Az emberi jogok európai egyezménye: az emberi jogok védelmi mechanizmusa

Az 1950. évi európai egyezmény (és fakultatív jegyzõkönyvei) emberi jogi katalógusa sok vonatkozásban emlékeztet a Polgári és Politikai Jogok 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmánya hatálya alá tartozó emberi jogok és alapvetõ szabadságok felsorol 353b19d ására, legfeljebb a megfogalmazások rész­leteiben fedezhetõk fel inkább nüánszbeli eltérések. Ugyanakkor komoly különbségek is fennállnak. Eltekintve attól a nyilvánvaló ténytõl, hogy csak ez utóbbi szól a népek önrendelkezési jogáról és a kisebbségi jo­gokról, egyéb fontos különbségek is könnyen megállapíthatók. Pl. az Egyezségokmány általános diszkriminációs rendelkezésével szemben az európai egyezmény e tárgyú rendelkezése csak más cikkekkel együttesen releváns, azaz önmagában nem sérthetõ meg, ez utóbbiból hiányzik a rendeltetésszerû joggyakorlásra való utalás, a háborús propaganda tilal­ma, viszont kategorikus az ügyek bírói eldöntésének követelményében és pontosabb a perjogi garanciákban.

Az 1950. évi római egyezmény három szervre bízta az emberi jogi ügye­ket. Ezek a következõk: az Emberi jogok Európai Bizottsága, az Emberi jo­gok Európai Bírósága, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága. Míg a Bizottság hatáskörét a szerzõdésben részes felek ab ovo elismerték, ad­dig a Bíróság hatáskörének elfogadása fakultatív, azaz külön nyilatkozattól függ. Ebbõl következõen a Miniszteri Bizottság hatásköre nemcsak a bíró­ság ítéletének végrehajtására korlátozódik, hanem dönteni kell az egyez­mény megsértésének tényérõl is. Miután a szerzõdõ felek fokozatosan elis­merték a Bíróság hatáskörét, a Miniszteri Bizottság ezen utóbbi szerepe gyakorlatilag megszûnt, ami nyilvánvalóan azzal a következménnyel járt, hogy a jog szerepe a politikával szemben felértékelõdött.

Az emberi jogok európai intézményrendszerében bekövetkezett má­sik lényeges változás a magánszemélyek kérelmével kapcsolatosan történt. Az eredeti rendszerben a magánszemély, mely alatt természetes személy, nem kormányzati szervezet vagy egyének csoportja értendõ, kérelmével csak a Bizottsághoz fordulhatott. Csak az 1990-ben Rómában aláírt 9. sz. jegy­zõkönyv nyitotta meg a magánszemélyek számára a bírói út közvetlen igénybevételének lehetõségét.

Dönt a szervezeti kérdésekben:

- a bíróság elnökének, alelnökének megválasztása

- a kamarák létrehozása és elnökeik megválasztása

- az eljárási szabályzat megalkotása - a jegyzõ megválasztása

. A Bíróság - a korábbi megoldással szemben - állandó szerv. Az Em­beri Jogok Európai Egyezményében részes államok mindegyike 3 személyt jelöl és a bírókat e listáról az Európa Tanács Tanácskozó Gyûlése 2/3-os többséggel választja meg 6 évre, az újraválasztás lehetõségével. A kamará­kat és a nagykamarát a bíróság teljes ülése hozza létre meghatározott idõ­re és megválasztja tagjait. Mindkét testületben vannak ex officio tagok, je­lesül az érdekelt állam tekintetében választott bíró (aki feltehetõen ezen állam állampolgára), továbbá a nagykamarában a bíróság elnöke, alelnökei és a kamarák elnökei. Az elfogulatlanság biztosítása érdekében a nagyka­mara felülvizsgálati eljárásában nem vehetnek részt - az eljáró kamara el­nökét és az érdekelt állam tekintetében eljárt bírót kivéve - az eredeti íté­letet hozó kamara bírái.

Az eljárásban lényeges elem a kérelem elfogadhatósága, ennek következtében az elfogadhatatlansági okok vizsgálata, melyek a következõk:

ha a kérelem nem az egyezményben meghatározott emberi jogra vagy alapvetõ szabadságra vonatkozik, p1. szociális jogról vagy diplo­máciai védelemrõl lenne szó (ratione materiae)

ha a természetes személy, nem kormányzati szervezet vagy egyének csoportja nem valamely emberi jog megsértésének áldozata, ami az actio popularis kizárását jelenti. Ugyanakkor bármely szerzõdõ állam felléphet, ha az egyezmény rendelkezéseit más szerzõdõ fél megsér­tette (ratione personae),

ha a jogsértés az egyezmény hatályba lépése elõtt következett be (ratione temporis)

ha nem merítették ki a belsõ jogorvoslatokat,

ha névtelen,

ha beleütközik a ne bis in idem elvbe,

ha megegyezik a korábban elbírált kérelemmel (res iudicata)

ha a kérelem nyilvánvalóan alaptalan, vagy a kérelmezési joggal való visszaélésnek tekinthetõ.

. A Bíróság eljárásában valamelyik kamara játszik kulcsszerepet. A kontradiktórius eljárás írásbeli és szóbeli szakaszból áll. Az eljáró kamara a felekkel együttmûködve állapítja meg a tényeket és vizsgálatot is folytat­hat. Az eljáró kamara - indokolási kötelezettséggel - többségi szavazással ítéletet hoz az ügy érdemében, általában külön az elfogadhatóságról és külön az ügy érdemérõl, melyhez bármely bíró különvéleményt csatolhat.

Az eljáró kamara úgy is dönthet, hogy - a felek egyetértésével - le­mond hatáskörérõl a nagykamara javára. E lemondásra csak ítélethozatal elõtt kerülhet sor és csak akkor, ha az ügy az egyezmény vagy jegyzõköny­vei értelmezésével kapcsolatos komoly kérdést vet fel, vagy ha az eljáró kamara döntése ellentmondana a Bíróság valamelyik korábbi ítéletének.

Az eljáró kamara ítéletétõl számított 3 hónapon belül bármely fél felül­vizsgálatot kérhet a nagykamarától. Felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha az az egyezmény vagy a jegyzõkönyvek értelmezésével vagy alkalmazá­sával kapcsolatos komoly kérdést vet fel, vagy általános jelentõségû, komoly ügyrõl van szó. A kommentár szerint az egyezmény értelmezése szempont­jából komoly kérdés, ha az olyan kiemelkedõ jelentõségû problémát vet fel, amirõl eddig nem született ítélet, vagy ha a döntésnek fontos szerepe lehet jövendõ esetek elbírálásában, az esetjog fejlesztésében. Az egyezmény alkal­mazása szempontjából komoly kérdés az, ha az ítélet szükségessé teszi a belsõ jog vagy joggyakorlat lényeges megváltoztatását. Általános jelentõségû, komoly kérdés pedig az, ami lényeges politikai kérdéseket érint. A felülvizs­gálat feltételeinek meglétérõl a nagykamara 5 tagú kollégiuma dönt.

Kizárólag a nagykamara hatáskörébe tartozik az államközi ügyek ítélet­tel eldöntése, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága kérelmére tanácsadó vélemény adása.

A Bíróság ítéletei kötelezõk, végrehajtásukat az Európa Tanács Minisz­teri Bizottsága felügyeli.