Az állampolgárság a nemzetközi jogban

Az állampolgárság - nemzetközi jogi értelemben - a természetes személy és valamely állam közötti jogviszony. Az állampolgársági jogviszony tartalma azokból a jogokból, illetve kötelezettségekbõl tevõdik össze, amelyek kizárólag az 949c22j állampolgárokat illetik meg. Minden állam területi felségjogánál fogva önmaga határozza meg, hogy kik az állampolgárai, azaz hogy állampolgársága milyen feltételekkel szerezhetõ és tartható meg, illetve veszthetõ el. Persze ez alól kivételt képezhetnek nemzetközi szerzõdések (erre példa az Állandó Nemzetközi Bíróság tuniszi és marokkói állampolgársági ügyben kiadott tanácsadó véleménye 1923-ban).

Állampolgárság szerezhetõ:

eredeti megszerzéssel:

a magyar jog (1993. évi LV. tv.) - más európai országokhoz hasonlóan - a ius sanguinis elvet követi; "születésétõl fogva magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke"

a tengeren túlon (USA, Kanada, Brunei) a ius soli elvet követik, amely a születési hely szerinti állampolgárság-keletkezést jelenti

származékos megszerzéssel

pl. honosítással, házasságkötéssel

Kettõs/többes állampolgárság, illetve hontalanság keletkezhet többek között a ius sanguinis és a ius soli összeütközésébõl, sõt, pusztán a ius sanguinis alapján is, ha a szülõk állampolgársága különbözõ.

Kettõs, illetve többes állampolgár az, aki ugyanabban az idõben két/több állam polgára. A kettõs állampolgárt mindkét állam saját állampolgárának tekintheti, illetve olyan elbánásban részesítheti, mint a többi - idegen állampolgársággal nem rendelkezõ - állampolgárát.

Hontalan az a személy, akit egy állam sem tart állampolgárának. Minden állam - vállalt nemzetközi kötelezettségeivel összhangban - belsõ jogszabályaival rendezi a területén lakó hontalan személyek helyzetét.

Magyar szabályozás:

Magyarországon a külföldi állampolgárral való házasságkötés tényével az állampolgár nem veszti el az állampolgárságát. Ha olyan külföldivel köt házasságot, akinek az állama a házasságkötés tényével részére automatikusan megadja az állampolgárságot, kettõs állampolgárrá válik. Kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, aki magyar állampolgárral él érvényes házasságban: ennek nem elõfeltétele, hogy elveszítse külföldi állampolgárságát. A magyar állampolgár által örökbefogadott gyermek ugyancsak kedvezményesen honosítható magyar állampolgárrá; ennek sem elõfeltétele, hogy ne rendelkezzen külföldi állampolgársággal.

Különbözõek a honosítás és az elbocsátás feltételei, az állampolgárságtól való megfosztás okai is. Sok államban az új állampolgárság honosítás útján való megszerzésének nem elõfeltétele a régi állampolgársági kötelékbõl való elbocsátás, így kettõs állampolgárság jöhet létre.

Magyar állampolgár az állampolgárság megszûnése esetében csak kivételesen válhat hontalanná. Az állampolgárságról való lemondásnak ugyanis csak akkor lehet helye, ha külföldi állampolgársággal is rendelkezik, vagy annak megszerzését valószínûsíteni tudja. A magyar állampolgárság visszavonására pedig külföldön élõ magyar állampolgár esetében csak akkor kerülhet sor, ha magyar állampolgárságát a hatóságok félrevezetésével szerezte meg (csak a megszerzéstõl számított 10 éven belül).

Mivel az állampolgársági ügyek rendezése alapvetõen belsõ jogi kérdés, a nemzetközi jog funkciója csupán az állampolgársági jogok közötti kollózió feloldására, mérséklésére irányul, azaz a kettõs/többes állampolgárság, illetve a hontalanság eseteinek, káros következményeinek kiküszöbölésére, enyhítésére korlátozódik.

Felvetõdhet a kérdés: a belsõ jogi szabályozásnak nincsenek-e nemzetközi jogi korlátai?

a nemzetközi jogi aktusoknak lehetnek nemzetközi jogi korlátai

államutódlás: fõszabály szerint az állampolgárok elveszítik a jogelõd állampolgárságát és elnyerik az újét, bizonyos esetekben azonban választhatnak (nemzetközi jogi opció, pl. Trianon)

lakosságcsere, kitelepítés: automatikus és kollektív állampolgárság-elvesztést és elnyerést idézhet elõ

(ezen esetekre nincsenek általános nemzetközi jogi szabályok)

A nemzetközi jog elismeri az államnak azt a jogát, hogy ha valamely más államban megsértik állampolgárai jogait, úgy érdekükben a másik állammal szemben saját nevében fellépjen. Az állampolgár érdekében való fellépés jogát nevezik diplomáciai védelemnek.

Azonban: (Nottebohm-ügy, Lichtenstein-Guatemala, 1995, Nemzetközi Bíróság)"Az állam által valakinek megadott állampolgárság csak akkor ad jogot a védelemnek más állammal szembeni gyakorlására, ha az állampolgárság az egyénnek az õt állampolgárrá tett államhoz való bensõséges kapcsolatát fejezi ki jogi formában" - tehát e védelem sem korlátlan.

További szabályok

csak olyan személyt lehet diplomáciai védelemben részesíteni, aki a diplomáciai védelem címén fellépõ államnak mind a jogsértõ tényállás megvalósításának idõpontjában, mind a diplomáciai védelem címen fellépés idõpontjában, és a két idõpont között is, megszakítás nélkül állampolgára volt

az állam nem részesítheti védelemben valamely állampolgárát olyan állammal szemben, amelynek ugyancsak állampolgára

további elõfeltétel a belsõ jogorvoslati lehetõségek kimerítése (Interhandel-ügy, 1989,  Svájc-UK, NB)

ezen feltételek fennállása esetén is az állam mérlegelhet, tehát az állampolgárnak nincs alanyi joga a diplomáciai védelemhez (NB, Barcelona Traction-ügy, Belgium-Spanyolország)

az ENSZ - közegeit ért kár esetében - a diplomáciai védelemhez hasonlóan - ún. funkcionális védelem címen felléphet a jogsértõ állammal szemben

a konzuli érdekvédelem szerepe tulajdonképpen az ügyvédi tevékenységhez hasonlítható, s ha fennállnak a konzuli kapcsolatok, az érdekvédelemre az állampolgárnak alanyi joga van

Egyéb fontos idevágó nemzetközi jogi szabályok:

általában csak állampolgárok rendelkezhetnek politikai jogokkal, gyakorolhatnak bizonyos hivatásokat, és csak õket terhelik bizonyos kötelezettségek (pl. katonai szolgálat)

minden államnak joga van a hazatéréshez (Polgári és Politikai Jogok Egységokmánya)

fõszabály szerint állampolgár nem adható ki

a kettõs állampolgárt mindkét állam állampolgárának tekinti

saját állama és a tartózkodási állam közötti nemzetközi fegyveres konfliktus esetén ellenséges állampolgárnak minõsül

Az állampolgársággal összefüggõ nemzetközi szerzõdések:

1930, Hágai kodifikációs konferencia (szerzõdés + 3 jegyzõkönyv)

az állampolgársági szabályok összeütközésbõl adódó kérdések (pl. kettõs állampolgár katonai szolgálata), (kevés aláíró)

1948, Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

1951, Menekültek helyzetére vonatkozó Egyezmény Jegyzõkönyve

1957, New York-i egyezmény a Férjezett Nõk Állampolgárságáról

a nõ a házasságkötéssel nem szerzi meg automatikusan a férje állampolgárságát, illetve nem veszíti el a sajátját, de a család jogi egységének elõsegítése érdekében módot ad kedvezményes honosításra

1961, szerzõdés az ENSZ égisze alatt a Hontalanság Eseteinek Csökkentésére (kevés aláíró)

1961, A Diplomáciai Kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény

1963, A Konzuli Kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény

az elõzõ kettõhöz csatolt, az Állampolgárság Megszerzésérõl szóló Fakultatív Jegyzõkönyvek

1964, Az Állampolgárság Megszerzésére Vonatkozó Információ Cseréjérõl szóló Konvenció

1966, Egyezmény a Fajo Megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöbölésérõl

1966, Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya

1973, Egyezmény a Hontalanság Csökkentésérõl

1979, New York-i Egyezmény a Nõkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának szüneteltetésérõl

1989, Egyezmény a Gyermekek Jogairól

1997, Állampolgárságról szóló Európai Egyezmény (Strasbourg, még nem hatályos)

a kettõs állampolgárt mindegyik állam saját állampolgárának tekinti, visszautasíthatja a másik állam által nyújtott diplomáciai védelmet

szabadon dönt arról az állam, hogy milyen belsõ jogi jogkövetkezményei legyenek annak, ha állampolgára más állampolgárságot is megszerez

a szabályszerû állampolgárságot más államoknak el kell fogadnia

ha az állampolgárság megszerzése/keletkezése ellentétes a nemzetközi jog alapelveivel, annak elismerését más államok megtagadhatják (Nottebohm-ügy)