Az 1966. évi egységokmányon kívüli emberi jogi tárgyú generális sokoldalú szerződések

A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló 1965. évi New York-i egyezmény

Bár a faji megkülönböztetés legsúlyosabb formája: a faji elkülönítés vagy apartheid ma már a múlté, az 1965. évi egyezmény jelentősége ma is kiemel­kedő. Egyrészt a faji diszkrimináció fogalmának széles meghatározásából adódóan az egyezmény számos kitétele ma is releváns: p1. "a faji 424b18e megkülön­böztetésen alapuló minden felsőbbrendűségi elv tudományos szempontból hamis, erkölcsi szempontból elítélendő, társadalmi szempontból igazságta­lan és káros", továbbá politikai és jogi eszközökkel, ide értve a büntetőjogot is, küzdeni kell ellene, vagy a különböző - szélesen felfogott - faji csopor­tok védelme céljából alkalmazott intézkedések nem minősülnek diszkrimi­nációnak. Ezt szokás - fogalmilag pontatlanul - pozitív diszkriminációnak tekinteni, ami valójában a különböző helyzetűek közötti tényleges egyenlő­ség megvalósítására irányul. Az egyezmény végrehajtása feletti felügyeletet egy 18 tagú bizottság látja el, melynek feladatköre kiterjed az államok rend­szeresen benyújtott jelentéseinek vizsgálatára és ezzel kapcsolatban javasla­tok és ajánlások tételére; az egyezmény megsértésére vonatkozó, valamely szerződő államtól származó bejelentésekkel való foglalkozásra, ide értve az ad hoc egyeztető albizottság eljárását is; végül - külön alávetés alapján - egyénektől vagy egyének csoportjától származó bejelentések vizsgálatára.

A nők helyzetének javításáról szóló nemzetközi szerződések

A nők helyzetének javításáról több nemzetközi szerződés rendelkezik, így a nők politikai jogairól szóló 1955. évi egyezmény, a fér­jezett nők állampolgárságáról szóló 1957: évi egyezmény, a házasságkötéshez szükséges kölcsönös beleegyezésről, a legalsó korhatár­ról, valamint a házasságkötések anyakönyvezéséről szóló' 1962. évi egyez­mény, és különösképpen a nőkkel szembeni megkülönbözte­tés minden formájának felszámolásáról szóló 1979. évi New York-i egyezmény. Ez utóbbi a dolog természete szerint a nők hely­zete szempontjából hangsúlyozza az általános emberi jogokat, így különö­sen az oktatásban, a foglalkozás területén (p1. kiválasztás, egyenlő munkabérhez való jog) érvényesítendő jogegyenlőséget.

A gyermek jogairól szóló 1989. évi New York-i egyezmény

(Hasonló tárgyban született meg az Európa Tanács 1996. évi strasbourgi egyezménye.)

A gyermek különleges védelmének szükségessége az a mágnespont, mely átrendezi az általános emberi jogokat és alapvető szabadságokat. E szempontból szabályozza az egyezmény például a gondolat-, a lelkiismere­ti és vallásszabadságot, valamint kinyilvánításukat, az egyesülési és gyüleke­zési jogot, a lehető legjobb egészségi állapothoz való jogot, az életszínvonal­hoz való jogot és jogot az oktatásra, az igazságszolgál­tatási garanciákat. Ezek mellett a gyermek különleges helyzete speciális intézkedéseket is megkövetel, ilyen pl. a gyermek joga az életre, névre, állam­polgárságra, továbbá arra, hogy családban éljen, ezenkívül szüleivel - eset­leg határt átlépő - kapcsolatot tartson, végül az örökbefogadás megfelelő szabályozására vonatkozó jogot. Ezen kívül különleges védelmi intézkedések is szükségesek a gazdasági kizsákmányolás, a kábítószer-fogyasztás, a gyer­mek elrablása, eladása, a nemi kizsákmányolás és erőszak minden formája ellen, valamint fegyveres konfliktusok idején. Az egyezményben vállalt kö­telezettségek teljesítése területén elért előrehaladást a 10 független szakér­tőből álló Gyermek jogainak Bizottsága vizsgálja a szerződő felek jelentései alapján, melyek felölelik az elfogadott intézkedéseket és rámutatnak a mara­déktalan teljesítést gátló tényekre és nehézségekre.

A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni 1984. évi New York-i egyezmény

Ezen egyezmény szervesen kapcsolódik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához, mely emberi jognak minősíti a kínzás, stb. kizárását. Az új egyezmény az ilyen gyakorlatok elleni küzdelem hatékony­ságát kívánja fokozni, tehát felfogható az egyezségokmány releváns cikke végrehajtásaként. Meghatározza a kínzás fogalmát, az államok kötelezett­ségévé teszi hatékony megelőzési intézkedések megtételét, előírja a kínzás bűncselekménnyé minősítését, továbbá azt, hogy a hatóságok hatalmában levő személyekkel foglalkozók számára utasításban kell meghatározni a kín­zás tilalmát és annak betartását rendszeresen ellenőrizni kell, vagy szükség esetén vizsgálatot kell tartani, ezenkívül irrelevánssá minősíti a kivételes körülményekre, illetve a "parancsra tettem" érvre hivatkozást. Fontos eleme az egyezménynek a kínzásnak alávetett panaszjoga, joga a jóvátételre, továbbá az, hogy a kicsikart nyilatkozat nem lehet bizonyíték. Az 1984. évi egyezmény végrehajtása feletti felügyeletet a 10 független szakértőből álló "Kínzás Elle­ni Bizottság" gyakorolja, jelesül megvizsgálja a szerződő felek periodikus jelentéseit; hitelt érdemlő tájékoztatás alapján tudomására jutott sorozatos kínzási eseteknél bizalmas jellegű vizsgálatot végez, feltéve, hogy az érdekel­tek elismerték a bizottság ilyen hatáskörét, eljár a vállalt kötelezettségek meg­szegése miatti bejelentések ügyében jószolgálat felajánlásával vagy jelentés elfogadásával; végül a bizottság ilyen tárgyú hatáskörének elismerése alap­ján átveszi és megvizsgálja magánszemélyek bejelentéseit.

Egyes nemzetközi munkaügyi egyezmények

A közel 200 nemzetközi munkaügyi egyezmény mindegyikéről elmond­hatjuk azt, hogy közvetve kapcsolódik az emberi jogok és alapvető szabad­ságok védelméhez, különösen a gazdasági és szociális jogokhoz. E munka­ügyi egyezmények olyan kérdésekkel foglalkoznak mint a foglalkoztatás, az elbocsátás, a munkafeltételek (munkabér, munkaidő, munkaszüneti napok, fizetett szabadság), a munkavédelem és munkahigiénia, a szociális bizton­ság, a szakmai kapcsolatok, a nők, a fiatal- és időskorúak munkája, valamint speciális kategóriák (mezőgazdászok, tengerészek, bennszülöttek, külföl­diek, vendégmunkások) munkája, mely területeken fokozódó mértékben dominálnak a védelem szempontjai.

Vannak olyan - a nemzetközi munkaügyi egyezmények kemény mag­jához tartozó - egyezmények, melyek közvetlenül szabályoznak egyes em­beri jogokat és alapvető szabadságokat. Ebben az összefüggésben említhető a szakszervezeti jogokról szóló 1949. évi egyezmény, az 1951. évi egyenlő munkabéregyezmény, a kényszermunka tilalmáról szó­ló 1957. évi egyezmény, a foglalkoztatási diszkriminációt tiltó 1958. évi egyezmény, a szociális biztonság területén való egyenlő bánás­módról szóló 1962. évi egyezmény és az 1981. évi kollektív szer­ződés egyezmény.