A közös tulajdon megszüntetésének eredményeként egyik tulajdonostars sem juthat a masik rovasara indokolatlan és méltanytalan vagyoni előnyhöz [Ptk. 148. §].

A közös tulajdon megszüntetésének eredményeként egyik tulajdonostárs sem juthat a másik rovására indokolatlan és méltánytalan vagyoni előnyhöz [Ptk. 148. §].

A felperesek házastársak, az I. r. felperes és az alperes testvérek. A perbeli budapesti házas ingatlan tulajdonjogát a testvérek az édesanyjuk utáni törvényes öröklés jogcímén 1964-ben szerezték meg egymás között 1/2-1/2 arányban, az édesapjuk özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten. A tulajdonszerzéstől megosztva használt, eredetileg 3 szobás komfortos lakást magában foglaló főépületnek a felperesek használatában volt udvari szobájából és az ehhez kapcsolódó melléképületekből a felperesek 1970-ben egy teljesen önálló 1 szobás komfortos lakást alakítot 232e49c tak ki, és a továbbiakban ezt használták kizárólagosan. Az alperes és családja, valamint a haszonélvező kizárólagos használatába a két utcai szobából és az eredeti mellékhelyiségekből álló komfortos, a felperesi leválasztással különállóvá tett lakrész tartozott. A felperesek 1971 decemberében az általuk használt lakásból elköltöztek. Az ingatlant terhelő haszonélvezeti jog a jogosult 1983 júniusában bekövetkezett halálával megszűnt. A felperesi lakást az alperes 1984-ben és 1985-ben 13 hónapon át bérbeadással hasznosította, a bérlő kiköltözésétől az üresen és lezárva áll, jelenlegi állapotában felújítás nélkül - lakhatásra nem alkalmas.

Az I. r. felperes keresetlevelében az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetését kérte árverési értékesítés elrendelése mellett. A kereset benyújtásától számított 5 évre visszamenőleg az alperessel szemben többlethasználati díj iránti követelést támasztott. Házastársával, a II. r. felperessel közösen igényelte az alperestől annak az értéknövekménynek a megfelelő részét, amellyel az ingatlan forgalmi értéke az 1970-es beruházások eredményeként emelkedett, valamint azt a 40 000 forintot, amelyet az alperesi adósság rendezésére az ingatlant terhelő jelzálogjog törlése érdekében kifizettek.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a természetbeni megoszthatóság, illetve az alperesi megváltás elrendelhetőségének hiánya folytán a közös tulajdont a kereset szerinti árverési értékesítéssel szüntette meg [Ptk. 148. § (3) bekezdése]. Az árverési feltételeket (legkisebb árverési vételár, felosztási arány, alperesi birtokba adási kötelezettség, a cserelakás minősége) a beköltözhető, az alperes által jelenleg is használt részében lakott, illetve cserelakás-felajánlás melletti és ennek megfelelő sorrendben megkísérlendő értékesítésre vetítetten határozta meg azzal, hogy a felperest minden esetben a beköltözhető érték 50%-a illeti. A visszamenőlegesen érvényesített többlethasználati díj iránti igényt a haszonélvezeti jog 1983 júniusában történt megszűnésére figyelemmel 1983. július 1. napjától fogadta el jogszerűnek. A marasztalás összegszerűségét - mérlegeléssel - havi 1000 forint elszámolásával tartotta megállapíthatónak. Ezt meghaladóan a felperesi keresetet elutasította.

Az elutasító rendelkezést a többlethasználati díj mértékének a felperesek által megjelölt összegnél alacsonyabb (1000 Ft/hó) megállapítása mellett azzal indokolta, hogy a felperesek 1970-es beruházása nem vitathatóan értékemelő tényezőként hatott, amelynek előnyeit azonban - ha használják - a felperesek élvezhették volna. Nem lenne természetesen akadálya annak, hogy a beruházások értékemelő hatásának az alperesi hányadra eső részét a közös tulajdon megszüntetésénél a bíróság a beruházók javára számolja el. Ennek azonban az a feltétele, hogy a beruházással létrehozott értékemelkedés a közös tulajdon megszüntetésekori forgalmi értékben kimutathatóan jelen legyen. Az adott esetben azonban az évek óta nem használt, karban nem tartott, minden állagmegóvást nélkülöző egykori beruházás értéke amortizálódott. Ugyanezek az okok zárták ki - az ítéletben történt utalás szerint - annak az alperesi beruházásnak az alperes javára történő elszámolását, amely az alperes által használt épületrész külső tatarozásával felmerült.

Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel. A közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó ítéleti rendelkezések érintetlenül hagyása mellett az őt kifizetésre kötelező rendelkezés megváltoztatását és ebben a körben a kereset elutasítását kérte.

A fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel érintett körben a tényállást a bizonyítási anyag okszerű és helyes mérlegelésével helytállóan állapította meg, így az ítélkezése alapjául a másodfokú bíróság is elfogadta.

A tulajdonostársak ráutaló magatartásával létrejött osztott használat kialakított módjának személyes gyakorlása, illetve az ehhez igazodó hasznosítás az alperes ezt lehetetlenné tevő magatartása miatt meghiúsult. Ez a felperesek oldalán olyan elmaradt hasznot jelentett, amely független volt attól, hogy az alperes nem vette birtokba a felperesi lakrészt, és nem hasznosította az ehhez tartozó kertterületet. Az alperes, aki okozója volt ennek a felpereseket jogszerűen megillető hasznosításból egyébként elérhető jövedelem kiesésének, a szerződésen kívüli kártérítés szabályai szerint [Ptk. 339. § (1) bekezdése] helytállni tartozik. Kártérítési kötelezettsége az elmaradt haszonnak csak arra a részére nem terjed ki, amely azért keletkezett, mert a jogosult felperesek a kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségüknek nem tettek eleget [Ptk. 340. § (1) bekezdése]. Az elsőfokú bíróság a felpereseknek azt a magatartását, hogy az őket a használat gyakorlásának jogától nem kétségesen elzáró alperessel szemben nem vettek igénybe államigazgatási vagy bírósági segítséget, a felperes javára elszámolhatónak elfogadott havi 1000 forintos díjtétel megállapításánál olyan súllyal vette figyelembe, amelynek az alperesre kedvezőbb megváltoztatására kármegosztási keretben nincs további lehetőség.

A fellebbezés kapcsán eldöntendő további jogkérdés az volt, hogy az alperes terhére megállapított fizetési kötelezettség a Ptk. 296-297. §-ai szerinti beszámítással megszűntnek tekinthető-e az elsőfokú bíróság által az elszámolás köréből kirekesztett alperesi tatarozási munkák költségeinek elszámolásával. A másodfokú bíróság ennek a kérdésnek az eldöntésével kapcsolatban kiemeli azt a közös tulajdon megszüntetésénél alapvető fontosságú és az irányadó gyakorlat szerint alkalmazott elvet, hogy a megszüntetés eredményeként egyik fél sem juthat a másik rovására indokolatlan és méltánytalan vagyoni előnyhöz. Az elsőfokú bíróság az ebben a részben fellebbezéssel nem érintett rendelkezésével elutasította a felpereseknek az önálló lakrész értékemelő hatású kialakításával kapcsolatos megtérítési igényét. Tény, hogy ez az egykori értéknövekmény már elenyészett, döntően azonban az alperes tevőleges magatartása miatt (pl. szándékos rongálás, a felperesi használat megakadályozása, a szükséges karbantartás felperesi elvégzésének meghiúsulása).

A teljes amortizálódásnak a felperesek igényét kizáró tényezőként történő értékelésére figyelemmel - az amortizálódáshoz vezető (azt eredményező) magatartások mérlegelése mellett - súlyosan méltánytalan lenne az eredetileg létrehozott eredmény tekintetében kétségtelenül kisebb volumenű alperesi ráfordítás elszámolása és ennek beszámítása az alperest terhelő marasztalási összegbe. Ezért az alperesi fellebbezést ebben a körben sem lehetett alaposnak tekinteni.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit pedig a fenti indokolásbeli kiegészítéssel, illetve módosítással helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. I. 20 911/1992. sz.)