A népek és nemzetek önrendelkezési joga

A népek és nemzetek önrendelkezési joga

Szuverenitással csak az állam rendelkezhet, ezzel szemben önrendelkezési joggal az államot nem alkotó emberi közösség is. Ez azt jelenti, hogy a közösség, a nép vagy nemzet amennyiben önálló államot alkot, önrendelkezési 818g65i jogát a szuverenitásán keresztül gyakorolja, önrendelkezési joga a szuverenitásban jut kifejezésre. Ha a szuverenitását elveszti, ezzel az önrendelkezési joga nem szünik meg, az lép az elveszett szuverenitás helyébe, és alanyi jogot jelent az államiság újbóli megszerzésére.

Az önrendelkezési jog viszonylag fiatal nemzetközi elv és egyike a nemzetközi jog legvitatottabb kérdéseinek. Az önrendelkezési jog elsö megjelenését egyesek szerint 1860-ra lehet visszavezetni, ekkor rendeztek népszavazást Savoya és Nizza kérdéséröl.

Mások szerint W. Wilson hivatkozott rá elöször az I. világháborút lezáró párizsi békekonferenciát elökészítö tárgyalásokon. De a nevezetes 14 pont, nem tartalmazta expressis verbis az önrendelkezési jogot, mindössze az V. pontot lehet úgy értelmezni, hogy abban megjelenik az önrendelkezési jog elve. Az önrendelkezési jogot csak Európára alkalmazták, a gyarmatokra nem és Európában is csak a határok megvonásánál hivatkoztak rá, de ott sem érvényesült mindenütt.

Végül pedig vannak, akik szerint a bolsevik forradalomban jelent meg elöször "Oroszország népeinek jogairól" c. Lenin által jegyzett dekrétumban (1917. november 02.). Eszerint az önálló állam alakítás jogát jelenti.

A népeket és nemzeteket megilletö önrendelkezés ebben az idöben tehát egy sajátosan értelmezett puszta politikai elv volt, amit a gyöztesek kizárólag a vesztesekre alkalmaztak és érdekeiknek megfelelöen értelmeztek.

Az elsö többoldalú okmány, amelyben utalás történik az önrendelkezésre, az 1941. augusztus 14-én kiadott Atlanti Karta. De ez sem tartalmazta expressis verbis az önrendelkezési jog kifejezést (Churchill csak a náci iga alatt európai nemzetekre értette, a brit gyarmatokra nem).

Az ENSZ Alapokmány 1945. május 5-én elfogadott végleges szövege (szovjet javaslatra) már tartalmazza az önrendelkezési jogot, a célok és elvek között, mely semmire sem kötelez. Miután az Alapokmány nem rögzíti, hogy mi e jog tartalma, hogyan lehet végrehajtani és az államokat milyen kötelezettségek terhelik, a soft law-nak minösíthetö program jellegü normák tipikus példája. Az önrendelkezési jog tehát nem érvényesült. A II. vh. után a vegyes lakosságú területeken kitelepítéseket alkalmaztak. A Szovjetunió is a kollektív bünösség elvét alkalmazta, amikor a németekkel való együttmüködéssel vádolt népeket Szibériába telepítette. A vietnámiak, koreaiak esetében pedig a nagyhatalmak a területeket egyszerüen kettészakították.

A gyarmati rendszer felbomlása után megváltozott az ENSZ összetétele, és a felszabadult népek megalakították az el nem kötelezett államok mozgalmát, melynek célja volt érvényesíteni az idegen elnyomás alatti gyarmati népek jogát a szabadságra, önrendelkezésre és függetlenségre.

Az 1966-ban elfogadott (1976-ban lépett hatályba) emberi jogok két egyezségokmánya (Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya) szabályozza az önrendelkezési jogot, azonban ez csak egyfajta kompromisszum volt, melybe valamennyi állam belement. Ez tartalmazza, hogy minden nép szabadon határozza meg politikai rendszerét és szabadon rendelkezik természeti kincseivel, eröforrásaival.

A Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete nemzetközi büncselekménynek minösíti, ha egy állam megszegi a gyarmati uralom létrehozásának vagy fenntartásának tilalmát. Ezzel a népek és nemzetek önrendelkezési joga egyike lett a nemzetközi jog alapelveinek.

1. Önrendelkezési jog tartalma

Népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket

A függetlenséghez való jogot, a demokrácia elvét, vagy a be nem avatkozás elvét is jelentheti. Ez a belsö önrendelkezési jog, amellyel az állammal rendelkezö népek rendelkezhetnek, államisággal nem rendelkezöknél mindössze autonómiát jelenthet.

Függetlenséghez, ill. az elszakadáshoz való jog

Külsö önrendelkezési jog. Az önrendelkezés jogát részletezö ENSZ határozat szerint gyakorlásának módjai:

a) szuverén és független állam létesítése;

b) szabad csatlakozás és egyesülés egy már meglévö állammal;

c) más politikai státus megszerzése a nép szabad döntése alapján.

Elszakadni viszont csak egy már létezö államtól lehet, így az önrendelkezés joga ellentmond az állam területi épsége sérthetetlenségének. A feloldást abban próbálja az állami gyakorlat megoldani, hogy jogos (a nép gyarmatosító, fajüldözö és idegen uralom elleni harca) és jogtalan elszakadási igényt különböztet meg. Az ENSZ gyakorlatában azonban a népek földrajzi helyzete dönti el, hogy megilleti-e öket az önrendelkezés joga vagy sem (Európában nem alkalmazzák: csecsenek, skótok, észak ír szeparatisták, baszkok elszakadási szándéka). Ha egy elszakadás nem volt sikeres, úgy a területi sérthetetlenségre hivatkozva ezen elv érvényesülését ismerik el.

2. Önrendelkezési jog alanyai

Egyesek szerint ennek a jognak nincs alanya, csak az államok vannak kötelezve a betartására. A többségi vélemény szerint a népnek vagy nemzetnek alanyi joga van az önrendelkezési jogra.

A nép vagy nemzet fogalmát csak vagylagosan lehet meghatározni.

Az UNESCO által szervezett 1989. évi párizsi konferencia záróközleménye szerint a nép egy olyan embercsoport, amely az alábbi jellemvonások összességével vagy többségével rendelkezik:

1) Közös történelmi hagyomány;

2) Faji vagy etnikai azonosság;

3) Kulturális azonosság;

4) Nyelvi egység;

5) Vallási vagy ideológiai hasonlóság;

6) Területi összefüggés;

7) Közös gazdasági élet.

A nép fogalma a nemzetétöl fejlödési fokában különbözik, egy alacsonyabb összetartozási fokozatot jelent, ahol még nem olyan erös az együvé tartozás tudata, mint a nemzetnél.

Míg a nemzetnek van önrendelkezési joga, addig a közfelfogás szerint a nemzetiségnek nincs.

A nemzetiség önrendelkezési jogának tagadása, azonban indokolatlan olyan esetekben, amikor az önrendelkezési jog nem valósulhat meg valamely más nemzethez való csatlakozásban. Pl.: baszkok, bretonok, kurdok. Ha a kisebb népeknek csak a nemzetiség státuszt biztosítják, akkor azoknak nincs sem önrendelkezési joguk, sem állami szuverenitásuk.

A nemzetek kialakulásában a hosszú ideig tartó együttlét döntö, tehát, hogy a nemzetnek közös politikai története van. A nemzetben létezik egy összetartozási tudat is, amely alapulhat vérségi leszármazáson, de hosszú közös együttléten is. A nemzet olyan történelmileg kialakult közösség, amelyik az együvé tartozás tudatában rendszerint egy államon belül élve alakult ki. Amennyiben ez az összetartozási tudat kialakult, akkor a több államra való darabolás ténye sem szünteti meg a nemzet fogalmát.

A nemzet és a nemzetiség között az az alapvetö különbség, hogy a nemzetet vagy népet a tudomány valamiféle objektív ismérvek alapján próbálja meghatározni, míg a nemzetiség egy kifejezetten szubjektív fogalom. A nemzetiség a lakosság olyan csoportját jelenti, amelyet a többség ilyennek minösít. Nem a létszám a döntö, hiszen pl. Svájcban a néhány ezres számú rétorománokat államalkotóknak tekintik, ugyanakkor a Törökországban élö 7-9 milliós számú kurdokat a legjobb esetben is csak nemzetiséggé degradálják.

A nemzetiség egy államban az állampolgároknak olyan csoportja, amely nyelvében vagy vallásában különbözik a többségtöl, azaz kisebbség.