A maganfél sérelmére elkövetett nemzetközi kötelezettségszegés: a diplomaciai védelem és a Nottebohm ügy

A magánfél sérelmére elkövetett nemzetközi kötelezettségszegés: a diplomáciai védelem és a Nottebohm ügy

I. A magánfél sérelmére elkövetett nemzetközi kötelezettségszegés:

Elöfordul, hogy a nemzetközi felelösségi jogviszony úgy keletkezik, hogy a nemzetközi jogsértést az 121i81b állam szerve egy olyan idegen állampolgár sérelmére követi el, aki az állam területén tartózkodik. Ez csak akkor lehetséges, ha a területi állam az idegenekkel való bánásmódra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat sérti meg, amelyek mai viszonyok között az egyenlö elbánás elvét és az alapvetö emberi jogokat jelenti.

A diplomáciai védelem lényege az, hogy az állam maga veszi kezébe a sérelmet szenvedett polgára ügyét. Mint ahogy azt az Állandó Nemzetközi Bíróság is megállapította: az egyén és az állam közötti vita azzal, hogy az egyén ügyét állama veszi kézbe, átkerül a nemzetközi jog területére és ott már 2 állam áll egymással szemben. A diplomáciai védelemre vonatkozó szabályokat szokásjogi úton az államok gyakorlata és a nemzetközi bíráskodás alakította ki. Az állam diszkrecionális jogköre annak eldöntése, hogy nyújt-e vagy nem diplomáciai védelmet, erre a nemzetközi jog nem ír elö semmiféle kötelezettséget.

Különbség a diplomáciai védelem és a konzuli védelem között:

A diplomáciai védelem nyújtásának feltételei

1./ feltétel

Mint azt az Állandó Nemzetközi Bíróság is megállapította 1939-ben: eltérö nemzetközi megállapodás hiányában az egyén és állama között fennálló állampolgársági kötelék biztosít jogalapot a diplomáciai védelem nyújtására.

Ezen szabály alól vannak negatív és pozitív kivételek:

Pozitív kivételek:

a.)   Funkcionális védelem: az államok kivételes esetekben idegen állampolgárokat is védelemben részesítenek: az USA 1919-ben kiadott rendelkezés szerint az amerikai hajókon szolgáló tengerészek vagy az USA fegyveres erejének a tagjai akkor is diplomáciai védelemben részesíthetök, ha nem az USA állampolgárai.

b.)   Speciális megbízás: Ha az állam nincs abban a helyzetben, hogy védelmet nyújtson például azért, mert megszakadnak a diplomáciai kapcsolatok. Ilyenkor az államok érdekeik és polgáraik védelmét idegen államokra bízzák. A diplomáciai védelem alapja ilyenkor egy speciális megbízás lesz.

c.)    Ha az állam olyan területet képvisel, melynek nemzetközi cselekvöképessége korlátozott. Pl.: az I. világháború után Danzig szabad város lakóinak diplomáciai védelmét Lengyelország látta el.

Negatív kivételek:

a.)   Kettös (vagy többes) állampolgárság: Azzal a következménnyel jár, hogy az állam nem részesítheti ilyenkor diplomáciai védelemben saját állampolgárát sem, ha az a másik (vagy harmadik) állampolgársága szerinti állam területén tartózkodik. Nem ilyen egyértelmü a szabály, ha a kettös állampolgárságú személyek egy olyan állam területén tartózkodnak, melynek nem állampolgárai. Ilyenkor több megoldás képzelhetö el.

b.)   Ténylegesség elve: A kettös állampolgárság tárgyában 1930-ban Hágában kötött egyezmény 5. cikke a tényleges állampolgárság elvére helyezkedik azzal, hogy a védelem nyújtására azt az államot jogosítja fel, amelyikkel az egyén szorosabb kapcsolatot tart fenn. Mivel ezt az egyezményt kevés állam írta alá, és nem is elég egyértelmü, nem tekinthetö általános megoldásnak. pl.: Nottebohm ügy (lásd késöbb)

c.)    Folyamatosság elve azt jelenti, hogy a diplomáciai védelemben részesített egyénnek az öt ért kár bekövetkezésétöl egészen az igényérvényesítési eljárás végéig az igényt érvényesítö állam állampolgárságával kell rendelkeznie. Az állampolgárság megváltoztatása esetén új állama nem veheti át az elözö helyét a már folyamatban levö ügyben, a régi állam pedig azonnal megszünteti az eljárást. Ugyanakkor az nem szükséges a védelem nyújtásához, hogy az eljárás alatt a sértett személyének folyamatossága fennálljon, mivel sok olyan választott bírósági ítélet született, hogy annak meghozatala elött a sértett már elhunyt, ilyenkor a megítélt kártérítést az örökösök kapják.

2./ feltétel

A diplomáciai védelem nyújtásának másik elöfeltétele, hogy a külföldit a jogsérelem, vagy az anyagi kár a fogadó állam hatóságai részéröl érje. Csak attól kezdve nyújtható diplomáciai védelem, ha a védeni szándékozott személy az államon belüli jogorvoslati lehetöségeket már kimerítette.

A belsö jogorvoslatok kimerítésének szabálya alól vannak kivételek:

a.)   Az egyik lehetöség, hogy a nemzetközi szerzödés nemzetközi bíróság elé utalja az ügyet és a sértett külföldinek joga van közvetlenül a nemzetközi fórumhoz fordulni. Ilyenkor egyébként a diplomáciai védelem szükségtelen, legalábbis addig, amíg az egyénnek joga és lehetösége van arra, hogy igényeit saját maga, nemzetközi fórum elött érvényesítse. Ilyen lehetöséget adtak a trianoni szerzödés értelmében felállított vegyes döntöbíróságok, ahol az egyének és jogi személyek pert indítottak az utódállamok ellen vagyonuk lefoglalása vagy érdekük sérelme esetén. Az ilyen perek indítása elött nem volt szükség a belföldi jogorvoslatok kimerítésére.

b.)   A másik lehetöség a helyi jogorvoslati lehetöségek kimerítésének szabálya alóli mentesülésre, ha olyan szerv döntéséröl van szó, amely ugyan elsö fokon határozott, de amely ellen fellebbezési lehetöség nincs. Ilyenek például a kormány által hozott döntések.

A diplomáciai védelemhez való jog elvesztése

A diplomáciai védelem nyújtása az állam joga, így arról az állam lemondhat és ilyenkor alattvalója, mint e jog kedvezményezettje elveszíti a védelemhez való jogát. E jogról lemondani csak az állam jogosult, de voltak kísérletek arra is, hogy a lemondást az egyénnek is lehetövé tegyék.

Ilyen kísérlet volt a dél-amerikai államok részéröl az ún. Calvo-záradék. Ennek kialakulása azzal a beavatkozási gyakorlattal függ össze, amit a nagyhatalmak, föként az Egyesült Államok a latin-amerikai országokkal szemben folytattak, ugyanis ezen államok ügyeibe való beavatkozásra mindig jó ürügyet szolgáltatott az idegen állampolgárokon esett állítólagos sérelem. Ennek elhárítása érdekében a latin-amerikai államok nemzetközi jogászai igyekeztek olyan felelösségi koncepciót kialakítani, mely a lehetö legkisebbre korlátozza az állampolgárok védelme ürügyén való beavatkozás lehetöségét. Ezt a törekvést rendszerezte Carlos Calvo argentin nemzetközi jogász és diplomata, aki szerint:

Az egyenlö elbánás elvéböl következik, hogy külföldi sem tarthat több jogra igényt, mint a belföldi, ezért nem részesíthetö diplomáciai védelemben, hanem meg kell elégednie azokkal a jogvédelmi lehetöségekkel, mint amivel a belföldi rendelkezik.

Ezen a teórián alapszik a Calvo-záradék, amelyet a dél-amerikai államok a külföldi állampolgárokkal kötött polgári jogi szerzödésekbe vettek fel, s ennek értelmében a külföldi elöre lemondott a diplomáciai védelem jogáról és beleegyezett abba, hogy a szerzödésböl származó jogvitákat belsö bíróságok döntsék el.

Egyetlen esetben kerülhetett ilyenkor sor a diplomáciai védelemre: az igazságszolgáltatás megtagadása esetén.

A Calvo-záradék nem vált általános gyakorlattá és mára teljesen megszünt.

Ma is vannak azonban hívei az ún. tiszta kéz (clean hands) elvének: ez egy angolszász eredetü elv, mely azt jelenti, hogy a külföldinek csak akkor van joga a diplomáciai védelemhez, ha nem sértette meg sem a tartózkodási állam belsö jogát, sem a nemzetközi jogot.

II. Nottebohm ügy:

Friedrich Nottebohm eredetileg német állampolgár volt, de 1905-töl kezdödöen Guatemalában élt. 1939-ben Liechtensteinben elö testvére segítségével megszerezte a liechtensteini állampolgárságot, miután attól tartott, hogy az Európában kitört háborúba elöbb-utóbb USA is be fog lépni és így öt az angolszászokkal rokonszenvezö Guatemalában majd hátrányok fogják érni, ahol jelentös vagyona volt.

A honosítás feltétele az volt,hogy 3 évig ott lakjon. Az ország uralkodója ez alól felmentést adott, így sikerült elérnie. Ezzel egy idöben az 1913.évi német állampolgársági törvény értelmében, elvesztette a német állampolgárságát. Nem költözött Liechtensteinbe, hanem visszatért Guatemalába a liechtensteini útlevelével. 1941-ben Guatemala belépett a háborúba, és elöször zár alá vették, majd elkobozták a vagyonát, de Liechtenstein diplomáciai védelmet nyújtott.

Az ügy a Nemzetközi Bírósághoz került:

A Nemzetközi Bíróság a Nottebohm-ügy kapcsán úgy foglalt állást, hogy az állampolgárság egy jogi kapcsolat, melynek alapja az összetartozás szociális ténye, a létezésnek, az érdekeknek és az érzelmeknek kölcsönös jogokkal összekapcsolt tényleges érdekközössége. Tehát az állampolgárság egy olyan jogviszony, melynek egyik oldalán az állam, a másik oldalán az állampolgár áll. A jogviszony tárgyát képezö jogok és kötelezettségek a belsö jog körébe esnek és nem minösülnek nemzetközi jogi problémának. Minden állam szuverén joga, hogy belsö törvényhozás útján szabályozza, hogy az állampolgárságot miként lehet megszerezni ill. elveszíteni.

A Bíróság az is megállapította, hogy a diplomáciai védelem nyújtásához tényleges kapcsolaton alapuló állampolgárság szükséges. Ezért Guatemala nem köteles elismerni Nottebohm liechtensteini állampolgárságát. Közrejátszott az is, hogy Nottebohm a 3 év letelte elött megkapta az állampolgárságot, így vélelmezték rosszhiszemüségét. Ez vitatható döntés volt, mivel a német állampolgárság is csak formális volt, hiszen 35 éve lakott Guatemalában. De gyes nézetek szerint a Bíróság döntésével a rosszhiszemü állampolgárság-szerzést akarta kivédeni.