érdekében gyakran fiktív jogi kapcsolatokat létesítenek. E helyzet orvoslására több nemzetközi kísérlet történt.