A VITÁK BÉKÉS RENDEZÉSÉNEK DIPLOMÁCIAI ESZKÖZEI

A viták békés rendezésének diplomáciai eszközei

A felek közvetlen tárgyalása tekinthető a nemzetközi viták rendezése normális módjának. A tárgyalás elvezethet a nemzetközi szerződés megkötéséhez is, ami a pacta sunt servanda elv alapján a vitát kötelező erővel zárja le. A diplomáciai elintézés más eszközei, jelesül a jószolgálat és a közvetítés, a kivizsgálás és egyeztetés, az ún. támogató eszközök, melyek célja a felek közötti hídépítés, megoldási javaslat 838j94i ok kidolgozása, így tulajdonképpen közvetett tárgyalásnak tekinthetők.

A vitában álló felek közvetlen tárgyalása: A nemzetközi jog a viták békés rendezése elvéből folyó általános követelményeken túl nem tartalmaz szigorú formai előírásokat a tárgyalások megindítására, lefolytatására és eredményére. A tárgyalások a felek megegyezése szerint történhetnek írásban, azaz diplomáciai jegyzék - vagy levélváltás útján és lehetnek szóbeliek is, amikor a vitában álló felek képviselői közvetlen megbeszélést tartanak. Ha a vitában sok állam közvetlenül érdekelt, a felek képviselői diplomáciai konferenciára gyűlnek össze a vita rendezése érdekében. A tárgyalás célja a felek álláspontjának közelítésével a kompromisszumos megoldás elérése. A felek szabadon döntenek a megoldás alapjairól és az elérendő eredményről, mely lehet új nemzetközi szerződés megkötése, a nemzetközi jog hatályos szabályainak konkrét esetre történő alkalmazása, de kifejeződhet politikai megállapodásban, közös állásfoglalásban, cselekvési program meghatározásában is stb.

Jószolgálat és közvetítés: A vitarendezés e két módjának közös eleme harmadik állam közreműködése két állam vitájában, mely szerepvállalás segítségével hidat lehet építeni az érdekelt felek között. Közös elemnek tekintendő az is, hogy mindkettőhöz a vitában álló államok hozzájárulásához van szükség. A jószolgálat tulajdonképpen azt jelenti, hogy a harmadik állam összehozza a tárgyalóasztalhoz a vitában érintett államokat. Ezesetben a harmadik állam nem vesz részt a tárgyalásokban, így azok menetét és eredményét nem befolyásolhatja. A közvetítő állam azonban bekapcsolódik a közbenjárásának eredményeként létrejött tárgyalásokba, és a vita megoldására érdemi javaslatokat terjeszt elő.

Kivizsgálás és egyeztetés: E két jogintézményt először az 1899. évi hágai egyezmény szabályozta, melyet a nemzetközi gyakorlat tapasztalatait felhasználva az 1907. évi hágai egyezmény módosított és kiegészített. Bár nem kizárt az, hogy a vitában érintett államok harmadik államot bízzanak meg kivizsgálással vagy egyeztetéssel, a nemzetközi gyakorlatban általában bizottságot ruháznak fel ilyen feladatokkal. A bizottságok létrehozásáról és eljárási szabályairól a vitában álló felek szabadon állapodhatnak meg, ha azonban ilyen megállapodás nem jön létre, akkor - a hágai egyezmény értelmében - a bizottság a felek által paritásos alapon kijelölt négy tagból áll, akik közül csak 1-1 lehet a vitában álló felek állampolgára, a négy tag pedig közösen választja meg a bizottság ötödik tagját; az elnököt. A vizsgáló bizottság feladata a vitás esettel kapcsolatos tényállásnak a rendelkezésre álló eszközök segítségével történő tisztázása és jelentés készítése. E jelentés semmiképp nem kötelező a felek számára, azaz a felek szabadon határozhatják meg a jelentés alapján foganatosítandó intézkedéseket. Az egyeztető bizottság, melyet néha békéltető bizottságnak is neveznek, javaslatokat dolgoz ki a felek számára a vita rendezésére. E javaslatok a dolog természete szerint a feleket nem kötelezik. Az egyeztető bizottságok létrehozásáról, eljárási szabályairól, és arról, hogy a javaslatnak mi legyen a jogalapja a felek szabadon állapodnak meg, többnyire a vizsgáló bizottságokra vonatkozó szabályokat követve. Tekintettel az egyeztetés rugalmasságára és a nemzetközi közösség struktúrájával való összeegyeztethetőségére, számos kísérlet történt az egyeztető bizottságok igénybevételének kötelezővé tételére.

az Általános Akta kötelezővé tette az egyeztetést, amennyiben diplomáciai úton nem sikerült megegyezni

hasonlóan ambiciózus megoldást alkalmaz a viták békés rendezésére vonatkozó 1957. évi európai egyezmény

1991-es La Valletta, 1992-es stockholmi egyezmény

ha a vitát nem sikerül más eszközökkel rendezni, kötelező egyeztetést ír elő pl. az 1969-es bécsi egyezmény és az 1972-es űrkárfelelősségi egyezmény

A viták elintézésének gyakori módja, ha azt nemzetközi szervezetek keretében teszik. Egyes nemzetközi szervezeteknek a viták békés rendezésére vonatkozó gyakorlata nehezen választható el a szervezet más irányú tevékenységeitől.