A
szerzõdések beiktatása, a szerzõdéskötésre vonatkozó magyar jogi szabályozás
A SZERZÕDÉSEK BEIKTATÁSA
Az évszázadokon keresztül gyakorolt titkos
diplomáciát az I. világháborút követõen a nemzetközi közvélemény a b 131i85b éke
szempontjából veszélyesnek tartotta, és törekedett annak felszámolására. Már a
Nemzetek Szövetségének Egységokmánya rendelkezett a nemzetközi szerzõdések
beiktatásáról.
Az ENSZ alapokmánya szerint minden nemzetközi szerzõdést és
megállapodást a Titkárságnál a lehetõ leghamarabb be kell iktatni, és a
Titkárságnak azt közzé kell tennie. A nemzetközi gyakorlatban e
regisztrációs kötelezettséget az államok teljesítik, mely kiegészül azzal, hogy
egyes nemzetközi szervezetek is létrehozták a maguk regisztrációs rendszerét.
Az Alapokmány a beiktatás elmulasztását azzal szankcionálja, hogy a be nem
iktatott szerzõdésre a felek az Egyesült Nemzetek egyetlen szerve elõtt sem
hivatkozhatnak. Az ilyen szerzõdés tehát érvényes, de nem kap az ENSZ-tõl
védelmet, és az azzal kapcsolatban keletkezõ jogviták a Nemzetközi Bíróság elé
nem vihetõk.
A SZERZÕDÉSKÖTÉSRE VONATKOZÓ MAGYAR JOGI
SZABÁLYOZÁS
Bár a szerzõdéskötés szabályait lényegében és
elsõsorban a nemzetközi jog állapítja meg, így jelenleg elsõsorban az 1969. évi
bécsi egyezmény, a szerzõdéskötés folyamatának vannak olyan szakaszai, amelyek
belsõ jogi szabályozást igényelnek, így a szerzõdéskötésben részt vevõ állami
szervet kijelölésében, a szerzõdés elõkészítése, kezdeményezése, vagy a
kezdeményezés elfogadása területén, és a legfontosabb kérdésben, jelesül hogyan
történik a szerzõdés kötelezõ hatályának elismerése az adott államrészérõl. A
nemzetközi szerzõdésekkel kapcsolatos eljárást jogforrási szinten a magyar jog
az 1982. évi tvr.-ben szabályozta. Tekintettel arra, hogy az 1990. évi
alkotmány új állam-és kormányformát hozott létre, megváltoztak a nemzetközi
szerzõdések megkötésében részt vevõ állami szervek és hatásköreik. A Magyar
Köztársaság kormányformája alapján a kormány hatáskörébe tartozik a döntés a
szerzõdés kezdeményezésérõl (illetve annak elfogadásáról), elõkészítésérõl és a
tárgyalások megindításáról, a szerzõdéskötésre összehívott konferencián való
részvételrõl. Nem ilyen egyértelmû a helyzet a szerzõdés kötelezõ hatálya
elismerésével kapcsolatos hatásköröknél. Míg kétségtelen az, hogy a saját
hatáskörében kötött szerzõdéseket a kormány hagyja jóvá, nem világos az
utólagos gyakorlat alapján sem az, hogy az Országgyûlés önmaga ratifikálja a
szerzõdéseket vagy felhatalmazást ad a köztársasági elnöknek a ratifikációra.
Ezt követõen - a nemzetközi jog és a belsõ jog viszonyának dualista felfogása
miatt - a ratifikált nemzetközi szerzõdést ki kell hirdetni törvényben vagy
kormányrendeletben az Országgyûlés és a kormány közötti jogalkotási
hatáskörmegosztás figyelembe vételével, ami azonban a gyakorlatban csak
közelítõleg valósul meg.
