A világűrjog első szakasza: a világűrszerződések

A világűrjog kialakulása és fejlődése

Az űrkorszak beköszöntése előtt, sőt ezt követően is - az űrkorszak tech­nikai lehetőségeit meghaladó - elméleti elképzelések születtek. A dolog természete szerint azonban a világűr jogi helyzetére, a világ­űr-tevékenységekre vonatkozó nemzetközi jogalkotás az űrkorszak kezdetével (1957) indult meg.

1963-ban az ENSZ Közgyűlése egyhangú határozattal elfogadta az álla­mok világűr-tevékenységét szabályozó jogelvekről szóló deklarációt. Ezt követően a technikai és jogi albizottságból álló ENSZ Világűrbizottság keretében 1967-1979 között 5 nemzetközi szerződést dolgoztak ki, jelesül az űrhajósok mentésé­ről, az űrhajók hazaküldéséről és a világűrbe felbocsátott objektumok visszaszolgáltatásáról szóló egyezményt, valamint a 838f57i világűr­be felbocsátott objektumok nyilvántartásba vételéről szóló egyezményt.

Az 1979. évi Hold-megállapodás viszonylagos kudarca után a nemzet­közi szerződések létrehozását az ENSZ Közgyűlése által elfogadott - jogi kötelező erővel nem rendelkező - határozatok váltották fel, p1. az 1982. évi határozat a műholdas televíziózásról, az 1986. évi határozat a távérzékelés elveiről, az 1992. évi határozat a nukleáris energiaforrások űrtevékenység­ben való használata elvéről és az 1996. évi deklaráció a nemzetközi együttműködésről a világűrnek valamennyi állam hasznára és érdekében törté­nő kutatásáról és használatáról.

Az ENSZ keretében megvalósított univerzális szintű nemzetközi jogalko­tás vagy ilyen törekvések mellett - az űrhatalmak körének bővülésével - más megoldások is születtek. Pl. az 1975. évi Európai úrügynökségről szóló egyez­mény keretében folyik az Ariane-program, a Nemzetközi Távközlési Unióhoz kapcsolódó INTELSAT és INMARSAT tevékenységében egyre több állam vesz részt, végül a nemzetközi űrállomás létrehozásáról az 1988. évi washingtoni megállapodás rendelkezik. Ezenkívül Magyarország részese a határokon átter­jedő televíziózásról szóló európai egyezménynek.

A világűrjog fejlődéséhez jelentősen hozzájárult a Nemzetközi Világűr­jogi Intézet (IISL), mely a Nem­zetközi Asztronautikai Társaság évenként megrendezésre kerülő konferen­ciáin szemináriumokat tart.

Az 1967. évi világűrszerződés

A szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kuta­tása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket fogalmazza meg a világűr nemzetközi jogi helyzetére és a világűr-te­vékenységre vonatkozó elveket, mely utóbbiak részletezése vagy értelme­zése további szerződések vagy ENSZ határozatok tárgya.

A világűr nemcsak a Föld körüli teret, hanem valamennyi égitestet is magába foglal­ja. Jogi helyzetét tekintve res communius omnium usus (mindenki által sza­badon használható dolog), mely meghatározásnak két oldala van: egyrészt nem sajátítható ki, másrészt minden állam szabadon használhatja.

A használat szabadságát bizonyos követelmények korlátozzák, így a világ­űr kutatását és felhasználását minden ország javára és érdekében kell folytat­ni és az egész emberiség közös vállalkozásának kell tekinteni, továbbá a világűr-tevékenységet a nemzetközi joggal összhangban kell folytatni az egyenlőség alapján és a nemzetközi együttmű­ködés érdekében.

A szerződés kulcsrendelkezése a világűr békés felhasználására vonat­kozik. Ebből a szempontból különbséget tesz orbitális pályák és a világűr más részei között, ide értve a Holdat és más égitesteket is. Az orbitális pályákra tilos nukleáris vagy bármely más tömegpusztító fegyvert hordozó űrobjektumot felbocsátani. (Tehát nem tilos sem hagyományos fegyvereket az ilyen pályákon állomásoztatni, sem nukleáris robbanófejjel ellátott interkontinentális rakétákat alkalmazni.) Az űrtevékenység nagyob­bik része ténylegesen katonai jellegű: felderítő, navigációs és azonnali ri­asztást szolgáló műholdak keringenek Föld körüli pályákon. Különösen a nyolcvanas években, az amerikai Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (1983, népszerűbben: csillagháború-terv) meghirdetése után éleződött ki a diplomá­ciai és tudományos vita a világűr békés felhasználásával kapcsolatban. Az ellentétes álláspontok egyike arra hivatkozott, hogy az űrtevékenységet - többek között - a nemzetközi béke és biztonság érdekében kell folytatni, míg a másik szerint "a nemzetközi joggal, így az ENSZ Alapokmányával össz­hangban" kitétel az önvédelem jogát is magába foglalja. Kétségtelen tény azonban az, hogy a világűrnek az orbitális pályákon kívül eső része, így a Hold és más égitestek kizárólag békés célokra használhatók, az olyan exemplifikatív tilalmak, mint katonai támaszpontok létesítésének, fegyver­kísérleteknek, hadműveletek tilalma csak ezen általános kötelezettség nyo­matékosítását szolgálja. Katonai személyek azonban részt vehetnek a tudo­mányos kutatásban vagy más békés célú tevékenységben.

A szerződés szerint az űrhajósokat az emberiségnek a világűrbe kül­dött követeinek kell tekinteni, az államok nemzetközi felelősséggel tartoz­nak űrtevékenységükért, az űrobjektum és személyzete a felbocsátó állam joghatósága, ellenőrzése és tulajdonjoga alatt áll.

A világűr tanulmányozását és kutatását úgy kell végezni, hogy elkerül­jék annak káros szennyeződését, valamint a földi környezetnek Földön kí­vüli anyag beviteléből eredő ártalmas megváltoztatását.

Ha okkal feltételezhető az, hogy valamely űrtevékenység más államok kutatását vagy felhasználását veszélyeztetné, nemzetközi konzultáció kezde­ményezendő vagy kérhető.

A világűrszerződésnek az előzőekben említett elvei a nemzetközi jog általánosan elismert szabályaivá alakultak át, azaz nemcsak a szerződő álla­mokat kötelezik, sőt a világűr res communis omnium usus jellege a nemzet­közi ius cogens részévé vált.

Az 1972. évi űrkárfelelősségi egyezmény

Az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről szóló egyezmény a releváns károk körét leszűkítetten határozza meg, ide tartozik az élet elvesztése, a testi sérülés és az egészség más károsodá­sa, valamint a tulajdon elvesztése vagy károsodása.

A felelősségi rendszer attól függ, hogy hol keletkezik kár. A Föld felszí­nén vagy légijárműben okozott kárért a felbocsátó állam teljes mértékben felel, kivéve, ha az a károsult állam súlyos gondatlanságából vagy károkozó szándékú magatartásából keletkezett, azaz ebben az esetben ún. objektív felelősségről van szó. Viszont a világűrben keletkezett károkért (űrobjektum­ban, ennek fedélzetén levő személyekben vagy javakban) a felbocsátó ál­lamot csak akkor terheli felelősség, ha azt saját vagy olyan személy hibája okozta, akiért egyébként felelősséggel tartozik, ez tehát vétkességen alapu­ló felelősséget jelent.

Jogellenes, tehát a nemzetközi jogba, különösképpen az ENSZ Alapok­mányába vagy a világűrszerződésbe ütköző űrtevékenység esetén a felbo­csátó állam felelőssége abszolút.

Harmadik államnak okozott kár esetében együttes és egyetemleges fe­lelősség keletkezik.

A kártérítési igényt általában diplomáciai tárgyalásokkal, illetve annak sikertelensége esetében kárigény-rendező bizottság keretében kell rendez­ni, melynek határozata csak akkor kötelező, ha a felek így állapodtak meg, egyébként csak ajánlás jellegű.

Az űrkárfelelősségi egyezmény kivétel azon általános megoldás alól, hogy az államok általában nem hajlandók közvetlen anyagi felelősséget vállalni más államoknak, külföldi természetes és jogi személyeknek okozott károkért. Az egyezmény gyakorlati alkalmazása eddig egyetlen esetben merült fel. 1978-ban Kanada északi területén lezu­hant a Kozmosz 954 jelzésű nukleáris energiaforrással felszerelt szovjet űrobjektum. Kanada egyszerre minősítette a károkozást jogszerű és jogel­lenes magatartás következményének, majd diplomáciai tárgyalás után a Szovjetunió kártérítést fizetett.

Az 1979. évi Hold-megállapodás

Az államok által a Holdon és más égitesteken folytatott tevékenység szabá­lyozásáról szóló megállapodást csak igen kevés állam ratifikálta, melyek között a vezető űrhatalmak nem szerepelnek.

Az 1979. évi megállapodás részben megismétli a világűrjog de iure condito szabályait: kizárólag békés célokra használható, az emberiség közös vállalkozása, együttműködési, tájékoztatási kötelezettség, a tudományos kutatás szabadsága, a joghatóság és ellenőrzés, nemzetközi felelősség, nemzetközi konzultációk előírása, stb.

Vannak új rendelkezések is, így a Hold kőzeteinek gyűjtéséről, a termé­szeti egyensúly megóvásáról, az űrobjektumok leszállásáról, állomások lé­tesítésének szabadságáról, stb.

A legfontosabb novum azonban az, hogy a Holdat és természeti erő­forrásait az emberiség közös örökségének nyilvánítja és pactum de contrahendot létesít erre vonatkozó nemzetközi rezsim kidolgozására.

ENSZ-határozatok

E dokumentumok nem rendelkeznek jogi kötelező erővel, melyből követ­kezik jogi értékükkel kapcsolatos vita. Az igazsághoz tartozik és ezért hozzá kell tenni azt, hogy szükség lenne e tárgyakban

nemzetközi szerződés létrejöttére, ezt a lépést azonban - a korábbi gyakor­lattal ellentétben - az ENSZ Közgyűlése nem tette meg.