Az ENSZ Alapokmánya, mint nemzetközi szerződés

Az Alapokmány vitathatatlanul nemzetközi szerződés, melyet a San Fran­ciscó-i konferencián részt vett államok a világszervezet létrehozásának cél­jával kötöttek. Magyarország 1955-ben lett szerződő fél. Így az Alapokmányra is vonatkoznak a nemzet­közi szerződések jogának - az 1969. évi és az 1986. évi bécsi egyezmények­ben kodifikált - szabályai. Nem hagyható figyelmen kívül azonban az a tény, hogy az Alapokmány különleges nemzetközi szerződés, mely kifejezésre jut egyrészt a szerződések jogától való eltérésekben, másrészt és különösen tartalmi sajátosságaiban.

Eltérések a nemzetközi szerz 252h75c ődések jogától

Van néhány olyan eltérés, melyeknél elégséges csak a megemlítés: p1. az Alapokmányhoz nem fűzhető fenntartás (ez volt az oka Svájc távolmaradásá­nak), mások részletesebb vizsgálatot követelnek.

Az Alapokmány módosításának három feltétele van: a módosítást a Közgyűlés kétharmados többséggel fogadja el, ezután a módosítást a tag­államok kétharmada ratifikálja és e többség foglalja magába a Biztonsági Tanács állandó tagjainak ratifikációját is. A módosítási szabályok tehát érvé­nyesítik a többségi elvet, de bizonyos vonatkozásban fenntartják az egyhan­gúság követelményét is.

Az Alapokmány eddigi - a hatvanas években végrehajtott - módosításai csak a Biztonsági Tanács létszámának felemelésére (11 tagról 15 tagra) és ez­zel kapcsolatban a határozathozatalhoz megkívánt többség 7 szavazatról 9 sza­vazatra változtatása, illetve a Gazdasági és Szociális Tanács kibővítésére (először 18 tagról 27 tagra, majd 54 tagra) vonatkoztak. Ezen kívül az Alapokmány egyes rendelkezései desvetudo következtében is megváltoztak, ilyen p1. valamely vi­tának a Biztonsági Tanács keretében történő békés rendezésénél az állandó tagokra is kiterjedő kötelező tartózkodás szabálya, elfelejtődött az ún. ellensé­ges állam klauzula, a Gyámsági Tanácsra vonatkozó rendel­kezések pedig okafogyottá váltak.

Az ENSZ-nek gyakorlatilag változatlan Alapokmánnyal kellett be­töltenie szerepét, megvalósítani 1945-ben meghatározott céljait és ellátni feladatait egy olyan világban, amelyben a nemzetközi kapcsolatok rendsze­re - különböző okok (gyarmati rendszer felbomlása, a szovjet birodalom összeomlása és a hidegháború vége) miatt - alapvetően átalakult és amely­ben új világproblémák keletkeztek. A rugalmas alkalmazkodást lehetővé tette az Alapokmányban megfogalmazott célok és feladatok általánossága, mely egyrészt felértékelte az értelmezés jelentőségét, másrészt módot adott nemcsak a szervezeti struktúra bővítésére, de szokásjogi úton új megoldá­sok (p1. békefenntartás) kialakítására is.

Az Alapokmány értelmezése

Miután az ENSZ különböző szerveinek végre kell hajtani az Alapok­mány rendelkezéseit, ennek szükségszerű előfeltétele az értelmezés. Az Alapokmány értelmezésének módszerei megegyeznek a szerződésértel­mezés általános szabályában meghatározott eszközökkel, továbbá a kiegé­szítő eszközökkel. Az Alapokmány értelme­zésének azonban van néhány sajátos vonása.

Az ENSZ-nek a tagállamok képviselőiből álló főszerveiben és ugyan­ilyen jellegű egyéb szerveiben az Alapokmány valamely rendelkezésének értelmezésére, azaz tartalmának meghatározására, az eredeti szándék fel­tárására vonatkozó döntésekben a többség akarata tükröződik, még ha van­nak egyhangú vagy konszenzusos döntések is, mely utóbbi esetben az Alapokmány quasi-autentikus értelmezéséről van szó. A többségi döntés­ben inkább politikai célszerűségről, mint jogi műveletről van szó, csak szerződésértelmezési síkra transzformálnak politikai vitát, így a jogi állás­pontok közötti ellentétek visszavezethetők az eltérő külpolitikai megfonto­lásokra. A többség és a kisebbség közötti alapokmány-értelmezési vita el­döntése viszont nincs megoldva: a többségi döntés legalitását nem ellenőrzi bírói fórum. Kérhető ugyan a Nemzetközi Bíróságtól tanácsadó vélemény, mely azonban jogilag nem kötelező. Ellentétes példa is lehetséges: a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Tanácsa rendelkezik hatáskörrel a vita eldöntésére, mellyel szemben a felek a Nemzetközi Bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért. A kiélezett politikai-jogi helyzetekben született tanácsadó vélemények (p1. a tagfelvé­teli ügy, az ENSZ költségei ügy) nem tudták érdemben befolyásolni a kisebbséget alkotó államok magatartását, ugyanakkor az általuk elutasított Alapokmány-értelmezések mégis az ENSZ-nek számítódtak be, így érintet­ték a kisebbségben maradt államok helyzetét. A bennrejlő jogok elméletének segítségével egyes tanácsadó vélemények hozzájárultak az Alapokmány pontosabb értelmezé­séhez. A Bernadotte-ügyben a Nemzetközi Bíróság az Alapokmányból ve­zette le az ENSZ nemzetközi jogalanyiságát, ma már általános szabályként elfogadott a nemzetközi szervezeteknek - a specialitás elvét fi­gyelembe vevő - szerződéskötési képessége, mely a dolog természete szerint magába foglalja a nem­zetközi szerződések megszüntetésének jogát is. Az ENSZ esetében nem tisztázott egyértelműen az, hogy mely főszerv rendelkezik e joggal: a pa­lesztinai angol mandátum megszűnését a Közgyűlés vette tudomásul és 1947-ben meghiúsult határozatot hozott Palesztina felosztásáról, ugyanakkor a délnyugat-afrikai mandátum megszüntetéséről szóló közgyűlési határoza­tot (1967) a Biztonsági Tanács megerősítette.

Érdekes sajátosságokat mutat az Alapokmány a harmadik fél javára, illetve terhére szóló szerződésjogi szabállyal (res inter alios acta nec nocere nec prodesse potest) kapcsolatban is.

Az Alapokmány szempontjából az ENSZ is harmadik fél. Ezenkívül az Alapokmány 2. cikkének 6. pontja szerint "A Szervezet biztosítja, hogy amennyiben a nemzetközi béke és biztonság érdekében szükséges, azok az Államok is, amelyek az Egyesült Nemzeteknek nem tagjai, ezeknek az elveknek meg felelően járjanak el." Tekintettel arra, hogy e cikknek napjainkban gyakor­lati jelentősége nincs, elég csak olyan kérdéseket felvetni, hogy e kevéssé szabatos rendelkezés politikai vagy jogi természetű-e, ki az alanya és mit jelentenek a kifejezett korlátozások. Az Alapokmányba foglalt elvek és a nem tagállamok viszonyára a következő pontban még visszatérünk.

Az Alapokmány sajátos tartalma

Az Alapokmány preambuluma jelentősen különbözik a nemzetközi szerz 252h75c ődések szokásos preambulumaitól. A kilenc elemből álló körmondat megjelöli az ENSZ megalakításához vezető célokat (háborúmentes világ, hit az emberi jogokban, az igazságosság és a nemzetközi jog iránti tisztelet fenntartása, a haladás előmozdítása), megjelöli az ezek eléréséhez szüksé­ges eszközöket, majd befejeződik az Alapokmány elfogadásának megállapításával. A preambulum ünnepélyes formulái inkább a második világ - háború borzalmait átélt népek és egyének szívéhez kívánnak szólni, és kevésbé felelnek meg a jogi szabatosság követelményeinek. Ez utóbbit mutatja az, hogy bár az Egyesült Nemzetek Szervezetét vitán felül államok alapították, a preambulum bevezető szavai ("Mi, az Egyesült Nemzetek né­pei") retorikai fogással a népekre hivatkoznak és csak a zárófordulat utal a népeket képviselő kormányokra.

Az Alapokmány több mint egy nemzetközi szervezet alapító szerző­dése, miután nemcsak a szervezeti struktúráról, az egyes szervek feladat- ­és hatásköréről, a szervezet működéséről szóló szokásos rendelkezéseket tartalmazza. Az Alapokmányból folyó kötelezettségeknek prioritása van az egyéb nemzetközi megállapodásokból eredő kötelezettségekkel szemben. Az Alapokmány tartalmazza a nemzetközi jog elveit, melyek egyrészt a nemzetközi jog feltétlen érvényesülést kívánó szabályai (ius cogens), másrészt - mint azt a Nemzetközi Bíróság a Nicaragua-ügyben a pergátló kifogások tárgyában hozott ítéletében (1984) megállapította, inkorporálja a nemzetközi jog általánosan elismert elveit.

Az Alapokmány céljaiból származó rendkívül széles feladatkörrel szem­ben az ENSZ-re ruházott hatáskörök, azaz az ajánlásokon túlmenő döntési lehetőségek igen korlátozottak, mely egyben azt is tükrözi, hogy 1945-ben fel sem merült szuperállam vagy szupranacionális szervezet létrehozása.

Az Alapokmány bemutatása is sajátos módszert igényel. Léteznek kom­mentárok, melyekből szükségszerűen adódó nagy terjede­lem nem szorítható be egy tankönyv keretei közé. Ezen kívül az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az Alapokmány tiszta jogi elemzése, ha ez egyáltalán lehetséges, csak torzított képet adna az ENSZ-ről. Az Alapokmány rendelkezéseinek bemutatása után mellőzhetetlen az ENSZ több mint 50 éves gyakorlatát is sommásan feldolgozni, melyben in nuce tükröződnek az elmúlt évtizedek történései, elsősorban a nemzetközi kapcsolatok terü­letén.