|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |  | |
|
| ||
 |  |
|
||||||||||
A menedékjog a nemzetközi jogban
Menedékjog az államnak az a joga, hogy az üldözött személyek részére védelmet nyújthat és kiadásukat más állam részére megtagadhatja. Attól függöen, hogy az állam hol nyújtja a menedéket lehet:
területi menedékjog: mely akkor nyújtható, ha az üldözött egyén az állam határait átlépi vagy ha nyílt tengeren vagy bárhol a hajójára menekül.
diplomáciai menedékjog: a követség épületéb 424c21e e menekült személy kiadásának megtagadását jelenti.
A területi menedékjog nyújtásának módozatait a belsö jog rendezi, így annak mérlegelése, hogy kinek ad menedéket minden állam diszkrecionális joga. A nemzetközi jog ezzel kapcsolatban csak bizonyos, a nemzetközi jogban kialakult általános elveket tartalmaz, melyeket az ENSZ Közgyülése 1967. december 14-én elfogadott határozata foglalja össze.
A menedék kérésének a jogát az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az emberi jogok szintjére emelte és kimondta
1) Minden személynek joga van az üldözés elöl más országban menedéket keresni, és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
2) Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges büncselekmény miatti, kellöképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében.
3) Minden személynek joga van minden országot ideértve a sajátját is elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.
A Polgári és Politikai jogok egyezségokmánya csak a harmadik jogot erösítette meg, ennélfogva az Egyetemes Nyilatkozatban rögzített menedékhez való jog csupán a nemzetközi szokásjog által biztosított jognak tekinthetö.
A menedékjog biztosításához alapul szolgáló indokok értékelése a menedékjogot nyújtó állam joga. Alanyi jog, ennélfogva az egyének számára nincs, viszont a területi menedékjogról kiadott ENSZ Közgyülési határozat értelmében az egyik állam által nyújtott menedéket minden más állam tiszteletben tartja. Ez a határozat is tartalmazza a visszazsuppolás tilalmát, de ez alól nemzetbiztonsági okokból kivételesen a befogadó állam mentesül, de ilyenkor is meg kell próbálnia, hogy más államok - akár ideiglenesen is - befogadják a menekülteket, hogy azoknak ne oda kelljen visszatérniük, ahol üldözik öket. A menekültet ki lehet utasítani nemzetbiztonság vagy a közrend érdekében, de nem oda, ahonnan elmenekült. Ezt nevezik a visszazsuppolás tilalmának.
1951-ben Genfben az ENSZ kezdeményezésére általános egyezménnyel rendezték a menekültek jogi helyzetét., melyben meghatározták a menekült fogalmát is:
A menekült olyan személy, aki
M az 1950. január 1. elött elöfordult események eredményeként és
M a faji, vallási, nemzetiségi, bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozás vagy
M politikai vélemény megvallása miatt
M üldözéstöl való megalapozott félelem következtében
M nem abban az országban tartózkodik, amelynek állampolgára és
M nem tudja, illetöleg a félelem miatt nem hajlandó országának védelmét igénybe venni.
M Menekült továbbá az a személy, akinek nincs állampolgársága és
M annak az országnak a területén kívül tartózkodik, amelyben elözö lakhelye volt, és
M az elöbb említett események eredményeként nem képes, vagy a megalapozott félelem következtében nem hajlandó oda visszatérni.
A menekült fogalmát az 1967. évi kiegészítö jegyzökönyv akként módosította, hogy törölte az 1951. évi egyezmény idöbeli korlátozását, így ma menekültnek számít az is, aki 1951 után történt cselekmények miatt volt kénytelen hazáját vagy lakóhelyét elhagyni.
Üldöztetés: a menekülést elöidézö tevékenységet az az állam fejti ki, ahonnan a menekülö jött.
Miután az üldözöttség tényét a menekülönek kell bizonyítani vagy legalább valószínüsíteni, így a legkönnyebb helyzetben akkor van a menekült, ha országának közismert belsö vagy külsö konfliktusai miatt menekült el. Nehezebb az üldözés és a félelem megalapozottsága akkor, ha a menekültet saját állami szervei nem üldözik ugyan, de nem vagy nem kellöképpen akadályozzák meg a rasszista szervezetek tevékenységét. A menedéknyújtás alapja lehet a katonai szolgálat lelkiismereti okból való megtagadása is, ha a menekült államának a joga nem ismeri a fegyver nélküli szolgálatot. Üldöztetésnek minösülhet a személyiségi jogokat sértö embertelen társadalmi vagy vallási szokás is. Amennyiben a menedéket kérö kettös állampolgár, úgy nem elég bizonyítani azt, hogy öt az egyik államban üldözik, azt is kell bizonyítania, hogy mindkét államban fennálló helyzet miatt nem tudja igénybe venni egyik államának védelmét sem.
A Menekültügyi Föbiztos és hivatala a menekülteknek minösített személyeken kívül azokat is oltalmazza:
- akiket a területi állam földrajzi vagy idöbeli korlátozás miatt nem tekint menekültnek
- aki a menekülti státusz elnyerésére irányuló kérelmét már beadta és ennek elbírálására vár
- akit nem tekint ugyan a befogadó állam menekültnek, de emberiességi okokból mégis befogadott
- aki egy, a menekültügyi egyezményt el nem fogadó állam területén tartózkodik és menekült státuszt kíván szerezni.
A menekülteket a befogadó államok személyi okmányokkal látják el és területükön jogszerüen tartózkodó menekültek részére külföldi utazás céljából úti okmányt állítanak ki. Ilyen úti okmány azoknak is kiállítható, akik nem jogszerüen vannak az állam területén, de nem tudnak ilyen okmányt beszerezni abból az országból, ahol a jogszerü tartózkodási helyük van. Ha valaki egyszer valamely államban menekült státuszt és ennek alapján úti okmányt kapott, ennek birtokában harmadik állam területén úgy kell kezelni, mint bármely más külföldit, azaz nincs szükség arra, hogy itt is kérelmezze a menekültstátusz elnyerését. Menekülti minöség addig tart, amíg az elmenekült személy önként igénybe nem veszi állama védelmét, vagy ha nincs állampolgársága, azt visszaszerzi. Véget ér a menekültstátusz akkor is, ha bármilyen új állampolgárságot szerez amelynek alapján öt az új állam védelemben részesíti, vagy önként visszaköltözik abba az országba, amelyet elhagyott. Mindaddig amíg ez nem következik be, a külföldre távozott személy menekültnek minösül, de nem jogosult ilyen státuszra az, aki háborús bünös, vagy súlyos köztörvényes büntettet követ el. Ilyenkor, valamint ha az ENSZ céljaival ellentétes cselekményt követett el a fogadó állam nem köteles öt menekültnek tekinteni. A menekültek jogállása hasonló a hontalanokhoz, ki lehet utasítani nemzetbiztonság vagy a közrend érdekében, de nem oda ahonnan elmenekült (visszazsuppolás tilalma).
Magyarország a menekültügyi egyezményt az 1989. évi 19. sz. tvr-ben hirdette ki. Ennek értelmében a Magyarországra menekültek olyan helyzetben vannak, mint a magyar állampolgárok, az alábbi kivételekkel:
1) nincsenek politikai jogaik;
2) bizonyos közszolgálati állásokat nem tölthetnek be;
3) nem hadkötelesek.
A menekültekre már igen korai rendelkezéseket találhatunk a nemzetközi jogban (pl.: i.e. 1278 egyiptomi-hettita szerzödés). Az I. vh. után nagy számú menekült jelent meg (pl.: Oroszországból, Törökországból), amely szükségessé tette a nemzetközi szervezetek intézkedését. A Nemzetek Szövetsége hozta létre az elsö menekültekkel foglalkozó szerveztet a Nemzetközi Menekültügyi Hivatalt (elsö elnökének halálát követöen Nansen hivatal). A szervezet célja volt, hogy rábírja a menekülteket a hazájukba való visszatérésre, ami azonban sokszor nem volt lehetséges. A menekültek egyébként bárhova utazhattak, és részükre a Hivatal úti okmányokat adott ki, (Nansen-útlevél). 1945-ben még 600 ezer háború elötti menekült volt, akik számát csak növelte a háború, majd az arab-izraeli háború (1949-ben számuk 23 millió volt). Az ENSZ 1946-ban létrehozta a Nemzetközi Menekültügyi Szervezetet IRO), amely 1953-ban megszünt, de az ENSZ Menekültügyi Föbiztossága a mai napig müködik. Az arab-izraeli háborúk palesztin menekültjeinek segélyezésére 1949-ben az ENSZ Közgyülése külön szervezetet hozott létre (Közel-keleti Palesztin Menekülteket Segítö Ügynökség), melynek feladata a menekülttáborok fenntartása, iskolák szervezése, stb. A menekültek számára jellemzö, hogy a konfliktusok idején megnövekszik, majd azok rendezése után a visszatelepülésekkel csökken, azonban nagy számban maradnak a menekült táborokban is (pl.: Afrika).
55.A kisebbségek
védelme a nemzetközi jogban.
Az államok népessége a legtöbb esetben nem homogén: a lakosság egy része a többségtöl különbözö rasszhoz, valláshoz, nemzethez vagy anyanyelvhez tartozik.
Valódi nyelvi kisebbség csak ott létezik, ahol a kisebbségi nyelvet beszélök nem államalkotók, ahol öket a többség kisebbségi sorsba taszította. A kisebbségnek tehát fogalmi eleme, a nem uralkodó, azaz az alávetett helyzet. Az anyanyelvi kisebbséget a nemzeti kisebbség egy fajtájának kell tekinteni.
A nemzeti kisebbség annyival bövebb, mint az anyanyelvi, hogy olyan népcsoportot is jelenthet, amelynek megvan a különállási tudata, de a hosszú idegen uralom alatt már elvesztette eredeti anyanyelvét. Ilyenkor a nyelv helyét más sajátosság veszi át a helyet pl. a vallás.
Bizonyos esetekben sem a nyelv, sem a vallás nem szolgál alapul a különállási tudat indokául. Van ahol az összetartozási tudat a közös etnikai eredeten alapul. Pl: Magyarországon a romák. Sok államban csak az ún. történelmi kisebbséget tekintik igazi kisebbségnek, tehát azokat, akik a határok megváltozása miatt, akaratukon kívül kerültek külföldre, az önként bevándorlókat nem sorolják ide.
A kisebbség 2 féle lehet
vagy egy meghódított anyaország nélküli kis népet jelent pl: gaguzok, bretonok
vagy egy nagyobb nép (nemzet) határon túlra került töredékét jelenti.
Az Emberi Jogok Bizottsága által elfogadott definíció szerint:
Kisebbség az a nem domináns helyzetben levö csoport, amely számát tekintve kisebb mint az állam lakosságának többi része és melynek tagjai olyan etnikai, vallási, vagy nyelvi sajátossággal rendelkeznek, amelyek megkülönböztetik öket a lakosság többi részének sajátosságaitól és összeköti öket kultúrájuk, hagyományaik, vallásuk és a nyelvük megörzésére irányuló szolidaritás érzése.
Általános nemzetközi jogszabályban azonban a mai napig nem található hivatalos jogi meghatározás ezen fogalomra nézve, létezik azonban egy jogszabálytervezet:
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyülésének 1201. számú 1993-ban elfogadott ajánlása, amely definiálja a kisebbség fogalmát.(ez az ajánlás, egy javaslat az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolandó Kiegészítö Jegyzökönyv létesítésére) Ezt több kisebbségi egyezmény is elfogadta.
Az ajánlás szerint kisebbség:
Az állam területén lakik és az állam polgára;
Régi, szilárd és tartós kapcsolata van ezzel az állammal;
Etnikai, kulturális, vallási, vagy nyelvi jellemzöi vannak;
Kielégítöen jelentös számú, mindazonáltal számbelileg kisebb, mint ennek az államnak, vagy ezen állam régiójának a népessége;
1. Meg kívánják örizni azok összességét, melyen közös azonosságuk alapszik, nevezetesen kultúrájukat, hagyományaikat, vallásukat, vagy nyelvüket.
Az 1201-es ajánlás az európai koncepciót tartalmazza, így eltér az ENSZ által jóváhagyott fogalomtól, amennyiben Európában a kisebbség az adott államban állampolgársággal rendelkezik és többnyire nem bevándorlás útján került külföldre, bár ezt az ajánlás expressis verbis nem mondja ki.
A magyar kisebbségi törvény (1993. évi LXXVII. tv.) is csak a történelmi kisebbség létezését ismeri el, mivel a törvény hatálya nem terjed ki a menekültekre, a bevándorlókra, a letelepedett külföldi állampolgárokra és a hontalanokra. A törvény értelmében csak akkor tekinthetök kisebbségnek, ha a csoport, amihez a magyar állampolgár tartozik már legalább 1 évszázada él Magyarországon.
A történelmi kisebbségeket a törvény tételesen felsorolja: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán kisebbség.
A törvény értelmében továbbá a kisebbségi létszám alsó határa 1000 fö, azaz ennyi magyar állampolgár kezdeményezhetné kisebbségi csoportként való elismerését, ha bizonyítani tudják, hogy már legalább 100 éve él nálunk e csoport.
Kisebbségi jog fogalma és kialakulása:
A kisebbségi csoportokra vonatkozó jogszabályok összessége a kisebbségi jog. A kisebbségi jog az emberi jognak egy viszonylag korai megjelenési formája, kialakulása idején az emberi jogok intézménye még inkább belsö jogi szabályozás formájában létezett.
Magának a kisebbségnek a jogi helyzete az egyes államokban elvileg három féle lehet
1. Kisebbség a többséghez képest hátrányos helyzetben van. Ezt a rendszert valójában nem nevezhetjük kisebbségi jognak, és nem jelenti a kisebbségi probléma megoldását sem a kisebbség hátrányos megkülönböztetése a történelemben többször elöfordult pl.: hitleri Németország.
2. Kisebbségre hátrányos rendelkezések tilalma. Ez gyakorlatilag a többséggel úgy hozza egyenlö helyzetbe, hogy speciális jogaikra nézve nem tartalmaz külön szabályozást. Ez gyakran hátrányos, és az asszimilációt elösegítö, felgyorsító megoldás.
3. Külön rendelkezések a kisebbség speciális és mindig hátrányos helyzetének kiegyenlítése céljából. Ez nem azt jelenti, hogy a kisebbség a többséghez képest elönyösebb helyzetben van, ellenkezöleg, hátrányosabb helyzetét jogszabályi biztosítékkal igyekeznek kiegyenlíteni. A hátrányos helyzetet legmegfelelöbb módon a kisebbségek számára biztosított autonómia egyenlíti ki.
Kisebbségi jog az I. világháború után:
Erre az idöszakra jellemzö a kisebbségi jog kialakulása és a szabályozás betartásának nemzetközi ellenörzése. A szabályozás forrásai egyrészt a háborút befejezö békeszerzödések, másrészt az államok közötti kisebbségi szerzödések. Bizonyos államok (Albánia, Irak) a Nemzetek Szövetsége felszólítására, kisebbségi deklarációkat, mint egyoldalú kötelezettségvállalásokat tettek.
A korszak kisebbségi jogára jellemzö, hogy regionális szabályokból állt, és csupán Közép-Kelet Európára vonatkozott. a gyöztes hatalmaknak eszükbe sem jutott, hogy egész Európára érvényes szabályokat hozzanak. A vesztes államokat ért területi átrendezés következtében ért sokkot, az antant azzal igyekezett enyhíteni, hogy az új kisebbségek részére nemzetközi jogi kisebbségvédelmi rendszert hozott létre, míg ilyenre Nyugat-Európában nem került sor. A cél késöbb feledésbe ment, és csak a határok véglegességét és változtathatatlanságát hangsúlyozták.
Az elsö világháború után kialakított nemzetközi kisebbségvédelmi szabályokat két részre szokás felosztani:
Az anyagi kisebbségi jog általában a többséggel egyenlö jogállást biztosított a kisebbségeknek, ami mellett bizonyos jogokat külön is szabályozott pl.: vallásszabadság, az anyanyelv használata a magánérintkezésben és az anyanyelvi elemi iskolák létesítésének joga (az állam kötelezettsége volt). Ezek a jogok a kisebbséget, nem mint egészet, hanem csak egyénenként illették meg. A hivatalos nyelvhasználatban a kisebbségi nyelv már nem élvezte az egyenlöséget, a kisebbségi nyelvhasználat csupán a magán- és üzleti életben volt lehetséges. A bíróság elötti használathoz csak méltányos könnyítéseket voltak kötelesek a kisebbséget uralmuk alatt tartó államok adni. A kisebbségi rendelkezések a kisebbség számára a jogegyenlöséget írta elö, saját költségükön joguk volt jótékonysági, vallási, szociális intézményeket létesíteni és ott nyelvüket szabadon használni. A kisebbségi jogok legfejlettebb megoldását, az autonómiát csak igen ritkán alkalmazták pl: az Aaland-szigeteken (Botteni-öböl bejáratánál) élö svédek kaptak, valamint a Csehszlovákiában élö ruténok (kárpát-ukránok). Kárpátalján azonban az autonómia csak papíron létezett. Az Aaland-szigetek Finn fennhatóság alatt állnak, azonban semleges, katonailag meg nem erösíthetö terület.
Az alaki kisebbségi jog azokat a szabályokat jelentette, amelyeket a jogok megsértése esetén alkalmaztak, vagyis ez volt a kisebbségi jogok betartásának biztosítéka. A jogok betartása felett a Nemzetek Szövetsége vállalt védnökséget, ami azt jelentette, hogy:
a Nemzetek Szövetsége beleegyezése nélkül a szabályok nem változtathatóak meg, és
a betartásukat a Nemzetek Szövetsége ellenörizte.
Az ellenörzésre jogosított szerv a Szövetség Tanácsa volt, ahol nem minden érdekelt állam emelhetett panaszt. A Tanács napirendjére csak olyan ügyet tüzhetett, amelyet a Tanács valamely tagja javasolt. Magyarország soha nem volt a Tanács választott tagja, panaszait csak közvetítö államok segítségével tudta a Tanács elé terjeszteni. Ha a Tanács valamely tagjával szemben emelt valaki a kisebbségi jogok megsértése miatt panaszt, vagy ha ezt a megsértett kisebbségi egyezmény lehetövé tette, akkor az ügyet az Állandó Nemzetközi Bíróság elé kellett vinni, amelyik kötelezö jellegü döntést hozott. Ezenkívül a Tanács kérésére az állandó Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményt adhatott. Erre akkor volt szükség, ha a Tanács elé került ügyben nemzetközi jogszabályt is értelmezni kellett.
Az ENSZ kisebbségvédelmi tevékenysége:
Az ENSZ Alapokmánya nem szabályozza a kisebbségek nemzetközi jogi védelmét, aminek oka az akkoriban általános nézet, miszerint az emberi jogok nemzetközi jogi szabályozása feleslegessé teszi a kisebbségi jogok külön rendezését, vagyis a kisebbségi jogokat az emberi jogok intézményének keretében kell biztosítani.
ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa 1946-ban felállította az Emberi Jogok Bizottságát és ezen belül 1947-ben az Albizottságot, mely egyrészt a faji elkülönítés elleni védelemmel, másrészt a kisebbségek helyzetével foglalkozott. Az Albizottság kezdetben 12 tagú volt, de jelenleg 26 tagú. Tevékenysége sokáig elsösorban a faji megkülönböztetés elleni nemzetközi jogszabályok megalkotására irányult, de az ö javaslatára került bele az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányába a kisebbségi rendelkezés, aminek következtében a kisebbségi jog az egyetemes nemzetközi jog szintjére emelkedett. Hiányzik az állam pozitív tevésre való kötelezése, nincsenek benne a kisebbségek jogai konkrétan felsorolva, továbbá hiányzik a jogok ellenörzésének és betartásának jogi szabályozása is.
Van az egyetemes nemzetközi jogban egy másik, az UNESCO által kezdeményezett egyezmény is (1960. évi egyezmény- az oktatásban megvalósítandó egyenlö elbánásról) amely szintén tartalmaz minimálisan kisebbségi jogokat. Nem tartalmaz azonban semmilyen konkrét kötelezettséget, ezért tipikus példája a soft law jellegü rendelkezéseknek.
A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának kidolgozásával szinte egy idöben került sor a kisebbségi Albizottságban (Caportori professzor volt az elöadója) egy részletesebb szabályozás kidolgozására, melynek eredményeként az ENSZ Közgyülése 1992-ben elfogadta Az etnikai vagy nemzeti, vallási és nyelvi kisebbségek tagjainak jogáról szóló deklaráció-t. Kollektív és egyéni jogokat is tartalmaz.
1. A kisebbségi jogokat az emberi jogok közé sorolja, és elismeri a kisebbségnek a létezéshez és önazonosságához való jogát, melyet a területi államok kötelesek védelmezni és az ehhez szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket megtenni. Ez kollektív jog.
2. A kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van saját kultúrájuk élvezetéhez, ahhoz, hogy vallják és gyakorolják saját vallásukat, a magán- és közéletben szabadon és diszkriminációmentesen gyakorolják saját nyelvüket.
3. A kisebbség joga, hogy részt vegyen az általa lakott területet vagy magát a kisebbséget érintö regionális döntésekben, minden olyan módon, ami összefér a nemzeti törvényhozással. Ezen jog gyakorlása nem lehet ellentétes a belsö törvényhozással, azaz az autonómia létesítésére nincs állami kötelezettség. Ez szintén kollektív jog.
4. Joguk van a kisebbséghez tartozó más személyekkel, más kisebbségekkel szabad kapcsolatot létesíteni, kapcsolatot tarthatnak fenn a határon túli olyan más állam polgáraival, akikkel nemzeti, etnikai, vallási vagy nyelvi kapcsolatok füzik össze. Ez egyéni jog.
5. Saját szervezeteket, társulásokat hozhatnak létre. Ez kollektív jog.
6. Kimondja, továbbá, hogy az államok kötelesek megteremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetövé teszik a kisebbség számára, hogy szabadon fejlesszék saját kultúrájukat, nyelvüket, hagyományaikat és szokásaikat, hogy megtanulhassák anyanyelvüket, részt vehessenek országuk gazdasági fejlödésében, és törvényhozási eszközökkel is biztosítani kötelesek a kisebbségi jogokat.
7. Egyéni jog, a magán- és közéletben a kisebbségi anyanyelv szabad használata, a vallás szabad gyakorlása és az emberi jogok minden diszkrimináció nélküli élvezete.
A II. világháború után a kisebbségi jogok tekintetében szemléletbeli változás következett be. A regionális és kétoldalú szabályozást háttérbe szorította azt a hivatalosnak tekinthetö nézet, hogy az emberi jogok intézménye a kisebbségi jogot helyettesítette, feleslegessé tette. Ettöl eltekintve azért változatlanul létrejöttek kisebbségi jogi rendelkezések, ugyanakkor néhány az I. világháború után kötött kisebbségi szerzödés is változatlanul érvényben maradt.
A Törökországra vonatkozó kisebbségi rendelkezések:
Változatlanul érvényesek a Lausanne-i békeszerzödésnek a kisebbségi rendelkezései. Törökország ezekre nézve úgy nyilatkozott, hogy azokat változatlanul tiszteletben tartja. A török nemzetiségi politika egyébként erösen kifogásolható:
1915-ben Törökország teljes örmény kisebbségét az Arábiai-sivatagba telepítették ki, azon a címen, hogy az ellenséggel cimborálnak. Ekkor 2 millió örmény pusztult el a menetelésben.
a legjelentösebb kisebbséget a kurdok alkotják. Számukat 7-8 millióra becsülik, kisebbségi jogaik azonban nem érvényesülnek. A kurdok idönként fegyveres harcot is folytatnak jogaik érvényesítéséért, de ügyük igen kevés támogatásban részesül, mert Törökország a NATO tagja és vele szemben ezért az USA igen elnézö.
A törökök csak azért vállalták a Lausanne-i békeszerzödés kisebbségi rendelkezéseinek a betartását, hogy ezáltal formáljanak jogot, a külföldön élö török kisebbség ügyeibe való beleszólásra. A legnagyobb számú török kisebbség Bulgáriában él, kb. 1 millióan vannak.
Az Aaland-szigetek autonómiája:
Az I. világháború végén keletkezett és jelenleg is fennálló az Aaland-szigetek speciális státusza, az ezzel kapcsolatos szabályok változatlanul érvényesek.
Saját 30 fös helyi parlamenttel rendelkezik, ez a Landsting. A Tartományi Parlament tartományi törvényeket alkothat és a Finnország által kötött nemzetközi szerzödések a szigeteken csak akkor hatályosulnak, ha azt a Tartományi Parlament külön ratifikálja. Az autonómia szabályainak megváltoztatásához a tartományi parlament hozzájárulása kell. A skandináv országok nemzetközi szervezetében az Északi Tanácsban a Landsting 2 képviselövel vesz részt.
Mellette müködik a Tartományi Kormány, saját helyi ügyekre kiterjedö hatáskörrel.
A szigetek hivatalos nyelve és a tanítási nyelve a svéd.
Külön tartományi állampolgárság van, és tisztviselö csak az ezzel rendelkezö személy lehet. A tartományi állampolgárságot a Finnországból betelepülök csak 5 évi helybenlakás után kérhetik a tartományi kormánytól, és elnyerésének további elöfeltétele még a svéd nyelv ismerete.
A szigeteken a tartományi állampolgároknak elövásárlási joguk van a házakra és a földekre. A szigetvilág demilitarizált státuszt élvez, így nincs hadkötelezettség.
Finnország egyébként is mintaszerü kisebbségi politikát folytat: azokban a helységekben, ahol a lakosság legalább 8%-a svéd vagy számuk eléri a 3000 föt, ott kétnyelvü helység és utcaneveket használnak, és kétnyelvü a helyi közigazgatás is. A svédek anyanyelvükön tanulhatnak. A svéd nyelvet mindenütt tanítják és svéd nyelvvizsga nélkül senki nem lehet tisztviselö.
Dél-Tirol autonómiája:
A II. világháború után kötött békeszerzödések közül egyedül az 1947. évi olasz békeszerzödés IV. melléklete tartalmaz kisebbségi rendelkezéseket, az 1919-ben Ausztriától Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol vonatkozásában. Ebbe a békeszerzödésbe úgy került bele, hogy az 1946-os Gruber-de Gasperi egyezményt hozzácsatolták. A kétoldalú egyezmény Olaszországot a békeszerzödést aláíró szövetséges és társult nagyhatalmakkal szemben is kötelezi.
Dél-Tirolban kb. 220.000 német anyanyelvü, osztrák származású olasz állampolgár él. A német nyelv ezen a területen hivatalos nyelvnek minösül. Kettös helységneveket kell használni. A kisebbség arányának megfelelö számú személyt kell választani a helyi közigazgatási képviseleti szervekbe.
A kisebbség autonómiát is élvez: Bolzano és Trento provinciákat Trento Adige néven egyesítették és az olasz alkotmányozó gyülés 1948-ban elfogadta az ide vonatkozó autonómia törvényt. Ezt azonban az Osztrák Köztársaság nem fogadta el: az olasz többségü Trento tartományba való beolvasztás sérti a párizsi békeszerzödést. Több terrorista merénylet is volt ezt követöen. Az új olasz autonómia törvény 1972-ben lépett hatályba, e szerint: a kétnyelvü tartományban 29 területen kapott Trento-Alto Adige tartomány önkormányzatot, ebben a körben saját törvényeket és jogszabályokat alkothat.
A trieszti kisebbségi egyezmény:
A Triesztre vonatkozó, 1954-ben megkötött négyhatalmi megállapodás (Nagy-Britannia, USA, Olaszország, Jugoszlávia) az ún. londoni memorandum nem csak az A és B zóna felállításáról döntött, hanem mellékleteként kisebbségi kötelezettségeket vállaltak mind az olaszok, mind a jugoszlávok:
betartják a kisebbséggel szemben is az alapvetö emberi jogokat
egyenlöen alkalmazzák a közfunkció viselésére vonatkozó szabályokat
a nyelvhasználatot a kisebbség számára hivatalos minöségben is megengedik
anyanyelvi oktatást biztosítanak már az óvodától kezdve
biztosítják az anyanyelvi sajtó megjelenésének lehetöségét
a nemzeti nyelv mellett a kisebbség nyelvén is feltüntetik a helység-és utcaneveket.
Tehát a kisebbség kollektív jogokat is élvez. Az olasz kisebbség a B zónán kívül, még az Isztriai-félszigeten is él, ezek Szlovénia és Horvátország függetlenné válásával 1991-ben két államba kerültek. Nagyobb részük Horvátországban él, helyzetüket az 1996-ban Zágrábban megkötött olasz-horvát kisebbségi egyezmény rendezi. A Szlovéniába kerültek helyzetére az 1992-ban Rómában aláírt olasz-szlovén-horvát memorandum az irányadó.
Kisebbségi rendelkezések az osztrák államszerzödésben:
Ezt 1955-ben kötötték, és szintén tartalmaz kisebbségi rendelkezéseket. Ebben Ausztria kötelezi magát, az emberi jogok betartására, valamint arra, hogy a területén élö burgenlandi, karinthiai és stájerországi szlovének, valamint horvátok részére kisebbségi jogokat biztosít. Magyarok és szlávok is élnek Ausztriában, de rájuk ez a szerzödés nem vonatkozik. A kisebbségnek joga van:
az anyanyelvi sajtóra
anyanyelvi elemi és középfokú iskolához
a vegyes lakosságú részekben államigazgatási és bírósági nyelvként a szlovén és a horvát nyelvet is engedélyezni kell.
kétnyelvü helység és utcanevek használata kötelezö
A német-dán közös nyilatkozat:
1955-ben, Dánia és az NSZK kölcsönösen egybehangzó nyilatkozatot tettek a Schleswig-Holstein tartományban élö kisebbségekkel kapcsolatosan. A nyilatkozatok kölcsönösen tartalmazzák, hogy milyen emberi jogokat biztosítanak a kisebbség számára:
vallás,
sajtó,
gyülekezési, pártalapítási szabadság,
kisebbségi választójog,
anyanyelv használat,
választott testületekben joga van az arányos képviseletre,
joguk van a szabad utazáshoz, valamint a kulturális kapcsolatok fenntartásához.
A háború utáni kétoldalú kisebbségi egyezmények közös sajátossága, hogy szakítanak azzal a felfogással, amely a kisebbségi jogban kizárólag egyéni jogokat lát. A kétnyelvü helységnevek, az önkormányzatokban való arányos képviselet, a kisebbségi nyelv hivatalos használata, stb. kollektív jogot jelent.
A kisebbségi jog fejlödésnek indult és általános nemzetközi jogintézménnyé vált, és megjelent Európán kívül is (Japán 1997-ben kisebbségi etnikumként ismerte el a szigetcsoport öslakóit az ajnukat).
Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája (Nyelvi Karta):
A helyi és regionális nyelvek létezésének letagadhatatlanságát ismerte fel az Európa Tanács, amikor kezdeményezte és kidolgozta a Nyelvi Kartát, melynek aláírására 1992-ben Strasbourgban került sor. Az elsö 11 aláíró között volt Magyarország is.
A regionális és kisebbségi nyelvek jogi védelmével gyakorlatilag a nemzeti kisebbségek létezését, kultúráját, anyanyelvi jogait védi a Karta anélkül, hogy meg kellene határoznia a kisebbség fogalmát (pl.: Franciaország a különbségtételre hivatkozva nem ismeri el a kisebbségek létét, de azt igen, hogy regionális nyelvek léteznek területén).
A Karta a regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélöknek nem biztosít egyéni vagy kollektív kisebbségi jogokat, magát a nyelvet védi.
A Karta azokra a nyelvekre vonatkozik, amelyeket:
1) egy állam területén, az állam lakosságának számszerü kisebbségét alkotó polgárai hagyományosan beszélnek és
2) amelyek különböznek ezen állam hivatalos nyelvétöl vagy nyelveitöl.
Nem vonatkozik azonban a hivatalos államnyelv(ek) tájszólásaira, és a bevándorlók nyelveire sem, azaz csak az ún. a történelmi kisebbségek nyelveit részesíti védelemben.
Azt a földrajzi körzetet, ahol a kisebbségi vagy regionális nyelvet beszélik, az államnak ott kell kijelölni, ahol az a nyelv olyan nagy számú személy kifejezési eszköze, mely indokolja a Karta által elöírt különbözö védelmi és fejlesztési intézkedések meghozatalát.
Részletesen felsorolja a nyelvek védelmére elöírt állami kötelezettségeket (96 db), és a felek konkrétan megjelölik, mely területükön beszélt milyen nyelvekre vállalnak kötelezettséget, és nyelvenként legalább 35 kötelezettséget kell elfogadniuk.
a Karta nem ír elö kifejezetten nyelvi autonómiát, de azt lehetövé teszi: a felek vállalják, hogy megengedik és/vagy biztosítják a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát a regionális vagy helyi közigazgatásban.
a közszolgálati televízióban és rádióban kisebbségi és regionális nyelvü müsorok sugárzásának lehetövé tétele
a gazdasági életben a felek nem tiltják a munkaszerzödésekben, a termékek használati utasításában és technikai dokumentumokban a kisebbségi nyelvek használatát
A Karta alapján a felek kötelesek megszüntetni minden olyan indokolatlan megkülönböztetést, kizárást, megszorítást, vagy elönyben részesítést, mely egy regionális, vagy kisebbségi nyelv használatát érinti és az a célja, hogy e nyelv megörzésétöl vagy fejlesztésétöl elbátortalanítson, vagy veszélyeztesse azt.
Végrehajtásáról a felek 3 éves idöszakra jelentést tesznek az Európa Tanács Fötitkárának, amit szakértöi bizottság vizsgál meg, amelyben minden tagállam 1-1, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 6 évre kinevezett szakértöje vesz részt.
Nemzeti Kisebbségek Védelmének Európai Keretegyezménye
Az Európa Tanács által kezdeményezett 2. kisebbségvédelmi egyezményt 1995-ben fogadták el és 1997-ben lépett hatályba. A kisebbségi jogokat az emberi jogok közé sorolja, melyek egyénileg és kollektíven gyakorolhatók. Az egyezmény nem határozza meg a kisebbség fogalmát, így annak eldöntése, hogy egy államban élnek-e kisebbségek, az adott államtól függ.
Az aláíró államokra részben pozitív, részben negatív kötelezettségeket ró:
1. A felek kötelesek elömozdítani a kisebbség és a többség teljes egyenlöségét gazdasági, kulturális és politikai téren, továbbá meg kell teremteni ehhez a feltételeket.
2. Tartózkodni kell az asszimilációtól, óvni kell a kisebbség tagjait az eröszakos és diszkriminatív cselekményektöl.
3. A felek nem akadályozzák a kisebbségi nyelvü sajtó, az ilyen nyelvü rádió és televízió müködését.
4. Az egyezmény elöírja a kisebbségi anyanyelv szabad magán és hivatalos használatát szóban és írásban. A büntetöeljárás során ingyenes tolmács alkalmazását.
5. Saját oktatási intézményeket hozhatnak létre, ami vonatkozásában azonban a felekre nem ró pénzügyi kötelezettséget.
6. Az állam nem módosíthatja egy földrajzi egységben a kisebbség arányát.
7. A kisebbség kötelezettsége, hogy tisztelje a többség jogait.
Az életbelépés után 1 évvel a szerzödö felek kötelesek jelentést adni az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a végrehajtásra tett törvényhozási intézkedésekröl majd valahányszor a Miniszteri Bizottság jelentést kér.
Nem kötelezö európai kisebbségi szabályok: az 1201. sz. ajánlás és az EBESZ kisebbségi dokumentumai
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyülésének 1201. számú 1993-ban elfogadott ajánlása
Ez az ajánlás, egy javaslat az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolandó Kiegészítö Jegyzökönyv létesítésére, amely:
definiálja a kisebbség fogalmát
elsösorban a kisebbséghez tartozó egyének számára biztosít jogokat pl.:
kollektív jogokat is tartalmaz:
EBESZ kisebbségi dokumentumai
Kisebbségi téren is együttmüködést ír elö az 1975. évi Helsinkiben tartott Európai Biztonsági és Együttmüködési Értekezlet (EBEÉ) és a belöle kialakult nemzetközi szervezet az Európai Biztonsági és Együttmüködési Szervezet (EBESZ). Az EBESZ ajánlások jogilag nem kötelezöek, de sok kétoldalú szerzödésbe való felvételük, jogi jelleget ad nekik (pl.: magyar-szlovák és magyar-román szerzödés utalást tesz az EBESZ 1989. évi párizsi és az 1990. évi koppenhágai dokumentumaira).
Az 1975. évi Helsinki és az 1983. évi Madridi záró okmányokban csak utalások vannak a kisebbségi jogokra, és az ezekkel kapcsolatos állami együttmüködésre, azonban a késöbbi záróokmányok mint pl.: a párizsi, vagy a koppenhágai dokumentum már részletesen foglakoznak az emberi jogokkal és a kisebbségi jogokkal.
A koppenhágai dokumentum leszögezi, hogy a problémákat demokratikus politikai keretek között kell megoldani, ahol minden polgár egyenlö jogi státusszal rendelkezik. A dokumentum azután 10 kisebbségi egyéni jogot sorol fel (pl. anyanyelv szabad használata, szabad vallásgyakorlás, a határon túli nemzetiségi kapcsolattartást). Kollektív jogokat is említ (pl.: szervezetek vagy társulások létrehozása), de autonómiát nem javasol.
Állami kötelezettségeket állapít meg a jogok biztosítása érdekében
1. a szerzödö felek a jogok biztosítása érdekében tett intézkedéseikröl konzultációkat folytatnak és kapcsolatokat tartanak fenn a kisebbség egyesületeivel és szervezeteivel.
2. intézkednek, hogy a kisebbség tanulhassa anyanyelvét és ha az lehetséges és szükséges azt a hatóságok elött használhassa
3. tisztelni fogják a kisebbségi személyek jogát, hogy ténylegesen részt vegyenek a közügyekben.
4. a kisebbségi jogok biztosítása érdekében új vonásként jelentkezik az államok nemzetközi együttmüködési kötelezettsége.
5. a szerzödö felek kötelesek jogi és egyéb intézkedéssel megvédeni a kisebbséghez tartozó személyeket és tulajdonukat, az ellenük irányuló eröszaktól, faji, nemzeti, vallási diszkriminációtól, ideértve az antiszemitizmust és az ilyen cselekményekkel szemben hathatós jogorvoslatot biztosítani.
6. a felek együttmüködnek az illetékes nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, Európa Tanács).
7. A felek elítélik a faji és etnikai gyülöletet, a faji elkülönítést és elismerik a cigányok sajátos problémáit.
Az EBESZ keretében müködik a Nemzeti Kisebbségi Föbiztos, akinek joga, ha feszültséget észlel felhívni erre az EBESZ Tanácsának figyelmét, a területi állam engedélyével a kisebbségi lét helyszínén sürgös ülést kezdeményezhet. Neki kisebbségi panasz tehetö Varsóban a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájában.
Magyarország szomszédaival kötött kétoldalú, kisebbségi egyezményei
Magyarország kifejezetten kisebbségi egyezményt két szomszédjával kötött:
1992-ben Szlovéniával és
1995-ben Horvátországgal.
A jószomszédsági szerzödések viszont részletes kisebbségi rendelkezéseket tartalmaznak, így az
1991. évi magyar-ukrán, az
1995. évi magyar-szlovák és az
1996. évi magyar-román egyezmény.
1991. évi magyar-ukrán szerzödés (1995. évi XLV. tv.)
Külön mellékletében szabályozta a kisebbségi jogokat. Egyenlötlen a helyezet, mivel Ukrajnában kb. 180-200 ezer magyar, míg itt kb. 1500 ukrán él.
A nyilatkozat elég konkrét, és a szokásos egyéni kisebbségi jogok mellett több kollektív jogot is tartalmaz. Ilyen kollektív jog, hogy:
a felek garantálják a nemzeti kisebbség számára a kulturális identitásuk megörzéséhez és fejlesztéséhez való jogot,
a felek területükön szobrot emelnek a kultúra kiemelkedö személyiségeinek, és garantálják a történelmi és kulturális müemlékek megörzését és védelmét.
Nem említi azonban:
a nemzeti történelmi azonosság fenntartásához való jogot, mely lehetövé tette volna a Vereckei-szorosban egy magyar emlékmü felállítását a honfoglalás 1100 éves évfordulójára (Ukrajna megtagadta), továbbá
nem biztosítja sem a hivatalos kisebbségi nyelvhasználatot, sem a kétnyelvü utca- és helységnév feliratokhoz való jogot és nem ír elö területi autonómiát.
A Nyilatkozat utal arra, hogy a felek magukra nézve kötelezöen elismerik az ENSZ emberi jogi dokumentumait, a Helsinki Záróokmányt és az EBEÉ egyéb dokumentumait.
A szerzödéshez csatolt jegyzökönyv intézkedik az ellenörzésröl, melyet a Vegyes Bizottság lát el, amelyben magyar és ukrán képviselök, valamint a határ menti területek képviselöi is részt vesznek). Évente kétszer ülésezik és feladata ajánlások kidolgozása a kormányok számára.
1992. évi magyar-szlovén kisebbségi egyezmény (1996.évi VI. tv.)
Az emberi jogok egyezségokmányai mellett olyan univerzális szerzödéseket is alapként említ, mint a faji megkülönböztetés tilalmáról, vagy a gyermekek jogairól kötött egyezmények, míg európai regionális dokumentumként említi a Helsinki Értekezlet záróokmányát, valamint az EBEÉ emberi dimenziókról szóló párizsi, koppenhágai és moszkvai konferenciájának dokumentumait, az Emberi Jogok Európai Egyezményét, valamint a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját
A területi autonómia indokolatlan, személyi autonómia viszont megvalósítható, mivel a szlovén alkotmány elöírja, hogy a magyar-olasz kisebbség 1-1 képviselöt választ a parlamentbe.
Csekély számú kisebbségböl adódóan a fö veszélyt az asszimiláció jelenti. A kevés létszámból adódik az oktatás, és anyanyelvi képzés megszervezése nem könnyü, ezt csere tanár és diák programokkal, oktatási segédletek és eszközök küldésével igyekeznek segíteni.
Jó és konkrét a rendelkezés a könyvek, folyóiratok kazetták vám- és illetékmentes küldésnek biztosítására és a kisebbségek saját kiadói tevékenységének támogatására
az egyezmény támogatja a határon átnyúló együttmüködés minden formáját, valamint az olyan regionális gazdasági fejlesztést, amely megakadályozzák a lakosság elvándorlását
az egyezmény 4. cikke rögzíti, hogy szabad a kisebbségi vezeték- és személynevek használata, a kettös földrajzi nevek és feliratok használata, a kisebbségi nyelvhasználat a helyi önkormányzatban
A szerzödés betartását a Magyar-Szlovén Kormányzati Kisebbségi Bizottság ellenörzi, amely évente legalább kétszer ülésezik. Megvitatja az aktuális kérdéseket, ajánlásokat fogalmaz meg a Kormányok részére. Állásfoglalásait csak egyhangúan hozhatja. A Kisebbségi Bizottságban egyenlö számban vesznek részt szlovén és magyar kormányképviselök, valamint a két kisebbség képviselöi, öket a kisebbségi szervezetek javaslatára nevezik ki.
1995. évi magyar-horvát kisebbségi egyezmény
A megkötés idejéböl adódóan a szerzödés alapját képezi a szlovén egyezményben foglaltakon túl az ENSZ kisebbségi nyilatkozata, az Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, és az Európa Tanács 1201/1993. sz. ajánlása is.
A kisebbségi egyezmény néhol a szerzödö felek kötelezettségeit választható formában fogalmazza meg pl: az anyanyelvi oktatásra az alábbi 3 variáció közül lehet választani:
a teljes oktatás a kisebbség nyelvén történik
vegyes tannyelvü oktatás
a kisebbség nyelvének, kultúrájának kiegészítö, fakultatív jellegü oktatása
Ezt a megoldást a kisebbségek száma és szórvány jellegü megtelepedése indokolja.
lehetöséget biztosít az anyanyelven való tájékoztatásra pl.: rádió és tv adások sugárzása, anyaországi rádió és tv müsorok átvétele
ösztönzi a tanárok, tanulók, tankönyvek és iskolai segédeszközök cseréjét
a felek biztosítják, a kisebbség részvételét a kisebbség jogaira és helyzetére vonatkozó helyi, regionális és országos döntések esetében, továbbá az anyagi feltételeket a kisebbségi szerveztek képviselöinek a magyar és a horvát testületekben való munkavégzéshez.
a Magyar Köztársaság vállalta, hogy biztosítja az anyagi feltételeket a magyarországi horvátok önkormányzatainak létrejöttéhez. Erre egyszeri 30 millió forintot adtunk. (de a cigányok 60 milliót kaptak!)
Külön cikk biztosítja a menekültek és elüzöttek szabad és önkéntes visszatérését lakóhelyeikre (cél a Dél-Baranya, Szerémség, és Nyugat-Szlavónia területeken az 1991 elötti etnikai állapot helyreállítása).
Betartását a Magyar-Horvát Kormányközi Kisebbségi Vegyesbizottság ellenörzi (feladat és hatásköre megegyezik a hasonló szlovén-magyar szervezetével).
1995. évi magyar-szlovák a jószomszédságról és a baráti együttmüködésröl kötött szerzödés
Aránytalan kisebbségre vonatkozik az egyezmény (magyar kisebbség száma ott kb.: 6-700 ezer fö, szlovák kisebbség száma itt kb.: 100 ezer fö).
A jószomszédi kapcsolatokról kötött szerzödés leghosszabb cikke a 15. tartalmaz kisebbségi rendelkezéseket:
a felek leszögezik, hogy a kisebbségek jogainak védelme az emberi jogok védelmének szerves részét képezik, ennélfogva a nemzetközi együttmüködés keretébe tartozik és nem az államok kizárólagos belügye.
a felek kijelentik, hogy kisebbségeikre az Európa Tanács által kezdeményezett és mindkettöjük által 1995. 02.01-én aláírt kisebbségi keretegyezményt alkalmazzák, továbbá jogi kötelezettségként alkalmazzák az EBEÉ koppenhágai dokumentumát, az Egyesült Nemzetek kisebbségi nyilatkozatát és az Európa Tanács 1201/1993. számú ajánlását. Ezzel az említett dokumentumokat a jog szintjére emelték a 2 állam között és ha semmi más nem is volna a jószomszédsági egyezményben, akkor is jogosult lenne bármelyik a másiktól az ezekben foglalt kisebbségi jogok betartását számon kérni.
a kisebbséghez tartozó személyeknek egyénileg vagy csoportjuk tagjaival közösen joguk van szóban és írásban a magán- és közéletben szabadon használni az anyanyelvüket
joguk van anyanyelvüket használni a közigazgatási és bírósági eljárásban
a kisebbségnek joga van a kettös földrajzi és utca nevekre, az anyanyelvi oktatásra és a saját tömegtájékoztatási eszközökre, a saját politikai pártok létesítésére
részt vehetnek az országos és "ahol helyénvaló" a regionális szinten azon döntésekben, amelyek azt a kisebbséget, amelyhez tartoznak, vagy azt a régiót érintik, ahol élnek
Ezek a kisebbségi jogok eléggé konkrétak, mégis nehezen érvényesülnek a gyakorlatban. Bár a felek leszögezték, hogy megtesznek minden szükséges jogi és adminisztratív intézkedést, ez Szlovákiában csak papíron létezik, mivel nyelvtörvényük értelmében a szlovákon kívül más nyelvet hivatalos célra nem szabad az országban használni. Az Alkotmány elöírása ellenére nem érvényesül Magyarországon sem a szlovák nyelv használata a helyi közigazgatásban.
1996. évi magyar-román szerzödés a megértésröl, együttmüködésröl és a jószomszédságról
Magyar szempontból a legfontosabb a Romániában élö 2 milliós magyar kisebbségi helyzetének rendezése. A román álláspont szerint, minden kérdés amely polgáraira vonatkozik az belügy, és csak az EU illetve a NATO csatlakozás kapcsán vált világossá, hogy a csatlakozás nem lehetséges konkrét kisebbségi kötelezettségvállalás nélkül. Lassította a folyamatot az is, hogy mivel csak kis számú (25-30 ezer) román él hazánkban, így a szerzödéshez elsösorban Magyarországnak van érdeke.
A szerzödés összesen csak 3 cikkben szól a kisebbségekröl:
A szerzödésben a 10. cikk, azt a puha kitételt tartalmazza, hogy a felek "azon munkálkodnak", hogy védelmezzék a területükön azon történelmi és kulturális emlékmüveket, amelyek a másik szerzödö fél történelmét és kultúráját idézik fel és biztosítják ezek hozzáférhetöségét. Ez gyakorlatilag Románia részéröl egyoldalú kötelezettségvállalás.
A 14. cikk értelmében a felek segítik megteremteni országaik eltérö nyelvü, etnikumú és kultúrájú állampolgárai között a tolerancia és egyetértés légkörét és hatékony eszközökkel küzdenek a faji-, etnikai gyülölet ellen.
A 15. cikk tartalmazza a kisebbségi jogokat, ebben a felek felsorolják az általuk alkalmazni kívánt dokumentumokat:
- Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye
- EBESZ 1990. évi koppenhágai ajánlásai
- ENSZ kisebbségi nyilatkozata
- Európa Tanács 1201/1993. sz.. ajánlása (de a felek ehhez azt füzték hozzá, hogy az ajánlást úgy értelmezik, hogy az nem vonatkozik etnikai alapú autonómiára)
Románia elzárkózik az autonómiától, bár az 1952-ben elfogadott román alkotmány Székelyföldnek területi autonómiát adott Magyar Autonóm Tartomány néven, amit 1960-ban Maros-magyar Autonóm Tartományra kereszteltek. Az autonómia bár csak papíron, de 1968. februárig létezett.
A 15. cikkben található kisebbségi jogok
a kisebbségnek joga van az etnikai identitás megörzésére. Ebböl a célból joguk van saját:
oktatási, vallási, kulturális intézmények és szervezetek létrehozására és ehhez kérhetnek önkéntes és köztámogatást is.
anyanyelv szabad használata a magán- és közéletben.
anyanyelvi vezeték- és keresztnevek használatának szabadsága és kettös nyelvi feliratok ott, ahol a kisebbség tagjai jelentös arányban élnek.
a kisebbség joga, hogy anyanyelvén jusson el hozzá az írott és az elektronikus információ
a kisebbség tagjai egyénileg vagy pártjaik és szervezeteik útján beválaszthatók a helyi vagy az államigazgatási szervekbe.
a felek a kisebbségi szervezetek véleményét kikérik, ha a kisebbséget érintö döntést hoznak
A joggal
összefüggö állami kötelezettség, hogy tartózkodni kell az asszimilációs politikától és a kisebbségi
régiók lakossági arányának megváltoztatásától. A szerzödés egyébként 10
évre szól, de ha nem mondják fel, akkor hatálya mindig 5-5 évre meghosszabbodik.
Találat: 404
