A viták békés elintézése az ENSZ keretében

A nemzetközi béke és biztonság fenntartásával kapcsolatos ENSZ-feladatok legalább négy csoportba sorolhatók: a viták békés rendezése, a béke veszé­lyeztetése, megszegése és támadó cselekmények esetében alkalmazható intézkedések, a békefenntartás és végül a leszerelés és fegyverzetkorláto­zás.

Az Alapokmány a Biztonsági Tanácsra ruházza a fõ felelõsséget a vi­ták békés rendezésében. Az Alapokmány visszautal a nemzetkö­zi viták rendezése diplomáciai és bírói elintézéséne 313h73d k eszközeire, továbbá a vitarendezési módok szabad megválasz­tásának elvére. E visszautalásban két jelentõs eltérés van: egyrészt az Alapokmány nem említi a jószolgálatot, másrészt szól a viták rendezésérõl regionális szervezetek keretében. Ezen kívül a dolog természete szerint a viták Biztonsági Tanács általi rendezését, az ezen a téren gya­korolt felelõsséget is szabályozza.

Az Alapokmány taxatív felsorolása magába foglalja a Biztonsági Tanács igénybevételének elképzelhetõ összes lehetõségét.

A viták békés rendezése érdekében a Biztonsági Tanácshoz fordulhat:

Az ENSZ bármely tagállama, mely nyilvánvalóan magába foglalja a Biztonsági Tanács tagjait, és a vita feleit is (ez utóbbiak kötelesek a Biztonsági Tanácshoz fordulni, ha nem voltak képesek a vitát békésen ren­dezni);

Bizonyos feltételek teljesítése esetén olyan állam is, mely nem tag, ja az ENSZ-nek;

A Közgyûlés;

Az ENSZ fõtitkára

Bár a Gazdasági és Szociális Tanács információkat adhat a Biztonsági Ta­nácsnak és annak kérelmére köteles támogatást nyújtani, e rendelkezést ténylegesen nem alkalmazzák.

A Biztonsági Tanácshoz érkezõ kérelmeknek az a következménye, hogy a vita napirendre tûzésérõl mint eljárási kérdésrõl a Tanács kilenc igenlõ szavazattal dönt, majd határoz abban az érdemi kérdésben, hogy - az Alap­okmány VI. fejezete szerint - milyen konkrét lépéseket tesz az adott vita rendezésére.

A Biztonsági Tanács lehetséges intézkedései a viták békés rendezése érdekében:

A Biztonsági Tanács minden viszályt vag_y helyzetet megvizsgálhat annak megállapítása végett, hogy ezek nem vezethetnek-e a nemzetközi béke és biztonság. E kivizsgálás felöleli mind a tényállás megállapítását (a tisztázást, tanulmányozást, je­lentéskérést, tanúk meghallgatását, vizsgálóbizottság kiküldését); mind ér­tékelését a nemzetközi béke és biztonság fenntartása szempontjából. Ilyen értelemben tehát prevenciós-megelõzõ jellegû. Prima facie nyilvánvaló az, hogy az Alapokmány egyik kulcsrendelkezésérõl van szó, mely - láncreak­ciót indítva - megalapozhatja a Biztonsági Tanács további intézkedéseit. A kivizsgálás funkcióját ezért el kell helyezni az érdemi és eljárási kérdések közötti megkülönböztetés dimenziójában, másképpen: a vétójog alkalmaz­hatóságának szempontjából. A Biztonsági Tanács általában nem alkalmas a kivizsgálás feladatának teljesítésére, ehhez gyakran segédszervek felállítá­sa szükséges. Az Alapokmány ezzel kapcsolatos rendelkezése eljárási kérdésnek minõsülne, ugyanakkor a kivizsgálás mint a viták rende­zésének egyik eszköze jóval több mint egyszerû eljárási kérdés. Néhány ki­vételtõl eltekintve vizsgálóbizottság felállítá­sát érdemi kérdésként kezelték. A hatvanas évektõl a Biztonsági Tanács számos speciális missziót létesített, illetve feljogosította a fõtitkárt közvetítõ kinevezésére. Mint a példák felsorolása is mutatja, a gyakorlat nem tar­totta magát a kivizsgálás jogi kereteihez, és e tevékenység lényegében összeolvadt a békefenntartással is.

A Biztonsági Tanács a nemzetközi vitákba beavatkozhat azzal, hogy általánosságban felhívja a feleket a vita békés rendezésére, mely lehetõséggel a Tanács ritkán élt.

A Biztonsági Tanács megfelelõ eljárási vagy rendezési módokat, azaz javaslatot tehet arra, hogy az adott vita vagy hely­zet figyelembevételével a felek a viták rendezésének melyik eszközét alkal­mazzák. Pl. közvetlen tárgyalást javasolt a török csapatok ciprusi partraszállása után (1974) és a teheráni túszügyben (1979). A Biztonsági Tanács a megfelelõ eljárási mód kiválasztásánál fi­gyelembe veszi a felek megállapodását, illetve azt, hogy a jogi természetû vitákat a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni. Bár az Alapokmány sze­rint a helyi jellegû vitákat regionális szervezetek útján kell rendezni, mie­lõtt még azokat a Biztonsági Tanács elé terjesztenék, e rendelke­zést azonban az érdekeltek nem mindig vették figyelembe. Pl. 1954-ben Guatemala vagy 1964-ben Panama is a Biztonsági Tanácshoz fordult az Ame­rikai Államok Szervezete helyett, és nem adtak elsõbbséget a közvetítésre 1980-ban az Iszlám Konferencia Szervezetének az Irak és Irán közötti há­ború alkalmából sem. Ezen kívül megjegyzendõ az, hogy a Biztonsági Ta­nács ajánlása önmagában nem alapozhatja meg a Nemzetközi Bíróság jog­hatóságát.

A Biztonsági Tanács ajánlást tehet a vita rendezésének elveirõl, azaz nem valamilyen vitarendezési eszközrõl, hanem érde­mi javaslatokról van szó. Ennek példája a közel-keleti rendezésrõl 1967-ben elfogadott határozat, melynek angol és francia szöve­ge jelentõsen különbözik.

A Biztonsági Tanács gyakorlata nem követi az Alapokmányban meg­fogalmazott különbségtételeket, azaz eltekint a vita és helyzet megkülönböz­tetéstõl, nem vizsgálja azt, hogy a konkrét tényállás hogyan függ össze a nemzetközi béke és biztonság veszé­lyeztetésének különbözõ fokozataival, végül a Biztonsági Tanács attól is tartózkodik, hogy ajánlásának jogalapját megjelölje. E gyakorlat nem­csak annak köszönhetõ, hogy a Biztonsági Tanács az ügyek politikai elin­tézésére törekszik, így az Alapokmány jogi megkülönböztetései a dolog természete szerint háttérbe szorulnak, hanem annak is, hogy a felek, illetve a Biztonsági Tanácshoz forduló államok sem fordítanak különös gon­dot kérelmeik jogalapjának meghatározására, p1. az ellenérdekû felet gyak­ran agresszió elkövetésével vádolják.

A Közgyûlés szerepe a nemzetközi viták békés elintézésében

Bár az ENSZ-en kívüli államok és a Biztonsági Tanács is felhívhatja a Közgyûlés figyelmét a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésére, a gyakorlatban e lehetõséggel csak az ENSZ tagjai éltek. Az Alapokmány ezen rendelkezései alapján a Közgyûlés bármely konk­rét helyzetet megvitathat és ajánlásokat tehet, mely utóbbi felöleli az adott helyzet minõsítését, a helyzet orvoslásának lehetõségeit, p1. valamely vitaren­dezési módra vonatkozó ajánlást, esetleg a rendezés elveinek meghatáro­zását.

A nemzetközi viták békés rendezésében a Közgyûlés úgy is közremûkö­dik, hogy teljesíti a nemzetközi jog kodifikációjával és fokozatos fejlesztésével, illetve új nemzetközi jogszabályok létrehozá­sával kapcsolatos feladatait, miután az Alapokmány szerint a nemzetközi kap­csolatokban az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek megfelelõen kell eljárni. Ez a jog uralma elvének kiterjesztése a nemzetközi kapcsolatokra.