Az emberi jogok európai egyezménye: az emberi jogok védelmi mechanizmusa

Az 1950. évi európai egyezmény (és fakultatív jegyzőkönyvei) emberi jogi katalógusa sok vonatkozásban emlékeztet a Polgári és Politikai Jogok 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmánya hatálya alá tartozó emberi jogok és alapvető szabadságok felsorol 353b19d ására, legfeljebb a megfogalmazások rész­leteiben fedezhetők fel inkább nüánszbeli eltérések. Ugyanakkor komoly különbségek is fennállnak. Eltekintve attól a nyilvánvaló ténytől, hogy csak ez utóbbi szól a népek önrendelkezési jogáról és a kisebbségi jo­gokról, egyéb fontos különbségek is könnyen megállapíthatók. Pl. az Egyezségokmány általános diszkriminációs rendelkezésével szemben az európai egyezmény e tárgyú rendelkezése csak más cikkekkel együttesen releváns, azaz önmagában nem sérthető meg, ez utóbbiból hiányzik a rendeltetésszerű joggyakorlásra való utalás, a háborús propaganda tilal­ma, viszont kategorikus az ügyek bírói eldöntésének követelményében és pontosabb a perjogi garanciákban.

Az 1950. évi római egyezmény három szervre bízta az emberi jogi ügye­ket. Ezek a következők: az Emberi jogok Európai Bizottsága, az Emberi jo­gok Európai Bírósága, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága. Míg a Bizottság hatáskörét a szerződésben részes felek ab ovo elismerték, ad­dig a Bíróság hatáskörének elfogadása fakultatív, azaz külön nyilatkozattól függ. Ebből következően a Miniszteri Bizottság hatásköre nemcsak a bíró­ság ítéletének végrehajtására korlátozódik, hanem dönteni kell az egyez­mény megsértésének tényéről is. Miután a szerződő felek fokozatosan elis­merték a Bíróság hatáskörét, a Miniszteri Bizottság ezen utóbbi szerepe gyakorlatilag megszűnt, ami nyilvánvalóan azzal a következménnyel járt, hogy a jog szerepe a politikával szemben felértékelődött.

Az emberi jogok európai intézményrendszerében bekövetkezett má­sik lényeges változás a magánszemélyek kérelmével kapcsolatosan történt. Az eredeti rendszerben a magánszemély, mely alatt természetes személy, nem kormányzati szervezet vagy egyének csoportja értendő, kérelmével csak a Bizottsághoz fordulhatott. Csak az 1990-ben Rómában aláírt 9. sz. jegy­zőkönyv nyitotta meg a magánszemélyek számára a bírói út közvetlen igénybevételének lehetőségét.

Dönt a szervezeti kérdésekben:

- a bíróság elnökének, alelnökének megválasztása

- a kamarák létrehozása és elnökeik megválasztása

- az eljárási szabályzat megalkotása - a jegyző megválasztása

. A Bíróság - a korábbi megoldással szemben - állandó szerv. Az Em­beri Jogok Európai Egyezményében részes államok mindegyike 3 személyt jelöl és a bírókat e listáról az Európa Tanács Tanácskozó Gyűlése 2/3-os többséggel választja meg 6 évre, az újraválasztás lehetőségével. A kamará­kat és a nagykamarát a bíróság teljes ülése hozza létre meghatározott idő­re és megválasztja tagjait. Mindkét testületben vannak ex officio tagok, je­lesül az érdekelt állam tekintetében választott bíró (aki feltehetően ezen állam állampolgára), továbbá a nagykamarában a bíróság elnöke, alelnökei és a kamarák elnökei. Az elfogulatlanság biztosítása érdekében a nagyka­mara felülvizsgálati eljárásában nem vehetnek részt - az eljáró kamara el­nökét és az érdekelt állam tekintetében eljárt bírót kivéve - az eredeti íté­letet hozó kamara bírái.

Az eljárásban lényeges elem a kérelem elfogadhatósága, ennek következtében az elfogadhatatlansági okok vizsgálata, melyek a következők:

ha a kérelem nem az egyezményben meghatározott emberi jogra vagy alapvető szabadságra vonatkozik, p1. szociális jogról vagy diplo­máciai védelemről lenne szó (ratione materiae)

ha a természetes személy, nem kormányzati szervezet vagy egyének csoportja nem valamely emberi jog megsértésének áldozata, ami az actio popularis kizárását jelenti. Ugyanakkor bármely szerződő állam felléphet, ha az egyezmény rendelkezéseit más szerződő fél megsér­tette (ratione personae),

ha a jogsértés az egyezmény hatályba lépése előtt következett be (ratione temporis)

ha nem merítették ki a belső jogorvoslatokat,

ha névtelen,

ha beleütközik a ne bis in idem elvbe,

ha megegyezik a korábban elbírált kérelemmel (res iudicata)

ha a kérelem nyilvánvalóan alaptalan, vagy a kérelmezési joggal való visszaélésnek tekinthető.

. A Bíróság eljárásában valamelyik kamara játszik kulcsszerepet. A kontradiktórius eljárás írásbeli és szóbeli szakaszból áll. Az eljáró kamara a felekkel együttműködve állapítja meg a tényeket és vizsgálatot is folytat­hat. Az eljáró kamara - indokolási kötelezettséggel - többségi szavazással ítéletet hoz az ügy érdemében, általában külön az elfogadhatóságról és külön az ügy érdeméről, melyhez bármely bíró különvéleményt csatolhat.

Az eljáró kamara úgy is dönthet, hogy - a felek egyetértésével - le­mond hatásköréről a nagykamara javára. E lemondásra csak ítélethozatal előtt kerülhet sor és csak akkor, ha az ügy az egyezmény vagy jegyzőköny­vei értelmezésével kapcsolatos komoly kérdést vet fel, vagy ha az eljáró kamara döntése ellentmondana a Bíróság valamelyik korábbi ítéletének.

Az eljáró kamara ítéletétől számított 3 hónapon belül bármely fél felül­vizsgálatot kérhet a nagykamarától. Felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha az az egyezmény vagy a jegyzőkönyvek értelmezésével vagy alkalmazá­sával kapcsolatos komoly kérdést vet fel, vagy általános jelentőségű, komoly ügyről van szó. A kommentár szerint az egyezmény értelmezése szempont­jából komoly kérdés, ha az olyan kiemelkedő jelentőségű problémát vet fel, amiről eddig nem született ítélet, vagy ha a döntésnek fontos szerepe lehet jövendő esetek elbírálásában, az esetjog fejlesztésében. Az egyezmény alkal­mazása szempontjából komoly kérdés az, ha az ítélet szükségessé teszi a belső jog vagy joggyakorlat lényeges megváltoztatását. Általános jelentőségű, komoly kérdés pedig az, ami lényeges politikai kérdéseket érint. A felülvizs­gálat feltételeinek meglétéről a nagykamara 5 tagú kollégiuma dönt.

Kizárólag a nagykamara hatáskörébe tartozik az államközi ügyek ítélet­tel eldöntése, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága kérelmére tanácsadó vélemény adása.

A Bíróság ítéletei kötelezők, végrehajtásukat az Európa Tanács Minisz­teri Bizottsága felügyeli.