A volt hazastarsi közös lakas hasznalatat rendező ítélet utan a közös tulajdon megszüntetésénél iranyadó szempontok [Ptk. 148. §, 296. § (1) bek., PK 10. sz., Csjt. 31. §].

A volt házastársi közös lakás használatát rendező ítélet után a közös tulajdon megszüntetésénél irányadó szempontok [Ptk. 148. §, 296. § (1) bek., PK 10. sz., Csjt. 31. §].

A peres felek 1972-ben kötöttek házasságot. Együttélésük alatt szerezték az utolsó közös lakásukat képező 414f56e két szobából és mellékhelyiségből álló házas ingatlant. Életközösségük 1986 júniusában megszakadt, ekkor a felperes a közös lakásból elköltözött.

A bíróság a felek házasságát az 1987. június 26-án jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta, a házasságból 1974-ben és 1978-ban született fiúgyermekeket az apánál helyezte el, és a jelen per alperesét tartásdíj fizetésére kötelezte. A volt közös lakás használatára az alperest jogosította fel azzal, hogy a volt házastárs elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni, és egyúttal kötelezte az alperest 7000 forint kárpótlás megfizetésére.

A felperes keresetében a házastársi közös vagyon megosztását és az ingatlanon fennálló közös tulajdon oly módon való megszüntetését kérte, hogy az alperes 1/2 tulajdoni illetőségét magához válthassa. Erre az alperes bentlakása mellett, de üres állapotban, a beköltözhető forgalmi érték figyelembevétele mellett is vállalkozott.

1986. június 1. napjától kezdődően havi 500 forint többlethasználati díj megfizetésére kérte kötelezni az alperest, és jogfenntartással élt a használati díj jövőbeni felemelése iránt. A megváltási árba kérte beszámítani az alperest terhelő hátralékos gyermektartásdíj összegét, amelyet 37 200 forintban jelölt meg.

Az alperes a közös tulajdon megszüntetését nem ellenezte, részletfizetés engedélyezése esetén hajlandó volt a felperes tulajdoni illetőségének a magához váltására is, mivel az ingatlanból nem tudott kiköltözni.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a közös vagyoni ingóságokat természetben megosztotta. A perbeli ingatlan tekintetében a közös tulajdont úgy szüntette meg, hogy az alperesi 1/2 tulajdoni hányadot a felperes tulajdonába adta. Kötelezte az alperest, hogy a lakást - ingóságaitól kiürítve - 6 nap alatt bocsássa a felperes birtokába, és 1986. június 1. napjától a lakás átadásáig havi 500 forint használati díjat fizessen meg a felperesnek, valamint megállapította, hogy a hátralékos használati díj 26 000 forint. Ezt, valamint az alperest terhelő, a felperesi előadás szerint 37 200 forint hátralékos tartásdíjat a megváltási árba beszámította, és az elszámolás eredményeként kötelezte a felperest 42 405 forint értékkülönbözet megfizetésére.

Az ítélet első fokon jogerőre emelkedett.

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.

A házassági bontóperben a bíróság jogerős ítéletével az alperest jogosította fel a perbeli ingatlan kizárólagos használatára. A közös tulajdon megszüntetése során lehetőség nyílik a használat jogának újbóli rendezésére, ez azonban nem állhat ellentétben a jogszabályban biztosított jogosultságokkal, a felek egyező akaratával, valamint méltányos érdekeikkel.

A Legfelsőbb Bíróság PK 10. számú állásfoglalásának I. pontja szerint ha olyan közös ingatlanról van szó, melyben az egyik tulajdonostárs bent lakik, és kiköltözni a közösség megszüntetése esetén nem hajlandó, ennek a körülménynek az értékre gyakorolt hatását figyelembe kell venni. A jogszerűen bentlakó és kiköltözést nem vállaló tulajdonostárs használati jogának megszüntetésére az ítélkezési gyakorlat szerint csak kivételesen indokolt esetben van lehetőség, amikor viszont a saját bentlakása folytán előállt értékcsökkenés következményeit a bentlakónak kell viselnie. (Ptk. 148. §).

Az alapul szolgáló ügyben a teljesítőképességgel rendelkező és az ingatlant magához váltani kívánó felperes maga sem ragaszkodott az alperes használati jogának megszüntetéséhez. Úgy nyilatkozott, hogy az alperes bentlakása mellett is hajlandó az alperes illetőségének magához váltására, ebben az esetben azonban az elszámolás alapját képező ellenértéket a beköltözhető forgalmi érték 40%-ában kéri figyelembe venni.

A városi bíróság tehát a feleknek a közös tulajdon megszüntetési módjára nézve kinyilvánított, lényegében azonos kérelmével szemben jogszabálysértően döntött, amikor a lakásban bent lakó és a használatra jogszerű igényt tartó alperest kötelezte az ingatlan elhagyására. Téves jogi álláspontja folytán a városi bíróság elmulasztotta annak megnyugtató tisztázását, hogy az alperes bentlakása mellett a tulajdonjogot megváltó felperes milyen megváltási ár megfizetésére köteles, így döntése megalapozatlan is. A jelenlegi körülmények mellett, az ingatlanforgalomban bekövetkezett változások miatt a bentlakás értékcsökkentő hatása és a lakott forgalmi érték meghatározása - a felek esetleges egyező nyilatkozata hiányában - szakértő bevonását teheti szükségessé.

Ezen túlmenően a városi bíróság törvénysértően állapította meg az alperesi különvagyon értékét 18 000 forintban. A Csjt. 31. §-a (2) bekezdésének értelmében a házassági életközösség megszűnésekor véget ér a vagyonközösség, és bármelyik házastárs kérheti a közös vagyon megosztását. A perbeli esetben a vagyonközösség megosztására 1990 szeptemberében került sor. Az ingatlan megszerzésekor, 1974 októberében befektetett összeg értéknövekedését tehát a bíróságnak figyelembe kellett volna vennie, és ennek arányában kellett volna megállapítania az alperest megillető különvagyonnak a közös tulajdon megszüntetése időpontjában képviselt értékét is.

A bíróság azt sem vizsgálta, hogy az alperes a bontóperben a felperes javára megítélt 7000 forint kárpótlást megfizette-e, vagy tartozása jelenleg is fennáll. A kárpótlás címén kifizetett összeget ugyanis - mivel az alperest terhelő többlethasználati díj elszámolásra került - a felperes által fizetendő megváltási ár összegénél nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Végül megalapozatlan a jogerős ítélet azért is, mert a bíróság - az ítélet indokolásából kitűnően - beszámította a megváltási árba az alperest terhelő hátralékos gyermektartásdíj felperes által megjelölt összegét is. A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelezett a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. Az alperes perbeli tagadásával szemben azonban a felperes beszámítási igénye tárgyában a bíróság nem mellőzhette volna annak körültekintő vizsgálatát, hogy az alperest az ítélet meghozataláig milyen összegű lejárt tartásdíj terhelte, a hátralékos tartásdíj beszámítására ugyanis csak ennek aggálytalan tisztázása után van lehetőség.

A kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság jogerős ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a városi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. I. 20 505/1992. sz.)